Békés Megyei Népújság, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-02 / 78. szám
1989. április 2„ vasárnap . ■IRODALOM-MŰVÉSZET ■IkÖRÖSTÁJ Barcs János: Jegyzőkönyv-kivonat Űttalan utakon, mély sártengerben jeges fák alatt, sziklák alatt menetelt halálba a végzetnek szánt kapcás század. És a voronyezsi hómezőkön a lefagyott lábak. * Sátáni vad gondolat; erőszakolt nyilt-parancs-szavak, 9daveszejtettek testvért, fiút, apát: — S még a nagyapákat is halálba űzték a csiszolt-torkúak. Erőszak, fagyos gödör, jégvirág csonkított gyászindulók. Tábori papok, altisztek, tisztek ... Nyiszorgó trénszekér-raj, rongyos bakák; kerékpáros zászlóalj a mocsárban .. ; szervezett halál. Már az emlékezés is V-terpeszbe áll?! — Tankakadály, rejtett titkos parancs, páncélököl, elektromos-drót; Keresztfa-erdők, kitüntetések — kisezüst, nagyezüst, vaskereszt; szétrohadt bakancs a hó alól... A múlt kiabál: elfelejtett halottak, Don-kanyarba veszett ős-rokonok sikoltanak! Hova lettek az elsőszerelvénnyel érkező végállomásra cipeltek?! Kisiklott a vagonsor, koponyacsontok pörögnek o kisiklatott vagonsor haldoklik a fekete mozdony mögött!? Jéghinártól feketült sztyeppék: r— „a távolról géppuskaropogás hallik” ... Följajdul sikolva a téli táj; eltűntek a nyomok a hóban! A hómező is vérrel vakolt. Bényei József: Játék Dobozban krampusz Nyelve vér Én félek jobban ö vacog Kényszerű póz Most játsszuk ezt Egyszer még meggyógyulhatok Búgócsigám mert sohasem volt Most a végtelen pöröghet Gyöngyöz a sötétség fala Könnyek asszonyom könnyek könnyek Fakutya száguld vas-szigonnyal Tavunk tágul óceánig Játsszunk hát Nádas fűzfasor Szememben a tér virágzik Reménynek tán nem is kevés Lapulni búzavirágban S játszani hogy a fényeket Láttam láttam újra láttam Hazudjunk együtt asszonyom Hazugság reményre szédít S mackók kutyák torz krampuszok A könnyet majd összevérzik. Heti mottónk: Nemcsak nyelvében él a nemzet, mint a szállóigévé lett igazság, de csak féligazság hirdeti, hanem mindabban, amit részben a nyelv által, de részben egyéb úton is a nemzet lelke értékeset teremtett. Mindabban, amivel a maga sajátlétűségének tudatát, annak fenntartására irányult erős akaratát és törekvését jellemzően kifejezi. Tehát szokásaiban és erkölcseiben, történelmi viszontagságainak arra az önfenntartásra, a sajátlétű- ség megőrzésére célzó minden mozzanatában, azt .biztosító minden intézményében is; eszerint politikai eszményeiben és törekvéseiben is mindaddig, amig azok e célra irányulnak, azt soha el nem vétik.” KATONA LAJOS (1910) Gaburek Károly: Tavasz Varga Dezső: Halálos ítélet Mottó: „Amit gondolsz, üsd agyon viccelődéssel, vagy nyomd a. falra” (Neandervölgyi Sámuel) Ma fárasztó napja volt Mr. Smithnek. Az ötven- nyolcadik állam hóhérának. Egy honatya javaslatára ugyanis a kongresszus holnapi határidővel megszüntette a halálbüntetéseket, mer..- hogy azok, elfogadván az előterjesztő érveit, rendkívül károsan hatnak az egészségre. Az addig hozott ítéletekre az új határozat nem vonatkozott, azokat azonnal végre kellett hajtani. Mr. Smith egyébként is restanciában volt, képtelenségnek tartotta a gyors megoldást, amikor volt rá eset, hogy még az utolsó percben is le kellett szedni a villamosszékről az elítéltet, mert va'- lami váratlan, perdöntő bizonyító tényt sikerült dörzsölt ügyvédjének utólag beterjeszteni. Mivel ilyenek gyakran fordultak elő, főleg a magas összeköttetésekkel rendelkező elítéltek ügyében, Mr. Smith mindig az utolsó percig halogatta hó- héri szerepének önmegvalósítását. így aztán felgyülemlett a munkája. Nem csoda hát, hogy a határozat megszületésének napján, mint lelkiismeretes, jó hivatalnok, hazavitte munkáját. Ügy képzelte, hagyományos módszerrel végzi el az ítéletvégrehajtást. Mivel szűk kis lakásában természetesen nem volt villamosszék, vagy guillotine, kötél (ruhaszárító) azonban akadt, és fogas a falon, ezek elegendőnek látszottak a restancia felszámolására. Mindössze két reménytelenül hátrányos helyzetűt cipelt az 52. utca 23. emeleti 5. számú lakásába, amelynek ablakaiból jól kivehetően szemlélhette szabadideiében az alanti teret, a Mániákus emlékművét, amint a kővé merevedett szobor éppen égő fáklyacsóvát hajít (persze ez csak így látszott) az egyik épületre. Aki nem arra nézett, nem ds vette észre. Az egyikük éveken át rettegett réme volt a kerületnek. Természetellenesen nagy vízfejéből két centire kigúvadtak vizenyős szemei, keskeny ajkairól kegyetlenség vigyorgott. Maga sem szeretett volna találkozni vele a kerület valamelyik sötét utcájában éjfél után. Lehetett vagy nyolcvan-ki lene ven éves. Jellemző cinikus világ- raköpködésére, hogy egyáltalán nem is titkolta foglalkozását. Mikor a seriff és legénye letartóztatási paranccsal elmentek lakására, ajtaján ez a névtábla állt: „Hoiéltél Danibej guberáns és hullagyalázó”. Abban a sok helyen lyukas zsákban volt most is, amiben letartóztatták, s amiben véghez vitte szörnyű tetteit. Mindent bevallott, mert látta, úgysem érdemes tagadni, hiszen a folyó egész környéke bűzlik tetteitől, ezért is jelentették föl a két parton lakók. Mikor a bíró föltette neki a kötelező kérdést: miért követte el rémtetteit, azt is cinikusan elmondta. Mr. Smith a Hóhérok Hivatalos Közlönyéből, mintegy lelki- ismeret-furdalásainak ellentételezése miatt mindig elolvasta a halálra ítéltek viselt dolgait. Ez a vízfejű fiatalabb korában sokat ígérő vállalkozásba kezdett. Pedig akkor is már vízfejű volt! Hutshings kicsinyke városkájának magára maradt tavából kifogta (hálóval!) a nemrég kikelt aprócska halakat, hogy farmjának egyik részében a maga ásta mesterséges tóban jól jövedelmező haltenyészetet teremtsen. Tele volt. energiával, már megszervezte infrastrukturális hálózatát is, hogy ellássa termékeivel az egész környéket. Kiderült azonban, hogy az aprócska halakból (melyek. ebik voltak) békák alakultak. Ku- ruttyolásuktól hangos volt a környék, és megaszalódott a bőr Holéltél Danibej vízfején. Roppant csalódás érte. Bosszúból elhatározta, hogy kinyírja az összes békát az egész államban. Beszerzett néhány száz szalmaszálat, s a lasszóval elfogott békák fenekébe addig fújta a levegőt, amíg azok szét nem pukkantak. Kegyetlenül szemlélte vergődésüket, pedig már az első tucat kinyírásakor észrevette, hogy a felfúvódott békák a látszólagos túltápláltság kezdeti szakaszában vergődni kezdenek, megáll a szívverésük, de ő csak fújta, fújta tovább őket, míg szét nem repedtek. Egy pillanatig sem gondolt arra, hogy tavának betelepítésekor szakszerűen meg kellett volna vizsgálnia, vagy vizsgáltatnia valakivel: hasznot hozó egyedeket terít-e a tóba? Nem! Minden dühét a szerencsétlen, a dolgok hátteréről mit sem tudó hüllők elpusztítására zúdította, bőrüket szétszórta a szélrózsa minden irányába, aminek következtében aztán büdö- södni kezdett a szélrózsa minden iránya. Törvényszerűen kerítették kézre ezt az elvetemült gyilkost, akinek Mr. Smith már kinézte a helyét az egyik fogason. A másik elvetemült is csak látszólag létezett már. Ezt terrorista szándékai miatt ítélték halálra, példasta- tuálásként. Mr. Smith szíve szerint szabadon engedte volna Bért Adalbertét, aki a Hókő (Hóhérok Közlönye) szerint abban volt elképesztően bűnös, hogy kiállt a HYDE (Hajdekéne nekünk- is!) parkba és egy ismeretlen költő versét transzba esve szavalta, mintegy buzdítván ezzel hallgatóit (ez is volt a fővád ellene), hogy ... „Éjjel nappal betörök, ha kell, embert is ölök!” Mr. Smith igyekezett kampót verni a falba, hogy ne lógjon majd olyan tehetetlenül a fogason, mint egy ruhadarab, legyen tisztességesebb az elmúlása erkölcsileg is, mint a békaölő vízfejűé! Ekképp morfondírozott, hatalmas kalapácsával jókorákat ütve, s a szomszéd lakásból hangzó visszakopogásra dühödten mondta: „Nyasgem!”, s verte tovább, hogy jó erősen álljon a kampó. Hogyan is vehette volna észre (!), hogy közben mi történik a háta megett? Éppen ráerősítette a jól bevert kampóra a kötelet, s a hurokba beletette saját nyakát, hogy műve bírja-e majd Bert súlyát, amikor eljutott füléig a halk pusmogás. — Ha engem a fogasra szán, isten bizony, inkább kiugrók az ablakon! Holéltél feje úgy kivörösödött, hogy bátran alkalmazhatták volna kvarclámpának valamelyik fejlődő ország egészségügyi intézményében. A fogasról egész életének félresikerült pályája jutott az eszébe, hiszen éppen fogasokat, pontyokat, amurokat stb. szeretett volna tenyészteni régi farmján, .és most szégyenszemre éppen egy fogas végezzen vele?! Érvelésében volt valami elgondolkodtató és Bert csöndesen meg is jegyezte: — Ha ilyen magasról nem jól számítod ki az ugrás ívét, pont az emlékműre esel és összetöröd. Erre nem gondolsz? — Nem érdekel — hangzott halkan a közömbös válasz. — Nem úgy van az — és Bert a fejét csóválta. — Én szívesen cserélek veled, amennyiben téged szán a fogasra. Nekem mindegy. Mr. Smith sok évtizedes praxisában még egyszer sem fordult elő, hogy a halálraítéltek kifogásolták volna, hogy kényelmetlen számukra a villamosszék, vagy vitatkoztak volna kimúlásuk körülményeinek, módjainak mikéntjéről. A hallottakon (számára hallottakon) ugyan egy pillanatra elgondolkodott maga is, ám felülkerekedett benne a hivatalnok józan, a felsőbbségek jól megfontolt akaratát szolga- lelkűen végrehajtó esze, s miután fejét kihúzta a hurokból, akkorát csapott újfent a kampóra, jelezvén ezzel is megmásíthatatlan döntését, hogy a szomszéd lakásból ismét dörömbölni kezdtek: „Hagyja már abba, maga hóhér, magára talán nem vonatkozik a csendrendelet!? Ha nem tudná, még jóval este tíz előtt se szabad ekkora zajt csapni !” Mr. Smith vdsz- szaordított: „Foglalkozzanak a saját halottjaikkal!”, s ugyanebben a tónusban szólt a jövőnélküliekre: — Maguk pedig ott fognak lógni, ahol ÉN szemeltem ki függő helyzetüket! Értik?!! — Abból ugyan nem eszik, hogy engem akasszon a fogasra! Az amúgy Szelíd Holéltél Danibej vészjóslóan közeledett Mr. Smith felé. A máskor közömbös Bert Adalbert is érdeklődve állt fel, s mintha szikra pattant volna ki a fejéből, és váratlanul megszólalt. — Te, Danibej! Mi lenne, ha Mr. Smithet akasztanánk fel? — Nem rossz ötlet! — vigyorgott Holéltél, s máris javasolta: — Fogjuk meg! — Hé! Hé!----futott ki a s zín Mr. Smithből. — Várjanak! Hát ki itt a hóhér?! — Az hamarost elválik! — vigyorgott magabiztosan Holéltél, s megragadta Mr. Smithet mindkét lábánál, míg Bert a kezét csavarta hátra. — Segítség! Segítség! — Ne kiabáljon, hallja-e?! A ki végzendőknek a szemét szokták bekötni, ne kénysze- rítsen arra. hogy szabályellenesen a száját kössük be! — csendesítette Mr. Smithet Bért Adalbert. Az azonban továbbra is rúgkapálózott, és segítségért kiabált. — Szomszéd úr! Jaj! Jöjjenek!. Ki akarnak végezni a halálraítéltek ! Szavait hallhatták, mert nagy röhögés támadt a másik lakásban, aztán jól kivehetően hangzott , a kioktatás is: „Maga tudja a legjobban, hogy magánlaksértést követnénk el, de még a rendőrséget is hiába hívnánk, ők sem tehetnék be a lábukat, ameddig félreérthetetlenül nem gyilkolják meg. így hát jobb lesz, ha nem ordít annyira!” Be kellett látnia, igazat beszél a szomszéd. Sőt, kissé meg is nyugodott Bert Adalbert szavaitól, aki elmondta: még jót is tesz neki. ha szó nélkül hagyja magát felakasztani. Miért is hoztam haza a munkát! — tett magának szemrehányást Mr. Smith. Nem kellett volna! Lehet, hogy úgy kell érteni a határozatot, hogy holnaptól kezdve nem hoznak ugyan halálos ítéleteket, de ez nem azt jelenti, hogy nyomban, azonnal végre kell hajtani a már kimondottakat? Miért nem fogalmaznak egyértelműen azok a jogalkotók! S kettő ellen most már mit tehet? Elgyengülten hagyta magát a kampóhoz cipelni, amit két perccel előbb próbált ki, eléggé beverte a falba, elbírja-e Bert sovány testét. Egyszersmindenkorra maga fog lógni rajta. Kezét hátra kötötték, sámlit toltak lába alá, s meglepő szakszerűséggel (pedig ennek a vízfejűnek eddig csak békákkal volt dolga, de úgy látszik, titokban átképezte magát más mesterségre is) nyakába akasztották a saját szárító- kötelén sajátkezűleg készített hurkot. Aztán, mint akik jól végezték a dolgukat, mindketten röhögve távoztak, vissza sem köszöntek, még az ajtót is durván becsapva hagyták maguk után. — Mégsem igazi terroristák ezek. Kontárok! — nézett undorral utánuk Mr. Smith a nyaka köré tekert saját hurkából, és kirúgta lába alól a sámlit. Andruskó Károly: Iskola fák között
