Békés Megyei Népújság, 1989. május (44. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-20 / 117. szám

1989. május 20., szombat Az alatt a néhány perc alatt, amíg a repülőgép a földön tartózkodik, fel kell tölteni üzemanyaggal, illetve vegyszerrel, s ez összehan­golt, pontos, gyors munkát kíván a kiszolgáló személy­zettől, hiszen ilyenkor, má­jusban minden perc számít a kártevők elleni védekezés­ben. >S bár a rosszabbodó körülmények miatt a gazda­ságok takarékosságra kény­szerülnek, a gyors beavat­kozás miatt mégiscsak a re­pülőgépes növényvédelem a leghatásosabb napjainkban. A MÉM Repülőgépes Szol­gálat telekgerendás! bázisá­nak 3-as brigádja a helyi Vörös Csillag Termelőszö­vetkezet búzatábláit szórja meg a kártevők és kóroko­zók ellen. Képünk a vegy- szerfeltöltést örökíti meg a központi repülőtéren Fotó: Veress Erzsi Veszélyben a Serkövök léte Az év első négy hónapjá­ban 180 ezer hízott sertést vásárolt fel a Gyulai Hús* kombinát. így várhatóan az év végéig teljesíteni tudja éves tervét. Csökkent a bel­földi kereslet a hazai hús­félék iránt, ezért a vállalat igyekezett a nyugati piaco­kon értékesíteni a darabolt sertéshúst. A jövőben to­vábbra is számítani lehet a hazai fogyasztás mérséklő­désére, így az egyetlen jár­ható út a meglevő húskészít­mények tőkés országokbeli értékesítése — többek között ezt hangsúlyozta Zdm And­rás, a Gyulai Húskombinát vezérigazgatója tegnap, pén­teken a Teszöv állattenyész­tési szakbizottságának ülé­sén Gyulán. Laczó Pál, a tsz-szövetség főmunkatáirsa részletesen elemezte az 1988. évi gaz­dálkodást, ismertette az ál­lattenyésztés idei terveit. A megyében 45 tsz-ben foglal­koznak tejtermeléssel, az át­lagos egy tehénre jutó tej­termelés 5380 liter volt ta­valy. Kritikus helyzetbe ju­tott a sertés- és a húscsir- keágazat. A közös vállalat­ként ténykedő Serkövök, a tiszta profilú sertéságazat rebben az évben veszteségre van ítélve. Felvetődik a kér­dés: mi legyen velük, mivel a közös vállalatot létrehozó álapító gazdaságok a vesz­teség rendezését nem tudják vállalni közgazdasági hely­zetük miatt. Ebben a témá­ban a szakbizottság ülésén megfogalmazódott, hogy kér­ni kell a MÉM segítségét. A tájékoztatóban elhang­zott, hogy 32 tsz-ben veszte­séges volt 1988-ban főága­zati szinten az állattartás. Csak a szakmai munkaszín­vonalának javításával. a szabályozórendszer mielőbbi korszerűsítésével várható né­mi előrelépés ezen a terüle­ten. A hozzászólók rámutattak: kritikán aluli a hazai állat-- gyógyszer-ellátás. emellett szinte hónapról hónapra emelkednek a gyógyszer­árak. Élénk vita bontakozott ki a takarmánvellátásról is. Egyértelmű volt a vélemény: a magas keveréktakarmány­árak jelentősen növelik a költségeket. Ezt a ráfordí­tást nem fedezi a felvásár­lási árak növekedése. Egy kérdésre válaszolva Zám András elmondta, jövőre ha­sonló nagyságrendű sertés- felvásárlással számol a kom­binát. mint az idén. Ez azt •jelenti, hogy a gyulai kom­binát 540-600 ezer hízót vá­sárol fel 1990-ben. Vi j_ Jl nyugdíjas katona éhségsztrájkja Az eltűnt hat év nyomában... Szorgalmasan tapossa a kcrékpárpedált. Izmos, egy csepp súlyfelesleg sincs rajta. Hazafelé tart. Reggeltől estig egy pulykafarmon dolgozik, keményen. S hogy a munkahelyét elérje, nap mint nap megteszi a — becs­lésem szerinti — 8-10 kilométeres távot. Nincs rá idő, hogy a felesleges kalóriák lerakodjanak. Május 17-től mégis éhségsztrájkot kezdett. Azt 'mondja: nem divat­ból, hanem, hogy végre odafigyeljenek a panaszára, s hogy lezáruljon a tíz hónapja tartó hercehurca. Dénesi Sándor még fiatal­embernek számít. 45 éves. Mégis 1974 óta kevéske rok­kantnyugdíjából él. 1988 augusztusában a Ma­gyar Néphadsereg Pénzügyi Számító és Nyugdíjmegálla­pító Központjától, annak is nyugdíjmegállapító osztá­lyától kapott egy határoza­tot, ami felborította lelki egyensúlyát. Az indoklásá­ban ugyanis az szerepel, hogy „Az 1968. szeptember 30-i hatállyal nyugállo­mányba helyezett Dénesi Sándor őrmester...” Nem akart hinni a szemének, amikor elolvasta a határo­zatot, hiszen ő nem ’68 óta, hanem 1974 óta kapja a nyugdíját. Hova tűnt a hat év? Vagy elírás lenne, amit egy osztályvezető írt alá? Megpróbált utánajárni. Betartva a szolgálati utat: bejelentések tömkelegét ír­ta, hogy válasz kapjon: jár-e neki hat év pénze, vagy sem? Felment Budapestre a határozatot aláíró osztályve­zetőhöz, aki azt mondta, hogy nem történt elírás... (Igaz, ezt csak szóban kö­zölte Dénesivel, papíron nem.) Egyszóval Dénesi Sán­dor — elmondása szerint — sehol, senkitől nem kapott megnyugtató választ, sőt... Különböző beadványai mind Békéscsabán „landol­tak”, valamennyit vissza­küldték ide — hiszen sem Szegeden, sem Pesten nem tudták eldönteni, mi is a panasz alapja, pontosabban, hogy jogos-e a nyugdíjas őr­mester bejelentése. * * * A Békés Megyei Hadki­egészítési és Területvédelmi Parancsnokságon Tihanyi András századossal beszél­getünk az ügyről. — Megkaptuk Dénesi Sán­dornak a honvédelmi mi­niszterhez küldött panaszát. Nekem ugyancsak tovább kellett küldenem, az MN Pénzügyi Számító és Nyug­díjmegállapító Központjához, hiszen onnan tudnak vála­szolni, miért írták a határo­zatukban az 1968-at. Egyéb­ként a miniszterhez küldött levélben egyszerre több pa­nasz kivizsgálását is kérte Dénesi, aminek igyekeztünk utánajárni. — Mit például? — Erkölcsi elégtételt kért és segítséget lakásproblémá­ja megoldásához... Ügyét kivizsgáltuk és a választ el­küldtük a HM érdekvédelmi alosztályának. Ismereteim szerint egyébként ő maga kérte tartalékállományba helyezését annak idején, 1968-ban, amivel megszűnt a Magyar Néphadsereg állo­mányába tartozása... — Ha így van, hogyan le­hetséges, hogy mégis a HM- től kapja a nyugdíját 1974- től? — Valószínűnek tartom, hogy humánus döntéssel ér­te el, hogy 1974-től kapjon rokkantsági nyugdíjat... Esetleg felhívhatjuk a bu­dapesti érdekvédelmi alosz­tály vezetőjét. Telefonon tehát megkér­dezhettem az alosztályveze­tőt — aki ismeri az ügyet —, hogy mi a véleménye az „elpárolgott” hat évről? Az alosztályvezetőtől azon­ban semmit sem tudtunk meg. Nem nyilatkozott... Tihanyi százados azonban segítőkész volt és megpró­bálta felhívni azt a főhad­nagyot, aki a határozatot aláírta 1988 augusztusában. A főhadnagy, Budapestről — betartva a szolgálati sza­bályzatot — megígérte, visz- szahív, ha engedélyt kap fő­nökétől a nyilatkozatra. Meg­ígértem, hogy semmiféle „ha­dititokra” nem vagyok kí­váncsi, csak arra, hogy el­írás történt-e? Visszahívott. Javasolta, hogy utazzak fel Pestre, vagy írjam meg le­vélben, hogy mit akarok — így telefonon bonyolult a válasz. Mondtam* hogy erre nincs idő, tekintettel Dénesi éhségsztrájkjára. Ettől füg­getlenül (vagy éppen ezért?!) nem kaptam tőle választ, ígérte, hogy alezredesének referál az ügyben, akit le­gyek szíves felhívni délután. Megtettem. Sárosi Gyula alezredes A Sarkad környéki megyei tanácstagok javaslata Eddig 1600-an csatlakoztak a Világparlamenthez A Sarkad város környéki megyei tanácstagok, vala­mint a Sarkad vonzáskörze­téhez tartozó települések — Geszt. Kötegván. Méhkerék. Mezőgyán és Sarkadkeresztúr — tanácsi vezetői a napok­ban közös tanácskozást tar­tottak Geszten. Többek kö­zött a megyei tanács legkö­zelebbi ülésére kerülő anya­gokat véleményezték a je­lenlevők. A legnagyobb vita arról volt, hogy milyen ál­láspontot képvisel ienek a jelenlevő megyei tanácsta­gok 77 millió forint felhasz­nálásával kapcsolatban. De nézzük, milyen pénz­ről van szó? A megyei ta­nács elmúlt év decemberi ülésén elhatározták, hogy a2 1989-es év költségvetésének egy részét újra kell értékel­ni. Ennek eredményeként — főként az úgynevezett hát­térintézményeknél — 96 millió forint megtakarítást értek el a megyében. A me­gyei tanács márciusi ülésén úgy döntött a testület, hogy ebből a pénzből 77 milliót a megye 9 legnehezebb pénz­ügyi helyzetében levő tele­pülése kapja meg. a feszült­ségek enyhítése érdekében. (Az érintett városok, közsé­gek: Békés Békéscsaba. Kar­dos, Mezőberény, Mezőko- vácsháza, Okány. Orosháza, Szarvas és Vésztő.) A már­ciusi ülésen egyedül a pénz­fizetés feltételeit nem tisz­tázták, ennek eldöntését a mostani tanácsülésre bízták. A geszti eszmecsere után a Sarkad város környéki me­gyei tanácstagi csoport ja­vasolja: a megyei tanács bí­rálja felül a korábbi dön­tését, és ezt a pénzt ne osz- szák szét. Tudniillik azóta a Pénzügyminisztérium ille­tékes vezetője bejelentette, hogy a költségvetési kiadá­sok csökkentése érinti a ta­nácsok gazdálkodását is, ezért a további megvonások valamennyi helyi tanácsot érinthetik a megyében. Éppen ezért, a 77 millió forintból — abban az esetben, ha tényleg szükség lesz rá — fedezzék a várható elvonást. (Is) igazán alaposan próbálta megmagyarázni az ügyet. Nem. az ő hibája, hogy sok mindent nem értettem. Ta­lán a lényeg azért megma­radt bennem. Eszerint Dé­nesit saját kérésére 1968- ban tartalékállományba he­lyezték. Az egészségével vol­tak problémák. (Ha ez így volt, miért szerelték le? Ha makkegészséges volt, miért kapott később, hat év múlva nyugdíjat?) Hat év után, te­hát 1974-ben a honvédség tudomására jutott (?!), hogy Dénesi olyan betegségben szenved, amely miatt jogos a leszázalékolása. S miután valamikor honvédségi állo­mányban volt, úgy érezték, gondoskodni kell róla, hi­szen köztudomású, hogy a fegyveres testületeknél ked­vezőbbek a lehetőségek. Amíg a rokkantság fennállt — hangsúlyozta Sárosi alez­redes- — több alkalommal is kapott nyugdíjemelést. De miután kiderült, hogy az egészsége helyreállt, 1988- ban megszüntették a rok­kantsági nyugdíját, és azt átváltoztatták szolgálati nyugdíjjá. A határozat in­doklásában viszont