Békés Megyei Népújság, 1989. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-22 / 145. szám
1989. június 22., csütörtök Lehangoló(dott) „akció” ? Könyvkereskedőink a könyv ünnepéről — utólag Az idei könyvhetet az Állami Könyvterjesztő Vállalat által készített gyorsmérleg szerint mérsékeltebb érdeklődés jellemezte. Vajon hogyan sikerült megyénkben? — Sokkal rosszabbul, mint a korábbi években — mondta Csákó Gábor, a Művelt Nép mezőberénvi, Orlai Pet- rich Soma Könyvesboltjának vezetője. — A keresletet úgy jellemezhetném, hogy alig volt. levétel a féláras kiadványok és Temesi Ferenc Harmadik könyve — az előző két rész ugyanis átütő siker volt. Szerintem a lehangoló érdeklődés alapvető oka az. hogy nincs az embereknek könyvre pénzük. Legalábbis a könyvhétre kiadottakra nincs . . . mert Berkesit és Szil vasit keresik! Szóval, igény a szórakoztató irodalomra van. Az igazira is lenne, csakhogy — érthetetlen módon — a könyvsikerek újbóli kiadására éveket kell várni ! — A vásárlóktól tudom, másmilyen könyvekre vártak — tájékoztatott Lévai Lászlóné, a békési áfész helyi' könyvesboltjának helyettes vezetője. — Nem értem, miért nem veszik a kiadók jobban figyelembe az olvasók kívánságait? Miért nem jelennek meg a könyv ünnepére kurrensebb kiadványok? Vásárlóink kifogásolták — és jogosan —. hogy például a Rivaldát, a Körképet, tehát a féláras könyveket most miért fűzve jelentették meg? Az évek óta gyűjtött kötetek ugyanolyan kiadásáért szívesen adtak volna többet is! — A Nagy Imre-köny veket keresték a hozzánk betérők, nem a könyvhétieket — szólt a szarvasi érdeklődésről az ottani áfész könyvesboltjának vezetője. Szrunka György. — Ilyen rossz könyvhetünk még nem volt! A Galgóczy-kötet például elfogyott. de a többi .. . Úgy ítélem meg azért, mert igazi sikerkönyv nem jelent most me. Hogy Faludy műve másutt az volt? Mi ebből nem kaptunk ... A korábbi években vasárnap is nyitva tartottunk, ezútal nem volt rá szükség. Még a „félárasok’' sem fogvtak volna el. ha nem adjuk át nagy részüket az iskoláknak. Valahogy devalválódott a könyv ünnepe! Pénztelenség, magas árak, és akkor még ilyen „apróságok” is rombolnak, hogy nem jön el az író-olvasó találkozóra Temesi Ferenc, és tönkre teszik a csak e hétre kiadott könyvek megszokott szépségét! — Kisebb érdeklődés, kisebb forgalom — összegezte a hetet Csomós Istvánná, a Művelt Nép gyulai, Ady Endre könyvesboltjának helyettes vezetője. — Galgóczi, Csengey művei például még az ünnep alatt elfogytak. Keresték Görgey és Faludy könyveit is* de míg az előbbi késve érkezett, a másik szerző művéből egy példányt sem kaptunk. A langyos érdeklődés oka valószínűleg anyagi természetű, bár biztosra nem mondhatom. Már azért sem, mert Gyulán egyre több a magán könyvkereskedő, akik már jóval a könyvhét előtt árusították az ünnepre szánt műveket. Most hogy van ez? Nekünk a megnyitásig raktárban kell tartanunk, nekik nem? — Máskor előjegyzések tömkelegét szorongattam a kezemben, most mindössze két papírom vol— tűnődött el az ünnepi könyvhét fogadtatásán Gyeraj Andrásné a Művelt Nép Könyvtetrjesz- tő Vállalat békéscsabai Radnóti Könyvesboltjának vezetője. — Megdöbbentett egy törzsvásárlóm is, aki a könyvhét kellős közepén megkérdezte: tart még? Az érdeklődésből, sajnos, valóban nem látszott, hogy könyvünnep van. Amúgy az áruellátás jó volt, mindenből eleget kaptunk. Olyany- nyira. hogy néhány művet kivéve, például a félárasok és a Faludy-könyv, más szerzőktől bőven van még a raktárban. És nem a hatalmas példányszám miatt. . . Nem hiszem, hogy a szerzőkkel van a baj, hisz a könyvhéten megjelent művek íróinak többsége máskor igen keresett volt.. . Az ünnepi könyvhetet ebben az évben rendezték meg a - hatvanadik alkalommal. Érezhetően elvesztette mára vonzerejét. Talán alaposabb piackutatással lehetne rajta segíteni, mert a kiadói, kereskedői konkurencia, a vásárlók pénztelensége feladta a leckét. Sz. M. A világ legkisebb tridemjét (háromülcses kerékpár) mutatták be a közelmúltban, miután átesett a Guinnes-féle Rekordok Könyvébe való bekerüléshez szükséges bizottsági vizsgálatokon. A majd’ 36 centiméter hosszú kerékpárnak egyetlen „szépséghibája” van csupán: teherbíró-képessége nem haladja meg a 250 kilogrammot (Telefotó — MTI Külföldi Képvszerk eszi őség) Egy bócsúkoncert margójára Hz igazgatóhelyettes itthonról hazamegy fogjuk. És a kollégákat, a tanítványainkat is megkedveltük ... — Biztos lesz, amit nem hiányolnak majd? — A város levegőjét, meg az arzénes vizet valóban nem sírjuk vissza! Ennek ellenére azt kell mondjam, nem kívánjuk megszakítani a kapcsolatot Békéscsabával. — Elképzelései ennek érdekében? — A három szomszédos szakiskola között — a szegedit is bevonva — lehetne akár évente oboaversenyt szervezni. A főiskolára jelentkeznek a volt békéscsabai tanítványok, így e téren sem szakad meg a folytonosság. És természetesen, ha hívnak, szívesen tartok hangversenyt is Békéscsabán. — Megszerette az itteni közönség? — Nehéz erre úgy válaszolni, hogy ne tűnjek szerénytelennek, így szűkszavúan csak ennyit: úgy érzem, igen. — Végül csupán egy kérdést: zenei pályafutásának voltak-e jelentősebb állomásai, mióta nem találkoztunk? — A rádió országos fafú- vósversenyén az első négy közé jutottam. Genfben, egy nemzetközi versenyen is jól értékelték szereplésemet, ott 103 versenyző mérettetett meg. Én a tízegynéhányadik helyre kerültem. Közben megjelent a Capellával az első közös lemezünk, már kapható az üzletekben. — Akkor hát nem tétlenkedett az alatt a két év alatt... További tervek? — Itt az iskolában még az adminisztratív dolgokat kell „elvarrni”, s ez számomra bizony nem könnyű feladat. Aztán hamar átköltözünk Debrecenbe, mert augusztusban Belgiumban lépek fel a Capella együttessel. . — Sok szerencsét további pályafutásához! Itthonról... N. A. Két esztendeje találkoztam először Nagy Csabával, a békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatóhelyettesével. Akkor — ha jól emlékszem — első orgonahangversenye ürügyén beszélgettünk, és most, ismételt találkozás ' sunkkor is egy hasonló hangversenyről esett szó. Illetve mégsem ... Mert az debütálás. ez pedig búcsúkoncert volt... — Ez a történet talán ott kezdődhetne, hogy nemrég megalakult a Békéscsabai rézfúvós együttes ... Velük beszélgettünk arról, hogy jó lenne egy szép, nem mindennapos rendezvényen búcsút vennem a várostól, ahol öt esztendeig éltem családommal. — És meghirdették a június 7-i hangversenyt... — Igen. Remélem, emlékezetes koncertet nyújtottunk a közönségnek. Már csak azért is, mert a rézfúvós együttes muzsikája már önmagában nagy élményt ad, ezt spékeltük meg egy kis orgonamuzsikával... És akkor még nem méltattam az evangélikus kistemplom csodálatos akusztikáját... Egyedül a református kistemplo- mé érhet a nyomába, de ott még csak tárgyalások folynak arról, hogy hangversenyt rendezzünk benne. Remélem, előbb-utóbb eleget tesznek kérésünknek. — Térjünk vissza erre a búcsúhangversenyre. Mit játszottak? — Régi barokk és klasszikus muzsikát, de inkább az előzőt. Ezek a barokk, reneszánsz dolgok mutatnak leginkább ebben a felállásban. Nagy izgalommal készültem erre az estére, nem mert búcsú, hanem mert két hangszeren is játszottam, oboán és orgonán . .. — Szólna néhány szót arról, kik „csábították” el? — Feleségemmel, aki magánéneket tanít, Debrecenbe hívnak. A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában lesz a főállásunk, de óraadóként a főiskolán is számítanak ránk. A következő kérdése bizonyára az, hogy mivel „csábítottak” el. Nos, engem Kányási József. az ország egyik legkiemelkedőbb zenetanára tanított, akire máig is nagy szeretettel, tisztelettel emlékezem. Ô hív utódjául, s erre nem tudtam nemet mondani. Ráadásul feleségem is, én is, debreceniek vagyunk, ezért fogalmazhatok úgy: itthonról haza megyünk. — Néha azért látjuk „itthon”? — Szerettünk itt. A családias légkört, mely ezt a kis iskolát jellemzi, Debrecenben mindig hiányolni Lehet, hogy mégsem búcsú a búcsú? Nagy Csaba (az orgonánál) szívesen visszajár majd Békéscsabára Fotó: Fazekas Ferenc írás Adria kavicsain Kanyarok és (kedély)hullámok II. (Útiélményfoszlányok) Tájékoztatás Szakadatlan és szinte elviselhetetlen a táj szépsége. Ám tényleg nem bámészko- dásra való annak, aki hat és fél száz kilométert vezet egyhuzamban, ilyen utakon. Plusz az eltévedések . :. Útbaigazításról errefelé szó se essék . . .! Sokszor már a második faluban járunk, amikor kiderül, hogy nem ez az az út! Mert előre nem írták ki. Mi meg ahhoz vagyunk szokva, hogy mindig kiírják, jó előre ... Készültem én Jugoszláviából, de hiába. Arra nem lehettem felkészülve, hogy a benzin „pro-literje” hogy fog emelkedni a hegyekkel... Itthon még azt hallottam, 4600 dinár jár a tankbava- lóért. Az első „Pixi-itatás- nál” már 5700-at lehetett kibogarászni a szégyenlősen apró számú ármutatón. A makarskai benzinpumpánál pedig már egy odaragasztott címkéből derült ki (utólag!), hogy a nafta árának első számjegye: hetes .. . Hátra se mertünk nézni! Utói ne érjen bennünket az infláció!!! Még egyszer volt komolyabb bajunk a tájékoztatással. Bz esetben nem nekünk, hanem rólunk maradt el tudomás ... A Makarskai Riviéra egy kis üdülőfalucskájában, Promajnában van a zrenjanini újságíró kollégáknak egy kis bérelt területe, két faházzal. Testvér- városi szívességből a csabai zsurnaliszták is élhetnek évek óta az Adria eme^ gyöngyének gyönyörűségei-' vei. Újabban úgy, hogy egy lakókocsit „lehorgonyozhatunk” a nagybecskerekiek portáján és a családi turnusok „adják egymásnak a kulcsot”... A szerpentinek félnapos szédítő tangója után este fél 9-kor érkeztünk imbolygó egyensúlyszervekkel remélt nyaralásunk helyszínére (színhelyére?). A szárazföld, „bár állni látszék”, hullámokat vetett a lábunk alatt, amikor kiszálltunk. „Tengeribeteg” viszont csak másnap reggel lettem, amikor megtudtam, hogy itt a „re- cepciján”, ahol tudni kellene rólunk, semmit sem tudnak rólunk! Sorolom az igényeimet, mire ők: azt sem értik, hogy került ide egy lakókocsi. Viszont — semmi vész! —, lemehetek a „tu- riszticski biro"-ba és jobbfajta valuták ellenében lakhatunk mi itt kedvünkre...! Szerencsénkre, az ott dolgozó, szezon előtti karbantartó brigádból került egv zrenjanini magyar „szaki”, aki (meg)értőn interpretálta a lényeget. Ez abban áll, hogy tavaly óta itt, ahol a miénk áll, nem lakhatunk a saját lakókocsinkban ... Szabály van rá! Kétségbeesett, „segélykérő” telefonok ... Zrenjanin nem felel. Végül az illetékes szállóüzemeltető (Odmaraliste, vagy mi az iste’!) nagyfőnöke „rendelkezésére” nekünk be kell költözni a testvérújságírók pókhálós, porlepte faházába és akkor minden rendben lesz. Fizetni sem kell! (Csak ne jöjjenek a zrenjanini „novinárok” addig! Kérdés, mi lesz az utánunk következőkkel, ha megjönnek?!) Méltatlankodásomat és aggódásomat újdonsült barátom, Pista, bennfentes nyugalommal oszlatja el: — Ez itt nálunk így megy. Nem kell véle törődni! Lakjunk, úgy, ahogy szeretnénk, a kutya se fog szólni! Legitim potya Ahá! Hát ez ismerős! Mint otthon...! Már nem is érzem annyira távoli idegenben magamat! Belakjuk hát az „új lakást” is! Látványosan, hogy látva lássák, birtokba vettük, jártunk fel holminkért, a nagy hűtőbe sörért.. . Mutattuk — ha valaki mégis figyelne —, hogy mi, kérem, ott lakunk fenn, ahol legitim nekünk élni és nyaralni ...! Aztán lassan elfelejtettük a tiltást, éltünk a kétlakiság előnyeivel, ha már így bele vittek a kényszerű potyába. Szegény Dinaridák! Hiába ágaskodtok az égbe — éghajlatot tudtok választani, de a bürokrácia kontinentális flúgját nem tudjátok távol tartani ! Akármilyen messzire menekülünk előle... Tengermerengés Otthon vagyunk tehát. Feltaláljuk magunkat hamar a telepes-pálmás, ősfenyves- szegte tengerparton. Az „azúrvíz” jódos-sós algaillatával elérzéstelenít, a nyelv- öltögető széles őselem egykettőre felissza aprórögös szárazföldi nyöszörgéseinket. Az ég a végtelen emlékezet tiszta tintájával festi meg a mészkőpadokon a víztömeget. A tenger, bár vizét cseréli az éggel és a földdel, változatlan mormolással őrzi ezer évek múltját. Sugdo- lózik a behódolt parti kavicsokkal, vagy vadul pöröl a dacos szíriekkel. Örökös fölénnyel uralja a látóhatárt. Éles léniát metsz a végtelenbe. Azt a néhány szemközti szigetet is csak az örökkévalók könnyű kegyelméből tűri a maga színe fölött ... Hegyremeredés A megfoghatatlan kékség és a bővülő hullámverés meghipnotizál. Aztán a hegvekre iramodik fel tekintetem ..bódult egere”. Ott van egy kis pihenése a révedező múlandóságérzésnek. Irdos. kopár képpel néznék le rám (engem) az irdatlan meredélyek. Ha meggondolom, ugyanezzel a blazirt ábrázattal tekintettek alá a római telepeseik kósza naszádjaira, ha a szkülla-kerülgető Odüssze- uszra már nem is vélhetnek vissza tisztán a hegyek néma szellemei sem . .. De biztos, hogy változatlan kép-
