Békés Megyei Népújság, 1989. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-28 / 150. szám
1989. június 28., szerda o IgHiWkftM Előtérben a hátrányos helyzet Kistelepülések érdekvédelmi tanácskozása Szűkszavú meghívó adta tudtul 43 Békés megyei község pártvezetőjének, hogy június 26-án délelőtt a nagy- kamarási pártszékházban kistelepülések érdekképviseleti tanácskozása lesz. A meghívottak egyharmadát, akik egyáltalán eljöttek, a kíváncsiság hozta. Voltak olyan pártvezetők, akik most mutatkoztak be először egymásnak. Pedig problémáik alapvetően közösek. Szinte valamennyien olyan .községek pártbizottságainak élén állnak, ahol gond a népesség megtartása, ahol fontos lenne a munkahelyteremtés, ahol nincs megfelelő infrastruktúra, ahol nem megoldott a teljes mértékű alapellátás. S mindemellett a legfőbb probléma a kellő érdekképviselet hiánya. Reck Mihály, a nagykamarási községi pártbizottság titkára, a találkozó szervezője például azt sérelmezte, hogy a kisközségek, minthogy nincs delegáltjuk, általában nem tudják érvényesíteni érdekeiket a megyei pártbizottság ülésein. Javasolta, hogy ezt kiküszöbölve a kongresszusi küldöttek kiválasztása már úgy történjék, hogy ezek a kistelepülések is közvetlenül tudják hallatni hangjukat. Minthogy körülbelül 600 párttag után lehet egy delegáltat küldeni, indítványozta, hogy térségenként 3, 4, 5 kistelepülés ösz- szefogva juttasson egy-egy küldöttet a kongresszusra. A delegáltaktól aztán mintegy első kézből értesülhetnek a községek párttagjai a kongresszuson történtekről. Felmerült az alapszervezetek összevonásának kérdése Is. Voltak olyan térségek, ahol ez jó megoldásnak tűnt, máshol elvetették a lehetőséget. A tanácskozás végén — a nem egyszer ütköző vélemények nyomán — a következő döntés született: ilyen összejövetelre a továbbiakban is szükség van, de semmit sem szabad egy felülről irányított struktúrába terelni. A kistelepüléseknek meg kell őrizniük sajátos arculatukat azáltal, hogy teljesen önállóan döntsenek a korábban említett szervezeti és delegálási kérdésekben. Szabó Miklós, a Békés megyei pártbizottság első titkára pedig, aki szintén részt vett a tanácskozáson, biztosította a községek mostani képviselőit, pártvezetőit arról, hogy bármilyen alulról jövő kezdeményezést támogat a megyei testület. M. M. Hanyatlott a házasodási kedv Statisztika a nők helyzetéről Sem a családban, sem a munkahelyen, sőt a szabadidő felhasználását illetően sem javult hazánkban számottevően a nők helyzete az utóbbi esztendőben — így summázható a Központi Statisztikai Hivatal felmérése, amelyet a Nők a mai magyar társadalomban címmel tett közzé. A népszámlálások adatai szerint nemcsak most, hanem már a múltban is valamelyest meghaladta az ország népességén belül a nők száma a férfiakét. Igaz, ez nem minden korosztályra jellemző, az újszülöttek között több a fiú, mint a lány, ám a nők életkilátásai kedvezőbbek. Halandóságuk minden korcsoportban alacsonyabb. mint a férfiaké, így átlagosan hét évvel és hét hónappal hosszabb életre számíthatnak. Ennek hatására a nemek aránya 35 éves korban kiegyenlítődik, s a későbbiekben már megjelenik az arányeltolódás a nők javára. A ’80-as évek eleje óta a férfiak és a nők házasodási kedve egyaránt hanyatlott, ugyanakkor növekedett a válások száma. amelyeknek kétharmadában a nők kérik a házasság felbontását. A felmérés szerint a felsőfokú végzettségűek aránya ugyan emelkedett a nők körében — jelenleg mintegy 6 százalék —, azonban még mindig kétszer ennyi azoknak a férfiaknak a száma, akik főiskolát vagy egyetemet végeztek. Az iskolázottság ugyanis a nők számára még ma sem biztosít a férfiakkal azonos lehetőségeket a társadalmi munkamegosztásban. Az iskolatípusok szerinti továbbtanulási lehetőségek a ’80-as években alig változtak. A statisztikai kérdezőbiztosok a nők véleményét tudakolták foglalkozásukról, munkahelyükről, keresetükről. A kapott