Békés Megyei Népújság, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-09 / 58. szám
1989. március 9., csütörtök Megkezdődött az Országgyűlés ülésszaka Dr. Kulcsár Kálmán előterjesztése Ezután — az elfogadott napirendnek megfelelően — dr. Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter terjesztette elő az alkotmány szabályozási elveit. Bevezetőben vázolta a hazai alkotmányozás sok évszázados történeti hátterét, társadalmi, politikai körülményeit, az alaptörvény megalkotásának erkölcsi, szokásjogbeli indíttatásait. Majd rámutatott: az országban a társadalom történetileg kialakult politikai kultúrájának összetevői, sajátos vonásai különösen jelentősek, s írott, kifejezetten jogi dokumentumként megfogalmazott alkotmány készítésénél annál is inkább figyelni kell rájuk, mert később az alkotmány megvalósulását befolyásoló társadalmi környezet részeként az alkotmány működésére amúgy is hatással vannak. — Nagy körültekintéssel kell tehát elemezni a lehetséges célokat és megoldásokat — folytatta. Van már történeti példánk arra, mik a következményei az ország múltjától, viszonyaitól idegen struktúrák és megoldások átvételének. Ez nem ismételhető meg még egyszer. Meg kell találni azokat az eszközöket, amelyek lehetetlenné teszik a magyar társadalomfejlődés múltjától és- jövőbe mutató tendenciáitól idegen, mesterséges, éppen ezért működése során sok diszfunkcionális következménnyel járó jogi konstrukció kialakítását, úgy azonban, hogy ez a munka és terméke ne ragadjon le az adott helyzet konkrét problémáihoz, s napi megoldásokhoz. Az alkotmányok többnyire egy-egy szituációt megoldó eszközként is szerepeltek, nem ritkán éppen konszenzust teremtő eszközként. Elsőrendű nemzeti érdekünk, hogy az alkotmányozás mint konszenzust teremtő — vagy legalábbis kialakulását segítő — folyamat olyan alkotmányt hozzon létre, amely a jövőben a konszenzus fenntartására is képes eszköznek, vagy legalábbis a folyamatos megegyezést biztosító eszköznek bizonyulna. A „történelmi kiegyezést’’ nem csak megelőzheti az alaptörvény megalkotása, ~ hanem hozzájárulhat megszületéséhez. Feltéve, ha mindenki kész ebben a rendkívül felelősséggel járó munkában a felelősségteljes közreműködésre. Furcsa, de végül is megmagyarázható ellentmondás, hogy az idegen, mesterséges konstrukciók alkotása és a társadalomra való erőltetése — az alkotmány esetében is —> napi vagy rövid lejáratú viszonyokkal is összefügg, még akkor is, ha ezekből a viszonyokból kiindulva hosz- szú távú megfogalmazásra is törekszenek. Ezért is* válnak az ilyen alkotmányok elsősorban politikai deklarációkká, ezért is túlnyomóak a program jellegű elemek, s ezért is halvány a jogi karakterük. Ezzel is összefügg tehát, hogy az alkotmány jogi jellegét, éspedig túlnyomó részben bíróság előtti hivatkozásul is szolgáló normajellegét hangsúlyozzuk. Az alkotmány jogszabály. Politikai tartalmával és hatásával természetesen politikai dokumentum, de ez a politikai jelleg a jogi szabályozáson át jut kifejezésre, s ez azt is jelenti: a jog belső logikáján, racionalitásán keresztül is: hiszen bármennyire is ki van téve maga az alkotmányozás folyamata is a 'különböző hatásoknak, végül is — hosz- szabb távra is sikeresen — nem jelenítheti meg a napi politikai erőviszonyokat, rövid lejáratú törekvéseket, és ezek indokául szolgáló eszméket. — Nem akarom természetesen azt a látszatot kelteni — mondotta a miniszter —, hogy az alkotmány a hazai viszonyokban gyökerező szerves jellegét, a hosszú távú folyamatokra való építkezés biztosítását, a napi politikai viszonyokhoz kapcsolódó elemek közötti szelektálást a jogi forma és tulajdonságai eleve garantálják. Szó sincs erről nagy jelentőségük ellenére sem. De szándékaink szerint — és ez talán a legfontosabb — az alkotmány egyrészt visz- szaállítja a kontinuitást a magyar állam- és alkotmányfejlődéssel, a benne kikristályosodott elvekkel, s integrálódni törekszik az alkotmányfejlődés fő vonalába, a politikai eszméknek és intézményeknek abba az évezredes fejlődésébe, amely az európaiságot, általánosságban: ma már a civilizáció alapjait jelenti. A párt és az állam elhatárolásának több évtizedes dilemmája, sikertelensége — az alkotmányos hatalom- megosztás rendszerében, mely ma már a pártok és nem az egypárti politikai rendszer alkotmányos intézménye — úgy vélem sikeresen megoldható. Kialakulhat a társadalmi-politikai és az állami szféra kölcsönös el- lenőrzöttsége, más szóval az ellenőrzött, demokratikus hatalomgyakorlás. A hatalom megosztásának régi doktrínáját — amelyet klasszikus formájában csupán a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom elválasztásában és egyensúlyában értelmezünk — négy síkon kell vizsgálnunk és érvényesítenünk. A törvényhozás a népszuverenitás letéteményese ugyan, s ebből Jakadó jogosítványai államszervezetünket erősen közelítik is a parlamentarizmushoz, hatalmában három vonatkozásban mégis korlátozott. Egyrészt a népszavazás intézményesítésével, másrészt olyan köztársasági elnöki pozícióval, akit a lakosság választ, végül azzal, hogy az alkotmánybíróság — az alkotmányosság szempontjából — a törvényeket is felülvizsgálhatja. Belső működésében is felmerül azonban további szempontként annak biztosítása, hogy ne rendelkezhessék eltúlzott hatalommal, főleg hogy biztosíthatók legyenek a parlamenti kisebbség, illetőleg az általuk képviselt lakossági rétegek, csoportok jogai, politikai nézeteinek kifejeződése, hogy a többségi elv ne vezethessen a gyakorlatban visszaélésekre. Ezért merült fel — ismétlem, „A szabályozási elvekben” talán nem elég hangsúlyosan — a kétkamarás országgyűlés gondolata. Sokan, akik az alkotmányozást és a kialakítandó alkotmányt talán túlságosan is a mai politikai viszonyokhoz kötik, és e viszonyokban felmerülő problémák számára keresik a megoldásokat, a kétkamarás országgyűlést is ebből a szempontból közelítik meg, helyeselve és ellenezve egyaránt. Ám ilyen konkrét, adott esetben átmeneti politikai helyzetből születhetnek alkotmányos megoldások akár hosszú távra is. A „fékek és egyensúlyok” elve — ha a szervezeti forma és tartalom változhat is — mély politikai bölcsességet fejez ki hosszú távra is, akár nálunk is, ma még előre nem látható helyzetekre, így ha felteszik nekem a kérdést, hogy mi más indokolhat egy esetleges második kamarát, a protokolláris szempontokon túlmenően, mint a fékezés, akkor a válaszom akár igenlő is lehet. És éppen ebben látom értelmét is, hangsúlyozottan nem vagy nem elsősorban jelenlegi viszonyainkra gondolva. — Arra kérem tehát a Tisztelt Házat, szíveskedjék ezt az alternatívát is megfontolni, mérlegelni. A második kamara többféleképpen kialakítható, az egyedüli kívánalom, hogy ne az első kamara választására érvényes elvek alapján. így a jogok pontos körülírásával, az ügydöntő hatalmat mindenképpen az első kamarának biztosítva, sók évszázados politikai bölcsesség is kifejeződhet alkotmányozásunk folyamatában. Biztosítandó azonban a hatalom megosztása a végrehajtó hatalom esetében is. „A szabályozási elvek” egyértelműen a köztársasági elnöki pozíció mellet foglalnak, állást, s ezt talán ma már nem is kell különösebben indokolni. Mindössze arra hívnám fel a figyelmet, hogy az Elnöki Tanács intézménye nem csupán idegen a magyar jogtól — végtére is nem építkezhetünk és az előkészítés alatt álló alkotmány sem építkezik csak a magyar jogfejlődésben megjelent intézményekre —, hanem az a funkció, amit a legutóbbi időkig ellátott volt idegen, sőt veszélyes, nem kis mértékben lehetővé téve puszta létével is a tekintélyuralmi rendszer működését. Ne feledjük, az Elnöki Tanácsnak az Országgyűlést helyettesítő jogköre volt, s ha volt valami indoka a kollektív jellegének, ez lehetett: ne egyszemélyi államfőben mutatkozó végrehajtó szerv kerüljön a törvényhozói pozícióba. Az imént már utaltam arra, hogy a lakosság által választott köztársasági elnök — a maga ilyen módon megalapozott legitimitásával — bizonyos mértékben jelenthet korlátot a parlamenti hatalom számára. Ahogyan* azonban szükség van a korlátra az egyik viszonylatban, ugyanúgy szükség van erre a másikban is. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy a végrehajtó hatalom a köztársasági elnök és a kormány között megosztva is tartalmazza, már szerkezetében is a „fékek és egyensúlyok” ama rendszerét, amelyre már többször utaltam. A köztársasági elnök természetesen nem lehet „protokolláris” pozíció ebben az esetben, de a kormány úgy véli, hogy nem is ilyen típusú elnöki intézményre van szükség. Egyéb lehetséges jogosítványai mellett — amelyekről „A szabályozási elvek" adnak képet — a köztársasági elnök jelölné ki a miniszter- elnököt, aki azonban a Parlamentnek lenne felelős, így a Parlament is választaná meg (és a miniszterelnök prezentálná kormánya tagjait, akiknek kinevezését a Parlament csupán jóváhagyná a kormány programjának elfogadásával), a köztársasági elnök nevezné ki a bírákat (az alkotmánybíróság tagjai és a Legfelsőbb Bíróság elnöke esetleg elnökhelyettesei kivételével, akiket az Országgyűlés választana), ő nevezné ki a fegyveres erők tábornokait, és ő lenne a hadsereg főparancsnoka is. A végrehajtó hatalom így bizonyos fokig megoszlana a kormány és a köztársasági elnök között, úgy azonban, hogy a kormányzást felelősen a kormány végezné, közigazgatási tevékenység irányítása tehát nem hárulna a köztársasági elnökre. A hatalom megosztásának e harmadik dimenziójában felmerül a bírói hatalom belső megosztása is. Bizonyos megosztás mindenképpen kiálakul, mert az alkotmánybíróság nem tartozik a rendes bíróságok szervezetrendszerébe, egyes esetekben pedig — ha a rendes bíróság előtti lehetőségeket kimerítette — az állampolgár is fordulhatna az alkotmánybírósághoz az alkotmányban foglalt alapvető jogai sérelmének orvoslásáért. Ezt a lehetőséget azonban csak pontosan körülhatárolva szabadna biztosítani, mindenképpen megőrzendő ugyanis a bírói ítélkezés biztonsága, a jogerő tekintélye. Az igazságszolgáltatáson belüli további hatalommegosztás azonban az ügyészi szervezet közbejöttével is megvalósítható. Az Alkotmány szabályozási elveinek logikájából mindenképpen az. ügyészi szervezet feladatainak változása következik, hiszen az úgynevezett általános felügyelet éppen az alkot- mánvbíráskodással, a köz- igazgatási bíráskodás bevezetésével. pontosabban általánossá tételével, amelyre vonatkozó törvényjavaslatot ’ még ebben az évben az Országgyűlés elé terjesztjük, bizonyos főikig a Legfelsőbb Állami Számvevőszék felállításával is feleslegessé válik, illetve nagyon szűk körben vonható meg. Az ügyészi tevékenység tehát mindenképpen az igazságszolgáltatással összefüggésben hangsúlyozódik, akár bizonyos körben a nyomozat feletti felügyeletben, akár a vádképviseletben. Kérdés, milyen szervezeti felépítéssel biztosítható leginkább az ezzel összefüggő feladatok ellátása. „A szabályozási elvek" több variánst tartalmaznak. Nem javaslom, hogy a parlament most döntsön ebben a tekintetben, további szakmai vitáknak kellene a legcélszerűbb változatot kialakítani. Mindösz- sze arra hívnám fel a figyelmet, hogy az alkotmány logikáját és ebből adódóan a belső hatalommegosztás bizonyos változatát ezen a területen is biztosítani kell. Ügy azonban, hogy a bírói függetlenség csorbát ne szenvedjen. részt az alkotmányozás munkájában. Ügy gondoljuk azonban, hogy a döntésnek — különös tekintettel ,A szabályozási elvek” most kibontakozó vitájára — még nincs itt az ideje. Azt azonban .nagyon is fontosnak tartanánk, ha a parlamenti vitában legalább az alkotmány egészének logikája, felépítése, alapvető elvei, s néhány, már most is kikrís- tályosodónak tűnő megoldás tekintetében kirajzolódnának a parlament várható állásfoglalásának alapvonalai, hogy a szövegező munkában erre figyelemmel építkezhessünk. Nehéz kezdet... Már régóta nem idegen a parlament munkastílusától a kemény vita, az érvek és ellenérvek csatája. Ezúttal a lehető legkorábban, még a napirendek elfogadása előtt — szinte egyik pillanatról a másikra —, robbant ki a „szópárbaj”. Az első felszólaló Király Zoltán, két téma — a Munka Törvénykönyve módosításáról szóló és a sztrájktörvény-javaslat — elhalasztását kezdeményezte. Indítványát a Ház soros elnöke, dr. Vida Miklós a jelenleg érvényes szabályokra hivatkozva elutasította. Űjabb képviselők emelkedtek szólásra, még mindig napirendi és ügyrendi kérdésben — s aztán jött a szavazás, és vele a már „megszokott” körülményeskedések. A munka gyorsítása érdekében Vida Miklós indítványozta: bár az új házszabályok minden esetben szektoronkénti szavazást írnak elő, az elnök esetenként tehessen kivételt és voksoljanak együtt a képviselők, hiszen csak a mostani ülésszakon 60 kérdést kell szavazással eldönteni, tehát 180-szor számlálják a magasba emelkedő kezeket. Ez a javaslat sem okokzott osztatlan sikert. Egy képviselő azzal érvelt, hogy a kényelmesebb megoldás miatt még az alelnök sem tehet kivételt azon házszabályok alól, amelyeket néhány hónapja alkottak a honatyák. Az egyre hevesebb felszólalások "közepette talán még időben jött a figyelmeztetés az alelnök részéről: a képviselők egy pillanatra se feledjék el, egy ország figyeli munkájukat, s az ő felelősségük, hogy a Parlament tekintélye ne kerüljön veszélybe. Végül: a hatalom megosztásának negyedik dimenziója az önkormányzati hatalom. Különösen fontos hazánkban — történeti okok folytán is — a helyi és a regionális önkormányzat valóságos működése. Abból kiindulva, hogy az önkormányzat minden formája a lakosság önkormányzata, alkotmányosan kell biztosítani számukra a' tényleges ön- kormányzat gazdasági feltételeit is. Végezetül: mit kér a kormány az Országgyűléstől? Mindenekelőtt tárgyszerű vitát, hiszen amúgy is sok a hangulati elem, az érzelmek és indulatok, valamint az intolerancia politikai életünkben. Kérjük továbbá e tárgyszerű vitából kirajzolódó iránymutatást. Nem kérjük, hogy szavazással vagy anélkül válasszanak az egyes beterjesztett alternatívák között — bár természetesen semmilyen módon sem kívánjuk behatárolni a Tisztelt Ház tevékenységét és döntéseit. Természetesen úgy sem, hogy új javaslatokkal és elgondolásokkal vegyenek Vannak azonban tárgykörök, amelyekben teljesein nyitva kell hagyni’ a vitát, véleményem szerint egészen az alkotmány egészére, vagy esetleg külön ezekre a problémákra szervezett népszavazásig. Ilyennek tekintem például az államforma kérdését. A különböző elnevezések gyakorlatilag — ha szabad így mondani: szakmai tartalmukban — lényegében ugyanazt jelentik. Politikai és érzelmi motívumok lépnek tehát elő a választás során, s ezt a lakosságra kellene bízni. Ugyanez a helyzet a nemzeti szimbólumok, különösen a címer ügyében. Heraldikailag tiszta a kép, szakmai szempontból tehát leginkább a koronás címer lenne elfogadható, amely a félreértések elkerülése miatt — ennyit itt is hangsúlyozni kell — igazolhatóan a XIII. századtól már nem volt a királyság jelképe,. hanem az állam szimbóluma. A heraldikai — szakmai érvek mellett azonban a címer megválasztásában is közrehatnak a politikai és az érzelmi motívumok, éppen ezért ebben is az egész nemzetnek kell állást foglalni. A kormány honorálni kívánta az Országgyűlés jogos kívánságát, hogy legyen módja már az alkotmány alapvető elveit megvitatni, és ezzel elindulhasson a széles körű, a parlamenten kívül is kibontakozó vita alkotmányunkról, amely az egész nemzetet vonhatja be az alkotmányozás folyamatába. A további vita szervezeti kereteit is alakítani kell — feltehetően —, de az Országgyűlés, a képviselők mindenképpen központi szerephez -jutnak ebben a folyamatban, amely — még egyszer hangsúlyozom — jelentősen hozzájárulhat, aikár alapjául is szolgálhat a nemzeti megegyezésnek, a nemzeti jövőnk szempontjából elengedhetetlen alapvető egységhez — mondta végezetül Kulcsár Kálmán, felelősségteljes, jó vitát kívánva a képviselőiknek.
