Békés Megyei Népújság, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-17 / 274. szám
1988. november 17., csütörtök mm-m ■ Mejerhold köpenyéből A revizor békéscsabai előadása „Hz agitáció akkor hatásos, ha igaz” Nyílt pártbizottsági ülés Tótkomlóson Egy néma, mégis sokat mondó pillanat — a harsány előadásból (Magyar Tivadar és Harkányi János) Mottóval kezdődik a színpadon a játék — talán utalás a szerző átdolgozására, talán rendezői ötlet —, a nézőt mindenesetre figyelmezteti, hogy amit ezután lát, az komédiázás. „Szép kis darab”, amely senkit sem kímél, hatalmat, hivatalt és emberi gyarlóságot támad, de mivel csupán színpadi bolondozás az egész, nem kell komolyan venni. A mottó, vagy prológus ilyesmit sugall, szinte falat húzva, növelve a távolságot színész és közönség, művészet és valóság között. Ha mottóval kezdődik az előadás, hadd álljon itt egy megjegyzés az alábbi gondolatok elé, de nem azért, hogy elhatároljam magam mindattól, amiről szót ejtek. Ellenkezőleg. Nem az a bajom a Jókai Színház revizor-előadásával, hogy eltér Gogol vígjátékától, s hogy nyilván más, mint a többi, máshol és máskor játszott változat. Nem zavar, ha a rendezés egészen újat, merészet, meglepőt hoz. De hibának tartom, ha az előadás képtelen az eredeti mű szellemében hatni a közönségre, ha az irodalomtól való eltávolodás a szerző eredetiségét, lényegét torzítja el, és világirodalmi értékét csökkenti. * * * Írásainak többszöri átdolgozása, a bemutatók figyelemmel kísérése, a színészeknek szóló utasítások, levelek sora. lelki tusai és egész tragikus élete, halála bizonyítja: Gogolnak, az ukrán kisfaluból jött fővárosi nemesúrfinak és színészből, hivatalnokból lett drámaírónak fontos volt műveinek hatása. Hitt és reménykedett abban, hogy a művészet képes arra, hogy felrázza tunyaságából a cári Oroszországot, hogy rádöbbentse az embereket a fejlődés szükségességére, hogv megjavítsa őket. Gogol bízott abban, hogy az irodalom és a színház hatására majd változik valami . . . Rokonszenves szerintem, ha az írónak vannak javaslatai a színészek számára. S nem hinném, hogy konzervativizmus, vagy a modern színházzal ellentétes, ha ezeket a rendező tiszteletben tartja. A polgármesterről például ilyen elképzelései voltak Gogolnak: ..szolgálatban megöregedett ember, akinek megvan a magához való esze. Megvesztegethető. de igen szolid viselkedésű. Komoly, sőt, fontoskodó, nem beszél sem túl hangosan, sem túl halkan, sem túl sokat, sem túl keveset. Minden szavának súlyt ad . . . Gyorsan vált át ijedtségből örömre, alázatból pöffeszkedésre, mint a közönséges lelkű emberek általában . . . Harkányi János polgár- mestere nem tűnik ki különösebb intelligenciával a korrupt kisvárosi kompániából; úgy viselkedik, ahogyan a helyzet megkívánja: felfelé nyal, lefelé tapos. A jellegzetes alattvalófigura. Farce és marionett Éppen olyan kisszerű, korlátolt és képmutató, amilyenek polgártársai. Hatalmából is éppen úgy húz hasznot, mint a többiek — a maguk szintjén. Túl hangos viszont, túl sokat kiabál, ordít. Persze, ezzel sem tűnik ki a társulatból, mert minden szereplőre, az egész előadásra ez a jellemző: hangos, harsány, hivalkodó, ízléstelen, vásári. Hlesztakovot „meglehetősen műveletlen”-nek álmodta meg Gogol; olyan fiatalembernek ,aki munkahelyén „széltoló hírében áll”, meggondolatlan, naiv, jelentéktelen. Aki nem előre megfonolt szándékból hazudik, csal, de amikor félreismerik, és kedveznek neki. jól érzi magát a kivételezett bőrében. Vérszemet kap, és fokozatosan megy át senkiháziból gazemberbe. Az egyszerre két nőt elcsábító, tipikus moliére-i figura csak színesíti a palettát, Magyar Tivadar azonban — aki kimagasló alakítással mutatkozott be Canchóként Békéscsabán — ennek a főszerepnek a lehetőségeit érthetetlen módon kihagyja. Kacér. rátarti, enyhén szólva nem túl okos vidéki asszonyság helyett igen csi- ri-csáré, közönséges és enyhén szólva dizőzös pol- gármesternét jelenít meg Felkai Eszter (Jászai-díjas). Anna Andrejevna és leánya. Marja Antonovna (Réti Andrea) figurái, gesztusai a primitív farce, a népi színjátszás, az utcai komédiások behatárolt, nyers eszköztárára emlékeztetnek. Nem a derűs nevetést csalják ki a nézőből, hanem valami egészen mást. Alig merem leírni: visszataszítóak azok a színek, hangok, vigyorok. fintorok. S azért hangsúlyozom, hogy a primitív farce szintjét üti csak meg az előadás, mert az igazi farce- tól nem idegen a nevetéssel együttjáró borzongás, a szatírával együtt a mélyebb tartalom. Folytathatnám a szerepek és az alakítások felsorolását, de minek?! Fontoskodó, helyezkedő, ostoba, képmutató, köpönyegforgató, aljas. gálád alakok Gogolnál. Bábok, marionett-figurák Mrsán Jánosnál, ami elfoFotó: Gál Edit gadható, mert Gogol szüleményeiben éppúgy megtaláljuk a fantasztikumot, mint az eltorzultságot meg a gépiességet. Lehet, hogy jobban járok, ha otthon hagyom mindazt, amit olvastam valaha is Gogoltól és Gogolról? Ha úgy megyek A revizor békéscsabai premierjére, hogy semmit sem tudok a világ- irodalom e halhatatlan vígjátékáról, csak leülök a nézőtérre és várom a csodát? Mert hát, ha színházba megy az ember, akkor ott lásson csodát! Legalább ott. nem igaz?! Vagy tévedek? Ha „felkészületlenül” megyek el a bemutatóra, akkor persze azt sem veszem észre, hogy Mrsán Jánost nagyban befolyásolta egy korábbi, mára már világhírűvé vált rendezés, a Mejerhold- féle. Az avantgarde színház moszkvai atyjának, Mejer- holdnak 1928-os Revizora akkor forradalminak számított. s még ma is merésznek tartják. Vannak, akik Gogol meghamisításával vádolják. Akárhogy is nézzük, a legendás hírű moszkvai rendező nyilván nem azzal zaklatta fel elsősorban a kedélyeket, hogy a polgármester felesége nem csak négyszer, hanem tizenötször öltözött át, s hogy a cári testőrség fiatal tisztjei szerenádot adva rajongták körül. Inkább azzal okozott meglepetést, hogy a színdarab társadalomkritikáját tágab- ban értelmezte, ha úgy tetszik, későbbi korokra, minden időkre érvényesítette. Legnagyobb érdeme Mejer- holdnak, hogy a kor és a társadalom bírálatát a színház elsődleges küldetésének tekintve vállalta a politizálást. Valószínűleg ezt a nemes szándékot és óriási kihívást követve helyezte Mrsán János ezt az orosz darabot (akár) magyar környezetbe, öltöztette a testőröket, szolgákat magyar rendőregyenruhába, a férfiakat (akár) mai öltönybe, a hölgyeket divatos ruhákba. A díszlet (az állványokkal és a zöld hálóval) még a békéscsabai színházépületre is emlékeztet. (Jelmeztervező: Pilinyi Márta m. v„ díszlettervező: Kálmán László m. v.) Ismerem, de elfogadni nem tudom Machiavelli szavait, hogy „A cél szentesíti az eszközt.” Mert én még ma is, az előadás után is úgy vélem, hogy a gogoli nevetés, az a gúnyos kacaj a hatalom, a bürokrácia fölött, az ember összes gyarlósága — pardon, minden gyarlóságunk — fölött, az a kacaj fájdalmas, nagyon is az. Szívbe markoló, sírásba torkolló nevetés — annyira igaz. („Mit röhögtök? Magatokon röhögtök.”) Nem szimpla bohóckodás, nem vásári komédiázás. Tragikomédia. A legtragikusabb dolgok — viccesen, humorosan, szatíra formájában. Számomra ez Gogol — és ez A revizor. Niedzielsky Katalin Tudtak arról a tótkomlósi pár talapszer vezeti tagok, hogy nyílt pártbizottsági ülésen mondhatják el véleményüket a községi agitá- cióról, propagandáról, a népfrontmunkáról. A 17 pártbizottsági tag közül 13-an érkeztek meg, hárman igazoltan voltak távol, egy tag* szólt, hogy késik, összesen 28-an voltunk, bárki kérdezhetett, hozzászólhatott a témához, szavazati joga nyilvánvalóan csak a bizottsági tagoknak volt. A napirendeket felcserélték és elsőként a községi népfrontbizottság munkája, a vezetők lemondási szándékának kinyilatkoztatása került terítékre. Kúrái Gyulá- né népfrontélnök és Kajos István népfronttitkár beszámolóját változatos vélemények követték. „Az összefoglaló tartalmazza a népfront tevékenységét — mondták a hozzászólók, de csak a két emberét és nem a kollektíváét, pedig a mozgalomnak tömegszervezetnek kellene lennie és politikai jelentősége is nő a jövőben. A vezetőknek nem lemondaniuk keltene, hanem megfelelő támogatókat szerezniük és irányítani a testületet !” Megalakult Tótkomlós barátainak köre, tanácstagi beszámolókat szerveztek, figyelemmel kísérték az idősek sorsát, felelevenítettek községi hagyományokat, rétegfórumokat rendeztek, fásítási akciót hirdettek, iskolatanácsot alakítottak, falugyűlésre, ifjúsági parlamentre mozgósítottak. Tőmondatokban ez csak néhány gondolat a népfrontmunkáról. Rengeteg utánajárást, a főmunkaidő melletti társadalmi tevékenységet takarnak viszont ezek a sorok. „A helyi népfrontvezetők • meghátráltak, vagy csupán elkedvetlenedtek?” — szegezték a kérdést a jelenlevők a beszámoló készítőinek. Nem sikerült a társadalmasítás, pedig ha olyan programokat, előadásokat szerveznek, amelyek érdeklik az embereket, akkor lehet politizálni. Manapság már ezen a területen is a kulcsszó az érdekeltség és nem a rengeteg beszéd, vagy ünnepélyes győzködés. A vezetők önkritikája mindenesetre tiszteletre méltó és azt remélik a helybeliek, hogy tapasztalataikkal mégis sokat segítenek majd az utánuk következőknek. Matyuska Dezső, Éliás György, István Mátyás, Juhász Pál, Lestyán Mihály, Borosné Skoda Éva őszintén fogalmazott, kendőzetlen véleményük csak segíthet a községi pártbizottság információs, tájékoztatási és agi- tációs, propagandamunkájának fejlesztésében. így érezte ezt Karasz Györgyné, a nagyközségi pártbizottság titkára, s a napirend előadója, kiegészítője, Mo- tyovszki Pálné. A nyílt pártbizottsági ülésen Fotó: Gál Edit A közgondolkodásban érzékelhető a kedvezőtlen folyamatok hatása, az emberek a politika nyilvánosságát, a pártoktatás iskolás jellegét bírálták. Az isformációs hálózat működik a községben, az alapszervezetekhez eljutnak a szükséges tudnivalók. Vajon tanulmányozzák-e ezeket a párttagok? Differenciáltabb, önállóbb szemléletre, munkastílusra van szükség az agitátorok és propagandisták körében ás. Felkészítésükhöz vitára ösztönző, választási lehetőséget biztosító, kötetlen, új formáikat kell találni. „Az emberek nem hozzászoktak az áremelésekhez, hanem tudomásul veszik, eltűrik, ha érzékelik valamikor a pozitív következményét. Nem hetenként változó nyilatkozatokat, álla nd óan úi koncepciót, hanem időtálló programot szeretnénk, amihez igazodhatunk” — mondták a tótkomlósi kommunisták. „Az agitáció csak akkor hatásos, ha egységes, igaz és meggyőző.” A kábeltelevízió helyi kiépítése egyelőre csak terv, de a benne rejlő információs lehetőségekkel tisztában vannak a község vezetői. A megyei lapban többet szeretnének olvasni saját településükről, de a más, hozzájuk hasonlók gondjairól is. „Olykor nem tudjuk,' polgári pánt lapját olvassuk-e — hangzott el a kérdés —, bár egyre több a korrekt, bíráló, őszinte, a hibákat és erényeket egyaránt mérlegelő írás. Állítsuk vissza a pártoktatás, a pártiskolai végzettség rangját és becsületét!” Évente községpolitikai fórumot szeretnénk rendezni — zárta te a vitát az előadó —, s az ági tárlóban, az információadásban és -gyűjtésben ne merevedjünk le. A hibákért keressük a választ önmagunkban is. A tartalmas, nyílt pártbizottsági ülés megérdemelte volna, hogy többen érdeklődjenek iránta. A pártbizottság titkára elhatározta, megkeresik a módszert, amellyel a következő hasonló rendezvény iránt még több ember érdeklődését tudják felkelteni. Bede Zsóka Téka fl munkagazdaságtan időszerű kérdései Tímár János, a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem Munkagazdaság tani Tanszékének csabai származású professzora „Idő és munkaidő” című könyvének ismertetése nem okoz különösebb gondot, hiszen sietősen aktuális, s érdeklődésre talál minden mai munkahelyen. A munka foglalja el legtöbb időnket, a munka tehát: idő és pénz együttvéve. Nem véletlenül idézi a szerző Széchenyi Istvánt: „A pénz pótolható, míg az elfecsérelt idő örökre elveszett." A ma embere nemcsak a pénzzel tanul meg bánni; az időszámítással sem áll hadilábán. Nézzük meg a KSH adatait: az „önálló kisiparosok” száma jelentősen, 1982 és 1986 között több mint ötezerrel nőtt. Ez azonban annak a következménye, hogy a statisztika a „kisiparosok” közé sorolja a személy- és teherfuvarozókat is, akiknek száma ezekben az években ugrásszerűen megnőtt, míg a valóban ipari munkát végző önálló kisiparosoké több mint hatezerrel csökkent. Ezek a tények azért kapnak különleges hangsúlyt a műben, mivel jól érzékeltetik, mennyire összetetté vált napjainkra a munkavégzés —pénz—idő problematikája. A könyv az utolsó fejezetig állandóan alkalmaz ösz7 szehasomlító mutatókat a Nyugaton munkálkodó munkások munkája és munkabére, s a Keleten, a szocialista országokban dolgozó munkások munkaideje és munkabére között, s be szeretné mutatni hazánk dolgozói előtt a munka, munkaidő és szabad idő közötti választási lehetőségeket. Bepillantást nyerhetünk a tőkés országok aktív keresőképes dolgozói, közöttük a nődolgozók részmunkaidős foglalkoztatásába is. Egyetlen táblázat: „A részmunkaidőben doLgozók megoszlása nemek és korcsoportok szerint” című alapján is kitűnik az az aránytalanság, melynek nyomán következtetni tudunk az adott állam gazdasági struktúrájára. Míg Angliában és Franciaországban a részmunkaidőben foglalkoztatott nők aránya a 25—59 év között 80 százalék; az USA-ban és Kanadában a 25—59 éves nők aránya már csak 50 százalék, ezzel szemben megemelkedik a 15—25 éves nők munkába állása (részmunkaidőben). A férfiaknál még szembetűnőbb az aránytalanság: Angliában és Franciaországban a férfi részmunkaidőben foglalkoztatottak száma kb. 60 százalék, de ezek is 25—59 évesek vagy annál idősebbek. Az USA-ban és Kanadában ez az arány már a 15—24 éves korú férfiakra vonatkozik. Ezt elsősorban a munka melletti továbbtanulás sajátos rendszere magyarázza. Amerikában már a középiskolák egy része sem ingyenes, a felsőfokú tanulmányok pedig még az állami egyetemeken is nagyon költségesek. Hazai viszonyaink között a részmunkaidőben foglalkoztatottak számára leginkább az egészségügy területe lenne a legfigyelemreméltóbb. A munkaerő gazdaságos kihasználása ma már a kormányzat és a tőkés vállalkozók kívánalma is, mert a gazdaság adkalmazkodóké- pessége dönti el, hogy a munka—ember viszonya mennyire teherbíró, az egyéni szabadság miképpen növelhető a munkaidő megválasztásában — a munka „humanizálásának” háttérbe szorulása nélkül. A megoldást tehát jól ismert irányokban kell keresnünk. El kell terjeszteni azokat a részmunkaidős, rugalmas foglalkoztatási formákat, amelyek megkönnyítik a gazdaságban és a háztartásban végzett munka időbeli egyeztetését. Tímár János könyve — melyet jóízű rajzok, karikatúrák tesznek szemléletessé — minden aktív munkavégző és munkairányító számára tanulságos, színes, elgondolkodtató olvasmány. (Köz- gazdasági és Jogi Kiadó, 1988.) j)ér Endre