válaszokból ítélve szakmailag a nők 27 százaléka elégedetlen, mert képzettségétől, szakmájától eltérő munkát végez. Negyvenegy százalékuk érezte úgy, hogy keresete lényegében megegyezik a hasonló munkakörben dolgozó férfiak fizetésével, a többiek úgy vélték, hogy annál kevesebbet kapnak. INT—Malév kft Alig több mint fél éve alakult, de már igen sikeres vállalkozásnak bizonyult a TNT-Malév Express Légi- áru-fuvarozó Kft. A kétmillió dolláros alaptőkével létrehozott vegyes vállalat egyik alapítója az ausztrál érdekeltségű, angliai TNT IPEC (40 százalék), a Malév (40 százalék), továbbá a Magyar Hitel Bank Rt., a Mas- ped, a Technoimpex és a Bábolnai Állami Gazdaság (5-5 százalék). A cég egy British Aerospace 146 QT—200 típusú, 10 tonna befogadóképességű gépet bérel az ausztrál AN- SETT International Aviati- ontól. A gép a legkényesebb zajvédelmi előírásoknak is megfelel, így kiválóan alkalmas éjszakai közlekedésre. Az úgynevezett R Express szolgáltatással komplett áru- és dokumentumszállítást kínálnak az ügyfeleknek Nyugat-Európába, illetve onnan Magyarországra. A küldemények 24, illetve 48 óra alatt a címzetthez érkeznek. A Sky-pak szolgáltatással leveleket és kis csomagokat továbbítanak ,30 kilogrammos súlyhatáron belül. Ezek a küldemények európai országokba négy, tengerentúli területekre pedig körülbelül 7 nap alatt érkeznek meg. Nemzetközi kerámiaszimpózium Siklóson Szép környezetben, ideális feltételek között dolgozik július 14-ig tizenöt keramikusművész, Siklóson, a baranyai alkotótelepek keramikus-alkotóházában, a XVII. nemzetközi kerámiaszimpóziumon. A nemzetközi rangú és vonzású iművésztelepnek ezúttal kanadai, japán, norvég, nyugatnémet, görög, spanyol és magyar alkotói a kerámiaépítészetben alkalmazható műfaji (lehetőségeit kutatják. Képünkön: az alkotóház belső ludvara. Fotó: KálmáiKly Ferenc Utazás a múltba Idöalagút vagy csak lelemény? Lesz rajta egy ősember, tűz meg barlang is... Fotó: Kovács Erzsébet Gyerekek milliói, s bizony valljuk be, néha mi, felnőttek is gyakran fantá- ziálgatunk; Mi lenne, ha egy-két órára, napra, esetleg hétre kirándulhatnánk valamelyik régi, csak a történelemkönyvekből ismert korba? S ki hinné, hogy akad még felnőtt, aki ezt komolyan is veszi! Pedig nem csalás, nem ámítás, a békéscsabai Szlovák Gimnázium és Általános Iskola Kollégiumában 28 gyerek és 7 felnőtt utazik naponta vissza a különféle társadalmi korokba, őskor, középkor, felvilágosodás... S hogyan csinálják? Bácsi János, a hiátsnányos helyzetű és cigánygyerekek olvasótáborának vezetője avatott a titokba. A június 19-étől 30-ig tartó táborban, amelynek létrejöttét már nyolcadszor támogatja a megyei tanács művelődési osztálya, hagyomány a viselkedéskultúrával való foglalkozás. A tavalyi tábor végén az akkori gyerekek javasolták, hogy a jövőben ne csak a mai viselkedési formákkal ismerkedhessenek meg, hanem mondjuk az ősember, vagy a földesúr és jobbágy magatartásával, viselkedési kultúrájával is ... Óhajukat a leleményes vezetők, Havas Istvánná (a megyei, tanács munkatársa) és Bácsi János, a táborvezető „továbbfejlesztették”, és idén júniusban már... irány a múlt! Ottjártunkkor épp egy Békéscsaba közelében elterülő erdőbe igyekeztek. Igaz, késő délután volt már, de így a legérdekesebb ... ők most ősemberek, akik a természetben talált ágakból kunyhót készítenek, törzseket alkotnak, törzsfőket választanak, tüzeket gyújtanak, és uram bocsá’ lehet, hogy harcolni is fognak egymással. Ha az idő engedi, s a gyerekeknek kedvük van, akár hajnalig is kint maradnak, azaz, hogy benn ... az őskorban. — Minden látszatprogrammal szakítottunk — fejtegette később a táborvezető —, nincs ünnepélyes megnyitó, nincs szigorú napirend, van viszont helyette minden, amit a gyerekek kérnek és hasznos. Az iskola sok mindenre neveli a tanulóit, de csak elméletben. Megtanulják például, hogy minden étkezés után fogat kell mosni, vagy minden felnőtt ismerősnek előre illik köszönni, de ugyan ki tartja ezt be a gyakorlatban? Mi itt a fordítottját próbáljuk ... Mindent a gyakorlatban, és aztán majd közösen kialakítunk róla egy elméletet. Holnap például adott a téma, lesz miről beszélgetni bőven! S a továbbiakban is csupa izgalom a tábor. Lovagi torna, „lándzsás” párbaj lóhátról (ahol persze a „lovak” is gyerekek), majd egy: igazi középkori bál! Nem is^ csoda, hogy aki „belekós-' tol” az itteni tábori életbe, még évek múlva is visszatér ide... „Mi egy zenei ,ÉS’ vagyunk" Ez a qqGePö Ezelőtt jó 15 esztendővel Fodor Lajos zenekritiikus egy új szellemiségű zenei lap megalapításáról álmodott. A megvalósulásira az elmúlt év decemberéig kellett várnia. Maga köré gyűjtött egy tettrekész kis csa- patot, tervezőszerkesztőnek a szakma nagy öregjét, Ritter Aladárt nyerte meg. Így a lapgazda, a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat 40 ezer példányban a standokra küldhette Ritmus néven a zenebarátok lapját. Róluk, munkájukról beszélgetünk Budapesten a Magyar Sajtó Házában a csapat egyik tagjával, dr. Kozma Andreával. — Mi adta az alapötletet a, laphoz? — Előttünk is sokféle zenei lap létezett már, s manapság is gombamódra születnek. Ezek. azr újságok eg|y- egy réteghez" és nemzedékhez szólnak több-kevesebb sikerrel. Mi •magunkra kitaláltuk, hogy mi egy zenei Élet és Irodalom vagyunk, Ezért a szakma számára kis- ség meghökkentő szemlélet- és szerkesztésmódot vállaltunk fel. A tizenhat oldalon az első nyolcon a komoly zene, az egyházi zene, a zeneoktatás, a népzene és a dzsesz kapott helyet, a másik nyolc oldal a pop-rock anyagé lett. Nem a komoly vagy a könnyűzene egyik- másik műfaja mellett törtünk lándzsát, hanem a jó zene mellett. Ez pedig nem az öregeké és nem egyedül a fiataloké, mindenkié. Mert az életünkről, az ebben a zaklatott világban hol alámerülő, hol a gondokon felülemelkedő emberről szól. — Milyen volt a fogadtatás? — Az olvasók rugalmasabbak voltak a szakmánál. Tetszett nekik, hogy tényleg a zenebarátok lapja akarunk lenni, a zenei közízlés ösz- szes jó és rossz tulajdonságainak tükrözésével. Egy konkrét példát említek: Az európai zeneirodalom nagy alkotásai valahol mélyen mindenütt az egyházi zenében gyökereznek. Ennek ellenére Magyarországon eddig nemigen írtak erről. így azután élénk visszhangja volt ilyen irányú cikkeinknek. — A fővárostól távol mennyire ismerik a Ritmust? — Az országban sokfelé nem tudunk eljutni az olvasókhoz, a postai terjesztés zökkenői miatt. — Ügy gondolom, oda kellene elvinni a lapot, ahol megveszik. Az operahangversenyre, a rock-koncertre, vagy éppen egy sanzonestre. — Mi ténylegesen foglalkozunk ezzel. A példány- szám egy részét ki fogjuk vonni az eddigi terjesztésből, és az említett helyeken mozgóárusokat alkalmazunk. Visszatérve az ismertség kérdéséhez: sokkal több információra van szükségünk. Pécstől kezdve Gyuláig, mivel országos jelentőségű zenei események bárhol történhetnek. — Hogyan tovább a jövőben? — Szeretnénk a mostani szűk Dayka Gábor téri szerkesztőségből egy tágasabb belvárosi helyre költözni, és Ott már önálló kisvállalkozásként bizonyítani, hogy egy üzleti szellemben alkotó kis csapat is működtethet nagy lapot. Tervezzük még a Pallasszal közösen a könyvkiadást és -fesztiválmenedzselést is. Ami a tartalmi munkát illeti, továbbra is a politizáló megközelítés és a páratlan véleményütköztetés jegyében írunk ezután is. őszintén és frissen akarunk eljutni az olvasókhoz. Nevünk is erre kötelez. Van egy komoly elképzelésünk az ország zenei arculatának felvázolásáról, a maga gazdag skálájában o Békés megyei négy nemzetiség népzenéjétől kezdve egészen a Sopron környéki svábokéig. S ami a legfontosabb lesz ezután is számunkra: a zene belső szépségeit meghagyni a közönségnek. Ezt nem lehet leírni, ezt mindenki ott érzi a szívében amíg tudja, hogy ez róla és őérte született. Szenes János