Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-26 / 230. szám
1988. szeptember 26., hétfő * Videoklub a könyvtárban „Egy órát fiatalodtunk” Téli időszámítás a pályaudvarokon — Lapszél ---------J egyesek iskolája Pénztelen, sd,városodó világunkban öröm hallani a hírt: megyénkből többen is elnyerték pályázatukkal az Országos Egészségnevelési Tanács jelentős anyagi támogatását. Közülük az egyik éppen a Békéscsabai Városi Tanács egészség- ügyi osztálya, amely a házasulandók felvilágosítását szeretné hasznosabbá, eredményesebbé tenni. Köztudottan formálissá /vált a kötelező orvosi tanácsadás, nemegyszer hallgatta megadóan a pocak- tájon gyanúsan kömbölyö- dő menyasszony a fogamzásgátlás módszereiről szóló tájékoztatót. Persze ebben az esetben sem felesleges az új ismeret, amelynek majd a szülés után bizonyára hasznát veszi a fiatalasszony. Nos, a jegyesek iskolája más lesz. Szándékaiban és módszereiben is. A pályázók elképzelése szerint minden második hétfő délutánján 3-tól 6-ig vehetnek részt a házasulok az előadásokon, de két alkatommal feltétlenül ott kell lenniük. Az emberi testről való ismeretek mellett a jegyesek iskolájában tanulhatnak a nők és férfiak a kapcsolatteremtés és -megtartás titkairól, a szexuális és jogi tudnivalókról, háztartási gazdálkodásról, de egyéni kérdéseiket is feltehetnek. Szöget csak *az ütött a fejembe, hogy aki másodszor, harmadszor, netán sokadszor áll anyakönyvvezető előtt, az hogyan fogadja majd az újabb kötelező érvényű ismereteket? Persze, ha jól meggondolom, talán így jobban megőrzi majd az új házasság összetartó szálait, esetleg tudatosabban vigyáz magára és a társára. Autogén tréning is szerveződik a városban a káros szenvedélyek ellen. E program kidolgozója a Vöröskereszt városi vezetősége. Klinikai pszichológus lesz a gyakorlatok teamvezetője. Segítségével a játékos csoportos és egyéni foglalkozásokon középiskolások és felnőttek egyaránt megszabadulhatnak szorongásaiktól, megismerhetik önmagukat. Ügy hiszem, elsősorban idő és elhatározás kérdése, hogy ezt a lehetőséget igénybe vegyük, talán könnyebbé térve életünket, jobban elviselve nehézségeinket. Füstmentes osztály — dohányzásmentes iskola céljait tűzték a diáksereg elé a Köjál egészségneve- ilői, a megyei tanács egészségügyi osztályának szakemberei. Szórakoztató feladatok, kiállítások, vetélkedők, s a legj óbbak _ a sportcsarnokban, a győztesek pedig diákéletmód-tá- borban találkoznak. Nem lebecsülendő az eredmény, ha valódi, hogy _talán-ta- lán néhány an valóban szakítanak a cigarettával. Felvirágzóban az alkoholmentes kűubmozgalom, ők is a pályadíjnyertesek sorában vannak. Harminc évvel ezelőtt a mozgalom Békéscsabáról indult, országszerte terjedt, majd majd bevallottan vagy nem, de megtorpant. Most úgy tűnik, Békéscsabán sikerül a fiatalokat is változatos, és szeszmentes programokkal a Botyánszki Pálné utcai új klubhelyiségbe hívni. Január 1-jétől nevük is változik, Űj élét, alkoholmentes baráti kör lesznek. Az új életkezdés lehetősége, fontossága a pályadíjnyertesek esetében jelikép és komoly valóság. Nem kétséges, jó helyre fordítódnak az egészség- megőrző forintok. B. Zs. Két esztendeje, 1986-ban hozták létre a Művelődési Minisztérium és a megyei tanács támogatásával1 a Békés Megyei Könyvtár videostúdióját és videotékáját. A szolgáltatás népszerűségét bizonyítja, hogy évente 10- 12 ezer érdeklődő tekintette meg az öt lejáitszóhelyen a filmeket. Jelenleg 380-féle videokazetta közül választhatnak az érdeklődők, melyek miagy része játékfilm, Irodalmi művek adaptációja, valamint ifjúsági és me- sefiilim. A videotéka állományából1 a megye 40 településéről kölcsönöznek rendszeresen a könyvtárak, s egyéb társintézmények. Ám mivél 1-1 fiillmfoőli csak egy példány vart, s mivel) minden kazettának van egy optimáilüte lejátszási ideje, jó lenne úgynevezett „duplaállományt” ’létrehozni. Ezt a könyvtár saját erejéből nem tudja A KISZ Békés Megyei Bizottsága Értelmiségi Fiatalok Rétegtanácsa szombaton, szeptember 24-én, a megyében élő fiatal pedagógusoknak tartott egész napos rendezvényt Békéscsabán, a KISZ-iskolán. Délelőtt dr. Rozsnyai Bálint, a József Attila Tudományegyetem docense irányításával a felső- oktatás jelenlegi helyzetéről, továbbfejlesztésének irányáról, a diploma „értékéről” Az Orosházi Dózsa Termelőszövetkezet évekig foglalkozott sertéshizlalással, többkevesebb sikerrel. Időközben a telep épületei elhasználódtak, állaguk erősen leromlott. A felújításra 20 millió forint is kevésnek bizonyult, ezért a szövetkezet vezetése úgy döntött, kevesebb ráfordítással baromfiteleppé alakítják át a régi ólakat. Kezdetben csirkét tartottak, majd ez év júliusában 12 ezer előnevelt, angol Gigant pulykát vásároltak. A hófehérre meszelt tágas ólakban megoldani. Ezért elhatározták egy videokiub létrehozását. Az intézmények, melyek belépnek a videokíub- ba — évi 500 forint tagsági díj befizetése ellenében — kérhetik egy-egy téma, mű- fáj, irányzat szerinti sorozat összeállítását, valamint soron kívül kölcsönözhetnek az őket érdeklő vifleofilmek- bőll Emélfliett természetesen egyéb kedvezményekkel is jár a klubtagság. Hogy a megyében tevékenykedő ifjúsági szervezeteket, klubokat, közösségeket még bővebben, még sok- oltíáliúbb filmállománnyal tudják kielégíteni, az dfjú- isálgipOliillitikai célú letéti számla is a könyvtár segítségére sietett. A számlán levő ösisizeg elosztásáról döntő szakértői bizottság nemrég úgy határozott, hoigy a videotéka bővítésére évente kétszázezer forintot ad a beszélgettek a találkozó résztvevői. Délután a KISZ és a fiatal értelmiség címszó alatt cserélték ki gondjaikat a fiatal pedagógusok. Bevezető előadást dr. Nagy Endre, a KISZ KB Értelmiségi Fiatalok Tanácsa titkárságának osztályvezetője tartott. Az egész napos rendezvény délután 4 órakor, a debreceni Dixieland-együttes műsorával zárult. hétről hétre gyarapodnak a — még „gigantikus méretűnek” nem mondható — pulykák. Tizennyolc héten keresztül nevelik itt az állományt a 9-15 kilogrammos súly eléréséig. Az eddigi eredmények biztatóak, a tojókat nemsokára szállítják. Jövőre — az idei sikereken felbuzdulva — 52 ezer pulykát kívánnak felnevelni az Orosházi Dózsa Tsz baromfitelepén, illetve a háztáji gazdaságokban. Kit bosszant az áltállés, ki egykedvűen tudomásul veszi, kii meg egyenesen örül annak, hogy egy órával tovább aludhat. Igen, az órák háitiraiigiazításárál, azaz ha így jobban, tetszik, arról van szó, hogy egy teljes órát fiatalodtunk a szombatról vasárnapra virradó éjjelen. De vajon a MÁV- és a Volán- pállyaudvarokon okozott-e fennakadást mindez? Erről érdeklődtünk vasárnap délután. a 'békéscsabai pályaudvarokon'. Alföldi Károly, a vasútállomás álillomiásf őnöike: — Régen egy órakor kellett éjfélre visszaállítani az időt, akkor még; voltak zavarok. Ez az új időpont — hajnali 3-kor 2 órára állítani az órákat, sokkal kedvezőbb, hiszen az országban csak három-négy személyvonat mozog ebben az időszakban. —> Okoz-e valamilyen technikai faliadatot ez a változás? — Egy egész minimálisát: az állomáson levő 10-12 órát kéllllett a két műszerészünknek átállítaná., de ezzel negyedóra alatt végezitek, úgyhogy bátran .igazodhatnak utasaink ezekhez az órákhoz. — Ha már itt tartunk, az utasok közt nem volt ddőté- vesztő? — Tudtommal nem. Egyébként a hangosihemondó már szombaton felhívta az utasok figyelmét a változásra., és a tömegkommunikációs eszközök is megtettek mindent, hogy a köztudatba kerüljön: vége a nyári időszámításnak. Tomcsenka Zsuzsa, a Volán-pályaudvar rendelkező forgalmi szolgálattevője: — Nálunk semmi zavar Az olimpiai összefoglalóban kisorsolt Gold-totó pályázaton Mezőkovácsháaáról Merényi István, Dózsa utca 145. szám alatti lakos a szerencsés nyertes. Felkerestem a lakásán és megkértem, mond ja el, miként került sor a rejtvény beküldésére. — Érettségi után, kezdtem rejtvényfejtéssel foglalkozni. Először bátortalanul, majd egyre jobban belelendülve kerestem az újságokban a különböző érdekes feladványokat. A keresztrejtvényt nagyon szeretem, de nemcsak ez érdekel. Ma már a kapható újságokat mind megveszem. A feleségem is szereti a rejtvényt, sokat segít és előfordul, hogy két példányban vásárolunk újságot. — Be is küldi a megfejtéseket? — Hogyne. Szinte mindegyiket. Rendszeresen járok a könyvtárba is búvárkodni. Miinden téma izgat, és nem nyugszom, amíg a választ meg nem találom. Már hívtak országos versenyre is, de a család anyagi körülményei nem teszik lehetővé az ilyen utazgatásokat. Havonta körülbelüli 50-60 rejtvényt adok postára, plusz a totó- és lottószelvényeket. Ez önmagában sem olcsó. — És hogyan került kapcsolatba a sporttal? Anyakönyvi hírek GYOMAENpRÖD Születések: Balogh József és Boda Emilia leánya Csilla (Dévaványa), Féké Lajos és Hajdú Etelka fia Norbert (Dévaványa). Halálesetek: Nótáid Mihály, Szujó Vincéné Farkasinszki Anna, Oláh Gergely, Nagy Gábor (Dévaványa). nem volt, reggel az új időszámítás szerint indullak autóbuszaink. Az időpont megfelelő volt az átállásra, hiszen egyetlen autóbuszunk sem volt úton ilyen késő éjszalka, vagy inkább kora hajnaliban. — És az utasok? — Egyetlen esetről1 tudok,, miikor 9 helyett 8 órakor már itt volt az utas. Ráadásul ez egy vollámos kolléganő volt, aki vállalati autóbusszal a salak motoros versenyre igyekezett. Nem sokat bosszankodott, haza1- menit még arra az egy órácskára ... — Egyébként milyen volt a, forgalmuk,? — A délelőtt, miiint minden vasárnap, most is gyenge volt, délután 4-től hétig aztán litndulinak a diákok, akkor málr erős a forgalom. Hídvégi János, a Malom téri Volán-pályaudvar forgalmi szolgálattevője: — Nem volt fennakadás, miinden utas időben jött, miinden busz időben indult. Itt a forgalmi irodán a személyzet száméira beállítottak egy órát, azt esté 22.40-kor, miikor az utolsó járat kiment, átállította a szolgálattevő. Ezzél nekünk már nem volt gondunk. — És önnek személy szerint nem jelentett problémát az átálllás? — Az emberben megvannak a reflexek» nem csoda hát, ha háromnegyed 3 helyett fél 2-kor ébredtem. Így aztán bőségesen, elértem a helyi járatok fél 4-es indítását. Más gond nem volt. Ma gyér a forgalom, nemsokára vége a szolgálatnak i®. í. — A rejtvény mellett másik szenvedélyem a sport. Én magam ,is rendszeresen focizok, kézilabdázók és naponta futok. Ezenkívül a munkahelyemen» az áfésznél! is sporttal foglalkozom. Aktívám segítem a női kézilabda-szakosztály munkáját és a tömegsportimozgállmat: Ezért már különböző elismerésieket is kaptam. A gyakorlat mellett érdekel még iá sportelimélet. Különböző nyilvántartásokat vezetek az eredményekről. Figyelem a változásokat, ha valamit nem itudOk, feltétlen utánajárok. — Ilyen sportszenvedély mellett, gondolom, most az olimpia a központban áll. — Ez természetes. Mindennap nézem aiz eseményeket. Négy újság tippszelvé- nyét vágtam ki és küldtem be Dannyi Tamásra, tippelve a feleségem, a két gyerek és a magam nevében. Most tudtam meg, hogy az enyém nyert. Ennek nagyon megörültem. — Mi a szándéka a nyert színes tévével? — Nekünk egy régebbi Super Color tévénk van, azt a gyerekek használhatják tovább, az újat a mi szobánkba fogjuk beállítani. Tehát SZEGHALOM Házasságkötések: Várdad Katalin és Bere István, Bere Katalin (Füzesgyar- mat) és Csordás József (Szeghalom), Oláh Mária (Kertész- sziget) és Búzás Sándor (Kertészsziget), Pék Eszter (Körös- ladány) és Kötés Zoltán Albert (Sarkad). Születések: Bak Gyula és Czebe Katalin leánya Katalin, Ladányi Ferenc Sándor és Kovács Irén Julianna leánya Viktória Irén. Haláleset: Váczl Margit (Okány). (CS. i.) „Gesztenyeszüret” Békéscsabán Fotó: Fazekas Ferenc könyvtárnak. Fiatal pedagógusok találkozója Békéscsabán Gigant pulykák az Orosházi Dózsa tsz-ben N. A. Mezőkovácsházi lakos nyerte az olimpiai tévépályázatot megtartjuk. Halasi Mária MA: JUSZTINA NAPJA A Nap kél 5.36 — nyugszik 17.35 órakor A Hold kél 17.39 — nyugszik 6.18 órakor Száz éve született Thomas Stearns Eliot (1888— 1965) amerikai származású angol költő, drámaíró és kritikus, aki az irodalmi No- bel-díjat 1048-ba,n nyerte el „a modern költészet úttörőiéként nyújtott figyelemreméltó teljesítményéért”. IDŐJÁRÁS Mint már napok óta, Így tegnap reggel is kellemetlen útitárs volt megyénkben a hol sűrűbb, hol ritkább köd. Kora délelőtti feloszlása után plég sokáig párás piaradt a levegő. A változó felhőzetből csapadék sehol nem hullott. A hőmérsékleti értékek a hajnali 8-10 és a kora délután mért 20-21 fok között alakultak. Egész nap gyenge, változó irányú szél fújt — kaptuk a tájékoztatást 7síró s Györgytől, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Előrejelzés az ország területére ma estig: országszerte folytatódik a napos, száraz idő. A nyugati, északnyugati szél átmenetileg megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül alakul. Hfrügyeletünk munkanapokon 9-től 19 óráig hívható közvetlenül a telefonszámon. 28-623 Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon működik. Telexszámunk: 83-312 Ma a telefonnál: lovász SÁNDOR — BÉKÉSCSABÁN a Len- csési Közösségi Televízió ma 20 órakor rajzfilmvetítéssel kezdi műsorát. 20 óra 10 perctől közhasznú információkat hallhatunk az OTP- ről és a lakótelepi SE-ről. Az „Egyszemélyes bíróság” című színes feliratos francia film vetítése 20 óra 20 perckor kezdődik. _ A MAGYAR NÉPMŰVELŐK Egyesülete Békés Megyei Szervezete szeptember 28-án délelőtt tartja ötödik közgyűlését Békéscsabán, a Megyei Művel,ődésá Központban. Pál Miklósné titkár 9 órától számol be a területi szervezet hároméves tevékenységéről, s szó lesz a gyülekezési jog és az egyesülési jog törvénytervezetéiről is. — A BÉKÉS MEGYEI Rendőr-főkapitányságon és a megye rendőrkapitányságán szeptember 29-én, csütörtökön szünetel az ügyfélfogadás az útlevél-, személyigazolvány- és gépjármű-igazgatási ügyekben. — A DÉL-ALFÖLDI MAGAZIN MAI MCSORA. Az augusztusban katonai szolgálatra bevonuló fiatalok közül csak elenyésző számban voltak olyanok, akik lelkiismereti okokra hivatkozva, vagy vallási meggyőződésből megtagadták a szolgálatot. Napjainkban mégis egyre nagyobb figyelmet kap minden olyan törekvés, amely a katodai szolgálat alternativ lehetőségeit kutatja. A szegedi stúdió mai adásának ez a témakör képezi fő vonulatát. Filmriport térképezi fel a jelenlegi gyakorlatot. A stúdióban pedig a Honvédelmi Minisztérium, a katolikus egyház, XX Országos Béketanács és az Állami Egyházügyi Hivatal képviselői cserélnek véleményt a konfliktus feloldásának lehetőségeiről. A témával kapcsolatban a vitázók és a műsor készítői szívesen fogadják a nézők észrevételeit és javaslatait a (62) 12-715-ös telefonszámon, illetve az MTV Szegedi Stúdió, Üttörő tér 22. levélcímén.