Békés Megyei Népújság, 1989. május (44. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-30 / 125. szám

1989. május 30., kedd o IgHílUkfeM---------------------------------­Vállalkozás az egészségügyben — orvosképzés — magángyakorlat—bérrendezés — idősgondozás Fórum és interjú a szociális és egészségügyi miniszterrel I ■ I Nemrég fórum keretében válaszolt dr. Csehák Judit szociális és egészségügyi mi­niszter, az egészségügyi dol­gozók több mint 60 kérdé­sére Békéscsabán, az MSZMP oktatási igazgatóságán ren­dezett találkozón. Az egész­ségügy és szociálpolitika re­formjáról szóló előadásában már részletesen kitért azok­ra a rugalmas változtatási szükségszerűségekre, ame­lyek nélkül nem élhet, fej­lődhet tovább ez az ágazat. A. vállalkozói szellem fej­lesztése, a társadalombizto­sítás önállósága, az egész­ségügyet támogató érdekelt­ség újszerűsége, hatotta át a válaszokat is. Az egész­ségügyi intézményekben, kórházakban, a jövőben száműzik a párhuzamos vizs­gálatokat, hiszen mindennek ára lesz, és ezeket a bizto­sító nem fizeti majd ki. A kórházak tulajdonjogában is beállhat változás, miután többféle finanszírozó működ­teti őket, többféle lehet a tulajdonos is. Elképzelhető, hogy magánbiztosítók, kül­földi vállalkozók is építenek itthon kórházakat (akár kül-, akár belföldi betegek ápolá­sára), amelyekben valutáért külföldi színvonalú, de ha­zai költségű szolgáltatást nyújtanak. Ahol túl sok kórházi ágy van az ország­ban (ez megyénkre nem vo­natkozik), ott szociális célú intézményekké alakítják át ezeket. Az egészségügyi költ­ségvetés keretei a jövő év­ben változnak, a tanácsok önállósága nő. A miniszté­rium a vállalkozói szellemet tudja csak támogatni pályá­zati rendszerben. A pénzek elosztásának, a pályázatok elnyerésének mindenképpen nyilvánosnak kell lennie. Érdekeltséget az orvosképzésben Az orvoslétszám alakulása és az egészségügyi kiadások növekedése között szoros összefüggés van. A korábbi években a műszerfejleszté­seket és az ápolószemélyzet képzését orvosképzéssel he­lyettesítették. Ügy szüksé­ges alakítani az orvosok számát, hogy állandó kép­zéssel, önképzéssel itthon tudjanak megélni, (ne kül­földi, szellemi exportként), megfelelő anyagi megbecsü­lés mellett. Évről évre cse­kély mértékben csökkentik az újonnan felvett Orvos­tanhallgatók számát. Az or­vostovábbképzésről megtud­tuk, hogy ésszerűsítésre szo­rul, kevesebb alapszakmát kell számontartani, mint az már a fejlettebb nyugat­európai országokban régi gyakorlat. Az egészségügyi szakembergárda képzettsége jelenleg nem igazodik az új igényekhez, hiszen például a dblgozó orvosok 70 százalé­kának van szakképesítése és csak 30 százalékának több­irányú. A képzettség érde­keltségét és többféle lehető­ségét szeretnék megteremte­ni a jelenlegi bázisra épít­ve. Terv szerint a Parla­ment az adórendszerben költségként ismerje el az or­vosok továbbképzési formái­nak kiadásait (kongresszu­sok, önképzési formák, köny­vek, újságok), de általány­ról nem lehet szó, csak té­teles elszámolásról. Az üzem­egészségügyi szolgálat az alapellátás része legyen, s itt főként a megelőzésben van szerepe. A cél, hogy az üzemorvos akár körzeti or­vosként, akár családi or­vosként is választható le­gyen. Az üzemek magasabb táppénzes kiadásainak ese­tében a biztosító magasabb százalékot kér a cégektől. A fórumon szó volt a korszerű műszerek decent- rum szerinti telepítésének áttekintéséről, a mentőszol­gálat működtetéséről. A mentőszervezet felépítése korszerű, gépkocsiellátása viszont nem az. önkéntes szervezetek támogatását sze­retnék megnyerni a mentő­szolgálat munkájának segí­tésére. A korábban működő magas képzettségű önkéntes mentőegylethez hasonló szer­vezet újjáélesztése is szóba- jöhet. Az orvosi magángya­korlat működési elvei, felté­telei átgondolásra várnak. Tény, hogy mindenfajta ma­gánkezdeményezésnek, amely a humánszolgáltatásban eny­híti az állam gondjait, adó- kedvezményt kellene adni. „Bérkövetö bérmechanizmust” — Bérkövető bérmecha­nizmust az egészségügyben a 10 éves lemaradás enyhí­tésére — mondta a minisz­terasszony. Az idei 2 milli­árd forintból ajánlják a mentőszolgálat és a 3 mű­szakban dolgozó ápolósze­mélyzet bérét emelni. A mi­nisztérium jövőre ugyaneny- nyi pénzt próbál hasonló cé­lokra szerezni. Ez a felada­ta, ezután szabad kezet ad az intézményeknek, hogy be­látásuk szerint osszák fel a kereteket. Az iparhoz viszo­nyítva így sem tudják kel­lőképpen ellensúlyozni a bérlemaradást. Javasolta, hogy az egészségügyi nyug­díjasok támogatására hozza­nak létre az intézmények alapítványt és minden esz­közzel azon legyenek, hogy ne kerüljenek volt dolgozóik méltatlan helyzetbe. A terhességmegszakító ren­delkezés vegyes fogadtatá­sáról szólva' elmondta, hogy a legmegfelelőbb megoldása korszerű megelőzés, ezt kell szorgalmazniuk az orvosok­nak. A gyógyszerforgalma­zás struktúrája rossz volt, a jelenlegi is ellentmondá­sos, s még nem végleges. A változó árlista a gyógyszer­tári központokban volt a bevezetés előtt két hónappal, több helyen mégsem kellő­en szervezték meg az átál­lást. Az egészségügyi kor­mányzat szeretné megaka­dályozni a gyógyszergyárak irreális áremelési törekvé­seit. Az idős, beteg hozzá­tartozó otthoni gondozásáért nem táppénzjellegű ellá­tást, hanem a gyeshez ha­sonló rendszert kellene mi- hamarébb bevezetni. Jövőre már állampolgári jogon já­ró családi pótlék illeti meg a gyermeket nevelőket. A bölcsődék szerepe csökken­het. mert nő a gyermekgon­dozási szabadság időtarta­ma. Attól azonban egyetlen egészségügyi dolgozónak sem Kell félnie, hogy nem lesz állása, hiszen bár ne­tán változó területen, de rá­juk mindig szükség van. * * * Két tárgyalás közötti szü­netben dr. Csehák Judit la­punk munkatársának kér­déseire válaszolt: — A korábbi években az Egészségügyi Minisztérium ágazatfejlesztö, az állampol­gárok egészséges életmódját támogató törekvéseivel meg­lehetősen magára maradt a többi ágazatok között. Ma mi a helyzet? — Nem lehetnek elkülö­nült igények, szakmai törek­vések, elkülönült progra­mok. A kormány munkájá­nak egészét az állampolgári igények és az ország adta lehetőségek felől közelítheti meg minden ágazat vezető­je. Közös kormányzati fele­lősséget kell viselni, ha mi rosszul dolgozunk, bizalmat­lanság alakulhat ki az egész kormány iránt. Ha mi jól dolgozunk, de ehhez nem kapunk pénzt, a széles köz­vélemény, a Parlament el­marasztalhatja a pénzügy­minisztériumot. A piacgaz­daság kialakulásával, a költségvetési, társadalom- biztosítási reformot köve­tően úgy érzem, a kormány­zat végre azzá alakul, ami­vé kell; humán ügyekkel foglalkozó kormánnyá. A gazdasági kérdéseket a gaz­dálkodó szakembereknek kell rendezniük. A világ legtöbb országában a kormány töb­bek között jogszabályokat készít elő, iskolaügyet, kör­nyezetvédelmet, szociális te­vékenységet irányít, külpo- litizál. Miért kérte felmentését a Politikai Bizottságból? —. önt igen sok támadás éri manapság az egészségügy újabb rendelkezéseiért. So­kan aggódnak amiatt, hogy visszalépése a Politikai Bi­zottságtól csökkenti a hatal­mát az egészségügy érdeké­ben? — Amikor a tárca veze­tését munkatársaimmal együtt elvállaltam, tudatá­ban voltam a növekvő tár­sadalmi feszültségeknek, amelyeknek nagy része az egészségügyben és szociálpo­litikában csapódik le. Sza­bad-e eleve kudarcra ítélve elvállalni egy ilyen felada­tot? — kérdezhetik a táma­dóim. Ezt a helyzetet egy­szerűen nem veszem tudo­másul. Segítjük az állampol­gárokat, hogy világosabban lássanak, tárgyilagosabb le­gyen az értékítéletük. Értsék meg. hogy minden döntés­hez közük van. Felelős em­berek csak ebben a tudat­ban vállalhatnak felelős posztokat. Lehet, hogy sem személyemben, sem ezen a poszton ezt nem érem meg. de jó szívvel csak így állha­tunk a kérdéshez. Nem vezetőként, párttag­ként magam is hozzájárul­tam a politika szabadabbá válásához. Ne a Politikai Bi­zottságban dőljön el a nyug­díjasok húsz forintja. Nekem ott kell lennem, ahol erről döntenek. Szét kell választani a politikát és az ország kor­mányzását. A politikának főfoglalkozású politikusokra van szüksége és korántsem fontos, hogy a fél kormány ott üljön a Politikai Bizottság ülésein: Ha a párt párt akar lenni, éjszakákig kell ülé­seznie. vitáznia, a tárcák ve­zetőinek ugyancsak, ha fe­lelősséggel akarnak dönteni. Csődtömeggel birkózunk a minisztériumokban, feladat- halmazokkal a pártban. Egy évig próbáltam ezt, nem he­lyes, ezért magam kértem a felmentésemet. — Sokan beszélnek arról, hogy megyénkhez másfajta szálak is fűzik ... — A nagyanyám Békéscsa­bán, a Vasút utcában lakott, édesanyám is békéscsabai, Kucsera Máriának hívták. A dédnag.vanyám a Nagyrét lakójaként élt, a neve Filyó Dorottya volt. 1943-ban jár­tam először Békéscsabán, akkor még élt a nagyanyám és az egész rokonság. Anyai nagybátyám, Kucsera Mi­hály volt az első békési rendőrkapitány a háború után. A másik nagybátyá­mat Jaminában ismerték kerékpárversenyzőként és futballistaként. A békéscsa­bai nagytemplom összes ol- tárterítőjét a dédnagyanyám hímezte. Otthon is őrzöm még a két keze csodaszép munkáját. Bizonyos lokál­patriotizmust érzek e vidé­ken ; a lányom, az unokám is itt él. Persze más a csa­lád és más a munka, nem lehet összekeverni. Az egészségügyről szólva mondom, akik maguk is tenni akarnak valamit, vál- lalkozószelleműek, azokat lehet segíteni. Korszerű mó­don lehet a helyi gondokra megoldást keresni. Konzer­vatív struktúrák támogatá­sára a minisztérium nem tud és nem is akar pénzt adni. Egészségügyi minisz­terként szegény vagyok, mint a templom egere, a társa­dalombiztosítás felelőseként szabadabb mozgástérrel ren­delkezem. A kéréseket nincs jogom egyedül támogatni, de az ésszerű, közös javaslato­kat, ötleteket kötelességem pártfogolni és vonatkozik Békés megyére is. Bede Zsóka Fotó: Kovács Erzsébet Ilyen is van! Költő barátom két éve ment el nyugo- dalmasabb vidékre, ahol már nem kell azzal törődnie, s azon emésztenie magát, hogyan éljen emberebben, nagyobb és le­hetséges hűségben, reményben is, hogy a világ jófelé változik. Költő barátom utóbb már csak a gyerekeknek írt, sokszor üd­vözölhettük itt e lap gyermekrovatában, aztán (lehet, hogy kitüntetés helyett) ki­adták a verseit egy kis füzetben, Tompa­pusztán nyaral a nyár címmel. Habár, mondják, az lett volna a legszebb, ha megéri a kis füzet megjelenését, de hát huszadrangú volt az a Nagy Hivatalban, meg le is fitymálták többen, hiszen az olyan előkelő. A napokban végighallgattam vagy nyolc-tíz kvalifikált értelmiségi eszmecse­réjét arról, hogy milyen is volt az elmúlt negyven év (olyan is volt, aki már ötve- net emlegetett!) az értelmiség szemszögé­ből, az értelmiségi lét „virányairól” szét­tekintve. Ott mondta valaki, hogy itt az ideje száműzni a „hivatalból okosakat!” Persze, a kis versesfüzet önmagáért be­szélt, és (ahová csak eljutott), a gyerekek örömmel fogadták. Kívánhat-e többet a költő? Nagy útra indulása előtt pár hónappal a Köröstáj Arcok közelről rovatában ad­ta utolsó interjúját. Ilyet is mondott: „Az életről nekem is van tapasztalatom, bőven. Ami bizony nem diadalmenet, ami­től bizony néha szomorú is az ember.” Pedig sokat láttam mosolyogni, habár komornak is sokszor, és dühöngött is, al­kalmasint. De intelligens volt, kulturált volt: költő volt. Még azt sem mondta el, hogy amikor nyugdíjazták, mint iskolaigazgatót, miért küldte vissza a párttagsági könyvét? Nem mondta el. Elvitte magával. A titkot. * * * Negyvenhetén voltunk, akkori érettsé­gizők. A mi alma méterünket később le­bontották, összedöntötték, hogy helye le­gyen egy új iskolának. Sokáig csak a he­lye volt, mert az iskola-összedöntők el­számították magukat: se innen, se túl nem volt a pénzből. Nem is erről akarok szólni most. Ha­nem a mi téglából, meg vályogból épített öreg orosházi gimnáziumunkról, amely­hez nyolc év gyönyörűsége fűz negyven­hetünket. Azaz már nem mind a negy­venhetünket, nem is tudom, hánnyal kel­lene kevesebbet mondanom. Egyet azonban tudok: nálunk nem volt „botrány”. Mi nem tudtuk megszerezni a tételeket. És ahogy innen, messziről em­lékszem: eszünkbe sem jutott, sokkal in­kább a lehetséges puskázás módozatait próbáltuk kimunkálni. Hogy aki kimegy, meg bejön, hogy aki kiviszi, meg behoz­za. Eskü alatt vallom: egyik sem sikerült. Azért leérettségiztünk, és mi azt mond­tuk tanárainknak, a bankett egy-egy emel­kedett pillanatában: szervusz. És azok a kézfogások felértek egy másik érettségi­vel ... „Tömény nosztalgia”, legyint az olva­só, látom. Érzelmek, ma? Bocsánatot ké­rek, igen: érzelmek, ma! % * * • „Tebenned bízunk szent megszokás” — gúnyolódtam (vállalom!), egy versem­ben, nyolcvanhétben. Hogy „a szó a hit a dicsőség innen már múzeumi relikviák”. Kérdezem akkori magamtól: honnan? Onnan-e, ahol nyolcvanhétben úgy kel­lett éreznem (sokaknak, ugye?!), hogy a szavak, a hitek, a dicsőségek összesöpret- tek és kidobattak? Hogy ezek voltak a későbbi monumentális (vagy már akkori?) közöny előkészítő hadmozdulatai? A fö- lpflegességek kimondása? A keserű ön­gúnyolódás arról, mi érdemes, s mi nem? Hogy a szó, ha megszólal valakiért, vagy valamiért — értelmetlen? Hogy a hit a küldetésben, jóra törekvésben, szeretet- ben — elavult nyavalygás? Hogy a di­csőség — lejárattatott? Bennünk és körü­löttünk? Hogy arról álmodni az igazi, „hogy majd a tisztelet koszorúit nekünk is kiosztja a törvénybe foglalt szent meg­szokás?” Mostan itt, szemben a nyolcvanhétben kinyomtatott verssel, nem tudom, meg­értettek-e azok, akikhez eljutni, ilyen furcsamód paradoxén szerettem volna? Ki mondja meg? De hát miért is kellene tudnom? Aki megértett, már az sem gondol rá. Szere­tem azért. * * * Nézegetem a Köröstáj régebben meg­jelent oldalait, és ahogy nézegetem, hala­dok visszafelé az időben. Érdekes, mi több : izgalmas vállalkozás egy ilyen uta­zás, hiszen „az események ismeretében” még jobban láthatókká válnak a gondo­latok tartópillérei, hogy az erős, ez gyen­gébb, amaz pedig silány, még akkor is, ha akkor úgy tűnt: az lesz a legerősebb. Ezek a tartópillérek aztán hol egy vers­ben, hol egy novellában, glosszában, in­terjúban rajzolódtak ki, költők, írók, kri­tikusok és mások megnyilatkozásai erről, arról; az országról, a Körösök-vidékéről, szellemi-politikai áramlatokról, kultúrá­ról, netán önmagunkról is: aztán mi sem egyszerűbb, mint összevetni ezeket a szer­zők mai hangjával, mai gondolataival, hogy az „artikuláció” nem egy esetben valósággal megdöbbentsen: hogyan is kör­vonalazódnak újfajta képek az emberről, aki... Az emberről, aki nincs híján ön­vizsgálatnak, vagy éppen ellenkezőleg, az emberről, aki olyan gátlástalan, mintha egy-két-öt-tíz-húsz évvel ezelőtt nem is mondta, nem is tette volna azt, amit tett. Persze, ha most csak ezt látnánk, cs^k ezt emlegetnénk, unos-untalan, akkor ta­gadnánk azt, hogy az ember változik, él­te során a legkülönbözőbb hatások érik, felismerések befolyásolják a véleményét; csak a száznyolcvan fokos fordulatok tűnnek gyanúsnak. Látni X-et, amikor a mellét döngette, Y-,t ahogy fölfelé sunyí- tott, lefelé pedig felvette a szúrósszeműt, Z-t, aki nem olyan régen még egészen más kórusban és más szólamot énekelt. . . és most. Még egyszer és hangsúlyozottan: nem hiszek a száznyolcvan fokos fordulatok­ban! Egyezzünk ki kilencven fokban, az még elfogadható, az még nem tűnik kö­pönyegforgatásnak. És ne hozza fel senki cáfolatul, hogy magasabb szinteken hét­ről hétre változtak nak a dolgok, s az ér­tékítéletek! Egyezzünk ki önmagunkkal, hogy nyíltan, őszintén, kétértelműség nél­kül, az a becsületes. (Sunyik, rafináltak, hazugok, gonoszak, nagyszájúak, önjelöl­tek és halott oroszlánokba harapdálók kíméljenek.) Sass Ervin

Next

/
Oldalképek
Tartalom