elírás történt — mondja az alezre­des. (Ennek hatására kezdte keresni hat évét Dénesi.) Miután a nyugdíjmegállapí­tó központban megtudták, hogy ezt panaszolja Dénesi (a panaszlevél 1989. márci­us 28-án érkezett hozzájuk) most fogalmazzák a korri­gáló határozatot. Dénesi ezt a napokban megkapja! De a tíz hónap alatt sen­ki sem akadt, aki leült vol­na Dénesivel, hogy megma­gyarázza, miért nincs iga­za — vélt, vagy valós igaz­ságkeresésében ...?! Addig pedig — hacsak nem törté­nik csoda — Dénesi éhezik, hatévi nyugdíjért... Béla Vali A Békés Megyei Népúj­ságban 1989. március 18-án megjelent felhívás nyomán május 18-án Békéscsabán megalakult a MOZGALOM EGY GLOBÁLIS PARLA­MENTÉRT előkészítő bizott­sága, melynek munkájában részt vesznek: DATE Mezőgazdasági Fő­iskola D-frakciója (Szarvas), DATE Mg. Főiskola Termé­szetvédő Köre (Szarvas), Demisz Békés Megyei Szer­vezete. Ferrum Békeklub (Szarvas), HNF Békés Me­gyei Bizottsága, Magyar Bé­ketársaság. Országos Béke­tanács, 615. Sz. Szakmunkás- képző Intézet Diákszövetsé­ge (Szarvas), SZÁT Demisz- bizottsága (Szarvas), Vas- Fémipari Szövetkezet KISZ- szervezete (Szarvas) és a VE-GA Békeközösségi Cent­rum (Szentes) képviselői. A kezdeményezéshez eddig 1600 érdeklődő jelezte csat­lakozási szándékát. A moz­galom (a továbbiakban Dőlt betűvel MGP) célja egy Világparla­ment létrehozása és ezáltal a fennálló globális problé­mák megoldásának elősegí­tése. Az MGP feladata, hogy a benne résztvevők helyi szintről kiinduló együttmű­ködésével érje el az embe­rek környezeti jogainak ér­vényesülését. Az MGP azo­nos jogokkal rendelkező sze­mélyek és közösségek szö­vetsége lesz. Meg kell teremtenünk a lehetőségét annak, hogy ki­fejeződésre jussanak az em­beriség legjobb törekvései, harmonikusan illeszkedve a természethez. Az előkészítő bizottság az MGP június végére tervezett alakulóülé­séig továbbra is várja az érdeklődők észrevételeit, ja­vaslatait és jelentkezését az alábbi címen: MGP Előké­szítő Bizottsága. Holp József címén, 5540 Szarvas, Lehel 3—5., A/12. 100. Hív tegnap délelőtt barátom, a gimnáziumigazgató. „Mondd, öreg, megírtad már a szombati dőlt betűidet?” hallom hangját a vonal túlsó végéről. Időt se hagy na­gyon a válaszra, máris folytatja: „Van egy jó témám, biztosan tudsz vele kezdeni valamit." Aztán elmeséli, hogy oroszból érettségiző diákjai olyan nehéz, filozofikus szöveget kaptak fordításra, hogy ,még a legjobbak is megizzadtak, mire áttették magyarra. Ezzel szemben az angol írásbelire könnyed, szellemes, átlagos nyelvtudással is lefordítható történetet küldtek. Mintha csak valakik valahol még egy utolsót oda akarták volna ütni az orosz nyelvet valamennyire is szerető diákok lelkére. Ha ezt akartátok, hát nesztek. Történt mindez olyankor, amikor az orosz nyelv kötelező jellegű oktatása végnapjait éli. Hovatovább már csak azon múlik, meddig tanulják gyer­mekeink az oroszt itt a szláv népek Itengerében, amíg nem lesz elegendő angol, francia, német, olasz vagy spa­nyol nyelvtanár. Aztán ki-ki kívánsága szerint. Egy kor­szak ismét véget ér. Kár így búcsúztatni. Különben oskolaigazgató barátom telefonja nem az egyetlen <1987. május 30-a óta. A dátum első dőlt betűs írásom megjelenésének . napját jelenti, „összeszerelő üzem” címmel vetettem papírra akkor gondolataimat, egy ma is tartó sorozat első darabjaként. Ez a mostani írás épp a századik a szokásos feleim alatt. Akkor, két éve azzal keltem útra, hogy tollhegyre tű­zöm az engem és nyilván másokat is bosszantó jelensé­geket. Nem titkolom, ahol és amiben lehetett, megpró­báltam keresni a kompromisszumokat, az egymáshoz kö­zelebb vivő, a valamennyire is hasznunkra váló, s a messzebbre mutató elemeket. Mert semmi nem keserít el jobban — miként, gondolom másokat sem —, mint az elemi kultúrát nélkülöző politikai stílus, a durva, a sér­tegető, a mindent és mindenkit becsmérlő hang. (Jóllehet ilyenekből is volt részem bőven.) Ugyanakkor semmire nem áhítozom jobban — miként, gondolom, ez a boldog­talan nép sem —, mint egy közmegegyezésre, egymás tiszteletére és megbecsülésére, vagyis kulturált emberi viszonyokra épülő békességes Magyarországra. Ahol az ember embernek nem farkasa. Illő talán elmondani, hogy e sorozat nagyon sok örömet szerzett nekem. Rengeteg jószándékú észrevételt és biz­tatást kaptam. De aggódó hangok is eljutottak hozzám (nemegyszer családom tagjain keresztül): „Nem fél? Nem tart attól, hogy kirúgják?” Ezúton köszönöm a kritiká­kat és a biztatást. Köszönöm az aggódást is, de nem fé­lek. Legfeljebb magamtól, attól, hogy egy szerencsétlen és talán történelmi pillanatban elbátortalanodom. Am amíg leveleket és telefonokat kapok, amig be-bejönnek a szerkesztőségbe, amíg korholnak (netán jelképesen vállon veregetnek) önök, olvasók, addig magamtól sem félek. Mert érzem, nem vagyok egyedül gondjaimmal és gondo­lataimmal, is tudom, nem hiába ülök le péntek délelőt­tönként a szerkesztői asztal mögé, hogy felírjam a kéz­iratpapírra az első két szót: Dőlt betűvel. A héten végiglapoztam a mögöttem hagyott 99 írást. Beleolvasván, elképedtem: a történelem lüktető sodrába kerültem, s őrült vállalkozásba kezdtem, minden héten mondani valamiről valamit. Nem lapítani, nem köntör- falazni, nem a cseresznyevirágzásról elmélkedni, hanem a mához iszólni. Sikerült, nem sikerült, önöknek kell ítél­kezni. S alighanem majd az, időnek: miként csetlettem- botlottam szerencsétlen sorsú hazám mindennapjaiban. Amit írtam, vállalom. De két esztendő dőlt betűivel a hátam mögött sem tartom magam tévedhetetlennek. Né­hány kérdésben ma árnyaltabban fogalmaznék. Tavaly­előtt decemberben például la közgazdaság-tudományi menzabojkottról készült írásom után sokan nehezteltek rám. Túl szigorú voltam a diákokhoz — mondták, s alig­hanem igazuk volt. Nem fogalmaznék másként viszont a vízlépcső befejezéséről, még akkor sem, ha egyik mun­katársam annak idején ekként kommentálta cikkemet: szégyellem, hogy olyan lapnál dolgozom, ahol ilyen írás megjelenhet. (Mellesleg azóta is itt dolgozik — nem a vízlépcsőről alkotott nézetünk köt össze bennünket.) Amikor elindultam erre a döltbetüs útra 1987 máju­sában, még derült volt az ég, madárfüttytől hangos a lég. Azóta minden összekuszálódott. Rögös az út, nehezebb rajta járni, itt-ott köd is van. <Most hagyjam abba? Ügy érzem, tisztességtelen lenne. Folytatom — ha nem veszik tőlem rossz néven. Kérem, tartsanak velem!

Next

/
Oldalképek
Tartalom