Békés Megyei Népújság, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-06 / 290. szám

1988. december 6., kedd II kezdeményezés ma még egyedülálló VoEt diákok kerestetnek! Népszerű a gyerekek körében a számítógépes fakultáció. Hát még, ha több gép lenne... Fotó: Gál Edit Tanárnő ecsettel Ez a kis történet a békés­csabai 2. sz. általános isko­lában, az Iskolatanács élet- rehívásával kezdődött az el­múlt tanévben. Szinte min­den összejövetelen szó volt olyan vágyakról, elképzelé­sekről, melyek — anyagiak híján — továbbra is csak ál­mok maradhattak. Aztán az iskolatanács elnöke, dr. Ko­vács Zoltán gondolt egy na­gyot és merészet, s az elmúlt év végén szót kért az iskola- tanács ülésén: hozzanak lét­re alapítványt — javasolta — úgynevezett tartós közér­dekű célok megvalósítására. Az iskolatanács tagjai támo­gatták az elképzelést. Nem­rég ismét összeültek, s ekkor már az alapító okiratban foglaltakkal ismertették meg a beszélgetés résztvevőit... Dr. Kovács Zoltánt meg­kérdeztük az alapítvány cél­járól, s arról, kikre számí­tanak e célok megvalósulá­sában ? — Hadd idézzem az alapí­tó okirat, az alapítvány cél­jára vonatkozó részét: „Az iskolában tanuló diákok sportolásának — ideértve a táborozásokat —, kulturális tevékenységének, és a fakul­tatív oktatás anyagi feltéte­— .—l l einek biztosítása”. Tehát, tu­lajdonképpen arról van szó, hogy (például) szeretnénk, ha a tanulók közül minél töb­ben részt vehetnének sítá­borban. Ehhez felszerelést kell vásárolni, s ebben az alapítvány segíthetne. Vagy: ahhoz, hogy eredményes le­gyen a számítógépkezelés fa­kultatív oktatása, nagyobb gépparkra lenne szükség. Miért ne lehetne ez is célja ennek az alapítványnak? Ha egy mondatban kellene ösz- szefoglalnom mindezt, talán úgy fogalmaznék: szeretnénk teljesebbé tenni az iskola oktató-, nevelőmunkájának tárgyi feltételeit, olyan esz­közökkel is. melyeket saját erejükből nem tudnának megvásárolni.. . — Ez mind nagyon szép, ám az alapítvány létrejötté­hez, ha jól tudom, induló- vagyonra is szükség van. — Így van! Eddig hét gazda­ságot sikerült megnyerniük az ügynek. Szerencsére az elmúlt esztendőben módosí­tották a polgárjogi törvény- könyvet, változtak a szemé­lyi jövedelemadóra és a gaz­dálkodó szervezetek jövede­lem-szabályozására vonatko­zó jogszabályok, így lehető­ség nyílt arra, hogy az ala­pítványba magánszemélyek, s gazdálkodó szervezetek egy­aránt adókedvezménnyel fi­zethetik be az erre szánt ösz- szeget. — Másutt is hoztak létre Békéscsabán ilyen alapít­ványt? — Békéscsabán ez az ötö­dik. Ilyen például a diákta­nya megvalósulására vagy a Mezőgép műszaki haladásért létrehozott alapítvány, hogy csak két példát említsek ... Vagyonukat egyébként nem ismerem. Azt viszont tudom, hogy az iskolatanács alapít­ványára eddig 15 ezer fo­rint érkezett be, s bízom ben­ne, hogy e cikk megjelenése után tovább gyarapszik va­gyonunk, az OTP 4803-269-es számlaszámán. — Kikre számítanak? — Elsősorban, azokra a magánszemélyekre, akiknek személyes kapcsolatuk van az iskolával. Tehát, ide jár a fia, vagy a lánya... S természetesen gondoltunk a volt diákokra is, akiknek gyermekkori emlékei kötőd­nek ide. Vannak szép szám­mal, hiszen az előd, az evan­gélikus állami elemi iskola a Luther utcában 1902-ben ' nyitotta meg kapuit a gyere­kek előtt. Hogy azóta hány tanuló fordult meg itt, a jó ég tudja. Mindenesetre bizo­nyára a többség nosztalgiá­val emlékezik az itt töltött esztendőkre, s ha személyre szólóan sikerülne megkeresni többségüket, bizonyára szá­míthatunk a segítségükre ... — Akkor hát, ha ezt az in­terjút volt tanítványok ol­vassák ... — Igen! Jó lenne, ha to­vábbadnák az alapítvány lét­rejöttének hírét, s maguk is segítenének a célok valóra- váltásában. A számlaszám is­mert, címünk megegyezik volt iskolájuk címével. — Csodálom, mennyire bí-. zik abban, hogy partnerekre talál... '—Tudja, a nyugati orszá­gokban már megszokott do­log mindez. Az adókedvez­ményen felül egyébként más érdekek is fűződhetnek ah­hoz, hogy mondjuk a gaz­dálkodó egységek pénzfel­ajánlást tegyenek. — Mire gondol? — Két apró példa. Egy vál­lalat felajánl egy összeget. Ennek fejében — kölcsönös­ségi alapon esetenként igény­beveheti az iskola tornater­mét. Vagy. Más vállalat a számítógépes program fej­lesztéséhez ad pénzt. Ennek fejében dolgozóik és azok gyerekei is igénybe vehetik az iskola gépparkját, esetleg oktatói gárdáját, hogy ma­guk is megismerkedhessenek a gépek kezelésével... — Esetleg gondoltak a pénz „jiaztatására” is? — A gazdasági társaságok­ra vonatkozó január 1-jével életbe lépő jogszabály lehe­tővé teszi ezt is. Az alapít­ványba befolyt összeggel be­fektetési lehetőséget kell ke­resnünk, így a pénz forga­tásával további jövedelmek­re tehetünk szert. — Akkor hát kívánhatok sok sikert? — Bízom benne, hogy e cikk megjelenésével lesznek, akik mellénk állnak. Erről természetesen ismét értesít­jük a lapot. Hadd olvassa ország-világ, hogy vannak segítőkész gazdálkodó egysé­gek, magánemberek. S az alapítványnak még egy elő­nye van véleményem szerint: a példamutatás. A piacirá­nyított gazdálkodási szemlé­let bizony rájuk is vonatko­zik ... A megélhetés a jö­vőben csak így, új bevételi források keresésével lehet­séges. Nagy Ágnes Kriskó Jánosné Sinkovicz Mária kardosi tanárnő egy csöppet sem örül annak, hogy írni szeretnék róla. — Rólam, mint festőről? Erről szó sem lehet. Hiszen én pedagógus vagyok és csak pihenésként festegetek. Nem én vagyok a lényeges, hanem a -gyerekeim, akikkel ä rajzszakkörben foglalko­zom. Rám néz meleg barna sze­meivel, hogy akkor ehhez én most mit szólok? Győzkö­döm, először beszéljen ma­gáról, aztán a gyerekek is szóba jöhetnek ... — Itt születtem én, ezen a tájon ... — citálja a köl­tőt. — A szüleim is itt éltek, és képzelje el, amikor vé­geztem a tanítóképzőben, ugyanabban az iskolában kezdtem el tanítani, ahova én jártam annak idején. Te­hát 1964-ben kezdtem fog­lalkozni az alsó tagozatos gyerekekkel. Szép feladat volt. Időközben elvégeztem a főiskolát. Férjhez mentem és a régi tanyasi iskolában kaptunk egy szolgálati la­kást. Amikor megszületett első gyermekem, ebbe a la­kásba hoztuk haza. Nem volt se víz, se villany, nemhogy automata mosógép! Mostam kézzel, és világítottunk pet­róleummal. így utólag visszaidézve a múltat, fájt a szívem, ami­kor otthagytuk azt a szolgá­lati lakást. A főiskolai dip­loma arra jogosított fel, hogy rajzot és magyar iro­dalmat is taníthatok a gye­rekeknek. Nem fogja elhin­ni, de inkább az alsó tago­zatos gyerekekkel szeretek foglalkozni. Azt kérdezte, hogyan van időm a festészettel is fog­lalkozni? Nem most kezd­tem. Még gimnazista ko­romban szerettette meg ve­lem a festészetet Cs. Pataj Mihály, aki a rajzszakkö­rünket vezette. Érdekes, de sohasem igényeltem, hogy munkáimmal eljussak kiál­lításokra. Én Tart pour 1’ art festek és rajzolok. Tíz éve is van már, hogy mégiscsak láthatók lettek a festményeim, ugyanis egy megyei pedagógustárlaton mutatkoztam be először. In­nen kerültek a képeim Deb­recenbe egy nagyobb kiállí­tásra. No, de tényleg nem én vagyok a lényeges, hanem a tanulóim. Vezetek egy szakkört, alsós, felsős gyerekek járnak ide és nagy- nagy aktivitással vesznek részt a szakkör munkájá­ban. b975-től, amióta a rajz­szakkörrel foglalkozom, sok díjat hoztak haza a gyere­kek. Egy párat említenék. A Kincskereső című folyóirat pályázatot hirdetett. Mi nyolc munkát küldtünk. Az egyik gyerek jutalmul meghívást kapott képzőművészeti tá­borba. Egy másik tanítvá­nyom Zánkára mehetett és vehetett részt szintén kép­zőművészeti táborban. Köz­tudott, hogy ide nagyon ne­héz bejutni. Többször részt vettünk országos gyermek- rajz-kiállításon, ahol ha nem is az élvonalban, de min­dig elismerték a munkán­kat. Megyei és városi kiállí­tásokon mindig részt ve­szünk és innen sokszor el­hozzuk az első három hely valamelyikét. — Mondta, hogy két lá­nya van. Örökölték a rajz­tehetséget? — A nagyobbik lányom a debreceni tanítóképző kép­zőművészeti szakát végzi. A kisebbik csemetém elsős gimnazista. Mind a kettőnek tehetsége van a rajzhoz. Hogy aztán mi lesz belőlük, azt majd a jövő dönti el... Béla Vali Szénrajz a Nagymamáról Fotó: Kovács Erzsóbet Klubélet sok-sok szereplővel, avagy zenei elefánt-e az oliphant? Nem, kérem, az oliphant nem elefánt, hanem egy kö­zépkori kürt, aranyból vagy elefántcsontból, és nem té­vesztendő össze a basszus­tubával, amelyet tényleg ze­nei elefántnak hívnak. Va­lamint élesen különbözik a szuzafontól is, amely nem egy szuperexpressz elnevezé­se, hanem hatalmas tölcsérű, fúvós menethangszer. Ezt Illik tudni minden valamire­való Jeunesses-tagnak, aki egyszer már belekóstolt egy zenei „Fele sem igaz" játék izgalmába. Mert hogy az ilyen furfangos vetélkedő épp úgy hozzátartozik a bé­kési zeneiskola klubéletéhez, mint az alkalmanként fel­csendülő muzsika. Így tör­tént ez, legalábbis, amikor A FŐSZEREPLŐK a rézfúvós hangszerek vol­tak. Az egybegyűlt hallgató­ság ezek történetével, erede­tével ismerkedhetett meg a bevezetőben, majd a zene segítségével a hangszerek működését is tanulmányoz­hatta. Hallhattunk itt — a vikingek fatrombitájától kezdve a Tutankhamonn fá­raó sírjában megtalált negy­ven ezüst trombitán át a legkorszerűbb pisztonig — mindenféléről, ami a reze­sekkel kapcsolatos. Megtud­tuk, hogy Európa a velencei kereskedelemnek köszön­hette a rézfúvós hangszerek meghonosodását, s a kezdet­ben csak a fejedelmi pom­pát és a vadászatot kiszol­gáló hangszerek a nagy ze­neszerzők keze nyomán mi­lyen önálló életre keltek. Al­binoni, Mozart, Saint-Saens muzsikája a zenei klubban A KÖZREMŰKÖDŐK előadásában élménnyé vált. Játékuk megcsillogtatta a trombita, a vadászkürt és a harsona lehetőségeit, ök. a zeneiskola ifjú tanárai — alig pár évvel idősebbek a közönségnél — boldogan vállalták ezt a missziót. Ta­lán tudták, hogy a korban közelebb állók példája min­dig csábítóbb és figyelemre serkent. Ezért nem gondol­kozott a sorkatona Bagoly László „tanár úr” sem, hogy stoppal, akárhogy, a klub- est idejére hazaérjen. Vagy Bischof Ildi, a rutinos zon­gorakísérő, aki még a har­sonás sógorát is mozgósítot­ta Szegedről a szemléltetőbb bemutató kedvéért. Férje, Czirok Misi „bácsi” még ar­ra is vállalkozott, hogy dél­amerikai szambát fújjon trombitáján ráadásként. Er­re már a könyvtár IGAZGATÓNŐJE, Úti Éva lába is megmozdult ütemesen a szék alatt. Kol­léganőivel együtt elégedet­ten tekintett a mögötte ülő, középiskolás fiatalokra, lám, kulturáltan is lehet szóra­kozni. A KISZ Zenei Diák­kör már jó néhány éve csat­lakozott a Jeunesses-klub- hoz, s most milyen megnyug­tató érzés, hogy a városi könyvtár és a zeneiskola kö­zös gondolata ilyen ered­ményt hozott. A gyerekek soraiban ott ült A KLUBVEZETŐ, Fejes Antal is, aki titokban számlálni kezdte a jelenle­vőket. Soha ennyi résztvevő­je nem volt az ifjú zeneba­rátok klubjának Békésen, mint az idei évadnyitáskor. A tavalyi taglétszámmal az ország legnépesebb klubjá­nak számított a békési. Idén a KISZ-esekkel együtt, úgy tűnik, rekord születik. Tim- kó Sára tanárnő, A TITKÁR biztos elújságolja majd ezt a decemberi budapesti értekez­leten, ahol a Jeunesses Szer­vezet külföldi képviselői is jelen lesznek. A titkári teen­dőket ő is idén kezdte, a hangverseny és a játék vé­geztével gyakorolja is fel­adatát, a KISZ-bizottság könyvajándékait nyújtja át a nyerteseknek. Micsoda „véletlen”, Balázs Árpád ép­pen aktuális ismertetőjét kapják sokan. Az Ifjú Gárda fúvószenekar vezetője. A TANÄR ÜR, Bodri János az imént még otthonosan, papucsban ült a színpadon és válaszolt a hoz­zá intézett kérdésekre. Ő, akinek jó pár tanítványa fújja a rezet szerte az or­szágban, most is mosolyogva nyugtázza az érdeklődést. A válaszok között kikacsint né­ha a nézőseregre. A csatta- nós befejezés után a gyere­kek sorban állnak a zeneis­kola vendégkönyvénél. Gyűlnek az aláírások, hogy itt voltak, hogy együtt vol­tak, kipirulnak az arcok, AZ ELSŐS Gyumbier Timi nagy igye­kezettel kerekíti a betűket. A legnagyobb gondja még­sem ez. A mellette lévőket faggatja, milyen kulcsban olvassa a vadászkürtös a kottát, mert ha violinkulcs- ban, akkor az könnyebb a zongorázásnál. Horváth To­mi, A DIAKOTTHONOS most van itt először, és ép­pen most éhezett rá a furu- lyázásra. A matekot is sze­reti, indul a városi verse­nyen, de „füle” és hangja van a zenéhez, miért ne ta­nulhatná hát? A nagyob­bak már diszkrétebben mu­tatják ki a lelkesedésüket, igazi kamaszok, bár A FELSŐS Móricz Ági, barátnőivel együtt hangról hangra végig követi a műsort. Ő zenei pá­lyára készül. Tekintetét fi­gyelve, egy jeles muzsikus szavai jutnak eszembe: aki sokat hallgat szépet, maga is széppé válik. Nem hiszem, hogy ismerik ezt a mondást A „MEZGÉS” fiúk és lányok, akik a me­zőgazdasági szakiskola énekkari tagságának kö­szönhetik ezt a klubestet, de vezetőjükkel, Kökéndy Jó­zseffel együtt itt vannak, ér­deklődnek, és társuk, Szél József még a zenei lottózást is főnyereménnyel zárja. A közönség soraiban áll már és tapsol Békéscsabáról A ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLÁS Puskás Sándor, aki vadász- kürt-bemutatót tartott még néhány perce. Most jókat derül a zenei vicceken, lazít, felszabadul, együtt örül a többiekkel. Lassan hazaszál­lingóznak valamennyien, nemigen akaródzik, de hol­nap dolgozatírás, tanulni is kellene még. A fények kial­szanak a hangversenyterem­ben, A MŰSORVEZETŐ fejében már a következő klubest kérdései keringenek: zenei elefánt-e az oli­phant? Jaj, nem, ez már volt! i F. P. Zs. Puskás Sándor, a vadászkürtös ! Fotó: Juhos János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom