Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-19 / 16. szám
1989. január 19., csütörtök Körösladány - zsúfolt rendelő Ötezer lakosra egy orvos? Csütörtök A barátnőmmel régen ismerjük egymást. Szomszédok voltunk, együtt nőttünk fel, összeköt bennünket a közös gyermekkor rengeteg élménye: apró csínytevések, nagy kalandok, veszekedések, kibékülések. A legnagyobb büntetés az volt nekem is, neki is, ha nem mehettünk át játszani. Teltek-múltak az évek, a barátnömék elköltöztek, a sors úgy hozta, hogy én is messze kerültem szülővárosomból. Gyakran előfordult, hogy évekig nem láttuk egymást, levelet sem váltottunk. S mégis, amikor egy-egy hosszú szünet után összefutottunk, rögtön azon a bizonyos közös hullámhosszon voltunk. Vagyis úgy tudtunk beszélgetni, mintha csak néhány nap múlt volna el az utolsó találkozásunk óta. Miért mondom el mindezt? Talán azért, mert jó érzés, hogy ma is így van. Talán azért, mert úgy gondolom, hogy az őszinte, önzetlen kapcsolatokból egyre kevesebb akad mai világunkban ... N. K. — ALKOTÓMŰVÉSZEK a Fészek pódiumán címmel szervez estet a Magyar írók Szövetsége és a Fészek Művészklub Igazgatósága január 20-án, este 8 órára (Budapest VII., Kertész utca 36.). Az est vendége lesz többek között Sarusi Mihály író, közreműködik Felkai Eszter, a Jókai Színház művésze. — BOMBARIADÓ A VONATON Bombariadót rendeltek el kedd este két Budapest—Szombathely között közlekedő vonaton. Az eset előzményeként kedd este 19.25 órakor egy ismeretlen férfi felhívta a szombathelyi MÁV* állomást és közölte, hogy a fővárosban a Budapest—Szombathely között közlekedő esti vonaton robbanószerkezetet helyezett el, amely akkor lép működésbe, amikor a szerelvény eléri a megengedett legnagyobb sebességet. A bejelentés, a legalaposabb vizsgálat bizonyítása szerint, teljesen alaptalannak bizonyult. A vizsgálatot követően a vonatokat tovább indították. A közfelháborodást okozó bejelentés elkövetőjének felderítésére a rendőrség a nyomozást megkezdte. Aki Körösladányban megbetegszik, kötélből legyenek az idegei. A félnapos várakozás sem számít ritkaságnak; akire délelőtt nem kerül a sor, délután ballaghat vissza. Betegek pedig szép számmal vannak, hiszen az influenzajárvány szedi az „áldozatait”. Mióta van tumultus a kö- rösladányi orvosi rendelőben? A több mint ötezerfős nagyközségben december 12- től csak egy körzeti orvos rendel, dr. Kovács Zoltán. Kollégája, dr. Egri Gyula december közepétől rendes évi szabadságát töltötte, az új esztendőben pedig már Zsadány betegeit gyógyítja. — Miért ment el a faluból dr. Egri Gyula? — érdeklődtünk Berki Imre tanácselnöktől. — Ügy tudom, eredetileg is Zsadányba akart menni, csak akkor nem volt üres az orvosi állás. — Hogyan tudják megolA Békés Megyei Művelődési Központ honismereti szakköre, amely a békéscsabai nemzetiségi klubházban tartja összejöveteleit, változatos és tartalmas programot állított össze erre az évre. A január 20-i rendezvényükön farsangi szokásokról hangzik el egy előadás, s ezen részt vesznek a mezőberényi honismereti szakkör tagjai js. A szervezők azt kérték, hogy akik a vendéglátásban nem működnek közre, azok álarcban és a farsanghoz illő öltözetben jelenjenek meg. A legszellemesebb „maskarák” viselői jutalomban részesülnek. A történelmi tárgyú előadások és kirándulások mellett disznótor, szüreti mulatság, kukoricafosztás és egyéb rendezvények szerepelnek a csabai szakkör idei tervei dani a község egészségügyi ellátását? — Tavaly novemberben egy szegedi orvossal tárgyaltunk. Már szinte biztosnak látszott, hogy ide jön, végül a tervünk mégis kudarcba fulladt. Ezt követően a szeghalmi városi főorvos segítségével felvettük a kapcsolatot a megyei kórház igazgató-főorvosával, hogy ideiglenesen helyettesítő orvost kérjünk. Emellett igyekeztünk hosszú távra a megoldást keresni. Ebben az ügyben ma is tárgyaltam. — Mikorra tudnak helyettesítő körzeti orvost Körös- ladányba küldeni? — kerestük fel Gyulán Fényesné Székely Juliannát, a megyei kórház személyzeti osztályának vezetőjét. — Mi is létszámgonddal küzdünk, de remélem, a héten sikerül. Ha nincs jelentkező,- akkor valakit kirendelünk. között. Ezenkívül megtekintenek több múzeumot, illetve helytörténeti gyűjteményt is. Márciusban a jászkiséri, júliusban pedig a székesfehérvári honismereti csoporttal szerveznek közösen találkozót. Ugyancsak ebben az évben várhatóan vendégek érkeznek a szlovákiai Hra- distéből, ahol a csabai szlovákok ősei éltek. A vezetőség nemrég levélben fordult a szakkör tagjaihoz, hogy a február 4-i, 15.30 órakor nyíló képzőművészeti kiállítást és a kulturális programot tekintsék meg a „Tégla” Közösségi Házban. Egyébként a belépőjegyek árából befolyt összeget az Erdélyből áttelepült emberek megsegítésére kívánják fordítani a rendező szervek.-y-n M. L. A honismereti szakkör programjában Disznótor, szüreti mulatság, kukoricafosztás Szamárfül Egykori szigorú, de következetes tanító nénim főbenjáró bűnnek tartotta, ha könyvünkön, füzetünkön ott éktelenkedett hanyagságunk jele: a szamárfül. Vigyáztunk is kemény fedelű, jószagú ábécéskönyvünkre! Évekig meg kellett tartania formáját, hisz gyakran 4-5 gyerek tanulta belőle az olvasás tudományát. Bezzeg a mai olvasókönyvek! Jó, ha egy évig kitartanak, s csak év végén ros- kadnak salátává. Szó sem lehet arról, hogy kisebb testvér örökölje, netán a könyvespolc őrizze a jövő generációnak: íme, ebből tanult apád, nagyapád. Hogy miért e katasztrofális minőség- romlás? Hogy miért a vécépapírnál alig jobb minőségű anyagból állít elő az illetékes nyomda olyan könyvet, amely köztudottan igen nagy megterhelésnek van kitéve? Fél év alatt kétszer csomagoltam újra elsős fiam Betűvásár-könyvét, s ki tudja, hányszor ragasztottam a megsérült oldalakat. Pedig nem dob vele célba, nem használja foci helyett; „csak” tanul belőle. Meglehet, tankönyvügyben az illetékesek is kijárhatnának még egy-két iskolát... g. k. A Lego-birodalom bűvkörében. Felvételünk a geszti óvodában készült Fotó: Kovács Erzsébet A Békési Erdőgazdasági, Fűz- és Kosáripari Vállalat körös- ladányi részlege a csökkenő létszám miatt tavaly a tervezett 9 és fél millió forint termelési érték helyett csak 9 millió 100 ezer forintot ért el. Az egy főre jutó termelési érték 104,4 százalékra nőtt' Fotó: Oravszki Ferenc Szegeden hallottuk Saját telefonnal olcsóbb... Drágulnak a posta szolgáltatásai is, de van, ami olcsóbb lett. A szegedi városi tévében egy beszélgetés során a Szegedi Postaigazgatóság távközlési-műszaki igazgatóhelyettese, Vojnár László elmondta, hogy az előfizetési díjat 20 forinttal csökkentik abban az esetben, ha saját telefonkészüléket használ az előfizető. Vagyis, aki február 15-ig visszaadja a postai készüléket, annak már februárban leszámítják a 20 forintot, a főállomások 120, illetve az ikerállomások 100 forintos előfizetési díjából. A posta természetesen csak azt a készüléket veszi visz- sza, amelyiket aláírással vett át az előfizető és ezt igazolni tudja. A postától egyébként meg is lehet vásárolni a telefont, ami azért is fontos lehet, mert az általa ajánlott típusok javítását vállalja csak el a posta. A saját tulajdonában levőket ingyen megjavítja. PROGRIMIItM. HTUNK BÉKÉSCSABA — A magyar grafika külföldön (1919—1933.. Berlin) című kiállítást január 20-án, pénteken délután 3 órakor nyitják meg a Munkácsy Múzeumban. A kiállítás február 28-ig tekinthető meg. — Reneszánsz játszóház lesz január 21-én szombaton, délután 3 árától a Meseházbam. — Verses, zenés gyermekműsort adnak a Jókai Színház művészei óvodásoknak és kisiskolásoknak január 21-én, szombaton délután 3 órától a megyei könyvtárban. — Az Országos Filharmónia 3. kamarabérleti hangvensenyé- re, Fa-lvai Sándor zongoraestjére kerül sor január 23-án, hétfőn este 7 órától a Bartók-te- remben. — Játékos vetélkedő lesz január 23-án, hétfőn 17 órától a városi nemzetiségi klubházban. — A Macskabarátok és Tenyésztők Egyesületének dél-alföldi csoportja közgyűlést tart január 23-án, hétfőn 17 órától a sportcsarnokban. Az eseményen szó lesz az egyesület idei tevékenységéről, és rendezvényeiről, köztük az áprilisi nemzetközi macskakiállításról. A jelenlevő szakemberektől az érdeklődők megtudathatják, hogy miként kell szakszerűen felkészíteni kedvenceiket a kiállításra, s alkalom nyílik ezúttal az egyesületbe való jelentkezésre is. — Az ,.Erdély XX. századi történelme és kultúrája” előadássorozat következő rendezvényén Lipcsey* Ildikó történész tart előadást január 24-én. kedden, 17 órától a megyei könyvtárban. Előadásának címé: ,.Erdély a két világháború között. . .” — Kisfonó nagy meglepetéssel a címe annak a rendezvénynek, amelyre a városi nemzetiségi klubházban január 25-én, szerdán 17 órától kerül sor. GYULA — Városi úttörő vers- és prózamondó versenyen vetélkednek a pajtások január 25-én, szerdán délután fél 3-tól. az Erkel Művelődési Központban. OROSHÁZA — Továbbképzést tart a hor- gáiszegyesület január 22-én, vasárnap délelőtt 9 órától a Petőfi Művelődési Központban, ahol ezekben a napokban Vá- radi Kornél orosházi festő és Hernző Károly fotóművész kiállítása lesz látható. GYOMAENDRÖD — Bolhapiacra várják az érdeklődőket január 22-én, vasárnap 9-től 13 óráig a Déryné Művelődési Házba. Anyakönyvi hírek OROSHÁZA Házasságkötés : Gaál Szilvia (Ambrózfalva) és Hegedűs Kálmán (Nagyér). Születések: Tóth János és Kis Ilona Mária fia Tamás István, Tóth László és Bor Ilona leánya Hóna, Gulyás István és Szász Katalin fia Norbert István, Szabó István és Volka Gyöngyi fia Gábor Dávid, Lőrincz Lajos Ferenc és Tóth Emília Mária fia Lajos, Török István és Csabai Györgyi Mária fia István (Békésszentanórás), Molnár Mátyás Máté és Demcsák Mária Ildikó fia Balázs (Szarvas), Kondacs János és Laczó Anikó leánya Éva (Csabacsüd), Kiss József László és Seres Magdolna Julianna leánya Márta (Me- zőkovácsháza/), Tóth Sándor és Kocsis Julianna Mária leánya Adrienn (Kardoskút), Fazekas Pál Béla és Serfőző Aliz Rozália fia Ottó István (Szarvas), Vigyikám Péter és Szalóki Erzsébet fia Róbert (Battonya), Glemboczki Mihály és Dazs- gyik Erzsébet Katalin fia Krisztián (örménykút). Váczi István és Sztvorecz Gyöngyi Zsuzsanna fia István (Nagyszénás), Mellár Róbert és Szabó Julianna leánya Kitti (Békéssámson), Hábán Endre és Bánfi Edit Mária fia Endre (Battonya), Serák László és Hoffmann Erzsébet fia László (Battonya), Gajda Sándor és Szűcs Ilona Mária fia Tamás (Gádoros), László István és Gsicsely Mária leánya Brigitta (Mezőhegyes), Zrena Pál és Szloszjár Mária fia Zoltán (Szarvas). Halálesetek: Balogh Má.tyásné Dénes Etelka, Nagy Pál, Zalai Jánosné, Dén/es Katalin, Verasztó Margit, Szabó Jánosné Varga Erzsébet, Debreczeni József, Sülé Ferenc. Náfrádi • Gáspárné Ur- mös Valéria (Medgyesbodzás>, Házi Mihály (Mezőhegyes), Sinkovicz Mihály (Nagyszénás), Luczó Sándomé Csizmadia Katalin (Nagyszénás), Mészáros jánosné. Illés Erzsébet (Mezőhegyes), Szabó Mátyásné Kra- usz Terézia (Nagyszénás), Zsó- tér Istvánná Pod maniez ki Mária (Csorváis), Battonya! And- rásné Katona Rozália (Battonya), Zalai Istvánná Ilyés Eszter (Pusztaföldvár), Medvegy Pálné Maginyecz Mária (Csabacsüd). Wator Jánosné Konyecs- nyi Zsuzsanna (Csorvás), Kátyúk Jánosné Lusty ik Mária (Nagyszénás), Juhász János (Nagyszénás). MA: sara napja A Nap kél 7.25 — nyugszik 16.25 órakor A Hold kél 13.34 — nyugszik 6.00 órakor ÉVFORDULÓ Száznyolcvan éve született Edgar Allan Poe (1809 —1849) amerikai költő, novellista és kritikus. IDÖIÓRÓS Szerdán folytatódott az erősen párás, ködös idő. A hőmérséklet —1 és 1 fok között alakult — kaptuk a tájékoztatást Kudlák Jánostól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás az ország területén ma estig: nyugaton, délnyugaton, valamint az ország keleti tájain tartósan ködös marad az idő, legfeljebb ködszitálás fordulhat el. Másutt több-kevesebb napsütés várható. A középső országrészben időnként erős lesz az északnyugati szél. A leghidegebb éjszakai órákban általában plusz 1, mínusz 4 fok, a tartósan ködös tájakon kevéssel mínusz 5 fok alatti hőmérséklet várható. A legenyhébb órákban a ködös területeken csupán fagypont körül, másutt plusz 3, plusz 8 fok között alakul a hőmérséklet. Hírügyeletünk munkanapokon 9-től 19 óráig hívható közvetlenül a OQ COQ telefonszámon. £0*0 «10 Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon működik. Telexszámunk : 83-312 Ma a telefonnál: HORNOK ERNŐ — INGYENES JOGI TA- NÁCSADÁS. A Hazafias Népfront Békés Megyei Bizottsága székhazában (Békéscsaba, István király tér 10.) január 20-án 9-től 12 óráig dr. Nagy János ingyenes jogi tanácsadást tart. — KONCERTBUSZT INDÍT a MÁVTQURS február 1-jén 14 órakor Békéscsabáról, a Körös Hotel parkolójából az Europe-koncertre. Jelentkezni és felvilágosítást kérni a MÁVTOURS irodájában — Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 24—28. alatt — és telefonon, a (66) 24-587-es számon lehet. — SZALÔK JÓZSEF festőművész kiállítása nyílik január 20-án 16 órakor Orosházán, a művelődési ház emeleti kiállítótermében. A tárlat február 20-ig. (szombat és vasárnap kivételével) 8-tól 18 óráig tekinthető meg. — A BÉKÉSCSABAI Kulich Gyula Középiskolai Fiúkollégium közössége, névadója születésének 75. évfordulóján, fennállásának 40., kollégiummá avatásának 25. évében találkozót és ünnepséget szervez az egykori diákok és dolgozók részére. Az ünnepség január 21-én 10 órakor a békéscsabai sport- csarnokban lesz. — A GAZ BéKéscsabán mért fütőértéke szerdán 34,73 MJ/nor- málköbméter volt. (Az alapadat 34,8 MJ normálköbméter.) AI adat tájékoztató jellegű. Tele-lottó A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság tájékoztatása szerint a jamiuári telelottó nyereményei a nyereményidileték levonása után a következők: 5 taláitatos szelvény nem volt, a 4 tailáLatosokra egyenként 450 167 forintot, a hármasokra 1681 forintot, a kettesekre 51 forintot fizetnek.