Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-19 / 198. szám

1988. augusztus 19., péntek o Támrendszeres uborkatermesztési bemutató Kaszaperen fl kampánynak nincs vége Zöldbab-betakarítás a kondorosi határban Nagykörös, Szárföld. Oros­háza és Nyíregyháza utcán Kaszaperen tartotta a Nun- hems Zaden BV holland cég magyarországi kereskedelmi képviselete a konzervuborka szakmai bemutatóját. Az ér­deklődés igen nagy volt: negyven-ötven termelő jött el Kun Sándor magánter­melő kertjébe, kérdések özö­nét zúdítva a szakemberek­re. A Nunhems a harmadik legnagyobb vetőmag-neme- sítő és -forgalmazó cég Hol­landiában. Franciaország­ban. Olaszországban és Spa­nyolországban, valamint Amerikában vannak neme­sítőtelepei. A Nyugat-Euró- pában folytatott kereskedel­mi tevékenysége után ez év­től Magyarországon is kipró­bálják a holland fajtákat. — A bemutató is az új módszereket propagálja és erre - az új támrendszeres termesztésre ajánlja az Ilon- ca Fl-es uborkafajtát — mondja Malatinszki György képviseletvezető. Az Oros­házi Állami Gazdaságban már 1987-ben integrált ház­táji területen volt próbater­— Minket is rendkívül hátrányosan érintett az év elején bevezetett adórend­szer, főleg az általános for­galmi adó — kezdte a be­szélgetést Farkas János, a békéscsabai Agroker gazda­sági igazgatóhelyettese, ami­kor az idei esztendő alaku­lásáról érdeklődtünk. — Ez egyebek mellett azt is je­lenti, hogy a mezőgazdasági üzemek, amelyek amúgy is pénzszűkében vannak, gép­rpesztés. Eredménye egymil­lió forint 6 ezer négyzetmé­teren. Ez 17-18 kilogrammos átlagot jelént. A cég foglal­kozik még hajtató uborká­val, paradicsommal, sárga­répával és más zöldségfé­lékkel is. Magyarországon azzal próbálkozunk, hogy az itteni viszonyoknak legmeg­felelőbb fajtát válasszuk ki és a termelőknek is tudjuk ajánlani. Egyébként a tám­rendszeres termesztésnek számos előnye van :> lénye­gesen nagyobb a felület- egységről jutó hozam, biz­tonságos. tervezhető ter­mesztésű. Igaz valamivel nagyobb beruházást igényel, de a munkaráfordítás keve­sebb, mint a régi módszer­nél. A fajták közötti ver­senyben a képviselet segít, hogy a ' leggazdaságosabb kerüljön a termelőhöz — fe­jezte be Malatinszki György. Kun Sándor magánterme­lő véleménye: — Orosházán dolgoztam az állami gazdaságban és ott kezdtem foglalkozni az uborkával. Kaszaperi lakos lévén, látom, hogy minden­vásárlásnál nem igényelhe­tik vissza az általános for­galmi adó 80 százalékát. Mindezek ellenére a várt­nál is jobban alakult árbe­vételünk, ami az első fél év­ben megközelítette az 1,7 milliárd forintot. Az ered­mény pedig meghaladta a 40 milliót. Ebbe talán az is belesegített, hogy vállala­tunk1 fél év alatt több mint 300 millió forint értékű vál­tóforgalmat bonyolított le. kinek nagy kertje van, de csak nagyon kevesen hasz­nosítják. Tavaly gondoltam, belefogok ebbe az új hol­land fajta termesztésébe. Mintegy 350 négyszögöl te­rületen 200 ezer forint tiszta hasznom lett. Ez évben már javaslatomra 85 személy fo­gott a termesztésbe. Amint látható, most is sokat szállí­tottunk be, és ez szinte min­dennapos. A termelőknek hetente fizet a takarékszö­vetkezet, minden szállítás után. Dobó Mihály termeltetési felelős, a Szegedi Konzerv­gyár képviselője: — A termést a konzerv­gyár dolgozza fel és érde­künk, hogy minél közelebb­ről szállíthassuk az árut. Ha itt, Békés megyében kiala­kulna a termelőbázis, ez szá­munkra is költségmegtaka­rítást jelentene. A gyár öt­éves sze'rződést köt a ter­melővel és megelőlegezi a támrendszert. Nagyon elége­dettek vagyunk ezzel a hol­land fajtával, mert kiváló a minősége is. Ezért az összegért legna­gyobbrészt gépeket, növény- védelmi szereket, valamint műtrágyákat vásároltak a tsz-ek. Az árucikkeken be­lül főleg a gépek forgalmá­nál volt dinamikus az emel­kedés, műtrágyából, növény­védő szerből a tervezetthez közel alakult a teljesítés. Jelentősen visszaesett az al­katrészek forgalma, ami az­zal magyarázható, hogy az üzemeken belül kezdi érez­tetni hatását a takarékos- sság. Meglepően nőtt viszont — természetesnek is mond­ható az öt éve tartó aszály okán — az öntözőberende­zések iránti kereslet. Míg tavaly hat berendezést vá­sároltak, most az év első hat hónapja alatt 16-ot ad­tunk el, pedig ezek nem ol- psók, hiszen egy-egy beren­dezés fél-, illetve egymillió forintba került. — Mire számíthatunk az év hátralevő időszakában? — Megvallom, kicsit tartok ettől a néhány előttünk álló hónaptól. Az aszály .miatt, úgy gondolom, a forgalom jelentősen mérséklődik. Igaz, erre már tavaly., az idei év tervezésekor is számítottunk, hiszen a múlt esztendei há­rommilliárdos forgalom he­lyett az idei évre „csak” 2,6 milliárdos forgalmat irá­nyoztunk elő. örülnénk, ha ez teljesül­ne. Kép, szöveg: B. O. Az árnyékot adó fasorok között is forró a levegő. A rekkenő hőség elviselhetet­len:. Ám a földeken a látvá­nyos búzabetakarítás után is megfeszített erővel; folyik a munka. Bár sokan úgy gon­dolják. ha a kenyérnekvaló raktárba kerül1, lélegzetvé­telnyi szünethez jutnak a földműves emberek. Ez azon­ban nem így van. Ilyenkor is akad munka bőven. Tar­lóhántás, műtrágya-, szer- vestrágya-szórás, no és a soron következő növények betakarítása, melyek közül nem egy feladja a leckét, gépnek és embernek. Főleg a konzervipari zöldségnövé­nyeknél van ez így, ahol egy­két nap csúszás miatt túl­érhet és felhasználhatatlan- ná válhat az egész termés. Pótalkatrészek nélkül A Kondorosi Egyesült Tsz- ben 254 hektár zöldbab be­takarítását' kezdték meg az elmúlt hét közepén. Pataki Ferenc ágazatveze­tő és Kasik Mihály brigád- vezető számára a betakarí­tás és szállítás szervezése nem kis feladatot jglent. hi­szen a 38 fokos hőségben naponta 16-18 órát kell dol­gozni az embereknek, hogy a szakaszonként elvetett zöldbab érése nehogy meg­előzze a betakarítógépek teljesítményét. — Sajnos a régi FZB-be- takarítógépekkel kell dol­goznunk, pedig akkor, ami­kor ilyen nagy területen vál­lalkoztunk bjabtermes^tésre, még ígéret, volt arra, hogy korszerű Picksale kombájn­nal gyorsan, veszteség nél­kül takaríthatjuk be az ér­tékes termést. Ám még bér­be venni sem sikerült. így aztán a régi gépeket kellett elővenni — törli meg hom­lokát az ágazatvezető. — Ezek a gépek több mint- húszszázalékos veszteséggel dolgoznak. Most már csak azért szurkolunk, hogy leg­alább meghibásodás ne le­gyen, mert alkatrészt jelen­leg lehetetlen szerezni, pe­dig a hazai Hódgép gyártja. A négyszer megöntözött babtöveken fürtökben lóg a termés. S veszteség ide, vagy oda. hektáronként 10 ezer forintnyi nyereségre számí­tanak még így is a szakem­berek Kondoroson. Most kell megkeresni a télirevalét is — Ez sem könnyebb, mint a búzaaratás. Különösen, hogy a termés közel van a földhöz. Nagyon oda kell fi­gyelni — .mondja Gulyás Pál traktoros, aki szombaton és vasárnap is 12-14 órát dol­gozik a táblán. — Teljesít­ménybért kapunk és ilyen­kor, szezonban hajtani kell, hogy a téli minimális bérün­ket, ami olykor-olykor né­hány ezer forintot jelent csu­pán. ki tudjuk egészíteni. Az egyik traktor éppen le­áll. A vontatott betakarító­géppel történt valami. — „Medvét fogott” — mondja az ágazatvezető. — Kicsit gyorsabban hajtott a kelleténél, s ez már elég ahhoz, hogy a csigák eltö- mődjenek. Mire a traktorhoz érünk Szenteszki György éppen in­dulna tovább. Pár szót vál­tunk vele arról, hogyan is bírja a több mint tízórás munkaidőt összeegyeztetni az otthoni tennivalókkal, s vajon nyáron mennyi időt tölt a családjával?' — Zsúfolt minden napom. Kora reggel kezdünk, a táb­lán reggelizem. ebédelek, amit otthon összecsomagol a feleségem, sokszor még va­csoraidőre sem érek haza. Ám, ha minden gép üzemel a táblán, a gyár pedig fo­lyamatosan fogadja az árut, 400 forint körül tudok ke­resni naponta. De egy per­cig sem szabad megállni! Nekünk, növénytermesz­tésben dolgozóknak, ha se­gítség nincs otthon, vagyis a család minden tagja dol­gozik, még háztáji állattar­tásra sincs lehetőségünk, hi­szen sokszor azt sem tud­juk, mikor érünk haza. Ke­resetünket ezért nem tudjuk kiegészíteni. A teljesítmény­bér jó, csak az a baj, hogy szerintem nem mindig ará­nyos a munkával. Magas, vékony fiatalem­ber száll le az egyik pótko­csiról. Szőke Krisztián ker­tészeti szakközépiskolás di­ák a nyári szünidő egy ré­szét munkával tölti. — Azért nem olyan meg­erőltető a feladatom, ki le­het bírni — mondja mosoly­gósán. — Csak el kell igaz­gatni a pótkocsin a zöldbab­halmot, hogy egyszerre több férjen, és ne kelljen a trak-l torosnak ezért külön meg­állni. Jövő nyáron az osz­tályunk az NDK-ba utazik, s diáktársaimmal közösen el­határoztuk, hogy valameny- nyien nyári munkával leg­alább 3 ezer forintot kere­sünk, hogy szüléink anyagi kiadásain enyhítsünk. A kisegítők A tábla szélén Melis György nyugdíjas éppen szomját enyhíti a forróság- ban. A tábláról szállított zöldbab bizonylatát állítja ki, hiszen valamennyi té­telt pontosan nyilván kell tartani. — Szeretek a csúcsmun­kák idején besegíteni a szö­vetkezetnek. Szívesen jövök, ha hívnak, és örülök annak, hogy a volt kollégák még mindig számítanak rám. No, és az a pár ezer forint, amit kapok, jól jön a kis nyug­díjam mellé. Mindössze 4700 forint a nyugdíjam ha­vonta. A feleségemmel együtt ebből csak úgy tu­dunk megélni, ha még ál­lattartással is foglalkozunk. Sajnos az utóbbi években egyre kevesebb a haszon, a kockázat pedig csak nő. Hú szén tíz disznóból, ha egyet­len elpusztul, oda a haszon és a hat hónapos vesződség. * * * A kánikula megvisel mim den élőlényt. Ha nem vál­tozik az idő, a termés egy része bevénül, s oda a ter­ven felüli többlethaszon. Ennek bizony senki nem örül, sem a termelő, sem a feldolgozóipar. Rákóczi Gabriella Az öntözőberendezések forgalma jelentősen nőtt H. M. Aszály és öntözés Hz flgrokernél váltóval is lehet fizetni Badacsonyi borok Békésen Augusztus 20-a tiszteleté­re termelői borkimérőt avat­nak, illetve nyitnak Béké­sen. Igaz, nem a város, ha­nem csak egy szürke polgá­ra tiszteleg a nagy nap mél­tó emlékének. Máskor, a be­ruházási javak bőségének időszakában iskolát, óvodát, kultúrházat, könyvtárat, utat, hidat adtak át rendel­tetésének, ilyenkor, most pedig csak egy termelői borkimérőt. Kérem, manap­ság ez is valami! Kisvállal­kozás a jólét megteremtésé­hez, az emberek növekvő igénye kielégítéséhez. Az igények ezen a területen évek óta folyamatosan, az utóbbi időben kissé felgyor­sult ütemben nőnek. Ennek kielégítése izgalmas feladat, különösen olyan minőségű szőlőnedűvel, amely az or­szág egyik igen elismert és nevezetes borvidékéről, a badacsonyiról származik. A borkedvelők különösen azért is üdvözlik a békési kezdeményezést, mivel a me­gyében hiányt pótló vállal­kozásról van szó. Békésben ugyanis eddig nem volt, nem üzemelt badacsonyi borvidéket reprezentáló bor­kimérő. De itt nemcsak hiánypót­lásról van szó szerény véle­ményem szerint, hanem egy újfajta szolidaritás kialakí­tásáról is. Mivel a magyar borok csak nehezen adhatók el külföldön, növelni szük­séges a belső fogyasztást, hogy a borvidék szőlősgaz­dáinak életszínvonala, ne csökkenjen. Most tehát azt várják tő­lünk, Békés megyeiektől, hogy az eddiginél több mi­nőségi bort fogyasszunk. Eb­ben nem lesz hiány, már­mint a borból, mert Almási Gáborné, a békési borkimé­rő tulajdonosa folyamatos ellátást ígér, nem úgy, mint néhány gyár és néhány nagykereskedelmi szerv a tartós fogyasztási cikkekből. Ráadásul szolid árakat ga­rantál, nem úgy mint má­sok, aminek következtében mérséklődött a kereslet a hús és a húskészítmények, a tejtermékek és több na­gyon fontos élvezeti cikk iránt az első fél évben — ol­vasom augusztus 18-i lá­punk első oldalán. Szó, mi szó, bátor ember­nek tarthatjuk a vállalko­zót, mivel a csökkenő bolti kiskereskedelmi forgalom láttán vállalkozik a borki­mérő megnyitására. Ez az ember nagyon bízhat a jö­vőben, történetesen abban a Ferenc József-i bölcsesség­ben, amikor a magyar ivás- nak adja a fejét, akkor ott különösebb baj nem lehet, legföljebb csak akkor, ha már az ennivalóról is le­mond a bor javára. —sik. Dolgoznak a régi betakaritógépek Fotó: Kovács Erzsébet Gulyás Pál Szenteszki György Szőke Krisztián Melis György

Next

/
Oldalképek
Tartalom