Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-16 / 195. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! BÉKÉS MEGYEI 1988. AUGUSZTUS 16., KEDD Ára: 1,80 forint XLm. ÉVFOLYAM, 195. SZÁM Pártapparátusi értekezlet Szarvason Tegnap a Szarvasi Dózsa Termelőszövetkezet klubhá­za adott otthont annak a megyei szintű értekezletnek, amelyen dr. Petrovszki István, az MSZMP KB osztály- vezetője a párt belső életének időszerű kérdéseiről, ezen. belül a pártapparátus tevékenységének korszerűsítéséről tájékoztatta a megjelenteket. A tanácskozás munkájában részt vett Szabó Miklós, az MSZMP Békés Megyei Bi­zottságának első titkára; valamint két titkára, Nagy Je­nő és dr. Lovász Matild is. Augusztus 20-i ünnepségek, rendezvények megyénkben Elbúcsúztatták a magyar ENSZ-katonákat Augusztus 20. megünneplésére készül megyénk is. Sok településen megemlékeznek államalapító királyunkról, I. Istvánról, az alkotmány napjáról és az új kenyérről. Békéscsaba. A megyeszék­helyen a Szent István-napi ünnepségsorozat augusztus 19-én, az egész megyét érin­tő fontos eseménnyel kezdő­dik. Délelőtt -11 órakor ad­ják át az új autóbusz-pálya­udvart, s 13 órától indulnak útjukra a tömegközlekedési járművek. Ugyancsak augusztus 19- én 10 óra 30 perckor a Me­gyei Művelődési Központ el­ső emeleti nagytermében a közművelődésben kiemelke­dő munkát végzők kitünte­tésére kerül sor. Ünnepi megemlékezést Baloghné dr. Szűcs Klára, a Közalkalma­zottak Szakszervezete köz­ponti vezetőségének titkára mond. A művelődési minisz­ter álltat adományozott 74. ágazati kitüntetést Gyulavá­ri Pál megyei tanácselnök adija át. Augusztus 20-án — immár hagyományosan — a csabai sétálóutcán Szent István-na­pi vásár fogadja az érdek­lődőket. A kulturális és sportprogramok 10 órakor a zenei ifjúsági találkozón részt vevő külföldi és me­gyei csoportok felvonulásá­val kezdődnek. Szarvas. A helyi népfront­bizottság, a tanács és a szakszervezetek városi bi­zottsága által rendezett em­lékünnepség augusztus 20- án 10 órakor kezdődik az Árpád Szálló emeleti dísz­termében. A rendezvényt dr. Szántosi Antal, a városi ta­nács elnöke nyitja meg, em- lékbeszédet dr. Tóth Lajos, a HNF városi bizottságának elnöke mond. Az esti órákban a Körös- holtágon lampionokkal dí­szített csónakos felvonulás zárja az ünnepi műsort. Kardos. Reggel 6 órakor zenés ébresztő nyitja az egész napos, rendkívül gaz­dag programsorozatot, amelynek a helyi sportpá­lya és egy 3 ezer főt befo­gadó sátor ad helyet. Az ün­nepi megnyitóra 9 órakor kerül sor; beszédet mond Fodorné Birgés Katalin, az MSZMP KB tagja, azSZMT vezető titkára. Orosházán augusztus 16- án, Nagyszénáson pedig au­gusztus 18-án a HNF helyi bizottságai alkotmánynapi ünnepségein elismerések át­adására kerül sor. Ugyan­csak 18-án az Orosházi Üveggyár művelődési bizott­sága Meskó Anna és Páka György gyulai pedagógus- képzőművészek augusztus 20-a tiszteletére rendezett kiállításának megnyitójára várja az érdeklődőket. Au­gusztus 19-én 20 órától a nagyszénási strandon fürdő­bált rendeznek. Augusztus 20-án az orosháziak lovas­felvonulást láthatnak, majd ezt követően, 21-én, egész napos, nemzetközi lovasjáté­kok kezdődnek a bogárzói lovas pályán. Pusztaföldváron ünnepi közgyűlést tart augusztus 20-án 11 órakor a 40 évvel ezelőtt alakult Lenin Tsz. Szeghalmon, az ifjúsági és úttörőház udvarán augusztus 20-án 9 órától játékos ügyes­ségi vetélkedő várja a gye­rekeket. A sportpályán a 11 órakor kezdődő Szeghalmi SC—Si- roki Vasas NB II-es női baj­noki ké2ilabda-mérkőzés után a város vállalatainak dolgozói vehetik birtokukba a sportpályát. Füzesgyarmaton már 19- én, pénteken este 7 órakor megkezdődik az ünnepség utcabállal és tűzijátékkal. Másnap reggel 9 órától szó­rakoztató programmal ünne­pelhetnek a füzesgyarmatiak a strandfürdő területén. Akiket jobban vonz a lovas­bemutató és más sportjáték, azok délelőtt a sporttelepen tölthetik az időt. Körösladányban, a sza­badtéri színpadon délelőtt 10 órakor a helyi termelő- szövetkezet jelképesen