Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-03 / 2. szám

1989. január 3., kedd o A szövetkezeti tulajdon korszerűsítése Milyen jövőt kínál átala­kuló gazdaságunk a szövet­kezeteknek? Új távlatok nyíl­nak előttünk is, vagy marad minden a régiben? Milyen tervekkel készül a Békés me­gyei Kiszöv? — az alábbiak­ban e kérdésre igyekszik vá­laszt adni a titkárhelyettes. Vagyonkezelő szervezetek — Alapkérdés ma, hogy a szövetkezetek — gazdasági társaságként elismertetve — megteremtsék a társasági át­alakulásban való részvételü­ket. A gazdasági társaságok­ra vonatkozó jogszabályalko­tás folyamata, jelenlegi hely­zete — az Ipari Szövetkeze­tek Békés Megyei Szövetsége szerint — még nem zárja ki e lehetőséget. A mozgalomnak ki kell használni azt a politikai tényt, hogy — minden rá- kényszerített torzulás ellené­re — a tulajdonos a szövet­kezetekben fellelhető, a tu­lajdonosi érdekeltség itt a legkönnyebben megjeleníthe­tő, a szövetkezetek a szövet­kezetesítés nemzetközi elve szerint is a társaságok egyik speciális fajtáját jelentik. A jövedelemfelhasználás tulajdonosi szabadságát a társaságoknál és kisvállal­kozóknál a gazdaságpolitiká­nak rövidesen el kell ismer­nie, mivel ez alapfeltétele működésüknek. Ha az állami vállalatokkal egyformán vagy hasonlóan kezeli a szabályo­zás a szövetkezeteket, akkor már a kezdet kezdetén lema­radnak a gazdasági verseny­ben, és a mozgalom óriási politikai károkat szenved. A rendelkezésre álló jelen szűkös információ szerint az állami vállalatok részvény- társasággá történő átalakulá­sának kereteit (az elhatáro­zás megszületése után) az állami vagyonkezelő közpon­tok választhatósága, a dol­gozók között szétosztható részvény, külső részvényjegy­zési minimum előírása fogja döntően meghatározni. Több vagyonkezelő központ (ban­kok, biztosítók, speciális szervezetek) is választható lesz, amelyeknek a részvé­nyek egy meghatározott ré­szével kell rendelkezniük. * Szövetkezetek esetében — feltehetően — szintén elő akarnak írni egy részvény- jegyzési minimumot, és al­kalmazni kívánják a (szövet­kezeti) vagyonkezelői mecha­nizmust, amely alatt nem feltételezhető egy központon (az Okiszon) keresztül a ha­tékony megoldás. A vagyon- átvitel és -felosztás az álla­mi vállalattól annyiban tér el, hogy az osztható vagyo­non kívül nagyobb mérték­ben kerülne a tagok tulaj­donába részvény. A társasá­gon belül oszthatatlanul to­vábbra is a szövetkezeti kö­zösség tulajdonában marad­na egy rész, a többi kerülne a vagyonkezelő szervezethez. A társaságon belül működő szövetkezeti közösség moz­gásformája, tulajdonlása nem kidolgozott. A formálódó tervek arra utalnak — bár tágítják a je­lenlegi korlátokat —, hogy az átalakulás kiindulópontja a vállalatoknál és szövetke­zeteknél megint csak azo­nos. A jelenlegi szabályozás és a most folyó viták szerint az átalakulás a szövetkezet egé­szének vagy részeinek tár­sasági részvételére korláto­zódik, amely egyet jelent a tagi jogok (egy szűkebb ér­dekközösségre történő) átru­házásával vagy az oszthatat­lan vagyonrésznek a mozga­lom által történő kezelésével. Jelenleg ez utóbbi alatt a szövetkezeti közfelfogás az Okiszt érti. A valós átalakulásnak ma legnagyobb gátja (az átala­kulási törvény ismerete nél­kül) az osztható és oszthatat­lan vagyon rendezetlensége. Az. oszthatatlan vagyon — eddigi ismereteink szerint — tervezett mértékű fennmara­dása az ólra annak, hogy a jelenlegi gazdaságpolitikai (és sokszor érdekképviseleti) gondolkodás csak az állami vállalatokhoz hasonló va­gyonkezeléshez vezethet. A megoldást az Okisz El­nökségének az úgynevezett intenzív vagyonérdekeltség és (vagy) haszonélvezeti konstrukció koncepciójának továbbfejlesztése jelentheti mind a tulajdonosi, mind a jövedelemérdekeltség vonat­kozásában. Ez a javaslat egy meghatározott időponttal in­dítva, az oszthatatlan vagy meghatározott részéig ter­jeszti ki a tagi tulajdonlást vagy haszonélvezetet. Az in­tenzív vagyonérdekeltség képviselete csak jövedelem­érdekeltséggel együtt képzel­hető el. Területi szövetkezeti rt.? A jövedelemérdekeltséget a szövetkezet speciális társa­ságként való elismerése (sze­mélyes és vagyoni közremű­ködés kombinációjaként) tudja megteremteni. A szö­vetkezeti csoporttulajdon ve­lejárójaként szükséges tör­vényben rögzíteni, hogy a csoport szövetkezeti tagság minősített tagi többségre bíz­za az „oszthatatlan” vagyon egybentartását vagy felosz­tását, egyúttal az egyéni ki­válást a ténylegesen bevitt (osztható) vagyonra, a bevitt vagyonra eső és akkumulá­ciós hozadék 50 százalékára korlátozza. A csoporttulajdonról tör­ténő lemondás (azaz felosz­lás) esetén a teljes vagyon kezelését egy területi (szö­vetkezeti) vagyonkezelő szer­vezet venné át, amely a va­gyon nagyságától függő, tör­vényileg meghatározott idő­tartamon belül (pl. 5 év) fi­zetné ki a tagi részesedést (osztható és oszthatatlan va­gyoni sorrendben). Gondos­kodnia kellene a tartozások kiegyenlítéséről, a terme­lésből kivont eszközök utáni SZJA befizetéséről, a kisebb­ség védelméről, a nyugdí­jasokat illető, esetleg az ál­lami és érdekképviseleti jut­tatásokat megtestesítő va­gyonrész forgatásáról stb. Az adott időintervallumon belül a szervezet dönthetne, hogy az eszközöket értékesíti vagy megvásárolja, esetleg új tár­saságokat hoz létre. A vagyonkezelő szervezet bekapcsolódhatna a szövet­kezetek ellen indított csőd- eljárási folyamatba. Az így kialakított eljárás meggyor­sítható lenne, csökkentené a Magyar Gazdasági Kamara és a Pénzintézeti Központ terheit, segítené a tőkeáram­lást, növelné a vállalkozás újrakezdésének lehetőségét. Vagyonkezelő szervezet­ként a szövetkezetnek terü­leti alapon szerveződő rész­vénytársaságot kell létrehoz­nia, amely tőkéjét a szövet­ségi KFA-ból, az Okisz-nál felhalmozott oszthatatlan alapból (központi KFA és az abba beolvasztott KTA), a szövetkezetek és más vállal­kozók jegyzéséből nyerné. A központi alapok decentrali­zálását a jelenleg kialakult területi arányok (árbevétel, eszközérték, létszám kombi­nációja) szerint kell megva­lósítani, mivel a sokszori át­tételek és ügyletek miatt ere­detük csak manipulálva ha­tározható meg. A területi szövetkezeti va­gyonkezelő szervezetet a csoporttulajdon valódi elis­mertetéséig is elkerülhetet­lenül létre kell hozni, mivel a fejlődő magyar piac, a kül­kapcsolati nyitás, az osztha­tatlan vagyon áramoltatása, a (külföldi) tőkemozgatás, a gazdasági — szövetkezeti — tagi — szövetségi érdekkép­viselet bizonyos fokú szétvá­lása előbb-utóbb úgyis ki­kényszerít egy új mozgásfor­mát. Más oldalról óriási a szövetkezeti nyomás a szö­vetségekre, mert az Okisz- nál központosított tőkecent­ralizáció egyre kevésbé át­látható módon tud hozzájá­rulni a szövetkezetek kor­szerűsítéséhez. Ügy változ­tatja a szektor ágazati szer­kezetét, hogy nem változtat­ja a szövetkezetek termelési szerkezetét. B szövetkezet versenyképes marad A teljes felosztás élve, a tagi részesedés apportálásá- val, egyben lehetővé teszi a más gazdasági társaságokba való átalakulást. A szövet­kezet speciális voltából kö­vetkezően más társasági (or­mába történő átalakulásakor el kell számolni a mozga­lommal (KFA-hitel, juttatás, támogatás, közös vállalkozá­sok stb.) az állami és a nyug­díjas tagokkal. Az Átalaku­lási Törvényben lenne szük­séges rögzíteni, hogy az át­alakulni kívánó szövetkezet partnere a területi (szövet­kezeti) vagyonkezelő központ legyen. E szervezet gondos­kodna az átalakulást nem igénylő kisebbség vagyoná­nak leválasztásáról, az újra­kezdés feltételeinek megte­remtéséről, a nyugdíjasokra eső rész befektetéséről. A va­gyonfelosztáshoz kiindulási alapot jelenthet az Okisz in­tenzív vagyonérdekeltségéhez kidolgozott módszere. A javasolt formában vég­rehajtott tömeges felosztástól vagy átalakulástól nem kell tartani, mivel a többi forma sem nyújt plusz jövedelem- szerzési előnyöket. Az átala­kulás azon kisszövetkezete­ket érinti, amelyek más le­hetőség híján választották e formát, feltételezhetően még ezek szándéka is csökkenne az előzőek alapján. A szövet­kezeti forma átalakulás és tulajdonlás szempontjából is versenyképes lenne. A tag valódi tulajdonosként való elismerése biztosíthatná a szövetkezetek részvételét az állami szociálpolitikában a nyugdíjkiegészítésen túl pl. a szövetkezeti beteg- és se­gélyegylet létrehozásával, egyúttal megőrizné az eddi­gi ' vívmányokat. Üj megvi­lágításba kerülne a szövetke­zeti szektoron belül a sztrájk­jog és a munkanélküli-se­gély. A szövetkezetek tör­vényességi felügyeletét más társaságokhoz hasonlóan a cégbíróságok látnák el. A holdingszerű vagyonke­zelő központ létrehozásával elválasztható lenne a szövet­ségeknél az érdekképviselet és a gazdasági tevékenység. Az érdekképviselet — a moz­galmi és a szociálpolitikai tevékenység kivételével — jórészt társadalmi jellegű le­hetne. A holding hozzájárul­hatna a szövetség fenntartá­sához a szociálpolitikai kér­dések megoldásában, esetleg alapítvány jelleggel. A teljes finanszírozást el­vi okokból el kellene kerül­ni, mivel az érdekképviselet­nek anyagilag is függni kell a megbízóktól. Ezért a tagsá­gi díj bevezetését javasoljuk, amelyet mindent megelőzve alkalmazni lehetne a szövet­ségek fenntartásánál. Ami egyúttal azt is jelentené, hogy a szövetségek egyesü­léssé (egyesületté) válhatná­nak költségvetési intézmény helyett. Az Okiszt az így befolyá­soló tagdíjakból a szövetsé­gek finanszíroznák. Az Okisz a szövetségek, a szövetkeze­tek és a tagok érdekképvi­seletét — azok megbízásá­ból, azok véleményét integ­rálva — egyaránt ellátná, kezelné a mozgalom szociál­politikai eszközeit. A szövet­ségek ezáltal különvélemé­nyük képviselete mellett is dönthetnének. Az országos jelentőségű ügyekben, a jog­szabályalkotási folyamatok­ban, a gazdaságpolitika véle­ményezésénél az „Ipari Szö­vetkezetek Országos Szövet­sége” (és nem Okisz elneve­zéssel) a területi szövetségek többségi véleménye szerint köteles eljárni. A rendszer illeszkedik a formálódó po­litikai intézményrendszer­hez, erősítené az Okisz stá­tuszát, mivel nem csak jog­szabályi kijelölés alapján látná el az érdekképvisele­tet. Dr. Ugrai András .Gyere, madzsar! Vásárolj!” Lassan közeledik a haza­indulás ideje. Ám nem lát­ta Isztambult az, aki nem járt a Fedett Nagy Bazár­ban, mely nap mint nap tu­risták ezreit vonzza fantasz­tikus árubőségével, s még inkább hangulatával, mely semmihez nem hasonlítható. A hatalmas, fedett utca­labirintus — melyben, ha nem vigyáz, könnyen eltéved az idegen — 200 ezer négy­zetméter területen fekszik. Árusok ezrei — több mint négyezer kisebb-nagyobb üz­let található e bazárban — kínálják itt portékáikat. A bazár utcácskáiban bo­lyongva elmélázunk — ha éppen hagytak az árusok el­nnMWHnmnaBMKfmaMR mélázni valamin —, hogy kereskedőinkre" is ráférne egy ilyen tanulmányút. Mert ha valahol, hát itt van kon­kurencia! így hát ezek az árusok mindent megtesznek a „madzsar Mariják” meg­nyeréséért. (Mert ha magyar, csak Mária lehet, és ha Má­ria, ha nem, érdemes alku­ba bocsátkozni vele, hiszen mi másért sétálgatna itt, ha nem azért, hogy vásároljon?) És ha szép szóval, reklám­cédulákkal, csaknem tökéle­tes magyar tudással, leg­alábbis ami a számokat il­leti, nem megy semmire, ott a szultán-, vagy az alma­tea, melyre nemegyszer meg­invitálják a vásárlót, hogy bizalmát imigyen is meg­nyerjék. A kedvességet ter­mészetesen szívesen fogad­juk, nem csak azért, mert A bazárban... vizet az egész városban nem p ihatunk, hanem mert teájuk | — különösen az almatea —, I roppant ízletes. S ha még- § sem ütjük nyélbe az üzle- I tét? „Nincs problém” — mondják —, van itt vásárló 1 -bőséggel... Hogy újra kell i kezdeni az alkut? Annyi baj 1 legyen, hiszen számukra — ; s már számunkra is — ez % a legérdekesebb az egész­ben ... Miiezzinébresztö: hajnalban Az utolsó nap, indulásunk hajnalán (fél 5-kor) még egyszer meghallgatjuk a kö­zeli — III. Mustafa uralko- dása alatt épített — Laleli- 'i dzsámi müezzinjének imá­ját, aztán rövidke szupdiká- lás után nekilátunk a cso­magolásnak. Véget ért hát e „szezon­záró” út, melyet előttünk az IBUSZ jóvoltából 107 cso­port csaknem 4300 utasa . járt végig. Bizonyára ők is, mint mi most, á hazaindu­lás perceiben egy kicsit el- ; szomorodtak, mert el kell búcsúznunk török idegenve­zetőnktől, Nihattól, . meg Herczeg Borbálától, csopor­tunk magyar vezetőjétől, az IBUSZ szegedi irodájának í! munkatársától is ... És a Kelet különös, csodás vilá­gát is itt kell hagyjuk: in- sallah gene görüsürüz”: igen, viszontlátásra! Mert a szép emlékek és a viszontlátás re- ménye azért megmarad ne­künk. (Vége) Kép, szöveg: Nagy Agnes A kereskedelem kezdeményezései az autóalkatrész-ellátás javításáért Évek óta egy helyben topog az autóalkatrész-ellátás, számottevő javulás az idén sem várható. A hiány csök­kentése érdekében újabban a kereskedelem konszigná­ciós raktárak létesítését szorgalmazza, valamint a ha­zai alkatrészgyártás fejlesztését támogatja — tájékoz­tatták a Kereskedelmi Minisztériumban az MTI mun­katársát. Az illetékesek elmondták: a szocialista országokból származó gépkocsik alkatré­szeinek importját — ezek az autók teszik ki a hazai ko­csipark zömét — egy évre előre, államközi szerződé­sekben rögzítik. Bár a leg­több partner bizonyítja, hogy szinte teljes egészében teljesítette a szerződésben foglalt kötelezettségeket, már egyszázalékos elmara­dás is igen nagy gondokat okozhat. Például, ha egy-egy típushoz nem érkezik a ka­rosszériaelemek legsérüléke­nyebb része, a homlokle­mez. vagy akár a lámpatest. Annak, hogy a szocialista országokban a gépkocsikhoz nem gyártanak minden al­katrészből kellő mennyisé­get, alapvetően az az oka, hogy ez nem kifizetődő szá­mukra. S mivel nemcsak az alkatrészekből, a személy- gépkocsikból is hiány van, nem is érdekük a gyártók­nak az utánpótlás. Inkább a kocsigyártást igyekeznek bő­víteni a tervteijesítés érde­kében. Mivel az alkatrészek­ben is . jelentős a tőkés de­vizahányad. így ezzel is va­lamennyi szocialista ország­ban igyekeznek takarékos­kodni. Az alkatrészellátás javítá­sának egyik módja a kon­szignációs raktárak létreho­zása. Néhány ilyen már mű­ködik is. Két éve szolgálja ki az autósokat a Dacia-al- katrészek raktára, s bár to­vábbra is vannak problé­mák az utánpótlással, már érezhető a javulás. Tárgya­lásokat kezdtek hasonló al­katrészraktárak létesítéséről a többi szocialista partner­rel, a szovjet, lengyel és csehszlovák autógyárakkal. Ez a magyar autósok számá­ra kedvező, mert így elvileg azonnal megkaphatják a szükséges alkatrészt, a part­nereknek azonban már ko­rántsem ilyen előnyös az üz­let, hiszen őket terheli a készlet értéke. (A Magyaror­szágon futó, tőkés importból származó szinte valamennyi személygépkocsihoz már évek óta konszignációs rak­tárakból szállítják az alkat­részt, fennakadás nincs is.) Az alkatrészellátás javítá­sát szolgálja a hazai gyár­tás megszervezése. Erre már történtek sikeres kezdemé­nyezések. Főleg kisebb vál­lalatok és szövetkezetek kap­csolódtak be az alkatrészek előállításába, több cég az Autóker, illetve a Kereske­delmi Minisztérium • „Vevők vagyunk, gyártót keresünk” akcióinak eredményeként. A hazai gyártás részaránya az ellátásban még mindig nem jelentős, mert sem a kisebb, sem a nagyobb cégeknek nem kifizetődő az alkatrész­előállítás. Magyarország a nemzet­közi összehasonlítások sze- •rint is túl sok alkatrészt használ fel gépjármű-állo­mányának üzemeltetéséhez; a pazarlás gazdasági kára csak milliókkal mérhető. Ennek oka, hogy általában nem javítják az alkatrésze­ket — részelemek híján —, hanem cserélik. Ez pedig je­lentősen megdrágítja az amúgy sem olcsó gépkocsi­üzemeltetést, mind a lakos­ság, mind a közületek szá­mára. Különböző részelemek gyártására és forgalmazásá­ra fogott össze a Bakony Művek és az Autóker: Buda­pesten a Ráday utcában kö­zös márkaboltot nyitottak, ahol az értékesebb alkatré­szek sűrűn meghibásodó egységeit árusítják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom