Békés Megyei Népújság, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-29 / 74. szám
izNîiukkw 1989. március 29., szerda O B sztahanovista grit fi itthon maradt Nyolc, tíz férfi az utcán várakozó teherautóról búzával telt zsákokat cipel a hajdani grófi kastély déli szárnyába, ami most a kö- rösladányi földműves szövetkezet raktára. Egy fejjel a többiek felé magaslik az orosz hadifogságból nemrég hazatért 27 éves fiatalember. Hogy mi volt ebben az épületben négy évvel ezelőtt, hogy ezt a kastélyt anyai ágon örökölte a családja, hogy itt töltötte gyermekkorát, erre nem gondol már. Hogy ahová épp most a búzát töltik, ott audtak a nagyszülei, ha Ausztriából látogatóba eljöttek; hogy melyik volt a szülei hálója, a nővéréé, a húgáé, vagy épp az övé — elűzi emlékeit. Tudja, a háborúval nagyot fordult a világ, örül, hogy a fronton csak a köpenyét, a sapkáját, és a távcsövét érte találat, az orosz hadifogságból is épségben hazajött. Most be akarja bizonyítani, hogy — bár grófi családba született — ő is el tudja végezni a legnehezebb fizikai munkát. És szüksége van pénzre is, mert a rajta lévő ruhán kívül semmije sincs. Garmadába öntik a búzát, s hogy ne süppedjen a lábuk a gabonába, valaki hirtelen lekap egy intarziával berakott ajtót, és palló helyett a lábuk alá teszi. Ilyenkor nem tudja megállni, hogy ne szóljon. Kéri társait, inkább vigyék haza az ajtót, és hozzanak helyette egy deszkát, hiszen feljárónak az is megteszi. Most, az 1948-ban zsákoló magas fiatalembert, Merán Jánost, a hajdani grófot keressük Körösladányban, Ság- vári utcai lakásán. Valamikor a család alkalmazottai éltek itt, néhány méterre esik az épület az egykori kastélytól, ami most iskola. Az 1952-ben államosított épület egy részét 1962-ben vásárolta meg a tanácstól, hogy végre saját fedél legyen a feje felett. Ez nem is ment olyan könnyen. A tanács arra hivatkozott, hogy a volt tulajdonosnak nem lehet eladni az ingatlant. Persze, hiába hivatkozott arra, hogy az apja nevén szerepelt az épület. A községi párttitkár közbenjárására volt szükség, hogy megvásárolhassa a család egykori tulajdonát. A lakás bejáratát trófeák ékesítik. Lenyomjuk a kilincset, bentről csengőszó hallatszik. Hámarosan megjelenik a házigazda magas alakja. Férfias kézfogással üdvözöl. Grófi mivoltáról ma már csak a lakás berendezése árulkodik. Fotós kollégámmal megcsodáljuk az egykori vendégszoba toalettasztalát, gróf Almássy Ilona íróasztalát, a könyvtár foteljét. Minden darabnak története van. Talán a legérdekesebb annak a festménynek a sorsa, amely valaha a szülők ágya fölött függött. Az ismeretlen, valószínűleg múlt századi olasz mester műve Keresztelő Szent Jánost ábrázolja. Merán János egy debreceni balett. Nem a cim ösztönözte őt az erőteljes munkára, hanem az érte járó pénz. A sztahanovista címért is járt volna 2000 forint — akkor ez komoly összeg volt — de nem kapta meg soha. A nővére 1948-ban. a húga 1956-ban hagyta el az országot. Az édesapja betegsége miatt 1957-ben a szülei is kivándoroltak Ausztriába. Ekkor Békéscsabán a rendőrségen neki is felajánlották ezt a lehetőséget, de ő maradt: — Én mindig csak itt éreztem jól magam. Ügy gondoltam, nemcsak akkor kell itthon maradnom, ha Családfa A Merán család története a XIX. század első feléig nyúlik vissza. Habsburg János főherceg, II. Lipót császár fia, Mária Terézia unokája 1819-ben beleszeretett Ansee nevű falucskában a postamester lányába, Plochl Annába. Az uralkodó családdal folytatott hosszú küzdelem után a lányt 1827-ben feleségül vette anélkül, hogy — mint később több főhercegnek i— rangjáról le kellett volna mondania. Plochl Anna a házasság után nevet és rangot kapott. Előbb Brandhof en bárónő, majd fia szü-' letése után Merán grófnő lett. Ferenc nevű fiától származnak a Merán grófok. Merán János 1921-ben született, anyja gróf Almássy Ilona, aki anyai ágon báró Wesselényi Miklós, az „árvízi hajós" dédunokája. Tehát beszélgetőpartnerünk ősei közé többek között e két — a magyar történelemben ellentétes szerepet játszó — család tartozik. Az 1925. évi földbirtok-nyilvántartás szerint a Merán családnak Békés, Fejér és Győr-Sopron megyében ösz- szesen 20 200 katasztrális hold birtoka /volt, ez a magyarországi birtok nagyságrendben a 44. helyet jelenti. rátja lakásán bukkant rá. A volt gyermekkori játszótárs a háború után figyelt fel az ipartestület színpada alá behajitott Sztálin-kép díszes keretére. Gyanút ébresztett benne az, hogy a plakátkép hátoldala vászon, volt. Gondolta, egy jobb sorsra érdemes kép lapulhat a Sztálin-portré alatt, s elhozta. De térjünk vissza Merán Jánosra. A háború után nemcsak a földművesszövetkezetnél dolgozott, hanem a helyi téglagyárban és a Gyomai Körösi Állami Gazdaságban is. A gazdaság rizstelepén 1952 és 1954 között együtt volt árasztó Somogyi Józseffel. — Egy-egy árasztóra 25— 30 katasztrális hold terület volt bízva. Jánosé mindig a legjobbak közé tartozott. A háború után könnyen befogadták a Merán családot, hiszen azelőtt sem különültek el a falutól. Emlékszem rá, hogy a községi sportkör futballcsapatát például az _ idős Merán János bácsi lovaskocsival vitte a környező falvakba, a mérkőzésekre. Hogy Merán János igazán tudott dolgozni, bizonyítja, hogy 1951-ben a Kaposvári Cukorgyárban sztahanovista jól megy a sorom, hanem akkor is, ha nehezebb a megélhetés. Későn nősült meg, attól tartott, bárkit vesz feleségül, csak hátrányt jelent ez a házasság. Végül 1960-ban elvette Farkas Irmát, a községi tanács pénzügyi előadóját. A házasságkötés után a feleségét megvádolták, hogy 40 forintot sikkasztott. Egyéves pereskedésre volt szükség, hogy tisztázza magát. A mai Metakémia elődjéhez, a Fa-, Vas-, Vegyi KTSZ-hez került 1962-ben. Két év múlva telepvezető, »majd a vegyi üzem vezetője lett. Innen ment nyugdíjba 1982-ben. A felesége már meghalt, négy éve egyedül él. Délelőtt elvégzi a házimunkát, délután kijár a természetbe, szeret halászni,- a vadászatnak pedig nagy hagyománya volt a Merán-családban. Búcsút vettünk Merán Jánostól. Fotósunk a gépkocsi szélvédőjét törölte. Láttuk, hogy vendéglátónk gumicsizmában, lapáttal a kezében jön ki a kapun. Szemben tatarozzák a katolikus templomot, a törmelék elszállítására traktor érkezett. Merán János sem maradt tétlen- (molnár) Válaszféle Peres iigy(fel)einkre Lapunk március 20-i számában Peres ügy(fel)eink címmel jelent meg Varga Dezső írása, mely többeket hozzászólásra késztetett. Az alábbiakban az egyik levélből közlünk részleteket. * * * Nincs szerencsém ismerni önt, noha ez önmagában nem is annyira érdekes, hiszen cikkéből, ha elmosódottan is, arcélének egynémely vonása azért előviláglik. Bár úgy néz ki, láthatóan azon igyekszik, hogy beássa magát egy olyan politika homokjába, amiből aztán tényleg nem bújik elő semmi, mivelhogy az terméketlen. Az elmúlt néhány évtized /ezt bőven igazolhatja. Azaz, valami azért termett belőle: adósság, rossz társadalmi közérzet, totális elszegényedés; és ezzel ellentétben egy olyan pártelitréteg dugta napfényre a fejét, amely teljes egészében kisajátította a hatalmat. Akárhogy is nézem, vizsgálgatom, ugyanennyi idő alatt az úgynevezett polgári demokrácia keretei között mintha nagyobb növekedést látnék. Ott termett valami! Például sok-sok pénz, amit az elmúlt években kölcsönadtak nekünk, hogy a megrekedt szocialista szekeret kivontathassuk a kátyúból. Ám úgy néz ki, ezzel sem tudtunk hathatósan gazdálkodni, mert szekerünk egy jottányit se mozdult előre. Persze ők nem izmusokkal gazdálkodtak, s nem légvárakat építgettek, mint mi ugyanezen idő alatt. Egyetlen társadalmat sem, de az egyént aztán végképp nem boldogítja semmilyen izmus. Lett légyen az ellátva akármilyen fennkölt elvekkel, tézisekkel. A bőrünkön éreztük (érezzük), bova vezetett ez. Gondolom, ön sem ebből él; esetleg csak él belőle. En spéciéi nem tartozók (még nem!) semmilyen alternatív csoporthoz sem; mégis (engedelmével) megkérdőjelezem az ön által nevezett távoli célt, amivel a „beláthatatlan jövőbe” csalogat engem, a gyanútlan olvasót. Ezt a mézesmadzagot, úgy emlékszem, néhányszor már elhúzták a szánk előtt, miközben a „jelen” olyan keserű volt, mint maga az epe. Es ez ma sincs .másként. Sőt! Sem ön, sem pedig „mások” ne építsenek nekünk előre gyártott elemekből „távoli mennyországot”, vagyis egy soha nem létező szocializmust, ami majdan a „beláthatatlan jövőben” megvalósul. Mert ez megint csak ámítás — utópia! Az utópia pedig egy olyan tünemény, ami egynémely fantaszta agyában fogant. Mint például Platón „Állama”, vagy legújabb korunk ideái, amivel még ma is hülyítik a népeket. Helyes volna felismerni végre, hogy az izmusok ideje kezd lejárni, mivelhogy egyre inkább beigazolódik róluk: ezek is csak szép, vagy kevésbé szép utópiák. A népeknek, egyéneknek reális, nap mint nap jelenlevő örömök kellenek, amikkel feltöltődhet, hogy jobban bírja a holnapot, sőt a holnaputánt is; így építgeti ugyanis a távoli jövőt, amelyben a gyerekei, unokái élni fognak. így építgeti a maga testre szabott egyéni szociar lizmusát. A lét, az élet, a jövő formálódása nem egyszerű elhatározás kérdése; nem tudományos tétel csupán, mert nemcsak mirajtunk múlik: ebbe beleszólnak utódaink is. Es ha őnekik nem ez kell, hanem valami más? Ha addig születik egy tökéletesebb Marx vagy Lenin, és még másabb távlattal hozakodnak elő? Akkor mi lesz? Milyen jogon határozunk mi, most és kötjük ki számukra, hogy hogyan éljenek, milyen keretek között? Egy számunkra is meghaladott valamit rájuk erőszakolni! Szerintem ez arcpirítóan szégyenletes belenyúlás a jövő belügyeibe! Űgyhogy én, személy szerint nem is „erőszakolom” eljövetelét, mert meg vagyok róla győződve, hogy a természet sorra lerombol minden kiagyalt, „tudományosan lefektetett” teóriát és a maga alkotta ökonómiája szerint él. A folyók meg csak szépen folyjanak a maguk vájta mederben, mert ha beleavatkozunk a természet alaptörvényeibe, ennek tényleg csőd lesz a vége. Ilyen alaptörvény az emberi természet is: ő boldogulni akar. Nap mint nap. S nem szereti, ha boldogítják a népámítók — a jövővel! Mert tudjuk, hova vezették a világot az izmusok. Ide! Megmondta már Puskin: Ne ingereld ellenfeleidet karcolatokkal! Az öné úgy néz ki: mintha... Mintha ingerelne. Mintha most hirtelen egyszerre szívügyük lenne a népre nehezedő súly, a nép kínja, keserve; mintha megint élharcoskodná- nak; mintha nem is a párt juttatta volna ide a népet, ebbe a helyzetbe, amiben senyved; mintha... de nem folytatom. En tehát Puskinnal vallom: ne ingereljük egymást karcolatokkal! Inkább segítsük egymást, ahogy tudjuk. Jószándékkal is, hogy elfelejthessük az elmúlt negyven- valahány évet. Fehér Antal Battonyai Asztalosipari Szövetkezet Igazodva a gazdasági változásokhoz A Battonyai Asztalosipari Szövetkezet 1956 decemberében alakult egy nagyobb szövetkezetből kiválva. Eredetileg festett konyhabútorokat gyártottak szigorú központi irányítás mellett. — Mi jellemezte a ’60— 70-es évek fejlődését? — kérdeztük Fortuna Istvánt, a szövetkezet elnökét. — A konyhabútor után következett a hálószobabútor- gyártás, egészen 1968-ig. Az új mechanizmus itt !s éreztette hatását, mert az országosan megindult építkezésekkel mi is bekapcsolódtunk az ajtók, ablakok sorozatgyártásába. Az évek során lassan el is sorvasztotta a korábbi bútorgyártásunkat. Ez a tevékenység 1980- ig nyereséges volt. Az országos gazdasági problémák miatt ’80-tól a kereslet hirtelen megtorpant. A nyílászárók újabb típusaival próbálkoztunk. Ezt akkor korszerű termékszerkezet-váltásként emlegettük. Előtérbe került például a hőszigetelt ablakok gyártása, valamint az egymás mellé, alá, vagy fölé helyezhető nyílászárók készítése. Sajnos, piaci sikereink elmaradtak. 1980—84 között mintegy 50-féle termékfajtával pórbálkoztunk, amelyből mindössze 4 volt sikeres. Ezek a kiegészítő bútorok: könyvespolc, kisszekrény, virágtartó, fogas. — Exporttermékkel nem próbálkoztak? — Minden évben 4-5-féle bútorral és fenyőáruval próbálkoztunk, mert szerettünk volna a kedvezőbb bérpreferenciák miatt exportra is termelni. Az eredmény azonban valahogy mindig elmaradt. Készítettünk például francia exportra 100 ezer szállodai állványt, de ez is veszteséges volt. — Miből adódott ez a ráfizetéssorozat? — Általában az alacsony vételi árak miatt nem érte meg a termelés. A Kiszöv adott volna ugyan kölcsönt egy teljes profilváltáshoz, de például a Géptek kétéves késéssel tudott szállítani csak a megrendelt célgépekből. A tőkés vásárló pedig nem vár éveket az új termékre. A gyors váltás és a lépéstartás országunk gazdálkodásának nem volt erőssége. Reméljük, ez hamarosan változni fog. mert ma már lehetőség van nyugati relációban is a vásárlásra, így a termékszerkezet-váltás is zöld utat kapott. — Mit tettek a gazdaságtalan termékek ellensúlyozására? — Az exportkísérletekkel teljesen felhagytunk, egyrészt a technológiánk, másrészt a munkakultúránk egyenetlenségei miatt. Maradt a nyílászárók és a kis bútorok gyártása, ami kiegészült az iskolafelszerelésekkel (pad, szék, bordásfal, dobogó stb.). A szövetkezet gazdálkodása az utóbbi években stabilizálódott, jónak mondható. Példa erre az 1988-as év, a 45 millió forintos termelési érték mellett mutatkozó 5 milliós'nyereséggel. A dolgozói létszám jelenleg 120—130 között mozog. Sajnos, a bérszínvonalunk — annak ellenére, hogy az utóbbi öt évben 8-10 százalékos bérfejlesztést hajtottunk végre — alacsony. Ez még a régi idők magunkkal hozott terhe. — Termékeik hol vásárolhatók meg? — Közvetlen eladással is foglalkozunk a telepen, de elsősorban szerződésre szállítunk a Tüzépnek és a Tanértnek. Iskolabútort az egész országba szállítunk, nyílászárót legtöbbet Budapestre. Meg kell mondanunk, hogy Békés megyében kerül a legkevesebb termékünk értékesítésre. Többször volt vita a Tüzéppel, mert sokallták az árat. Ez azért is érthetetlen, mert máshol még a fuvarköltség és egyéb árrés is terheli az árut, mégis kelendőbb a termék. Mindez kereskedelmi megítélés kérdése. Mi oda szállítunk (közvetlenül és saját járművel), ahonnan megrendelést kapunk. — Terveik? — Ez évre már 50 millió forintra szerződésünk van, ami biztosítja a munkát. Tízszázalékos bérfejlesztést tervezünk a második negyedévtől, és tíz szakemberrel szeretnénk növelni a létszámot. Pillanatnyilag a küszöbön álló áremelkedések miatt anyagbeszerzési gondjaink vannak. így a munka- szervezés nem zökkenőmentes. A második negyedévtől várható a visszaállás és a folyamatos termelés. Mi kis szövetkezet vagyunk, ezért fontos, . hogy igazodni tudjunk az országban történő változásokhoz, úgy, hogy közben a dolgozók érdekei se szenvedjenek csorbát. Halasi Mária
