Békés Megyei Népújság, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-19 / 276. szám
I Kulturális hét Kétsopronyban Szombat Erzsébet, Jolán, s egy hét múlva Katalin. Lesem a naptárt, és amikor ezekhez a népszerű nevekhez érek, felsóhajtok; ismét- egy év vége közeledik. Itt az ajándékozások, hamarosan a karácsony, az évbúcsúztató ideje. A boltokban megjelentek a karácsonyi árucikkek, csak éppen a pénztárcánk laposodik jobban. Nem lesz egyszerű feladat örömet szerezni szeretteinknek, okosan és elérhető árakon ajándékozni. A meglepetésekből persze nincs hiány, naponta többről is hallunk, olvasunk. Valahogyan most nem ezekre vágyunk, nem a véletlenekre, hanem a bizonyosságra, a pontosan megfogalmazott kizsámíthatóra. így gondolom ezt 1988. november 19-én, ' Erzsébet — ARACZKI JÁNOS, a Békés Megyei Tanács általános elnökhelyettese november 21-én, hétfőn délután 13—16 óráig hivatali helyiségében ügyfélfogadást tart. (Békéscsaba, József A. u. 2—4.) — TÍZÉVES BÉKÉSEN a díszítőművészeti szakkör. Ebből az alkalomból mintegy 50 tájjellegű hímzést állítanak ki az ifjúsági házban, amit november 25- ig tekinthetnek meg az érdeklődők, naponta 13—20 óráig. — A BUDAPESTI KOSZTA JÖZSEF Galéria festőinek képeiből nyfiit • árusítással egybekötött kiállítás Gyulán az Erkel Művelődési Központban. A tárlat december 3-ig tekinthető meg. — A MAGYAR DEMOKRATA Fórum Orosházi Táncsics Mihály Csoportja november 19-én, ma délután 5 órától tartja összejövetelét a városi -könyvtárban. — RENDŐRSÉGI HÍREK. Békés külterületén Nagy Bálint Béla, 33 éves áruforgalmi előadó, gyulai lakos személygépkocsijával elütötte a kerékpárral közlekedő Telekdi Sándor 54 éves helyi kisiparost. Telekdi a helyszínen meghalt. Az eddigi vizsgálat szerint a személygépkocsivezető nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett, a kerékpár pedig nem volt kivilágítva. A rendőrség Nagy Bálint Béla vezetői engedélyét elvette. November 18-án Békéscsabán, az Árpád sor és a Gyulai út kereszteződésében F. M. békéscsabai lakos kerékpárjával figyelmetlenül, körültekintés nélkül úgy haladt a Gyulai útról a Malom tér irányába, hogy nem biztosította az áthaladási elsőbbséget a Szász Pál békéscsabai lakos által vezetett személygépkocsinak és összeütköztek, aminek következtében F. M. nyolc napon túl gyógyuló súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett. Mindkét ügyben a vizsgálat folyamatban van. Anyakönyvi hírek BÉKÉSCSABA Házasságkötések: Pribelszky Gabriella és Pepó Mátyás, Stefán Beatrix Mária (Gyula) és Wagner Zsolt Ottó (Békéscsaba), Urbán Juciit (Medgyesbodzás) és Oszlács Zoltán (Békéscsaba), Szakács Éva (Békéscsaba) és Molnár László (Murony), Gazsó Éva (Kétsoprony) és Sándor Gábor (Kétsoprony), Vozár Irén (Kondoros) és Ancsin György (Kondoros). Születések: Baukó Mihály László és dr. Juhász Marianna Edit leánya Krisztina, dr. Papp László István és Martincsek Erzsébet Mária fia László András, Marik László és Mikló Andrea fia László, Mihálka György és Kaposvári Margit fia György, Pri- bojszki András és Kárnyáczki Erzsébet fia András, Szabó László és Makran Éva Mária leánya Anna Diána, Schmid István Ferenc és Stefanik Éva leánya Éva, Körömi János Géza és Zsibrita Edit leánya Kitti, Csulik János és Gedos Eva Agnes leánya Nóra, Hankó Zoltán és Matuska Zita Margit leánya Zita, Machál Gábor és Fehér Ilona fia Róbert, Juhász Gusztáv és Kovács Julianna Anna fia Tamás Richárd, Jászberényi Gyula István és Gémes Olga Mária fia Dániel Adám, Giricz Imre Béla és Palusik Éva Katalin fia Máté Imre, Vidovenyecz Zoltán és Mokrán Édit Andrea fia Zoltán, Budai Mózes Mihály és Burai Mária leánya Dalma, Vizkeleti László és Rausz Júlia Kulturális hetet rendeznek november 21. és 27. között Kétsopronyban a művelődési házban. Hétfőn beszédművelés címmel Nagy Gyula igazgató tart továbbképzést az óvónőknek délután fél 2- től. Ezt követően, 3 órától a munkaerőgazdálkodás időszerű kérdéseiről tart előadást dr. Molnár Margit jogtanácsos, a Békés Megyei Tanács munkaügyi osztályának vezetője. Szerdán videó- vetítéssel kezdődik a nap programja, melyre óvodásokat várnak. Délután 2 órától Ciprus-szigetén címmel Horváth László országjárás-vezető tart diavetítéses előadást. Akit inkább a numizmatika érdekel, annak a fél 4-kor nyíló emlékkiállítást érdemes megnéznie, „őszintén az AIDS-ről” címmel dr. Kálmán Emma bőrgyógyász tart tájékoztatót délután 5 órától, majd 7-től az ifjúságot diszkóra várják. A csütörtöki programot is érdemes figyelemmel kísérni, hisz délután 2 órakor kirakodó-bazár és -vásár lesz Az Orosházi Üveggyárban a napokban tartották a véradók ünnepét. Évtizedes hagyománya van itt a véradásnak. A dolgozók 1988-ban például — 411-en — összesen 160 liter vért adtak. Évente 4 alkalommal szerveznek a gyárban véradást. A 600 önA Szeghalmi Péter András Gimnázium öregdiákjainak Baráti Köre Budapesten, a Hazafias Népfront VI. kerületi bizottsága mellett működik. Az öregdiákok régi terve valósult meg a közelmúltban: Szeghalom város és a fővárosi VI. kerület társadalmi és tanácsi vezetői találkoztak Budapesten. A kölcsönös tájékoztatás után úgy határoztak a résztvevők, hogy a jövőben rendszeresen találkoznak és az együttműködés formáit a tavasszal — MAV-KÖZLEMÉNY. Vágányzári munkálatok miatt 1988. november 21—22-én Mezőko- vácsháza—Mezőhegyes között 9 órától 15.30-ig, november 21— 25-ig Murony—Békés között 9— 14.30-ig az utasforgalmat vonatpótló autóbuszokkal bonyolítják, le, melyekre a vonatra megváltott jegyek érvényesek. leánya Edit, Fabula András és Trieb Mária fia Máté, Lauri- nyecz András és Muntyán Zsuzsanna leánya Eszter, Váczi János és Szabó Mária fia János, Mező László és Zsigmond Mária fia Richárd (Békés), Garan János és Galló Edit leánya Anikó (Mezőberény), Szebegyinsz- ki Mihály és Markos Mária fia Róbert (Kondoros), László János és Asztalossy Krisztina Mária leánya Krisztina (Telekgerendás), Tokai Gábor és Kocsor Eszter Anna leánya Katalin (Békés), Aleksza László és Bogdán Judit leánya Erika (Békés). Halálesetek: Kiszely György, Békefi István, Láza István, Kolarovszki Pálné Such Dorottya, Székelyhídi Pálné Káisz Paulina Magdolna, Vi- dó Lajos, Ricza Mihály, Sarka- di Lajosné Sarkadi Mária, Kovács Pál, Bottá János, Szakái Károly Istvánná Gazsó Viktória Éva, Valastyán Andrásné Uhrin Teréz, Szekeres Andrásné Ben- csik Zsófia, Vasas Pálné Zdolik Hona, Jelenka Mihály, Ladnyik Pálné Zima Anna (Kondoros), Bánkúti Mihály (Mezőberény), Kondacs Mihály (Kétsoprony), Pázsit Lászlóné Balog Róza (Mezőberény), Nagy Sándor (Nagyszénás), Darabos István (Békés), Nyíri Lászlóné Budai Zsuzsanna (Békés), Gress András (Csorvás), Kiss Sándorné Zsi- govics Anna (Kétsoprony), Gál Imre (Köröstarcsa), Mucsi György (Újkígyós), Popovics Jó- zsefné Gajdos Borbála (Mezőhegyes), Bozó Józsefné Nagy Mária (Újkígyós), Szőke Károly (Köröstarcsa), Szabados Gábomé Polgári Eszter (Békés), Szabó Zsigmondné Lázár Julianna (Vésztő), Murok Jánosné Lukács Julianna (Mezőgyán). iskolásoknak, majd egy óra múlva, dr. Szabó Ferenc mú- zéumigazgató megyénk kastélyairól és a nemesi családokról tart előadást. Az est a -folklór jegyében telik, hiszen előbb a helyi népitánc szakkör bemutatóját láthatja a közönség, majd a Balassi táncegyüttes lép színpadra a Békés Banda kíséretében. Pénteken délelőtt író-olvasó találkozóra várják az érdeklődőket a kétsoprony! művelődési házba. Zsoldos Péter író a tudományos fantasztikus irodalom világába kalauzolja hallgatóságát. Szombaton videovetítésre várják a gyerekeket, vasárnap pedig 8 órától színes vásárt rendeznek a helyi áfésszel közösen, majd 10 órakor a Napsugár bábegyüttes örvendezteti meg műsorával a település 'legifjabb lakóit. A kulturális hét vasárnap este 6 órai kezdettel a Jókai Színház művészeinek vendégszereplésével ér véget. Az est címe: Zenés randevú az operettől a kabaréig. kéntes véradó mellett a vöröskeresztes aktivisták, a gyári tömegszervezetek is részt vállalnak az egészség- védelemben. Az ünnepségen elismeréseket és jutalmakat adtak át a többszörös véradóknak. Szeghalmon, szerződés formájában is rögzítik. Már az első találkozón körvonalazódtak olyan elképzelések, mint például a diákok kölcsönös üdültetése, kulturális műsorok cseréje, beiskolázás a VI. kerületi szakmunkásképzőbe és üzleti kapcsolatok felvétele a vállalatok között. A Budapestre látogató szeghalmiak gazdag kulturális programból válogathatnak, hiszen a VI. kerületben hét színház található és itt működik a zene- akadémia is. MŰSOR Szombat KOSSUTH RADIO 7.30: Vizeink völgyében. 8.30: Családi tükör. 9.05: Ismét a javából! 10.52: A Rádiókabaré Színpada Kapás Dezső: Papírkosár. 12.30: Versenyfutásban — önmagunkért. 13.00: Klasszikusok délidőben. 13.49: Énekeljünk együtt! 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: Előadja a szerző. 15.00: A világlíra gyöngyszemei. Salvatore Quasimodo versei. 15.10: Üj Zenei Üjság. 16.00: 168 óra. 17.30: Találkozásom a népzenével. A mikrofonnál: László Gyula. 18.45: Szemle. Tallózás hetilapokban és folyóiratokban. 19.05: Sába királynője. Szomo- ry Dezső drámájának rádióváltozata. 20.35: Olasz operákból. 21.05: örökzöld dallamok. 21.39: A karcsú deréktól Shakespeare-ig. Mindennapok esztétikája. 22.25: A Guameri vonósnégyes hangversenye. PETŐFI RÁDIÓ 8.11: Színes népi muzsika. 8.50: Külpolltikaii figyelő. 9.05: önarckép 6zines háttérrel. 10.00: Szombat délelőtt. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Miska bácsi levelesládája. 14.00: Magunkat ajánljuk. 14.00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 15.05: Hetet egy csapásra. Egri János játéka. 15.20: Színről színre. 18.05: Pernye Andrásra emlékezünk. 17.05: Északi nyelvterületi népdalok és táncdallamok hagyományápolók előadásában. Ilki vért ad, életet ad Szeghalmi öregdiákok Budapesten Tegnap délben a békéscsabai megyei könyvtár volt a helyszíne a rádió hagyományos Ki nyer ma? című tízperces műsorának. Kiss Gyöngyi mikrofonja előtt a tótkomlósi Asztalos Istvánné válaszolt a kérdésekre — hibátlanul mind az ötre. A játékosnak ez volt a huszonnegyedik lehetősége, hogy ismét bizonyítsa, mennyire jártas a komoly zene témaköreiben ... Fotó: Gál Edit Évről évre növekvő tőkés export Nyugdíjastalálkozó a Békötnél A Békéscsabai Kötöttáru- gyárban — ahol 650 nyugdíjast tartanak számon — az idős emberek baráti találkozóját idén — nagyterem hiánya miatt — két részletben tartják. Az első összejövetel a napokban volt a Beköt éttermében, melyre 250-en érkeztek. A vállalat munkájáról, eredményeiről Mészáros Sándor igazgatóhelyettes tájékoztatta a megjelenteket. Elmondotta többek között: a versenyben- maradáshoz a divatigényeknek megfelelően új termékek előállítása szükséges és a befutott régi termékek még jobb minőségben, gyorsabban és olcsóbban való előállítása. Hangsúlyozta a tökéséx- port fontosságát, melytől nagymértékben függ a béremelés. 1986-ban a világ minden tájára szállított tőkés export értéke 182 millió forint volt, 1987-ben 273 és idén várhatóan meghaladja a 310 millió forintot. Az eredmények elérésében nagy szerepet játszott az új, nagy teljesítményű géppark és a dolgozók szorgalmas munkája. A vállalat vacsorán látta vendégül idős dolgozóit, s béköt-termékből kaptak ajándékot. a. — NOVEMBER 21-ÉN, HÉTFŐN 11 óra 30-kor nyílik meg Gyulán a fa-fém, bútoripari szövetkezet Béke sugárúti tkiálllítóterimében a VI. amatőr képző-, népi iparművészeti és díszítőművészeti kiállítás. Megyénk amatőr művészeinek munkáit december 2-ig tekinthetik meg az érdeklődők, naponta 11-től 17 óráig. — ARCKÉP ÉLES SZÍNEKKEL ... címmel Pécsi Ildikó kiváló művész mutatja be műsorát Gyulán, a Mo- gyoróssy könyvtárban november 21-én, hétfőn 15 órai kezdettel. 17.30: Tudósítás a Vasas—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 17.35: Boldog születésnapot! Az ünnepeltek: MOnspart Sarolta, Berkes! András és Sára Sándor. 18.35: Conutryvilág. 19.05: Az országos KlSZ-érte- kezletről jelentjük. 19.35: Közvetítés vízilabda KEK-mérkőzésekről. 19.45: Operettfelvételekből. 20.20: Magnósok, figyelem! 21.03: 168 óra. 22.30: Népszerű dzsesszfelvételek — népszerű dzsesszegyüttesek. 23.15: Éjszakai koktél. BARTÓK RÄDI0 8.19: Simon Preston orgonái. 9.00: Régi fúvósmuzsika. 9.18: Nagy alakítások a Magyar Állami Operaházbam. Rossini: Hamupipőke. 10.30: Slágerlista. 11.00: Hangfelvételek felsőfokon. 12.08: Kórusmuzsika angol énekkarok tolmácsolásában. 12.30: Iskolarádiő. 13.05: Kívánságműsor szombaton. 14.05: Magyar szerzők műveiből. 15.00: Lemezbörze helyett. 16.00: Kapcsoljuk a békásmegyeri Boldog özséb templomot. A Rádiózenekar kamaraegyüttese játszik. 17.00: Operakettősök. 17.28: Bécsi klasszikus zene korabeli hangszereken. 18.33: Tenor-kulcs. XIV/3. 19.05: Brahms: B-dúr zongoraverseny. 20.00: Mindennapi irodalmunk. 20.30: Világhírű előadóművészek lemezeiből. Közben: 21.15: Színészvizsga — ’88. 21.30: A hangvensenyközvetítés folytatása. 22.10: Julian Bream Dowland- műveket játszik lanton. 22.18: A cekeháizi Sivák Barnabás népdalmüvészete. 22.40: A lusiadák. Luls de Ca- moes művét fordította: Háns Ernő — II/2. SZÍNHÁZ 1988. november 19-én, szombaton 19 órakor Békéscsabán: A REVIZOR Sarkadi-bérlet TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.15: Tévétorna gyerekeknek. 8.20: Szerbhorvát nyelvű magazin. 8.55: Hármas csatorna. 9.44: Eduárd és barátai. Angol bábfilm. 9.45: Hol élnek az apró állatok? NSZK film. 10.15: Játékos vetélkedősorozat gyerekeknek. 10.25: Pályán maradni. Játékos sportvetélkedő. 11.10: Képújság. 13.50: Képújság. 13.55: Tengerparti nyár. Spanyol tévéfilm. VIII/8. 14.40: Van benne valami. Barkochba-játék. 15.25: A Magyar Televízió és az Osztrák Televízió ifjúsági műsora. 17.00: Híradó. 17.20: Az élő bolygó. XII/8. Angol ismeretterjesztő film. 18.25: Az operatőr honismereti sorozata. 18.40: Családi torna. 18.55: Csip-csup csodák. Holland rajzfilmsorozat. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Fedora. NSZK—francia film. 21.55: összefoglaló az országos KISZ-értekealet mai eseményeiről. 22.25: Nézze meg az ember! 22.40: A karmester: Medveczky Adám. Portrévázlat. 23.20: Híradó 2. II. MŰSOR 9.00: Országos KlSZ-értekezlct. 15.55: MOVI-krónika. 16.05: Orosz nyelvlecke haladóknak. 16.20: Angol nyelvlecke. 16.45: Életmódmagazin. 17.10: Rockstúdió. 18.10: Üzleti lehetőségeimk az USA-ban. 18.50: Portré Pernye Andrásról. 19.30: Kóborlás a nyugati parton. NSZK ismeretterjesztő film. VI/3. HÍREK M(V,: ERZSÉBET NAPJA A Nap kél 6.55 —* nyugszik 16.05 órakor A Hold kél 13.44 — nyugszik 1.25 órakor HOLNAP: JOLÁN NAPJA A Nap kél 6.56 — nyugszik 16.04 órakor A Hold kél 14.02 — nyugszik 2.46 órakor ÉVFORDULÓ Hatvan éve született Pernye András (1928—1980) Erkel Feirene-díjas zenetörténész és zenekritikus, ismert zenepedagógus. * * * Százharminc éve született Selma Lagerlöf (1858—1940) Nobel-díjas svéd regényírónő, az újromantika képviselője, akit 1909-ben tüntettek ki az irodalmi Nobel-díjjal. IDŐJÁRÁS Borult, párás volt megyénk időjárása pénteken. A reggeli 0 fokról az élénk délies szélben délutánra plusz 4 fokig emelkedett a hőmérő higanyszála — kaptuk az információt Unya- tinszki Zoltántól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Előrejelzés az ország területére ma estig: mára mindenütt megszűnik a köd, észak felől felszakadozik, egyre kevesebb lesz a felhőzet, délután már jobbára napos idő lesz. Előbb szórványos záporesők, majd hózáporok, helyenként heves hózápor várható. Egyúttal viharossá fokozódik az északi szél. A hőmérséklet eleinte sokfelé jnulla fok alá csökken, kora reggel .azonban általában 5—10 fok között, keleten nulla fok közelében lesz, majd kora délután ismét csökken, kevéssel nulla fok fölött várható. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a lottó 46. játékhetének nyereményei a nyereményilleték levonása után a következők: 5 taliálatos szelvény nem volt; a négy tál,álatosokra egyenként 251 679 forintot; a hármasokra 1432 forintot; a kettesekre 42 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. 19.55: Képújság. 20.00: Olvasólámpa. 20.40: Közvetítés az I. nemzetközi króusvenseny dlja- közi kórusverseny díjaiéról. 21.40: A kővé vált nap nyomában. Csehszlovák kisfilm. 21.55: Egy zsaru. Francia film. 23.30: Képújság. Vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 8.80: Énekszóval-, muzsikával. 9.00: Ifjúsággal — kibontakozás. 10.05: öt kontinens hét napja. 10.20: örökzöld dallamok. 10.54: Édes anyanyelvűnk. 11.00: Gondolat-jel. 12.15: Harminc perc alatt a föld körül. 12.55: Népdalkörök pódiuma. 13.20: Mit üzen a rádió? 14.10: Művészi em ez ek. 15.00: A sátán labdái. Szabó Gyula történelmi tudósításából. Rozsda a kardon, VI/6. 16.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Balladadélután. 17.00: 25 éve ölték meg John Fitzgerald Kennedyt. 17.30: Alföldi népművészek hangialbuma. 18.00: Költők koszorúja. 18.40: Remekírók hangszalagon. Feltámadás. 20.02: Haydn: G-dúr szimfónia. 20.28: Ránk! György: Pomádé király új ruhája. Meseopera. 22.15: Egy rádiós naplójából. — különkiadás. 23.30: Romantikus daWamok. PETŐFI RÁDIÓ 7.05: Az evangélikus egyház félórája. 7.35: Vasárnapi orgnoamuzslka. 8.05: Kukutyin. Horgas Béla mesejátéka. 8.49: Az MRT gyermekkórusa énekel. 9.05: „Sztárok a pódiumon”. 10.07: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Az utolsó békeév. II/2. 11.10: Vasárnapi koktél.