Békés Megyei Népújság, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-04 / 54. szám

1989. március 4„ szombat

o

W

BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET

Kisváros — kis közélet?

Az értelmiség fogalma, ez a szociológiai megjelölés csak a múlt század második felében terjedt el, tehát viszonylag fiatal fogalom. Annál több, sokféle és gyakran egymásnak ellentmondó elmélet látott napvilágot vele kapcsolatban. Abban mégis alighanem megegyeznek a magyarázatok, hogy az értelmiség fogalma (helye, szerepe, Összetétele) a társadalmi változásokkal párhuzamosan, ezekkel szoros összefüggésben, állandóan módosul. S minthogy nem létezik valamennyi korra érvényes meghatározás, a tudományos vizsgálódás abból indul ki, hogy a fogalom tisztázásakor nem a szellemi munka túlsúlya a döntő, hanem azok a társadalmi viszonyok, amelyek között az értelmiség alkot, dolgozik.

Ez első típust az entellek- tüelek vagy alkotó értelmiségiek alkotják, akik értékeket hoznak létre és ezeket védelmezik; az. eszméket népszerűsítek, ideológiákat gyártók, a társadalmi rendet bírálók alkotják a második típust. Van kultúrateremtő értelmiség, az iskolai végzettség a döntő egy másik teória szerint, létezik viszont olyan elképzelés is, amely szerint idetartoznak a hivatalnokok, a tisztviselők is.

„Világos — írja Jan Szczepansky Az értelmiség funkciói a modem társadalmakban című tanulmányában —, hogy az értelmiség nem egynemű réteg, nem egyféle intézmény és kötelék fűzi össze, minthogy nem .alakított ki magának, egyöntetű társadalmi tudatot és saját ideológiát sem.” Származást, végzettséget, tevékenységet és más szempontokat figyelembe véve, az értelmiség társadalmi szerepét vizsgálva nyilvánvaló, mi lehet a kulcskérdés. Miként vesz részt ez a réteg a közéletben? Gyakorolja-e a hatalmat? A közművelődési szabadegyetem legutóbbi előadásának is ez volt a témája; pontosabban: A kisvárosok értelmisége a helyi társadalom közéletében. Ha egyetlen jelzővel kellene (csak eggyel lehetne) minősítenem Bánlaky Pál és Varga Csaba szociológusok Békéscsabán, a Megyei Könyvtárban tartott előadását, akkor az a következő lenne: lesújtó! Szerencsére, senki sem kötelez efféle szűkszavúságra, így hát hadd mondjam el, miről is volt szó.

Bánlaky Pál azzal kezdte, ami minden gondolkodó ember szívét nyomja: a belpolitikai változások annyira felgyorsultak, hogy mire kimondunk tényeket, igazságokat. azok addigra elavultak. S ez már önmagában lesújtó. A kutatók évekig dolgoznak mire elkészül a mű. jó, ha az eredményeik egy töredékét előadhatják még — mint érvényes kijelentéseket ... ^

A tájékoztatás, a közéletben, a politikában való részvétel iránti igény jogos és egyre erősödik manapság. De valójában, ami a helyi közéletre vonatkozik, az — hallhattuk — megmarad a megfogalmazások szintjén. Vagyis nem igazi közélet az, ahol az érdekek nem ütköznek és ahol döntések nem születnek, csak a végrehajtás bonyolódik. Az „Adjunk információt, fejlesszük a tájékoztatást” — még oly szépen hangzik is —, sztálini elv, egyirányú — hangsúlyozta Bánlaky Pál. Ahol demokratizmus van, ott kétvagy inkább többirányú a tájékozottság, s a párbeszéd helyett mindenki mindenkivel kommunikál — mondta.

Ha belegondolunk; olyan túl sok újat nem hallottunk azon az előadáson. A magyarországi hierarchikus rendszer működését, az országos döntés és a helyi végrehajtás összefüggéseit már mindenki tapasztalhatta néhányszor az életben — a saját bőrén. Miért volt mégis lesújtó az előadás? Mert töményen, összefogot- tan zúdította ránk,. amit már egyébként is tudtunk, vagy megtudhattunk, ha vállaljuk a szembesülést az igazsággal. S azért is, mert olyan egyértelműen fogalmazott a két szociológus: ahol nincs miről dönteni, ott közélet sincs, politizálás sincs. Illetve ami van, az formális, üres, az csak látszat. Kisváros — kis közélet? Igen, valahogy így szólt a képlet.

Robbanásszerűen megszaporodtak mára a különféle társadalmi csoportosulások: kezdetben külturális egyesületek, most már egyértelműen politikai szervezetek. Jelenlétükkel valami mégiscsak elindult, a közélet pezsgőbb lett. A szociológus szerint a helyi szervezetek országos célokat követnek, még kevéssé figyelnek a helyi társadalom igényeire. Kérdés, mit hoz az új alkotmány? Mit hoz a jövő?

Varga Csaba, ha lehet, még kollégájánál is keményebben fogalmazott, amikor a kisvárosi értelmiség és a hatalom, a közélet viszonyáról beszélt. Üjkeletű felismerés — mondta —, hogy

olyan mint magyar értelmiség egyszerűen nem létezik, mert annyira erőteljes e réteg elit, közép- és alsó szintjének elválása, illetve a szakadék ezek között.

Ügy vélekedett az előadó, hogy a „liberális sztálinizmus” körülményei között akadtak „átmászások” „át- kapaszkodások”, próbálkozó-' sok a „közéletieskedésre”, de igazi közélet, az nem volt. Varga Csaba vázlatosan érintette még a múltbéli örökség és a jelenlegi reformtörekvések lényegét, miközben hangsúlyozta, hogy gyökeres, szerkezetátalakító változtatásról szerinte nem beszélhetünk a hazai állapotokat tekintve.

A szociológusoktól, a politológusoktól megszokhattuk már, hogy nem köntörfalaz- nak. hogy a valóságot nem festik rózsásra, inkább borúsra vagy kifejezetten feketére. Ennél nagyobb baj az. hogy, ha reálisan igyekszünk körülnézni — ki-ki a maga portáján, majd a tá- gabb társadalom színterén —. sajnos, igazolásokat találhatunk szavaikra. Mindezt számbavéve,'ezúttal sem vártam „feldobós” előadást. Azért ennyire lesújtót sem.

Kérdés : kit igazol majd ez a tavasz? Megmaradnak-e a reformok a kísérlet szintjén, vagy lesz valós áttörés?

Niedzielsky Katalin

Mosolyogj! A holnap rosszabb lesz a mánál!

Nem a kilátástalanság borúlátó mételyét akarom terjeszteni, ellenkezőleg. Persze, arról nem tehetek, ha a fentebb idézett Murphy- törvény beigazolódik. S miért, ne tenné? Talán mert végre megtaláltuk a biztos módszert, amivel az ország elindulhat egy szebb jövő felé? Sajnos, nem úgy tűnik. Inkább aggódnunk kell, nehogy a különféle belpolitikai csatározások elvonják a figyelmet a mindent meghatározó gazdaság siralmas helyzetéről.

Természetesen nem a politikai élet demokratizálódása, a különböző szervezetek egyre erőteljesebb fellépése aggaszt, hanem az, hogy csupán kritika hangzik mindenfelől, versenyképes alternatív programnak még nyoma sincs. Noha ideje lenne már a gazdaságra koncentrálni, arra a magyar gazdaságra, amely már negyedik esztendeje teljesítményhiányos, nem termel többletjövedelmet, sem a piaci, sem a hatékonysági követelményeknek nem - felel meg. Stagfláció (stagnálás + infláció) jellemzi, azaz „ű”-növekedés és magas infláció. *

Közgazdászok egy csoportja szerint az idén sem várható változás e téren. A kormány deffenzívában van, bármerre lép, mindig veszélybe lép. Ha az inflációt akarja megfékezni, és keresletcsökkentő intézkedéseket foganatosít, az — amennyiben sikerül — a gazdasági növekedést mérsékli. Ha viszont élénkíteni akarja a gazdaságot, pénzt kell pumpálnia abba, ami egyértelműen inflációt gerjeszt.

Az import- és bérliberalizálásnak is nagy a kockázata. A bérek felszabadítása könnyen vezethet egy gyorsuló bér-árspirál kialakulásához. A kormány ugyanis az indokoltnál jobban emelkedő bérek esetében aligha tehet mást, mint, hogy utánamegy az árakkal. Esetleg bérstopot kezdeményezhet, ami a gazdálkodóknak (is) rendkívül hátrányos, a többletteljesítményeket nem tudnák finanszírozni, aminek káros következményeit aligha kell részletezni. Bíznunk kell tehát a munkáltatók józanságában. hogy mindannyiunk érdekében a béremeléseket ésszerű keretek között tartják. De mi van akkor, ha az infláció így is elviselhetetlenül nő?l

Elgondolkodtatóak a SZOT követelései is. Mert honnan teremthető elő ezek teljesítéséhez a pénz? Nyilvánvalóan a vállalatoktól. ök azonban ezeket a ..költségeket” kétségkívül érvényesíteni fogják áraikban, azaz megnövelik azokat.

Az eladósodás megállításában létkérdéssé vált az export növeléséhez nélkülözhetetlen importliberalizációnak.is van inflációs hatása. Hiszen az import fé- kentartásához elengedhetetlennek tűnik a forint leértékelése. melynek költségeit a gazdálkodók nyilván a fogyasztókra terhelik áraik emelésével.

Tehát mosolyogjunk, még csak kétjegyű az inflációnk. S ne feledjük, nem ez a fő gond. Hanem az, hogy nem látszik tisztán az út. ami kivezet innen. A túladóztatott társadalom nem érdekelt a teljesítmények növelésében. A legfrissebb hír azonban némi reménnyel tölthet el bennünket: az adóterhek mérséklését és a visszarendeződést szolgáló kivételek és kedvezmények megszüntetését tervezi a kormány. A kérdés csak az, hogy mikor? Mert az időből sajnos már rég kifutottunk...

Szatmári Ilona

Az igazság egy és

Résziét: „A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának határozata a személyi kultusz éveiben a munkásmozgalmi emberek ellen indított törvénysértő perek lezárásáról.”

... A koholt vádakon alapuló ügyek 1949 májusában Rajk László elvtárs és társai elleni eljárással kezdődtek. A Rajk-perbcn kialakított koncepciót a Rákosi- klikk láncreakciószerűen kiterjesztette Pálffy György, Sólyom László elvtársakra és társaikra. Szakasits Árpád, Marosán György, valamint Kisházi Ödön és volt szociáldemokrata elvtársakra, iszakszervezeti funkcionáriusokra: Kádár János, Kállai Gyüla elvtársakra és más kommunistákra.

Kezdő újságíró koromban, bár mindig tisztelettel, de nemegyszer kételkedve hallgattam idősebb kollégám, a feledhetetlen Pásztor Béla bácsi szavait, amikor Sólyom Lászlóról, néphadseregünk tábornokáról beszélt. Személyesen ismerte. A felszabadulás után a Honvédelmi Minisztérium katonapolitikai osztályán dolgozott. Tőle -hallottam Belez- nay István és Porffy György vezérőrnagyok nevét is. De Sóiyomot emlegette a leggyakrabban, aki azt vallotta, hogy egy kommunista legyen feddhetetlen. A politikában is elutasította a tisztességtelen eszközöket. Rajkkal szemben ellenezte a kékcédulázást a választásokon.

Arról a korról nemigen voltak személyes élményeim. Könyvek sem jelentek meg, melyek tisztázták volna a történteket. Mi, miért történt? És miért úgy, ahogy? Most azonban itt van előttem Sólyom Ildikó Megtörténhetett című könyve. A sorok megerősítették Béla- bácsi szavait.

„Rajk László lett a belügyminiszter. Sokszor esténként otthon dolgoztak, vitatkoztak. Néha élesen is. Megszerveződött az Andrássy út 60. Volt egy végrehajtási utasítás, melyet előzőleg megbeszéltek, de amikor kijött, Laci (Sólyom László) nem ismert rá.

— Nem erről volt szó. Amit zöldben nem, azt pirosban sem. Az igazság egy és oszthatatlan!

— A pártnak így is jó! — szögezte le Rajk.

— A kommunista eszmének nem használunk, ha az igazságot feláldozzuk. Ezt nem szabad megengedni, mert megbosszulja magát.

Megszervezték a politikai rendőrséget. Laci tiltakozott1 Péter Gábor ennek vezetésére alkalmatlan — emberileg és morálisan is. Auschwitzot megjárt, megkínzott, testileg, lelkileg sérült emberekből nem szabad, nem lehet fegyveres testületet szervezni. Mert jogos bosszújukat azokon fogják

oszthatatlan

kitölteni, akik védtelenek, azokon a kis vacak helyezkedőkön, akik azért lettek nyilasok, hogy harminc pengővel többet keressenek, azokat fogják agyonrugdosni, miközben a nagy csirkefogók kint vannak, vagy elszökdösnek. ö a belbiztonságot megszervezi, de a politikai osztályon történtekért

A koholt vádak alapján kivégzett tábornokok

RfeVAV KÁLMÁN

ILLY GUSZTÁV *ttáfeomag>

DR. MERÉNYI GUSZTÁV orv«* >e«rénw|0

PÔREFY GYÖRGY

LŐRINC?. SÁNDOR »«W«H tavit*

semmi felelősséget nem vállal, és ha Péter Gábor vezetése alatt szadista megnyilvánulások kapnak teret, ő (azaz Sólyom László) Péter Gáborral minden további személyes kapcsolatot megszüntet.

— Sólyom elvtárs, nem jó a hozzáállásod — mondta Rajk, aki ekkor már a központi vezetőség titkára volt. — Több rugalmasságot, Sólyom elvtárs, a pártnak így jó — mondta egy másik alkalommal Rajk.

Jött a sváb kitelepítés, kidolgozták a kitelepítés tervezetét, de a belügyminiszteri végrehajtási utasítás már merőben mást tartalmazott.

— Kimegyek, megnézem! — hazajött holt sápadtan, köszönés nélkül a telefonhoz lépett. Tárcsázta a felettünk lévő lakás számát, Nagy Imréét, akit nagyon szeretett, és akivel meleg barátságban volt.

— Imre bátyám, lejössz, vagy én menjek fel... Megengedhetetlen, aníi itt megy. Azonnali leváltásomat kérem... Menjünk az öreghez (Rákosi!). Amit a svábokkal tesznek, azt nem nézem, és nem tűröm. Ugyanazt csinálják, amit a nyilasok a zsidókkal. Puskatussal lökdösik őket. Ezek nem gazemberek! Aki bűnös bíróság elé kell állítani, de ezek vétlen német anyanyelvűek. Békés lakosságcseréről volt szó. Tűrhetetlen, hogy a rendőrséget erre használják fel. Ez a rendőrség lejáratása és hitelrontása.

Elmentek Rákosihoz. Bejelentette, hogy azonnal otthagyja a rendőrséget, mert a politikai osztály állam az államban. Ezekért a cselekményekért ő nem vállalja tovább a felelősséget. Megszervezte a rendőrség közbiztonsági részét, de ez már nem közbiztonság, ez már politikai ügy, s nagyon helyteleníti, ha az ilyen túlkapásokhoz a vezető elvtársak szabad kezet adnak.

— Vissza akarok menni a. honvédséghez, hisz végül is katona vagyok!

— Rendben van. Adja át a főkapitányságát, és menjen visz- säi a katonai főcsoportfőnökségre! —döntött Rákosi Mátyás.”

Sólyom tábornok és tiszttársai holttestét egy libalegelőn ásták el. Egy igaz élet döbbenetes befejezése. Annyira az, hogy ettől még az emlékezet is szívszorító némaságba dermed. Talán azért nem beszélt róla Béla bácsi. Annál gyakrabban emlegette, hogy egy alkalommal találkozott Sólyom- néval; a tábornok feleségével. De, hogy a férje letartóztatása után mi történt vele, azt én is csak a könyvből tudtam meg. Öt is letartóztatták. Ennél megrendítőbb már nem is lehetett a sorsa. Ám abba a sötét, irtózatos cellába, ahol rázárták az ajtót, mégis beszűrődött egy kis fény, egy kis icipici emberség. Volt ott egy kiskatona, aki nem rugdosta, aki néha, ha tehette, jó szót szólt hozzá, aki elfordult, ha mosakodott, s titokban kerített neki egy nadrágot, hogy meg ne fagyjon. Hogy tudta megtartani az emberségét abban a környezetben, ahol mindenki embertelen volt?

Tisztesség és emberség. így őrizte néhai kollégám, Pásztor Béla emlékezetében Sólyom tábornokot. A könyv igazolta

szavait _ Serédi r-