Békés Megyei Népújság, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-27 / 98. szám
1989. április 27., csütörtök 11 reform sorsa a lakosság támogatásán múlik Palmer washingtoni nyilatkozata Magyarországról Az emberi méltóság megsértése bűn Billy Graham válasza magyar lelkészeknek Mark Palmer, az Egyesült Államok budapesti nagykövete meggyőző gazdasági hírverést folytatott Magyarország mellett kedden este az amerikai televízióban. Palmer Washingtonban nyilatkozott a PBS-nek, a magas színvonaláról ismert országos közművelődési TV-háló- zatnak, amely Jeffrey Kaye- nek a magyar gazdasági helyzetről készült hosszú budapesti riportját sugározta. A nagykövet, aki többek között George Bush elnök budapesti látogatásának lehetőségéről tárgyalt Washingtonban, nyilatkozatában kijelentette: az Egyesült Államok (amint I^engyelor- szág esetében) elsősorban gazdaságilag segítheti a magyar átalakulást: piacának a magyar áruk előtti megnyitásával, állami biztosítékokkal a magyarországi amerikai beruházóknak (a kérdés hamarosan a törvényhozás elé kerül — a tud.megj.l, és a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap révén folyósított beruházási hitelekkel. Két éve csak hat, jelenleg már 40 amerikai cégnek van képviselete Magyarországon, s a termelő vállalatok virágzanak. A szovjet vezetés támogatja a magyarokat politikai és gazdasági reformjaikban, amelyekkel élenjárnak Ke- let-Éurópában — mondotta az amerikai nagykövet. Véleménye szerint a reformok sorsa végső soron a lakosság támogafásán múlik: szóban szinte mindenki egyetért a változásokkal, de ha azok egyéni sorsokat, üzemeket érintenek, nagy az ellenállás. Magyarország csak saját erejéből emelkedhet fel, s ha él lehetőségeivel, népének tehetségével, olyan robbanásszerűen is fejlődhet, mint Spanyolország, vagy Dél-Ko- rea. Ha nem, akkor hosszú politikai-gazdasági stagnálás következik — vélte a diplomata, aki beruházásokra, kereskedelemre hívta fel az amerikai üzletembereket. Billy Graham, neves amerikai evangélista kedden kü- lönnyilatkozatban válaszolt arra a nyílt levélre, amelyet múlt szombaton három magyar lelkész tett közzé Ma- gyarországon. Mint ismeretes, a levél szerzői az Ager- press román hírügynökség jelentésére hivatkozva, azzal vádolták a világhírű amerikai prédikátort — aki ez év júliusában a budapesti Népstadionban is ige- hirdetö estet tart —, hogy romániai látogatása idején dicsőítette az ottani vezetést és nem vállalt szolidaritást az elnyomott nemzeti és vallási kisebbségekkel. A jelenleg az amerikai Syracuse-ban tartózkodó Graham kedden a magyar sajtó munkatársaival találkozva. határozottan cáfolta a levélben felvetettek jogosságát. Mint hangsúlyozta. nem tett a román politikát dicsérő kijelentést, sőt, amikor az Agerpress-tudó- sítás napvilágot látott, azonnal közölte a Magyar Állami Egyházügyi Hivatal vezetőivel, hogy az abban A Tbilisziben április 9-re virradóra bekövetkezett tragikus események áldozatainak halálát nem vegyi anyag okozta — jelentette ki szerdai sajtóértekezletén Va- gyim Perfiljev. A szovjet külügyminisztérium információs főosztályának helyettes vezetője kérdésekre válaszolva ugyanakkor hozzáfűzte: a boncolási jegyzőkönyvekben rögzített tények ellenére a megjelentek nem felelnek meg a valóságnak. Mint mondotta, nem szokása politikai vezetőket dicsérni, hát még dicsőíteni. Ő az evangélium lelkésze, aki nem szokott politikai kérdésekbe beavat kozni. Az igaz. tette hozzá, hogy köszönetét és elismerését fejezte ki a román állami és egyházi vezetőknek, amiért lehetővé tették a számára, hogy Romániában prédikálhasson. Hozzátette azonban, hogy ezt minden egyes országban megteszi, hiszen mint vendégnek, ez egyébként is erkölcsi kötelessége. Az igazságtalanság és az emberi méltóság megsértése bűn — szögezte le. hozzátéve, hogy ez a bűn, az emberi jogoknak a lábbal tip- rása éppúgy bűn Dél-Af- rikában. mint Közel-Keleten. vagy akár Közép- és Kelet-Európábán. Mint keresztényeknek küzdenünk kell azért, hogy a nemzetek békében és harmóniában élhessenek — szögezte le az amerikai evangélista. Szovjetunió ügyészsége vizsgálatot kezdeményezett a könnygáz alkalmazásának ügyében. A tényfeltárást a katonai főügyészség végzi, amelynek munkáját szakértői bizottság segíti. A bizottságban moszkvai, lenin- grádi és más városokból való szakemberek kaptak helyet. Á vizsgálat eredményeiről haladéktalanul tájékoztatni fogják a szovjet közvéleményt. ________ , Í1EH3FM [IW /jut S| AZ USA BEVANDORLAsUGYI hivatalának tiltakozása A chicagói bíróság megengedte egy AIDS-vírussal fertőzött holland állampolgárnak, hogy San Franciscóban részt vegyen egy értekezleten, melynek témája épp ez a betegség. Az eset azért keltett figyelmet, mert előzőleg a washingtoni hatóságok a holland Paul Ver- hoefot a minnesotai repülőtéren letartóztatták. pogy- gyászában ugyanis olyan gyógyszert találtak, amit az AIDS-hctegek használnak. A hatóságok követelték az USA-ból való kitoloncolását, arra a törvényre hivatkozva. amely tiltja a veszélyes és fertőző betegségekben szenvedőknek a beutazást. A bíró azonban úgy döntött, hogy ebben az esetben kivételt tesz. Paul Verhoefnak 10 ezer dolláros váltságdíjat kellett letétbe helyeznie, azzal a kikötéssel, hogy három héten belül elhagyja az Egyesült Államokat. Az ítéletet a bevándorlásügyi hivatal megfellebbezte. NYUGDfJBA VONUL A KÉMREPÜLÖGEP A híres amerikai U—2 kémrepülőgép a napokban nyugdíjba vonul. Nemrég új világrekordot állított fel, 27 165 méter magasan repült. Az első ilyen repülőgép 1955-ben indult útnak, és az volt a feladata, hogy nagy magasságokból ellenséges katonai létesítményeket fényképezzen le. 1960- ban az Egyesült Államokban nagy diplomáciai bonyodalmuk támadt, amikor _ egy U—2-es repülőgépet a Szovjetunió felett lelőttek. A pilótát, Gary Powerst hosszú ideig fogva tartották. Azóta megjelentek a katonai műholdak, modernebb repülőgépek készültek, és az U— 2-esre többé nincs szükség. A KÖZÖS PIAC TAGORSZÁGAI a következő év végéig 90 százalékkal csökkentik a fre- ongyártást. Ez az anyag ugyanis nagymértékben veszélyezteti földünk légkörét. A freonokat az elektronikai, a gyógyszerészeti iparban alkalmazzák. de eddig nélkülözhetetlenek voltak a hűtők és klimatizációs berendezések előállításánál is. A 12 tagországban így jövőre az 1976-os év szintjére csökkentenék a káros gáz alkalmazását. BAKTÉRIUMOK A FAGYASZTÓBAN A lillc-i (Franciaország) Pasteur Intézet fiókintezetében dr. M. C'atsaras kutatócsoportja a fagyasztóban tartósított élelmiszerek minőségét tanulmanyoz.- ta. Kutatásuk eredményeken! kiderült, hogy vannak bizonyos baktériumok, melyek a hidegre igen ellenállnak, hogy a fagyasztás nem minden esetben biztos tartósítás az élelmiszerek szempontjából. Ilyen baktérium a Clostridium botulinum, mely husmergezest okoz, a Salmonella, mely súlyos élelmiszer-mérgezések okozoja, valamint a I.isteria. mely szinten komoly gyomormérgezések kiváltója. Ezek a mikroorganizmusok még akkor is életben maradnak a fagypont alatt, ha az élelmiszereket hermetikusan becsomagolják. A Clostridium például „vígan él” a fagyasztott halban és a tojásban, a Salmonella a daráit húsban, a Yersinia enteroeolitiea a zöldségfélékben. salátákban stb. A Pasteur Intézet szakemberei azt ajánlják, hogy a fagyasztott élelmiszert soha se fogyasszuk nyersen, hanem sülve vagy főve. Azokat az élelmiszereket, melyek már hosszú ideje a fagyasztóban álltak, feltétlenül fel kell forralni. EGYRE NÉPSZERŰBB A KERÉKPÁR SVÁJCBAN Állandóan növekszik a kerékpárok száma Svájcban, valószínűleg azért, mert a lakosság karcsúbb akar lenni. és jó erőnlétet szerezni. Tavaly a svájciak százezer új biciklit vettek. 4 százalékkal többet, mint 1987-ben. Az országban jelenleg 2.65 millió kerékpár van és 2,7 millió autó. Kruzenstern-szoros, Alaszka, USA: a szovjet—amerikai északi-sarki expedíció résztvevői integetnek a szovjet— amerikai határon, amelyen áthaladva amerikai területen folytatják kutyaszánjaikon a mintegy ezerkilométeres útjukat Perfiljev: Nem vegyi anyag okozta a tbiliszi események áldozatainak halálát A DER SPIEGEL-ben olvastuk: Isten és haza A többpártrendszer bevezetése óta tucatjával jönnek létre az alternatív mozgalmak. Vajon a következő választásoknál a kommunistáknak meg kell osztani a hatalmat egy koalíciós partnerrel? Mint kís sziget, úgy terül el néhány tanya a termékeny síkságon. Vöröses portél leg húzódik a fűzfákkal határolt országút fölött. A széles szántóföld egészen a látóhatárig nyújtózkodik. négy Rába-traktor halad rajta ellentétes irányba, egymástól eltávolodva. Az ut másik oldalán egy parasztasz- szony krumplit vet kézzel a kis földjén — A magánparasztokat, szemben az állami és szövetkezeti tulajdonnal, rettenetesen elhanyagolják; ez lesz az első. amit a pártunk meg fog változtatni — jelenti ki Koltai Zoltán agrármérnök. Három hónappal ezelőtt Nagykőrösön (3500 lakost számláló városka az Alföld szívében, Budapesttől 80 kilométerre délkeletre) mint a fiatal Magyar Néppárt titkára, Koltai be mert szállni a politikába. A Magyar Néppárt, amely az 1948-ban a kommunisták által betiltott Nemzeti Parasztpárt jogutódjaként lép most fel, új agrárpolitikáért harcol, méghozzá olyanért, amely a magántulajdonra épülne. A magyarországi magánparasztok a mezőgazdaságilag hasznosított területek alig 5 százalékát birtokolják, mégis a termékek több mint egyharmadát takarítják be. Az új parasztpárt három hónappal megalapítása után máris 20 U00 tagot számlál, pedig a szervezett munkához hiányoznak a feltételek. Az előd egész vagyonát, a párt helyiségeit. számláit, lapjait elkobozták a kommunisták negyven évvel ezelőtt. Nagykőrös központjában, egy modem épületben van a székhelyük, egyelőre még zavartalanul működhetnek itt. Ahogyan az egész országra jellemző, a nagykőrösiek is menekülnek a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) soraiból. Lukács János, a Politikai Bizottság tagja márciusban nyilvánosságra hozta, hogy a párt az utóbbi fél évben az egész országban 100 000 elvtársat veszített el, s a tagság létszáma jelenleg 780 000. Budapesten majdnem minden hónapban új párt vagy politikai csoportosulás ión létre, élükön gyakran olyan korábbi pártok idős vezetőivel, amelyeket éppen a kommunisták oszlattak fel hatalomrajutásukkor. Ennek megfelelően írnak zászlajukra bizonyos szólamokat. Például a Magyar Függetlenségi Párt. amely április elején alakult meg ismét, régi mottójával hirdeti programját: „Isten, haza és szabadság Már összesen több mint harminc pártra és szervezetre lehet számítani, amelyek majd 1990 késő őszén az első szabad parlamenti választásokon egymással csatározni fognak. Programjaik nem ritkán zavarosak. Abban viszont egységesek az „alternatívok” — ahogyan manapság az ellenzéki pártokat és csoportosulásokat nevezik —, hogy elvetik az MSZMP igényét vezető szerepének megtartására. Az MSZMP már Gorbacsov előtt a keleti blokk leginkább reíormbarát kommunista pártja volt. Jelentős erői komolyan készek arra, hogy eddigi hatalmi monopolhelyzetükről lemondjanak: Pozsgay Imre, a párt reformszárnyának vezére, de Grosz Károly pártfőnök is, aki a többpártrendszer bevezetését március közepén „az elmúlt évtizedek legjelentősebb döntésének” nevezte. Ezt az utat — amely sok ortodox elvtársnak öngyilkosságnak tűnik — megértéssel fogadták Moszkvában: erről győződött meg Grósz Károly márciusi látogatásakor. Nem sokkal később viszont a moszkvai Pravda megdorgálta a magyar ellenzéket azért, amiért „nem a szocializmus megújítását, hanem megszüntetését” szorgalmazza. De túl késő már ahhoz, hogy vissza lehetne térni a régi viszonyokhoz: a legkisebb kísérlet, ilyen irányba nyílt lázadáshoz vezetne. „Az MSZMP — mondja Major László szóvivő — nem tart igényt semmiféle különleges helyzetre, ugyanolyan part. mint a többi, ugyanolyan jogokkal és kötelességekkel”. S hogy a kommunisták még arra is készek, hogy átmenjenek ellenzékbe, ha az 1990-es választásoknál vereséget szenvednek. Grósz Károly pártfőnök viszont nem hisz a vereségben. Pártja „a jövőben is kivívja maganak a vezető szerepet a politikai harctéren”. Optimizmusa nem megalapozatlan, hiszen az ellenzék erői széttagoltak es főleg Budapestre korlátozódnak. — A kommunistáknak mindenük megvan, nekünk meg semmink sincs — mondta keserűen az újonnan megalapított Szociáldemokrata Párt szóvivője, a jogász. Huttner György. Az MSZMP meg ellenőrzi a tömegtájékoztatást: akkor is. ha a sajtóban a kormányt es gyakran a kommunista partot is keményen bírálják, ami egy evvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt. Mindmáig egyedül a nacionalista iranyvnnalü Magyar Demokrata Fórumnak van sajat orgánuma, a Hitel című hetilap, amit országszerte olvasnak. — Másképp néz majd ki a Parlament az 1990-es választások után — mondja mégis Ruttner György. — A Szociáldemokrata Partnak, amelyet januárban hívtak újra életre, már 20 000 tagja van. Ennek ellenére nincs még se székhelyünk, se saját Újságunk, még sajat írógépünk sincs. Kénytelenek vagyunk a gyűléseinket magánlakásokban vagy éttermekben tartani — panaszkodik Ruttner. Mint minden más független párt. a szociáldemokraták is — akik a távolabbi jövőben egyébként Magyarország „finn- landizálasara” (Ruttner) törekszenek — jelenleg ugyanazzal a problémával küzdenek: hogyan érjék el a vidéki embereket, a megyék városainak, falvainak lakóit? „Az egyetlen lehetőség — Ruttner szerint — a gyűlésekben rejlik, ahol az emberek beléphetnek.” A szociáldemokraták követelik, hogy a kommunisták az 1948-ban elsajátított vagyonuknak legalább egy részét most visszaszolgáltassák. Ez a tetf Ruttner szerint bizonyíték lehetne arra, hogy valóban komolyan gondolják a hatalom megosztását. „Végül is nem ajándékot kérünk, csak a jogunkat.” Először a budapesti. Dohány utcai székházat akarjak visszakapni, ahol jelenleg az MSZMP hetedik kerületi bizottsága működik. — Mindeddig csak ígéretek haiifKottak el — mondja Ruttner. A kommunisták alighanem minden trükköt és furfan- got bevetnek annak érdekében, hogy a kis pártokat visszafogják. Ruttnernek például két hónappal ezelőtt minden ok nélkül lekapcsolták a telefonját. A szociáldemokraták számításai szerint a kommunisták az 1990-es választásokon a szavazatok valamivel több mint 30 százalékára számíthatnak. Ez a várakozás közvélemény- kutatáson alapszik. „S azt jelenti — magyarázza Ruttner György —. hogy az MSZMP nem maradhat egyedül hatalmon, szüksége iesz arra. hogy koalíciós partner után nézzen.” Erre szerinte csak a szociáldemokraták nyerhetők meg, mivel a többi alternatív szervezet túl messze áll a kommunistáktól. A frivol előzékenység nem maradt válasz nélkül. ..Lehetséges az együttműködés” — mondta Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, aki 1948-ig maga is a Szociáldemokrata Partban tevékenykedett. — „Keressük az utakat. amelyek egymáshoz vezetnek. Ami minket illet, mi leszünk az ö szocialista tudatuk, ők pedig a mi demokratikus tudatunk.” Az MSZMP-ben persze nem csak a koalícióra kész reformerek találhatók meg. hanem a továbbra is a régi rendet képviselő szárny ugyanúgy jelen van. S amíg a kommunisták nem képesek megválni ezektől az erőktől — vélekedett Ruttner —. addig gondolni sem szabad a koalícióra. Helyénvaló az ellenzékiek nyíltan kimondott reménye a pártszakadást illetően. A távolság a reformerek és a régi rendet fenntartani kívánó elvtársak között ugyanis egyre nagyobb. Herecz János, az időközben leváltott PB-tag is elképzelhetőnek tartja, hogy „az úgynevezett fundamentalisták megalapítják saját baloldali pártjukat.” Fordította: Niedzielsky Katalin Ruttner György: Csak ígéretek ... Grósz Károly: Az MSZMP a jövőben is. kivívja vezető szerepét