Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-23 / 201. szám

1988. augusztus 23., kedd Népművelők megyei továbbképzése Kedd Szombaton, húszadikán történt, de még ma, hét­főn is morgolódom ebben a keddi hírfej jegyzetben azon, hogy milyen szeme­tes ez a mi, békéscsabai sé­tálóutcánk. Ott járkáltam én is a kánikulai hőségben, bámultam az árusok ke­mény kitartását, és a sétá­lókét is, persze, rengeteg látnivaló akadt. Például a nyugatnémet ifjúsági fú­vószenekar, és a táncos le­ánykar, mely télen is me­leg egyenruhában ropta a kánkánhoz hasonló, muta­tós táncot. A tömeg ing­ujjban nézte a nem min­dennapi produkciót, mi­közben a fellépésre vára­kozó csoportok a postaköz- pont árnyékába húzódtak, a porba, piszokba, hűsölni. Rossz volt nézni, bizony- isten! De az sem dobott fel, hogy azok a német lá­nyok, és később a veszpré­mi majorettek, hogyan for­mációztak a sétálóutca pi­szoktengerében ... Legalább azt a részt fel­mosták volna, ahol a szín­pad állt! Legalább. Habár az egész utcára elkelt vol­na a fürdetés. Nem tudom, Debrecenben hogyan csi­nálták, de bárki láthatta a televízióban, hogy a vi­rágkarnevál felvonulóinak lába előtt vizesen, tisztán csillogott az úttest. Gyerekkoromban, ha jól emlékszem, Orosházán a községi főmérnök dolga volt felügyelni és inspirál­ni az ilyesmit. Hogy ma kinek a dolga? Fogalmam sincs. Lehet, hogy szerdá­ra kiderül... (s—n) Az idén Szeghalom ad ott­hont augusztus 22. és 24. kö­zött a főhivatású népműve­lők hagyományos, megyei továbbképzésének. A szerve­zők 60 népművelőre számí­tanak, akik a városi műve­lődési központban hallgat­ják meg az előadásokat, ve­hetnek részt a konzultáció­kon. A továbbképzéseken min­den évben egy-egy téma­kört járnak körül. Az idei programot — a közművelő­dés területén tapasztalt vál­tozások miatt — az aktuali­tások jegyében állították össze. Az utóbbi időben több testület, szervezet, intéz­mény alakította ki vélemé­nyét a művelődés reformjá­ról. A népművelők ezeket is­Az 1948 augusztusában megalakult Nagyszénási Pe­tőfi Vadásztársaságnak je­lenleg 64 tagja van. össze­fogásuk, önként vállalt tár­sadalmi munkájuk eredmé­nye az a koronglövőpálya, amelyet vasárnap háziver­seny keretében avattak fel. (A Gádorosi November 7. Mgtsz területén egy trepp- pálya már üzemel, de a ko­ronglövészet gyakorlására a nagyszénási vadászoknak nem voltak meg a lehetősé­geik.) Az új pályát a helyi Ok­tóber 6. Mgtsz területén ala­kították ki. A kis- és nagy­toronyban egy-egy elektro­mos vezérlésű dobgépet ál­merhetik meg, ezekről mondhatják el véleményü­ket. Most már a művelődési intézmények is — mint bár­mely vállalat — a gazdálko­dó egységek közé tartoznak, ugyanakkor a szakmai elvá­rásoknak is meg kell felel­niük. E gondjukat a Pénz­ügyminisztérium képviselői­vel beszélhetik meg a részt­vevők. Érdekes témának ígérke­zik a szakszervezetek és a közművelődés kapcsolata is. Békés megye hamarosan át­tér a kétlépcsős tanácsi irá­nyításra. A Vas Megyei Ta­nács elnökhelyettese számol be, hogy mit tapasztaltak az új irányítási formáról. lítottak fel, a pályán pedig 8 lőállást alakítottak ki. A dobógépekről csak annyit: ezek is társadalmi munká­ban készültek, egy kiváló •technikai érzékkel megál­dott vadász jóvoltából. A nagyszénási és a szom­szédos vadásztársaságok meghívottal közül 36-an ne­veztek a vasárnapi pálya­avató versenyre. A legjobb teljesítményt ifj. Hegyi Já­nos érte el, aki 21 korong­találatával kivívta az első­séget. A második és har­madik helyen 19-19 találat­tal id. Törőcsik Mátyás és Bálint Imre osztozott. Mind a három versenyző a Nagy­szénási Petőfi Vadásztársa­ság tagja. Cs. I. — ml — Pályaavató verseny Nagyszénáson Békéscsabai fúvósötös a Honfi Galériában „A Gyomaendrődi Nagyközsé­gi Tanács és Honti Antal tiszte­lettel meghívja önt a műhely- galéria következő összejövete­lére.” Lassanként hagyománnyá vá­lik, hogy megyénk művészetba­rát közönsége ilyen szövegű meghívót kap. Augusztus hó­napban általában zenei rendez­vényekre invitál a program: a kezdeteknél 1985-ben a Szegedi Kisopera társulata szerepelt itt két Offenbach-vígoperával, majd Gregor József operaénekes és Pál Tamás karmester lépett a galéria közönsége elé. Vendégük volt a szegedi rézfúvós kvin­tett, s ez évben pedig, augusz­tus 25-én, csütörtökön 18 órától a Békéscsabai fúvósötös szere­pel a galéria udvarán. A műsor címe: Táncok fúvós­ötösre. A zenekar tagjai: Jeney Zsuzsanna — fuvola, Nagy Csa­ba — oboa, Kepenyes Pál — klarinét, Jármi József — kürt és Kerekes Teréz — fagott. II Köjál felhívása Augusztus 20-án a Komá­rom megyei Klastrompusz- tán egy feltehetően veszett róka megharapott három ki­rándulót. Közülük két buda­pesti lakos a dorogi kórház­ban elsősegélyt, majd a fő­városban védőoltást kapott. A harmadik személy azon­ban ismeretlen. A Komárom Megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomás kéri az illetőt, hogy saját érdekében feltétlenül jelentkezzék a lakóhelyéhez legközelebb eső orvosi rendelőben, kór­házban vagy Köjál-állomá­son. — HALÁLOS BALESETEK. A hét végén 142 személyi sérüléssel járó közúti közle­kedési baleset történt ha­zánkban. Ebből 11 halálos, 65 súlyos és 66 könnyű sé- rüléses kimenetelű Volt. az MNB Árfolyamai Valuta- (bankjegy és csekk) árfolyamok Érvényben: 1988. augusztus 23-tól 30-ig Pénznem vételi eladási árt. 100 egys. Ft-ban Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma a/b Holland forint . Ír font Japán yen (1000) Jugoszláv dinár (1000) /b Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona USA dollár ECU (Közös Piac) 8971,21 9526,13 4332.39 4600,37 132,50 140,70 726.45 771,39 1178.39 1251,29 819.45 870,13 34,66 36,80 2460,89 2613,11 7457,96 7919,28 397.05 421,61 17,27 18,33 4327,80 4595,50 18660,62 19814,88 761,99 809,13 2777,83 2949,65 37,53 39,85 395.06 419,50 34,17 36,29 42,42 45,04 3302.39 3506,67 813,31 863,61 5314,54 5643,28 5786,74 6144,68 a/ Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 1000-es b, Bankközi és vállalati elszámolásoknál al­kalmazható árfolyam: Görög drachma 35,69 35,77 Jugoszláv dinár (1000) 17.78 17,82 A békéscsabai taxisok már többször panaszkodtak, hogy a Csaba Szálló előtti taxiparko- ióban gyakran parkolnak magán-személygépkocsik, ezzel nehezítik, sokszor gátolják a sze­mélyfuvarozók munkáját Fotó: Fazekas Ferenc Mózeumfelújitás — gondokkal (2) Legutóbb július 20-án jártunk Szarvason, hogy megnézzük, miként halad a Tessedik Múzeum felújítása, s hogy megkérdezzük SzváR János kőművesmestert, mi­ért halad olyan lassan a munka? Tapasztalatainkat augusztus 2-án Múzeumfel­újítás — gondokkal című írásunkban olvashatták az érdeklődők. írásunkat akkor ezzel zártuk: „ .. . egy hónap múlva találkozunk ugyanitt, akkor láthatjuk majd, mire jutottak... És persze köz­hírré tesszük azt is. Legalább egy kép erejéig.” És „randevúztunk” ismét hárman: dr. Palov József, a múzeum igazgatója, Szvák János kőművesmester és jó­magam. Elégedett volt min­denki: az igazgató azért, mert az épület frontjának 60 százalékán elvégezték a kőművesmunkát. A mester azért, mert amíg a festők dolgoznak, szusszanásnyi időhöz jut, aztán az épület további részét állványozzák fel, s ott folytatják, amit elkezdtek. Én is jó érzéssel jöttem el, hiszed végre nem csak panaszt hallottam . . . Tehát kezdődhet a festés, aztán folytatódik a kőmű­vesmunka. Lehet, hogy a ri­portunkban olvasható ígé­retből — „november közepé­re legkésőbb kész lesznek” — valóság lesz? Meglátjuk. Mindenesetre ott leszünk akkor is. Fotó: Béla Ottó Újabb szemléletformáló kiadvány II fiatalok fejlettsége Adatok Békés megye ifjú­ságának biológiai fejlettségé­hez és fizikai erőnlétéhez — címmel újabb kiadványt je­lentetett meg a megyei ta­nács ifjúsági és sportosztá­lyának Propaganda Köz­pontja. Ezúttal Eiben Ottó és Pantó Eszter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Embertani Tanszékének munkatársai, valamint Bara­bás Anikó, a Testnevelési Főiskola- munkatársa dolgo­zata látott napvilágot a Pro­paganda Központ gondozá­sában. A könyvecske elősza­vában többek között ez ol­vasható: Az ifjúság biológiai fejlettségének és fizikai erőn­létének alapos ismeretét sem a pedagógus-, sem az orvos- társadalom nem nélkülözhe­ti ... De nemcsak a különböző vezetőknek, szakemberek­nek szolgáltat érdekes, meg­szívlelendő adatokat a kiad­vány, amely összegzésében .megállapítja: a leírtak, ki­mutatottak bizonyos szem­léletváltozást igényelnek a vezetőktől, szakemberektől és a szülőktől is, hogy hat­ni tudjanak a tanulókra. Az elgondolások jól csatlakoz­tathatók a kormány leg­újabb egészségmegőrző hosz- szú távú programjához, ab­ban a szellemben is, aho­gyan azt az Egészségügyi Vi­lágszervezet (WHO) és az UNESCO „Egészséget min­denkinek 2000-re” elnevezé­sű programjában meghirdet­ték. Tennivalónk akad még bőven, de megyénkben az if­júság — tudományos vizsgá­latokkal is bizonyított! — jó biológiai fejlettsége és fizi­kai erőnléte kiváló alapokat és lehetőségeket ad a to­vábblépéshez. L. S. Országjáró gyerekek A megyei tanács cigány­ügyi koordinációs bizottsá­ga szervezésében és az IBUSZ közreműködésével' ma 40 gyerek háromnapos országjáró túrára, illetve csehszlovákiai kirándulásra indul Békéscsabáról. A gye­rekek — a cigányügyi koor­dinációs bizottság nyári tá­Knyakönyvi hírek BfüKES Házasságkötések: Baukó Eszter Erzsébet és Híd­végi János, Kerekes Edit Mária (Békéscsaba) és Hegyesi Zoltán (Békés), Fekete Éva Andrea (Budapest VIII. kér.) és Bálint Béla Attila (Budapest VIII. kér.), Köti Gabriella (Murony) és Borbély Zsolt (Murony). Születés: Havai Sándor és Mucsi Ildikó Ilona fia Zsolt Sándor. borában nyújtott kiemelke­dő teljesítményükért — ju­talomból vehetnek részt a túrán. Az első éjszakát Sze­rencsen, a másodikat Mis­kolctapolcán töltik. Cseh­szlovákiában, " Kassán egy napig lesznek a Békés me­gyei úttörők. Halálesetek: Koszti Ferencné Vári Mária, Ancsán Sándomé Valentényi Piroska (Bélmegyer), Kiss Jó­zsef (Tarhos). SARKAD x Házasságkötések: Matyika Mária és Kesztyűs Gábor, Oláh Erika (Sarkad) és Dudoma Attila (Zsáka), Burzuk Ilona (Körösszakái) és Tóth Imre (Sarkad), Bartha Róza An­na (Sarkadkeresztúr) és Szat­mári József (Sarkad). Halálesetek: Szabó Lajos, Fábián Sándomé Vári Margit (Geszt). MA: BENCE, FÜLÖP NAPJA A Nap kél 5.51 — nyugszik 19.43 órakor A Hold kél 17.35 — nyugszik —.— órakor ÉVFORDULÓ Nyolcvan éve született Ar­thur Adámov (1908—1970) orosz származású francia drámaíró, az abszurd drá­ma világszerte elismert mes­tere. idöjArüs Az ország nagy részével el­lentétben megyénkben még hét­főn is tartott a meleg idő. Vál­tozóan felhős reggeli órák után lassan beborult az ég, de 16 óráig említésre méltó eső még nem esett. Napközben fokozato­san erősödött és egyúttal déli­ről nyugatira fordult a szél. Hajnalban 15-17, délben 30 fo­kot mutattak a hőmérők — kaptuk a tájékoztatást Szudár Bélától, a Békéscsabai Meteoro­lógiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás ma estig: keleten is beborul az ég, és or­szágszerte tartósan esős, ziva­taros idő lesz, keleten helyen­ként heves zivatar, jégeső is előfordul. Napközben nyugat felöl szűnik a tartós eső, las­san szakadozik fel a felhőzet. Egyre többfelé északnyugatira fordul és megerősödik, a Du­nántúlon időnként viharossá fo­kozódik a szél. Hajnalban 11 és 16, kora délután 16 és 21 fok között lesz a hőmérséklet. Hírügyeletünk 19 óráig hív­ható; a tele- 0"V fonszámunk: LlBvDU Hírügyeletes: Lovász Sándor — AZ ELNÖKI TANÁCS Feleki Kamill Kossuth-díjas színművésznek, a Magyar Népköztársaság Kiváló Mű­vészének kimagasló művé­szi tevékenysége elismerése­ként 80. születésnapja alkal­mából a Magyar Népköztár­saság Zászlórendjét adomá­nyozta. A kitüntetést Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Jelen voltak a kitüntetés átadásánál Stark Antal művelődési miniszté­riumi államtitkár és Lend- vai Ildikó, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának osztály­vezető-helyettese. — A NÉPKÖZTÁRSASÁG ELNÖKI TANÁCSA dr. Má- lyusz Elemér nyugalmazott tanszékvezető egyetemi ta­nárnak, a magyar középkor­történet nemzetközileg elis­mert tudósának, életműve elismeréseként, 90. születés­napja alkalmából a Magyar Népköztársaság aranykoszo­rúval díszített Csillagrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Pusztai Ferenc művelődési miniszterhelyet­tes hétfőn adta át. — DOBOZON, A KÖNYV­TÁRBAN augusztus 24-én, szerdán író-olvasó találko­zót tartanak. A helyi könyv­barátok, olvasni szeretők ez­úttal Rácz Sándorral talál­kozhatnak, aki A dobozi táj­napok címmel megjelent könyvéről tart vitaindító előadást. — HELYREIGAZÍTÁS. Az MTI augusztus 20-i tisztava­tási ünnepségről szóló tudó­sításában tévesen jelent meg az eseményen részt vevő ka­tonai tanintézmények felso­rolása. Ugyanis az ünnepsé­gen a Kossuth Lajos Kato­nai Főiskola, a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola, a Killián György Repülő Mű­szaki Főiskola és a Karikás Frigyes Katonai Kollégium hallgatói vettek részt. — TELEFONDOKTOR. Au­gusztus 23-án és 25-én a szo­kásos időpontban, 14 órától 15 óráig ismét hívható a te­lefondoktor. A (66) 24-011- es telefonszámon ezúttal a vesekő kialakulásáról hall­hatnak információt az ér­deklődők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom