Békés Megyei Népújság, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-22 / 94. szám

igmuWiM—--------------------------------------------------M

egkezdődött a KISZ XII. kongresszusa

; Fontos az ifjúság megnyerése

Lövei László Gyuláról érkezett a kongresszusra. Azt ; kérdeztük tőle, hogy véleménye szerint melyik a legfontosabb kérdés a megvitatandók közül. Válaszát így kezdte :

— A városi és a megyei KISZ-küldöttértekezleten is a párt és a KISZ viszonyáról mondtam el gondolataimat. Nemcsak a KISZ-nek, a pártnak is tagja vagyok, így személyesen is érint ez a kérdés. De meggyőződésem, hogy amit ezeken a tanácskozásokon kifejtettem, a? többek véleményét képviseli. Nevezetesén azt, hogy az MSZMP-nek létérdeke, hogy modern politikai tömegpárttá váljon — plurális körülmények között ez egyébként is életfeltétel —, mert különben kisebbségbe kerül, elveszíti politikai jelentőségét. A párt reformerőiben ez a felismerés megszületett, az elmúlt hónapban arról döntöttek — legalábbis érzéseim szerint —, hogy offen- zívába mennek át az ifjúság megnyeréséért. Ha minden igaz, a tanácskozás második napján, szombaton szólal fel Grósz Károly, az MSZMP főtitkára. Remélem, megerősíti bennünk ezt a szemléletet. Az ifjúság számára elfogadható és a gyakorlatban megvalósítható politikai célokról beszél majd. Az eddig elhangzott hozzászólások szerint a küldöttek az MSZMP megújulni tudó reformerőit támogatják, és velük kívánnak együttműködni a demokratikus szocializmus megvalósításában.

— Hogyan fogadta, hogy az első napon több országos vezető, miniszter, államtitkár igen kemény névreszóló kritikát kapott?

— A gazdasági reform megvalósításának késlekedése, a gazdasági-politikai reform szétválása a kormányon csattan. Ebből le kell vonni a megfelelő következtetéseket, személyi konzekvenciákat. Persze megjegyzem, hogy az új arcok a kormányban, önmagában még nem jelentenek garanciát a gazdaság valós lehetőségeinek megfelelő javítására. A személyre szóló bírálat, a nevesítés a politikai nyilvánosság fejlődésének a jele, hozzá kell szoknunk a jövőben, hogy ez gyakorlattá válhat.

L. S.

(Folytatás az 1. oldalról)

A KISZ KB első titkára a belpolitikai helyzet taglalását a kormány tevékenységének minősítésével folytatta. Ezzel összefüggésben arra figyelmeztetett, hogy a válság, a csőd szélére jutás nem ennek a kormánynak köszönhető, senki ne rajta kérje számon. Ha az ifjúság jövőcentrikus politikát vár, ehhez támogatnia kell a talpraállás érdekében tett erőfeszítéseket akkor is, ha az a mainál sokkal nehezebb, fájdalmasabb következményekkel jár. A legutóbbi kormányintézkedéseket felsorolva azonban kijelentette: a kényszereket

meg lehet érteni, de ahogy mindez történt, már fájdalmasan kiábrándító. „Néha már-már arra gondolok, hogy ez nem lehet más, mint a kormányzati apparátusok szabotázsa vagy provokációja” — mondotta, majd kemény kritikával illetett olyan vezetőket, akik az ifjúság, a társadalom jövője szempontjából is fontos területeket irányítottak, vagy irányítanak ma is. Például a lakáspolitikával kapcsolatban elmondta, hogy a KISZ már egy évvel ezelőtt letette konkrét, szakmailag is megalapozott lakásgazdálkodási koncepcióját, ám erre mindmáig érdemi választ nem kapott. Azaz csak a KISZ-kongresszust megelőző napon, az utolsó pillanatben a kormány átemelte a javaslatok döntő többségét a saját koncepciójába. Ugyan ez esetben is három évtized rossz lakáspolitikája a fő gond, és nem az elmúlt időszak, de az egy évnyi halogatás is több tízmilliárd forintjába került az országnak — mutatott rá, jnajd feltette a kérdést: ki a felelős ezért? Kijelentette: Somogyi László — az egykori építésügyi és városfejlesztési miniszter — mossa kezeit, ő kormánybiztos lett, de miből gondolja bárki, hogy egy ilyen nagy ügyet, mint a világkiállítás egy, az ifjúság előtt hiteltelen emberre lehet bízni. Nagy Imre szavait a kongresszuson részt vevők nagy tapssal jutalmazták, többen „OKÉ” feliratú kék szalagot emeltek a magasba. Beszédét tovább folytatva arra kért választ: ki a felelős azért, hogy a közoktatás lepusztult állapotban van, s a mindent meghatározó pénzhiány mellett halogatás, kivárás tapasztalható olyan ügyekben is, amelyek nem igényelnek anyagi ráfordításokat? Ezért az alkalmatlannak bizonyult és most távozó miniszter a felelős, akit egyik helyettese „pöffeszke- dő dilettantizmussal” jellemzett, vagy azok, akik oda tették és máig ott tartották, vagy az elmúlt évtizedek elhibázott, szubjektív káder- politikája?

A foglalkoztatáspolitikával összefüggésben Halmos Csaba államtitkárnak, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökének nevét említette, emlékeztetve azokra a pályakezdéssel és nyugdíjkorhatár-emeléssel kapcsolatos ígéretekre és intézkedésekre, amelyek egymás

mellett felsorakoztatva is megkérdőjelezik az államtitkár szavahihetőségét.

Ismét megerősítette, hogy a KISZ támogatni akarja a kormányt abban a törekvésében, hogy kivezesse az országot a válságból, mert Németh Miklós, Pozsgay Imre és Nyers Rezső jelentik számára is a reform- irányzatot, még akkor is, ha ez tettekben kévéssé érzékelhető. Az ifjúsági szövetség eddig is vallotta, nyíltan kimondta : a fiatalok elviselik az életszínvonal- csökkenést, a munkanélküliséget, az inflációt, ha ennek révén ki lehet lábalni a válságból, de a bizalom egyre fogy — figyelmeztetett Nagy Imre.

Külön szólt az ifjúságpolitikáról, egyértelműen kijelentve, hogy ilyen nincs sem papíron, sem tettekben, pedig szükség lenne rá. Az ÄISH létrehozása, amelyet a KISZ is támogatott, nagy melléfogás volt, vezetője, Deák Gábor pedig nem vált az ifjúság ügyeinek igazi képviselőiévé. Javasolta, hogv a hivatalt gyorsan számolják föl, szüntessék meg a sportrészlegét, az ifjúsági tevékenységinek pedig ne hivatala. hanem komoly döntésbefolyásolási képességű kormányszerve legyen.

Kitért az ifjúsági törvényre is, amellyel két hét múlva foglalkozik majd az Országgyűlés. Arra tett javaslatot a kongresszusnak, hogy levélben írják meg véleményüket, tapasztalataikat a képviselőknek. Nézete szerint ez a törvény gyors változtatásra szorul, de ma még csak ehhez ragaszkodhat az ifjúság, mert ez garantálja, hogy beleszóljon saját sorsának alakításába. Hozzáfűzte azonban a félreértések elkerüléséért: a KISZ nem jogosítványaihoz ragaszkodik, hanem az ifjúság jogaihoz.

Nagy Imre beszámolóját követően, a vita első részében felszólalók legtöbbször visszatérő gondolata volt: az ifjúságpolitikáért állami szinten jelenleg felelős AISH helyett egy új, a fiatalok érdekeit érdemben képviselő szervezetre van szükség. Ugyancsak több küldött hangsúlyozta: a KISZ, illetve utódszervezete csak egy olyan MSZMP-vel léphet stratégiai szövetségre, amely tisztázza önmaga politikai szerepét, s egyúttal képes új tartalommal megtölteni a szocialista elveket.

Többen hangsúlyozták: az MSZMP-n belül meg kell különböztetni, hogy mely erők vannak a változások mellett, s melyek ellene. A KISZ-nek a reformszárnyhoz kell csatlakoznia. Elhangzott: ideje, hogy a kormány ne kapkodó, megalapozatlan intézkedéseivel hívja fel magára a figyelmet, hahem azzal, hogy megindítja a valódi változásokat.

Több felszólalás közben középiskolás küldöttek egy csoportja tetszését kék színű, „OKÉ” feliratú szalag magasba emelésével fejezte ki, a hosszadalmas, kevésbé érdekes megnyilvánulásoknál pedig a „SZÖ(L)SZ” feliratot mutatták fel, néhány alkalommal pedig „kitapsolták" a küldötteket. Sokan éltek az egyperces felszólaJ elzésszerűen emlí tette

meg a Hazafias Népfrontban és a szakszervezetben zajló változásokat, majd az új társadalmi szervezetekről fogalmazta meg véleményét. Lehet őket szeretni vagy nem szeretni — mondotta —, egy biztos: a magyar valóság részei, nem lehet nélkülük megalkotni a demokratikus szocializmust.

Végezetül a KISZ KB első titkára megjelölte az ifjúsági szövetség megalakulásának főbb irányait. Ezek között fontosnak tartotta a

poiitikai-képviseleti-hatal- mi pozíciókért folytatott harcot, a lakóterületen végzett politikai munkát és szerveződést, új politizálási módszerek elsajátítását, a nyilvánosságot, a gazdálkodás új alapokra helyezését, a tömegbefolyás erősítését közösségi élményt kínáló tevékenységgel. Ehhez a demokratikus szocializmusért, az ifjúságért szövetkező új szövetség adhat keretet, amely vállalja a sokszínűséget, s azzal foglalkozik, ami valójában a tagságot érdekli — hangoztatta.

Néhány észrevételt fűzött a kongresszus dokumentumaihoz is, majd javasolta a KISZ nevének megváltozta- tását, hozzátéve: a megszüntetve-megőrizni elve alapján vállalni kell a szövetség múltjának értékeit. Az ifjúsági szövetség és az MSZMP viszonyával kapcsolatban leszögezte: politikai

szövetségre törekszenek, de ez nem jelenti azt, hogy minden párttaggal és minden áramlattal vállalják ezt a szövetséget.

lás lehetőségével, amelyben azonnal reagáltak a felszólalásokra. Vita alakult ki az együttműködési szabályzatnak arról a pontjáról, amely megfogalmazta, hogy csak az ötezer tagot számláló szervezetek lehetnek a szövetség tagjai. Egybehangzó volt az a vélemény, hogy a KISZ-nek a munkahelyeken és a tanintézményekben nem szabad feladnia pozícióját, egyúttal azonban erősítenie kell a lakóterületi politizálást. Egy küldött némi iróniával megjegyezte: kár, hogy a KISZ nem alternatív szervezet, mert akkor az MSZMP minden bizonnyal leült volna vele tárgyalni.

A kongresszus vitájában felvetődött a kérdés : megosszák-e más ifjúsági tömörülésekkel a KISZ jelenlegi vagyonát. Volt, aki úgy vélte: ez a "KISZ gyengítését jelentené, az alternatív ifjúsági szervezetek — mint mondotta — dolgozzanak úgy, hogy megszerezhessék maguknak a KISZ-hez hasonló jogosítványokat. - Többen azonban — az UDSZ javaslata nyomán — hangsúlyozták, hogy e lényeges kérdésről szavazással döntsön majd a kongresszus.

Nem kevésbé éles bírálat érte a kormány éppen előző nap tárgyalt hosszú távú lakásgazdálkodási koncepcióját. Ezzel kapcsolatosan azt sérelmezték a küldöttek, hogy a Minisztertanács úgymond „titokban és fű alatt” dolgozta ki e koncepciót, s elképzeléseit egyetlen más szervezettel — így a kérdésben talán legérintettebb KISZ-szel — sem egyeztette elképzeléseit.

Tizenkét felszólalás és számos egyperces reagálás után pénteken, a kora esti órákban véget ért a kongresszus első napjának plenáris ülése. Ezt követően a munka négy szekcióülésen folytatódott, ezeken az ifjúsági mozgalom jövőjéről, az új szövetség működéséről, a szövetség kapcsolatrendszerérői, illetve a felszólalásokban is gyakran érintett oktatáspolitikáról cserélték ki gondolataikat a küldöttek.

Ma, szombaton plenáris üléssel folytatódik a KISZ XII. kongresszusa.

Rombolni vagy építeni?

Az első napon Hideg András Békés megyei küldött is szót kapott. A következőket mondta:

— Többen kérdezik, rombolni avagy építeni jöttünk ide. tagadni vagy állítani? Való igaz, sok mindent meg kell tagadnunk a KISZ múltjából, hiszen a KISZ részese volt egy államszocialista szervezeti rendnek. Ugyancsak tagadni kell azt a fajta működési mechanizmust, amikor minden döntés fent születik meg, és „lent” az embereknek mindössze az a feladatuk. hogy ezt az akaratot végrehajtsák. (Persze ha a központban helyes döntések születnek, azokat érdemes végrehájtani.) A párt és a KISZ viszonya az egyik legfontosabb kérdés. De nem csak Budapesten, a helyi szinteken is vállalni kell a megújulást, a reform MSZMP támogatását. Elengedhetetlen, hogy meg tudjuk különböztetni az MSZMP-n belül azokat a cselekvő erőket, amelyek valós változásokat kívánnak. Tudnunk kell hogy szőkébb környezetünkben kik azok, akik ellene vagy mellette vannak a reformnak. Az MSZMP-nek is kötelessége megfogalmazni megyei arculatát.

Meggyőződésem, hogy az országos vezetőket ért bírálatok nem a kormányt támadták. A miniszterelnök kijelentette, hogy jelentős módosításokat tervez és reméljük, az nem jelent problémát, hogy hazánknak viszonylag kevés nagykövetsége van ...

Hideg András a továbbiakban arról beszélt, hogy jelenleg is létezik az állami és ipari irányítás összefonódása, változatlanul jellemző a lobbyzás, majd Így folytatta: Dgy gondoljuk, hogy a személycseréket jó lenne egyszerrfe megvalósítani, hogy megszabadulhassunk azoktól, akik nem képesek vagy nem akarnak piaci körülmények között dolgozni.

A küldöttek a KISZ kongresszusára építeni jöttek és nem csak politikai értékek alapján. A szervezetünkben nem lehetnek más kapaszkodók, mint a demokrácia, tolerancia, szolidaritás, igazságosság. Szükségünk van a szövetségre, mert a változást ellenző erők még mindenütt jelen vannak. A gyakorlati tapasztalatok szerint a megyék erősek, még nem sikerült „levinni” a központi reformelhatározásokat. És végül mindegy hogy területi vagy rétegelvek szerint szerveződünk, a lényeg, hogy egy olyan szövetség tagjai legyünk, amely lehetővé teszi részvételünket a politikai kérdések eldöntésében. (Lovász)

Vita a beszámolóról

Exportra kerülő frottírzoknik minőségellenőrzése Méhkeréken, a Gyulai Harisnyagyár telephelyén

Fotó: Kovács Erzsébet

A fél nyugdíj

Levelet kaptunk Kondorosról, iMár ránézésre — az öreges, reszkető kézről árulkodó betűkből — kitűnt, idős ember írta. Íme az üzenet, szó szerint:

„Tisztelt Szerkesztőség! Beszélgessünk! Töprengünk a sorsunk felett és keressük a kiutat. Van vélemény, érvelés, sőt ajánlat a cél jobb elérése érdekében. Én is ezt teszem, az egyhavi nyugdíjam felét felajánlom. A fele- ' ségemével együtt 6282 forintot kapok, 38 évi szolgálat után.

Kérésem: amíg a kormányzat ilyen nehéz gazdasági helyzetben van, szüntessen meg minden jutalom kifizetését azoknak, akik amúgy is magas bérkategóriába tartoznak, csökkentsék az állami járművek túlzott igénybevételét, és állítsák meg az intézményekben a fűtőenergia pazarlását. Hiába kedvezett à tél, azért fűtöttek mindenütt, a folyosókon, a vécékben. A kórházak és gyermekintézmények kivételével nagyobb energiatakarékos- ‘ ságra (villany) van szükség. Ha nagy is a sár, a kocsi így előre fog menni, én bízom benne.

Régen a nagy családban az édesanya elosztotta az ételt, s a kiszabott mennyiség után kijelentette: nincs több, ne is kérjél. Most viszont mindenki kér.

Magamról: 77 éves vagyok, dolgozok, ami jön, sorjában, ha hívnak, még másutt is. Kérem, hogy képességünkhöz és erőnkhöz mérten ne csak készülődjünk, hanem cselekedjünk.”

Hát ennyi a levél, s ahogy a végére érek, magam elé képzelem nyugdíjas aláíróját. Szinte látom, ahogy leülnek ketten a mamával, az ország katasztrofális helyzetét ecsetelő híradásoktól zsongó fejjel és megbeszélik a teendőket. Újraszámolják a fejenkénti háromezer forintnál alig magasabb nyugdíjukat, ami az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez viszont kevés. Reszkető kézzel felteszik az SZTK-szemüveget, előveszik a tompa végű ceruzacsonkot, az asztalra fektetnek egy tépett szélű kockás papírlapot és elkezdenek számolni. Ennyi kell a fűtésre, ennyi a világításra, a gyógyszerekre, az orvosra, zsebpénzre az unokának és végül a megélhetésre. Jut is, marad is alig pár forint. Ebből hazát menteni aligha lehet. De ha háromnégy hónapra kicsit összehúzzák magukat, akkor ki lehet szorítani egy félhavi nyugdíjat, több mint háromezer forintot. •

Nem sírnak, nem panaszkodnak, még csak nem is haragudnak. A téeszelnökre, az iskolaigazgatóra, a vezér- igazgatóra, a párttitkárra, a kisiparosra és a kiskereskedőre sem mutogatnak, hogy mentsék meg ők a hazát, ha akarják, kaptak tőle eleget úgyis. Szemben velük, akik egyszerű emberként, parasztként vagy iparosként mindig a társadalom peremén élték. Nem voltak gazdagok a régi világban, s nem lettek gazdagok az újban sem. Talán sohasem volt annyi pénzük, hogy eljuthattak volna valahova külföldre, sőt meglehet, még a Balatonnál sem jártak. Joguk volt ellenben a második világháborút átélni, az ’56-os trauma idején nélkülözni, és elmúlt negyven évünk hullámvasútján szorongva száguldozni.

A fiatalokra és a }cözépkorúakra sem mutogatnak, mondván, a jövő az övéké, a juss, ha valaha még felkapaszkodik ez az ország, őket illeti. Ki emlékezik majd akkor a most nélkülözőkre, a kisnyugdíjasokra, a fél nyugdíjat felajánló megszállottakra? A kérdés 77 éves levélírónknak és élete párjának eszébe sem juthatott, ök bi- \ zonyára másra gondoltak. Erre a szerencsétlen, szakadék szélére sodródott, agyonpolitizált hazára. Amelyben végül is — mindent összevetve — jól érezték magukat. Ez a föld adott nekik enni a legnehezebb időkben, ennek az országnak szegletében vannak eltemetve őseik, és oda mennek örök nyugalomra ők is. Itt élnek, ebben a hazában gyermekeik és unokáik, és bizonyára itt akarnak boldogulni valamennyien. Ezért hát a fél nyugdíj, s ezért a keservesen megszületett döntés a felajánlásról.

De kell-e az országnak a szegénység e háromezer forintja? Nézzük a puszta tényeket! A nettó adósságállomány 16 milliárd dollár. Az idei kamatteher 1,3 milliárd, a törlesztési kötelezettség pedig 2 milliárd dollár. Ki lehet-e fizetni az országot? Osztva-szorozva kiderül, hogy százezer forint adósság jut minden magyar állampolgárra. Itt már nincs hová hátrálni, nincs miből segíteni. Alighanem most már csak a csodában lehet bízni. Egy valahonnan érkező mentőövben, egy valahol készülő csomagtervben, amely megmentheti ezt az adósságban fuldokló országot. S megmenteni a hazáért áldozatot is hozni kész lelkeket. Félő, hogy csodák nincsenek. Csak mi vagyunk.