Békés Megyei Népújság, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-24 / 254. szám

1988. október 24., hétfő

■ ■

SZERKESSZEN VELÜNK!

Tótkomlós

Megemlékezés, küld ö ttvála sztás

A helyi politikai társadalmi szervek szervezésével került sor községünkben 1988. október 6-án, egy ünnepi gyűlés megtartására. A községi ünnepi gyűlés keretén belül került sor az 1848—49- es magyar szabadságharc kiemelkedő alakjairól való megemlékezésre, a továbbiakban községünk 1944. október 6-án történt felszabadulásáról esett szó. Végül pedig községünk sajátos helyzete miatt az ország nemzetiségi politikájáról, mely ezekben a napokban a figyelem előterébe került a soron következő nemzetiségi kongresszusok megtartása, illetve ezt megelőző előkészítés miatt. Az ünnepi gyűlés a helyi úttörőzenekar által előadott Himnusz hangjaival vette kezdetét.

Az ünnepi gyűlés színvonalának emelését szolgálta a

szlovák általános iskola tanulóinak műsora, mely a résztvevők körében nagy tetszést váltott ki. A községi gyűlés ünnepi szónoka Juhász Pál, a nagyközségi tanács elnöke volt, aki a fenti napirendi pontoknak megfelelően tartotta meg előadását és méltatta az évfordulók jelentőségét. Külön kitért a nemzetiségi politikánk feladataira, hogy e gyűlés hivatott arra is, hogy a soron következő Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének VIII. kongresszusára a község lakossága küldötteket válasszon.

Ezután került sor a községi HNF-titkára, Kajos István által tett előterjesztés alapján a kongresszusi küldöttek javaslattételére. A községi gyűlés egyhangúlag választotta meg kongresszusi küldötteknek: Matatsz Istvánná, Libor Mihályné, Le- ginszki Mária, Majoros János, Lopusnyi András, Les- tyán Mihály, Istvánná Racs- kó Anna és Sávolt Mihály nemzetiségi aktívákat.

Az elnökség soraiból kért szót a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének titkára, dr. Alt Gyula, aki csatlakozva az ünnepi gyűlés szónokához, méltatta a többszörös ünnepség jelentőségét, Külön kitért a község szlovák nemzetisége

szempontjából fontosnak ítélt soron következő nemzetiségi kongresszusra, hogy a most megválasztott küldöttek eredményesen lássák el feladatukat. Az ünnepi gyűlés a levezető elnök zárszava után. az Intemacionálé hangjaival ért véget.

Sávolt Mihály

Zsúfolt járat

A Békés Megyei Népújság hasábjain pozitív és negatív értelemben gyakran jelenik meg írás a Volán Vállalatról és dolgozóiról. Ügy érzem, mégis érdemes újból tollat ragadnom, talán segítenek a Békéscsaba—Szarvas útvonalon levő zsúfoltságon. E Korok írója gyakran utazik Szarvasra és vissza. Szombat délelőtt, vasárnap délután és hétfőn reggel oly sok az utas, hogy örüljünk, ha „beférünk”. Ilyenkor néz szúrós szemmel a fáradt, fájós lábú idős ember a diákra, aki fürgén felugrik és helyet foglal magának és társainak. Akárhogy csűröm-csavarom, nem tudok haragudni a diákokra, hiszen ők is megfizették a viteldíjat, ráadásul korán keltek, félig imég alszanak, nehéz nap vár rájuk, jogos, hogy üljenek több mint egy órán át.

A közelmúltban egy hétfői reggelen a 6.20-as autóbusszal utaztam Szarvasról Békéscsabára. Előttem egy két bottal járó, műlábú idős hölgy Iparkodott felkapaszkodni. Amíg segítettünk neki, mellette felosont egy-két diák bérlettel, lentről biztatták a többiek: „Fogd a helyet!...”

Mire felértünk, egyetlen hely volt „üres”, rajta egy divatos fehér táska. Megkértem az ablaknál ülő fiatal lányt, hogy legyen szíves felvenni a táskát, hadd üljön le a Ihölgy.

— Foglalt 1— felelte vállrándítva.

— Magamnak nem kérem a helyet, de nem látja, hogy a hölgy rokkant?

Ezúton kérek bocsánatot az idős hölgytől, kicsúszott a számon ez a szomorú szó. A következő ülésről mindjárt felállt egy fiú, átadta a helyet nekem. Nem ezért szóltam, de köszönöm! Ülő helyzetből könnyű volt az álló utasokat megfigyelni. Kire ,a munka, kire a tanulás várt aznap, mások kórházba, vagy orvosi szak- rendelésre utaztak. Egy kisfiú állva aludt, csak azért nem esett el, mert szorosan álltak mellette a felnőttek.

Az említett útvonalon gyakran utazók nevében kérem az illetékeseket, segítsenek abban, hogy kényelmesebben utazzon gyermek, felnőtt és nyugdíjas az év minden inapján.

a.

így könnyebb

Ez év október 10-én vérképvizsgálat céljából a békéscsabai kórház laboratóriumába kellett menjek. Elszörnyűlködve láttam, hogy csaknem ötvenen várakoztak hasonló vizsgálat miatt. Itt szeretném csodálatomat és nagyrabecsülésemet kifejezni a labor dolgozóinak, akik nagy szakértelemmel, gyorsan, mosolyogva végezték feladatukat, és meg merem kockáztatni, szeretettel foglalkoztak a beutaltakkal. 0| ha mindenütt így lenne, mennyivel kevesebb lenne az ideges „ügyfél”. Dr. Kazóné Nagy Éva Békéscsaba

Átadták

Ülök a tévé előtt és figyelem a' sajtótájékoztatót, miszerint: megtalálták Horváth Renátát és egyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnüldöző osztálya őrizetbe vette Páll Lászlóné 33 éves, foglalkozás nélküli, dunakeszi lakost, és a többi. Szívet "melengető és egyben torokszorító másodpercek, amikor megláttam ezt a kis szőke csöppséget egészségesen, közel egy év után. Egyszer csak azt hallom, hogy „átadták” szüleinek. Íme, csakugyan, ott a sajtótájékoztatón „átadták” Renátát szüleinek, akiknek szemmel láthatóan — érthetően — nemigen tudott örülni. Hiszen majdnem egy év telf el. A nyelvészet Grétsy professzor feladata, de nagyon bántotta a fülemet ez a szó, „átadták”. Mint egy tárgyat, egy élettelen valamit. Nekem jobban tetszett volna így: A riporter a sajtótájékoztatóról így tudósít. „A kis Renáta az orvosi vizsgálatok és az elmaradt kötelező védőoltások elvégzése után, visszakerült szüleihez. Az orvosi vizsgálatok teljesen egészségesnek és jól fejlettnek találták. Közben a kamera mutatta volna őt új otthonában, szülei társaságában.” Viszont szívesen hallanám, hogy átadták X városban, vagy községben a határidőn belül elkészült 12 tantermes iskolát, óvodát, netán uszodát. A rendőri szervek előtt viszont mélyen meghajlok; óriási munka volt! Minden látványosság nélkül. Köszönet érte.

Mar cső István

Medgyesegyháza

A tisztesség úgy kívánta volna...

Október 19-én, este fél 6 tájban e sorok írója szemtanúja volt egy, ha nem is mindennaposnak mondható, de eléggé gyakran előforduló közlekedési „csattanásnak”. Talán a kár, (amelyet az a koccanás okozott, említést sem érdemelne '— (a jobb oldali Irány- jelző t lámpabúra tört le) —, inkább az eljárás az, ami ez esetben elítélendő. Az a közönyösség, nemtörődömség, amelyet ez az eset jól péld&z.

Történt, hogy Békéscsabán, a (Bartók Béla út |és a Temető sor kereszteződésében a lámpa zöldre váltott. A kocsisor lassan megindult Jamina felé. A hídra haladó konvoj lassításra (kényszerült egy elöl haladó kerékpáros miatt. A fehér Trabantnak is lassabb- ra kellett „fognia” a járművét. Ezt a manővert valami oknál fogva népi tudta követni az a sárga, utánfutós Daciás férfi, aki csikorgó fékezéssel már csak a Trabant hátuljába tudott „blokkolni”. A trabantos nő kiszállt az autóból, s pórbálta mutogatással kérni a kárt okozót, hogy oldalt, ;az út szélén áUjon le. (A hosszú kocsisor* miatt, amely utánuk áUt még...) Ezután a fiatalasszony Visszaült, s irányjelzett jobbra —, kivárva az elhaladó segédmotorkerékpáros férfit —, hogy a kanyarodó sávra húzódjon. A Daciás pillanatig hajlandóságot mutatva centikre megindult jobbra, majd gondolt egyet, s mégis kivágott balra, szinte megtáltosodva száguldott fel a hídra. A trabantos nő állt, csak állt... Csodálkozva a félreeső sávban a kocsija hátuljánál. Aztán a hátsó ablakban felbukkanó kis fejecskét meglátva nyugtatgatta gyermekét. Visszaült és lassan ő is továbbhaladt... (b. V.)

A Békéscsabai Szőnyegszövő központi telephelyén a szövetkezeti bizottság az elmúlt hét végén hívta össze nyugdíjasait. A már hagyománnyá vált ünnepélyes nyugdíjastalálkozón több mint 200 idős embert köszöntöttek, majd vacsorával kínáltak, amelyet a Lenin szocialista brigád készített és a szövetkezet vezetősége személyenként 500 forinttal ajándékozta meg nyugdíjasait

Szathmári Sándor:

Méztermelés

A dolgozókat a munkahelyükön hívták össze, a kilencedik akácfa alatt, egy napraforgóra. A kitűzött időben, amikor az akácfa árnyéka éppen a gyermeklánc- fűhöz érit, a meghívottak egymás után bújtak ki az akácvirágokból, sűrű rajokban repülitek a gyűlésre és izgatott zümmögéssel kérdezgették egymástól, hogy vajon mi lesz a mai gyűlés tárgya.

De már leszállít Potroh is, a nagy tekintélyű, bölcs here, mire a zsivaj azonnal megszűnt.

Potroh megnyitotta a gyűlést, közölte, hogy tárgya a folyó évi méztermelés lesz. Megelégedését fejezte ki a dolgozóknak a tavalyi munkáért.

— Voltak azonban hibáink — mondta —, amennyiben a lemaradásoknál nem adtuk meg a kellő időben a segítséget a lassabban dolgozók munkájának feljavítására, de kétségtelen, hogy a tervet általában teljesítettük.

— A termelésnek azonban folyton fejlődnie kell — folytatta —, hogy jobban jóllakhassunk. Éppen ebben >az ügyben örömhírt kell közölnöm a dolgozókkal.

Mindenki megremegett, mert ismerték Potroh örömhíreit.

— Közölnöm kell ugyanis — folytatta —, hogy kaptárunkból több dolgozó azzal a lelkes felajánlással

fordult hozzám, hogy termelő munkájukat az idén húsz százalékkal kívánják felemelni. Azt hiszem, hogy ezután mindannyiunk egyöntetű óhaját közvetítem, ha kijelentem, hogy kaptárunk az idén húszszázalékos munkatöbbletet ajánl fel.

Döbbent csend következett. A megjelentek egymásra néztek, majd Fullánkot figyelték, akiről mindenki tudta, hogy a rendőrség megbízottja és vizsla szemmel figyeli a hatást.

Potroh felkérte a hallgatóságot, hogy szóljanak hozzá a tárgyhoz.

Mindenki izgett-mozgott, mindenki a másikat figyelte, míg végül Zümi nyújtotta fel csápjait.

— Tessék! — mondta Potroh.

— Én úgy gondolom — kezdte Zümi —, hogy már tavaly is igen lelkesen - dolgoztunk, amint ezt Potroh kaptára is elismerte. Tisztán emlékszem, hogy tavaly ősiz- szel mennyi mézünk volt. Annyi, hogy három kaptár iis kihúzhatta volna vele a telet. Mégis, a tél végén alig volt mézünk.

Fullánk most feléje fordult, Zümi szomszédai fi- gyelmeztetőleg rángatni kezdték a szárnyát, de az folytatta:

— Kérem tehát Potroh kantársat, legyen szíves nekünk felvilágosítást adni, hova tett a megtermelt méz? Fullánk idegesen rángatta

Eltűnt...!

A mellékelt fényképen látható bronz relief a gyomai ún. Kisréti református temetőből, körülbelül hatvan esztendei ottléte után a közelmúltban eltűnt. A relief Papp Zsigmond festő, szobrász, közéleti gazdaember alkotása. 1988. október 15- én, szombaton délelőtt vettem észre, hogy nincsen a helyén. Papp Zsigmond örökösei; dr. Futó Zoltánná, született Papp Ilona és leánya, Futó Ilona megbízásából kérem azokat a gyorna- endrődieket és másokat is,

akik szeretik a szépet és a tisztességes életet, segítsenek abban az igyekezetünkben, hogy a relief minél előbb megkerüljön. „A magvető és a nagy arató” című alkotás Papp Zsigmondnak egyik legkorábbi munkája. Nagyszüleinek, Csapó Jánosnak és Kiss Lídiának állított emléket vele. Ez az alkotás — ha úgy tetszik — a gyoma- endrődieké is. Kérem, szíveskedjenek ennek a rövid kis óhajnak, sóhajtásnak helyet adni a rovatban. Hátha lesz foganatja.

Cs. Szabó István

múzeumvezető,

Békéscsaba

„Sikerélményt?”

Sajnos, fái ávszázaddál a hátam mögött jól megkaptam. Előrebocsátom, nem az az elsődleges szándákom, hogy a szeghalmi háztartási bolt dolgozóit megbántsam, mert ügyes reklámfogással becsalják a boltjukba a kedves rvevőt, ugyanis iszáp sorjában kirakják az fizlet elá érdekes módon a náluk vásárolható kész termékeket; például rotációs kapa, fejőgép, vastalicska. Én ez utóbbi áruba „estem” bele. Kék volt, vörös felnivel, levegővel telt fekete gumival. Nagyméretű gumikerekén, mely merészen a puttony alá volt építve, állt — nem! •—, feszített a többi, szintén modern vonalú gép között. Kertes házban lakó ember álma. Ezt nem hagyhatom ki. Döntöttem.

Az, hogy ezresből mindössze huszonöt forintot kaptam vissza, csak annyi volt, nyeltem egy nagyobbat. Felemelt fejjel, enyhe bizsergő érzéssel sétáltam le az udvar hátuljában levő raktárba, ahol elébem tett az eladó egy kék bádogládát, két, középtájon psszepapírozott görbe csövet és egy vörös felnis gumikereket. \Egy világ dőlt össze bennem. Reklamálásomra az egyik kedves Ikiszolgáló hölgy (megjegyzem, volt humora) közölte velem, hogy szeretik, ha a kedves vevő egy sikerélménnyel gazdagabb lesz, mire összeszereli. Köszönöm a sikerélményt, de szívesen lemondtam volna róla. így, a /nyilvánosság előtt tisztelettel kérdezném, mi lenne, ha úgy reklámoznák az árut, ahogy árulják. Nem gondolják, hogy mindannyiunk idegrendszerét elég megpróbáltatás éri úgy is, ha szándékosan nem -bosszantjuk egymást?

Szikora Antal, Békés

csápjait, de Potroh, a bölcs here nem jött ki sodrából.

— Zümi kaptára kérdésére egyszerű a felelet — mondotta. —. Munkánkkal

jövőnket alapozzuk meg. Aki télen enni alkar, az nyáron dolgozzék és főleg ne egye meg a mézet idő előtt. Ha nyáron teli zabáljuk magunkat, azzal jóformán a telünket esszük meg. A henyélek aztán tél vége felé ott tolonganak a sejtek körül. Fullánk kaptára alig győzi őket elzavarni.

— Ügy van! — kiállított közbe Fullánk.

— Nos hát — folytatta Potroh —, ezek az ingyen- élők nemcsak a mézet pusztítják, de' még hozzá ál- híreket is terjesztenek a mézhiányról.* Rendre kiderült azonban ezekről, hogy voltaiképpen a darazsaik szolgálatában állanak, azoknak titkos ügynökei. Ezek a dologtalan mézpusztítók a társadalom heréi. Ezeket le kell álcáznunk és szétzúz-, inunk.

— Ügy van ! — kiáltotta közbe Fullánk és látszott, hogy kész azonnal leálcázni és szétzúzni azt, akit Potroh kijelöl.

— Nekünk — folytatta Potroh emelt hangon — csak szorgalmasan dolgozó kap- táraafcra van szükségünk. Mi mindnyájan dolgozó méhek vagyunk és öntudatosan kizárjuk magunk közül a heréket!

— Le a herékkel! — kiáltotta Fullánk körültekintve és szemeivel kereste, kit lehetne herének minősíteni. Amerre nézett, a dolgozók siettek helyeselni.

De Potroh, a bölcs here, csendet intett.

— Meg fogjuk indítani a küzdelmet a herék ellen és remélem, hogy ebben a munkában a kaptár minden öntudatos dolgozója támogatni fog. Főként azonban oda kell igyekeznünk, hogy termelésünket fokozzuk. Ha több mézet termelünk, nyilvánvaló, hogy többet is fogunk enni. Azt hiszem, elég világosam fejeztem ki magam és Zümi kaptára is megértette, hova lesiz az a sok méz, amiről beszélt. Vagy nem? — .kérdezte kihívóan.

—- Éljen! Éljen! — hangzott mindenfelől és tapsoltak, bár mindnyájan tudták, hogy hova lesz a méz.

Zümi újra fel állott.

— Igen — mondta —, megértettem. De őszintén szólva még mindig nem egészen világos előttem, hogy hova lesz a méz.

Mindenkibe beleszorult a lélegzet. Zümi érezhetően a legkényesebb ponthoz közeledett. Jobbról-balról rángatták a szárnyát, de ő kivágta:

— Beszélni kelűiene a Bölcs Méhésszel.

Az elszörnyedés moraja futott végig. Fullánk egy lépést tett Zümi felé és Pot- roihra nézett. Zümi azonban diplomatának bizonyult.

— Jól tudom — mondta _, hogy mindent a Bölcs Méhésznek, kaptárunk egy barátjának köszönhetünk. Az ő nagylelkű támogatása tette lehetővé, hogy kaptárunk jólléte a mai fokra emelkedjék. <3 küldte el támogatásunkra Potroh és Fullánk kaptársafcat...

A kitört taps csillapodása után így fcflytatta:

— Akik lehetővé tették a