átad­ja az új kenyeret a község lakosságának, majd Berki Imre, a nagyközségi tanács elnöke mond ünnepi köszön­tőt. Gyulán, a hagyományok­hoz híven, Gyulaváriban, a kastélyparkban rendezik meg az alkotmánynapi ün­nepség keretében a munkás­paraszt találkozót augusztus 20-án. Ma reggel 8 óra előtt a Gyulán tartózkodó önkén- testűzoltó-zenekarokat hall­hatja a lakosság az ünnepség színhelyén és a városköz­pontban is. A kulturális és sportrendezvények 8 órakor kezdődnek. Az ünnepi kö­szöntőre fél 11-kor kerül sor, amelyet Ferenczi István, a HNF városi bizottságának titkára mond. Napközben igen sok élő zene is elhang­zik. A város központjából sűrített autóbuszjáratok in­dulnak ezen a napon Gyula­váriba. A gyulai vár előtt 22 óra­kor kezdődik a tűzijáték. Mezökovácsházán 20-án délelőtt a Hazafias Népfront és a sportfelügyelőség szer­vezésében Augusztus 20. Kupa kispályás labdarúgó­mérkőzésre kerül sor. Ezt követően az MHSZ-bázison KRESZ-vetélkedő, majd az ifjúsági lakótelepen autós ügyességi verseny lesz. Este a városi KISZ-bizottság a strand előtti téren utcabálat szervez a fiataloknak, az idősebbek pedig a művelő­dési központban sakkvei^e- nyen vehetnek részt. Jó ütemben épül az MO-ás körgyűrű. A ráckevei Duna-ág fölött készülő híd szerelési mun­kálatai most fontos állomáshoz érkeztek. A két partnál épülő hídszerkezet — melynek ki­vitelezési munkálatait a Hídépítő Vállalat szakemberei végzik — hamarosan találkozik a meder fölött (MTl-fotó: Kerekes Tamás) Ünnepélyes külsőségek kö­zött búcsúztatták el tegnap a Magyar Néphadsereg Műve­lődési Házában azt a 15 magyar katonatisztből álló egységet, amely augusztus 20-tól részt vesz az ENSZ iraki—iráni katonai megfi­gyelőcsoportjában. Kárpáti Ferenc vezérezre­des, honvédelmi miniszter a katonatisztek és hozzátarto­zóik előtt mondott beszédé­ben emlékeztetett arra, hogy a magyar katonák 23 másik ország képviselőivel együtt ellenőrzik majd a tűzszünet végrehajtását. Megtisztelő feladatot vállalnak azzal, hogy hozzájárulnak a csak­nem nyolc éve dúló, pusz­tító és céltalan háború be­fejezéséhez, amit a haladó gondolkodású emberek hosz- szú ideje várnak. A minisz­ter kifejezte reményét, hogy az ENSZ-katonák jelenlété­vel, a tűzszünet révén tény­legesen létrejöhet a fegyver­nyugvás, s ez elvezethet a két nép, a két ország kö­zötti békeszerződéshez. Rá­mutatott: a magyar kormány mindig azon fáradozott, hogy előmozdítsa, elősegítse a térség békéjét. Kiemelte: büszkeségre ad okot, hogy hazánk ilyen megbízatást kapott a világszervezettől. A miniszter ezután arról szólt, hogy bár a felkészülésre ke­vés idő volt, a katonák min­den fontos tudnivalóval megismerkedtek, a feladat magas színvonalú ellátására képesek lesznek. A Magyar Néphadsereg vezetői bíznak a katonatisztek felelősségér­zetében, s abban, hogy min­den esetben meggondoltan, felelősen, körültekintően végzik majd a rájuk bízott munkát. Hazánknak érdeke, hogy a magyar katonák jól lássák el feladatukat, mél­tóan képviseljék a Magyar Népköztársaságot és hadse­regünket, öregbítsék jó hír­nevünket. A miniszter szólt arról, hogy az itthoniak figyelem­mel kísérik a katonatisztek kinti tevékenységét, s ígér­te: mindenben segítik hoz­zátartozóikat. Kárpáti Fe­renc végezetül sok sikert kí­vánt a katonáknak. A katonatisztek parancs­noka, Forgács László alezre­des válaszában megköszönte a kormány, illetve elöljáróik bizalmát. A feladat azért is felemelő — mondta —, mert először képviselhetik a Ma­gyar Néphadsereget ENSZ- katonaként, katonai megfi­gyelőcsoportban. Társai ne­vében ígéretet tett arra, hogy — az ENSZ előírásai­nak megfelelően — minden tőlük telhetőt megtesznek a rájuk bízott feladat mara­déktalan végrehajtására. Az ünnepséget követő fo­gadáson Nagy Gábor kül­ügyminiszter-helyettes rövid pohárköszöntőjében hangoz­tatta, hogy a magyar kato­natisztek élvezik az ország közvéleményének bizalmát, rokonszenvét. Kifejezte re­ményét, hogy a tűzszünetet békemegállapodás követi, majd arról szólít: hazánk to­vábbra is kiegyensúlyozott politikai, gazdasági kapcso­latokra törekszik mindkét országgal. Felhívta a figyel­met arra is, hogy a katona­tisztek egyszersmind diplo­maták is, a közös ENSZ- csoportban így fogják szá­mon tartani őket. * * * A Magyar Néphadsereg Művelődési Házában bemu­tatták a katonák felszerelé­sét. Egy-egy katonatiszt négy bőröndöt visz magával: úti- csomagjukban hat napra elegendő hideg élelem van. Ruhatárukat az ENSZ kéré­se szerint a különböző ég­hajlati, időjárási viszonyok­nak megfelelően állították össze, s van benne egyebek között vegyvédelmi felszere­lés és alapvető gyógyszer. Egy-egy felszerelés értéke 60 ezer forint. A katonatisztek kedden a délelőtti órákban kelnek útra. Nemzetközi gyógyszerkémiai tanácskozás A Budapest Kongresszusi Központban sajtótájékozta­tón ismertették a tegnap megkezdődött ötnapos nem­zetközi gyógyszerkémiai ta­nácskozás szakmai program­ját. Az Európai Gyógyszer­kémiai Szövetség, valamint a Magyar Kémikusok Egye­sületének rendezvényén har­minc országból csaknem 700 tudományos kutató vesz részt. A legnépesebb cso­port az Egyesült Államokból, valamint Japánból érkezett, s elküldték képviselőiket a légjelentősebb nyugat-euró­pai gyógyszergyárak. A szakmai eszmecserén több mint 100 előadás hang­zik el, s kétszáz szakember posztereken számol be a gyógyszerkutatás különböző területeiről. Külföldi kuta­tók tartanak tájékoztatót egyebek között az AIDS, a magas vérnyomás valamint az Alzheimer-kór gyógyítá­sára tett kísérleteikről. A magyar szakemberek — a gyógyszergyárak és a kuta­tóintézetek munkatársai — a hazánkban jelenleg folyó kutatásokról számolnak be. Az EGIS Gyógyszergyár kép­viselője előadást tart a dep­resszió elleni vegyület lü- fejlesztéséről. A magyar szakemberek már több esz­tendeje dolgoznak a közpon­ti idegrendszerre ható sze­ren, s előreláthatóan három év múlva jelenik meg a ve­gyület orvosságként. A Kőbányai Gyógyszer- gyárban más kutatóintéze­tekkel együttműködve foly­tatják a világsikert elért Cavinton továbbfejlesztését. Ugyancsak a gyár szakem­berei tájékoztatják a részt­vevőket a gyomor- és nyom- bélfekély gyógyítására alkal­mas vegyületek előállításá­ról. Ilyen vegyületeket már kifejlesztettek, s jelenleg azokkal állatkísérleteket folytatnak. Már klinikai vizsgálatokat végeznek két olyan vegyülettel, amely a szervezet immunrendszeré­nek a megerősítését segíti elő. Ezek a peptid típusú vegyületek arra lesznek al­kalmasak, hogy az emberi szervezet jobban védekezzen egyebek között a daganatos betegségek, a reuma, s a gyulladások ellen. II MÁV félévi bizonyítványa A békéscsabai üzemfőnökség készül az őszi szállítási csúcsokra Kissé döcögve, bizonyta­lanul indult az 1988-as esz­tendő. A termelőszférában visszafogottan, tétován in­dult be a munka. S ebben nemcsak a vállalatok voltak a felelősök, hiszen való igaz, hogy a szabályozó rendsze­rek megjelenése is késleke­dett. Mindenesetre azóta már eltelt hat hónap, s a gazdálkodó egységek többsé­génél már megvonták az el­telt félév mérlegét. Ennek okán kértünk rövid összeg­zést Valkó Pál üzemfőnök­től, hogy is alakultak a dol­gok a MÁV Békéscsabai Körzeti Üzemfőnökség terü­letén. — A Magyar Államvasu­tak vezetése két fő célkitű­zésben jelölte meg az idei feladatainkat. Elsőként a területünkön jelentkező sze­mélyi és áruszállítási igé­nyeknek — mind mennyisé­gi, mind minőségi szintű, megfelelő színvonalon törté­nő kielégítése. Másodsorban — s ez sem elhanyagolandó —, hogy mindezen feladato­kat a takarékos költséggaz­dálkodás szintjén valósítjuk meg. Az 1988-as személy- és áruszállítási terveink a ta­valyi év volumenében lettek meghatározva. Ennek meg­felelően az idén 4,5 millió utast és egymillió 310 ezer tonna árut kell elfuvaroz­nunk az üzemfőnökség terü­letén. A személyszállításból 90 millió 300 ezer forint ár­bevételre számítunk, az áru- szállítás bevételét pedig 296 millió 580 ezer forintra ter­veztük — mondta elöljáró­ban Valkó Pál. (Folytatás az 5. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom