Békés Megyei Népújság, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-03 / 236. szám
Határöriinnepség Gyulán Polgárainak példamutató határőrizeti munkájáért, a határőrséggel való hatékony együttműködéséért, nemzetiségi politikájáért ezelőtt éppen egy évtizeddel ezelőtt kapta meg Gyula — az országban másodikként — a „Határőr Város" megtisztelő rangot. Az évforduló jegyében, meg azért is mert nemsokára ünnepük a város fel- szabadulásának a negyven- harmadik évfordulóját, és mert ezekben a napokban köszöntöttük fegyveres erőinket, szóval, ennek a hármas évfordulónak a jegyében rendeztek ünnepséget az elmúlt hét végén, szombaton Gyulán, a felszabadulási emlékműnél. A látványos program már reggel kezdődött, amikor is zenével ébresztették a város lakosságát. Ezt követően megkoszorúzták a felszabadulási emlékművet. A BM határőrség orosházi kerületi parancsnoksága úgy rendelkezett, hogy a jubileumra való tekintettel és ennek tiszteletére első ízben gyulán tehetnek esküt az újonnan bevonult határőrök. Az eskü után Földest Jenő altábornagy, belügyminisztériumi államtitkár mondott beszédet, amelynek befejezése után a határőrizeti munkában élenjárókat, a fegyverbarátság kialakításáért sokat tett önkéntes határőröket, tanácsi tisztségviselőket tüntettek ki, illetve jutalmaztak meg. Az ünnepség után a víztorony környékén tartottak kutya- és lovasbemutatót, majd délután a művelődési központban a BM határőrség Vörös Csillag érdemrenddel kitüntetett központi zenekara adott műsort. Este — gondoltak a legfiatalabbakra is — videodiszkón szórakozhattak a katona és „civil” fiatalok. Kép. szöveg: B. O. Az újoncok a laktanya helyett tonaesküjüket a városban mondták el kaMagyar csattanó: a 11. aranyérem Bezárta kapuit a BNV Vasárnap, az idén utoljára fogadták Látogatóikat az őszi BNV -kiállítói.. A kellemes időben a fővárosi és vidéki csalódok ezrei választották egész napos programként a vásár megtekintését. A kiállítók és az árusítóhelyek felfrissítették standjaikat, felitölitötték áruval a polcokat. Több cikket azonban. már hiába kerestek a vásárlók vasárnap, elfogytak az olcsó halkonzervek és egyes italok, hiánycikk volt a kerti szerszám és a Pécsi Bőrgyár bőrkosztümjei is elkelitek. A tíz nap alatt a Pécsi Bőrgyár kitelepült üzlete több mint 10 milliós bevételt könyvelhetett él, ez budapesti mintaboltjának háromnegyed évi bevételével azonos. Jutott azért vásárfia mindenkinek,- hiszen minden eddiginél több, mintegy 350 kereskedelmi és iparvállalat, valamint kisiparos kínálta portékáit. A vásárra kitelepült tíz budapesti Centrum áruház a tíz nap alatt a tavalyinál 5 millió forinttal nagyobb, 35 millió forintos. forgalmat bonyolított lie. Etel, ital szép terítéken A Fogyasztási Szövetkezetek Békés Megyei Szövetsége a Megyei Ifjúsági Napok rendezvényeként — a KISZ Békés Megyei Bizottságával együttműködve és a szarvasi áfész vendéglátásával hirdette meg a szakácsok, cukrászok, felszolgálók szakmai versenyét. A vetélkedőre október 1- jén, Szarvason az Árpád Szállóban került. sor, ahol kategóriánként tíz fiatal szakember versenyzett. A legjobbakat -nevezték a versenyre a szövetkezetek, hiszen a tétek is csábítók voltak. Kategóriánként az első három helyezett 4, 3, 2 ezer forintos külföldi utazáson vehet részt. A versenyre a hidegtálakat - élőre elkészítve keltett vinni és a verseny ezek pontozásával kezdődött. Ezt követően politikai totó következett, majd a cuk- rásizkészítmények elbírálása. Nem irigyeltük a zsűrit, amelynek ételből, süteményből 10-10 fogást kellett „vé- gigenmi”. Végül, derekasan megbirkóztak ők is a feladattal, amiként a versenyzők is. A látogatók, a kíváncsiskodók nem egyszer elismeréssel csettintettek, amikor a szinte művészi precizitással, esztétikai érzékkel megterített, feldíszített asztalokat körbejárták — ez hozzátartozott a felszolgálók vetélkedőjéhez —, és akkor is, amikor az asztalokon elhelyezett cukrászkülönlle- gességieket csodálták meg. Végül is hosszas véleménycsere után született meg a zsűri ítélete. A szakácsok közül első lett Gázcső László a békéscsabai, második Fehér Zsolt a szarvasi, harmadik Ágoston Éva a gyomaendrődi áfész versenyzője. A felszolgálók közül Papp Lajos bizonyult a legügyesebbnek Gyoma- endrődiről, de nem sokkal maradt el mögötte a gyülai Nagy Sándor és a sarikadi Dékány Ildikó sem. A legédesebb mesterségek legjobbjának Gigacz. Mónika bizonyult, . áki Mezőkovács- házáról érkezett a versenyre, mögötte Diószegi Dóra sarkadi versenyző következett, harmadik Benkő Csilla lett Orosházáról. A díjakat a leg jobbaknak Tanai Ferenc, a Mészöv titkára adta áit. Kép, szöveg: B. O. BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! 0 MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1988. OKTÓBER 3., HÉTFŐ . Ára: 1,80 forint XLIII. ÉVFOLYAM, 236. SZÁM Körkérdésünk Mi melegít, ha majd hideg lesz? Bár déltájt olykor még nyáriasan tűz a nap, azért valamennyien tudjuk, hogy talán csak napok kérdése, és fellobban a tűz a kályhákban, konvektorokban, kazánokban, bekapcsoljuk a hőtárolós villany-fűtőtesteket, egyszóval kezdődik a fűtési szezon. A legtöbb család már megvásárolta a szenet, fát, gázolajat, vagy ellenőriztette a konvektorokat, fűtőberendezéseket. Rövid megyei körképünkben munkatársaink — Csete Ilona Orosházán, Halasi Mária Mezőkovácsházán, illetve Lovász Sándor a Dégáznál, Dém^isznál — arról érdeklődtek, hogy a fogyasztók milyen ellátásra számíthatnak 1988 89 telén. Szeptember 30-ig váltsa be ön is tüzelőutalvanyát! — harsogja a hangos hirdetőből egy női hang, — Vannak, akik még nem tették meg? — kérdezem Illovsizky Bélámét, az orosházi Tüzép-telep vehetőjét. — Végeztem egy rövid közvélemény-kutatást, melynek eredménye: körülbelül tízen nem váltották még be utalványaikat. Ök tatabányai brikettet akarnak vásárolni, de jelen pillanatban mimes. Am az 5-600 mázsa jó minőségű szilárd tüzelőanyag néhány napon bélül megérkezik. Készletünk igen nagy, összesen 350 tonna szenünk van — tájékoztat a telepvezető. — A hatholldas telepem kokszot, brikettet, tűzifát, liengyellborsót tárolunk. — Milyen szenet keresnek legámkálbb a vásárlók? — Az utóbbi évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a tatabányai és a német brikett a «legnépszerűbb. — A tüzelőanyagok árait ismerjük. Vajon a szállítás 'költségei hogyan alakulnak? — kérdezem Zalai Béla fuvarost, aki megrakott lovas- kocsijához iparkodik. — Hélyben 15 forintért, külterületre 18-ért vállalok fuvart mázsámként. Most vidékre indulok, Nagyszénásra viszem a felaprított tűzifát. Mázsájáért 25 forintot kérek. Ott a faluban drágább a tüzelő, ezért megéri Orosházáról átszáliíttatni — válaszol, majd sietve felül a bakra és a lovak közé csap. A telepen szén hegyek, farakások. Az emberek jön- nek-menmek, fogatok, teherautók várnak rakodásra. Iilbvszkynéval a mázsa házhoz indulunk. A mérlegmes- ter, Nagy Sándomé még nem tudja, mi járatban vagyunk. — Próbamérés következik — tájékoztatja a telepvezető. A fiatal fuvaros a kapuból fordítja vissza lovait, kocsijával a mázsára áll. Előkerülnek a szállító- céduláik, a mérleg 23,5 mázsát mutat. Nézzük a papirost! — Minden stimmel — álllapítja meg a telepvezető, majd a 'kapuig kísér és közben mondja: — Ilyen ellenőrzésekre szükség van a legváratlanabb pilllantokban is, mert az ördög soha nem alszik ... * * * Megyénkben mind többen fűtenek földgázzal. Farkas Zoltán, a Dél-Allöldi Gázszolgáltató Vállalat szolgáltatási főosztályának vezetője a következőket mondja erről: — A Békés megyei fogyasztók száma megközelítette a 61 ezret január elsején, december 31-éré pedig több mint 72 ezren lesznek. Közülük fűtésre 62 és fél ezren fogják felhasználni a földgázt. A megye fogyasztása ez évben elérheti a 310 millió köbmétert, ebből 109 millió forintot a háztartások használtnak fel'. A .gázellátásban semmiféle korlátozást nem tervezünk, a fogyasztók igény szerinti kielégítését biztosítani tudjuk. — Változik-e a gáz fűtőértéke? — Nem, a jelenlegi stabil szinten marad. — Akikor is, ha mínusz 30 fokokat mérünk? — Rendkívüli időjárási körülmények esetén a különböző korlátozás jellegű intézkedések országos szervek hatáskörébe tartoznak, de ezek sem vonatkozhatnak a lakosságra, illetve a legfontosabb kommunális fogyasztókra. Egyébként eddig 36 Békés megyei településre jutott el a gáz, újabb két helyen (Füzesgyarmaton, illetve Sark adk eresztúron) pedig év végéig várható bekötés. Mezőkovácsházán ez évben fejeződött be az egész városra kiterjedő gázprogram megvalósítása. Ezzel a családi házak és a közülietek fűtési lehetőségei az olaj- és szilárdtüzelés mellett kibővültek a korszerű gázfűtéssel. (Folytatás a 3. oldalon) Szélsőséges érzelmek vi- harzotítak át a magyar táboron szombat délelőtt, a kajak-kenu döntők második, befejező napján. Eleinte a kétségbeesés, sőt, a döbbenet volt az uralkodó, s nem is ok nélkül, mert ugyan ki gondolta volna, hogy az ötszörös világbajnok Csípés Ferenc, a magyar csapat szellemi — és nem csak szellemi — vezére kilencedik, utolsó lesz a kajak egyesek 1000 méteres döntőjében? Aztán a nőd négyes ezüstérme már mosolyt csalt a magyar nézők — és Parti János szövetségi kapitány — arcára, hogy aztán valóságos népünnepély törjön ki, amikor a férfi kajak négyes megnyeri az utolsó számot. Csípés szinte önkívületi állapotban kezdte a K—1 3000 m döntőjét, sugárzott róla, • hogy nem akarja alább adni klubtársa — és jó barátja —, a szintén honvédos Gyulay Zsolt 500- on elért aranyérménél: 500- nál és még 750-nél is vezetett, de ekkor mór nem tudta visszaverni a mellette levő póflyán evező amerikai Barton rohamát. A szám világbajnoki címvédője elhúzott Csípés melllett, s — a magyarok nem akartak hinni a szemüknek — az ösz- sz.es többi ellenfél .is! Csípés az utolsó helyen ért be ... Nem is Barton győzelme, a meglepetés, hiszen a gyermekkorában paralízisen átesett, s azóta nyomorék lábú sportoló kiváltó kajakos, ráadásul „járművét” az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA fejlesztette ki, potom 100 000 dollárért. Ám az ausztrál Grant Davies ezüstérme annál inkább az! — Elképesztő kiegyenlítődés megy végbe a sportág erőviszonyaiban — kommentálta a történteket a szövetségi kapitány. — Lassan olyan 'lesz a sportágunk, mint az atlétika vagy az úszás, legalábbis ebbőd' a szempontból. M.i okozhatta Csípés rövidzárlatát? Egy futam során nem lehet háromszor „robbantani”. 500-nál és 750- nél még sikerült kivédenie Bariton rohamát, de a végén már nem. Teljesen „bekötött”, azaz begörcsölt a karja, s miután lecsúszott a dobogóról, már teljesen mindegy volt, hogy negyediknek vagy kilencediknek fut be. A kenu egyesek versenyében induló Pulai Imrét (19) nem nyomta olyan teher,, minit Csípést, tőle már a döntőbe jutás is siker volt. Az elsőség kérdésébe természetesen nem tudott beleszólni, az aranyait az apró termetű szovjet Klementyev tankönyvbe iiltlő stílusban nyerte. Pulai nagyon igyekezett, s végül a számára igen jó hatodik helyet szerezte meg. — Örülök ennek a helyezésnek, ennél többre most még nemigen, vagyok képes — mondta a csapat benjamin ja. Hla Puilad örült, akkor a magyar női négyes tagjai méginikább. Az NDK mögött sámán másodikok lettek, a nagy vetélytársnak tartott Bulgária — amelynek kvartettjét az egyéni olimpiai bajnok Geseva irányította — nem volt veszélyes rájuk. — Csak múlt vasárnap tudtuk meg, hogy ebben az össizeáTítáisban indulunk — mondta Géczi Erika (29), az egység vezérevezősie. — Nagyon szerettük volna még jobban megszorítani az NDK-«t, mert most nem olyan jók, mint a korábbi éveikben. Sajnos, nekem már nem maradt több erőm a hajráira, pedig éreztem, hogy a mögöttiem ülők — Mészáros Erika, Kőbán Rita és Rakusz Éva — még rá tudnának «tenni egy lapáttal. Géczi Erika — aki 1981 óta váltogatott és ez idő alatt mind háromféle viálgbajnoki éremből szerzett — ezzel több minit tízéves pályafutását koronázta meg, s mint mondta«, a jövőben már csak klubjában., a BSE-ben versenyez. Ezzel szemben nem vonul vissza Birgit Fischer- Schmidt, akinek pályafutása méltó lezárását jelentette volna az egyes pénteki megnyerése. Ott azonban kikapott Gesevátóili, s ahogy a szombati, a négyés megnyerését követő sajtóértekezleten kijelentette, hazatérése után erősen fontolóra veszi, hogy folytassa-e a versenyzést. A kajakkiráiiynőnek tíz éven ált nem volt méltó ellenfele, most viszont van, s ez további erőfeszítésekre ösztönzi. Az amerikai Greg Barton második aranyérmét nyerte a kajak kettesek 1000 méteres versenyében. Partneréveli, az óriás termetű Norman Belilinghammeil sókáig csak a harmadik helyen haladtak, s a két szomszéd ország, Üj-Zéland és Ausztrália kajakosai vívtak öldöklő harcot az élen. A hajrában Bartonék robbantotibak, s minimális különbséggel győztek. A dobogón tehát amerikai, új-zélandi és ausztrál egység állt — ilyesmire még sohasem volt példa a sportág történetében., hogy az érmesek közé ne kerüljön be európai! Helyi Tibor és Rajna András, az MTK-VM kajakosai kiábrándítóan versenyeztek, a nyolcadik mögött több minit öt másodperccel .lemaradva utolsók lettek ... A kajak négyes bravúros sikere bearanyozta a magyarok számára a szombatot, s ellenkezőjére fordította az addig kissé szomorkás hangulatot. A győzelemmel a sportág olimpiai éremtáiblá- zatán a harmadik helyre jött (Folytatás a 7. oldalon)