Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-23 / 228. szám

1988. szeptember 23., péntek Magyar aranynap Szöulban Az 57 kg-os súlycsoport olimpiai bajnoka Sike András az aranyéremmel (Folytatás az 1. oldalról) rikai Nieman, nyolcadikként Fábián, tizennegyedikként pedig Mizsér. A magyar .hírlánc az egész futóverseny közben kiválóan működött, a célvonalnál tartózkodók is tudták, hogy Jagorasvili 1000 méternél még fokozni tudta előnyét Martinékkel szem­ben, 2000-nél viszont már nem tudott lépést tartani a fiatal magyajnral. Ettől kezd­ve már csak az volt a kér­dés, hogy futja-e Martinék erejéből a hajrára, nem éri-e meglepetés az olasz favorit Massullo részéről. A 23 éves magyar kitűnően bírta erővel, az utolsó 1000 méteren, ahol már csaknem (végig lefele kellett haladni, még bele is erősített, úgy­hogy a célvonalhoz közelítve már csaknem 100 méterrel, behozhatatlan előnnyel veze­tett Jagorasvili előtt. Utóbbit az alig 160 centis Massaillo a hajrában be is fogta, s a negyedik legjobb futóteljesítménnyel megelőz­te, elvette tőle még az ezüs­töt is. Nem sokkal a bronz­érmes Jagorasvili után zu­hant a célba Mizsér Attila, lakiról csak később derült ki, hogy megnyerte a 4000 mé­tert, s fantasztikus 12:37.88 perces futásával, 1294 pont­jával a 14. helyről a 4.-re „vágtatott” előre! Ez a fan­tasztikus teljesítmény min­denképpen kelllett ahhoz, hogy Martinék egyéni győ­zelme után a csapafarany is biztossá váljon. Már csak Fábiánra kellett várni, aki a 18. légjobb időt futotta, s végeredményben az össze­tettben a 7. helyen végzetti Martinékét tehát elsőként Török Ferenc köszöntötte, méghozzá meglehetősen sa­játos módon: mint egy ka­pus, úgy repült az öttusázó után, a nyakába ugrott, le- teperte, s a földön percekig ölelte, csókolgatta. Felbo­rult a rend a pályán, a ket­tős kordont perceken belül több százan törték át, mon­dani sem kell, elsőként a magyarok... Török Ferenc csak zoko­gott, s egyre csak ezt is­mételgette : — 1977 óta csak énről ál­modok, ez volt életem nagy -célja! Dicsőségtábla 1936., BERLIN— GARMISCH­PARTENKIRCHEN (TÉLI) BAJNOKOK: Kádárné Csák Ibolya, atlétika (női magasugrás); Lőrinc/ Márton, birkózás (kf. légsúly); Zombori Ödön, birkózás (szf. légsúly); Kárpáti Károly, bir­kózás (szf. könnyűsúly); Ha­rangi Imre, ökölvívás (köny- nyűsúly); Csik Ferenc, úszás (100 m gyors); Kabos Endre, vívás (kard); Elek Ilona, ví­vás (női tör); Berczelly Ti­bor, Gerevich Aladár, Kabos Endre, Kovács Pál, Rajcsányi László, Rajczy Imre dr., ví­vás (kardcsapat); 'Bözsi Mi­hály, Brandi Jenő, Bródy György, Halassy Olivér, Ha­zai Kálmán, Homonnai Már­ton, Kutas! György, Molnár István, Németh János, Sár­kány Miklós, Tarlcs Sándor (vizilabdázás). 2. HELYEZETT: Berzsenyi Ralph dr., sportlö­vészet (kisöbű sportpuska, fekvő, 50 m). 3. HELYEZETTEK: Palotás József, birkózás (kf. I középsúly); Platthy József, lovaglás, (nehéz vadászugra­tás) ; Csillik Margit, Mészáros Gabriella, Nagy Margit, Tóth Judit, Tőrös Olga, Voit Esz­ter, torna (csapat); Gróf Ödön, Lengyel Árpád, Abay- Nemes Oszkár, Csik Ferenc, úszás (4x200 iú gyorsváltó); Gerevich Aladár, vívás (kard); Rotter Emília—Szollás László dr., műkorcsolyázás (páros). 1948., LONDON— ST. MORITZ (TÉLI) BAJNOKOK: Németh Imre, atlétika (kala­pácsvetés) ; Gyarmati Olga, atlétika (női távolugrás); Bó- bis Gyula, birkózás (szf. ne­hézsúly) ; Csik Tibor, ökölví­vás (harmatsúly); Papp Lász­ló, ökölvívás (középsúly); Ta­kács Károly, sportlövészet L-----------— T ovább gyarapodott tehát a magyar öttusázók olimpi­ai győzelmeinek száma, amelyből eddig hat szüle­tett, három a csapatverseny­ben (1952, 1960, 1968), s ugyancsak három az egyé­niben (Németh Ferenc 1960, Török Ferenc 1964, Balczó András 1972). Az eddigi hat sikerből kettő is kijutott Török Ferencnek, aki To­kióban az egyéniben, s ép­pen húsz éve, Mexikóban a csapat tagjaként vehetett át aranyérmet. FUTÁS, EGYÉNI: 1. Mizsér Attila (magyar) 12:37.88 perc/1294 pont. 2. Milan Kadlec (csehszlovák) 12:46.85/ 1267. 3. Peter Steinmann (sváj­ci) 12:53.05/1246. 4. Carlo Massul­lo (olasz) 12:55.86/1240. 5. Manuel Barroso (portugál) 13:02.54/1219. 6. Martinék János (magyar) 13:03.19/1216. FUTÁS, CSAPAT: 1. Magyarország 3678 pont, l. Spanyolország 3546, 3. Mexikó 3486. ÖTTUSA EGYÉNI OLIMPIAI BAJNOK: Martinék János (Magyaror­szág) 5404 pont, 2. Carlo Mas­sullo (Olaszország) 5379, 3. Vahtang Jagorasvili (Szovjet­unió) 5367, 4. Mizsér Attila (Ma­gyarország) 5281, 5. Christophe Ruer (Franciaország) 5242, 6. Richard Phelps (Nagy-Britan- nia) 5229, 7. Fábián László (Ma­gyarország) 5201. ÖTTUSA CSAPAT OLIMPIAI BAJNOK: Magyarország (Martinék Já­nos, Mizsér Attila, Fábián László) 15 886 pont. 2. Olaszor­szág (C. Massullo, D. Masala, G. Tiberti) 15 571. 3. Nagy-Bri- tannia (R. Phelps, D. Mahony, (önműködő sportpisztoly); Pa­taki Ferenc, torna (műszabad­gyakorlat) ; Gerevich Aladár, vívás (kard); Elek Ilona, ví­vás (női tőr); Berczelly Ti­bor, Gerevich Aladár, Kárpá­ti Rudolf, Kovács Pál, Papp Bertalan, Rajcsányi László, vívás (kardcsapat). Z. HELYEZETTEK: Szilvásy Miklós, birkózás (kf. váltósúly); Mogyorósi-Klencs János, torna (műszabadgya­korlat) ; Balázs Erzsébet, Fe­hér Anna, Karcsics Irén, Kö­teles Erzsébet, Kövl Mária, Nagy Margit, Tass Olga, Vá­sárhelyi Edit, torna (női csa­pat) ; Szathmáry Elemér, Nyéki Imre, Mitró György, Kádas Géza, úszás (4x200 m gyorsváltó); Brandi Jenő, Csu- vik Oszkár, Fábián Dezső, Gyarmati Dezső, Györfi End­re, Holop Miklós, Jeney Lász­ló, Lemhényi /Dezső, Pók Pál, Szittya Károly, Szívós István, vizilabdázás; Kékessy Andrea —Király Ede, műkorcsolyázás (páros). 3. HELYEZETTEK: Várszegi József, atlétika (ge­relyhajítás) ; Tóth Ferenc, bir­kózás (kf. pehelysúly); Fe- rencz Károly, birkózás (kf. könnyűsúly); Zsitnik Béla, Szendey Antal, Zimonyi Ró­bert, evezés (kormányos két- evezős); Mogyorósi-Klencs Já­nos, torna (lóugrás); Pataki Ferenc, torna (lóugrás); Ba­ranyai László, Fekete József, Mogyorósi-Klencs János, Jio- gyoróssy Győző, Pataki Fe­renc, Sántha Lajos dr., Tóth Lajos, Várkői Ferenc, torna (férficsapat); Kádas Géza, úszás (100 m gyors); Mitró György, úszás (1500 m gyors): Novák Éva, úszás (200 m mell); Maszlay Lajos, vívás (tőr); Kovács Pál, vívás (kard); Földes Éva dr., mű­vészeti verseny (irodalom, epi­ka). Lévai György (Folytatjuk) G. Brookhouse) 15 276. 4. Fran­ciaország 15 268. 5. Szovjetunió 15 214. 6. Csehszlovákia 15 043. SIKE ANDRÁS OLIMPIAI BAJNOK, KOMAROMI TIBOR — EZÜST Az esti négy finálé közül kettőben magyar sportolók is szerepeltek. Sike András az 57 kg-ban megszerezte a magyar kötöttfogásúak 13. olimpiai bajnoki aranyér­mét, Komáromi Tibor (82 kg) pedig a kilencedik ezüst­érmet vehette át minden idők történetének olimpiai versenyeit figyelembe véve. Negyedik párként állt sző­nyegre Sike és a bolgár vi­lágbajnok, Balov. A bolgár jobb térdén tekintélyes kö­tés volt, vélhetően a görög Holidisz elleni délelőtti ta­lálkozóján történhetett vele sérülés. A találkozó úgy in­dult, ahogyan az álmokban meg van írva. Az FTC bir­kózója hatalmas iramot dik­tált. Szünetre úgy mentek pihenni, hogy Balov húzta a lábát, Hegedűs Csaba szö­vetségi kapitány pedig óva intette Síkét: „Ne elégedj meg a 9:0-lal, lássák a bí­rók, hogy még van benned tűz.” A magyar birkózó szót fogadott. Űjra ő ment elő­re, amikor 18 másodperc el­teltével Balov jelezte: a tér­de fáj, visszalépett a foly­tatástól, Sike András (júli­usban töltötte be 23. élet­évét) pedig indiántáncot járt örömében. A MAMA BÍZOTT... Az MTI munkatársának késő délután sikerült telefo­non elérnie Egerben a Sike- családot, akiknél igazi ün­nepi hangulat uralkodott. A szomszédok, a barátok sze­mélyesen siettek gratulálni András olimpiai győzelmé­hez. Az aranyérmes birkózó édesapja a munkahelyén, az édesanya és az idősebb test­vér, aki maga is űzte ezt a sportot, odahaza televízión, egyenesben nézte az 57 ki­lósok döntőjét. — Szabadnapot vettem ki csütörtökre, hiszen tudtam, hogy a fiam a bajnoki cí­mért száll harcba a bolgár Balovval — mondta örömtől áradó hangon az édesanya. — Csak az első pillanatok­ban izgultam, de igazából mindvégig bíztam Andris si­kerében. Egészen biztossá pedig akkor váltam, amikor megcsinálta az első pörge­tést ellenfelén. EGERSZEGI KRISZTINA EZÜSTÉRMES Az úszás csütörtöki ver­senynapján újabb öt szám előfutamaira és döntőire ke­rült sor. A nap magyar szá­ma a 100 m-es női hátúszás volt. Egerszegi Krisztina már délelőtt fantasztikus bravúrt vitt véghez azzal, hogy jócskán megjavította az országos csúcsot, a har­madik legjobb idővel került döntőbe. A Bp. Spartacus 14 éves világklasszisa nem ijedt meg a nagy nevektől — az NDK szuperkettősétől: a 100 m-es gyorson már győz­tes Kristin Ottótól, vala­mint Cornelia Sirchtől, az amerikai duótól: Betsy Mitchelltől és Beth Barrtól —, s a legjobban rajtoló Ot­to, valamint Sirch mögött a harmadik helyen haladt. A forduló után tovább fokozta a tempót, s bár Ottóra nem lehetett igazán veszélyes, Sirchet — aki két fejjel ma­gasabb nála — lehajrázta, s egy századmásodperc kü­lönbséggel megszerezte a második helyet. — Kevés Egerszegihez fog­ható tehetséget láttam éle­temben — mondta Hargitay András szövetségi kapitány. — Nem akarom elkiabálni, de szerintem még két olim­pián fogja uralni a hát­úszást, mi több, a 400 m vegyest is. A mai úszása egyenesen káprázatos volt. S a jobbik száma, a 200 m hát még hátra van! Kiss László tanítványa megilletődötten érkezett az interjúszobába, zavartan for­gatta kezében az olimpiai ezüstérmet. — Még szinte nem is ju­tott el a tudatomig, hogy olimpiai második helyezett lettem — mondta Egerszegi, aki pillanatnyilag „szabad­ságon” van az iskolából, mert a Vörösmarty Gimná­ziumban, ahol első osztá­lyos lesz, már megkezdődött a tanítás. — A harmadik helyre számítottam, de azt nem gondoltam, hogy Sir­chet is meg tudom előzni. Női 100 m hát, olimpiai baj­nok: Kristin Otto (NDK) 1:00,89, 2. Egerszegi Krisztina (Magyarország) 1:01,56 —új or­szágos csúcs (régi: Egerszegi 1:02,09 — 1988), 3. Cornelia Sirch (NDK) 1:01,57. ISASZEGI ÉS VÁRADI Jó napot zártak szerdán a magyar bokszolok. A két alsó súlycsoportban kötelek közé lépett Isaszegi Róbert és Váradi János egyaránt pontozásos győzelemmel mu­tatkozott be. Különösen a legkönnyebbek, a 48 kilósok mezőnyében debütált Isasze­gi bizonyította guyanai el­lenfelével, Colin Moore-ral szemben, hogy nem véletle­nül várnak tőle sokat a ma­gyar csapat házatáján. A Borsodi Bányász Európa- bajnoki bronzérmesét vala­mennyi pontozóbíró jobb­nak látta. Az 51 kilós Vá­radi ugyan az egyik „ütés­számlálónál” vesztett, ám a négy másik egyértelműen a magyar olimpiai és világ­bajnok! harmadik helyezet­tet jelölte meg győztesnek az igen szívós fülöp-szigeteki Roberto Jalnaiz ellenében. VERESÉG JUGOSZLÁVIÁTÓL — DRÁMAI KÜZDELEMBEN Sajnos, a nap második mérkőzésén nem született meglepetés. Az olimpiai és világbajnok Jugoszlávia — ha drámai küzdelemben is, de — egy góllal legyőzte Ma­gyarországot. Jugoszlávia—Magyarország 10:9 (3:1, 1:3, 4:1, 2:4). A MÁSODIK VERESÉG A Koreai Köztársaság el­leni váratlan vereséggel be­mutatkozott magyar férfi­kézilabda-válogatott csütör­tökön Csehszlovákia ellen próbált javítani a mérlegen, de sikertelenül... Csehszlovákia—Magyaror­szág 19—16 (12—6). Góldobók: Iváncsik 6, Ko­vács M., Gyurka 3—3, Ma­rosi 2, Sibalin, Kovács P. Ügy tűnt, a B csoportban szereplő magyar csapatot nagyon megviselte a balsi­kerű bemutatkozás, csakúgy, mint a dél-koreaiak ellen, ezúttal is rendkívül gyen­gén kezdett. így maradt az újabb vereség, s már meg­változtathatatlannak tűnik a tény: a magyar válogatott messze a várakozás alatti helyezéssel zárja az olim­piát. Lezárult a Melis-ügy... „Ilyen feltételeket nem lehet teljesíteni” Egy hete téma: a DMVSC-ből a Bé­késcsabai Előre Spartacusba iga­zol-e Melis Béla, az egykori békéscsabai, győri kerülővel, Debrecenbe került gólkirály? Nos — nem, tegnap óta ismét debreceni játékosnak számít! Hétfői számunkban az ezzel kapcsolatos hír­adást azzal zártuk, hogy a csatár és a lila-fehérek is ugyanazt akarták — a gól­erős csatár szombaton a Vi­deoton ellen már a Kórház utcában játsszon. Indokolt volt az óvatos fogalmazás... — Szóban meg is állapod­tunk mindenről — mondta Annus Vince, az Előre Spar­tacus ügyvezető elnöke —, de a klub és Melis közötti szerződés aláírása előtt Bé­la olyan feltételeket szabott, amit nem tudunk teljesíte­ni. — Milyen feltételeket? — Hogy az aláírásért a megállapodott összeget nem részletekben, 1991. június 30- ig, a szerződés érvényessé­gének lejártáig fizessük ki, hanem most, szeptember 30-ig. Ez egyszerűen telje- sítheteflem. Túl ezen, havi 15 ezer forintos fizetést kért, noha nálunk a maxi­mális, 7950 forintos fizetése is csak két játékosnak van ijeüienilieg. — Nyilván horribilis alá­írási összegről van szó. — Igen, több mint fél­millió forintról. Még annyit: a békéscsa­baiak már vissza is juttatták Debrecenbe a csatár okmá­nyait és ezzel részükről az átigazolási ügyet — úgy­mond harag nélkül — lé­zártnak tekintik. Egyébként tegnap már újabb tárgyalá­sokat kezdtek más játéko­sokkal Budapesten, a vészes csatárínség megoldása érde­kében. Túl ezen, sokan be­szélnek arról, hogy a Győr­be távozott kézilabdázóért, Felföldiért cserébe szó le­het Mörtel ide igazolásáról’. — Mi a helyzet ezzel kap­csolatban? — A Rába ETO a két szakosztály ügyeit nem ke­veri össze, mint ezt Széniéi' János ügyvezető elnök kö­zölte. Egyébként Haász ediző igényt tart a nyurga csatár­ra, tehát emiatt sem aktuá­lis arról1 beszélni, hogy a győri labdarúgóval erősí­tünk. Felföldi különben fel­lebbezést nyújtott be egy­éves házi fegyelmije, illetve eltiltása miatt, ezt jelenleg a sportegyesület fegyelmi bizottsága vizsgálja. Még egy labdarúgóügy van függőben, Pásztoré. Ezzel kapcsolatban megtudtuk, hogy új fejlemény: a Win­terthur azt kéri, Pásztor is mondjon le a svájci klubbal szembeni függőben levő kö­veteléseiről. Erről termé­szetesen szó sem lehet, hi­szen egyebek között, leg­utóbbi három hónapi fizeté­sét sem kapta meg, melyet „elengedni” egyszerűen ne­vetséges lenne részéről1. En­nek elleniére is bíznak azon­ban a lila-fehérek abban, hogy miután a Winterthur megkapja az Előre Sparta­cus MLSZ által is megerő­sített tevéiét; hogy nem tá­maszt a továbbiakban anya­gi igényt a svájciakkal szemben, megadja a játék­engedélyt. F. I. Pásztor — igen! Lapzárta előtt, az MLSZ segítségével értesültünk róla: minden további vitának vége, mert a Magyar Labdarúgó Szövetségbe megérkezett az a telexlevél, amelynek alapján Pásztor József újra pályára léphet az Előre Spartacus szí­neiben. Sportműsor PÉNTEK KÉZILABDA. OIB fiúmérkő­zés. Bős. Előre Spartacus—Túr- keve, 16.00. NB-6 ifi leány Bcs. Előre Sp.—Eger 14.30 (2. sz. isk.). SZOMBAT KÉZILABDA. NB I. Herz— Bcs. Előre Spartacus, női, 11.00. NB II. Szarvasi Szirén—Miskolc, női, 14.00, Ladányi, Mikházi. Szeghalom—Kazincbarcika, női, 14.00, dr. Gyöngyösi, dr. K. Szabó. Mezőberény—Kisvárda, női, 16.00, Nagy II., Szűcs. Szarvas—Kondoros, férfi. 15.30, Rácz, Sárközi. Megyei bajnok­ság. Férfiak. Békés—Oh. Hon­véd Dózsa, 10.00, Lázár, Val- kovszky. Nők. Gyula—OMTK, 10.00, Gyeraj, Palotai. Kamut— Mezőkovácsháza, 15.00, Unya- tyinszki, Valastyán. Szirén— Osorvás, 9.00, C. Veres, Varga II. Békésszentandrás—Bcs. MÁV, 13.00, C. Veres, Varga II. Két- soprony—Mezőberény, 9.30, Ka­csán, Gyivicsán. Doboz—Bcs. Előre Spartacus, 16.00, Szekeres 11., Kacsán. KOSÁRLABDA. NB II. Béké­si Afész Fontex—Szeged II., női, 10.00. Békési Áfész Fontex —Nagykálló, férfi, 11.20. Mis­kolci EAFC—Szarvas, férfi, 16.00, Gyulai SE—Üjfehértó, női, 14.00, Mezőberényi SE—Bcs. MÁV, férfi, 18.00. LABDARÚGÁS. NB I. BCS. Előre Spartacus—Videoton, Bé­késcsaba, Kórház u., 16.00. Utánpótlás-bajnokságért: Bcs. Előre Spartacus—Videoton, 14.00. NB III. Körös csoport. Szegedi VSE—OMTK. 15.00, Berger. Me­gyei bajnokság. I. osztály. H. Dózsa SE—Békésszentandrás, 15.00, Búzás. Gyomaendrőd—Bcs. Agyagipar, 15.00, Majoros. Bat- tonya—Kondoros, 15.00, Molnár. II. osztály. Orosházi csoport. Dombegyház—Medgyesbodzás, , 16.00. Suck. ÓLIMPIAI NAPOK. Olimpiai futás a következő helyszíneken: I Békés — rajt, cél: Fő tér, Ket- tős-Kör&s-híd, 8.00. Szeghalom — Péter András Gimnázium, 8.00. Szarvas — KISZ-üdülő, 7.00 Orosháza — Alföld Hotel, 8.00. Békéscsaba — KISZ-iskola, 8.00. Gyomaendrőd — Erzsébet- ligeti sporttelep. 8.00. Sarkad — Tanácsháza, 8.00. Battonya — sporttelep, 8.00. Gyula — Vár­fürdő téli bejárata, 8.00. SAKK. Megyei I. osztályú csb. A párosítás: Bcs. Agyagipar— Mezőhegyes, 9.00. Szarvas—Bé­kés, 9.00. Bcs. Építők—Nagyszé­nás, 9.00. Orosháza—Mezőberény, 9.00. HORGÄSZVERSENY. A Bcs. Horgász Egyesület nagyhalfogó­versenye. Csárdaszállás, 14.00 órától. (Zárás vasárnap 10.00 órakor.) VASÁRNAP KÉZILABDA. NB II. Újkígyós —Kunhegyes, férfi, 1/0.30, Keszi, Lövész. Megyei bajnokság. Fér­fiak. Mezőberény—Gyomaend- rőd, 9.00, Gyeraj, Palotai. Bcs. Mirelit—Szeghalom, 10.00, Lá­zár, Valkovszki. Mezőhegyes-— Szarvas, 9.00, Farkas, Kerepecz- •ki. Kondoros—OMTK. 10.00, C. Veres, Varga II. Nők. OMTK— Kamut. 9.00, Góg, Horváth. Kétsoprony—Doboz, 10.00, Nyá­ri, Veszter. Bcs. MÁV—Mezőbe­rény, 9.00, ökrös, Zsuzsa. Csor- vás—Murony, 9.00, Kardos, Ko­vács. Mezőkovácsháza—Szirén, 10.00. Medovanszki, Harangozó. KOSÁRLABDA. NB II. Mis­kolci Postás—Szarvas, férfi, 10.00. LABDARÜGAS. NB II. Met- ripond—Szarvas, 15.00. NB III. Tisza csoport. Asztalos- SE— Szeghalom, 15.00. Körös csoport. Mezőhegyes—Sz. Dózsa, 15.00, Nagy. Szentes—Gyula, 15.00, Farkas. Békés—Osztyapenko, 15.00, Némedi. Soltvadkert—Me­zőkovácsháza, 15.00. Keresztúri. Megyei bajnokság. I. osztály. Kaszaper-Nagybánh egyes—Me­zőberény, 15.00 (jv.: Csóngrád m.). Füzes-gyarmat—Vésztő, 15.00 (jv.: Szolnok m.). Kamut—Két- egyháza, 15.00, Varga F. Med- gyesegyháza—Nagyszénás, 15.00, Csonka. Gádoros—Sarkad. 15.00, Szeles. II. osztály. Orosházi cso­port. Kunágota—Kardos, 15.00, S á rk ö zi. C s-ab a csü d—Csan ád a p á - ca, 15.00, Skorka. Pusztaföldvár —Békéssámson, 15.00, Pl-eskó. Kevermesr-Rákóczi Vasas, 15.00, Oláh. Tótkomlós—Lökösháza, 15.00, Bruszniczki. Elek—Ma- gyarbánhegyes, 15.00, Ratár. Gyulai csoport. Doboz—Körö&- ladány, 15.30. Okány—Újkígyós, 15.30. Kétsoprony—Dévaványa, 15.30, Enyedi. H. Szalvai SE— Gy. Köröstáj, 9.30, Makra. Bél- megyer—Gyulavári, 15.30. Bcs. MÁV—Gerla. 15.30. Biró. Csor- vás—Sarkadkeresztúr, 15.30. Női nagypályás bajnoki mérkőzés. Gyulai SE—Monostorpályi, 13.00, Szarvas. Országos ifjúsági és serdülőmérkőzés: Bcs. Előre Spartacus— Kazincbarcika. 12.00, Németh M.. 12.00, Végvári. LOVASSPORT. A Bcs. Lovas Klub meghívásos versenye, Új­kígyós, labdarúgópálya, 10.00. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Árpási Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. PL: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. PL: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon : 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hfriapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzűnk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom