Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-19 / 224. szám

Á ványai „ízületesek” fürdögondjai

A harmincas évek derekán egy 35 éves közeli rokon kubikos atyámfia ízületi fájdalmak miatt leesett lábáról. A „kis Vass doktor” meleg vizes fürdőt javasolt neki. Honnan szerezzen gyógyvizet a ványai szegény ember, akinek egyebe sincs, csak négy apró gyereke? Felesége beszélt a szomszédiban Lakó Csermák Lajos malomi ula j dánossal: engedje (meg, hogy a kazánból ki- ömlő meleg vízből vigyen mozgásképtelenné vált férjéneik. Készségesen beleegyezett. A szegény asszony hónapokig hordta a meleg vizet. Hónapok elteltével tallpra áldott a beteg, fel is nevelt nyalt gyereket.

|Niem tudok azóta ilyen esetről Ványán. Igaz, hogy az öreg Mészár Gyula bácsi jó egy évtizedig hordta a vizet a házakhoz lajttat, de az hideg ivóvíz volt. Majd 1955-ben Jámbor István, a községi pár,tszervezet titkára megkérdezte a tanácsházán a jóembereit: mire van legjobban szüksége Ványának. Azt felelték: fürdőre. Megindult a kutatófúrás a meleg víz után. Folyni is kezdett a Túrér-parton. A lakosság hordta. Elkészült a fürdő épülete is. Aztán a medence. Egy 1974-ben kiadott szakkönyv szerint percenként 725 liter 65 fokos NaH-karbonátos víz volt a hozama.

S folyt a víz az árokba, Túrénba, Kislórés felé. A lakosság hordta kannával, vederrel!. Jómagam is, szegény feleségemnek, akinek rettenetes ízületi fájdalmait addig a meleg kemence mellé húzott dívámnál próbáltam enyhíteni. Elég volt neki kéit-három fürdés, mert igen legyengítette. Mások is hordták a meleg vizet: J. Erdős Lajos, Szemezi Károly, Ko- ,vács Sándor, Újlaki István. Nők is, de bevallásuk szerint mosni. Közben a fürdőépület nagyabbik részét kiadták ipari termelésre. Mint említették, nincs vize a ványai fürdőnek.

Ehhez csak ennyit: elhi- szifc-e a ványaiak, hogy nincs annyi gyógyvíz, mint amennyi ivóvizet elhordott

Langyosvíz-kifolyó /1984-ben

Fotó: ifj. Kovács Sándor

az öreg Mészár Gyula bácsi pár hektós fajijával, amivel ellátta fél Vámyát? Vagy nincs fürdőkád? Vagy egyéb fürdőalkalmatosság, mint 1935-ben, amikor a fent említett atyámfiát teknőben fürdette-kúrálta a felesége? Emlékeznek rá a községben, hogy nem is olyan régen Nagy Pista a fürdő meleg vizét hordta széjjel az egész községbe. Miért nem lehet megtenni ezt ma?

Nemrég a község egyik vezetője azt válaszolta, hogy nincs rá vállalkozó. Elihi- szik-e a gyomaiak, gyarmatiak hogy a ványadakban nincs annyi összetartás, hogy megfizessenek egy olyan kisvállalkozót, aki az orvos által javasolt meleg yizet korszerű, gépesített járművel hordja a nagy fájdalmat kiálló betegeknek? Elhisz- szülk-e, hogy nem ők kapnák, hanem az otthon für- dőzgető egészségesek?

Megint egy másik szempont. Törődik-e az ízületi betegséggel az orvos? A tanács? Az egyház? A társadalom? Azt mondta az egyik fent említett sorstársam, hogy legtöbbet használ neki a meleg víz. Szegény feleségem fájdalmain js sóikat enyhített. De más példát is tudnék említeni. Például a bájait mutogató nőismerősömet, aki a legtovább járt a községben mini szoknyában. S nemrég panaszkodott derékfájdalmai miatt. Sok ezer kilométeres leletmentő utamon számos csontvázat emeültem ki a földgyaluk elől. Ki tudja, bájos hölgy volt-e, vagy öntelt ifjúember? A fájdalmak előtt nincs szép dáma, • viruló legény. Példa rá a kórház, az orvosi rendelő.

Dr. Bereczki Imre,

Dévaványa

A szép szó varázsa

MOTTÓ:

„ANYANYELVŰÜL SZÜLETTEM ÉN, EMBERRÉ AZ EMEL”

(KISS DENES)

Egyre több iskolában hirdetik meg a KISZ és a népfront kezdeményezésére a „Szép magyar beszédért” mozgalmat. Szükség is van erre, hiszen nyelvünkben elburjánzott a gaz. A trágárság, a rövidítések, a bgn- ben, ba-be helytelen használata, a sejpegés: — „voltam olaszba, spanyolba”; a diákköszönés, mely már csak Cső' a sajtóban elhangzó, s a televízió riportereitől is oly sokszor hallott helység és helyiség keverése — a nyelv mívelőit bizony sokkolja.

Minden megbecsülés azaké a pedagógusoké, akik szívü- ket-lellküket adják» a tanításiba', s a szép magyar beszédet úgy Oktatják tanítványaiknak, hogy az vérükké váljon, s becsüljék azt. A

szépségét lássák, s ne trágár szavakkal mocskolják be e csodálatos, sokszínű nyelvet.

Végtelen szeretettel emlékezem azokra a pedagógusokra, akik a nyelv szerete- tét elültették annak idején bennem és kis társaimban. Nem sokan voltak, de nekik sokat köszönhetünk, nemcsak én, de mindazok, akiket tanítottak egy életen át. Szász Erzsébet, Károlyi János piros betűs nevek emlékezetemben, mert úgy ismerték a gyermeki Lélek minden rezdülését, mint a legkiválóbb karmesterek a zenékarukat. Szeretetük, lelkesedésük rengeteget adott diákjaiknak. Bár minél több ilyen kiváló pedagógus dolgozna a pályán! Tőlük tanultuk annak idején e ma

is érvényes csodálatos gondolat,okát:

A haza és a nyelv egymástól elválaszthatatlan. A magyar nyelvet ne használjuk környezetszennyezésre, trágárságra, sem mellébeszélésre. A nyelv nemzeti kincsünk, úgy kell élnünk is vele! A „Szépen magyarul, szépen emberül” szívünkhöz nőtt, s ma is szívhez szóló.

A gondolkodó ember mindig igyekszik magát szépen, választésokan fcifijezni, úgy szóban, mint írásiban. A beszéd az írás érzeiiem-meg- nyiivánulásumkat tükrözi, s az ember méltóságát mutatja, tehát fokmérő is. Magatartáskultúránk része a beszéd, s mutatja az értelem világosságát, s az ember jellemét. Ki-ki elárulja írásával!, beszédével belső értékeit — vagy az érték hiányát. Az, hogy kincsnek vagyunk birtokosai, azt naponta bizonyítjuk szűkebb környezetünkben. Intellektusunk fokmérője a beszéd és az írás.

Illyés Terézia,

Gyula

Mini-Vidi — „maxi” javítási idd?

A múlt év decemberében a kis Mini-Vidi televíziónkba képcsövet cseréltek a Gelkánál. Ez a képcső egy hét múlva újra kikészült. Nem voltam tájékozott, hogy a képcsőre garancia van, több pénzt egyelőre nem akartam a javítására költeni, így a kis tv júliusig használatlanul állt a gyerekek szobájában. Augusztusban kempin- gezni készültünk. Ezért július 12-én meg akartam javíttatni a televíziót. A szerelő, aki Javította volna, jót akart. Azt mondta, minek fizetnék újra a képcsőért, vigyem vissza a Gelká- ba, mert erre garancia van. Így még aznap be Is vittem. A következő hétre ígérték, hogy kész lesz. fis itt a bökkenő. Mert még a mai napon sincs kész, pedig már szeptembert írunk. Minden érdeklődésünkre más volt a válasz. X. Nincs benn a szerelő, aki csinálja. 2. Nincs most olyan képcső, ami a kis Mini-Vidibe kell. 3. Jöjjek a jövő hét elején. 4. Nincs kész. De a hét végén egész biztosan meglesz.

Amikor a televíziót leadtam, közöltem, hogy sajnos azt a

papírt, amit az előző képcsőcserénél kaptam, nem őriztem meg. De a tv oldalára egy szám volt ragasztva. Ok megígérték, hogy a szám alapján visszakeresik az előző javítást. Így ezért a képcsőért nem kell fizetni. Elmúlt héten nem értem rá bemenni, így a férjemet küldtem. Neki azt mondták: — Nem fogtak még hozzá a tv javításához, mivel képcsőhibás és elég drága a javítás, nem tudták vállaljuk-e a költségeket. Hát ez teljesen ledőbbentett, mivel már két hónappal, ezelőtt azt megállapították, hogy ml a baja a tévének és elismerték a garanciás képcsőcserét is. A férjem nem akart vitatkozni, ezért elfogadta az újabb Időpontot, ami a hét vége volt. Hét végén én mentem a Gelkába, remélve, hogy utoljára, de nem így történt. Az átvevő férfi, mikor meglátott, azonnal megismert, és közölte, hogy még nincs kész a tévé. Erre borzasztó dühös lettem és számonkértem, mit csinálnak egy tévén két hónapig. A férfi azt mondta, hogy mivel nem vittem be az előző javításról a papirt, (azt nekik vissza kell keresni. Dühösen

kérdeztem: Na de két hónapig? Erre nem adott választ. Ellenben közölte, hogy különben sem jártunk be érdeklődni. Hogy állíthat ilyet, amikor már ő is megismert, ahogy meglátott!? Ojabb határidőt közölt. Ezt e héten keddre tette. Mást nem tudtam tenni, elfogadtam, de közöltem, ha keddre nem lesz kész, más hangon fogok beszélni. Mire ő végtelen gúnyosan azt felelte: — „Jó.” Ahelyett» hogy elnézést kért volna. Talán nem csináltam volna az egészből ügyet, de ezen az utolsó szón, hogy — jó —, nem tudtam túltenni magam.

fin levontam a tanulságot. Többet a Gelkával nem javíttatok. De a többi embernek adhatok pár tanácsot. 1. Őrizzék meg az előző javítást igazoló szelvényt, mert két hónapba kerül a visszakeresése. 2. Minden nap üljenek a Gelkánál egy-két órát és igazolják két tanúval. Ne állíthassák azt, hogy nem jár érdeklődni. 3. Mielőtt televíziót visz a Gelkába, Írasson egy marék nyugtatót, hogy ezt mind elviselje.

(Név és cím szerkesztőségünkben)

Szeghalmon a nyári hónapokat az újtelepi óvoda felújítására fordították. A mélyen fekvő épület szigetelése elavult, az egyedi tüzelésről >a központi fűtésre tértek át, és burkolási munkák is adódtak. Az épület köré járdát húztak. Most készül a kazánház, a csapadékvíz elvezetésére az udvar talajába műanyag csöveket fektetnek. Az áremelkedések miatt bizonytalanná vált, lesz-e központi fűtés? A döntés elhúzódott, a kivitelező — a szeghalmi költségvetési üzem —■- az augusztus 31-i átadási határidőt nem tudta tartani. A műszaki átadásra szeptember 9-én került sor. Az eredeti költségvetésben egymillió 167 ezer forint a beruházás értéke, ez várhatóan egymillió 400 ezer forintra emelkedik.

Fotó: Kovács Erzsébet

Lehetőség, bizakodás, kétségek

Hozzászólás a „Szennyvízhálózat-társulás Békéscsabán” című cikkkez

Bár az idézett című, a Békés Megyei Népújság • 1988. augusztus 30-i számában megjelent cikk nem szólított társadalmi vitára, mégis szükségesnek tartom — mivel nem kis dologról van szó —, hogy szót ejtsek a jamiinai szennyvízhálózat-társulással kapcsolatban. Korántsem azért, hogy az általam felsorakoztatott érvek és ellenérvek kizárólagos érvényességét bizonygassam, sokkal inkább azért, hogy a ma még tisztázatlan, homályos kérdésekben az érintett lakosok döntés előtti tájékozottságát segítsem elő, azt remélve, hogy a felvetett kérdések várhatóan megválaszolásra késztetik az arra illetékeseket.

Annak ellenére, hogy az említett társulás létrejöttében — mint érdekelt — pártolóén elfogult vagyok, igyekszem tárgyilagos maradni, bár ez nem könnyű.

Lehetőség és bizakodás

Az említett újságcikkel ellentétben, a társulással kapcsolatban — noha érintett vagyok — semmiféle űrlapot, vagy tájékoztatást ez ideig nem kaptam. Ebinek ellenére a cikkben olvasottak alapján egy olyan lehetőség körvonalait látom, amely a terület több évtizedes — egyik — gondját lenne hivatott — és képes — megoldani. Hogy ez mit jelent az ottani lakosoknak, nem kell mondanom. Talán ennél is jelentősebb a talajszennyezés mérséklődése, ha az említett csatornahálózat megépül. Az pedig senki számára nem lehet közömbös, hogy milyen szennyezett környezetet hagyunk az útókorra: átikos, vagy áldott örökségként.

Kétségek

Egy ilyen nagy jelentőségű, hosszú távon is előnyös megoldást ígérő lehetőséget nem lehet vállrándítással elintézni, sem pro, sem kontra.

Az sem lehet kétséges, hogy a lakosság kihagyásával egy ilyen nagyszabású tervet nem lehet megvalósítani. Kétlem, hogy a lakosság megnyerésére elegendő és demokratikus lenne az utcabizalmiak által végzett aláírásgyűjtés, mint a lakosságot szervező, egyedül alkalmazott gyakorlati módszer. Véleményem szerint sokkal demokratikusabb — tehát: helyesebb — volna ezt a sokakat érintő fejlesztést, az érdekeltek és kívülállók számára is fórumot jelentő társadalmi vitára bocsátani.

Akár lesz társadalmi vita, akár nem, az biztosnak látszik, hogy a lakosságot, minden lényeges kérdésben, a jelenleginél lényegesen több információval kell ellátni. Éneikül mindenki számára elfogadható — vagy legalábbis: a gyakorlatban alkalmazható — megoldás nehezen képzelhető el.

A továbbiakban a bennem — éppen az. elégtelen információ miatt — felmerült, tisztázásra váró kérdések közül kívánok megemlíteni néhányat. Mindenekelőtt szóvá te- szenj, hogy — szerintem — a jamánai szennyvízhálózat létesítésének felvázolt lehetősége kedvezőbbnek tűnik, mint amilyen az majd a valóságban lesz. Ezt azért merem ilyen határozottan állítani, mert az említett újságcikkből az derül ki, hogy a 170 milliós várható bekerülési költség az elkészült tanulmánytervre alapozott becsült érték. Márpedig a fajlagos költségmutatókra épített becslési módszer szerinti becsült összeg szükségszerűen eltér a kiviteli tervek alapján készített tételes költségvetés főösszegétől (az eltérés természetesen lehet csökkenés is, bár nem ez a jellemző), amiről viszont tudni kell, az még mindig nem azonos a kivitelezési költséggel, hanem annál általában — esetenként lényegesein — alacsonyabb. Ennek több oka van, nem csupán az időközben érvénybe lépő áremelkedések. Könnyen lehetséges tehát, hogy a családonkénti 35 ezer forintnyi lakossági forrásigény lényegesen több lesz.

De mennyi? Vagy erkölcsösnek tekinthető a lakosság támogatását „bianco”-összegre kérni? Mindegy, hogy hogy, csak meglegyen az 51 százalék? Az sem világos, hogy a majdani bekerülési költség teljes egészében a lakosságot fogja terhelni, vagy valamilyen támogatás is várható? Tudom én, persze, hogy tudom: sem az államnak, sem a tanácsnak nincs pénze. És a .lakosságnak van ?...

Mindezek ellenére nem tagadható, hogy a lakosság egy része könnyen fedezni tudná a rá jutó költségeket. Mégis bizonyítottnak látom: létező az a kisebbség, akikre nézve az anyagi hozzájárulás csak a jelenleg is nehéz megélhetési körülményeik további romlását okozná. És ennek a rétegnek a lakossági részaránya nem hagyható figyelmen kívül! Még akkor sem, ha az összeg — valami csoda folytán — csak 35 ezer forint maradna.

A lakosságtól elvárja az állam — és joggal —, hogy megértse: nincs pénze az alapközművek fejlesztésére. Ugyanakkor: a jelenlegi helyzetben, amikor a lakosság el nem hanyagolható arányú részének a legfőbb gondja a napi megélhetés biztosítása, joggal várható el ugyanaz a megértés az államtól is.

Természetesen ezek igen súlyos, de sajnos valós gondok. Éppen ezért volna szükséges a nyitott kérdéseket nyílt társadalmi vitára bocsajtani, hogy a gondokból ne legyen akadály.

Nem lenne felkerekített a mondanivalóm, ha nem említeném meg az általam jónak tartott megoldást, mely szerint:

1. Az érintett lakosság tájékoztatása, és a lakosság véleményének megismerése céljából a kérdést társadalmi vitára kell bocsátani;

2. A társadalmi vita alapján kell kialakítani a megvalósítás koncepcióját, és a költségek fedezetére szolgáló lehetséges pénzügyi konstrukciót;

3. A megvalósításról és annak pénzügyi konstrukciójáról, az érintett lakosságra kiterjedő népszavazással kell dönteni;

4. Az érintettek közül — akár a népszavazás szerinti többséghez, akár a kisebbséghez tartoznak is — csiák azokat lehessen pénzbeli hozzájárulásra kötelezni, akiknél az egy főre jutó családi jövedelem meghaladja a lakásszerzéshez szükséges összeggel növelt társadalmi minimum értékét, és csak az azt meghaladó összeg erejéig.

Biztos vagyok benne, hogy más lehetőség is létezik. De azt is vallom, hogy az állam és a lakosság közti kompromisszum .csák kölcsönösségi alapon válhat konstruktív hajtóerővé.

Eshpé Zoltán