Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-10 / 217. szám

1988. szeptember 10., szombat o SZÜLŐFÖLDÜNK Kastélyok és kastélyparkok Csabaszabadi — Beliczey kastély M ed gyesegyházáról Oros­háza felé haladva Medgyes- bodzás előtt jobbra letérünk és 8 km megtétele után meg­érkezünk a néhány száz la­kosú Csabaszabadiba, mely' közigazgatásilag Békéscsabá­hoz tartozik. A ikastély és a hozzátarto­zó 484 hold föld Beliczey Miklós nagybirtokosé volt. A gazdaság alapjait a szülők rakták le. A gazdasági épü­letek — emeletes magtár, is­tállók, virágház — és a cse­lédek lakásai „hosszú sor” a kastély körül voltak. A gaz­daságot Nemes József szám­tartó és Pleskovics Antal gazdatisztek irányították az 1940-es években. Állattartás a kastélytól tá­volabb volt. A Mariska-ma- jorban sertéseket, a Rudi- majorban ökröket tartottak. Csak a parádés lóistálló állt a kastély közelében. A do­hánytermesztés központja a Kertész-tanya volt. A nehezebb munkákhoz már gépeket használtak, me­lyekért — a ma 77 éves — Marosán József felelt. A kastélyt és a körülötte levő parkot és kertet magas drótkerítés vette körül. A bejáratokat vaskapuk zárták le. A kastélyba gyakran ér­keztek vendégek, különösen ősszel a vadászatok idején. Egy ilyen alkalommal járt itt Horthy Miklós is! 1944 őszén a család 14 hatalmas ládába csomagoltatta az in­góság értékesebb részét és Ausztriába menekült. Beli­czey Miklós földesúr a határt átlépve fejbe lőtte magát! A felszabadulás után a kastélyból a bútorokat, az ágyneműt kocsikra rakták és elvitték. A nagy festménye­ket széthasogatták! A gaz­dasági épületek egy részét 1945 tavaszán a kezdődő épít­kezésekhez hordták el. Ami megmaradt, azt a tsz később átvette. Sajnos mára ezeket is szétverték. A lóistálló fa­lai még mindig ott fehérle­nek az embermagasságú gaz­ban, dacolva az idő vasfo­gával. A cselédek házait is szét­verték, lakóik elköltöztek. 1946-ban nyolc szlovák csa­lád átköltözött Szlovákiába. Csak Marosán József és fele­sége maradt itt, mint mond­ják, a végső pillanatig. A 21 szobás emeletes kas­tély magva az 1900-as évek­ben épült, melyet hozzáépí­téssel később bővítettek. A kastély oldalába egy karcsú torony csatlakozik. A torony alján levő aljtón — amely most be van falazva —, a nagyterembe juthattunk. A toronyrészben fut a csiga­lépcső, mely az emeletre ve­zet. Az ablakokon díszes vé­dőrács és faredőny van, amely még néhol működik is! A bádogpárkányos abla­kok egyenes záródásúak. Az ablakokon vasból készült vi­rágláda-tartókat találunk. Ezekben egykor virágokat gondozott Kován András kertész. A főbejárat előtt mozaikkal kirakott terasz ta­lálható, melyre íves lépcső­kön jutunk. A terasz tetőze­tét karcsú, kerek és szögle­tes oszlopok tartják. Az osz- lopfőkön épen maradt csiga­vonalú díszítőelemeket lát­hatunk. A hátsó kijárat fölött vas­vázas, üvegezett előtető van. A körbefutó folyosót egykor „agancseerdő” díszítette. Minden szoba parkettázott. A szobák falát mindig hófe­hérre meszelték. Ez alól csak a nagyterem volt kivétel. Itt fogadták a vendégeket és itt terítettek számukra. A meny- nyezetről lelógó óriáscsillárt természetesen összetörték. A több éve üresen álló kas­tély csak jóindulattal mond­ható lakhatónak. Napjaink­ban szemtanúi lehettünk egy lelkes csoport heroikus küzdelmének. A csoport le­gális, jogi képviseletük van és ittlétüket tanácsi engedély biztosítja. A csoport neve: Ifjúsági Művészeti és Műve­lődési Egyesület. Van közöt­tük festő, szobrász, irodal­mat kedvelő. Egyik vezető­jük Boros Péter rajztanár. Gazt irtanak, vakolnak, me­szelnek és alkotnak. A nagy­teremben már kiállításuk is van! Fáradtak, lelkesek és boldogok. Az elhagyott kas- tény értelmes hasznosítására reális tervük készült. Mű­vésztelepről álmodnak, me­lyért tenni akarnak. Segítsé­gért fordulnak mindenkihez. Most az ivóvíz bevezetéséért kilincselnek. A kastélypark faállomá­nya megtizedelt. Mára gon­dozatlan, sőt elvadult erdő lett belőle. Még ilyen álla­potból is érdemes lenne megmenteni! ■ A parkban lombosfákból 12 faj, örökzöldekből és cser­jékből 5-5 fajt találunk nagy egyedszámban. Különlegesség és a megyé­ben csak itt található a nyu­gati tujának egy szomorú változata, mely alatt kedvelt étkezőhelye volt a főúri csa­ládnak! Ez a tiszta levegőjű, alko­tói csend, rendezett körül­mények között maradandó értékek alkotására inspirál­hatná az itt lakókat. Segít­sük hozzá őket! Busa László A több éve üresen álló kastély csak jóindulattal mondható lakhatónak Fotó: Gál Edit Megyénkből indultak ,A mezőgazdaság képes megújulni” Beszélgetés dr. Snés Gábor nyugalmazott államtitkárral Dr. Soós Gábor, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium nyugalma­zott államtitkára Orosházán született. Bár hat éve nyugdíjba vonult, mégis aktívan dolgozik. A munkahelyén ül­tünk le beszélgetni, ahová nap, mint nap bejár. — Hogyan emlékezik szülőhelyére, az egykori — ahogyan Darvas József ne­vezte — legnagyobb magyar falura, Orosházára? — Orosháza a harmincas évek 25 ezer fős lakosságával valóban az or­szág legnagyobb faluja volt. Társadal­ma akkoriban nagyon differenciált, a zömében földdel bíró parasztok mellett sok a nincstelen földmunkás. .Nagy ipara nem volt, egy-két téglagyár, ma­lom és baromfi-feldolgozó ipari válla­lat működött. Az ipari munkásság zö­me a kisipari vállalatoknál dolgozott. A Rákóczi-telep földkunyhóban lakó szegénysége, a gazdag parasztok jó anyagi helyzete, sok problémával küz- ködő, feltörekvő polgárság, a gyakran csak ínségmunkával foglalkozott ipari munkásság jelntette azokat a nagy tár­sadalmi ellentéteket, amelyek Orosházát a Viharsarok egyik forradalmi központjává tették. A mi családunk a munkáscsaládok életét élte. Kilencen voltunk testvérek, abból hat vált felnőtté. Amíg egy kere­sőre támaszkodott a család, nehéz volt a megélhetés. Test­véreim a hat elemi elvégzése után 12 éves korukban ipari tanoncok, szakmunkástanulók lettek, hogy minél előbb, ha keveset is, de keressenek, enyhüljenek anyagi problémáink. Én, mint a legfiatalabb, kerültem olyan helyzetbe, hogy to­vább tanulhattam és egyetemet végeztem. Szegények vol­tunk, ehhez igazítottuk életünket a kis* örömök — amelyek csak csordogáltak — boldogságot jelentettek számunkra és az elmúlt idő megszépíti a gyermekkor kis örömeit is, ame­lyért nap, mint nap meg kellett dolgozni. — Mennyit változott az elmúlt évtizedekben a szülőváros, Orosháza, és milyennek látja a dél-békési mezőgazdasági üzemek jövőjét? — Orosháza változásait mutatja, hogy, amikor születtem az ország legnagyobb faluja