Békés Megyei Népújság, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-24 / 306. szám
NÉPÚJSÁG 1988. december 24., szombat o SZÜLŐFÖLDÜNK Élnek még a régi hagyományok? Nemzetiségi karácsonyok megyénkben Purecse Péter mint bíró, 1982-ben NJégy nemzetiség — négyféle karácsony. A maga hagyományaival, szimbólumaival. Ami közös: a szeretet összetartó ereje, az ünnep melege, és az eljövendő esztendőbe vetett bizalom. I fa alatt búza, dió, kukorica, kalács — Itt, Csaba mellett Sop- ronyban — talán már csak a nagyon öregek tudhatják, hol is volt az, de másképpen én nem tudom mondani — a Szluka-iskola mellett, a tizenegyedik tanya volt a miénk. Apámnak volt egy kis földje, no ott nőttünk fel, mi, gyerekek. Hárman voltunk testvérek ... Szép, nagyon szép karácsonyaink voltak. Nekünk is, mint a környékben a többieknek, szlovákoknak. Ajki mindezt egy felejthetetlenül szép nap estéjén a békéscsabai nemzetiségi klubházban — amelyet talán nem véletlenül neveznek úgy a csabaiak: „tótház” — elmeséli, Mázán Mi- hályné, akit nemcsak a szlovák klub tagjai köszöntének nap mint nap Máriaként, vagy éppen Mazánka- ként. —■ Hétfőn este bárki láthatta a klubunkban, hogyan is volt hajdanán a karácsonyi előkészület, meg a betlehemezés ... No, mikor úgy tíz-tizenkét éves lettem, én is betanultam egy hosszú éneket, aztán vagy hárman összeálltunk, és karácsony szentestéjét megelőző napon elindultunk. Kifordított bundát is vettünk magunkra ... Bekopogtunk illendően az ablakon, a bentiek engedélyt adtak, s mi meg sorban elénekeltük a A kissé megkopott, majdnem százesztendős emlékkönyvben a budapesti sütősegédek dalosköre első tíz évének a története olvasható. A Hársfa utcai társaskörben 1889-ben — 99 évvel ezelőtt — alakult kórus 60 tagú volt. Érdekessége, hogy napjainkban ez a daloskor az Édosz férfi dalikaraként működik tovább, Marosán György hosszú évtizedek óta, még ma is tagja a kórusnak. Az egyik falon látható fénykép B. Nagy Gizellát ábrázolja. A már elfeledett hölgy érdeme: az ötvenes karácsonyi énekeket. Ez volt a mi betlehemezésünk... Nem tagadom, jól jött az a pénz js, amit ilyenkor kaptunk. Tkidja, azért azt is el kell mondanom, én voltam az iskolában az első énekes ... Szenteste délutánján elküldték a gyerekeket. Mentünk, összejöttünk, szán- káztunk. Amikor hazamehettünk, már nemcsak a fenyőfa volt csodaszépen feldíszítve, de az ünnepi asztal is megterítve. Nekünk, gyerekeknek verset kellett mondani, aztán szép énekeket énekeltünk együtt, az egész család. Ilyet, mint a Csaszty radoszty z vesze- loszty, vagy a Mámé sze sickni csaszty radovaty kezdetűeket. (A szlovák szövegek magyar átírásúak — a szerk.). Az asztalon már ott volt az ilyenkor szokásos; az alma, a diós-mákos tekercs — vagy ahogyan mi mondtuk: a makovnyika, a hore- hovnyika —, a fa alatt is a búza, a dió, a kukorica, az alma, a fokhagyma és a kalács: a jövő évre szóló kívánságok jelei. Másnap, karácsony első ünnepén mentünk a Szluka- iskolába, mert ott volt az istentisztelet, evangélikus. Emlékszem, én voltam az, aki mutatta a kottát a harmonium mellett ülő tanító úrnak. Mellette álltam, meg énekeltem is elsőként. Utána siettünk haza. A szentestére édesanyánk terített, az ünnep két napján meg mi, én és a nővérem. De nagy boldogság volt, hogy ezt nekünk, gyerekeknek megengedték! Versenyeztünk is, kié a szebb! S mert karácsony előtt mindig volt disznótor, így ilyenféléket ettünk. De első ünnepnapon biztos, hogy töltöttkáposztát. években ő volt a magyar sütőipar első női sztahanovistája. Egy bizonyos Zuckermann Kálmán, 78 éves nyugdíjas pék azt írta be a vendégkönyvbe. hogy emléktárgyat nem tudott hozni, de az ismerős gépek, felszerelések között szívesen emlékszik vissza a munkában eltöltött évtizedekre. A sütősegédek kórusáról szóló rövid ismertető, a sztahanovistanő portréja és a vendégkönyv a budapesti sütőipari emléktár tulajdona. Az urammal negyvennyolc karácsonyt éltünk meg. Próbáljuk még megtartani mi is a régi szokásokat. Meg így, előzetesen, átadni a fiatalabbaknak, akiket érdekel. Higgye el, nagyon szép ünnepek voltak azok!... Táncol a turka „Melyik utcában lakik az a lány...” — énekelték Kétegyházán még az elmúlt évben is a legények. Tizen- ketten összeállva főleg lányos házhoz mentek el népviseletben, kalapjukról 7 színes szalag csüngött alá. A közeledtüket jelző hegedűszót már nagyon várták a lányok. Dl is halmozták aztán a zsákos embert, a gu- dát jófélékkel: kaláccsal, borral, kolbásszal, hurkával. —j Mikor végeztek, le se feküdtek — meséli Purecse Péter, a kétegyházi román nemzetiségi hagyományok őrzője és átadója — másnap mentek a templomba, ahol énekeltek. Délután ők nyitották meg a zsokot. A lányok vetélkedtek értük ... A turka-(báb) járás a pásztoroktól eredhet, tán az 1700-as évekből — idézi fel a másik, máig élő hagyományt Purecse Péter. — Rfár két hete kérdezik az itteniek: ugye most is jöttök? A turka-járás a házasok szokása, és a legényköszöntővel elleniében újévig tart. S hogyan zajlik? A bíró előremegy, megkérdezni a házigazdát: bejöhetünk a turkával? Majd csengőszóval bevonulunk az asztalig táncolva. Elénekeljük a „Milyen örömet hozunk" című éneket, táncol a turka, majd ketten szirbát járnak. A bíró megemlékezik Krisztus születéséről, boldog ünnepeket kíván, amit a gazda visszaköszön. A háziak megkínálják a vendégeket, majd a mars hangjaira táncolva elhagyjuk otthonukat. Megtudom, volt idő, amikor az egyház nézte ferde szemmel a szokásokat, s volt, amikor a világi hatalom. Napjainkban inkább a fiatalok csökkenő érdeklődése veszélyeztet. Pedig a téli játékok megelevenítését nagyon várják az emberek Kétegyházán — legyen az román vagy magyar család. Karácsonyfát errefelé mindig állítottak — már ha telt rá. A gyerekkori szegényebb, de azért gyönyörű karácsonyokra így emlékezik vissza Purecse Péter: — Szüléink lótrágyát szórtak el az ajtó előtt, s mutatták regAz emléktár — egyszerűbben : a pékmúzeum — 1986. február 20-án nyílt meg Budapesten. Az otthont adó és még a hetvenes években is üzemelő pékműhely a legrégibb fővárosi pékségek közül való. A múlt század végén épült sütöde utolsó tulajdonosa 1940-től az államosításig Schlederer Dezső volt. Az egyre bővülő gyűjtemény főként technológiai, gazdasági és munkásmozgalmi témákra tagozódik a korai sütőipartól egészen napjainkig. Hazánkban az ipartörténeti kutatások több évtizedes múltra tekintenek vissza. A sütőipari emléktár jelentős része egy vándorkiállítás, mégpedig az 1966-ban városról városra utazó V. orszá.gel, hogy itt járt a „Mos Krecsun”. Mi aztán megrohamoztuk az asztal alatt álló morzsolt kukoricát, keresve a diót, szaloncukrot... ' Hochziploz sül a kemence alján Nádor József né mint tanítónő került Sándorfalváról Elekre 1942-ben. 1946-ban német családba házasodott be, s körülbelül tíz éve, hogy ő vezeti a nemzetiségi klubot. — Itt is szokás volt a fenyő állítása — meséli —, a háború utáni években főztem a szaloncukrot, a családtagok pedig a szegénység ellenére is megajándékozták egymást. — Az itteni németek mindig vallásosak voltak — veszi át a szót Bender Ferenc- né, ő tősgyökeres eleki. — Karácsony hetében szaporodtak a disznóvágások, ám a 24-i böjtöt keményen megtartottuk. Ilyenkor például paradicsomlevest ettünk, meg „hochziploz"-ot, ami egy kerekre nyújtott kelt tészta, a kemence alján megsütve. Tetejét vajjal megkenjük, cukorral meghintettük. Persze, hogy alig vártuk már karácsony napján az orjalevest csigatésztával! A főtt húst tormával ettük, volt sült és az elmaradhatatlan töltött káposzta. Az ünnepek a családban és templomba járással teltek. Huszonötödikén volt illő köszönteni a rokonságot, a nagymamát. A fiúk mézes lovat, mi lányok mézes babát és hosszú fehér szalagot kaptunk. Akkoriban ugyancsak szokás volt, hogy a fiatalok 24-én kántálmi jártak— az ablakok alatt a Mennyből az angyal-t énekelték. Valamikor Betlehe- mezni is mentek a gyerekek .. . A turka táncosa a földig érő palást alá bújik Fotó: Szőke Margit — A hagyomány talán újjáéled — folytatja Nádor József né. — Máig is létező szokás azonban a szent család képének házról házra adása, jelképezve Mária és József szálláskeresését. A félórás ima, éneklés során a ház lakói el is mondják: „Mi szívesen látunk titeket, befogadtunk volna akkor is .. Akihez utoljára kerül a kép, visszaviszi a templomba, ahol azt a következő év december 15-ig őrzik. Régi érdekes szokásokról árulkodik Mester György eleki gyűjtése: János napján például a gazda bort vitt a templomgos sütőipari újítási kiállítás anyagából gyűlt össze. Most a Majakovszkij utca 67-es számú házban az eredeti pékség két kemencéje — a gáztüzelésre átállított magyar és a gőzös kemence — az emléktár kiállítási anyagát gazdagítja. Érdekesség, hogy a három sütőtérrel üzemelő magyar kemencék hazánkban a húszas évek végén terjedtek el, és az ötvenes évek végéig üzemeltek, annak ellenére, hogy nagyon egészségtelen, igen fárasztó körülmények között dolgoztak mellettük a pékek. Egy kisebb laboratóriumi sarkot is berendeztek a gyűjteményben. Itt azokat a műszereket őrzik, amelyekkel a kenyér minőségét ellenőrizték. Magyar szabadalom példa. A pap áldása után harmadát a család ünnepélyesen elfogyasztotta, még a gyerekek is kaptak egy kortyot belőle. A második har- madot vis&zaiöntötte a hordóba, hogy a többit védje a romlástól, az utolsó hányadot kisebb üvegbe tették félre, amiből betegség idején mindig fogyasztottak egy keveset. Régen hagymanaptárt is készítettek az elekiek. Huszonnegyedikén 11 órakor, mikor az éjféli misére az elsőt harangozták, egy fej hagymát hosszában kettévágtak, 12 gerezdet hasítottak belőle, mindegyikbe egy kis kanál sót tették. Mire az éjféli miséről hazajöttek, a gerezdekben elolvadt a só, vagy szárazon maradt. Ez mutatta a hiedelmek szerint, hogy mennyi hó, eső várható a 12 hónapban ... Nádor Józseínétől és Bender Ferencnétől szép német karácsonyi köszöntést is hallottam. Magyarul így hangzik: „Kívánok nektek sok szerencsét a karácsonyi ünnepekre / Egészséget, békét és egyetértést ! A halál után pedig örök üdvösséget!" Bojtos cipó és csésznica Betoppainásomkor a megszokott családi kép fogad. Az anyuka a konyhában tevékenykedik, a nagymama újságot olvas, közben a házigazda siet elő a fogadásomra. — Karácsonyi szokások? Akkor jól vértezze fel magát, mert 2-3 napig is tudom mesélni az eseményeket — mondja Roczkó Milos nyugalmazott tanító Batto- nyán. — Ilyen hosszú eseményre nem számítottam, talán ide is költözhetnék lábatlankod- ni — mondom tréfásan. Megjegyzésemre huncutul nevet és int az ujjával. — De hol is kezdjük az emlékezést? — Hogyan és mikor tartják önök az ünnepeket? — Nálunk a karácsony és az újév is a görögkeleti egyház szerint 13 nappal eltolódik a katolikus, illetve más ünnepektől. Mi, szebbek január 7-én ünnepeljük a valódi karácsonyt. Azt is el kell mondani, hogy a vegyes házasságok által (a mi fiunknál is így van) mindkét ünnepet megtartjuk. Karácsony előtt három nappal már készülünk az ünnepre. Ez főként női feladat. Az úgynevezett szenteste előtti napon ahol ló, tehén, disznó volt a háznál, ott mindegyik részére sütöttek bojtos cipót. Ez lisztből, sóból és élesztő- bőli áll. Azért kellett előre készíteni, hogy jól megkeljen és karácsony első napján kora hajnalban sütötték ki. Ekkor kell kisütni a karácsonyi kalácsot is. A mi Jelicánk (Ilonka néni) ma is korán kel és készíti a finomságokat. Karácsonykor divat az úgynevezett csésznica készítése. Ez az első karácsonyi napon készül rétestésztából, élesztő nélkül. Több rétegű tészta az alapja és diót tesznek bele. Érdekessége, hogy a háziasszony mielőtt összehajtogatná, hátat fordít és egy 5, 10, vagy 20 forindául az elastigraph. A készülék sütőipari termékek minősítésére szolgált, a mellette álló fermentométerrel pedig a liszt gázfejlesztő képességét vizsgálták. Oktatástörténeti kuriózum az a tabló-összeállítás, amely a szakmunkássá válás múltbéli fázisait mutatja be. A tágas bemutatótérben mérőeszközök, különböző tésztakészítő, -alakító, kiegészítő gépek sorakoznak a péküzem technológiai sorrendjében. A takarékos anyagfelhasználás emlékét őrzi például a verőszí j as zsákporoló. Ezzel a praktikus szerkezettel porolták, verték ki az utolsó szem lisztet is a kiürített zsákból. Külön részlegben őrzik a házi kenyérsütés tárgyi emlékeit. valamint a sütőipartos fémpénzt dob a tésztába. Senki sem tudja, melyik részén van. Karácsonykor a legidősebb családtag vágja fel háromszög alakúra a süteményt, és akihez jut a pénz, a következő évben 5 a gazda. Ez azt jelenti, hogy akármit talál ki, szót kell neki fogadni. Ezt mi még ma is tartjuk. Érdekesség, hogy a karácsonykor asztalira kerülő mindenféle ételbe egy kicsi kanál mézet teszünk. — Milyen volt a karácsonyeste régen, és milyen ma? — Szentestén addig nem gyújtunk világot, amíg a szomszédban nem kapcsolják fel a villanyt. Ez annak a jele, hogy lámpa gyújtáskor már teljesen együtt van a család. Kalácsba állított gyertyával nyitották meg régen az ünnepet. Ekkor a legidősebb családfő bejött: egyik karján széna, a másikon szalma, a kezében pedig a kalács a gyertyával. Ma már ez leegyszerűsödött olyannyira, hogy az asztal alá egy dézsába, vagy edénybe tesznek maroknyi gabonafélét. Talán egy-két idős ember tartja — de nem sok —, hogy szalmát szór szét a szobában és áldást mondanak. Ma már egyszerűbb a karácsony, nincs körülötte annyi felhajtás. A karácsonyi vacsora bojtos bab, illetve mákos guba. Ezt mi is elkészítjük. Régen nem volt divat a karácsonyfa-állítás és az ajándékozás. Ma már ez jobban előtérbe kerül. Hagyománynak számít még a hajnali szentmise, ami íreggel 5-kor kezdődött és 7-től, 8-tól pedig a nagymise. Hagyományőrzésként január 7-én mi, szerbek azért megtartjuk az ünnepet. A községben ilyenkor bálát rendezünk, és ott találkozunk a többiekkel. Délben ebédre jön össze a család apraja-nagyja. Ilyenkor evé- szet-ivászat és jó ízű beszélgetések történnek. — Milyen érdekességet tudna még említeni az ünnepekhez kapcsolódóan? — A csilládban szinte valamennyien decemberi (vagy közeli) születésűek vagyunk. Mii még megtartjuk a szve- csárságot. Mi is ez? Amikor a pogányságból áttértek az emberek a kereszténységre, akkor fogadtak maguknak egy védőszentet. Ilyenkor üdvözölték a családtagok és az idegenek is egymást. Ez ünnepnap volt. Ma inkább a névnapokhoz kapcsolódik. Mindig a legidősebb szülőnél tartjuk meg a hagyomány szerint, mert a szve- csárságot feltétlen meg kell ünnepelni. Ha százan jönnek köszönteni, akkor sem szabad senkit elutasítani. Most is erre készül a márnice (anyuka), azért süt-főz a konyhában, mert az én névnapomra várható a rokonság, a munkatársak, a nyugdíjas társak és a régi barátok. Pedig már ő is 70 év körüli, a májko (mama) már 90 éves. Szóval, nem vagyunk már mai gyerekek, de amíg bírjuk, mi szeretnénk megtartani a régi szokásainkat és hagyományainkat. Erre neveltük a gyerekeket is. Nemesi László— Szőke Margit— Halasi Mária hoz kapcsolódó cukrász- és tésztaipari kisgépeket, anyagmegmunikáló szerkezeteket. Van itt tésztaosztó gép, császárzsemlét gyártó és kézzel működtetett szerkezet, s egy dagasztógép szomszédságában perecfőző üst. A könyv- és folyóirattár, a dokumentációs részleg az emléktár szerves része, s alapvető feladatként a helyben olvasást, az elmélyülést és a kutatást szolgálja. A sütőipari emléktár hetenként kétszer — szerdán 12 órától 18 óráig, csütörtökön reggel 9 órától 14 óráig — van nyitva. Előzetes bejelentés alapján csoportos látogatókat más időpontban is — vidékről is — fogad a múzeum. Kiss György Mihály Érdemes megnézni n sütőipari emléktár