Békés Megyei Népújság, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-12 / 295. szám

o 1988. december 12., hétfő * 6 a 45-ből: szilveszterkor — Lapszél ---------­Ö t deka parizer A néni kért öt deka pá­riáért. Ötöt. Dekában. Ha úgy vágják három, ha úgy vágják négy és fél szelet. Nyilván vacsorára kérte. Nem reszketett a hangja, a keze sem, még valamiféle kis kalap is volt ősz hajú lején. Először nem hittem a fülemnek, aztán mégis­csak hittem, mert megis­mételte. hogy ötöt kér. Az eladó (fiatal lány. mo­solygós, könnyed, életvi­dám) elhúzta kicsit a szá­ját, és nem jött zavarba. Sem a csendes, majdhogy­nem bocsánatot kérő kérés hallatán, sem azért, mint­ha felfogta volna, mit je­lent az, hogy öt deka pari­zer. A nénit megelőző ked­ves vevő egy rúd szalámit vett, meg tarját 75 dekát, és békési parasztkolbászt két szállal. Ilyen mesés vá­sárlás után a néni öt deka parizere valóban szentség- törésként hangzott, olyan volt, mintha bemászott vol­na egy rút bogár tiszta, hó­fehér vánkosok közé. A leányka megkereste a fél­rerakott végeket (máig sem tudom, hogy ezeket is el kell-e adni?!), és az egyik­ből nagy művészkedések árán levágott annyit, hogy éppen öt deka lett. Én. a harmadik, bámultam szak­mai érzékét, tudását: nem könnyű ugyanis pontosan öt dekát levágni, de tízet sem, ötvenet még nehe­zebb: ott könnyen elhang­zik az ellentmondást nem tűrő kérdés: lehet nyolccal (tizenkettővel, akármeny- nyivel) több?! Régi nóta ez már, kár is felemlegetni. A vízcsapból is ez folyik, a boltokban különösen. Majd ha főtan­tárgy lesz a vevőkkel való udvariasság, vagy ennek kényszere ott, ahol az után­pótlást okítják, esetleg. Igazán „drámai” jelenetek sokkal inkább ott adódnak, amikor „osztanak” valamit. Amikor nem vásárolunk, hanem (ha időben kiszima­toljuk) kapunk narancsot, mandarint, banánt, fügét a ránkeső szerencse szerint. Előre csomagolva, vagy nem előre csomagolva, érettet vagy éretlent, ahogy jön: a sikerélmény mégis az, hogy banán! Narancs! Manda­rin! Ha pedig túl hosszú a sor, és kevés a banán, ak­kor az élmény könnyen az­zá zsugorodik, hogy majd­nem kaptunk. A vicc jut eszembe a május elsejei kalácsosztásról (anno 1960—70), amikor a sorbán- álló, akinek már nem ju­tott, otthon lelkesülten me­séli: „én majdnem kaptam, de a Pityu mögöttem mór egyáltalán nem kapott.. .” No lám, veszem észre magam, milyen szomorú is voltam attól, hogy az a néni, ott az egyik csabai boltban, pont én előttem öt deka parizert kért 4 forint 40-ért (pénteki adat), és két napra rá, ahogy ezeket a sorokat írm, már azon vic­celődöm, hogy „én majd­nem kaptam, de a Pityu, a hátam mögött...” És egy­általán: ettem én gyerek­koromban (a harmincas években) például szardí­niát? Vettek nekem a szü­leim karácsonyra banánt? Nem ettem sem szardíniát, nem kaptam banánt sem. Nem tudom, hogy árultak-e akkor ilyesmit, én sohase kaptam. Dehát... vetem ellen a szót: „az akkor volt”. Csak azt nem tudom, hogy felment-e ez az el­lenvetés, vagy megmagya­ráz. „A téma be van fejezve” — mondaná Hacsek, legyen neki igaza. A néni meg­köszönte az öt deka pari­zert, a mosolygós eladókis­lány mindezt már észre sem vette, és nem jutott eszébe a nagymamája. Ré­gen túl volt a dolgon, rám­nézett sürgető tekintettel, és én szerettem volna öt deka parizert kérni tőle, hogy mit szólna hozzá? Az­tán (hogy essünk túl rajta) kértem tizenötöt. Tizenhá­rom húszért... Sass Ervin Az Országos Takarékpénz­tár Sportfogadási és Lottó- Igazgatósága újra kibocsát­ja a „6 a 45-ből” rendszerű lottószelvényeket. A játék lényege, hogy a 45 számot tartalmazó lottó- szelvényeken a játékos 6 tetszőleges számot jelöl meg. A szilveszter napján tartott A Békés Megyei Pedagó­giai Intézetben a napokban kiosztották az intézet által meghirdetett idei pedagógiai pályázat díjait. Sikeres pályamunkájáért Mázik Zoltánná (Szarvas), Nagy Zoltánná (Geszt), Hor­váth Mihályné (Orosháza), dr. Juhászné Ceglédi Ibolya (Gyula), Tatay Kálmánná (Kevermes), Sebők Andrásné (Csanádapáca), Prohászka Gyöngyi (Orosháza), Novo- domszki Pál (Békéscsaba), Torma Gábor (Szabadkí­gyós), Dudás Dezsöné (Med- gyesbodzás), Szárazná Kö­Az önálló élet kezdése egy fiatalnak sem könnyű. Nagy többségük mellett azonban ott áll a család,a mely anya­gi, erkölcsi, érzelmi háttér nyújtásával segít. De gon­doskodik-e valaki az állami gondozott fiatalokról? Hi­szen ők 18 éves korukra el­érkeznek a nagy forduló­ponthoz, azaz, megszűnik az állam gondoskodása ... Gyulán, a Békés Megyei Tanács Gyermek- és Ifjú­ságvédő Intézetében Jász József igazgatótól megtud­tuk, hogy az intézmény tu­datosan készíti fel a gyere­keket önálló életükre. Arra törekszenek, hogy az általá­nos iskola befejezésén túl mindenkinek szakmát adja­nak a kezébe. Mintegy nyolc-tíz éve pedig — az or­szágban kezdeményezőként — a nagykorúvá válókat út- ravalóval is ellátják. — Fia­taljaink a nvevelőotthonok nyújtotta védő körülmények között élhettek eddig — mondja az igazgató —, te­hát fontos dolog, hogy az önálló élet kezdése előtt út­mutatást kapjanak tőlünk. Mi segíteni szeretnénk, s hogy szándékunk célhoz ér­jen, ahhoz kell a fiatal aka­rása is ... A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár, valamint a for­galmazó kereskedelmi vállala­tok értesítik a vásárlókat, hogy a hazai és import alapanyagok, valamint -alkatrészek árának növekedése miatt a tűzhely­gyár az általa gyártott kály­hákat és tűzhelyeket december 10. után átlagosan 9,7 százalék­kal magasabb áron szállítja megrendelőinek. A kereskedel­mi vállalatoknál az új árak fo­kozatosan, a korábbi raktár- készletek kimerülése után lép­nek életbe. Nem érinti az ár­emelés az elektromos és a kom­— A SÁRRÉTI NÉPFŐIS­KOLA keretében dr. Damkó Imre kandidátus tart elő­adást december 12-én, hét­főn este fél 6-tól, a Sárréti iskolák, alapítványok törté­nete címmel a szeghalmi vá­rosi művelődési központban. — GYULÁN a városi ta­nács újabb szociális intéz­ménnyel bővíti az idősek klubjának helyi hálózatát. A magyarvárosi otthon húsz férőhellyel a Rákóczi Fe­renc utca 53/A szám alatt csökkenti a többi klubban a zsúfoltságot. A városrész gondozásra szoruló idős em­bereinek jelentkezését vár­ják december 12—16. között 9-től 14 óráig a helyszínen. sorsoláson a 45 számgolyót tartalmazó szerencskerékből 7 számot — 6 nyerőszámot és azt követően 1 pótszámot — húznak ki. Azok a já­tékosok nyernek, akik 6, 5 plusz 1; 5, 4 vagy 3 számot eltaláltak. (A pótszámot csak azoknál értékelik, akik a 6 nyerőszám közül 5 szá­mot eltalálták. rössy Edit (Orosháza), vala­mint ifj. Bokor József (Bé­késcsaba) vett át díjat a Bé­kés Megyei Pedagógiai Inté­zet igazgatóhelyettesétől, Hévízi Esztertől. A pályázat — melynek az 1989/90. évi kiírása éppen a napokban készült el — célja megyénk pedagógusainak ösztönzése gyakorlati tapasz­talataik összegyűjtésére, fel­dolgozására — egyénileg vagy csoportosan. A legsikeresebb pálya­munkákat az intézet kiad­ványaiban jelenteti meg. Szombaton délelőtt csak­nem nyolcvan állami nevelt (ennyien lettek a megyében 18 évesek) részvételére szá­mítva rendezték meg az in­tézetben a búcsútalálkozót. Jász József köszöntő szavai után nőgyógyásszal, pszicho­lógussal beszélgettek a részt­vevők, egészségügyi felvilá­gosító filmet néztek meg, majd praktikus tanácsokat hallhattak, állampolgári jo­gaikról, kötelezettségeikről. Ezután negyvenhatan betét­könyveket vehettek át 5—25 ezer forint közötti értékben, hogy fedezhessék legszüksé­gesebb kiadásaikat. Az anyagi támogatáson túl nem elhanyagolható az sem, hogy az intézménynek Békéscsabán és Békésen né­hány lakás áll rendelkezés­re, melyekben olcsón és jó körülmények között lakhat­nak a fiatalok. Természete­sen több kellene, hiszen csak így van remény az önálló lakás megszerzéséhez szük­séges pénz összegyűjtésére. A búcsútalálkózó jó han­gulatban telt el. Az intézet dolgozói uzsonnával fogad­ták, ebéddel és vacsorával vendégelték meg neveltjei­ket, sőt, táncmulatságot is rendeztek számukra. binált tűzhelyek fogyasztói árát. A Sancella—Hungary Kft., és a forgalmazó kereskedelmi vál­lalatok közük, hogy az import- alapanyagok árának emelkedé­se miatt a Liberó-pelenkák, -pelenkavédök és a Libresse- intimbetétek termelői ára de­cember 12-től átlagosan 15 szá­zalékkal emelkedik. A keres­kedelmi vállalatok az új szál­lítmányok megérkezése után fo­lyamatosan érvényesítik fo­gyasztói áraikban a magasabb beszerzési árakat. (MTI) — A MOSZKVA RÁDIÓ Baráti Klubja Csingiz Ajt- matov születésének 60. év­fordulója alkalmából az Orosházi Üveggyár klubjá­ban december 12-én fél 6-kor klubestet rendez. — DECEMBER 12-ÉN, HÉT­FŐN délután 17.30 óra­kor alakul meg Oroshá­zán, a Petőfi Művelődési Központban a cukorbetegek öntevékeny klubja. — CSURKA ISTVÁN tart előadást december 13-án, Gyulán az Erkel moziban, este 8 órai kezdettel az MDF helyi szervezetének rendezé­sében. Díjkiosztás pedagógusoknak flz önálló élet küszöbén Sz. M. Drágább lesz a kályha és a pelenka Meghalt Szemes Mari Mély megrendüléssel tu­datjuk, hogy a magyar szín­házi élet kimagasló alakja, a kiváló színésznő, Szemes Mari 56 éves korában el­hunyt. Temetéséről később intézkednek. A Művelődési Minisztérium, a Magyar Színházművészeti Szövetség, a Nemzeti Színház * * * Szemes Mari 1932. május 7-én született Sárvárott. A Színház­és Filmművészeti Főiskolán 1952-ben kapott diplomát. A Madách Szinházban, majd a Szegedi Nemzeti Színházban ját­szott, 1954-től a Petőfi Színház szerződtette. 1955-től 29 éven át a József Attila Színháznak, 1984- től a Nemzeti Színháznak a tagja. Művészetét számos kitüntetés­sel ismerték el, így 1980-ban és 1970-ben Jászai Mari-díjas lett, 1979-ben a Magyar Népköztársa­ság Kiváló Művésze elismerést vehette át. 1985-ben Kossuth-dí- jat kapott. Halálával súlyos veszteség ér­te a magyar színház- és film­művészetet. Kiállítás Gyulán Egy szövetség negyven éve Nagy érdeklődés kísérte a kiállítás megnyitását Ezelőtt negyven évvel, 1948. március 21-én alakult meg Gyulán egy budapesti és egy gyulai értelmiségi csoport kezdeményezésére a Magyarországi Románok Kultúrszövetsége. 1960 óta nevük Magyarországi Ro­mánok Demokratikus Szö­vetségére változott, jelezve a nemzetiségek életében bekö­vetkezett változásokat. Az évfordulóra, valamint a várható nemzetiségi ese­ményekre való tekintettel igen időszerű az a kiállítás, amelyet szombaton a késő délutáni órákban nyitott meg Gyulán dr. Szabó Fe­renc, a Békés megyei mú­zeumok igazgatója a Dürer teremben. Beszédében szólt az utóbbi másfél évtizedben felerősödött kutatómunkáról, egy új kutatógárda létrejöt­téről, a nemzetiségi honis­mereti mozgalom formáló­dásáról, az elért eredmények visszaáramlásáról az anya­nyelvi oktatásba és közmű­velődésbe. A főként dokumentumo­kat, korabeli fényképeket, szövetségi sajtótermékeket bemutató kiállítás Csobai Lászlóné és Nagyné Mar- tyin Emília muzeológusok munkája. Az anyag rende­zése követi a szövetség éle­tének és tevékenységének négy meghatározó korszakát, fel-felvillantva közöttük a kulturális események, a ha­gyományőrzés néhány tár­gyát is. Láthatók például olyan népi öltözékek, ame­lyeket a méhkeréki tánc- együttes az ötvenes években viselt, de a néprajzi táborok gyűjtésének eddigi legré­gibb tárgya egy 1792-ből származó kenvérbélyégző is ... A négy évtized történetét bemutató tárlat április vé­géig tekinthető meg a Dü­rer teremben. Kép, szöveg: Sz. M. Mi van a Szeberényi-dossziéban ? Megjelent a Békési Élet új száma Meglepő újdonságokkal szolgál a Békési Élet ez évi 4. száma. Mint általában mindig, a folyóirat Tények, dokumentumok, emlékek cí­mű rovata közöl olyan írá­sokat, amelyek a széles nagyközönség érdeklődésére is számot tartanak, ugyan­akkor új, izgalmas adalé­kokkal gazdagítanak törté­nelmi eseményeket. Az új szám e rovatában olvasható — többek között — Virágh Ferenc összeállítása, mely­ben a Szeberényi-dossziéban talált, Achim L. Andrással kapcsolatos tényanyagokat teszi közzé; hasonlóan fi­gyelemre méltó Soós István cikke, melyben Tessedik Sá­muelnek gróf Széchenyi Fe­renchez írott levelét ismer­teti. Egy orosházi nyomdász, Aradi Kiss Mihály „Ólom­gőz” címmel gyűjtötte össze emlékeit a város nyomdá­szatának múltjáról, ez a cikk is sok újdonsággal lepi meg a Békési Élet olvasóit. A folyóirat új számának Tanulmány rovata három írást tesz közzé. Tábori György az 1888-as békéscsa­bai árvízről ír, Krupa And­rás „A délkelet-alföldi szlo­vákok lidércfénye” címmel mutat be egy érdekes hie­delemvilágot, Sonkoly Kál­mán pedig 1930—1944-ig kö­veti nyomon Békéscsaba egészségügyét a kórházi bi­zottság jegyzőkönyvei alap­ján. Az 1988 4. számot a Szem­le rovat, a Hírek és a Bib­liográfia teszi teljessé, vala­mint Balogh Ferentz képso­rozata a békéscsabai városi kórházról. Anyakönyvi hirek GYOMAENDRÖD Házasságkötések: Tóth Andrea (Tiszaföldvár) és Szilágyi László (Gyomaendrőd), Rituper Jolán Mária (Gyoma­endrőd) és Molnár Gyula (Érd). Születés: Tóth József és Tímár Agnes fia Nándor (Hunya). Halálesetek: Tóth József, Szujó János. SZEGHALOM Házasságkötések: Petri Marianna Anikó (Füzes­gyarmat) és Barta József (Fü­zesgyarmat), Bácsik Anikó (Zsadány) és Turbucz Imre (Zsadány). Születések: Szívós Sándor László és Sző­ke Erzsébet fia Sándor, Pántya Tamás és Horváth Katalin leá­nya Katalin, Csekő István és Nánási Julianna fia Róbert (Vésztő), Nagy Elek és Rako- vics Erzsébet fia Róbert (Kö- rösladány). Halálesetek: Kristóf Jánosné Farkas Vero­nika (Füzesgyarmat), Nánási Sándor (Körösladány). MA: GABRIELLA NAPJA A Nap kél 7.23 — nyugszik 15.53 órakor A Hold kél 10.25 — nyugszik 19.10 órakor ÉVFORDULÓ Százhuszonöt éve született Edvard Munch (1863—1944) norvég festő, a norvég mű­vészet első kiemelkedő egyé­nisége, s egyben az expresz- szionizmus nemzetközi hírű képviselője. Művészetében az északi világ régi arculatát láthat­juk viszont. Megfoghatatlan álomképek keverednek ben­ne a nagyszerű és félelmetes táj valóságával. Az emberi élet itt mindenekelőtt pszi- cikai síkon zajlik, akár csak kora skandináv íróinak mű­veiben. IDÖIÓRDS Időjárásunk a hét végén bo­rult, párás volt, a lehullott csa­padék mennyisége nem volt je­lentős. A délies szél mérsékelt erősségű, a hőmérséklet —I él +7 fok között ingadozott — mondotta Strasszer Anikó ügye­letes, a Békéscsabai Meteoroló­giai Állomásról. Várható időjárás az ország te­rületére ma estig: eleinte átme- neteileg csökken, majd éjszaká­tól ismét erősen megnövekszik a felhőzet. Sokfelé várható csa­padék, többnyire eső, de nap­közben északon havas eső, hó is lehet. Északkeleten helyen­ként tartósan megmarad a köd. Az erős, a Dunántúlon többfelé viharos nyugati, északnyugati szél éjszaka csak kissé mérsék­lődik. A legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet —2 és 3, a leg­magasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul. Hírügyeletünk munkanapokon 9-töl 19 óráig hívható közvetlenül a 9fi C9Q telefonszámon. 40*D4u Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-töl reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon mű­ködik. Telexszámunk: 83-312 Ma a telefonnál: HALASI MARIA — KÉPVISELŐI FOGADÓ­ÓRÁK. Ancsin Károly, a 4. sz. választókerület ország- gyűlési képviselője decem­ber 13-án fogadónapot tart az alábbiak szerint. Geren­dáson 8—10 óráig, Újkígyó­son 10.30—12.30-ig, Telekge­rendáson 13—15 óráig a he­lyi tanács épületében. De­cember 15-én Csorváson 8— 10 óráig, Kétsopronyban 10.30—12.30-ig, Kondoroson 13—15 óráig a tanács épüle­tében. — HÉTFŐN, DECEMBER 12-ÉN 17.30-kor Kardoson, a szabadidő-központban an- kétra várjuk a kardos! ol­vasóinkat, ahol elmondhat­ják véleményüket, javasla­taikat, kérdéseiket. Az an­kéten részt vesznek a tele­pülés vezetői és lapunk munkatársai. — A GAZ Békéscsabán mért fűtőértéke vasárnap 34,59 MJ/normálköbméter volt. (Az alapadat 34,8 MJ/normálköbmé­ter.) Az adat tájékoztató jellegd. KÖLTSÉGVETÉSI SZERV FELAJÁNL MEGVÉTELRE 1 db Ikarus 256,50 típusú autóbuszt Cím: „7 éves” jeligén a békéscsabai lapkiadóban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom