Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-17 / 14. szám

1989. január 17., kedd 1989. január 1-jétöl: Tevan Kiadó Vállalat Békéscsabán Shakespeare megmondta fl színház szerepe nem változik Csirkefej-premier előtti beszélgetés a színészcentrikus íróval Cs. Tóth János: „Reméljük és akarjuk a sikert” Fotó: Fazekas Ferenc Spiró György Csirkefej cí­mű tragédiájának bemutató­jára készül a Jókai Színház, Szentirmay Évával (Jászai- <jíjas) a főszerepben, a ren­dező Mrsán János. Az íróval készített interjút „kedvcsi­nálónak” szánjuk — az elő­adás elé. * * * — Regényíró, novellista, költő, drámairó. Dramaturg, írt szinikritikákat, drámatör­téneti tanulmányokat. Vagy­is Spiró György minden mű­fajban járatos, ami manap­ság nem sok szerzőre jel­lemző. Vajon mitől függ az, hogy éppen melyik terület­hez fordul? Külső körülmé­nyektől, netán pillanatnyi hangulatá tói? — Tizenhat éves koromban azzal kezdtem, hogy eldön­töttem: drámákat írok. Eh­hez kellettek a drámatörté­neti ismeretek, így születtek a tanulmányok is. Sőt, szin­tén ebből adódtak a színi- kritikák. Lírával ritkán fog­lalkozom, Néha előfordul, de nem szeretek verset írni. Ha mégis írok, akkor nagy baj van, mert képtelen vagyok másra. Tulajdonképpen a dráma miatt kerültem kap­csolatba minden ezzel rokon területtel. A regényem is színházi regény. Nem tudom, mitől függ az, hogy mit írok. Ahogyan a dolgok éppen alakulnak . . . — Az imposztort Major Tamásnak írta, a Csirkefejet Gobbi Hildának. Majortól kapott megrendelést, illetve a Katona József Színház igazgatója kérte fel a nagy szerep megalkotására. Közis­merten „színészcentrikus'’ szerző: színészben gondolko­dik, színészre ír, előre „ki­osztja” a szerepeket. Mi a véleménye az utánjátszások- ról? — Sokáig, egészen 1981— 82-ig úgy írtam, hogy nem volt remény darabjaim be­mutatására. Aztán megjelent egy kötetem, de még mindig nem adták elő a darabjai­mat. Ettől függetlenül én ak­kor is összeállítottam a sze­reposztást, különböző színhá­zakból kikerestem a megfe­lelő hangú, megjelenésű, mozgású embereket. .. (Részletek a Kritika 1987 októberi számából, Koltai Tamás Spiró Györggyel ké­szített beszélgetéséből: Ügyszólván rendkívüli, ami Békéscsabán történt azzal, hogy még ilyen ínséges időkben is megszervezték az Aranysarkantyús, Arany­gyöngyös néptáncos ver­senyt, kibővítve a hivatáso­sok kategóriájával. Sajnos, a közelmúltban az ilyen áldo­zatkészségek ellenkezőjéhez szoktunk hozzá, a hivatalos kultúrpolitika látványosan hagyta cserben az oktatást és magát a kultúrát is. Mil- liárdokért tartottunk fenn mesterségesen ipari múzeu­moknak megfelelő gyáróriá­sokat, ugyanakkor tízmilliók 'sem jutottak arra a tevé­kenységre, mely nélkül se­hol a világon nem lesznek művelt, kulturált emberek, akik korszerűvé tudnának alakítani egy országot, egy ipart. Nagy öröm, hogy van egy város, mely konok el­határozással szervezi ezt a találkozót, mert tudja, hogy egy ilyen verseny nemcsak néhány táncos versenyző­kedvének kielégítése, hanem a továbbéltetése egy közmű­veltségi funkciónak, mely a tudatos, kulturált fiatalok ezreifr igyekszik nevelni. Akik itt a legjobbak, azok ennek a kultúrának nem­csak előadóművészei lehet­nek, hanem közülük kell Sajnos, nem ép tévedtem ... „Az hogy én elvont for­mai problémákkal, a modern dráma valószínűleg megold­hatatlan létkérdéseivel küsz­ködöm, nem jelenti, hogy magában a színházban ne volna valami nagyon fontos a számomra. Ez a legfonto­sabb: a színész. Dráma nél­kül lehet színház, rendező nélkül is lehet színház, csak színész és közönség nélkül nincs színház. Én tulajdon­képpen mindig színészcentri­kus, elvont darabokat írtam, és meggyőződésem, hogy ezek eljátszhatok lennének, éppen azért, mert színészekre van­nak elképzelve. Addig nem is tudok egy jelenettel mihez kezdeni, sőt egyetlen monda­tot sem tudok leírni, amíg nem konkrét embert látok a színpadon, nerrí látom, hol áll az illető színész, nem lá­tom, ki honnan hová megy, és nem hallom a hangját.”) — Archetípusokban, azaz emberi alaptípusokban gon­dolkodom. S ezek a színészek között jól láthatóak, tehát ezeket hívom segítségül. Az­tán a színpadi mű mindig eltér attól, amit az író el­képzelt. Ez a dolog az elején zavart, de később rájöttem, hogy így van rendjén. Ismét néhány sor az em­lített Kritikából: ........egy jó rendező az író gondolkodá­sához hozzáadhat a magáé­ból, gazdagíthatja a művet. Amennyiben az író maga rendezi a darabját, nagy va­lószínűséggel semmit nem ad hozzá, csak megcsinálja, ami a szövegben van, és ez elég kevés...” megtalálni a következő pe­dagógusgárdát, mely ezt hit­tel, ha kell próféciával to­vábbadja újabb és újabb ge­nerációknak. Hazánk gazdasági helyze­te bárhogy nézzük: szomo­rú. Én úgy gondolom, hogy lassanként abba kell hagy­nunk ótestamentumi átka­ink kiáltozását. Ezzel a va­lósággal kell szembenézzünk, és ebben a szomorú valóság­ban kell megtalálnunk cse­lekvési lehetőségeinket. A műkedvelő mozgalomnak, de még a hivatásosoknak is eh­hez kell hozzászokniuk, és meg kell találniuk a túlélés művészetének módszereit. A magyar népnek, pa­rasztságnak és a munkás­ságnak a múltban megvol­tak a maguk önképző, ön- művelő formái. Ha egyszer a teljes igazságnak megfe­lelően tárgyaljuk az elmúlt száz év magyar művelődés- történetét, azt láthatjuk majd, hogy hatalmi beavat­kozás, hatalmi támogatás nélkül is nem mindennapi volt a kultúra önszerveződé­se, a mainál sokkal szegé­nyebb hazában is. Munkás- önművelő körök, falusi olva­só- és gazdakörök, iparos­körök, bálok, táncházak, vá­rosi és falusi műkedvelő — A Csirkefej kritikáiban a darab nyelvével kapcsolat­ban leggyakrabban a követ­kező jelzőket írták le: dur­va, drasztikus, kegyetlen, sokkoló. Mi volt a célja ez­zel a stílussal? — Biztos vagyok benne, hogy ma már nem ezek a jelzők szerepelnének a kriti­kákban. 1985-ben, amikor a Csirkefejet írtam, akkor még provokatívnak számított ez a nyelvhasználat... Megírtam a művemben, hogy mi lesz majd az életben. Realista voltam. A Katona József Színház után bemutatta a Csirkefejet a Pécsi Harma­dik Színpad is, amely rész­ben az ottani Nemzeti Szín­ház művészeiből, részben amatőrökből áll. Vincze Já­nos rendezte az előadást, ta­valy mutatták be a Bányá­szok Művelődési Házában, s most is játsszák. Jártak ve­le Budapesten és Gödöllőn, és tapasztaltam, hogy a kö­zönséget ma már nem sok­kolják bizonyos .kifejezések. Vagyis nem a nyelv sokkol, hanem a kép, a sorsok, az emberek közti kapcsolatok. A célom a darabbal? Csak meg akartam írni, hogy milyen az élet. Sajnos, sikerült. És saj­nos, nem én tévedtem, ha­nem azok, akik azt hitték, hogy derűsebb lesz a jö­vő.. . — Az ilyen zavaros, drasz­tikus, sokkoló világban mi lehet a színház szerepe, leg­alábbis az érdekes színházé? — Ami mindig, bármely korban. Shakespeare meg­mondta: tükröt tartani a kor­nak. Ez a szerep örök, nem változik, minden korra igaz. Érvényes, olyan időkre is, amelyek a mainál nyugod- tabbak, amikor az emberek nálunk kiegyensúlyozottab­bak. — Mennyire követi nyo­mon darabjainak bemuta­tóit? Eljön-e Békéscsabára? — Természetesen, ha meg­hívnak, megyek. A Csirkefe- jet egyébként játsszák, vagy fogják játszani a Szovjet­unióban, három helyen, szin­tén három városban az NDK- ban, egy színház az NSZK- ban, és felújítják a Katona József Színházban. * * * Békéscsabán január 24-én, kedden lesz a premier. Niedzielsky Katalin együttesek ezrei, valamint a családi és vallási ünnepek­hez kötődő szokások alkal­mi kis előadógárdái szerve­ződtek, minden beavatkozás nélkül. Sokkal többen nőt­tek, épültek be ilyen ön­szerveződési kereteken belül egy olyan szilárd kultúrá­ba, melyben az egyén nem kallódhatott, nem szürkülhe­tett annyira el és olyan tö­megesen, mint a közelmúlt­ban a tíz oldalról és diktá­tumokkal irányított és el­csépelt jelszóként használt szocialista kultúra közegé­ben. Mikor 1949 után idegen formákat, szervezeti mód­szereket erőszakoltak né­pünkre, ezeket (elsősorban) a parasztság és a munkás­ság tömegei, a klasszikus folklorizáció törvényeinek megfelelően invariánsként elvetették, nem fogadták be. Az egyének biztonságát je­lentő kultúra és a hagyomá­nyok lassan elhaltak. Törté­nelmi távlatban azonban minden rosszban lehet jó is. A tömegesen szervezett együttesekben, csoportokban tíz- és tízezren tanultak meg énekelni, táncolni és ismer­kedtek meg az irodalommal. A táncosok akkor, amikor az országban a hivatalos politika nem merte egysé­gesnek tekinteni a teljes ma­gyar szellemi vagyont, sőt „Nincs olyan hosszú idő, mely el ne múlna” — tart­ja a népi mondás, és ez ez­úttal a Tevan Kiadó Válla­latra is érvényes. Nem is a vállalatra, hanem arra a kö­zel egy évtizednyi időszak­ra, amíg a gondolatból a tett kialakulhatott. Mond­hatnánk: magyar szokás, ezt be kell kalkulálni ! Kérdés persze, hogy meddig? Hogy nincs-e ebben a „magyar szokásban” jó adag „rá­érünk arra még”, netán „ha én nem döntök, majd dönt más és viseli a felelőssé­get”. Ilyenkor azonban, amikor már túl vagyunk a hosszú időn, mely mégiscsak elmú­lik, ilyenkor borítunk fáty­lat a múltra, a küzdelmekre és küszködésekre, ami ezt az országban másodiknak meg­alakuló, önálló könyvkiadó­vállalat vajúdását is jellem­zi. Cs. Tóth János, az egészen frissen kinevezett igazgató (habár eddig is „ügyvivő” volt, mert azért az „ügyet” azt vinni kell valakinek!) úgy véli: ismerős, hogy eb­ben a régióban a század el­ső évtizedeiben kezdte meg könyvkiadói és könyvművé­szeti tevékenységét Békés­csabán a Tevan család, Gyo- mán pedig a Kner. Hogy or­szágos visszhanggal, az is közismert. Aztán a hetvenes években megjelent a Békési Élet, az Új Aurora, és vagy tíz éve a gondolat is: le­gyen egy önálló, megyei könyvkiadó Békéscsabán. Közben itt is kibontakozott egyfajta kiadói tevékenység, az Űj Aurora-antológiák, -füzetek, a megyei könyvtár bibliofilsorozata, a megyei tanács úgynevezett „fekete könyvei” és mások is jelzik ezt. — Tíz éve a művelődési minisztérium „nem tartotta időszerűnek” a kiadó létre­hozását, féltve azt a provin­cializmustól. Meg is előzött bennünket Debrecen: önálló kiadója már sikeresen mű­ködik — mondja Cs. Tóth János. — Két éve, 1986-ra kidolgoztuk elgondolásain­kat, a minisztérium 1987, jú­lius 1-jére jelezte a megala­kulást. Ezután megint más­fél év következett, a kiadó ügye újfent lelassult. „Érjen még a dolog” — lett a véle­mény, javasolták, hogy ke­ressünk kapcsolatot a buda­pesti „nagy” kiadókkal, a Magvetővel, a Corvinával, a Mezőgazdaságival és a Heli­konnal. Főleg a Helikon mutatkozott segítőkésznek. Aztán tavaly februárban a határainkon túl létező leg­értékesebb jegyeit gyanak­vással nézte (felhasználásá­ban holmi nacionalizmust látva), akkor legalább ők, a táncosok tudták, hogy ez nagy bűn és a nemzeti kul­túránk öncsonkításának fe­lel meg. Ma már a hatalom is tud­ja ezt. Amit eddig nehezen tűrt meg, azt ma támogatja. Tudja már, hogy egy nép hagyományait, szellemi örök­ségét, zászlóját, címerét tör­ténelmének büszke napjait elvenni, megmásítani bün­tetlenül nem lehet. Legyünk bizakodóak! Meg kell találnunk a túlélés for­máit, ma már senki nem akadályoz meg mjnket eb­ben. Hiszem, hogy a helyzet átvészelhető. Hiszek abban, hogy az igazi értékek nem pusztulhatnak, nem pusztít- hatóak el. Népünk, és ha magunkról kell beszélni, néptáncosaink ezrei és veze­tőik, ha nem kötik gúzsba kezüket, lábukat, megtalál­ják a kivezető utat. Megta­lálják értékes hagyománya­ink, kultúránk megőrzésének formáit. Ez kötelességünk! Ezt elvárhatják tőlünk a következő generációk, de fe­lelősséggel tartozunk az eu­rópai kultúrák közösségének ls- Novak Ferenc koreográfus összeült egy tanácskozás, ahol felvázoltuk: milyen is lenne a Tevan Kiadó? Az események innen felgyorsul­tak, a Tevan-örökösök 400 ezer forintért hozzájárultak a Tevan név használatához (ez is időigényes akció volt), majd a minisztérium is kö­zölte: biztosítják az indulás­hoz szükséges 5 milliót. És megszületett a végső dátum: 1989. január 1. Nyilván, a munka java most kezdődik. Hely, szer­kesztőségi gárda, kiadói terv. Hol tartanak mindezek­ben? — A hely: átmeneti, az Irányi utcai bérházban kap­tunk két szobát a II. emelet 22-ben. Fél év múlva költö­zünk a Luther utcába, oda, ahol eddig a Tüzeléstechni­kai Vállalat volt. A szer­kesztőség most alakul. A műszaki, művészeti felada­tokra megnyertük a neves tipográfust, Petőcz Károlyt. Lesz még egy gazdaságveze­tőnk, irodalmi szerkesztőnk, pénztárosunk és szerkesztő­ségi titkárnőnk, aki egyben a könyvelést is elvégzi. Ennyi. Kiadói terveinkben szerepel egy Tevan-kiad- vány hasonmás megjelente­tése, Tevan Andor születésé­nek századik évfordulójára is emlékezve, ez év szep­temberében. Ez vagy Krúdy Gyula: Aranykézutcai szép napok című könyve lesz, vagy A bölcs Aesophus me­séi. Ezenkívül több más mű is szerepel elképzeléseink­ben, de ezek még nem vég­legesek, jogdíjak és más egyebek befolyásolhatják a döntést. Ügy tűnik azonban, hogy Kovács Imre: A né­ma forradalom című, 1938- ban megjelent műve (Erdész Nemcsak az ügyvédi mun­kaközösségekben lehet majd az ügyvédi hivatást gyako­rolni, kimunkálják a ma­gánügyvédkedés feltételeit is — egyebek között ezt tartal­mazza az egységes jogi kép­viseleti rendszer szabályozá­sáról szóló koncepció. Az Igazságügyi Miniszté­riumban elkészült koncepció­ról rövidesen véleményt mondanak az érintettek, az ügyvédek és a jogtanácsosok s a jogászság különböző szer­vezetei. Javaslataik összege­zése után dolgozzák ki a jo­gi képviseletről szóló tör­vényjavaslatot, amelyet az­után társadalmi vitára bo­csátanak. A jogszabály vég­ső tervezete az elképzelések szerint 1991-ben kerül az Or­szággyűlés elé, a bíróságok­ról szóló törvényjavaslattal, valamint az ezekkel szorosan összefüggő polgári perrend­tartással együtt. E jelentős változásokról Pálmai Gyula, az Igazság­ügyi Minisztérium főosztály- vezetője az MTI munkatár­sának elmondta: — A koncepció szerint a Ádám gyulai levéltáros zá­rótanulmányával) helyet kap a tervben, valamint Pető Gábor Pál „Perújítás Áchim L. András ügyében” című történelmi publicisztikája. Kiadni tervezzük Dürren­matt Ahogy esik, úgy puf­fan című drámáját Ember Mária fordításában, mely igencsak izgalmas vállalko­zásnak ígérkezik. Ugyanak­kor a legkülönbözőbb (szín­vonalas) munkák gondozá­sára is vállalkozunk, szol­gáltatásszerű ügyintézéssel. (Helytörténet, üzemtörténet, szépirodalom stb.) összegezve? — A kiadó tehát irodalmi, művészeti, tudományos mű­vek megjelentetésére vállal­kozik, híven a Tevan-ha- gyományokhoz, ami tartal­mat és formát is jelent. Munkánkban — a szerkesz­tőségen kívül — számítunk a különböző irodalmi, mű­vészeti és tudományos mű­helyek szakembereire is. Hi­szek abban, hogy országos színvonalat tudunk produ­kálni, ha nem így lenne, nem tudnám csinálni azt, amire vállalkoztam. Hiszek az alkotógárdában is, ab­ban, hogy a régió szellemi­sége biztosítéka annak, hogy elképzeléseink a Tevan-ha-^ gyományokhoz híven legye­nek megvalósíthatók. Vegyes profilú kiadó leszünk? Igen, mint ahogy a Tevan is az volt. Csinált olcsó könyv­társorozatot, nyomtatványo­kat és magas irodalmat is kiadott. Így szeretnénk, er­re vállalkoztunk, ehhez adta az 5 milliót a Művelődési Minisztérium. A lehetőség a kezünkben van : reméljük és akarjuk a sikert. Sass Ervin jogi képviseletet a jövőben egységesen az ügyvédség lát­ná el. A ma még különböző szervezetekben tevékenykedő jogászok — például az ügy­védi és jogtanácsosi munka- közösség tagjai, a jogtaná­csosi, illetve jogi irodákban, valamint a jogsegélyszolgála­toknál dolgozók — egyazon szervezetnek lennének a tag­jai. A jövőben tehát az ügy­véd elnevezés nemcsak a mai értelemben vett ügyvédeket jelentené, ök minden jogi képviseleti tevékenységet vé­gezhetnek, amire eddig más­más szervezetek voltak jogo­sultak. Jelentős változás lesz, hogy — a törvény elfogadása ese­tén — mindenki ügyvéd le­het, aki a majdani jogsza­bályi előírásoknak megfelel. Kidolgozzák a magánügy- védkeöés feltételeit, s lehető­séget teremtenek arra, hogy a leendő magánügyvédek társulást is létrehozhassanak. Természetesen továbbra is megmaradnak a jól bevált munkaközösségek. A magán­ügyvédi gyakorlattal kapcso­latban azonban gondoskodni kell a biztosítékokról. Európa is elvárja tőlünk Egységes iogi képviselet, magánügyvédek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom