Békés Megyei Népújság, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-29 / 100. szám

1989. április 29., szombat o ír BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET Április 4-ről és május l-ről t Beszélgetés dr. Korom Mihály történésszel — A közelmúltban több­ször hallottunk arról, hogy nem 1945. április 4-e hazánk felszabadulásának valódi időpontja. Mi az igazság, és mi erről a véleipénye dr. Korom Mihály történésznek. — Igen sok kutatási ered­mény tanúskodik amellett, hogy nem 1945. április 4-én szabadult fel Magyarország. Igaz, hogy a fő katonai vona­lak és a vonulatok szem­pontjából az ország április elejére felszabadult, de vol­tak olyan területek: így Vas megye nyugati és Zala me­gye déli részén, a jugoszláv határon még április 11-én folytak a harcok. Ilyen volt maga Nemesmedves is. Az is igaz, hogy Nemesmedves ha­táráig eljutottak a csapatok, a községbe viszont 4-én még nem vonultak be a szovjet csapatok, még 5—6-án is harcok folytak a községért. A német csapatok Rábafüzes és Vasszentmihály között be­fészkelték magukat vagy 30 kilométer hosszúságban, úgy 10-15 kilométeres mélység­ben. Nemesnedves is csak április 6-án szabadult fel, még 6-án is a harcban hal­tak meg itt emberek. Túlbuzgóságból, hogy ápri­lis 4-re koncentráljunk vala­mennyi évfordulót, a nemes- medvesi temetőben minden fejfát, amelyikre az volt ír­va: április 5-ei, 6-ai harcok­ban haltak meg, kicserélték — állami költségen — 4-ére. Én jártam itt, kutattam eb­ben a községben is. Sírtak is az anyák, hogy ők mondták, vallották, hogy hozzátartozó­juk 6-án este halt meg. és mégis 4-re írták a fejfán el­estük napját. Tehát április 4-re vélt nagy tiszteletével megmásították a történelmi tényeket. — Ezt tapasztaltuk már korábban is, mikor Battonyát jelölték meg elsőnek felsza­badult magyar település­nek ... — Igen, éppen erre akar­tam rátérni. Nemesnedvesen a temető bejáratánál van egy kő, egy emlékmű, és rá van írva: Battonva. 1944. szep­tember 23. — Nemesmedves. 1945. április 4. Egvik adat, egyik községre sem igaz! — Milyen dokumentumok bizonyítják azt, hogy nem április 4-én szabadult fel az ország? — A visszaemlékezések mellett bizonyítékot szolgál­tattak öt-hat község lakói, elsősorban a parókiák, a templomok napi halotti anyakönyvi bejegyzései és a kórházak naplói, amelyeket ilyen válságos időszakban is pontosan vezettek. Ezenkívül vannak hivatalos katonai dokumentumok is. Például: a Nemesmedvestől északra Pinkamindszent és Szentpé- terfa egészen 12—43-ig né­met kézen volt. Német hadi­naplók szerint Szentpéterfát az egyik német hadosztály ezrede tartotta 13-ig. Ezt az ezredet magyar földön még Szentpéterfa nyugati felében 12-én délután bekerítették a szovjet csapatok. 13-án haj­nalban kitörtek Ausztria felé és reggel 8—9-re teljesen el­hagyták Magyarországot. Mindez a német hadosztály naplójában szerepel. Pinka- mindszentért ennek a had­osztálynak egy másik április egységei 11-én és 12-én he­ves harcot folytatott a köz­ségért. — Mi úgy fogalmazzuk, hogy Magyarország felszaba­dult. A szovjet katonai je­lentésekben pedig az szere­pelt: elfoglaltuk Magyaror­szágot. Korábban Budapest felszabadulásáért adományo­zott emlékérmeket nem Bu­dapest felszabadításáért, ha­nem Budapest bevételéért kapták a szovjet katonák, ön ezt hogy látja? — Tulajdonképpen mind­két szóhasználatnak nagyon sok igazságtartalma van. Felszabadulás szóhasználat elfogadható azért, mert ’44. március 19-én a formálisan független Magyarországot német csapatok szállták meg. Ha úgy tetszik, akkor az ok­tóber 13—14-én megismétlő­dött, amikor Horthyt eltávo­lították. Tehát ilyen értelem­ben a német megszállás alól a szovjetek felszabadítottak. De: miután antifasiszta koa­líció szempontjából Magyar- ország egészen 1944 végéig, amíg a végleges kormány nem kért, és nem kapott fegyverszüneti engedélyt, formailag Magyarország mégis ellenfélnek számított, tehát hitleri szövetségesnek. Ezért a szovjet dokumentu­mok nem arról beszéltek, hogy Magyarországot felsza­badítják, mint az ő szövet­ségeseit — mint például Lengyelországot, Csehszlová­kiát stb. Így ezért mondják azt: elfoglaltuk, bevettük. Budapest esetében Buda­pest bevételéért adták az ér­demérmeket. Lényeges, hogy megmagyarázzuk tartalmi­lag, mit jelent ez. Formailag meg kellett szállni Magyar- országot a szovjet csapatok­nak, mert a Szálasi- és a né­met csapatok ellenálltak. Hosszú távon nézve, társa­dalmi értelemben ez a kato­nai megszállás meghozta a társadalmi felszabadulás elő­feltételét. — Vagyis 1945. április 13-án ... — Igen. Még annyit hozzá­tennék: nem csak a koráb­ban az előbb említett közsé­gek szabadultak fel későb­ben, hanem ettől a területtől teljesen eltérően Zalában is volt egy hosszú sáv, amelyen április 8-án és 9-én harcok folytak. Így Gáborján háza és Tornyiszentmiklós 8-án, il­letve 9-én szabadult fel. Saj­nos itt sok ember halt még meg ezen a két napon is. A helytörténeti kutatások szerint ezekben a községek­ben, amelyek április 4-e után szabadultak fel, több mint harminc ember vesz­tette életét harcokban ápri­lis 13-ig. Elmondhatjuk: a legutolsónak felszabadult földdarab az országban Szentpéterfalva és külterü­lete volt. — Végül is melyik dátu­mot ünnepeljük? — Véleményem szerint a kérdést nem kellene ilyen mereven feltenni. -Azért, mert az ország teljes elfog­lalásához, felszabadításához a hozzájárulás mindenféle­képpen eszmei, szimbolikus volt a magyar nép részéről, azért, mert ezekhez a kato­nai eseményekhez Magyar- ország csak kis mértékben járult hozzá. Ezért 4-e 13- ával való kicserélése a tar­talmi lényegnek ellentmond. Tehát ha azt keresem, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kor­mány döntött, hogy a fel- szabadulás napját — mond­juk most már az új kutatá­si eredmények alapján áp­rilis 13-át — megtették fel- szabadulási ünnepnek, ak­kor emellett ki kellene áll­ni, s azt mondani: ez Ma­gyarország felszabadulásá­nak napja. Történelmünk­ben van ilyesmire példa. En­nek a katonai felszabadítás­nak vissza kellene adni a je­lentőségét. Az 1944. december 21-re mondhatjuk, hogy az Ideig­lenes Nemzetgyűlés megala­kulásának napja, a leg- újabbkori magyar történe­lem legjelentősebb dátuma. Erre az időszakra a katonai felszabadulás teremtette po­zitív helyzetben, a belső for­radalmi, függetlenségi, anti­fasiszta demokratikus erők képesek voltak új hatalmat teremteni, s ez az új hata­lom kivonta az országot a német fasiszta szövetségből. Magyarország fegyverszüne­tet kért, és kapott, s meg­indulhatott a demokratikus átalakulás. így hát joggal mondhatjuk nemzeti ünnep­nek december 21-ét is, mert ugyanúgy szükséges volt az antifasiszta koalícióhoz eh­hez a naphoz, a belső erők hozzájárulásával, a magyar nép a saját tevékenységét is ünnepli, nemcsak katonai erőkét. Amennyiben elfogadásra kerülne, hogy december 21-e ünnep legyen — s ahogy a dolgok haladnak, úgy tűnik elfogadásra kerül — ehhez is a „nyíltság” kell, hogy a politika is elfogadja, a pe­resztrojka és glasznoszty megvalósuljon nálunk is, és visszatérjünk szemléletünk­ben a valós igazsághoz. A lényeg : nem kellene egy­mással e két napot összevet­ni. hanem ki kellene jelölni egy olyan napot, amely a legszélesebb néptömegek egységére talál. Lehet, hogy egy csomó ember ünnepli március 15-ét, de kétségte­len. hogy azok az erők, akik ellen folyt március 15-e, nem fogják ünnepelni e napot. Ugyanígy nem fogja ünne­pelni december 21-ét az a réteg, amely ellen a népi demokratikus forradalom ment. a földreform, az ipar ellenőrzése és államosítá­sok. — Az 1945-ös május else­je volt az első igazi szabad munkás ünnep. Most milyen új tartalommal töltsük ezt a napot? — Ügy áll a dolog, hogy május elseje nem szükségel­tet új tartalmi feltöltést, át­értékelést. Véleményem sze­rint: május elsejét is ünne­pelhetjük abban a formá­ban, ahogyan az kialakult. Formai jegyekben lehet vál­toztatás. Valamikor ez az ünnep a három nyolcas je­gyében alakult ki: nyolc óra munka, nyolc óra pihe1 nés, nyolc óra szórakozás, ami nagyjából a '45 utáni években megvalósult. Idő­közben viszont kiderült: a gazdasági nehézségekkel el­vettünk a pihenésből és a szórakozásból. Napjainkban ismét időszerű a háromszor 8-ról beszélni. Igen jelentő­sek azok a családok, akik nem tudják megteremteni nyolcórás munkával a meg­élhetésük feltételeit. Szerin­tem az lehet új tartalma en­nek az ünnepnek, hogy ne csak felülről szervezett po­litikai demonstráció legyen, hanem adjia meg a dolgo­zóknak alulról az önbizal­mat. Tehát: ha nem telje­sülnek a humanista, emberi életszínvonalon alapuló igé­nyek, akkor a dolgozók ön­tudatosan követelhessenek, kérjenek, vagy nemet mond­hassanak. Ettől elszoktunk a sztálini modell időszakában, az elmúlt negyven évben. Május elseje legyen to­vábbra is a magyar és a nemzetközi munkásmozga­lom szolidaritásának ünne­pe, önereje megmutatásának napja — mondotta dr. Ko­rom Mihály. Szekeres András Vitakultúra Az utóbbi időkben a leg­különfélébb fórumokon hangzik el szóban és írás­ban, hogy igen sokan hang­erejüket használják leg­főbb érvként vezető be­osztású embereink, politi­kai, gazdasági és más cél­jaik elérésének eszközéül. Sokan hozzáteszik, hogy nem is eredménytelenül. Eszembe jutott erről egy százéves poén, amit még 1956-ban olvastam, szak- dolgozatomra készülve, mely Gárdonyi Géza sze­gedi éveiről szólt. Főbb tevékenysége mel­lett szerkesztett Gárdonyi egy Szögedi Paprika című élclapot. Ezt többnyire ma­ga is írta. Megjelentek benne Göre Gábor előd­jeiként Galambom Pétör, Potya Dömötör, Aszondom Benedek is; az első egy duhaj alak, aki a Balogh nevű vendéglő népszerű törzsvendége, a másik vá­rosi írnok volt, aki a to­rony (várostorony) alatti, szociális töltetű „hascsi­korgásaival és gyomorkor- gásaival” hívta fel magá­ra a közfigyelmet, Aszon­dom Benedek, a minden­felé bolyongó lumpen­bohém pedig „szottyantá- saival” igyekezett formál­ni a dolgozók tudatát. Egyik szottyantása ez volt: „Aszondom, hogy a po­litikában is éppen úgy van a helyzet, mint a termé­szetben: a legostobább barmok ordétoznak a leg­hangosabban!" Bine Zoltánná Levél a megyei pártértekezlethez Az, hogy mennyiben számít a megye életében politikai mérföldkőnek, egy új politika kezdetének, az a párttagság bizalmát még élvező küldötteken múlik. Hogy a megye pár.talapszerveinek bizalma erősödik-e az új politikai ve­zetéssel szemben, hogy öszitnteségböl, határozottságból, kö­vetkezetességből a reformpolitika melletti elkötelezettségből a küldöttek hogyan vizsgáznak, hamarosan kiderül. A me­gye életében ez a nap egyenértékű az országos pártértekez­lettel. Mi annyiban vagyunk könnyebb helyzetben, hogy az eddigi politikai és gazdasági döntéseket az eltelt időszak alapján vehetjük figyelembe, melynek egy része igazoltnak látszik. A bekövetkezett személyi változások szükségessége indokolt volt. Igaz ugyan, hogy Grósz Károly azt mondta egy interjú kapcsán, hogy helytelen a közvéleménynek tfz a felfogása, hogy a verebek maradtak, csak másik ágra szálltak, mert mi a fát vágtuk ki. Én azt hiszem, hogy, ha azt akarjuk, hogy a varjúkárogásból madárdal legyen, nem elég a fát kivágni, hanem az igaz énekhez kell megfelelő madarat találni. A legfelsőbb politikai vezetésben részben ez történt, melynek szükségességét és helyességét az idő igazolta. Rendkívül nehéz történelmi feladat jutott a mai politika művelőinek. Az elmúlt 30 év hibáiból eredő vissza­fojtott indulat zúdult ki egyszerre az emberekből és ennek megválaszolása vagy megoldása elől nem lehet kitérni. De visszatekinthetünk az ’56-os népfelkelésig terjedő időszak­ra is, amely a szocializmus építésének — eredményei mel­lett — legszégyenteljesebb eseményeit hordozza. Nekünk ezekre a kérdésekre is választ kell adni. Ha maradunk a régi, megrögzött, szegényes és tartalmatlan szokásaink mel­lett, következő napok változást sürgető jogos éhsége lesö­pör bennünket a politika színpadáról. Jellemezve a megye eddigi politikai életét, azt kell mondanom, hogy egy lan­gyos középutas, szózatokkal teli, formájában sablonos, tar­talmában szegényes, végrehajtásában ellaposodott, erőtlen. Nem a ma politikája. A demokratizmus, mint fogalom is- ismerös. A vele való élés, mint a politikai élet törvény­szerű tartozékát hosszú időn keresztül nélkülöztük. Ez egy nagyon kényelmes irányítási formát tett lehetővé és hogy hova vezetett, nem kell bemutatni. Mint ahogy azon sem kell csodálkozni, hogy ezt az új arculatú politikát egy-két régi arc nehezen tudja elviselni. Meggyőződésem, hogy fennmaradni csak a jelenleg kibontakozó nyílt, demokrati­kus politikával lehet, melyet több demokratizmussal a tel­jességig kell fokozni. Védekezésül józan érvek hiányában túl hamar nyúlunk az ellenzék, ellenség kifejezéshez. Túl hamar kimondjuk, pedig ezekkel a szavakkal megfontoltabban kellene bán­ni. Van ma is a politikai élet élvonalában olyan neves és közmegbecsülésnek örvendő személy, akit az országos párt­értekezlet előtt az isten őrizte, hogy ki nem kiáltottunk itt. Békés megyében ellenségnek. Szerencsére közbejött a pártértekezlet, így csak laz ellenzékig jutottunk el. Egyéb­ként többre becsülöm azt az ellenzékit, aki nyíltan mond­ja el az eltérő véleményét — ezzel lehetőséget adva a vi­tára érvelésre —, mint azokat a személyeket, akik feltétel nélkül tapsoltak Rákosinak, tapsoltak Kádár virágkorában, tapsoltak Kádár alkonyának és most tapsolnak Grósznak. Ezek a személyek politikai becstelenséget követnek el. Ilyen környezetben fordulhat elő, hogy tehetségtelen kor­mányfő egy tehetetlen kormány élén sirarlomházat csinál a társadalomból — szokásainkhoz hűen — érdemei elisme­rése mellett nyugdíjaztuk. Ezek a személyek nem megbe­csült, legfeljebb megtűrt ’tagjai lehetnek egy társadalom­nak. Az eddigi szocializmuskép nem jelentett mindenki szá­mára torz visszatükröződést. Ez az állapot elsősorban a tár­sadalomban másik létező, a társadalom pénzéből kockázat nélkül élősködő felső tízezernek kedvezett. Elég volt jól al­kalmazkodni, egyetérteni, felnézni és jó pozícióban nyug­díjig tétlenkedni! Két feltétele volt a helyben maradásnak: ne csináljon feltűnően rosszat és felfelé törölje a szókin­cséből a nemet. Ez nem követelmény. Ezeknek a szemé­lyeknek minden egyes demokratikus lépéssel egy darabka hatalomról kell lemondani. A jelenlegi vezetés egy része erre képtelen. Nem érzi igazán a változás szükségességét, mint ahogy a jóllakott ember sem érzi az éhes fájdalmát, legfeljebb meg tudja érteni. Tud róla, beszél róla, de iga­zán átérezni nem tudja. Szomorú, de tény, hogy első szá­mú embereket csak úgy igyekezett megismerni a környezet, hogy mi a gyengéje. Hogy tisztán issza-e a vörösbort, vagy mi a kedvenc márkája sörből, netán hódol-e a vadászat úri passziójának. És, ami a legszomorúbb, ezek a vezetők is elfogadták ezt az állapotot, a velük szembeni lakájosko­dást. A vezetői beosztás, akár politikai, akár gazdasági, nem a kiváltságokra jog, hanem a magasabb szintű munkára. A politikai és gazdasági élet egyaránt rövid időn belül meg kell, hogy szabaduljon a maga hályogkovácsaitól. Miközben nap, mint nap új politikai állásfoglalások és információk birtokába kerülünk a megújult legfelsőbb politikai vezetés által, hangoztatjuk, hogy a párt hivatalnoki stílusát moz­galmi jellege váltotta fel, miközben az új és újabb szer­vezetek az utcán politizálnak, a megye politikai vezetése nem bizonyítja a reformtörekvésekkel való azonosulást. Ez­zel a politikai magatartással nem látszik biztosítottnak: a párt iránti bizalom visszanyerése: a HNF munkájának ked­vező befolyásolása; a szakszervezeti mozgalom kibontako­zásának segítése; a tanácsi választások demokratizmusá­nak ösztönzése, személycserék bátorítása; a majdani or­szággyűlési választások tartalmi színvonalának megterem­tése, arra alkalmas személyek mellett a kiállás: az évtize­dekig heytelen káderpolitika helyesbítésére való törekvés. Nem bizalomébresztő az a politika, amely az események után kullog, amely elhatárolja magát az eseményektől, ahe­lyett, hogy állást foglalna. Igaz ez utóbbi kockázattal jár. Mindezek előrebocsátásával kijelentem: nem tartom alkal­masnak a jelenlegi megyei pártvezetést árra, hogy a re­formtörekvések élére álljon. Az idő sürget. Az újrakez­déshez sem idő, sem bizalom nincs. Meggyőződésem, hogy egy megújult, a valós reformokat hűen szolgáló, a politi­kát hivatásának tekintő és értő megyei vezetésnek a párt­tagság bizalmat szavaz és mellé áll. Soha még ennyire fe­lelősségteljes feladat nem jutott a megye párttagságának, illetve a bizalmukat élvező küldötteknek, mint most. őszin­tén remélem, hogy a tanácskozás résztvevői nemcsak be­menni, hanem kijönni is emelt fővel tudnak majd. Ma még olyan erő az MSZMP, hogy a politika élén egy teljes megújulás láncreakcióként kell hogy hasson a társadalom egészére, a mai elsatnyult politika torzszülötteire, ese­tünkben a megye egészére. Ha nem az alkalmatlan szemé­lyek, akkor maga az eszme lesz áldozat a reform oltárán. Szabó Lajos MSZMP-tag, Újkígyós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom