Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-14 / 220. szám
✓ 1988. szeptember 14., szerda IgHJUfcfiTd Ma: 6. forduló az NB l-ben Tatabányán sem lesz könnyebb! Labdarúgó-élcsapataink ma a 6. fordulóban a következő párosításban lépnek pályára. Vasas—Haladás VSE, 16.00. Váci Izzó—Zalaegerszegi TE, 16.30. Siófok—Dunaújváros, 16.30. Veszprémi SE—Újpesti Dózsa, 16.30. Tatabányai Bányász—Békéscsabai Előre Spartacus, 16.30 (jv.: Bognár). Rába ETO—Pécsi MSC, 18.00. Ferencváros —Bp. Honvéd, 19.00. Videoton—MTK-VM, 19.00. — Sajnos, a törökök elleni kupamérkőzés nem múlt el nyomtalanul — mondotta Csánk János, az Előre Spartacus vezető edzője. — Rávetítette árnyékát a Rába elleni találkozóra is. Kvaszta sérültét jelentett, és az egész csapat komoly gyomorproblémákkal küszködött. Nyugodtan mondhatom, hogy a legjobb játékosállománnyal rendelkező vendégek ennek ellenére nem tudtak túljátszani bennünket, de egy durva védelmi hibából ismét elvesztettük a 11-es rúgás adta lehetőség mellett a biztos egy pontunkat is. Remélem, hogy a táblázat első felébe tartozó csapatok között tán, most már megkezdjük a pontok gyűjtését. A ma következő, Tatabánya elleni mérkőzés esélyesei nem mi vagyunk, hiszen a bányászok otthon ritkán „betliznek”. Rövid pihenő után remélem, hogy jó játékkal, tisztes eredményt ér el a csapat. Mracskó, Kvaszta, Fabulya továbbra sem áll rendelkezésre. A keret: Gulyás, Baji, Ottlakán, Szenti, Csató, Kanál, Belvon, Bánfi, Árky, Gruborovics, Csanálosi, Horváth, Szekeres, Miklya és Cseimus. MÉRLEG 1974—75: Tatabányán 1—0 Bcs.-n 2-1 1975—76: 2—2 0-3 1976—77: 2—0 1—0 1977—78: 2—2 0-0 1978—79: i 1—0 1—1 1979—80: 2—0 2—0 1980—81: 1—0 0—1 1981—82: 2—1 0-2 1982—83: 2—2 0-3 1983—84: Bcs. az NB Il4>en 1984—85: 2—0 1—0 1985—86: 6—1 3—1 1986—87: 2—0 0—4 1987—88: 2—1 0—5 1988—89: ? Az eredmény a pályaválasztó szemszögéből értendő. atlétika Több Jelentős, minősítő versenyen vettek részt a Gyulai SE atlétái az utóbbi időben. Ennek célja az, hogy aki még teheti és felkészültsége megengedi, magasabb minősítést érjen el. Ez néhány fiatal versenyzőnek sikerült is, hiszen Biri Ferenc. Novotny Gabriella, Galbács Angelika és Biri Katalin kismarathonin teljesítette az aranyjelvényes szintet. Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy a Kövizig nyéki szivattyútelep részére épített kisfeszültségű hálózatot 1988. szeptember 15-én feszültség alá helyezzük A létesítményen elhelyezett tárgyak érintése életveszélyes és tilos! Démász Üzemigazgatóság, Békéscsaba Eredmények. Coca-cola-verseny. Veszprém. 100 m: 3. Marosán Andrea 13,0. 400 m: Marosán Andrea 58,6. 1500 m: 2. Galbács Angelika 4:55,2. Hungalu kismarathoni. Ajka. Serdülő B 10 km: 1. Blrl Ferenc 36:21. Serdülő A 10 km: 1. Novotny Gabriella 39:35. Ifjúsági 15 km: 1. Galbács Angelika 57:43. Országos vidékbajnokság. Miskolc. 400 m: 2. Szilágyi Enikő 60,7. 800 m: 4. Biri Katalin 2:11,93. Lakatosműhelyünkbe FELVÉTELRE KERESÜNK: hidegalakító gépek kezeléséhez Szakképzett és szakképzettség nélküli munkaerőket. Jelentkezés: Körös Kazángyártó és Gépipari Vállalat 1. sz. gyáregysége, Békéscsaba, Sallai u. 34. Munkaügy. Értesítjük békési propánbutángáz-fogyasztóinkat, hogy az Univerzál gázcseretelepe szeptember 12.—október 24. közötti napokon — szabadságolás miatt — részleges nyitva tartással üzemel! A jelzett időpontban gázcsere-lehetőség Békésen: minden hétfőn és pénteken, a nyitva tartási idő alatt. Október 24-től rendes nyitva tartás! Vásárlóink szíves megértését kérjük. Univerzál „Régiek” és újoncok a magyar ötkarikás csapatban s Igazságügyi dolgozók tömegsport-találkozói A közelmúltban Szekszárdon rendezték meg az országos igazságügyi sportnapokat. Az immár 8. alkalommal szervezett tömegsport-találkozón a 19 megye és Budapest csapatai versengtek tíz sportágban. Békés megye válogatottja kiemelkedően szerepelt, az összetett pontversenyben ugyanis Budapest (77,5 pont) mögött 106,5 ponttal második lett, megelőzve a 108,5 pontos Bács-Kiskun megyeieket (a sorrendet a helyezési számok alapján döntötték el). Az országos Igazságügyi sportnapok egyik Békés megyei dobogós helyezettje, a gyulai Kajád György, aki lövészetben harmadik lett Ketten a dobogó legfelső fokára is felá'Uhattak; így a férfi asztaliteniszezők versenyében Béres Sándor (Békés Megyei Bíróság, főelőadó) és a női teniszezők küzdelme után dr. Pálka Agnes (Orosházi Bíróság, ügyvédjelölt). Harmadik helyezést értek el: dr. Kovalcsik Éva (lövészet), Kajári György (lövészet), Arató Ferenc (tollaslabda), Pántya Attiláné—Arató Ferenc (tollaslabda, vegyespáros), dr. Pálka Agnes—dr. Legeza László (tenisz, vegyespáros). Negyedik lett a dr. Szabó, dr. Maczák, dr. Magyar, dr. Becsei, dr. Gergely, dr. Baukó, Sipákl, Kovács L., Osztroluczki összeállítású kispályás labdarúgócsapat. Jól szerepelt rajtuk kívül Királyvári Károlyné, Osztroluczki István (atlétika), Csukás Csilla, Laurenczl István (úszás), Spigel Pálné (asztalitenisz), Pántya Attiláné (tollaslabda) és dr. Legeza László (tenisz) , akik ugyancsak értékes helyezésekkel járultak hozzá a jó szerepléshez. A Békés megyei TIS és a Büntetésvégrehajtási Intézet, az MHSZ segítségével azóta újabb tömegsport-találkozót rendezett, ezúttal megyei keretek között, kétegyházán. A családias jellegű összejövetelen a tekeverseny volt a „fő szám”, de pingpongozni, tollaslabdázni is lehetett, s a résztvevők közösen megnézték a helyi szakiskola értékes gépmúzeumát is. Végül Is a tekeversenyt Horváth Zol- tánné, Kovács László, illetve a Kovács család nyerte. A labdarúgó-rangadón a kékek 2-1- re nyertek a pirosak ellen, a gólokat Balog, Csomós, Illetve Szatmári szerezte. Totétippjeink a 38. heti szelvényekhez 1. Szarvas—DMVSC x 2 2. Ózd—Metripond 2 X 3. Komló—Kaposvár x 4. Dorog—Bp. Volán X 2 5. Blau-Weiss—F. Kőin X 6. Braunschweig—Darmstadt 1 X 7. Meppen—Solingen 1 8. Offenbach—Bayreuth 1 x 9. Catanzaro—Padova 1 x 10. Cremonese—Monza 1 11. Messina—Piacenza 1 x 12. Udinese—Avelllno x 2 13. Bari—Parma 1 PÖTMÉRKÖZÉSEK: 14. Taranto—Barletta l 15. Kecskemét—Eger x IS. Keszthely—Oroszlány 1 Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy Orosházai—Békéscsaba részére 20 kV-os vezetékrendezést végeztünk, melyet 1988. szeptember 15-én FESZÜLTSÉG ALA HELYEZÜNK. , A létesítményen elhelyezett tárgyak érintése életveszélyes és tilos! Démász Üzemigazgatóság, Békéscsaba A magyar versenyzők 19. alkalommal vesznek részt a sport legnagyobb ünnepén, a nyári ötkarikás játékokon. A szöuli olimpián 20 sportágban 201 magyar sportoló bizonyíthatja képeségeit — közülük hárman, a tőröző Kovács Edit, a kairdozó Ge- dővári Imre és a kézilabdázó Kovács Péter már 1976- bam, Montrealban is ott volt a résztvevők között. Négy évvel később, Moszkvában mindhárman ugyancsak tagjai voltak a magyar küldöttségnek, így immár harmadik olimpiájukon vesznek részt. Csak az újkígyósiak... Mezőberény—Mátészalka 24—19 (15—12). NB II-es női kézilabda-mérkőzés. Mezőberény, 150 néző. V.: Horváth, Kiss (jól). Mezőberény: TÓTH. A. — TÓTH M. 3, Békési 3. MEZŐVÁRI 8, KALCSO 5, Felföldi 2, Vassné 3. Csere: Lehoczki, Sülé, Bánfalvi, Bálint, Benyovszklné. Edző: Szabolcsi György. A hazai csapattól csak a győzelem volt elfogadható eredmény, ez rá is nyomta a bélyegét a mérkőzésre, mert a herényiek csak nehezen tudtak nyerni a csere nélkül kiálló, lelkes vendégek ellen. Kondoros—Lajosmizse 28—25 13—11). NB II. Férfi. Kondoros, 200 néző: V.: Bednár, Kanyok. Kondoros: Paulik — Melis 2, Lengyel 4, Tóth 8, Gyemengyl 2, Szronka M., Szigeti 1. Csere: Paraj (kapus), Szronka Gy. 4, Sznyida 3, Skultéti 1, Kasnyik. Edző: Fellegvár! Zoltán. A kon- dorosi csapat kezdte jobban a mérkőzést és az első félidőben végig vezettek. Fordulás után a vendégek is szép akciókat vezettek, s nagyon izgalmasan alakult az eredmény. A hajrában azonban újítani tudtak a hazaiak, s megérdemelten nyertek. Dutép SC—Üjkigyós 20—19 (10—12). NB II. Férfi. Kecskemét. V.: Berente, Garamvölgyi. Üjkigyós: KOPANYI — Csámyi L. 3, Skaliczki 9, Gyulavári, Fekete L. 2, Lukoviczki 2, Fekete B. 1. Csere: Zubán, Nagy (kapusok), Vida 1, Gazsó 1. Edző: Skaliczki László. Negyven percig taktikusan Jól játszott a vendég kígyós! csapat, s ez 17—13-as vezetést eredményezett. Itt azonban rövidzárlat következett be, amit a hazaiak kihasználtak, s kiegyenlítettek. Ezután felváltva estek a gólok és a záró sípszó előtt lőtt hétméteresgól szerencsés hazai győzelmet hozott. Szarvas—Balassagyarmat 37—27 (18—12). NB II. Férfi. Szarvas, 350 néző. V.: Ladányi, Miklal. Szarvas: Petrovszki — Pusztai 1, Medvegy 1, TÓTH 10, FEKETE 14, Csulik l, Velky. Csere: Kovács 3, Tusjak 1, Berta, Ba- gyin, Almási. Edző: Pataki György. A szarvasiak az első percektől kezdve magukhoz ragadták a kezdeményezést, és élvezetes, jó Játékkal nyertek. Nb-s, fiú, ifjúsági imérkőzé- sek. Üjkigyós—Bp. Honvéd 28-28 (13—12). Űj'kigyós, 100 néző. V.: Botka, Papp. Szoros mérkőzésen a jól játszó haA bizalmat élvezők közül 21 sportoló Moszkvában tartotta premierjét az ötkarikás játékokon, vagyis 177-en olimpiai újoncként utaztak, illetve utaznak Szöulba. AZ ISMÉTLŐK NÉVSORA: Harmadik olimpiáján indul: Gedóvári Imre (vívás), Kovács Edit (vívás), Kovács Péter (kézilabda). Második olimpiáján vesz részt: Szalma László (atléta), Tatár István (atléta), Bíró László (birkózó), Gáspár Tamás (birkózó), Gyáni János zaiaknak kevés hiányzott a meglepetéshez a listavezető, bajnokaspiráns ellen. Ld.: Fekete L. 9, Csányi L. 8, Varga Z. 5. Tisza Volán—Bcs. Előre Spartacus 27—16 (12—9). szeged. V.: Marosi, Török. A második félidő közepéig tudta tartani magát a megfiatalított Előre a jobb képességű Tisza-partiak- kal szemben. Ld.: Dögé 9, Lajos, Arató 3-3. Bcs. Előre Spartacus—Debreceni Medicor 25—21 (14—11). Békéscsaba. V.: Petyus, Szőke. Közepes színvonalú mérkőzés, megérdemelt .hazai siker. Ld.: Dögé 10, Lovas, Arató 5-5, Lajos. Megyei bajnokság: Férfiak: (Zárójelben az ifjúságiak és a serdülők eredményei.) OMTK—Szarvas 49—18 (—, 21—20). Bcs. Mirelit—Mezőberény 23—21 (19—28, 15—15). Mezőhegyes— Gyomaendrőd 31—22 (—, 35—21). Békés—Szeghalom 19—19.- Nők. (Zárójelben a serdülők eredménye.) Békésszentandrás— Bcs. Előre Spartacus 15—18 (7— 26). Szirén—Bcs. MÁV 40—12 (13 —14). Kamut—Szirén 10—24 (7 —4). Mezőberény—Doboz 16—18 (14—7). Murony—Kétsoprony 31 —19) (15—7). Gyulai Erkel Gimnázium—Mezőkovácsháza 7—35. Doboz—Szeghalom — (9—9). A Gyulai Erkel Gimnázium—Csor- vás és az OMTJ<—Csorvás mérkőzések elmaradtak, mert a Botrány Kardoson és Tótkomlóson A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban történt: Gyulai csoport: Okány—Gyulai Köröstáj 2—0 (0—0). Okány, 150 néző. V.: Mátyás. A második félidőben a hazaiak felgyorsítottak, s biztosan nyertek. G.: Hégely, Vajas, Jó: Csikány, Pesti, Sárközi I., Király, Bodó, Sárközi S., ill. Kolozsi T., Burda, Csúz, Kolozsi Z. Az ifjúsági mérkőzésen a Gyulai Köröstáj 4—2-re nyert. (Oláh Ferenc) H. Szalvai SE—Gerla 16—0 (8—0). Békéscsaba, 100 néző. V.: Kurucz. Túlzásnak hangzik, de az elért eredmény nem tükrözte híven a két csapat közötti különbséget. G.: Önódi 5, Kátai 4, Megyesi 2, Hankó Z. 2, Juhász, Deres, Budai (11-esből). Jó: Az egész hazai csapat. A vendégek közül senki sem nyújtott átlagon felülit. (cselgáncsozó), Rakusz Éva (kajakozó), Vaskúti István (kenuzó), Fodor János (kézilabdázó), Szabó László (kézilabdázó), Kovácsné Kelemen Ildikó (műugró), Bácskái Imre (ökölvívó), Váradi János (ökölvívó), Doleschall András (sportlövő), Fóriám Éva (sportlövő), Oláh Béla (súlyemelő), Guczoghy György (tornász), Kolczonay Ernő (vívó), Nébald György (vívó), Stefamek Gertrud (vívó), Szelei István (vívó), Szőcs Zsuzsa (vívó). A magyar küldöttség legfiatalabb tagja az úszó Eger- szegi Krisztina, aki augusztus 16-án ünnepelte 14. születésnapját, míg a legidősebb Gedővári Imre, ő július 10-én már 37. életévét töltötte be. Doboz—Üjkigyós 2—0 (1—0). Doboz, 250 néző. V.: Szűrszabó, csorvásiak nem jelentek meg. A sok hibával tarkított mérkőzésen a hazai csapat csak nagyobb lelkesedésével tartotta otthon a két pontot. G.: Budai, Zielbauer (11-esből). Jó: Benedek, Nagy, Balogh, ill. Szilágyi, Filó, Matuska. Ifjúsági eredmény: Doboz—Üjkigyós 1—1. (Szabó Sándor) További eredmények. (Zárójelben az ifjúságiak eredménye.) Körösladány—Dévaványa 3—1 (3—4). Kétsoprony—Gyulavári 2—0 (0—1). Bcs. MÁV—Csorvás 0—1 (3—2). A Bélmegyer—Sar- kadkeresztúr mérkőzés eredményét nem kaptuk meg. Orosházi csoport: Eredmények. (Zárójelben az ifjúságiak eredménye.) Kunágo- ta—Csanádapáca 4—1 (5—0). Csa- bacsüd—Rákóczi Vasas 0—1 (1— 1). Pusztaföldvár—Medgyesbod- zás 3—2 (1—1). Kevermes—Lökösháza 1—3 (4—2). Dombegyház —Magyarbánhegyes 3—3 (1—4). A Kardos—Békéssámson és a Tótkomlós—Elek találkozó félbeszakadt, de a részleteket nem ismerjük, ezért a történtekre ké-‘ sőbb térünk vissza. Debreceni Kinizsi—Bcs. Előre Spartacus 1—1 (1—1). NB-s ifjúsági mérkőzés. Békéscsaba, 50 néző. Lipták M. lőtte a csabaiak gólját. A lila-fehérek helyzeteiket nem tudták kihasználni. Jó: Poty.i, Mázán. Bcs. Előre Spartacus—Debreceni Kinizsi 7—0 (2—0). NB-s serdülőmérkőzés. Békéscsaba, 50 néző. A csabai fiatalok szép akciógólokat lőttek. G.: Szegedi, Podmaniczki 2-2, Szamosi, Szabó S., Puskás. Jó: Szegedi, Gyura, Bélteki, Podmaniczki. A Miskolci VSC jutott az NB l-be Visszalépés miatt hétfőn Budapesten * a Nemzeti Sportcsarnokban rendezték meg a női röplabda NB l-be jutást eldöntő újabb osztályozó mérkőzést, amelyben a Miskolci Vasutas és a Békéscsaba volt érdekelt. A 61 percig tartó összecsapáson az egységesebb és jobban képzett, a hálónál és a mezőnyben is jobban játszó miskolciak megérdemelten nyertek, így öt esztendő után ismét résztvevői lehetnek a szeptember 25-én kezdődő 1988—89. évi bajnokságnak. Eredmény: Miskolci VSC—Békéscsabai Előre Spartacus 3:0 (12, 9, 11). Remekül rajtolt a bajnokságban az Okányi TSZSK labdarúgócsapata, amely a imegyei II. osztályban a Gyulai csoportban szerepel. Mint Fekete Zoltán sportegyesületi elnöktől megtudtuk, a helyi sportéletben sokat jelentett, hogy a közelmúltban felújították a labdarúgópályát, s néhány év után, most ismét sikerült jó csapatot verbuválni. A gárda nagyszerűen kezdte a szezont és négy forduló után mérlegükben három győzelem is szerepel. Felvételünk még a bajnokság előtti pályaavatón készült, amelyen a Békéscsabai Előre Spartacus tartalékcsapatát látták vendégül. Az okányiak a játékvezetőktől balra láthatók: Pesti, Fekete, Király I., Sárközi I., Szilágyi T., Csikány, Király E., Dani, Bodó, Lovas és Pesti T. Hiányzik Lévai, :Vajas, Szántó, Kincses, Hégely, Szilágyi I., Gál és Sárközi S. Fotó: Béla Ottó Hét végi labdajáték-eredmények HH RCIfCC MCrVEI Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Árpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt*Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés • Kéziratokat, képeket ■ ^ T j J Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Teleik. 1 ^ «*1 ^7—J fon: 26-395. Terjeszti a Maevar Posta. Előfizethető a hírlankézhesítő Dostahivat.aloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díi: ü?v hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 nem érzünk meg és nem küldünk vissza.