Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-16 / 195. szám

1988. augusztus 16„ kedd KHiWKTilcl Kedd Nem adott elsőbbséget — halál. Ittasan közlekedett — súlyos sérülés. A stop­táblát (ittasan) semmibe vette — életveszélyes sérü­lés. Roncsok, egy törött szem­üveg, párjavesztett cipő, örökre gazdátlan apró sze­mélyes holmik á'Xzürke be­tonon. A 'szfrériSÜÍjjogásra összerándul a gyomrunk: már megint?. .. Megyénkben az elmúlt hét végén tizenöt, sérülés­sel járó közúti baleset tör­tént. Ketten meghaltak, ti- zenketten súlyosan megsé­rültek. Ilyen olcsó lenne az élet a közutakon?!... —ti— KArustábor Dánlokon A békéscsabai városi úttö­rőelnökség márciusban ren­dezte meg az Éneklő Ifjúság kórusbemutatót, amelyen a békéscsabai és városkörnyé­ki általános iskoláik kórusai léptek föl. Az első helyezést a Békéscsaba 9. Számú (Thurzó utcai) Általános Iskola kórusa érte el, Szép­laki Endréné .vezetésével. Az első díj egy egyhetes kórus- táiborban való részvétel volt, így a Thurzó utcai iskolai énekkar augusztus 21. és 28. között a dánfoki táborban csiszolhatja tovább tudását. A zömében felső tagozatos tanulók 28-án délelőtt 10 órai kezdettel záróműsort adnak. AZ MNB ÁRFOLYAMAI VALUTA- (BANKJEGY- ÉS CSEKK-) ÁRFOLYAMOK Érvényben: 1988. augusztus 16-tól 22-ig vételi eladási Pénznem ári. 100 egységre Ft-ban Angol font 9008,81 9566,05 Ausztrál dollár 4221,61 4482,75 Belga frank 133,53 141,79 Dán korona 730,22 775,38 Finn márka 1180,61 1253,63 Francia frank 824,27 875,25 Görög drachma a/b 34,97 3743 Holland forint 2477,01 2630,23 Ír font 7499,20 7963,06 Japán yen (1000) 395,01 419.45 Jugo. dinár (1000) /b 17,27 18,33 Kanadai dollár 4311,25 4577,93 Kuvaiti dinár 18567,93 19716,47 Norvég korona 763,92 811,18 NSZK márka 2797,78 2970,84 Olasz líra (1000) 37,70 40,04 Osztrák schilling 398,07 422,69 Portugál escudo 34,42 36,54 Spanyol peseta 42,66 45,30 Svájci frank 3333,40 3539.58 Svéd korona 813,75 864,09 USA dollár 5258,44 5583,70 ECU (Közös Piac) 5833,64 6194,48 (a) vásárolható legmagasabb bankjegy­címlet: 1000-es. (b) bankközi és vállalati alkalmazható árfolyam: elszámolásoknál Görög drachma 36,01 36,09 Jugo. dinár (1000) 17,78 17,82 S A Békéscsabai Rendőrkapi­tányság Kraszkó Jánosné (Balogh Irén) 44 éves, Gerendás, Tanya 271. sz. alatti la­kos körözését rendelte el, mert az asszony el­tűnt. Kraszkónét 1988. május 23-án látták utol­jára, Békéscsaba, Szamuely ut­ca 77. szám alatti lakóházban, s azóta ismeretlen helyen tar­tózkodik. Személyleírása: 165 cm magas, sovány, csapott vállú, szökés, ritka hajú, szürke sze­mű, beesett arcú, ritka szemöl­dökű, fejhez simuló fül, zárt ajkú személy. Ruházata az el­tűnéskor: szürke színű, mintá­zat nélküli garbó, világosbarna, egyszínű jerseynadrág, világos- barna színű nyári szandál. Kü­lönös ismertető jele: mindkét al­karon tetoválás, jobb csuklón „Mátyás”, bal karon „Apu” és szív. Aki bármit tud, nevezett személy hollétéről, jelentkezzen a 07-es telefonon, vagy bár­mely rendőri szervnél. A Mezőkovács­házi Rendőrka­pitányság az el­tűnt Ale István 32 éves, Batto- nya. Eper utca 16. sz. alatti la­kos körözését rendelte el, aki 1988. július 9-én, a hajnali órák­ban a lakásáról eltávozott, és azóta ismeretlen helyen tartóz­kodik. Személyleírás: 180 cm magas, sovány testalkatú, vi­lágosbarna hajú, barna szemű, fejhez simuló fül. Ruházata el­tűnéskor: világosbarna nadrág, kék színű póló, drapp színű nyá­ri szandál. Aki bármit tud ne­vezett személy hollétéről, jelent­kezzen a 07-es telefonon, vagy bármely rendőri szervnél. Könyvvásár a megyei könyvtárban .............." O sztrák, nyugatnémet és francia folyóiratok tornyo­sodnak az asztalon, s mögöt­te, a polcokon mintegy 2400- 2500 kötetnyi ifjúsági és fel­nőttirodalom sorakozik. Kö­rülbelül ez a kép várta a bé­késcsabai megyei könyvtár­ba látogatókat a tegnap délután kezdődött kedvez­ményes könyvvásérlási ak­ción. Honfi Pál könyvtáros, a könyvvásár szervezője így nyilatkozott az immár má­sodik éve megrendezett egy­hetes vásárról: — Minthogy tavaly igen népszerűnek bizonyult az akció, az Idén újra próbál­koztunk. Igaz, most jóval kevesebb könyvet tudunk kínálni. Az elmúlt évben ugyanis a Könyvtárellátó Vállalattól kapott, éveken keresztül felhalmozott aján­dék könyvek is ide kerül­tek, s ez, plusz a könyvtár saját anyagából selejtezett könyvek mintegy 5-6 ezres kötetszámot jelentettek. A könyvvásár népszerűsége ta­lán az árakkal magyarázha­tó. Egy-két könyv kivételé­vel 50, 60, 70 százalékos ked­vezménnyel adjuk el a köte­teket, attól függően, milyen állapotban vannak. Közben egyne kevesebb a folyóirat az asztalon, s egy­re fogynak a könyvek a pol- oakrók Solbhov, Tolsztoj, Dreiser, Krúdy és még ki tudja, hány kötet talált új gazdára. M icsoda forgalom! Félő, hogy eladható köny­vek híján hamarabb véget ér az idén a vásár ...(?) Fotó: Kovács Erzsébet Súlyos bűncselekmény Csnngrádban Súlyos bűncselekmény történt hétfőn a hajnali órákban a Csongrád megyei Csengéién. Hajagos Tóth Imre 43 éves kiskunfélegy­házi lakos négy órakor égő benzines palackokat dobált be a csengelei 129-es számú tanya ablakán, ahol tizen­egyen tartózkodtak. A kelet­kezett tűzben égési sérülé­seibe a helyszínen belehalt a tizenhat éves Sebők Mónika és a hatvanöt éves Kállai Erzsébet. A mentők a hely­színről hat személyt súlyos, közülük ötöt életveszélyes állapotban a szegedi bőrgyó­gyászati, valámimt gyermek­gyógyászati klinikára szállí­tottak. A tettes a tanyán lakó Csányi Lajos Csabánét pisz­tollyal arra kényszerítette, hogy vele elmenjen. Egy Lada gépkocsival távoztak a helyszínről. A rendőrség e jármű keresésére helikoptert is igénybe vett. Mint Barna Sándor Csong­rád megyei rendőrfőkapitány az esettel kapcsolatban tar­tott sajtótájékoztatóján be­jelentette, a keresett gépko­csit, benne Csányi Lajos Csabámé és a tettes — Ha­jagos Tóth Imre — holttes­tével megtalálták. Lőtt sebe­ket fedeztek fel rajtuk. A súlyos bűncselekmény okainak feltárására a vizs­gálat megindult. A közölt adatok, mint a sajtótájékoz­tatón hangsúlyozták, a vizs­gálat jelenlegi állását tük­rözik. Halálos balesetek Hétvégén az ország területén összesen 137 sérüléses közúti közlekedési baleset történt. Kö­zülük 8 halálos, 70 súlyos és 59 könnyű sérüléses volt. Augusztus 11-én 21.50-kor Bé­késcsabán, a Bartók Béla út— Temető sor kereszteződésében Takács Sándorné békéscsabai lakos kerékpárjával úgy kanya­rodott balra, hogy nem adott elsőbbséget a vele szemben egyenesen közlekedő Egeresi Lajos békéscsabai lakos által vezetett személygépkocsinak. Az ütközés során a kerékpáros olyan súlyos sérülést szenve­dett, hogy a kórházba szállítás után meghalt. Augusztus 12-én 21.10-kor Bé­késcsabán, a Gyár utcában sze­szesitaltól befolyásolt állapotban közlekedett kerékpárjával Ka- kuk Sándor 44 éves békéscsa­bai lakos. Áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütkö­zött a vele szemben közlekedő Marik Mária békéscsabai lakos által vezetett személygépkocsi­val. A kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Augusztus 13-án, 7.10-kor, a 44-es főközlekedési úton a ke­rékpárját ittasan vezető Hursán Pál 60 éves felsőnyomási lakos körültekintés és irányjelzés nélkül kanyarodott balra, ami­kor a Csonka János kondorosi lakos által vezetett személygép­kocsinak ütközött. A kerékpá­ros nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Augusztus 13-án, 13.10-kor Bé­késcsabán a Szabolcs út és a Szerdahelyi út kereszteződésé­ben Gálosi László 30 éves bé­késcsabai lakos, személygépko­csijával az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére sem biztosított elhaladási el­sőbbséget a Lipták János új- kígyósi lakos által vezetett Ifa pótkocsis szerelvénynek, és a szerelvény pótkocsijának ütkö­zött. A személygépkocsivezető nyolc napon belül gyógyuló könnyű, utasa, Szikora János békéscsabai lakos súlyos, élet- veszélyes sérüléseket szenve­dett. A személygépkocsivezető alkoholos befolyásoltság alatt vezette járművét. A hét végén Tarhos külterü­letén Kiss József, 41 éves gép­lakatos, helyi lakos egy csa­tornában fürdött és a vízbe ful­ladt. A balesetek ügyében a rend­őrség szakértők bevonásával vizsgálatot folytat. Vonalban voltunk Nem is reméltük, hogy ilyen sokan tárcsázzák föl szerkesz­tőségünk számát tegnap délután. A telefonálók döntő több­sége víz- és környezetvédelmi hiányosságokra, rendezetlen»- ségekre hívta föl figyelmünket, amelyeket , természetesen majd továbbítunk az illetékes hatóságoknak, szervezeteknek. Elsősorban a megye három nagyobb városát összekötő Élő­víz-csatorna környékén .tapasztalható szennyezésekre volt panasz, amelyeknek oka csak részben lakossági. A tegnapi „Vonalban .. ,”-ra az illetékesektől kapott vála­szokat lapunk jövő hét eleji egyik számában' közöljük. Kákapintyek, kacagó gerlék Az elmúlt hét végén nagy sikerű galamb- és díszma­dár-kiállítást rendezett Nagyszénáson a Magyar Díszmadártenyésztők Orszá­gos Egyesületének orosházi csoportja. Huszonhat te­nyésztő több mint 300 ma<- dórral nevezett a bemutató­ra. A szivárvány minden szí­nében pompázó kanárik, tör­pepapagájok, kákapintyek, kacagó gerlék, kék rozellák társasagában olyan madár- különlegességiek is helyet kaptak, amelyeknek értéke a 8-10 ezer forintot is meg­haladta. A pintyfélék csa­ládjába tartozó — ritkaság­nak számító — aranymellű ászt rí ld tartására kevesen vállalkoznak manapság, hi­szen az ökörszem nagyságú madárszépség tenyésztése igen nehéz, körülményes munka. A kiállításon ezért mindössze két pár képvisel­te ezt a fajt. A nimfa- és a vörösfejű papagájokból vi­szont annál1 több volt. Csi­csergő, csivitelő madárdalu­kért, pompázatos tollruháza- tukért több helybeli és vi-> déki látogató kereste fel szombaton és vasárnap a művelődési házban megren­dezett kiállítást. HÍREK MA: ÄBRAHÄM, ÄBRIS NAPJA A Nap kél 5.41 — nyugszik 19.56 órakor A Hold kél 9.35 — nyugszik 21.09 órakor ÉVFORDULÓ Százhetvenöt évvel ezelőtt Mocsonok községben szüle­tett, és Esztergomban hunyt el Majer István (1813—1893) érseki helynök, címzetes püspök, tehetséges rézmetsző és grafikus; ismert egyházi, pedagógiai és művészeti író. IDÖJŰRÓS Tegnap tovább folytatódott megyénkben az évszaknak meg­felelő kánikulai időjárás. A de­rült, szélcsendes éjszakán 14—16 Celsius-fokig süllyedt a hőmér­séklet, kora délutánra a több­órás zavartalan napsütés hatá­sára 34—35 Celsius-fokig kú­szott a hőmérők higanyszála. Egész nap gyenge, változó irá­nyú szél fújt — kaptuk a tá­jékoztatást a Békéscsabai Me­teorológiai Állomás ügyeletesé­től, Zsíros Györgytől. Személyiségfejlesztés levelező úton 1983-ban alakult a Men­tálhigiénés Módszertani Központ Budapesten,, amely a lakosság széles rétegei számára a pszichológiai kultúra fejlesztését tűzte ki céljául1. Hozzáférhető men­tálhigiénés szolgáltatásokat igyekeznek kidolgozni, nép­szerűsíteni, önismereti, sze­mélyiségfejlesztő programo­kat, válási szemináriumokat szerveznek, karrieriskolát indítottak, tervezik az első hazai relaxációs kazetta megij ellen, tetését. A Pszichoteam munkacso­port olyan munkafüzet ké­szítését és terjesztését kezd­te el, amelynek segítségével ki-ki önállóan és könnyeb­ben tervezheti saját jövőjét, önismerete, személyisége fejlesztésével eredménye­sebbé teheti mindennapi problémái és konfliktusai megoldását. A módszertani központ megkezdte a pszi- chosziintézis alápműveinek magyarra fordítását és a gyakorlatok közkinccsé té­telét. Akit mindez érde­kel, írhat a következő cím­re: 1395 Budapest, Pf.: 442. Programozott jövőtervezés. Gyomaendrődön a Katona József Művelődési Központban augusztus elején nyílt meg az a kiállítás, amely a település történetének dokumentumaival, tárgyi emlékeivel ismerteti meg az érdeklődőket. A kiállítás gazdag helytörténeti anya­gát szeptember 8-ig tekinthetik meg a látogatók Fotó: Kovács Erzsébet Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: a megélénkü­lő déli szél sokfelé északnyu­gatira fordul, átmenetileg viha­ros széllökés is valószínű. A várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 18—23 fok kö­zött alakul, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma nyugaton 27 fok körül, délkeleten viszont 30—33 fok között lesz. Hírügyeletünk ható; a tele­fonszámunk: Hírügyeletes: 19 óráig hív­27-360 Béla Vali — ELISMERT VALLÁSFE­LEKEZET a Magyar Iszlám Közösség. Az Állami Egy­házügyi Hivatal elnöke a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvény értelmében 1988. augusztus 15-i hatály- lyal törvényesen elismert vallásfelekezetté nyilvání­totta a Magyar Iszlám Kö­zösséget. A bemutatott szer­vezeti szabályzatukban ki­nyilvánították, hogy az al­kotmánynak és a törvényes jogszabályoknak megfelelően kívánnak működni Magyar- országon. — TELEFONDOKTOR. A népszerű telefondoktor — (66) 24-OU-es telefonszámon — tárcsázói ma 14—15 óráig ér­dekes témával, sokakat érintő témával foglalkozik. Az érdeklődők Édes élet — módjával címmel hallhatnak felvilágosító tanácsokat. — LAPUNK augusztus 10-i számának 5. oldalán A me­gye fontosabb gazdasági jel­zőszámai című anyagban a harmadik hasáb második be­kezdésének első mondata té­vesen jelent meg. A mon­dat helyesen: „A szocialista ipar (telepekkel, gyárakkal együtt) az év első hat hó­napjában folyóáron 18,9, összehasonlító árakon 11,8 százalékkal többet expor­tált .. Anyakönyvi hirek BÉKÉS Házasságkötések: Halycsá'k Ágnes és Dihen Im­re, Nánási Erzsébet ési Kis László. Születések: Deák János és Horváth Ildikó fia János Norbert (Mezőbe- rény), Bán Tibor és Varga Zsó­fia leánya Bettina (Kamut). Elveszett a LENIN Mezőgazdasági Termelőszövetkezet 5744 KEVERMES, MNB 263-53418 15. feiratú bélyegző. Használata 1988. augusztus 11-től érvénytelen. Halálesetek: Zanócz István, Püski Imréné Püski Zsuzsanna (Kamut),, Pus­kás Mihály (Bélmegyer). SARKAD Házasságkötések: Gajdács Aranka és Petrusán Mihály, Kelemen Katalin (Kö- tegyán) és Hajdú Károly (Kö- tegyán), Márk Anna (Méhkerék) és Purge! István (Dévaványa). Haláleset: Kölüs Imréné Hízó Julianna. — MEGÖLTE A GYERMEKEIT. A Pest Megyei Rendőrfökapi- tányság emberölés büntette el­követésének alapos gyanúja miatt eljárást indított Szabó Lajosné 33 éves tanárnő, daba- si lakos ellen, aki hétfőn la­kásukon megfojtotta gyerme­keit, a hétéves Mátét és a nyolchónapos ikreket, Anettet és Adriennt. Szabóné egy pen­gével öngyilkosságot kísérelt meg, amitől könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség a gya­núsítottat őrizetbe vette. A Békéscsabai Városi Tanács Költségvetési, Építőipari Üzeme, Békéscsaba, Kétegyházi u. 1., FELVÉTELRE KERES oktatási-művelődési előadót, fémszerkezetgyártó üzemmérnököt, érettségizett gépíró-adminisztrátort, raktárikészlet-nyilvántartót, pénztárost, ács, asztalos, hegesztő, építőgép-szerelő, kőműves szakmunkásokat. Jelentkezés: a személyzeti vezetőnél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom