Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-10 / 217. szám

lüHUUKfat*

1988. szeptember 10., szombat

Kevermes nagyközség névmagyarázata

Mielőtt Kevermes, e mai romániai határ mellett fekvő nagyiközség nevének eredetét boncolgatni kezdeném, szükségesnek tartom, hogy bizonyos esetekben már eleve felmerülhető félreértéseket tisztázzak.

Az alábbiakban közölt névmagyarázatok esetében állításaimat nem egyforma mértékben tudom tényekkel vagy már megjelent iroda lommal vagy irodalomban megjelent forrásokra hivatkozva alátámasztani. Leginkább a logikai összefüggésekre támaszkodom. Ez viszont nem zárja ki azt, hogy a későbbi kutatások egyes esetekben ne igazolják a logika helyességét. Még akkor is, ha egyes magyarázatok most még abszurditásnak tűnnek. A tények már sok abszurditást igazoltak a történelem folyamán.

Kevermes nevének jelentésével, eredetével tudomásom szerint csak dr. Bodor József plébános, Kevermes első történetírója foglalkozott. Radnai Mikes, „A dombegyházi Attila-hagyo- mányok új megvilágításban” című munka írója számára is teljesen fehér folt volt e helységnév. Így lehetőleg kerülte művében a név használatát. Valószínű, nem véletlenül. Pelle Ferenc „A 150 éves Kevermes története” c. munkájában elzárkózik a név magyarázatától, habár felsorolja az általa fellelt, 1418-tól használatos névváltozatokat. Érdekességként említem, hogy ezekben főként a 3. betű változása tapasztalható: m, b, W, v.

Kend vermesi?

Bodor plébános a „Kee (kend) vermesi ?” megszólításból vezeti le a Kevermes nevet. A megszólítás arra utal, hogy e helységben az emberek vermekben laktak (vagy ott, ahol a vermek vannak?).

Keve vermei — Kevevermesi

Igaza lehet dr. Bodornak. E szóösszetétellel már az időben messze, a hun történelemben járunk.

Azt tudjuk, hogy Keve Attila apja volt. Amennyiben elfogadjuk a hagyomány állítását, mely szerint Attila székhelye Dombegyházán Volt, abban az esetben elfogadhatónak található a Keve vermei elnevezés is.

Kevermes belterületén

építkezések során több helyen találtak gödröt, vagyis vermet. A félig vagy teljesen beomlott vermek alján mindig találtak vöröses földet. Ez pedig azt jelenti, hogy a vermeket belül kiégették, így téve azokat magvak tárolására alkalmassá.

Valószínű, Keve népének volt a feladata, hogy Attila katonai táborát vagy a hadba induló sereget élelemmel ellássák. Tehát e területen Keve népe élt, és a nép készítette nagy számban az élelem tárolására alkalmas vermeket. Ezért hívhatták e területet Keve vermei-nek. A vermek e névmagyarázat tárgyi bizonyítékai.

Az 1940-es évek elején az akkori Makói — ma Alkotmány utcában a Sirokmány- portán építkezés közben egy ilyen veremszerű üregben találtak egy csontvázat szét- 'hasított koponyával. A mellette talált tárgyak — szab- lya, nyílhegyek, pikkelyes páncéling maradványai — lehetővé tesznek egy viszonylagos kormeghatározást. A harcos valószínűleg egy egyedi tragédia szereplője volt, hiszen a közelben egyetlen hasonló leletre sem bukkantak. E verem alján is vörös, égetétt föld maradványait találták.

Keve köve

E szókapcsolat magyarázata értelemszerű. A kérdés kézenfekvő: lehetséges, hogy itt volt valamilyen kő, amit Kévének tulajdonítottak? Igen, valóban. Kévének követ állítottak a hunok Ke- vermesen. Innét eredhet a név. Keve maga is követ, kövecskét jelent. Keve köve

— Keve verme — ahol a kő, ott a verem — kő és verem helye — Kő(e)vermes

— Kevermes.

Ez így szépen hangzik. Azonban ..joggal vetődik fel a kérdés: hol van az a kő? Ez esetben is megvan a tárgyi bizonyíték.

A kevermesi sóderbánya első bányataván történt egy majdnem szerencsétlenséget okozó baleset. A kotrógép kanalaira valami nagy tárgy zuhant, ami leszakította a karvastagságú láncokat, és eltörte a kanalak vasszerkezetét. A kotrógépről két ember is a vízbe esett. Az akkori bányaigazgató, Balázs József, valamint Wekerle József gimnáziumi tanuló többszöri lemerüléssel megállapították, hogy egy 2-3 m széles, 4-5 m hosszú, szabályos, egyenes éllel rendelkező kődarab volt a baleset

okozója. „ A kő mélyebben fekvő része a sóderba ágyazódott. Két év múlva, ahogy a bányagödör mélyült, megismétlődött az eset. Ettől kezdve azt a részt nem bányászták. Igen lényeges, hogy egy alkalommal a sóderrel felkerült egy emberfej nagyságú fehér kődarab. Megállapítható volt róla, hogy egy faragott tömb kis sarokdarabja. Akkor törhetett le, amikor a tömb a kotrógép' kanalaira zuhant. Ez a kődarab az általános iskolába került megőrzés céljából. Maga a tömb ma már 10-15 m mélységben lehet a tó fenekén.

Khever-mes

Ebben az esetben a finnugor nyelvterületet kell vizsgálnunk. E népeknél ismeretes a „h” hang „k”-vá alakulása. így a Kevermes Hevermes is lehetett. Ha a szótövet vizsgáljuk: hever = fekszik valaki — értelmes szóhoz jutunk. Az nem való- sz'nű, hogy ez a valaki Keve vezér lenne. Inkább valószínű, hogy e területen valahol „pihen” Attila király. Priszkosz rétortól és a kor történetíróitól tudjuk, hogy a sámánhit papjainak, a táltosoknak rendkívül nagy szerepük volt Attila döntéseiben. Mindig kikérte a táltosok jóslatait, és azok szerint cselekedett. ■ Attilának az eredeti nevét nem ismerjük. Ezt a nevet csak az a táltos, aki világra segítette, vagy aki első alkalommal jövendölt neki mint csecsemőnek leendő jövőjét, valamint az anya, esetleg az apa ismerte. A sámánhit ezzel vélte megvédeni az ellenfelek gonosz rontásától. Hisz Attilát lehetett átkozni — az átok nem fogott rajta, hisz ő nem Attila volt. így tehát, hogy ott „hever valaki”, a táltosok és a hun nép előtt érthető volt. A történelem az időben az ismeretlent legkönnyebben felejti el. A valaki ismeretlenből már csak a hever maradt fenn, amiben az idők folyamán a h átalakult k hanggá. Egyesek úgy vélik, hogy a -mes szó vég mögött a „meszto” (-hely) szláv szó áll.

Attila koporsóját az elmúlt években is keresték Dombegyházán. Idős nyugdíjas tsz-tagok hetekig ástak egy szintén idős ember irányításával. Ez gyermekkorában segített egy tanyán kutat ásni* Emlékezett arra, hogy 2-3 m mélyen valami olyan nagy, kemény tárgyat

Polner Zoltán versei:

Olvasópróba

egyik mondja

nem bolond ez másik mondja

hét nagyjröccsöt színész mondja

ím nagyságos király

Burgund és Frankhon fejedelmei

jó reggelt urak

kint dobrokőltak a fuvaros lovak bent zajlott az élet akár a Globe-színpadán se-direktor se kritikus különben is itt vadászati tilalom volt a művészekre elefántcsonttoronyban a főmaestro a cethal hasában a díjosztó bizottság csupán a ;pacalok gőzölögtek a neonfényben transit Universum grand provincial Kis Hungária

gyerünk most már

egyik mondja másik mondja csak fizetnénk színész mondja

mylord én bűntelen vagyok legyünk egymáshoz irgalommal halljak felőletek nemsokára most dologra

Tolvajlátó

Ki őrzi tanyánkat? Nyelve-füle-farka.

Kilenc kicsi kutyakölykünk nyelve-füle-farka. Tanyánk szeles négy sarkába elásom mind őket: kilenc tépi, kilenc őrzi,

ide be nem törnek!

Kilenc csipet kutyánk. Nyelve-füle-farka.

Kilenc kutyánk apró (foga. Nyelve-füle-farka. Tanyánk szárnyas sötétjében széttépik a holdat: kilenc jtépi, kilenc őrzi,

innen sose lopnak!

Arcok

közelről

találtak, hogy ott nem tudtak tovább ásni a vízig. így a helytől távolabb ásták meg a kutat. A tanya, a kút rég eltűnt már. Nemrég többszöri nekirugaszkodásra sikerült megtalálni a nagy, kemény tárgyat: egy hatalmas kőtömböt. A kérdést fel kell tenni: hogy kerülnek a Maros hordalékkúpjára olyan óriás tömegű kődarabok a sóder, homok, laza, kissé agyagos föld tetejére? Hogy ezek a több tíz tonnás kövek áldozati asztalok vagy emlékkövek, esetleg sírt fedő kövek vagy jelzőkövek (fentebb már említettem pl.: kő, mely jelzi a vermeket — Kővermes) voltak, most teljesen mindegy. (Ilyen győztes csatát jelző kő áll ma is Baracska község főterén, a hunok tárnokvölgyi nagy győzelmének emlékére.) Ezeket a nagy köveket valakiknek ide kellett hozni! A további kérdés- az: honnan, hogyan? Valószínű, Danikén magyarázatával megoldhatóvá válna ez a kérdés, hisz a földöntúli lényekkel mindent meg lehet magyarázni. Erre azonban nincs "szükség. Erdélyben, Szárhegyen ásatások folynak. Itt római középületeket és egy igen nagy amfiteátrumot tárnak fel. Elképzelhető, hogy a hunok vízen és szárazföldön Kevermes és Dombegyháza térségébe szállítottak az itt levő hatalmas kőtömbökből bizonyos célokra.

Látjuk tehát, hogy Kevermes község nevének eredete részben tárgyi tényeken, részben elméleti feltételezéseken alapul. Az itt említettek egyike mellett sem lehet egyértelműen állást foglalni, mivel egyik sem zárja ki a másikat.

Kevermes község nevének megfejtéséhez valószínűleg közelebb visznek az elkövetkező időben történő feltáró ásatások. Addig is, míg e kutatások valamelyik itt felsorolt állítást nem igazolják, minden kevermesi maga döntheti el, melyiket vallja magáénak.

Fábián János

Történt volt egyszer hajdanán, hogy élt egy kisvárosban két nagyrabecsült férfiú. Az egyiket Okosnak hívták, a másikat Szépnek. Egy ideig jól megfértek egymás mellett. Okos a másak szépségét, daliás termetét dicsérte, ahányszor csak összetalálkoztak az utcán. Még a lova nyakát is meg- paskolta, mondván, hogy az állat is átveszi gazdája erényeit. Szép társa nagy eszét méltatta, bölcs előrelátását, elemzőkészségét, mellyel felvirágoztatta a várost. Műcsontot ajándékozott a kutyájának, hogy élesedjenek a fogai és legyen mit visszahoznia, ha a gazdájának művadászatra szottyan kedve.

A városka erdei tele voltak vaddal, a folyó hozta a sok halat, s a zsíros, fekete földek annyi gabonát termettek, hogy nemcsak a városlakók tömhették degeszre a hasukat mindenféle jóval, hanem bőven jutott belőle az arra vetődő vándorkereskedőknek is. Okos minden évben hosszú beszédet tartott a főtéren. Elmondta a városlakóknak, hogy az ő bölcsessége nélkül nem teremne a föld, nem hozná a jíz a rengeteg halat, s a vadak is a másik város erdeibe futnának. Illő tehát, hogy a házába hordják ajándékaikat hálájuk jeléül. Aki mégse mutatna elegendő hajlandóságot, hamarosan megtudhatja, milyen élesek a kutyája fogai.

T. Ágoston László:

Az Okos és a Szép

(Tanmese felnőtteknek)

Az emberek többsége elhitte neki, hogy ő a föld, a víz és az erdő ura. A többiek féltek a ikutya harapásától.

Aztán Szép következett a szónoki emelvényen. „Ha a Nap, a Hold és a csillagok nem hasonlítanának hozzám, nem utánoznák az én szépségemet, ti se tudhatnátok, milyen az igazi szépség, nem tudnátok igazán örülni a gazdagságnak, mely városunkat körülveszi. Rakjátok le hát hálátok jeleit házam küszöbén. Aki nem teszi, lovam patái kényszerítik majd engedelmességre.

Hozták is a szántóvetők, halászok, vadászok három nap, három éjjel az ajándékaikat, mert nagyon féltek az Okos és a Szép hatalmától. Azok meg berakták a rengeteg élelmet a kamráikban, sznite roskadoztak tőle a polcok.

Egy nap így szólt férjéhez Okos felesége:

— Jó uram, már megbocsásd szavam, de miért kell nekünk ezzel az ostoba Széppel osztozkodnunk a nép ajándékain? Ahogy telnek az évek, egyre több a ránc a szeme körül. Kopaszodik, és már három fogát kihúzta a felcser. A táltosa is olyan vén gebe lett, hogy előbb- utóbb összeesik «alatta Már nem sokáig hiszi el a nép, hogy valóban ő a Szép. A te bölcsességedet csak érleli az idő és a bölcsek szépülnek is. Nézz csak a tükörbe! Te lettél az Okos és a Szép egyszemélyben. Kergesd el a városiból ezt a felfuvalkodott hólyagot és minden a miénk lesz, amit a föld, az erdő és a folyó terem.

Szép felesége is különös álmot látott ezen az éjszakán. Amint fölébredt, első dolga volt, hogy elmondja férjének.

— Te vagy a legszebb a városban — mondta neki — ezt senki se vitathatja. De az évek bölccsé is teszik a férfiút. Okos már öreg és szenilis. Almomban egy idegen jött a városba. Megállt a házunk előtt és úgy köszönt be: „üdvözlet a Szépnek és Okosnak”. És a küszöbre rakta minden ajándékát. Azt mondom hát, zavard el a városból ezt a vén bolondot, és mondd meg a népnek: mától a városban te vagy egyedül a Szép és Okos, egyedül neked hódoljanak ajándékaikkal.

Okos órákig állt a tükör előtt. Illegett-billegett, s csodálta magát. Végül diadalmasan fölkiáltott: „Micsoda daliás termet, minő hibátlan vonások! Szent igaz, egyedül én vagyok az Okos és Szép. Füttyentett a kutyájának, s elindult Széphez, hogy elkergesse a városból.

Sgép a város bolondját hívatta magához, s minden bárgyú kérdésére bölcsen megfelelt. „Nem kétséges hát, én vagyok az Okos, miért osztoznék egy szenilis sarlatánnal?!” dohogta, sfelpattant gebéjére, hogy kiűzze a városból Okost.

Félúton találkoztak.

— Kotródj ki a városomból, te, Csúnya! Itt ezentúl én leszek az Okos és a Szép! —t kiáltotta Okos. — Ha bele mernél nézni a tükörbe, magad is látnád, milyen ronda vagy.

— Hahaha ... — kacagott vissza gebéje, hátáról Szép. — A város bolondja is böl- csebb nálad, vén szenilis! Kotródj az utamból, mert tudd meg, hogy mától kezdve én vagyok a Szép és Okos!

Hamarosan köréjük gyűltek a városlakók és elképedve hallgatták a vitájukat. Egyszercsak hozzájuk lépett egy pejhedző álló ifjú legény. Megnézte a kutya fogait, meg a ló patáját, aztán így szólt az emberekhez:

— Emberek! Az Okos ostoba, a Szép csúnya t*s vén. A kutya fogai eltompultak, a ló patája csorba. Meddig hallgatjuk még a károgásu- kat? Kergessük ki mindkettőt a városból, hadd vitatkozzanak a mezőn. Igaz, mi nem vagyunk se Okosak, se szépek, de azt tudjuk, hogyan kell halat fogni, vadat ejteni, gabonát termeszteni. Bocsássuk útjára ezt a két haszontalant.

Ezzel felragadott egy jókora furkosbotot. A kutya nyüszítve menekült, s pórázán húzta magával Okost. A ló fölnyerített, s árkon-bokron át menekült Széppel a hátán.

— No, ezzel megvolnánk — mondta a legény. Aztán behívta a városlakókat Szép és Okos kamrájába és szétosztott köztük mindent, amit odahordtaik.

— Látjátok — mutatott az égre —, ti vagytok a Szépek, mert most is ragyog a Nap fölöttetek. És ti vagytok az Okosak is, mert épp úgy terem a föld, halat hoz a víz, vadat ad az erdő, mint eddig. De vigyázzatok, kit emeltek magatok fölé Szépnek, mert előbb-utóbb Okos is akar majd lenni, s ahol egy Okos van, sok lesz az ostoba.

Polner Zoltán

Forgószélember. Boszorkányok titkainak tudója, kutyák és madarak nyelvén értő, aki gondolataival magával ragad. Visz, pörget ellenállhatatlanul. Bejárjuk a Szeged környéki tanyákat, hirtelen váltással átruccanunk a sárréti lápvilágba. Derengő lidércfényektől káp- rázik szemem. Nem győzöm a vad vágtát, s amíg figyelmem megpihen, ő száguld tovább, vidoran, fáradhatatlanul.

— Miről beszéljek? Hét nap, hét éjjel mesélhetném a néprajzi gyűjtésemet, s akikor még töredékét se említettem volna ennek a témának — mondja Polner Zoltán. — Soroljam a versesköteteimet? öt jelent meg eddig. Tv-filmet is írtam, kilencet. Rádiódokumentum kettő született. Tavaly, a Dóm téren életre kelt a Boszorkányok, varázslatok című látomásom. Operát is írtam. ötvenöt évbe sok minden belefér, ha dolgos az emberfia. Mindennapi. kenyeremet pedig újságírással keresem. Villanófényben, gyorsképet nem könnyű készíteni rólam.

— Csipegessünk inkább morzsákat a múltból.

— Csupa lényegtelen dolog. Származásom? Polgári. Nem érdekes. A kezdet? Inkább mulatságos. 14 éves koromban színdarabot írtam, el is játszották, Lehoczky Zsuzsa volt a főszereplője. Mire 16 éves lettem, olyan slágerszövegeket írtam, amelyeket Karády Katalin, Hol- • lós Ilona, Lantos Olivér, Putnoki Gábor és a többi sztár énekelt. Mindig vonzódtam a színházhoz. Vaszy Viktor mellett opera-segédrendező voltam a Szegedi Nemzeti Színházban. Kétszer is föl- vételiztem a Színművészeti Főiskolára, először Major Tamás, másodjára Várkonyi Zoltán rúgott ki. Ma már erre is büszke lehetek. Tanári diplomám, mindenféle egyetemeim, most hadd ne soroljam. Nem lényeges.

— Mi hát a lényeg?

— A munka! Csak a mennyiségből születhet ‘minőség. Megszállottan, fáradságot nem ismerve dolgozom. Csikó koromban megesett, hogy egyetlen éjszakán 12 verset írtam. Fölkerültem az Üj íráshoz, Váci Mihály válaszolt, hogy 3 hónap múlva jönnek a versek. Ilyen egyszerűen ment a dolog. Ha ötszáz hiedelmmagot gyűjtöttem, ötszáz vers született belőlük. Nem számít. Költőként végeztem a néprajzi kutatást, s mondhatom, hogy egész Csongrád megye a fejemben van. Annyi magnetofonfelvételt őrzök, hogy ha mindenki még egyszer hallani akarná a régen megholt nagyanyját, akit megszólaltattam, nem férnének el egyszerre az emberek a szegedi Széchenyi téren. Mégis egyetlen csepp csupán, amit kimerítettem a tengerből.

— önmagától nem apad el az a tenger?

— Bár a gondolkodásban

bekövetkezik egy kopás, de amíg az ember kapcsolatban lesz a természettel, addig a hiedelmek érvényben maradnak. Csodák ma is vannak, csak nem vesszük tudomásul. Mint a bélyegeken a vízjel, a népi kultúra is olyan meghatározó: nem látjuk, de minden magyarban benne van a pogányság, a vadság, az érzelmi telítettség. Ezért is öljük egymást annyira. Andódy Tibor