Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-06 / 187. szám

1988. augusztus 6., szombat NÉPÚJSÁG 0 Hirosima évfordulóján Élő jelkép „A fiúk örvendetesen megszülettek”. A távirat szöve­ge, amelyet a potsdami konferencia alatt kézbesítettek Truman elnöknek, a kívülálló szemében semmi vészt- jóslót nem idézett fel. Pedig az értesítés nem kevesebbet jelentett, mint hogy Los Alamosban sikerrel végződött az első atombomba felrobbantása; az a kísérlet, ame­lyet joggal tekintünk a nukleáris korszak egyfajta nyi­tányának. A félelmetes pusztító erő, amelynek kifejlesztését ere­detileg a hitlerizmus legyőzésének szándéka sarkallta, sajnos csakhamar „kiszabadult palackjából”. Az ame­rikai hadvezetés — figyelmen kívül hagyva a legneve­sebb tudósok aggodalmát — úgy döntött, hogy az új fegyverfajtát beveti a háború legvégső szakaszában. Így, és ekkor pecsételődött meg a két japán nagyváros, Hirosima és Nagaszaki sorsa. Éppen 43 évvel ezelőtt, 1945. augusztus 6-án emelkedett a föld fölé a gyilkos gombafelhö, riasztó jelképévé válva az ember immár kollektív öngyilkosság szintjét elérő képességének. A Los Alamos-i „újszülöttektől”, a hirosimai „Kis­fiútól” és a nagaszaki „Kövér embertől” ugyanis (így nevezték az emberek ellen, tömegméretekben először ledobott két atomszerkezetet) egyenes út vezetett a fegy­verkezési hajsza új meg újabb sebességi fokozatáig, a félelem egyensúlyáig, a hadiarzenálok értelmetlen fel­duzzadásáig, s addig a félelemig is, amelyet napjaink­ban az atomhatalmak számának esetleges szaporodása jelent. Hirosima tehát nem csupán történelem — persze az is —, hanem élő, mindennapjainkat átható jelkép. Neve nem hangozhat el úgy, hogy fel ne idézze az emberisé­get fenyegető veszélyeket, a túlélés, a biztonság és le­szerelés keresésének mind parancsolóbb szükségességét. Ezt a jelképet erősíti évről évre az augusztusi évfordu­lón világszerte szervezett megemlékezéssorozat, a hi­rosimai Békeparkban felcsendülő harangszó, az el­hunytak, a perzselő pokolban másodpercek alatt sem­mivé enyészett áldozatok tíz- és tízezreinek emléke. Örök mementóként mered az ég felé az egykori Ipar­kamara csontvázszerű épülete, a ma már ismét nyüzsgő forgalmú, lassan milliós lélekszámot elérő japán metro­poliszban — a számítások szerint éppen felette lobbant fel a vakító tűzgömb. Nem messze tőle egy talán még megrendítőbb emlékmű: a gyermekeké, gránit talapza­ton álló gyengéd leányalaké. A kőbe vésve néhány egy­szerű, keresetlennek tűnő, ám éppen ezért fokozhatat- lan tömörségű verssor: „Fiúk kiáltanak, Lányok imád­koznak: Legyen béke a világon!” Ennél bensőségesebb, igazibb szavakkal ma, Hi­rosima tragédiájának 43. évfordulóján sem igen fogal­mazhatnánk meg örök békevágyunkat... Szegő Gábor A bukaresti írta: Die Welt: „Jó 70 esztendő utón Habsburg Ottó Magyarországra látogat” Néhány nappal ezelőtt a Die Welt nyugatnémet napi­lap „Jó 70 esztendő után Habsburg Ottó Magyarország­ra látogat” címmel cikket közölt, amelyből az olvasó tudomásul vehette, hogy Habsburg Ottó nyugatnémet állampolgár nemrég Magyarországra látogatott. Carl Gustav Strohm, a cikk szerzője, riportja hősének nyo­mában járva, mielőtt arról tudósítana, mit tesz, és mit gondol alanya, bemutatja őt olvasóinak, hangsúlyozva az alábbiakat: Budapest és a Magyar Népköztársaság nagy — még ha az nem is „hivatalos" — szenzáció szemtanúja: Ottó von Habs­burg, a Nyugat-európai Parlament képviselője, „Ausztria főhercege" (ezt a címet 1918-ban hivatalosan megszüntet­ték), Ausztria utolsó császárának és Magyarország utolsó királyának fia e napokban, jó hét évtized után annak az országnak a földjére lépett, amelynek királya kellett volna hogy legyen abban az esetben, ha az 1918—1921 közötti ese­mények más irányban alakultak volna. A továbbiakban a cikk szerzője megjegyzi: Horthy tengernagy rendszerével ellentétben, amely meg­tiltotta Ottónak az országba való belépést, a mostani rend­szer semmiféle nehézséget nem okozottt neki: feleségével, Regina hercegnővel és lányával, Walburgával együt Ottó von Habsburg saját autóján jött Magyarországra, hogy öt­napos látogatást tegyen az országban. Mindenütt rőkon- szenvvel köszöntötték a turisták, és főként a magyarok, akik „trónörökösüket” a kíváncsiság, a rokonszenv és a tisztelet Vegyes érzelmeivel figyelték. Egy magyar ifjú így szólt hozzá: „Számomra ön a magyar történelmet jelenti". Mit ír még a Die Welt újságírója Ottó von Habsburg ma­gyarországi látogatásáról? Külön figyelmet szentel a „főherceg” Nemzeti Múzeum­beli látogatásának: Szent István koronája előtt állva meg- hatottan nézte azt a koronát, amelyet az utolsó egyedural­kodó, apja, Károly király viselt 1916-ban, amikor Magyar- ország királyává koronázták. A koronát, a jogart és a kar­dot legutóbb 72 évvel ezelőtt látta, amikor 4 éves volt. A lap a továbbiakban ezeket írja: „Vajon igaz ez?”, tette fel saját magának a kérdést a múzeum egyik látogatója, amikor meglátta Ottó von Habs­burgot. A múzeum egyik dolgozója mélyen meghajolt, és kezet csókolt a hercegnőnek. Ezután az autogramok kö­vetkeztek. Még a magyar televízió riporternője is — aki ép­pen a látogatókkal készített interjút — autogramot kért. A vendég pedig a magyar nyelvi használat szerint írta alá ne­vét: „Habsburg Ottó”. „Megbélyegzett” útlevelek Könnyebb kijutni, mint bejutni A lengyeleknek és ma­gyaroknak manapság köny- nyebb kiutazni hazájukból, mint beutazni nyugati or­szágokba — állapította meg pénteken megjelent eheti számában a londoni The Economist. A korábbi helyzet sajátos fonákjáról elmélkedő „Viza versa” című írásban a nem­zetközi tekintélyű brit gaz­daságpolitikai hetilap beve­zetőben rámutat: „Kedet- Európa kormányai a nyu­gatra való utazást egykor olyan kiváltságnak tekintet­ték, amit csak gondosan megválogatott polgáraiknak engedélyeztek. Mostanában azonban már nem olyan ne­héz kijutni keletről, kivált­képpen, ha az ember törté­netesen lengyel vagy ma­gyar. Sokkal nehezebb im­már a Nyugatra való beju­tás”. A The Economist elmond­ja, hogy ezen a nyáron egy lengyel útlevél már néhány napon belül megkapható, ámde Varsóban a nyugati ví­zumkérelmek puszta beadá­sáért is napokig kell sorban állniok és „feküdniük” a ké­relmezőknek, majd pedig hó­napokig várakozhatnak a beutazási engedélyre, ha egyáltalán megkapják. A he­tilap szerint a nyugati kon­zulátusokon szigorú valla­tásnak vetik alá a vízumké­rőket, akiknek bizonyítani­uk kell hazatérési szándéku­kat. Azoknak pedig, akik nem hagynak hátra családot, gépkocsit, vagy fontos ál­lást, ami valószínűsíti visz- szatérésüket, hosszú harcra kell berendezkedniük a ví­zum elnyeréséért. A kérelmezőknek bizonyí­ts niok kell azt is, hogy nyu­gati tartózkodásuk idején kellő létfenntartási eszkö­zökkel rendelkeznek. A fran­cia vízum kiadásának példá­ul előfeltétele napi 40, dol­lárnak megfelelő összeg fel­mutatása. „A brit konzulá­tuson is olyan hosszú kihall­gatásnak vetik alá a vízum­kérelmezőket, hogy az már saját milíciájuk egykori gyakorlatára emlékezteti a lengyeleket”. Sok lengyel és magyar csak az utazás gyönyörűsé­gét akarja élvezni, ám sokan mások dolgozni mennek J hogy keményvaluta-kerese- tüket hazavigyék. „Megint mások pedig — folytatja — Nyugaton akarnák maradni, a múlt évben például tízezer magyar távozott véglegesen hazájából. Nyugaton azon­ban lelohadt a lelkesedés a kelet-európai emigránso­kért” — hangsúlyozza a The Economist. A brit hetilap emlékeztet: korábban elég volt politikai menedékjogot kérni ahhoz, hogy a folyamodó állandó tartózkodási engedélyt és teljes ellátást kapjon olyan menedékeken, mint Auszt­ria, Nyugat-Németország vagy a skandináv államok. „Ez nincs többé. Ausztriá­ban most már csaknem min­den, lengyelektől és magya­roktól származó politikai menedékjog-kérelmet azon­nal elutasítanak, a vissza­utasított folyamodók pedig három hónap leteltével de­portálással kerülnek szem­be. Dánia a komphajóval ér­kező lengyelek felét hajófor­dultával hazäküldi. A len­gyel -útlevelekbe az olasz és a brit hatóságok megkülön­böztető jelet bélyegeznek, amely eleve megtiltja az ilyen útlevél tulajdonosának, hogy politikai menedékjo­gért vagy vízummeghosz- szabbításért folyamodjék” — írja végezetül a The Econo­mist. A cikkből megtudjuk, hogy Ottó von Habsburg kísérőinek a „Szent István koronája teológiájáról" 'beszélt, és annak a magyar állam szimbólumaként képviselt jelentőségéről, va­lamint arról, hogy apja soha nem mondott le Magyarország trónjáról, hiszen „egy megkoronázott király nem mondhat le”. Ügy értékelve viszont, hogy számára „a kérdés már nem aktuális”, Ottó von Habsburg feltétlenül figyelmeztet arra, hogy „jelenleg Magyarország konkrét helyzetével kell foglalkoznunk, és nem olyan problémákkal, melyeknek sem­mi közük ehhez a helyzethez”. Mint mondotta, főleg „a ma­gyaroknak saját történelmükhöz való zavartalan viszonyu­lásuk” hatotta meg, beismervén, hogy kevés népnél látott ilyen történelmi tudatot. A nyugatnémet újságnak nem áll szándékában elárulni, mi késztette arra, hogy erről a témáról tudósítson. Nem hagy azonban kétségeket azokról az okokról, amelyek a di­vatjamúlt személyt arra késztették, hogy elzarándokoljon a Szent István koronáját őrző helyre. A cikkben elszórt rész­leteken túl, ami „a helyiek kíváncsiságát, rokonszenvét és tiszteletét” illeti, „a magyar történelem képviselőjével szem­ben”, a cikk szerzője kertelés nélkül megmondja, miről is van szó. „A magyarok — jegyzi meg önkéntelen humorral a Die Welt újságírója — szószólójukra találtak Ottó von Habs­burg személyében, amikor Erdély problémájáról van szó”. És valóban, a magyarországi látogatás folyamán a sajtónak adott nyilatkozataibn és interjúiban Ottó von Habsburg igencsak „aggódik” Erdély lakosságának sorsáért. Értesü­lünk erről abból az interjúból is, amit a volt „főherceg”, a budapesti Magyar Nemzet című lapnak adott melynek mun­katársa kérdésekkel állta útját, hogy megfelelő nyilatkoza­tokra nyújtson neki alkalmat. A magyar újság által nagy­lelkűen közölt interjúból megtudjuk, hogy Ottó von Habs­burg, a hírhedt Habsburgok leszármazottja, akik valamikor úgy szokták nézegetni a térképen Európa egészét, mint va­lami családi tárgyat, most Erdély sorsáért emészti magát, és kész „verekedni” jogaiért (!?!). Jellemző az a válasz is, amelyet Ottó von Habsburg a Magyar Nemzet újságírójának alábbi kérdésére adott: „Mi­ért látogatott el előbb Szombathelyre?” „A történelem- könyvben az is benne van — mondotta gondolkodás nélkül —, hogy apám (azaz Ausztria utolsó császára és Magyaror­szág utolsó királya) a restaurációs kísérlet során itt tartóz­kodott". Restauráció?! Joggal -merül fel a kérdés: Mit takarnak az ilyen „nyilat­kozatok”? Mi rejlik az olyan nagy érdeklődés mögött, amely egy olyan személy körül nyilvánul meg, akinek még Horthy sem nyitott kaput? Mire törekednek azok, akik fel óhajtják hívni a figyelmet rá és a hozzá hasonlókra, meg- hatódottságáról írva „a korona, a jogar és a kard” láttán, amitől a népek harcának könyörtelen csapásai nyomán vált meg hét évtizeddel ezelőtt? Habsburg Ottó e furcsa igyekezete, hogy mindenáron más helyet keressen magának a történelem emlékezetében, mint amelyet megérdemel, csakis mosolyt fakaszthat, szánalmat kelthet. Érthetetlen marad viszont, hogy sajnos vannak még ma emberek, akik egy kísértet perorációjától elbűvölve, hagyják magukat a -rég letűnt ügy érdekét szolgáló „próká­torok” — ahogy a Die Welt nevezi őket — toborzása remé­nyétől, a történelem által véglegesen elítélt múlt „restaurá­ciója” gondolatától ámítani. * * * A bukaresti Előréből átvett íráshoz nem kívánunk kom­mentárt fűzni, mindössze arra emlékeztetjük olvasóinkat, hogy a hivatkozott Die Welt napilapot nem Budapesten, ha­nem Bonnban szerkesztik, s így cikkeit sem magyar, hanem nyugatnémet újságírók írják. A szerkesztőség MISS LENGYELORSZÁG Lengyelország szépe egy 20 éves diáklány lett. Joan­na Gapinska a szczecini testnevelési főiskola hallga­tója, 170 centiméter magas, súlya 51 kilogramm. Szőke, zöld szemű, -méreted 90—58— 88 centiméter. Kedvenc szó­rakozása a tánc, a sport és a zene. Miss Lengyelország egy Toyota személygépkocsit kapott ajándékba, részt vesz egy 14 -napos magyarországi társasutazáson, ezen kívül egész éven át ingyen szerez­heti be a szépsége karban­tartásához szükséges kozme­tikai cikkeket. HAMIS DOLLAR A svájci és a bajor rendőrség kitűnő együttműködésének kö­szönhetően a lindaui határátjá­rón letartóztattak egy férfit, akinél több mint félmillió ha­mis dollárt találtak. Az illetéke­sek csak annyit tettek közzé, hogy a letartóztatott német származású, de Svájcban él és dolgozik. A hamisított dolláro­kat még néhány évvel ezelőtt nyomták, és mint mondották, igen eredeti hamisítványok, úgynevezett „igazi” hamis dol­lárok. Egyébként a bűnüldöző szervek az idén többször foglal­koztak a „Made in Switzerland” dollárokkal, melyek annak elle­nére, hogy igen jó hamisítvá­nyok, eddig nem kerültek na­gyobb mennyiségben forgalom­ba. Valamennyinek azonban mégis sikerült elkeverednie az eredetiekkel. Így nincs kizárva, hogy most a turistaidény csú­csán több embernek meggyűl­het a baja az ilyen dollárok mi­att. 10 KILOS ARANYRÖG A szibériai Magadan vi­dék siroki aranybányájában a munkások tízkilós arany­rögöt hoztak napvilágra. A TASZSZ hírügynökség sze­rint nagyon -rég nem talál­tak ezen a környéken ekko­ra méretű aranyat. VISSZATÉRTÉK A KEK BALNAK Visszatértek a kék bálnák a norvég vizekre, és úgy tűnik, még szaporodtak is. A hir azért örvendetes, mert a közel 50 tonnás állatok — a Föld legna­gyobb emlősei — évtizedekig nem mutatkoztak tömegesen az északi vizeken, amiből a kuta­tók arra következtettek, hogy kihalóban vannak. „Nem vagyunk egészen bizo­nyosak benne, vajon újbóli fel­bukkanásuk azt jelenti, hogy a világon növekedőben van a kék bálna népesség, vagy az állatok egyszerűen csak vándorlási szo­kásaikat változtatták meg. De a jelenség mindenesetre ígére­tes... ” — nyilatkozta egy nor­vég bálnaszakértő. Tekintettel a rohamosan fo­gyó állományra, a Nemzetközi Bálnahalászati Bizottság tavaly időleges vadászati tilalmukat rendelte el. A bálnairtás min­den formájának végleges és teljes beszüntetése azonban még több bálnavadászattal fog­lalkozó ország, többek között éppen Norvégia, valamint Iz- land és Japán ellenállásába üt­közik. KOCSIKÜLÖNLEGESSÉG Az eredeti ár háromszoro­sáért, másfél millió fontért kelt el egy londoni árveré­sen egy 1936-ban gyártott kétüléses Mercedes-Benz sportkocsi. A nyolchengeres, 160 km/óra maximális sebes­ségű autómatuzsálemet az is­mert gyűjtő, Hans Thulig svéd pénzmágnás vásárolta meg. A gépkocsi eddig 85 ezer kilométert tett meg, műszaki állapota kitűnő, no­ha karosszériája már kissé rozsdás és az üléshuzatot is kirágták az egerek. Ez a harmadik legmagasabb ár, amelyet eddig régi autóért fizettek. A rekordot egy 1931-es Bugatti sportkocsi tartja, amely ugyancsak Londonban (tavaly 5,5 millió fontért kelt el. SZÖRNYŰ ÉLMÉNY Rettenetes élményben volt része annak a hat vadorzó­nak, akik az indiai Urisa ál­lambeli Bhitarkanika rezer­vátumban vadásztak. Miköz­ben a tóparton felállították csapdáikat, hirtelen egy ha­talmas krokodil bukkant elő a vízből, s egy társukra ve­tette magát. A többiek szét­futottak, és a sokk hatására önként jelentkeztek a rend­őrségen. üz Eperjesi Zsákgyártó Vállalat pályázatot hirdet a megüresedett energetikusi munkakör betöltésére A megbízás 5 évre szól, s alkalmasság esetén meghosszabbítható. A munkakör betöltésének feltétele: — szakirányú végzettség, 3 éves szakmai és lehetőleg vezetői gyakorlat — erkölcsi és politikai feddhetetlenség. Bérezés: a munkakörre megállapított bértételen belül, megegyezés szerint. A pályázat tartalmazza a pályázó: személyi adatait, részletes önéletrajzát. Eddigi és jelenlegi munkahelyeinek nevét, beosztását, szakmai tevékenységének részletes leírását, iskolai végzettségét igazoló okiratainak másolatát. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad: Kiss Imréné, szem. ov. Tel.: Gádoros 2. A pályázatokat a hirdetés megjelenésétől számított 30 napon belül nyújtsák be az Eperjesi Zsákgyártó Vállalat személyzeti-oktatási osztályára. Cím: Eperjesi Zsákgyártó Vállalat, Gádoros, 5932, Pf.: 10. Telefon: Gádoros 2.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom