Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-18 / 197. szám
1988, augusztus 18., csütörtök o Mától: Kiváló Együttes a Tessedik Archív felvétel az együttes utánpótláscsoportjának egyik szarvasi fellépéséről Fotó: Fazekas Ferenc Az amatőr művészeti mozgalom egyik legmagasabb elismerése a Kiváló Együttesi cím, melyet évente az ország 30-40 csoportja érdemelhet ki jó munkája elismeréseként. Az idei (ifjakat augusztus 18-án, ma délelőtt adják át az Okisz budapesti székhazában. A kitüntetettek között ott lesz a szarvasi Tessedik néptáncegyüttes, melynek vezetőjét, Csasztvan Andrást kérdeztük arról a napokban, milyen érzésekkel veszik át a Kiváló Együttesi címet. — Az amatőr művészeti együtteseknek kétféle elismerésben lehet részük. Egyrészt szakmaiban, ezt szolgálják a minősítések, másrészt egyéb társadalmi elismerésben, s én ebbe a kategóriába sorolnám, ezt, a Kiváló Együttesi címet, melynek nagyon örülünk. — Ha már említette. Milyen minősítést ért el eddig az együttes? — Két esztendeje, 1986- ban az arany fokozat harmadik kategóriáját értük el. Ez négy évig érvényes, úgyhogy 1990-ben lesz aktuális az újabb megmérettetés. Igaz, a tavaszi fesztiválokon nyújtott produkciók alapján a szakemberek véleménye az volt, megért a társaság az arany Il-re, ám anyagiak híján ezért egyenlőre nem indulhatunk. — Ez is pénzkérdés lenne? — Természetesen, hiszen akkor új koreográfiákat, új jelmezeket kellene vásárolnunk, s ezt egyenlőre nem engedhetjük meg ^magunknak. — Terveik? — Bár ezen már túl vagyunk, de hadd említsem meg: tudomásunkra jutott, hogy Ki mit tud?-beli szereplésünk után megmozdult a város. Rengetegen küldték be szavazataikat, hogy bejussunk a középdöntőbe. Attól függetlenül — hisz az eredményt még nem tudjuk —, hogy továbbjutunk, vagy sem, köszönjük a segíteni- akarást. Terveink? Minél magasabbra jut egy együttes, annál nagyobbak az elvárások. Szeretnénk ezeknek az igényeknek megfelelve tartani a színvonalat. Viszonylag könnyű év előtt állunk, csak három területi fesztiválon kell bizonyítanunk. Külföldi turnéra nincs pénzünk. — Az együttes ’68 óta létezik. Készülnek valami jubileumra? — Igen, 1968-ban _ hívták életre a csoportot, mely 1983- ban alakult újjá. így kettős. egy 20 és egy 5 éves évfordulóról van szó, melyről feltétlen szeretnénk egy jubileumi műsorral megemlékezni. — A kitüntetést ön veszi át az együttes nevében. És a csoport tagjai? — Fél órával ezelőtt értesültem arról, hogy a jövő héten, hétfőn, egy vacsora keretében a tanács elnöke és a művelődési osztály vezetője méltatja majd eddigi eredményeinket. Itt adjuk át ünnepélyes keretek között a Kiváló Együttes címet a társaságnak. — Melyhez előre is gratu- lá lünk. — Köszönjük. A. * * * Mint lapzárta előtt megtudtuk a televízióból, az együttest a közönség szavazatai továbbjuttatták a Ki mit tud? középdöntőjébe. Tízezer, harmincezer vagy annál is több? Nincs még vásár, „de már áll a bál...” „Sok a pénzem, kevés a leleményességem...” — jutott eszembe egy Rejtő-regény kezdő mondata. De hogy a megyeszékhelynek sok“*lenne a pénze?! Kételkedem benne. Igaz, ami igaz, az ember hajlamos elhinni, hogy nem minden megmozdulás olyan drága, mint amennyire a nagyközönség gondol. Bár a nagy- közönség mostanában egyre érzékenyebben reagál minden kidobott fillérre . . . Nem szaporítom a szót. Rátérek a lényegre. Békéscsabán a sétálóutcán, a belvárosban' járók örömmel konstatálták az utóbbi időben, hogy felújítják a színházat. Igaz, ez kényelmetlenséggel is jár, hiszen jódarabon — az építi kezés miatt — lezárták az utat, így csak a járdán férünk el, szűkösebben. Két napja viszont azt láthatták az emberek, hogy felszabadították a nemrég lezárt úttestet, arrébb vitték a kerítéseket, daru emelgette az építkezési, felvonulási bódékat, emberek sokasága hordta az anyagokat. „Áll a munka, áll a bál...” — biztos Augusztus 20-a miatt —, mondogatták az emberek, akik értetlenül álltak a tili- tologatás előtt. . . Dr. Keczer András, a színház igazgatója kissé ideges. — Amikor szerződést kötöttünk, volt abban egy olyan kitétel, mely szerint augusztus 20-ra a terület egy részét át kell adnunk. Akkor mi tiltakoztunk ez ellen, sőt, a városi tanács művelődési osztálya helyettes vezetőjével meg is egyeztünk, hogy nem kell majd hozzányúlni az építési részhez. A három héttel ezelőtt történt egyeztető tárgyalásról azzal a tudattal jöttem el; hogy marad minden úgy, ahogy eleve volt. Aztán a városi tanács műszaki osztályától kaptunk egy levelet, amelyben közölték a tényeket: augusztus 20-ra felszabadítják az úttestet. Igaz, ennek a lebontásnak 'költségei nem a színházat terhelik. De hát — úgy gondolom — ez a pár nap visszaveti a munkálatokat. Nemrég közölték, hogy az 1988. október 6-i határidő — amire a homlokzat elkészítését ígérték — átcsúszik 1989. június 30-ra. Attól tartok, hogy már ez a mostani néhány ‘ napos csúszás is veszélyezteti az évadnyitást. Kmetykó János, a városi tanács műszaki osztályának vezetője még a színház igazgatójánál is idegesebb: — Hagyjanak már békén ezzel a színházzal! — tört ki magából — döbbenetem- re. — Maga már az ötödik ma, aki ebben az ügyben felkeresett ... A színháziak tudták, hogy augusztus 20-ra fel kell szabadítani a területet. Határozatot is kaptak róla. A kivitelezővel' megállapodtunk, hogy a városi tanács 30 ezer forintot vállal magára a költségekből, a többi a kivitelezőt terheli. Nagy tömegeket vonz a csabai vásár. A posta előtti járdán nem férnek el az emberek. Véleményem szerint minimális az az összeg, amibe az el- és visszapakolás kerül. Ha én csinálnám, 4-5 ezerből kihoznám. — Nem gondolja komolyan, hogy 16 ember, több gépkocsi, egy daru többnapos munkája mindössze eny- nyibe kerül? — Akkor írjon 10 ezret! Ennyiből biztos, hogy megoldottam volna... A színház munkálatainak építésvezetőjét, Endrényi Imrét a költségvetési üzemben találjuk. — Szeretnénk megtudni, hogy az augusztus 20-ra történő útfelszabadításon menynyi ember és gép dolgozik, mennyi időt vettek eddig igénybe a plusz munkára, és mekkora összeget használtak fel idáig? — Véleményem szerint összesen négy napot dolgozunk az út felszabadításán és a visszapakoláson; 16 ember, egy daru és egy-két teherautó segítségével biztosítjuk a területet ahhoz, hogy a vásárban kényelmesen elférjenek az emberek a színház előtti úttesten. Hogy ez mennyi pénzt emészt fel, ezt csak később tudom megmondani. Kiszámolom, és' visszahívom ... Fél óra múlva, ígéretéhez híven csörgött a telefon: — Ne haragudjon, nem tudok nyilatkozni a költségeket illetően. Arra kérem, hívja az igazgatómat... Békefalvi András — a költségvetési üzem igazgatója — nem érti, mi a probléma, mert pontosan és gyorsan dolgoztak ahhoz, hogy augusztus 20-ra a színház előtti úttestet átadhassák a nagyközönségnek. — Az a véleményünk, hogy egy ilyen nagyszabású rendezvényre, mint a csabai vásár, szabaddá kell tenni egy építési területet. Ügy gondolom, hogy ennek megvalósítása nem olyan nagy összeg, ami szót érdemelhet. Minket ez az intézkedés nem sújtott, és az a véleményem, hogy nem ez a kis többlet- munka fogja késleltetni majd a színházi átadást. Tiszteletben tartjuk a városi rendezvényeket, és ennek biztosításához mi partnerek vagyunk. Mindenki igényét figyelembe véve igyekszünk mindent megtenni, hogy jól végezzük el a munkákat. Hogy pénzben szegény világunkban a csabai Vásár sikere és színvonala ezen a zsebkendőnyi területnek a megtisztításán múlna? Nem hisszük! Ötvenéves a Magyarok Világszövetsége irta: dr. Ranndi lend főtitkár 1988. augusztus 18-án, ma ötven éve annak, hogy a Magyarok Világszövetsége alakuló közgyűlése elfogadta a világszövetség alapszabályát, amely kimondja: a szövetség célja támogatni minden olyan munkát, mely arra irányul, hogy a külr- földön élő magyarok között a magyar nyelvet és kultúrát megőrizze és fejlesz- sze, az összetartást ápolja, az óhaza és a külföldi magyarok között a kapcsolatokat erősbítse, a külföldi magyarok életét és a külföldön elért eredményeit állandóan figyelemmel kísérje. A Magyarok Világszövetsége megalakulásának előzményei hosszú időre nyúlnak vissza. A múlt század végén-megindult tömeges kivándorlás már a század elején olyan komoly gondokat okozott, hogy 1902-ben az Országgyűlés napirendre tűzte a kivándorlási törvény tervezetének vitáját, melynek néhány hozzászólása rávilágított a kivándorlás valódi okaira. Czernoch János hozzászólásából: „ ... A javaslathoz csatolt indoklás elmondja, hogy az egyik fő ok a folytonos szegényedésben rejlik; hogy továbbá a kereseti alkalmak hiánya okozza a kivándorlást. Én mindezeket elfogadom, és a magam részéről is ezekben látom a fő okokat. Azonban egy hiányt látok a javaslatban, és ez az, hogy nem mutat rá a kivándorlás egyik fő okára, amely legalábbis a felvidéken dívik, és amely r\em más, mint a közigazgatási tisztviselők helytelen magatartása és bánásmódja a néppel szemben.” Magyarország legnagyobb embervesztesége: 1871—1914 között mintegy 1,3 milliónyian vándoroltak ki Amerikába. Pontos szám a magyar és az amerikai statisztikák különbözősége miatt nem állapítható meg. Az akkori kivándorlás jellemzője az ideiglenesség volt. A kivándorlók nagy része amolyan vándormadárnak nevezhető, ha sikerült a hazai boldoguláshoz szükségesnek vélt összeget megtakarítani, hazatért. Volt olyan év, például az 1908-as, amerikai dekonjunktúra éve, amikor a visszatértek száma nagyobb volt, mint a ki vándorol také. Az első világháború gyökeres változást jelentett, mivel a hazatérés lehetetlenné vált. Ettől kezdve a kivándorlás jórészt végleges és változó összetételű lett. Nagy vonásokiban: a Tanácsköztársaság bukását követő politikai emigráció, a húszas1 években — a korább imái jóval szerényebb mértékben — újrakezdődő gazdasági indíttatású kivándorlás, a hitlerizmus ellen menekülők a harmincas években^ a második világháború után nyugaton maradtak, a koalíciós harcok politikai és gazdasági vesztesei, az ötvenhatosok, az azóta legálisan vagy illegálisan nyugatra távozott újabb tízezrek. Becsült számuk 1,2-1,3 millió, ami abban különbözik az első világháború előtt kivándoroltak hasonló számától, hogy abban „csak” mintegy egyharmad lehetett magyar, a többi különböző nemzetiséghez tartozott. Az „óhaza”, mint bevezetőben utaltam ráfc már a'század elején felfigyelt az emberveszteségre, az akkori parlamenti vitának az alaphangját azonban az ellenzéki padsorokból megnyilvánuló érzelmi hatások mellett javarészt gazdasági aggodalmak — az olcsó munkaerő elvesztése — adták meg. Az első világháború után jelentősen változott a kép: a magyarság egyharmada nem él Magyarország határain bélül. A rendszer a Tanácsköztársaság leverése után egy évtizeddel' még korántsem volt nemzetközileg elfogadott, amikor 1929-ben összeült Budapesten a Magyarok’ Világkongresszusa, elsősorban az Egyesült Államokban élő magyarok politikai jellégű támogatására számított. Az ő képviselőik voltak többségben a külföldi magyar egyesületek 362 küldöttje között, akikhez a kor fellengző stílusában így szólt báró Perényi Zsigmond ország- gyűlési képviselő: „... még a fák és virágok is azt suttogják, hogy szeretnie kell ezt a magyar földet még annak is, akinek valamikor vándorbotot adott a kezébe”. A világkongresszus záróülésén kimondta, hogy „mostani tanácskozásával nem tekinti működését befejezettnek”. A folytatásra tíz évet kellett várni. 1938 Magyarországon az Eucharisztikus' Kongresszus éve, Szent István király halála 900. évfordulójának az éve, a szomszédos Ausztriában egész Európára, s mint hamarosan' kiderült, Európán túlira is kiható hatással az Anschluss, Ausztria nemzeti önállósága megszűnésének éve. Amikor a másodszor összeülő Magyarok Világkongresszusa ebben az évben megalakította a Magyarok Világszövetségét, a hazai politikái vezetés nem feltétlenül németbarát szárnya az angolszász országoktól támogatásra is számított az ott élő magyarok befolyása révén, a hitlerizmus fenyegetése ellen. Ezért is fogalmazták körültekintően az alapszabályt, ezért nem esett szó revi- zion izmusról, ezért hangsúlyozta gróf Teleki Pál vallás- és közoktatási miniszter ünnepi beszédében: „Minket nem szavak, jelszavak, nem jelvények, nem mivoltunknak mesterséges üres definíciói kapcsolnak össze, hanem nemzedékek öntudata, akarata és hagyományai”. Jött a háború, s utána nagyon gyorsan, 1945. tavaszán koalíciós alapon újjászerveződött a Magyarok Világszövetsége, s 1946. május 1-jére meghirdette az új világkongresszus' összehívását. Erre azonban — korabeli források szerint a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, kívánságára — nem került sor. Az újabb időpont 1948. augusztusa, a tizedik évforduló lett volna. Az események azonban' másként alakultak. Kérdésessé vált, szükség van-e a Magyarok Világszövetségére. A külföldi kapcsolatok egyre inkább a baloldali kanadai és egyesült államokbeli magyar csoportokra korlátozódtak, majd azok is elsorvadtak. 1956 után nehéz volt a munka újrakezdése, aminek jelentős dátuma a világszövetség újjáalakulása, majd az 1963-as amnesztiarendelet, amely eltörölte a „tiltott határátlépés” büntetőjogi következményeit. Ennek az évnek júniusában Beöthy Ottó főtitkár már így fogalmazhatta meg a világszövetség feladatait: „...a külföldön élő magyarok minden rétegével érintkeznie kell, világnézeti, vallási és generációs különbségek nélkül, amennyiben azok ezt szívesen fogadják, és nem ellenségesek egykori hazájukkal szemben.” A fél évszázad második felének, az elmúlt huszonöt évnek a története, amire az évfordulón elsősorban emlékezünk, már ismertebb a hazai közönség előtt. Az anyanyelvi mozgalom — melynek feladatát első konferenciáján, 1970-ben Bárczy Géza akadémikus így fogalmazta meg: meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy ne múljon el a magyar ember lelkében az anyanyelv csengése — hozta létre a nyelvi táborokat a Balatonon, Sárospatakon, Baján, s legújabban Esztergomban, ezekben 1971 óta 338 országból 3789 magyar származású gyerek vett részt; a kőszegi Jurisich Miklós Gimnáziumban 1983 óta működő angol—magyar osztályokat, amelyekben az elmúlt tanévben 40 külföldi fiatal tanult; a Debreceni Pedagógus Továbbképző Tanfolyamot, amelynek az elmúlt 14 év alatt 19 országból 462 résztvevője volt. 1984 óta rendezi a Magyar Fórum., az Értelmiségi Találkozók Védnöksége a szakmai találkozókat, melyeken mérnökök, közgazdászok, könyvtárosok, történészek, agrárszakemberek, orvosok folytatnak tudományos eszmecserét (ezekben a /napokban ülésezik a második orvostalálkozó) . Tankönyvek készültek a gyerekek számára, a Magyarok Világszövetségével kapcsolatban levő európai egyesületek szívesen fogadnak előadókat, művészeket, zenei. együtteseket, tánctanárokat. Az 1985- ben Budapesten és több vidéki városban rendezett népművészeti fesztiválon, csaknem 500 külföldi táncos vett részt. Előkészületben van a második Tisztelet a Szülőföldnek kiállítás, amelyen magyar származású külföldi képzőművészek mutatkoznak be. Az anyanyelvi mozgalomban részt vevő hazai és külföldi szakemberek vitáktól sem mentes együttműködése olyan területeken is hozott eredményeket, mint a könyvkiadás, a nyugati magyar írók alkotásainak egyre szélesebb körű megismertetése lapjainkban, folyóiratainkban'. Amikor szeptember 6-án összeül a Magyarok Világszövetsége Elnöksége, amelyben. ma már jelen vannak Nyugat-Európa, Amerika, Ausztrália magyarságának képviselők áttekintik az elmúlt negyedszázad eredményeit, aztán kerekasztal-beszélge- tésen vitatják meg a múlt tanulságait és, a jövő feladatait. A közelmúlt hazai és nemzetközi eseményei szélesítették Magyarország kapcsolatait a nyugati magyarokkal, mint ezt Grósz Károly miniszter- elnök-pártfőtitkár és a magyar emigráció képviselőinek New York-i találkozója is jelezte. Ennek a tanulságait is le kell vonnunk a magunk és a külföldön élő magyarok számára. Ehhez hozzásegíthetnek a külföldről1 meghívott vendégek, a Magyarok Világszövetségével kapcsolatot tartó százéves, vagy annál nagyobb múltú egyesületek küldöttei, s a szomszédos országok magyarságának, képviselők akik eddig is szívesen látott résztvevői voltak az anyanyelvi konferenciának és a Magyar Fórum rendezvényeinek. Az elnökségi ülés, amelynek megnyitóját Stadinger István, az Országgyűlés elnöke vállalta, bizonyára megerősíti azt az eddig vallott álláspontunkat, hogy a külföldön élő magyarok legyenek a befogadó ország hű állampolgárai, őrizzék magyar nyelvüket, kultúrájukat, hagyományaikat. Ehhez — lehetőségeinkhez képest — a továbbiakban is szívesen adunk segítséget. Béla Vali