volt, most egy egészséges, fej­lődő, iparosodott, korszerű mezőgazdasággal rendelkező vá­ros. Akkor- 25 ezer — most 35 ezer lakosa van. Az üveg­gyár, a baromfifeldolgozó, a vasipari szövetkezetek, a ga­bonaipar, az olajbányászat, a korszerű nagyüzemi mezőgaz­dasággal párosuló kistermelői tevékenység nyomán megsok­szorozódott a város termelési értéke. A városiasodást jelenti a lakosság munka- és életkörülményeinek fejlődése, az infrastruktúra terén mind jobb ellátottság. Jelentősen ja­vultak a kulturálódás, a művelődés feltételei. Valóban, kü­lönösen az elmúlt két évtized során, egészségesen fejlődő várossá vált Orosháza, amely biztos jövőt nyújt szorgalmas lakosságának. A dél-békési mezőgazdasági nagyüzemek jövőjét — a re­mélhetőleg átmeneti nehézségek mellett is — biztosnak íté­lem. A természeti adottság, technikai és emberi felkészült­ség eddig is a táj fajlagos mezőgazdasági értéktermelését 25-30 százalékkal az országos átlag fölé emelte. A táj üze­meinek döntő többsége gazdaságilag szilárd, megfelelő alap­ja van a továbbfejlesztésnek. — Munkáscsaládból származik. Hogyan került először kapcsolatba a mezőgazdasággal? Hol szerzett diplomát, mi­lyen benyomások érték az első munkahelyén? — Bizonyos kapcsolataim már gyermekkoromban is vol­tak a mezőgazdasággal. Bátyáim nyaranként elmentek arató- és cséplőmunkásnak, hogy a részes keresetből meg legyen a család évi kenyere. Egyszer-kétszer én is voltarh marokszedő, törtem kukoricát, így az embert próbáló me­zőgazdasági gyalogmunkát már 15-16 éves koromban meg­ismertem. De szerettem az állatokat is, galambot, nyulat, kacsát tartottam, így azok eladásából már egy kis pénzem is volt. A sors úgy hozta, hogy az elemi iskola negyedik osztálya után polgári iskolában, majd felső mezőgazdasági iskolában, illetve mezőgazdasági középiskolában tanultam, ahol leérettségiztem. A középiskolai tanulással járt a mező- gazdasági gyakorlati munka. A tangazdaság valamennyi munkáját lényegében a tanulóknak kellett elvégezni, így a mezőgazdaság kézi- és fogatos munkáját gyakorlatból megismertem és hozzáteszem, szerettem is. Kitüntetéssel érettségiztem, így felmerült a kérdés, hogy tanuljak-e to­vább? Akkor a szakközépiskolai érettségivel nem lehetett bármely egyetemre jelentkeznem, a kevés lehetőség közül a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdasági és Állatorvosi karának mezőgazda- sági osztályára nyertem felvételt és 1944-ben ledoktoráltam. Tanulmányaim során már dolgoztam minden nyáron néhány hónapot a Leipziger Cukorgyár árpódhalmi béruradalmá­ban, mint gyakornok, majd 1943 októberétől a Műegyetem Mezőgazdaságpolitikai Intézetének lettem munkatársa. Első benyomásaim innen eredtek. A kapitalista uradalomban a cselédsorsot, a látástól vakulásig tartó munkát ismertem meg, de sok gazdálkodási gyakorlatot is szereztem. Nagyon szigorú, de nagy gyakorlati szaktudású intézőm volt, Faze­kas Zoltán. A kutatóintézetben kiváló tudományos felké­szültségű igazgatónk volt Ihrig Károly professzor, akitől az egyes agrárpolitikai kérdések feldolgozásának módszertanát, rendszerezéseinek elveit tanulhattam meg és érzékelhettem, hogy milyen nagy különbség van az elmélet és gyakorlat között. Igaz, hogy kapitalista környezet volt akkor, de sok ismeretet, gyakorlati módszert tudtam hasznosítani később, a szocialista mezőgazdaság kialakításában és fejlesztésé­ben is. — ön igen fiatalon, 24 évesen a Földművelésügyi Mi­nisztérium állományába került. Kitől tanult legtöbbet pá­lyája elején? — Nem volt célom, hogy „állami hivatalnok” legyek; tu­dományos, illetve oktatási területen szerettem volna dol­gozni. Mégis, 1946 elején fiatal kommunista mezőgazdasági szakembereket kerestek a párt központjába, illetve a Föld­művelésügyi Minisztériumba a kommunista államtitkár mellé titkárnak. Így lettem dr. Donáth Ferenc titkára. Tőle sokat tanultam, elsősorban az állam- igazgatási munka alapjainak, a célra­törő ügyintézés, és az emberek ügyei­nek felelős intézése elsajátításában. Ugyanakkor Erdei Ferenctől a tudomá­nyos szemléletet, a logikus rendszere­zést, Fehér Lajostól a következetes ag- rárpxúitika, a szocialista mezőgazdaság megszervezése terén tanultam sokat. Természetesen négy évtizedes munkám során számos kiváló vezetőm és mun­katársam volt, akiknek a tapasztala­tait, ismereteit igyekeztem jól haszno­sítani munkámban. — Melyek voltak a legnehezebb idő­szakok a Földművelésügyi Miniszté­riumban? Mit tart több évtizedes, mi­nisztériumvezetői munkája legjelentő­sebb eredményeinek? — A legnehezebb időszakok az ötve­nes évek voltak. Az ötvenes évek első felében tombolt az adminisztratív elő­írások irányítási rendszere. Feltételek nélkül kellett termelési terveket elő­írni. Közel egymillió kataszteri hold szántóföldet tartalék területként mű­veltek, és 1952-ben a rossz közgazda­sági feltételeket és hiányos anyagi el­látottságot tetézte egy fagyos tavasz, szárazság, 6-7 mázsás gabonatermelés, az állatok egy részének elhullása, kényszer- vágása. Kritikus helyzet alakult ki az 1956-os ellenforradal­mi események során, amikor a falun az ellenforradalom erőinek legfőbb célja a termelőszövetkezetek szétverése volt. Az eredmények jó csapjatmunlkávál születtek, amelyekben én is részt vettem. A legemlékezetesebbek a következők: a földreform végrehajtása, a szövetkezeti és föld jogi törvények kimunkálása és végrehajtása. Az agránigazgatás folyamatos korszerűsítése, az agrároktatás és a tudományos kutatás fej­lesztése a hatvanas évek élején, az anyagi-műszaki feltételek megalapozása. Munkáimban a legnagyobb örömet az jelen­tette, ha az állami irányítási területen tett intézkedések gya­korlati megvalósulása a mezőgazdaság fejlődését szolgálta. — A szakmai, hivatali munka mellett kivette részét a tár­sadalmi tevékenységből, 11 évig volt a Medosz elnöke, 1971. óta a TIT alelnöke. Hogyan tudta összeegyeztetni ezt a sok­irányú elfoglaltságot a hivatalos tevékenységgel? — A felsorolás hiányos. Ezek melltett még volt és van most is néhány párt- és társadalmi megbízatásom. Hivatali munkámat a társadalmi tevékenység sohasem gátolta; sőt, alátámasztotta, segítette. Ennek figyelembevételével1 fogad­tam el a különböiző társadalmi tevékenységet. A társadalmi funkciók egyrészt megfelelő tájékozódást adták a hivatali döntések alátámasztásához, másrészt épp>en a széles körű társadalmi kap>csolat kontrollt is jelentett a döntések, intéz­kedések helyességére vonatkozóan. — Az 1980-as évek második felében egyre inkább szét­nyílt az agrárolló, emelkednek az elvonások. Milyennek lát­ja ebben a helyzetben a magyar agrártermelés jövőjét? Versenyképesek tudunk-e lenni a Nyugattal a világpiacon? — Kétségtelen; hogy a világgazdaság változásai, a népgaz­daságiban jelentkező gazdasági nehézségek, problémák nem hagyták éritotetlénüll az agrártermelést sem. A felhasznált anyagi-műszaki eszközök ára nagyobb mértékben növeke­dett, mint az agrárterméké. Nehezedett a világpiacon az. agrártermékek értékesítése, lehetősége. Ennek ellenére az agrártermelés nem nevezhető válságágazatnak, nem kérdő- jeltezhető meg az agrártermelés fejlesztésének szükségessége sem. A mezőgazdasági termékek és élelmiszerek iránit nem csökken; hanem nő a lakosság igénye, a népgazdaság nem nélkülözheti az agrártermékek exportjából, származó deviza­bevételt sem. Remélhetőleg az újonnan kidolgozásra kerülő agrárpolitika mindennek a iteljesítését elősegíti és a mező­gazdasági üzemek, a termelők erre alapozva még inkább al­kalmazkodnak az új igényekhez, követelményekhez. — Néhány éve nyugállományba vonult. Hogyan telnek a megérdemelt pihenés napjai, hetei? — A nyugállományba vonulásra fel kell készülni. Nem szabad, megengedni, hogy az ember leöreged jen a székről, és a helyére várakozó fiatalok p>ed.ig belteöregedjenek a vára­kozásba. Én jóval! hatvanéves korom előtt jeleztem, hogy amikor elérem a nyugdíj jogosultság korát, kérem felmenté­semet, nyugállományba vonulásomat. A sors kegye, hogy ép­pen 1982. július 30-én — hatvanadik szültetésnap>omon — hívták össze a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztéri­um vezető munkatársait és bejelentették nyugállományba vonulásomat. Természetesen a [társadalomtól, a mezőgazdasági szakmá­tól egy pillanatra sem szakadtam el. Számos társadalmi tisztségem van, amel(yék tisztességes ellátása jól kitölti nyugdíjas szabad időmet. Elnöke vagyok a Magyar Agrár­tudományi Egyesületnek (MAE), altelnöfce a Műszaki és Ter­mészettudományi Egyesületek Szövetségének és a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társulatnak. Tagja vagyok a Magyar Szovjet Baráti Társaság (MSZBT) Országos Elnökségének, a Művélödésügyi Minisztérium Oktatási Bizottságának. Mint címzetes egyetemi tanár rendszeresen előadok a MÉM Ve­zető- és Mérnöktovábbképző Intézetében. Az Éltet és Tudo­mány szerkesztő bizottságának elnöke vagyok. Ügy vélem, ennyi elég; hogy ne erezzem magam elhanyagolt „rounlka- nélküIliinek”. Hangsúlyozom, hogy csak annyi és olyan meg­bízatást válllaüofc, amit tisztességesen el1 tudok látni. — Befejezésül szóljunk a családról és Békés megyei kö­tődéséiről. Élnek-e rokonai Békés megyében, illetve szü- kebb pátriájában, Orosházán? — Mint már említettem, munkáscsaládból származom. Kö­zépiskolát, illetve egyetemet csak én végeztem, szüleim és testvéreim messzemenő támogatásává!. Sajnos, mi testvérek már csak hárman élünk, ketten Orosházán laknak, én ppediig Budapesten,. A család szétszóródott, igencsak eseti találkozá­sok vannak, teljes családi együttlét sajnos csak ritkán,. Bi­zonyos mértékben én vagyok a kapocs, ment nekem van jobb közlekedési tehetőségem, és leginkább megtalálhatnak. Szőkébb családi körömben féleségem a Magyar Tudományos Akadémia munkatársaként vonult nyugállományba. Verasztó Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom