Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-05 / 186. szám

1988. augusztus 5., péntek A nagyvilág hírei • GRÓSZ KÁROLY FOGADTA A LONDONI FŐPOLGÁRMESTERT Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára, a Minisztertanács elnöke csütörtökön az Or­szágháziban fogadta Sir Gre- ville Spratt-et, London City főpolgármesterét, aki Iványi Pálnak, az MSZMP* Politikai Bizottsága tagjának, a Fő­városi Tanács elnökének meghívására szerdán érke­zett Budapestre. A találko­zón jelen volt Iványi Pál. • SEVARDNADZE KABULBAN Munkai átogatásira csütörtö­kön az afgán fővárosba ér­kezett Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, szov­jet külügyminiszter. A ka- ibuli repülőtéren Sevard- nadzét Abdul Vakil, az Af­ganisztáni Népi Demokrati­kus Párt KB PB tagja, kül­ügyminiszter fogadta. • ROMLIK AZ ELLÁTÁS LENGYELORSZÁGBAN „Növekszik a lengyel dol­gozók nyugtalansága azélet- és munkakörülmények, il­letve családjaik szociális biztonságának romlása mi­att. Kritikusan szemlélik a gyenge piaci ellátást, a gaz­dasági egyensúly hiányát, az inflációs nyomást. Változat­lanul elmarad a várakozás­tól:, és az ígéretektől mind­az, amit a gazdasági reform második szakasza eddig ho-j zott” — állapította meg leg­utóbbi ülésén a Lengyel Egyesült Munkáspárt Poli­tikai Bizottsága. A tanács­kozásról csütörtökön nyil­vánosságra hozott közlemény szerint számos munkáskol­lektíva úgy érzi, hogy a gaz­dasági reform az árak és a bérek terméketlen emelésé­ben merül ki, miközben szá­mos termelő ágazatban nyersanyag- és anyaghiány van. • BIZTATÓAK A BÉKE KILÁTÁSAI IRAK ÉS IRAN KÖZÖTT Csütörtökön tett jelentést Javier Pérez De Cuellarnak az ENSZ katonai szakértői csqprtja, amely a múlt hé­ten Irakban és Iránban járt —• fközölték New Yorkban. Vernon Walters, az Egyesült Államok ENSZ-fődelegátusa szerdai sajtóértekezletén; úgy vélekedett, hogy „biztatóak a béke kilátásai Irak és Irán között”. Az ENSZ-főtitkár most az iraki hozzájárulásra vár, hogy bejelenthesse a tűzszünet időpontját. Irak előbb közvetlen tárgyaláso­kat tartana szükségesnek Iránnal, Teherán viszont a tűzszünetet tekinti minden­nél előbbrevalónak. • HUMÁNUS, KEDVES BÖRTÖNÖRÖK Széles mosollyal az arcán szállt fel Moszkvában Ma­thias Rust a Lufthansa gé­pére, hogy egy moszkvai börtönben töltött 14 hónapos büntetés után hazautazzék családjához. A húszéves fiatalember először nem volt hajlandó nyilatkozni a várakozó új­ságíróknak, de a gépen fel­oldódott és jókedvűen cse­vegett az utaskísérőkkel, sőt interjút adott az AP hírügy­nökségnek és az ABC ame­rikai tv-nek. Azt is elújságolta, hogy cellájában „egy kisebb könyvtárra val,ó könyvet” olvasott el, felfrissítve angol tudását, sőt oroszul is ta­nult. Rust elismerően szólt börtönőreiről, s mint mond­ta, humánusan, sőt kedvesen bántak vele. 180 ezer német nemzetiségű 1,4 milliárd márkáért Az NSZK kormánya arra törekszik, hogy minél több német nemzetiségű román állampolgár számára bizto­sítsa a kivándorlás lehetősé­gét — írta csütörtökön a Süddeutsche Zeitung című nyugatnémet újság. Hans- Dietrich Genscher külügy­miniszter megerősítette a lap azon értesülését, hogy ebben az ügyben újabb tár­gyalások folynak Bonn és Bukarest között. Részletek­kel nem szolgált. Eddig évente mintegy 12 ezer.— összesen körülbelül százezer német távozhatott Romániából. Még 230 ezren élnek az országban, s közü­lük nyolcvan százalék sze­retne az NSZK-ba települni — írja a Süddeutsche Zei­tung, bonni becslésekre hi­vatkozva. A lap szerint azonban további 180 ezer személy kiengedéséért Ro­mánia legkevesebb 1,4 mil­liárd márkát akar kapni. (A korábbi megállapodás értel­mében Bonn évente száz­millió márkát fizetett a ti­zenkétezer fős kivándorlási kvóta fejében.) Genscher ta­valy decemberi bukaresti lá­togatásakor azt kérte, hogy emeljék legkevesebb 30 ezerre az évi keretet, s ugyanakkor engedélyezzék, hogy az otthon maradóknak Bonn fokozott anyagi és kul­turális támogatást nyújthas­son. Görög vádak Jugoszlávia ellen Ezen a nyáron pusztító szárazság sújtja Jugoszlávi­át és Görögországot. Ebben a nehéz helyzetben Athén kérte, hogy a jugoszláv fél a tározók fokozott megnyitá­sával növelje a Varda folyó vízhozamát, s ezzel tegye le­hetővé egyes észak-görögor­szági földek öntözését. Mi­vel a szomszédos jugoszláv tagköztársaságban, Makedó­niában szintén óriási víz­hiánnyal küzdenek — nem­csak a Vardar völgyében fekvő rizsföldek szomjaznak,- hanem a városok és falvak egy részének lakói számára is tartálykocsikban szállítják az ivóvizet —, Belgrád nem tudta teljesíteni a kérést. Ezt követően a Karolosz Papuliasz külügyminisztert helyettesítő Pangalosz sajtó­nyilatkozatában kijelentette, hogy „egyetlen civilizált or­szág sem viselkedhet Jugo­szláviához hasonlóan, hiszen áradás és aszály esetén még az egymással ellenséges szomszédok is segítik egy­mást”. Belgrádban csütörtö­kön közölték, hogy a jugo­szláv külügyminisztérium „erélyesen tiltakozott Panga­losz inkorrekt és sértő meg­jegyzései miatt”. Egyidejű­leg emlékeztettek arra, hogy a görög szakemberek szemé­lyesen is meggyőződhettek a vízügyi helyzetről. A Tanjug hírügynökség csütörtöki kommentárjában sajnálatosnak nevezte, hogy „a görög sajtóban a fentiek miatt heves kampány indult, amelyben teljesen alaptala­nul értetlenséggel, inkor­rektséggel, barbársággal, sőt ellenséges magatartással vá­dolják Jugoszláviát”. Ki­emelte, hogy Belgrád baráti együttműködésre törekszik minden szomszédjával, köz­tük Görögországgal is. DIANA ROSS MÁR NEM LAKIK ITT... — írta ki háza elé „végelke- seredésóben” az az újdonsült (ismeretlen) háztulajdonos, aki Diana Ross valamikori házát vette meg az ismert Beverly Hills-i villanegyed­ben. Tette mindezt azért, mert miután beköltözött a gyönyörű villába, a csengő és a telefon éjjel-nappal szólt, ugyanis Diana Ross imádói továbbra is kedven­cüket szerették volna látni, s így állandó „megszállás ’ alatt tartották a házat. A tulaj már nem tehetett mást: kitette a táblát. Mint a hír- ügynökségi jelentésben áll, azóta nyugodtan alszik. BIZONYTALAN A JUTALOM Betétkönyvet talált a piacté­ren a bajorországi Innenstadt- ban egy hétéves kisfiú. Az is­meretlen tulajdonos egy oszt­rák bankban név nélkül, csak számjellel helyezett el 350 ezer márkát. A kisfiú a rendőrség­nek szolgáltatta be a betét­könyvet. Törvény szerint 10 500 márka jutalom illetné, ám alig­ha fogja megkapni, mert a pénzt minden bizonnyal egy adócsaló helyezte el „feketén” az osztrák bankban, s a bün­tetéstől félve nem fog jelent­kezni érte. MEGLOPTA BANKJÁT AZ ŐR Ahelyett, hogy őrizné bankját a betörőiktől, egy manilai őr gondolt egyet, és saját munkaadó bankját fosztotta ki. Az őr megvárta a munkaidő végét, majd előrántotta hivatali piszto­lyát, és a pénztárosra szö­gezve, 25 000 dollárt csikart ki tőle, majd, mint aki jól végezte dolgát, elhagyta „munkahelyét”. Az, hogy hová távozott, egyelőre a rendőrséget érdekli a leg­jobban. AZ ORGIAZÖ SZENÁTOR Edward Kennedy amerikai szenátor titokban Panama egyik szigetén járt és részt vett egy „orgiában’*, írja Panama legna­gyobb példányszámú lapja. Kennedy állítólag Gabriel Lewis panamai milliárdos vendége volt egy exkluzív kirándulóhe­lyen. A lap idézi egy pilóta nyi­latkozatát, aki a szigetre vitte a demokrata szenátort, valamint egy „csoport szőke fiút és lányt”. A lap nem közli, hogy az eset mikor történt, de több pikáns részletet is közöl a ki­rándulásról, és nem hangsú­lyozza, hogy a szenátor Norie­ga tábornok egyik leghango­sabb ellenfele. Edward Kenne- dyt egyébként az 1969. évi eset bélyegezte meg, amikor autó­ján hazafelé vitte titkárnőjét, Mary Joe Kopőechne-t, s el­vesztette uralmát a gépkocsi fe­lett, amitől a Caapaqudick tóba zuhantak. A balesetben a tit­kárnő meghalt, a szenátor pe­dig visszalépett az elnöki posztra való jelöltetéstől. SZÁZHUSZONHATSZOR NŐSÜLT Egy Dendzsa (veszélyes) névre hallgató 69 éves ke­nyai újabban nagy közked­veltségnek örvend, ugyanis sajátos rekordot tort azzal, hogy 126-szor nősült és 197 gyermeke van. Akárhogy is vesszük, szép teljesítmény. CSIGAEVŐ VILÁGCSÚCS Azt, hogy az emberek min­denfélében összemérik tu­dásukat, erejüket, egyebek mellett alátámasztja az is, hogy csigaevő világbajnok­ság is létezik. Egy Ilyen ve­télkedőt bonyolítottak le a francia Alpokban fekvő Sít. Bonnet helységben a hétvé­gén is. S a világbajnok, Vincent Zewulko francia ál­lampolgár lett: 15 perc alatt 267 nagy csigát nyelt le. A 48 éves csigaevő ezzel tava­lyi saját rekordját döntötte meg, amikor szintén el­nyerte a világbajnoki titu­lust, ám akkor csak 232 da­rabot kebelezett be. > a COBETCKAH KVAbTYPA k*V Szégyellte származását Amikor országunkban ismét kezdtek megjelenni Ivan Bunyin elbeszéléskötetei, Tatyjana Konsztantyinova nem tu­dott hinni benne. Továbbra is titkolta azt a „szégyenletes” tényt, hogy rokona a nagy orosz írónak. Ez a rokonság egy­szer már majdnem az életébe került. A ’60-as évek elején bekövetkezett „enyhülés” sem tudta megszüntetni ezt a fé­lelmet. Tatyjana Konsztantyinova Bunyina 1963-ban úgy halt meg, hogy sok mindent még a lányának sem mondott el... Okmányokat és fényképeket nézegetünk és Raisza Mihaj- lovna többször is megismétli: — Én vagyok a hibás . .. Nem ragaszkodtam hozzá .. . Pe­dig már lehetett beszélni a témáról, sőt egyet s mást le is írni. De valami zavarta édesanyámat... Bizonyára a féle­lem tartotta vissza, hiszen olyan sokat szenvedett... Raisza Mihajlova Ivan Alekszejevics Bunyin unokafivé­rének unokája. Az író egyetlen élő rokona, egész beszélge­tésünk alatt refrénszerűen ismételgette a keserű szavakat: „Én vagyok a hibás”. Én pedig nem találtam szavakat, hogy megnyugtassam, megmagyarázzam: nem ő a vétkes, hanem mi, mindannyian azok vagyunk. Vétkeztünk vele szemben, édesanyjával, a nagy író emlékével szemben. A vidék nem szereti a szenzációkat. Viszonylag nem ré­gen teljes ismeretlenségben és szegénységben halt meg Lev Nylkolajevics Tolsztoj testvérének unokája. V. Lihonoszov ismerte őt egyedül, meg-meglátogatta őt, s igyekezett leg­alább valamennyire támogatni. Szokolovszkoje faluban szin­tén tudtak arról, hogy Raisza Mihajlovna és édesanyja, Tatyjana Konsztantyinova „valamiféle rokonai” Bunyinnak. De mi haszna volt ennek? Csak a volt tanítványok, akik szétrepültek szerte a országban, meséltek róluk. Egyiküktől tudtam meg, hogy a gulkevicsi járásban él Raisza Mihaj­lovna Kaltigina orosz nyelvtanárnő, ez a csodálatos, nem mindennapi tehetséggel megáldott ember. Raisza Mihajlovna így számolt be életéről. — Nagyapám, Konsztantyin Alekszejevics Bunyin, Ivan Alekszejevics unokafivére egy ezredben szolgált Boncs-Bru- jeviccsel. Forradalmi propaganda miatt azonban letartóz­tatták és a gyors per lefolytatása után száműzték. Amikor pedig megkezdődött az első világháború, ismét katonai szol­gálatra irányították. A katonák nagyon szerették nagyapá­mat, egyszerűségét és demokratizmusát értékelték. A forra­dalmat követően az ezred forradalmi bizottsága menlevelet adott ki számára, melyben az állt, hogy Bunyin ezredes ne­mesi származása ellenére rendes ember, az egyszerű embe­rekkel tisztelettudóan viselkedik, a katonákat nem sérte­gette. És még egy mondat volt benne: „E levél felmutatója nem ellensége a szovjethatalomnak”. Ma már nehezen lehet ezt elhinni, de akikor ez az egy­szerű, naiv levélke megmentette nagyapám és egész csalá­dunk életét. Egyetlen egyszer fordult elő, egy kritikus pil­lanatban, hogy Konsztantyin Alekszejevics Boncs-Bruje- vicstől kért segítséget. Édesanyám Jelecben fejezte be a gimnáziumot. Ugyanazt, amelyet Ivan Alekszejevics is. Tanítóskodott, a falvakban betűvetésre tanította a szegényeket: nappal a gyerekeket, este pedig a felnőtteket. Ám nagyapáéi 1924. évi halála után igen nehéz idők jártak ránk. A menlevél szinte már semmit sem ért. Megnehezítette életünket az is, hogy leveleket kap­tunk Franciaországból. Állandó házkutatásokat tartottak, felforgattak otthonunkban mindent, édesanyámat állandóan kihallgatásokra idézték be. Akkor még egészen kicsi vol­tam, édesanyám pedig már nem bírta a megpróbáltatáso­kat és elhatározta, elutazik a világ végére, ahogyan akkor mondta. Választása Kubánra esett. Ez a vidék jelentette számára a világ végét. 1927-ben telepedtünk le Szokolovsz­koje községben, ahol akkor még nem volt iskola. A gyere­kek az egyik parasztházba jártak a foglalkozásokra. Édes­anyám tanfolyamokat szervezett az írástudatlanok számára, szakköröket vezetett, színdarabokat tanított be, egyszóval, mindent csinált, amit csak tudott, megragadott minden le­hetőséget arra, hogy az emberek okosabbak, műveltebbek legyenek. 1942-ben fejeztem be a Krasznodari Pedagógiai Főiskolát. Kurszkba kellett volna utaznom, de már ott voltak a hit­leristák. Mit tehettem egyébét, visszatértem Szokolovszko- jéba. Megpróbáltuk elhagyni a községet, de a hegyekben megállítottak bennünket és visszaküldték, mondván: ne higgyenek a provokátoroknak, az általuk terjesztett híresz­teléseknek. A háború után.. . 1953-lben, amikor 25 esztendeje volt annak, hogy Tatyjana Konsztantyinova Bunyina a szoko- lovszkojei iskolában tanított, a járási közoktatási osztály ki­tüntetésre terjesztette fel. Az okmányokat azonban vissza­küldték azzal a válasszsal: „Elutasítani. Megszállt területen tartózkodott”. Lánya erről csak Tatyjana Konsztantyinova halálát követően értesült, amikor emlékül megkapta édes­anyja személyi lapját. Az emberek, a nép a legfőbb és legigazságosabb bíró, nem pedig a hivatalnok, aki minden esetben elutasító választ ad. Az emberek voltak azok, akik Tatyjana Konsztantyinovának és Raisza Mihajlovnának megadták azt, amit a hivatalos szervezetek nem tudtak megadni: szeretettel és határtalan hálával halmozták el, megbecsülték munkájukat. És nemcsak azért, mert szinte az egész falut tanították, nevelték, az egy­szerű emberekkel együtt vészelték át az ínséges 1933. évet, mentették meg a termést a háborús években, amikor vöd­rökkel öntözgették a búzát, és úgy éltek, mint mindenki, hideg, omladozó viskókban. Egyikük sem kérkedett ismere­teivel és intelligenciájával, nem tekintették magukat elő­kelőbbnek a falubelieknél — egyszóval, nem voltak nagy- igényűek. Raisza Mihajlovna úgy ment nyugdíjba, hogy nem volt összkomfortos lakása. A volt tanítványok azonban akarata ellenére kikövetelték azt, ami megillette Raisza Mi- 'hajlovnát, kiharcolták az igazságot. A közmondás is azt tartja, jó tett helyébe jót várj. Tanítványaim sokat segítenek. Az újságokból és folyóira­tokból kivágják a Bunyinról szóló cikkeket, s azokat elkül­dik nekem a róla szóló könyvekkel együtt. Az iskola nem­régiben előjegyeztette Ivan Alekszejevics összes műveit, és a megrendelőlapot nekem ajándékozták. Mennyire örültem neki! A ’70-es években A. I. Zaharcsenko, volt tanítványom, akire nagyon büszke vagyok, most egy nagy kohászati kom­binát igazgatója, beültetett kocsijába és felkerestük a bu- nyini helyeket. Szinte semmi nem maradt fenn ... A társa­dalom most sokat tesz azért, hogy Ozerkiban Bunyin-múze- um nyíljon. Ha ez sikerül, akkor a múzeumnak ajándéko­zom a féltve őrzött okmányokat, fényképeket, sőt Ivan Alek­szejevics egyik, csodával határos módon fennmaradt leve­lét is. A levél első oldalára valamikor vastag kék ceruzával egy óriási 9-est írtak. Az egyik házkutatás idején számoz­hatták meg a leveleket. A tinta kifakult, de ez a szám olyan jól látható, mLntha csak tegnap írták volna rá. A levél előbb a Párizs és a Tulai kormányzóság Gyemi- dovo faluja közti utat tette meg, majd onnan érkezett a Kubámra. Egyebek mellett ez áll benne: „Drága, kedves Konsztantyin Alekszejevics. Ismét azzal próbálkozom, hogy valamit megtudjak Pjotr Konsztantyino- vicsról, de ismét sikertelenül! Mása nővérem fia szintén el­tűnt nyomtalanul. Ennél szörnyűbb idők nem voltak a föl­dön. Megkapta párizsi levelemet? Hallgatásából ítélve nem. Kérem, válaszoljon. A Cannes közelében lévő Grasse-ban vagyok, de Párizsba írjon, ia régi címre ... Tiszta szívből ölelem! Jevgenyij fivérem idős, beteg, szegényesen élt a tulai kor­mányzóság Jefremov községében, Krasznoarmejszkben, majd Podjalszkije faluban. Halálának részleteiről Júlia csak nem­régen értesült. Hál’ istennek, álmában érte a halál”. A ’30-as évek elején Bunyin ezt írta emlékirataiban: „Bátyám, Jevgenyij Alekszejevics Bunyin, a Tulai kor­mányzóság egyik falujában félig romokban heverő paraszt­házban élte le utolsó napjait. Párizsba róla is érkeztek hí­rek: — Bizonyára nem tudod, hogy Jevgenyij Alekszejevicset kilakoltatták jefremovi házából; most falun él egy beomlott tetejű parasztkunyhóban... Télen a viskót belepi a hó, vi- harok idején a réseken keresztül még a havat is befújja a szél... Arcképfestésből él. Nemrégen egy púd megromlott lisztért készítette el Vaszka Zsohov portréját, amelyen a toprongyos harangozót frakkban ábrázolja .. Igen, most már van Bunyin-múzeum. Megjelennek a nagy orosz író összes művei. Ennek ellenére nem a legvidámab­ban búcsúzunk. Mégpedig azért, mert Párizsban részenként bocsátják áruba Bunyin hagyatékát, amely Svédországba, Amerikába vándorol, a hazai múzeumok azonban nem tola­kodnak érte. A franciaországi temetőben lejárt a földbérlési határidő is, s nem tudni, visszakerülnek-e az író hamvai szülőföldjére. — Az ezzel kapcsolatos cikkek szerzői sajnálkozva álla­pítják meg, hogy Bunyinnak nincsenek élő rokonai. Azt hit­tem, a dolgot egyedül is el tudom intézni. De vajon van-e jogom például arra, hogy kérelmezzem az illetékes szervek­től Ivan Alekszejevics és Vera Nyikolajevna Muromceva- Bunyina hamvainak hazaszállítását? Tiltakozhatok-e az író hagyatékának becstelen kiárusítása ellen? Nem tudom ... Véleményem szerint a Szovjetunió Művelődési Miniszté­riumának és az OSZFSZK Művelődési Minisztériumának, az országos és a köztársasági írószövetség vezetőségének köte­lessége segíteni Raisza Mihajlovnának abban, hogy választ kapjon kérdéseire. Végezetül szeretnék még valamiről szólni. Gulkevicsiben (ez pedig közel van Szokolovszkojéhoz) töhb ízben is járt Konsztantyin Szimonov. Az olvasókkal megtartott egyik ta­lálkozóján arról mesélt, milyen körülmények között talál­kozott Bunyinnal Párizsban 1945-ben, 'hamarosan a győze­lem után. Akkor nagy szegénységiben élt. És arra a kérdésre, hogy mit akar kapni Oroszországból, ezt válaszolta: rozs­kenyeret. Szimonov, miután visszatért hazájába, csomagot küldött Párizsba. A rozSkenyeFet Bunyin a legdrágább kincsként fogadta. ... Így ért véget a találkozásom Raisza Mihajlovnával. A tanítónő az iskolába igyekezett, mert Szamuil Marsak emlékestjére készültek, az idő pedig már sürgetett. Bunyin- esteiket még nemigen rendeznek az iskolákban. Tehát még mindig lassú az a folyamat, amely feltárja előttünk a nagy­szerű mester alkotó tevékenységét. T. Vaszüevszkaja, K rasen odar

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom