Békés Megyei Népújság, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-12 / 244. szám
1988. október 12., szerda „Tiéd már a távoli cél?!. 99 Évadnyitó premieren: La Mancha lovagja Aldonza-Dulcinea: Holt Zsuzsa, és a lovag: Lengyel Ferenc MNsUMTd Sancho az ő gazdájával: Magyar Tivadar, Lengyel Ferenc Fotó: Kovács Erzsébet Megható és tanulságos történet arról (zenés játékban elbeszélve), hogy mi végre is olyan az ember, amilyen. Hogy miért rászedhető, hogy miért (hazudik önmagának szivárvány (csalóka?) világot, hogy miért vágya így élni, ■ hogy miért keresi így a harmóniát, a szépséget, a nyugalmat, a békét? Hogy mióta tudja: a í valóságos világ óriások lábaival tiporja szét azt, ami álom, ami valami több, mint a mindig megengedett átlagember. Aki Mancha-i ember, mint itt, ez a bús képű lovag, aki hosszú várakozás után elérkezett a Jókai Színház színpadára is, mert Tasnádi Márton, az új főrendező, az előadás rendezője úgy gondolta, ideje jött mostanra, hogy szembesüljünk- azzal is, hogy mennyire áiomvilág az, amit ez a Don Quijote-Cer- vantes annak hisz, tud, lát és élni akar. Látható, hogy a rendező nemcsak azért igyekezett kiemelkedőt produkálni ezzel az előadással, mert (végül is) ez az első „hatalmon belüli” bemutatkozása a színházban, ahol azért (ahogy ez lenni szokott) egy új vezetés konfliktusokat is teremt, nemcsak bemutat. A feszült törekvés, mint említettem, szinte tapintható, és a végeredmény lehet, hogy éppen a nagy igyekezet miatt, felemás. Pedig (bizonyos!), hogy Tasnádi Mártonban az is keményen munkált, hogy Dale Wasserman musicaljével ő maga is elmondjon valamit a világról, mely mostanában különösképpen zavaros, értékek vesznek és értéktelenségek szentesednek, (de mindez fordítva is igaz!), a máról szólni most Cervantes halhatatlan alakjával: izgalmas vállalkozás. A szándék (persze) sohasem mentség, azért mégis jelez valamit: nevezetesen és itt éppen azt, hogy a színház a hangját keresi a világban (és nemcsak a színházi világban!) és a La Mancha lovagjával vélhetően rá is talált arra, amit sokan érzünk, amit sokan látunk, és amiről szólni (a színházművészet nyelvén is) kötelesség. Nem magyarázat és nem felvezetés mindez, a tények rögzítése inkább. De nézzük az előadást, a szándékok megvalósulását, mely — miután felmegy a függöny — nem tűr semmiféle magyarázkodást, utólag manipuláló széljegyzetet. Láttunk egy megindító, megrendítő záróképsort, felizzott az, hogy „színház”. Bár közben is, és elsősorban akkor, amikor Leigh világhíres dalai következnek, és repült velünk az, hogy „... az álom amit nem láttak még, -és győzni, hol nem győztek még, a bánatot eltűrni némán, s járni ott, ahol nem jártak még ..akkor is színház van, és felejthető az előtte-utána eluralkodó sta- tikusság, az, hogy a színpad többször is állóképpé mere- vül, hiába van három kitűnő színész (és énekes): Holl Zsuzsa, Lengyel Ferenc, és Magyar Tivadar (Aldonza, Don Quijote-Cervantes és Sancho), érdeklődésünk ébrentartása nem kis erőfeszítésbe kerül. Igen, van ebben az előadásban három kitűnő, a szerepre elhivatott színész, van azért még néhány elragadó jelenet, érezhető a mozgás — koreográfia kidolgozottsága (túlságosan is), és az a bizonyos záróképsor, ami kiemelkedik; közben a már felemlített állóképszerűség, és egy különös, hatásra spekuláló modorosság: o generálpauzák eluralkodása. Mindez közel van már ahhoz, hogy az előadás belső ritmusáról is szóljunk, ami persze relatív dolog. .Lehet lassú (van ilyen, különösen a rettenetesen zavaró, hosszú szünetekkel megtűzdelt környezetben), aztán a túlzottan felpörgetett részek, amikor az addig önmagával mit kezdeni nem tudó csavargók „kara” végre aktívvá vághat; csak az igazzá ritmus nincs el-, vagy megtalálva, netán kitalálva. Az első rész, az elő&dás indítása különösen lassú, és már ott fárasztó, szerencsére a fogadó-kastély jelenetben Lengyel Ferenc és Magyar Tivadar azonnal önmagára talál, elemében van, az ot;t már „színház”. Lehet, hogy kicsinyesség (de el nem hanyagolható), hogy kényszerűség megemlíteni: nem biztos, hogy any- nyira el kell vonatkoztatni a hagyományos (?!) színháztól a nézőt, hogy a díszlet-ládákra is ráírják „Jókai Színház”, mert ezzel az erő- yel (indokkal?) azt is odaírhatnák, hogy „Tüzép”, vagy „Afit”, esetleg „totó-lottó”. Vagy „Jöjjön diszkóba a Guilio bárba”, habár azt már lebontották . . . Igen, ezek azok a pontok, ahol az ötlet már nem jelez semmit, csak zavar, sőt: nevetséges. A lényeg azonban mégis az, hogy a színház évadnyitó előadásán felvillant, és a végén nyílt, elismerő tapsban fejeződött ki az előlegezett bizalom, és a három kitűnő alakítás feletti öröm: lehetséges, hogy innen tovább .lesznek még igazán sikeresebb előadások ebben az oly sok viszályt megélt színházban, ahol, hogy valami kiutat keresnek a kulturális, művészeti, netán morális és főleg a kihangsúlyozott gazdasági szakadékból, mint általános, makrokörnyezet- ből; nos, hogy ebből a kiutat keresik, és színházat csinálni vállalkoznak nem éppen rózsás, sőt egyszerűen kegyetlenül nehéz körülményben, az nem vitatható. Ide kívánkozik még, hogy Holl Zsuzsa, Lengyel Ferenc, Magyar Tivadar szép és igaz, tehetséges alakítása mellett dicsérhetjük Kalapos László, Kincses Károly, Nagy Mari és Jancsik Ferenc kvalitásait, és a most megismert Réti Andrea színészi képességeit, remélhető, nagyobb feladatokban is bizonyít majd. Kocsák Tibor m. v. és Ha- rányi Márton közreműködését csak elismerés illetheti, a koreográfus Novák Éva (habár beugró volt) többet is adhatott volna az előadáshoz. A díszlet, a játszási környezet viszont nem igazán színvonalas. A kopárság látványa még nem elég az inkvizíciós „viszonyokhoz”, ez a környezet bizony szétesik olykor. Mira János, aki ^a díszlet- és jelmeztervezésre vállalkozott, a jelmezek megtervezésével produkált pobbat. Miért hazudik hát önmagának szivárványt az ember, és miért álmodik? Miért akarja jobbítani a világot, bukások árán is, szenvedély- lyel, hittel és reménységgel telítve? Miért, hogy az Álom a gazda, és a földhözragadt Valóság a szolga mégis? Ez csak valami csel, tréfa, szél- malomharc-kitüntetés ?! Az is elég, hogy „tiéd már a távoli cél? ...” Talán az is elég. gags Ervin • ll „Ép testben.. Testnevelesoran a mezokovacshazi Hunyadi János Gimnázium I. osztályos lánytanulói GÁL EDIT KÉPRIPORTJA
