Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-04 / 3. szám
1989. január 4., szerda Régi könyvek új „köntösben” Boldogan mesélte a minap egy kedves ismerősöm, hogy újjávarázsolták régi, agyonforgatott, széthullott bibliáját. Számára ez felbecsülhe- tetenl érték, mivel visszamenőleg beírták abba a család származását, ki mikor született, kivel házasodott, milyen nevű gyermeket nemzett és így tovább. Egyszóval terebélyes családfát őriz a becses könyv. Kíváncsi voltam, hogyan lehet újjávarázsolni egy régi könyvet? Felkerestem Békéscsabán a kisiparosok-kis- kereskedők házában Katoná- né Dusek Erzsébet könyvkötészetét, ahol jól felszerelt, tágas műhelyben, családi vállalkozás alapján dolgoznak, nagy szorgalommal. — Gyomán születtem. A 8. általános után a Kner Nyomdában betanított munkásként dolgoztam — vallja a könyvkötő mester. — Emlékszem, abban az időben gyűjtöttük az anyagot a Kner Múzeum berendezéséhez. Csodálatosan szép dolgokat találtunk a raktárban. Az új kiadványok is gyönyörűek voltak. Volt igazgatómnak sokat köszönhetek. aprólékos gondosságot igénylő szép munkákat bízott rám. Egyszóval beleszerettem a könyvkötészetbe. Munka mellett megszereztem a szakmunkás-bizonyítványt, leérettségiztem, majd letettem a mestervizsgát. 1973 óta dolgozom mint könyvkötő kisiparos. Feladatunk a szolgáltatás, intézményeknek, vállalatoknak közlönyök, nyilvántartók bekötését, mappák készítését vállaljuk, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Feltett szándékunk, hogy minden megrendelőnek minőségi munkát adjunk. Szakmai munkánk csúcsa azonban a régi, szép könyvek felújítása. Ez már művészeti alkotás. Hoznak bibliát, csattos imakönyvet, lexikont, amelyet a régisége miatt eredeti táblában kell visszaállítani. Ez az igazi szakmai munka, ezért a sikerélményért érdemes vállalni minden más egyszerűbb tevékenységet. A könyvtest minden lapját szétszedjük, gondosan kijavítjuk, újból fűzzük. A borítólapot alaposan áttisztítjuk, hogy amennyire lehet, eredeti szépségében ragyogjon. Jelenleg egy több kötetből álló, csodálatos kiadvány felújításán dolgozunk: „A Nagy Francia Forradalom és Napóleon” a címe, művészi értékű illusztrációkkal, a borítón rézdomboritásban csontveretes kép. Ha a borítón és a könyv gerincén eredeti szépségében ragyog az aranydísz és -betű, akkor remek munkát végeztünk. Sajnos, az anyagellátás olykor akadozik, de az ezzel kapcsolatos bosszúságokat feledteti velünk a megrendelők arcán tükröződő öröm, amikor meglátják régi, szép, értékes könyvüket, új „köntösben”. Ary Róza Fotó: Veress Erzsi 11 Liget Ligetmagyarországa Beszélgetés Horgas Bélával Horgas Béla ismert, sőt elismert író, költő, mégis, ha az utóbbi időben beszélget vele valaki, óhatatlanul a szerkesztői munkájára terelődik a szó, ugyanis a feleségével. Le.vendel Júliával együtt a Liget című új folyóiratot szerkesztik. Mi is, amikor nemrég Szeghalmon járt. erről érdeklődtünk. — Háront éve küzdenek a Ligetért, húsz éve akarnak folyóiratot szerkeszteni, törekvéseik pontosan milyen akadályokba ütköztek? — Konkrét akadályok sohasem voltak, sohasem hangzottak el politikai, gazdasági vagy esztétikai kifogások. A Liget 1986. március _21-én jelent meg először. Úgy tudjuk, bezúzták, erről nem kaptunk semmiféle tájékoztatót. Az illetékesek úgy gondolták, folyóiratunk sorsa nem tartozik ránk. — Hangsúlyozzák az irodalmi műhely jelentőségét. A folyóirat köré csoportosult műhelyhez kik tartoznak, és hogyan működik ez a műhely? — A csoport személyes barátságokon alapszik, természetes, hogy az ember azokhoz fordul, akiket ismer. Azokkal kell . dolgoznunk, akik bíznak bennünk. Ha neveket .kell említenem, akkor Csoóri Sándort, Bojtár Endrét, Rába Györgyöt, * Dávid Katalint és Kodolányi Gyulát tudom mondani. Húsz évvel ezelőtt Eszmélet címmel akartunk folyóiratot indítani, de erre nem kaptunk engedélyt. Hogy ez a műhely most hogyan fog működni? Húsz éve azért küszködünk, hogy legyen lapunk, most végre azzal törődhetünk, hogy mit írjunk bele. — A Liget negyedévenként lát napvilágot. A gyakoribb megjelenés nem lenne szerencsésebb? — Ilyen terveink nincsenek. Egy havonta megjelenő folyóirat nagyobb apparátust kívánna, mi inkább mérték- és értékadó szerepre törekszünk. A folyóirat mellett szeretnénk könyveket is ki- j adni. Az első a jövő évi | nyári könyvhétre jelenik | meg, talán leveles könyv [ lesz a címe. Azt szeretnénk | bemutatni, hogy az utóbbi | három évtized hogyan tükröződik a magánlevelekben. A kötetet Déry Tibor börtön-leveleivel kezdenénk. * * * Kezemben az új folyóirat, ujjaimmal végigpörgetem a jl lapokat, nézem a borítót: Liget, irodalmi és ökológiai fo- I lyóirat. A lélek- és termé- | szetvédelem társítása vilá- I gunk védelme. Hirdetik, a j| világ egy és egész, minden I együtt, egységben működik. A folyóirat egyik szerzőjének, Levendel Lászlónak Li- getmagyarország az ábránd- J ja: „Európa közepén, a Du- I na-medence ökológiai érté- | keit féltő, megtartó s ezzel I példát mutató ország”. Mint | azt Horgas Bélától megtud- | tűk, Ligetmagyarország nem- I csak Levendel László, ha- | nem valamennyiük álma.- ml - I Fotó: Oravszkl Ferenc I Tájépítészeti, szobrászati pályázat Március 31-ig hosszabbítják meg annak a pályázatnak a jelentkezési határidejét, amelyet a Váci Városi Tanács és a villányi nemzetközi szobrász szim- pozion hirdetett meg a Du- na-part rendezésére. Az újszerű pályázat célja, hogy a jelentkező művészek ötleteiket, a váci Duna-parti sétány területére vonatkozó komplex tájépítészeti és szobrászati terveket közös alkotói szimpozion keretében dolgozzák ki. A munka első szakaszaként a művészeket a város vendégül látja; itt megismerkedhetnek a helyi adottságokkal. Ezt követően kerül sor a villányi szobrásztelepcn a három hónapos „kivitelezési szakaszra”, ahol a munkához a pályázók minden szükséges anyagot és technikai eszközt is megkapnak. A szimpozionra jelentkez- I hetnek azok a magyar kép- ä ző-, ipar- és építőművészek, | valamint kollektívák, akik j tagjai a Magyar Népköztár- j saság Művészeti Alapjának, | a Magyar Képzőművészeti | és Iparművészeti Szövetség- ! nek, a Fiatal Képző-, vagy | Iparművészek Stúdiójának, 1 A pályázatot levélben kelt | elküldeni, a következő cím- | re: Országos Grafikai Mű- | hely, Vác, Eötvös u. 16, A j pályázatokat független bi- 1 zoltság bírálja el, és a pá- | lyázókat értesíti. Mire költik az Idegenforgalmi niapot? A haza hálája elhalasztva Az Idegenforgalmi Alapból az idén valamivel több jut az ágazat fejlesztésére, mint 1988-ban. Az 1 milliárd forintot meghaladó alapból 300 millió forinthoz pályázat útján juthatnak a kereske- delmi, vendéglátó és idegen- forgalmi vállalatok, szövetkezetek, vállalkozások. A pénzből elsősorban a konvertibilis devizabevételeket növelő fejlesztéseket támogatják. Az Országos Idegenforgalmi Hivataltól kapott tájékoztatás szerint a múlt évben az egymilliárd 82 millió forintos Idegenforgalmi Alap egyötödét a Balaton, a Dunakanyar és a Velencei-tó környéke, valamint a nyugat-magyarországi és a Mátra—Bükk vidéki idegenforgalmi területek infrastrukturális fejlesztésére használták fel. 228 millió forinthoz jutottak a vállalatok pályázataik révén. A pénz egy részét kedvezményes hitelként, másik részét vissza nem térítendő támogatásként folyósították. A pályázatok alapján kapott összegek számos kereskedelmi és vendéglátó egység létesítését segítették elő. Az alaptól nyert pénzeket majd mindenütt kiegészítették saját erőforrásból, illetve tanácsi pénzekből, összességében 3-4-szer akkora tökét mozgósítottak a beruházásokra, mint ameny- nyit a pályázatokon nyertek a vállalatok. Az Idegenforgalmi Alapból a múlt évben 200 millió forintot fordítottak nemzeti propagandára, hatvannégy millió forintot költöttek különböző rendezvényekre. Ezek közül a legnagyobb szabású a Budapesti Tavaszi Fesztivál volt. Az idén az alap felhasználásánál nagyobb figyelmet fordítanak arra. hogy a juttatások elsősorban a vállalkozásokat — többek között a magán-kisvállalkozásokat — ösztönözzék. A pályázatra már számos igény érkezett, az összegeket az első negyedévben ítélik oda. „Fájdalom, nem követhetjük ebben tisztán a szivünket, hanem a lehetőséget is szemünk előtt kell tartani, és a dolgok jelen állásában én nem tartom kivihetőnek, hogy a fizetések magasabbra emeltessenek ... Részemről meg vagyok győződve, hogy a haza idővel meg fogja hálálhatni néptanítójuknak azt, amivel nekik tartozik...” (1. lecke: A haza még mindig tartozik.) Mikor és ki beszélt a tanítók csekélyke napszámáról? Nem, nem mostani keletű a panasz. Eötvös József fogalmazott így 1868-ban egy parlamenti felszólalásában. Már akkor élénk viták folytak a pedagógusbérek körül. Ugyanebben az évben' a Néptanítók Lapjában megjelent cikkében hangsúlyozta: „Míg a néptanítóknak anyagi jólétéről nem gondoskodunk, addig tőlük lelkesedést nem várhatunk”. A vita azóta is tart. A haza azóta sem volt hálás. Ennek ellenére csak magam ismerek főbb tucat pedagógust, aki lelkesedését, tudását soha nem a fizetség arányában osztotta szét tanítványai között, hanem pazarló bőkezűséggel. A haza háláját illetően én csak az ezredforduló utánra jósolok lényegi változást. Nem csak jelenlegi anyagi helyzetünk akadálya a nagyobb lépéseknek, szemléletünk sem emelte még trónra a pedagógust. Sajnos, a gazdaságra koncentráló reformtörekvésekben nem kap kellő hangsúlyt az oktatás, a művelődés hajtóereje. Pontosabban csak szavakban fogalmazódnak meg ezek, míg a valóságban látványosan romlik ifjúságunk műveltsége, a tanítók, a tanárok, a professzorok pedig tűrésküszöbükhöz érkeztek. (2. lecke: Isten nem ver bottal.) Még mindig időszerű az a közmondás, amelyet A Molnárleány című elbeszélésében idéz Eötvös: „Csak akit az isten megver, abból lesz iskolamester”. Némi vigaszt nyújt a másik mondás: isten nem ver bottal. De gyakran ver rossz tanítókkal, akik a kontraszelekció évtizedek óta tartó áramával tömegesen jelentek meg az iskolákban. Ennél nagyobb csapás pedig, az egyén és a társadalom szempontjából, aligha létezik. Nemcsak a tanítók elégtelen megbecsülésének gondjai rímelnek a mával, a népoktatásra fordított anyagi erők miatti aggodalom is ismerős. „Jelenleg legföljebb négymillió forintra tehetjük azon összeget, amely hazánkban a népnevelésre fordíttathatik: ha karba akarjuk népoktatásunkat helyezni, annak évi szükségleteire 8 millió 500 ezer forintnál bizonyosan több kellene évenkint”. Gazsó Ferenc szociológus, művelődési miniszterhelyettes szerint: az oktatás évtizedek óta a nemzeti jövedelem 4,5- 5,2 százalékát kapta. Ha ez a rossz hagyomány — amely nemzetközi összehasonlításban is a hátul kullogok közé sorol bennünket — nem változik lényegesen, helyrehozhatatlan hátrányokat teremt. Az ötéves tervre ütemezett 1800- 2000 tanterem helyett 3200-3500-at kellene megépíteni, az oktatás strukturális változtatásaihoz szükséges anyagiakról nem is beszélve. (3. lecke: Mit tud és mit akar a pedagógus?) A tárgyi feltételrendszer hiányai miatt kevésbé aggódom, bár a korszerű pedagógiában az eszközök szerepe is hangsúlyosabb. Ennél azonban sokkal fontosabbnak tartom a pedagógus emberi minőségét és megbecsülését, mert ezen áll vagy bukik 'minden, pontosabban azon, hogy ez az értelmiségi réteg mit tud, mire képes, és mit akar megvalósítani az új törekvésekből. A jövő század minden bizonnyal fizetni tud, mert fizetni kénytelen. És addig? Mi fizetünk rá az évszázados mulasztásokra. Zágoni Erzsébet Közös asztalunk... I. Kétmegyés kutatók és feltalálók Szakszolgálat a mezőgazdaságnak A képzetes nagy szakadék egyik oldalán: a termelők, égre tartott kézzel kérdik, hol van, mit segít a tudomány?! A másik oldalon meg a tudósok széttárt karja: kérem, nekünk az alapkutatás a feladatunk (ennyi pénzből...!), nem az, hogy keresgessük a gazdákat a tudományunkkal. Azzal a gyakorlat nem tud mit kezdeni. Köztük a nagy magyar pusztaság ... Ez a vízió már csekély hu- nyorgással is megjelenik, csak bele kell gondolnunk a tudomány és a gyakorlat hazai viszonyaiba. Hiányzik a híd, nincsen közvetítés, nem megoldott az „agy” kiszerelése. A dél-alföldi országrész tudományos központjait járva számos olyan kutatási területre tekinthettem már be, amelyeknek megközelítően sem tudtam elképzelni gyakorlati realizálódását. Máskor pedig a -gyakorlat embereivel beszélgettem, akik kézlegyintéssel fejezték ki véleményüket, a laboratóriumi „pepecselés” értelméről. Így jelent meg előttem az idézett látomás, szakadékkal ... Aztán egyszer csak mégis látni véltem egy „hidat”... Közelebb mentem... Arany- hídnak túl prózai, de az éltető élelemgazdálkodási kapcsolatoknak igen alkalmas „átjáróját” ismertem meg Szegeden, a nem túl kies Szent László utcai környezetben. * * * Békés és Csongrád Megyei Állami Gazdaságok Szak- szolgálati Állomása. Ilyen hosszú a név. Gazdasági társaság a hódmezővásárhelyi tangazdaság gesztorságával. Mögötte: harminc év, 70-80 dolgozó — majdnem fele részben felsőfokú végzettséggel, valamint 11 alapító állami gazdaság a két megyéből, mint taggazdaságok. A szakszolgálati állomás kapcsolatban áll száz termelőszövetkezettel (ebből 39 Békés megyei, 52 csongrádbeli és 9 más megyéből). Megrendelői közül ugyan csak nyolc Békés megyei, de a 44 csongrádi és 599 távolabbi partner tekintélyes körét jelöli ki tevékenységüknek. A szakszolgálat vezető testületé az igazgató tanács, ami a két megye állami gazdaságainak igazgatóiból áll. * * * Eredetileg egy igazi újságíró-csemege miatt kerestem meg a szakszolgálat szegedi központját. Ötletes újítókról hallottam, akik itt dolgoznak. Csak akkor jöttem rá, hogy olyan helyre kerültem, amilyet feladatom volt fellelni, amikor a vezetőkkel leültem egy beszélgetésre. A működő, értelmes gazdasági kapcsolat lehetőségeit felmutatni — így szól a „kétmegyés”, Csongrádba „kiküldött” tudósító megbízása. Ezúttal a véletlen játszott a kezemre egy igen hasznos tudást. Mivel akiket első megközelítésben már bemutattam igen szerények, alig hallatnak magukról, elsőként arra kértem Balázs Lajos ügyvezető . igazgatót, hogy mutassa be főbb tevékenységeiket. —1 Jogelődünket három évtizede azzal a céllal hozták létre az állami gazdaságok, hogy a mezőgazdasági üzemek számára végezzen olyan szakmai szolgáltatásokat, amelyekkel foglalkozni nem lenne egyenként gázda- ságos. Az ötvenes évek végén ilyen értelemben indult el a rizstelepek és különböző tereprendezések talaj- vizsgálata, majd az egyes termőtalajok tápanyagvizsgálata, és genetikai talajtí-
