Békés Megyei Népújság, 1989. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-24 / 147. szám

1989. június 24., szombat o Elfogyott a türelmem KÖRÖSTÁJ BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET Kié legyen a föld? Gratulálok dr. Tallósy Fri­gyes országgyűlési képvise­lőnek a Parlamentben 1989 május 31-én elhangzott be­szédéhez, melyben a föld­törvény módosító javaslatát terjesztette elő. Erkölcsi és jogi értelem­ben egyaránt igazat szólt. Mert valójában megfosztot­ták a parasztot az évek so­rán összekuporgatott vagyo­nától, nemcsak a földjétől, hanem egyéb termelőeszkö­zétől, tanyájától is. A kép­viselőnek jogos az a felve­tése, hogy az eredeti állapo­tot vissza kell állítani, a föl­det vissza kell adni a tulaj­donosának vagy örökösének, ha erre igényt tart, függet­lenül attól, hogy „bagóért” megváltották tőle vagy sem. Igen ám, de mely időpont legyen az igazságszolgálta­tás alapja? A válasz egysze­rű, igaz, hogy nem minden­kinek tetsző. Az első kon­cepciós kulákperek megkez­désének időpontjára kell visszamenni, s nem 1960, a nagy „kollektivizálás” lehet a kiindulópont. Javaslatom a következő: Meg kell ke­resni a földhivatal nyilván­tartásaiban az eredeti tu­lajdonosokat és a törvényes örököseit és nyilatkoztatni kell, hogy igényt tartanak a földre vagy sem. Amennyi­ben igen, akkor ő dönti el, hogy családjával együtt mű­veli-e, ha nem, akkor bérbe­adhatja a szövetkezetnek vagy más bérlőnek. Hogy mennyiért? Ez csak akkor merülhet fel, ha nem tart igényt, akkor ki kell őt fi­zetni a jelenlegi piaci áron, mert köztehermentesen vitte be a tulajdonát, eszerint kell elszámolni vele! Ügy tudom, hogy a mező- gazdasági év valamikor ok­tóber 1-jével ért véget és kezdődött a következő. Itt a lehetőség az aktív és a nyugdíjas tagokból álló köz­gyűlések előtt ez év őszén döntsenek jogos tulajdonuk­ról és a rájuk ültetett admi­nisztrációról egyaránt. Tallósy úr, nem önnek kell szégyenkezni, hogy a jelenlegi Parlamentben ülők­nek nem volt hallása és mersze. Igen, igaza van. El- szalasztották ez ügyben az utolsó lehetőségüket, mert az ön indítványának lénye­gét elvetették. Nemcsak ön­nek érthetetlen, hogy kép­viselőtársai miért csak ál­problémának tekintették fel­vetéseit, hanem másnak is. ök a mai kor padlássöprö- getőinek asszisztálói. Nem kell bánkódni. Az igazság­tétel elhalasztásra került, de azért egy kis reménysugár van. A következő választás során az állampolgárok sza­vazatukkal eldöntik, hogy szükségük van-e ilyen szem­léletű döntéshozókra vagy sem. Ami engem illet, ha az ön neve szerepel, azon a választási listán, ami a ke­zembe kerül, egy szavazatra számíthat a pártállásától függetlenül. Ezt a jelenlegi képviselőtársai többségének nem ígérhetem. Dr. Zsíros Géza írásomnak ezt a címet azért adom. mert kezdem szégyellni magam, mennyi elvtársumk visz- szahúzódott, vagy lapul, még arra is figyelmeztetett, ne han­gosain mondjam, hogy elvtáns, mert még meghallják, és rossz- néven veszik. Ën 1945-ben 16 évesen léptem be az MKP-ba, attól kezdve megszakítás nélkül dolgoztam, jelenleg is. Mi kilencen vagyunk testvérek. Soha semmi vagyo­nunk nem volt, cselédsorson él­tünk a múlt rendszerben. Fel- szabaduláskor felejthetetlen bol­dogság ért bennünket. Kaptunk földet és szabadságot. Mi ezzel soha nem éltünk vissza, csak megháláltuk, szorgalmunkkal, bacsülettel végzett munkával. Szívesen mentünk, ha hívott a haza, például romeltakarításkor, újjászervezéskor, és az eleset­tek segítésére. Jelenleg 45 éves párttagsági viszonyom van. Szégyellem magam, hogy a párton belül különböző mozgal­makat, Münnich Ferene-körö- ket stb, szerveznek. Ezek az elvtársak már más formában nem tudják kifejteni vélemé­nyüket? Ezzel ők nem erősítik az MSZMP-t, és szégyellem ma­gam, hogy Szabó Miklós elv- társék minden formával egyet­értettek, csak valahogy védjék a pártot. Szégyellem magam azért is, hogy az országgyűlé­sen, sőt a párton belül is uraz- zuk egymást, még nem tartunk ott. Még nem vagyunk sem anyagi, sem szellemi értékben ott. hogy kiérdemelnénk ezt a megszólítást. Borbély Gyula Még nem oldódott fel a régi beidegzó'dés Merre tart az ifjúság? „Meghalt a király, éljen a király!” — humorizált vala­ki a Baloldali Ifjúsági Tár­sulás — Budapesti KISZ el­nevezésű szervezet alakuló küldöttértekezletén, amikor a társulás 25 tagszervezeté­nek 143 küldötte elsöprő többséggel az egykori buda­pesti KISZ-bizottság titká­rát, Kiss Pétert választotta meg a BIT elnökévé. Látszó­lag tehát semmi sem válto­zott, a vezető maradt, csu­pán a szervezet neve módo­sult némiképp. Ezt persze cáfolni látszik a szóbanforgó KlSZ-utódszervezet alapsza­bályzata, amelyből kiderül: a BIT egyenrangú tagszer­vezetek alulról építkező szö­vetsége. Elveti a demokrati­kus centralizmus gyakorla­tát, az MSZMP-vei straté­giai szövetséget vállal, de csak azokban a kérdések­ben, amelyekben céljaik, ér­dekeik egybeesnek. A direkt pártirányítást azonban nem fogadják el. Lázadozik az ifjúság — hangzik \el mostanában mind gyakrabban az efféle hír­adások után. Hol lekicsiny­lő hangsúllyal, hol pedig vészjóslón. A legtöbben nem titkolják nemtetszésü­ket. Mit képzel magáról az a 40 éven át egységesnek vélt és annak nevelt ifjú­ság?! Volt neki egy jó KISZ-e, melyen keresztül ré­szese lehetett a hatalomnak, — erre harminc év után szétveri. Aztán sorra alakít­ja az újabbnál újabb, ki­sebbnél kisebb szervezeteket, és azt hangoztatja, hogy még az MSZMP-vei is bizony csak egyenrangú félként haj­landó tárgyalni. Hát mi van itt? A történet 1957-ben a KISZ zászlóbontásával kez­dődik. Az egy és oszthatat­lan ifjúság, egy és osztatlan szervezete a főbb vonásai­ban máig fennálló monoliti­kus hatalmi struktúra részé­vé vált. S hosszú ideig az érvényesülés egyetlen útja is a KISZ-en keresztül veze­tett. A szervezet pecsétje kellett az egyetemi felvéte­lihez, s az ifjúsági szövet­ségből kerültek ki — csak onnan kerülhettek ki jósze­rével — minden valamire való állami intézmény veze­tői is. Ez üt most vissza. Ez az egyközpontú társadalomszer­vezési modell, amely egyre kevésbé tudja beváltani a fiataloknak tett ígéreteit. Er­re azok fellázadtak. Na nem olyan látványosan, mint azt közülük oly sokan szerették volna. De mégiscsak láza­dásnak minősült mindaz, ami a szakkollégiumokban, vagy az egyetemek politikai klub­jaiban történt. Vitatták, hogy a mai szocializmus a létező vi­lágok legjobbika lenne, vál­ságról beszélgettek akkor, amikor az ilyen kijelentése­kért még pártmegrovás járt a náluk felkészültebb, szak­mailag jobban érvelő köz­gazdászoknak, politikusok­nak is. Persze könnyű volt nekik. A KISZ-ben az elmúlt har­minckét év alatt folyama­tosan önmaga árnyékává szelídült a sokat szapult de­mokratikus centralizmus, s a középkáderek szintjéig a kontraszelekció sem váltotta be a hozzá fűzött reménye­ket. Még az országos pártérte- kezlet előtt, a Fidesz meg­alakulása volt a jel: közeledik a vég. Amit a KISZ vezetői gyakran emlegettek, a „több- szereplős ifjúsági mozgalom” immár nemcsak a renitens- kedő ifjúsági vezetők beszé­deiben létezik. S amit ezek után nem lehet a KISZ-en belül megvalósítani, azt le­het máshol, s ha nincs, hát alakítani kell erre alkalmas szervezetet. Ennek ma már sem politikai, sem jogi aka­dályai nincsenek. És íme! Sorra alakultak és alakulnak még ma is a kü­lönböző, sokszor meglehető­sen furcsa névre keresztelt csoportok, szövetségek, meg­szűnt a KISZ, helyébe lépett a területi réteg- lés érdek­alapon létrejött szervezetek szövetsége, a Demisz. Naivitás lenne persze azt hinni, hogy ezzel a dolog­nak vége, s az ifjúság meg­nyugszik, „hisz most már olyan szervezetei vannak, amilyeneket akar”, ahol most már kedvére politizál­hat. A fiatalok ugyanis nagyon is tisztában vannak azzal, hogy egymagukban nem képviselhetnek meghatározó politikai erőt. Törekvéseiket csak valamelyik felnőtteket tömörítő szervezet oldalán kiállva érvényesíthetik. Az­zal is tisztában vannak, hogy bármit kívánnak, azért meg kell harcolniuk. A jótéko­nyan adakozó Állam bácsi nimbusza már a múlté. Leg­utóbb épp a Parlament if­júsági és sportbizottságának az ifjúsági törvény megvaló­sításáról tartott jelentése bi­zonyította be: írott malaszt marad minden törvénycikk, ha végrehajtását nem kény­szeríti ki valaki politikai úton. A KISZ ehhez gyen­gének bizonyult — s ez rész­ben oka is volt annak, hogy meg kellett szűnnie. Mint ahogy az sem véletlen, hogy a szóban forgó parlamenti ülésszakot követően, a Fi­desz aláírásgyűjtő kampányt indított az országgyűlés if­júsági és sportbizottsága el­nökének visszahívására. Persze, akár csak a fel­nőtt társadalomban, a fiata­loknál is a meghatározó többség kivár. Azzal, hogy a hatalmon levő párt lépé­seket tett egy többpártrend­szeren alapuló demokrácia irányában, még nem oldotta fel teljes mértékben a régi beidegződések okozta gör­csöket. Nem politizál több fiatal, mint akár csak egy évvel korábban. Annyi tör­tént csupán, hogy azok, akiknek ezelőtt sem felelt meg a KISZ, csak jobb hí­ján vállalták a KlSZ-tagsá- got, vagy a szimpatizáns sze­repét, most átigazolnak a nekik tetsző szervezetbe. S ha ilyen nincs — megala­kítják. El kell különülni ahhoz, hogy később egyesülhessünk, vagy legalábbis szövetségre léphessünk — mondják az egyes csoportok vezetői. Most mindenki a saját arcát ke­resi, a saját törekvéseit pró­bálja érvényre juttatni és ehhez választ megdönthetet­lennek vélt érveket. Most még nagy a türelmetlenség, ami amúgy is sajátja ennek a korosztálynak. De várha­tóan — talán nem is túl so­kára — a közel azonos né­zeteket vallók így vagy úgy, de egymásra találnak. De az adott helyzetben mit tesz, mit tehet momentán az if­júsági szervezet nélkül ma­radt MSZMP? A- jelek sze­rint elfogadta stratégiai szö- vetségesi helyzetét. Végül is ugyanúgy átalakulóban van, mint az ifjúsági szervezetek. Annyival lassabb csupán, amennyivel nagyobb, ameny- nyivel tagságának átlagélet- kora magasabb; de lassítja a párt változását múltja, s a kormányzópárt voltából adódó tehetetlenségi nyoma- téka is. Egyes vélemények szerint azonban már nincs messze az az idő, amikor a „forró­fejű fiatalok” ötleteit is le- sik-várják a pártok vezetői, szakértői. Amikor újra meg­indul a harc az ifjúságért, mert ismét igaz lesz a régi tétel: akié az ifjúság, azé a hatalom, azé a jövő. De mi­re ez igaz lesz, minden bi­zonnyal kiforrja magát né­hány egymástól jól megkü­lönböztethető ifjúsági tömö­rülés is. Letisztul a mai zűr­zavar. Csak türelem kell hozzá \— és nem csupán a fiatalok részéről. F. A. Mindennapi kenyerünk Ismét puskaporos a levegő a honi gabona körül. Im­máron nemcsak szakmai vitáktól hangos az ország, de úgy tűnik, fenyegetésektől is ... Komolyan gondolnák a magyar gazdák, hogy a véres verítékkel megtermelt jövő évi kenyérnekvaló egy ré­szét teszik kockára, ha a kormány most azonnal nem emeli a gabona árát legalább 30 százalékkal? Nem a demonstráció ellenére beszélek, félreértés ne essék... Mert senkitől elvitatni nem lehet a társadalmi szervezkedés jogát. Mégis! Furcsának tűnik, s valószínű, többek számára felelőtlennek is, hogy éppen az aratás évszázadok óta szent és várva-várt napján robbanna a bomba. Pont akkor, amikor minden mozgatható erőre az érett búzatáblákon lenne szükség. Hiszen a tapasz­talt gazda tudja, Péter-Pál napján nincs várakozási idő! Mert minden elvesztegetett perc kilónyi termésveszte­ségben mérhető. Jöhet egy esős nap, de akár egy hét is... Meghibásodhat a gép! S a túlérett kalászokból a szem kiperegve a földekre, már aligha gyűjthető össze. Kötve hiszem, hogy a mai gazdák ezt ne tudnák, s ne gondolna egy részük arra, mi a tét. Hiszen, ha a kor­mány mégsem enged, s demonstrálni kell, akkor már aligha van visszaút. Mert ugye a visszakozást választa­ni egyet jelenthet a komolytalankodással. Kutyaszorító­ban van a kormány, nem lehet kétséges. Am, hogy a termelők helyzete még ennél is sokkal kényelmetlenebb, az is meggyőződésem. Sőt! Feltételezhető az is, a de­monstráció eszköze és időpontja nem a földeken dolgo­zók találmánya, de még csak nem is azoké az irányító vezetőké, akik valamilyen formában, de földközelben él­nek. Ök, valószínű, ilyen felelőtlen, s legfőképpen vissza­felé elsülhető fegyverhez önként nem nyúlnának. Mert ismervén a természet könyörtelen rendjét, tiszteletben tartják azt. Megtanulták, tudják, aki mezőgazdasági ter­melésre adja fejét, az csak akkor reménykedhet siker­ben is, ha mindenkor hajlandó fejét meghajtani a ter­mészet rendje előtt. De úgy hiszem, tisztában vannak azzal is, a betakarításkor dolgozó szövetkezeti tagok, ha úgy tetszik, tulajdonosok, bére aligha lesz több, ha drá­gább termést gyűjtenek össze. Sőt valószínű, a szövet­kezeti dolgozók egy része csak a rádióból, televízióból értesült arról, mire kell vállalkozniuk. Kötve hiszem, hogy sokak fejében ne fordult volna meg a gondolat, mit is szólna nagyapjuk, dédapjuk, ha mindezt halla­ná... De felmerül az is kérdésként, vajon a városon élők millióinak ellenérzését miért kell most felelőtlenül kiprovokálni ? Az, hogy ma a gabonavertikum vergődik, hogy a költ­ségek és árarányok iszonyúan elszakadtak a valóságtól, hogy a mezőgazdaság egésze válságban van, tény. S tud­ja mindenki, ezen mielőbb változtatni kell. Sőt! Ha csak demonstrációval lehet a kormány számára tudatosítani a bajokat, meg kell tenni. De hogy a megtermelt kenyér- nekvalót is kockára kellene tenni most, ebben a kétség­telenül kisarkosodott gazdasági és politikai helyzetben, kötve hiszem. Inkább lehet következtetni arra, hogy va­lakiknek, valamilyen csoportnak éppen most sürgető a kormányt lépésre kényszeríteni. Hogy kiknek és miért? Azt csak sejteni lehet... Rákóczi Gabriella J Nagy Sándor: Mementó, 1943 Ezerkilencszáznegyvenhárom telén. Visszaemlékezem, mint egy,rossz álom Gyötrődörfírmost is és mindig szüntelen, Peregnek a könnyek fáradt arcomon. I Látom még ma is a sok-sok fagyhalált Hol fiaink ezrei pusztulnak el. Álmaimból gyakran felriadok. S látom rám néznek üveges szemekkel. Oh mily szörnyű volt látni, ihogy vonszolták Testüket, mely egy harc volt az életért. S jött a fehér halál, mindennek vége. Hiába álmodtak egy szebb jövőért. Testüket betakarta a fehér fió, S alatta is talán tovább álmodtak. Mily jó lenne még egyszer otthon lenni Virágzó zöldlombú akácfák alatt. Mindez miért? kérdem miért e sok kín Miért kellett meghalnia sok-sok magyarnak, Vakon kiszolgálni egy őrült eszmét, Hogy aztán sirassuk pusztulásunkat. Mi még élünk, csak vonszoltuk magunkat. Az út mentén sok-sok fehér sírhalom. Hóval betemetett hús lombok alatt. Katonák feküdtek, Ö-h mily borzalom. Mennyi kin és keserv, mely még reánk várt. Álmaimban visszatér ,s felriadok! Így szólt a kérdés, magamnak, másoknak, Miért? Kiért? harcoltunk mi magyarok. * * * A verset 1943-ban, a visszavonulás után a kurszki kórházban írtam. Zászlóaljunkat .1943. január 13-án Uriv alá vezényelték. MI fedeztük a visszavonulókat. Üttalan utakon, mínusz 40 fo­kos hidegben, szétszóródva, 180 kilométert tettünk meg Kursz­kig. Eközben ezrek és ezrek pusztultak el a fagyhalál követ­keztében. Ezzel a verssel volt bajtársaimnak szeretnék emléket állítani, akik sohasem jöttek haza.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom