Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-16 / 195. szám
1988. augusztus 16., kedd NÉPÚJSÁG HÜNGSZÓRÓ Lapozgatom a Képes 7 mellékleteként megjelenő Rádió- és Televízióújságpt, ami ma lényegesen kevesebb erőkifejtést igényeli, tekintve, hogy a melléklet alaposan összement. Olyannyira, hogy olykor a tájékozódást sem segíti. Furcsák „árukapcsolásként” fogtam fel például1 a következő megjegyzést, amit a vasárnapi Gondolkodó ismertetéséhez fűztek: „A műsor tartalmiált a szombati Népszabadság közli.” Hát, így van az, ha gjotnd van az újságpapírral. Persze él tudlnám képzéllni, hogy nem a legkeresettebb lapok megkurtításával oldják még aw kérdést, hanem mondjuk olyanok szüneteltetésével, amelyeket évtizedek óta szinte képtelenség eladni. Hogy melyek azok? Kérdezzék meg a terjesztéssel foglalkozókat, nekem most nem tisztem a honi lapstruktúrába beavatkozni. . . Tükörkép Ráday-módra De térjünk a tárgyra, mert most éppen nem szerencsés Bodóné köntösébe bújni, mióta dúl a borháború ... Szóljunk inkább egy új kezdeményezésről, amit tulajdoniképpen nagyon szerencsésen kitalált már a Magyar Rádió, Ismét a javából címmel. Most a telévízió is — az elszórt ismétlések mellett — vállalkozott egy „koncepciózus” ismétlőműsor megalkotására, amelyben az eltelt két hét műsorai szerepeltek július 28-tól augusztus 10-ig. A főszerkesztő, Mezey Emőke ez alkalommal Ráday Mihályt kérte meg, hogy válogasson saját ízlése és belátása szerint az előbb említett időszak műsoraiból1. Ráday Mihály nem bújt ki a bőréből, magát adta. Válogatásaival egy érdekes politizáló, gondolkodó műsort állított össze egyéni ízzeik Igaz, olykor egy-egy mondat kedvéért idézett csak fel néhány korábbi műsort, ami az indulást szaggatottá tette. Aztán leragadt a Gondolkodónál, amely az emberi és állampolgári jogokat — benne aiz egyesülési jogot —i, a hataLom és ia törvény viszonyát taglalta érthető módon, örülök, hogy Ráday hagyta a vitát kibontakozni, így az is, aki korábban nem látta a teljes műsort, most a lényegével megismerkedhetett. S hogy miért említettem a bevezetőben, hogy Ráday nem bújt ki a bőréből? Mert műsora jelentős részében a városszépítő és -mentő műsorokkal foglalkozott. Ami nem baj, mert így lett a Tükörkép igazán egyéni ízű, lényegesen személyesébb arcú, mint mondjuk a mindent „eladná akaró”, Nézzük együtt című műsorajánlás. A Tükörkép juttatta az eszembe.. . Sajnálatos szerkesztési elv, hogy a Gondolkodó vasárnap a „kettesen” ilátható, amikor megy a tömegműsor, a tévé torna és az esti mese. Ilyenkor legfeljebb a gyermektelen családok engedhetik meg maguknak, hogy ezt az egyre őszintébb és izgalmasabb műsort rendszeresen nyomon kövessék. S még egy érdekes szerkesztési koncepció. Egyre gyakrabban állítanak választás elé bennünket, ami persze nem igazi választási lehetőség. A két csatornán ugyanabban az időpontban kezdődik egy-egy játékfilm Melyiket válasz- szam, ha csak a címéről és hovatartozásáról tájékoztatnak, s egyebet a filmről niem tudunk. A másik: a filmvetítés előtti „reszfiműsorok” révén nagyon kilóg a lóláb. Mármint, hogy csak időt akarnak húzni az egy időpontban történő kezdési®. És a doboz kinyílt Azt is Ráday műsorából tudtam meg — a Stúdió egy részének ismétlése révén —, hogy a pénteken vetített „Vigyázat, mélyföld!” című összeállítás, jó ideig dobozban volt. A Fiatal Művészek Stúdiója által1 készített munka pedig semmiféle „renitens” .gondolatot nem tartalmazott, egyszerűen őszinte és kritikus volt. A Bereményi Géza, Kern András, Esterházy Péter, Kornis Mihály, Molnár György, Sándor György, Spiró György, Sülyi Péter, Vámos Miklós és Verebes István írásaiból összefűzött alkotás szerkesztése és tévés kidolgozása mestermunka volt. (Sülyi Péter követte el.) Kern András, az abszolút főszereplő, ezer arcát mutathatta meg ebben a nagyszerű feladatban, amelyben ön- és nemzetismereti 'kérdések szerepeltek, olykor ironikus, olykor humoros, olykor pedig halálosan komoly hangnemben. Történelmi múltunk szokatlan megvilágításban, kesernyés-humoros tálalásban került a képernyőre. Molnár György rendező 'kitűnő munkatársaikkal alkotta meg ezt a, .reméljük, hamarosan megismételhető, összeállítást. Ami képszerkesztésben^ látás- módiban — vezető operatőr Szabó Gábor — egyaránt újszerű és izgalmas volt. Csak azt tudnám, miért éjszaka engedték a bátor mű- sorszerkiesztők kibújni a dobozból ezt az elgondolkodtató, művészi produktumot? B. Sajti Emese Figyelem, áramszünet! Értesítjük T. fogyasztóinkat, hogy hálózati berendezéseink karbahtartása miatt áramszünetet tartunk BÉKÉSCSABÁN, 1988. augusztus 16-án 6.30-tól 16.00 óráig, és augusztus 17-én 6.30-tól 9.30 óráig a Bokányi D. u. és a Székely M. u.—Orosházi út felől táplált hálózaton, a Kereki úton és a Nagy Sándor, Mátyás király utcák onnan táplált hálózatán, a Kereki út melletti külterületen, a Kenderföldek területén, a Szabadkígyósi út mentén, a Fiumei—Lajta—Gyár utca Kereki út felől táplált hálózatán, a Wagner, Máriássy, Vaskapu utcákban. Hálózati berendezéseinket az áramszünet ideje alatt is feszültség alatt állónak kell tekinteni. Démász üzemigazgatóság Békéscsabai Kirendeltsége Új iskola egy év alatt A Kevermesi Nagyközségi Közös Tanács a VII. ötéves tervben határozta el egy négytantermes iskola építését. Ezt az elképzelést az elmúlt évben módosítani kellett, mivel a régi iskola épülete életveszélyessé vált. A bontásra tavaly áprilisban került sor, pedagógusok, szülők és a tsz segítségével. A Békés Megyei Tanács beruházási vállalatával kooperálva ősszel megkezdték az alapok lerakását. Versenytárgyaláson a Battonyai Építőipari Kisszövetkezet nyerte el a megbízást az iskola felépítéséhez. Határidőnként 1988. szeptember 1-jét jelölték meg. A battonyai szövetkezet dicséretére legyen mondva, az időtől és anyagbeszerzéstől függően folyamatosan — még szombaton és vasárnap is — dolgoznak a munkások. A tervezés megfontoltságát mutatja például az a tény is, hogy az U-alakban kialakított udvaron meghagytak egy régi, terebélyes gesztenyefát, amely kellemes hűvöset ad. Az új iskola költsége 10 millió 800 ezer forint. Négymillió forint volt a céltámogatás, a többi különböző forrásokból összegyűjtött saját erő... A helyi termelőszövetkezet 300 ezer forintnyi bútorzattal és berendezési eszközzel támogatja a szeptemberi nyitást. Az építőipari beruházások ütemét ismerve sokan kételkedtek a határidő betartásában. A, jelenlegi állapotot tekintve biztató, hogy ma az épület már a festéssel, villanyszereléssel és a fűtőberendezésekkel kész. A belső munkálatokból csak a nyílászárók és padozat rendbetétele van hátra. Szeptember elsején a tantermekbe valószínűleg beköltözhetnek a gyerekek, míg az udvari, utcai rész rendezése csak szeptember végére fejeződik be .. . Az iskola új épületébe az alsó tagozatosok kerülnek, valamint a diákotthonos gyerekek délutáni foglalkoztatása is megoldást nyer. A község életében azonban ez még nem véglegesen lezárt ügy, mert a tantermek 6záma ugyan bővült, de a szertári, szakköri és egyéb szabadidős foglalkozásoknak még mindig nincs elfogadható helye. u M Dokumentumfilmsorozat az I. világháborúról Fejezetek az I. világháborúból címmel 13 részes do- kumentumfilm-sorozat indul augusztus végén a televízió ban. Az egyik legnagyobb amerikai tévétársaság, a CBS munkatársai által összeállított sorozat korabeli felvételeit Európa és Amerika legelső dokumentaristái, köztük Louis Lumiére operatőr tanítványai készítették. A híradó, a dokumentum- és riportfilm műfaját megteremtő akkord filmesek — az archívumok anyaga is tanúsítja — már technikailag fel- készülten bántak az álló és mozgó kamerával, s képeik igen jól komponáltak. A felbecsülhetetlen értékű kor- dokumentumoklká vált kockák felidézik az események politikai hátterét, a lázas előkészületeket, s a véres hadműveleteket. A 26 alfeje- zetből álló sorozat történelmi tablója betekintést nyújt az osztrák—magyar monarchia békebeli éveibe, a német császárság mindennapjaiba, az isonzói csaták harcaiba. Látható továbbá hogyan épült a Berlin—Bagdad vasútvonal, ml történt a török frontokon, s hogy milyen körülmények között harcoltak az amerikai katonák Mexikóban és Szovjet- Oroszországban. A sorozat első adása augusztus 25-én lesz. Hz idén is: csabai vásár Népünnepély Békéscsabán Fortunával karonfogva lenne érdemes — augusztus 20-án — az idei csabai vásáron végigsétálnunk, hiszen a tombolán értékes .tárgyakat nyerhetünk. De ha ezt nem is tudjuk megoldani, a pénztárcánkat mindenesetre tanácsos feltölteni indulás előtt, hisz minden Lesz ott, mii szem, szájnak ingere... S ha nincs pénzünk? Nos, akkor se keressük fel hiába ezen a napon a sétálóutcát, hiszen látványosság ingyen is akad bőven ... Minderről1 a csabai vásár szervezőbizottságának titkárával — a városi tanács termelés.-, eliliátásf el ügyeleti osztályának vezetőjével —, Pető Lászlóval és a szervezőbizottság ti t'kárhelyettesével — a művelődési osztály helyettes vezetőjével —, Cse- pelényiné Fekete Máriával beszélgettünk a közelmúltban. Pető László a vásár kereskedelmi részével ismertetett .meg minket: — A múlt évben volt az első ilyen rendezvényünk. A sikeren felbuzdulva — hiszen mintegy 10-12 ezer ember fordult meg a 'tavalyi vásáron — most ismét ameK lett döntöttünk, rendezzünk a múlt évihez hasonló, augusztus 20-i programot. — Lesz akkora árukínálat, mint az elmúlt évben? — Előreláthatóan még nagyobb. Már most 15-20 elárusítóhellyel többre számíthatunk és még mindig jönnek új jelentkezők. A megye .nagyobb vállalatai — melyek megfelelő árukészlettel bírnak —, kereskedelmi egységei több mint 20-an képviselik magukat a vásáron. Közülük többen reklámáron., különleges árucikkeket hoznak. Rajtuk kívül 93 magánkereskedő, kisiparos és 15 népi iparművész kínálja majd portékáit. Nem is kell sokat számoljak: mintegy 130 árusítóhely áll majd a vásáriók rendelkezésére. — Mi mindent vásárolhatunk? — A divatárutól a lakberendezési tárgyakig és az ajándék-, bazárárutól a nép- művészeti alkotásokig sok mindent lehet majd kapni. A népi iparművészek között lesz keramikus, faragó, ötvös, fésűs és hadd ne soroljam még mi minden.. — És ha megéhezünk, megszomjazunk? — A szervező bizottság a vendéglátásra most még jobban felkészül. Előreláthatóan 10 vendéglátóhely lesz a váfeár területén. Akinek kedve van., betérhet a Korzóba is, ahol század elleji csabai ételekkel fogadják a vendégeket. Mozgóska és cícorle- ves, toros káposzta, brind- zás és lekváros haluska, kukoricakása, kukoricagörhe és kukoricamáié lesz a menü. — Reggel 8-tól este 8-ig tart a vásár. Aki több időt tölt az árusítóhelyek között sétálva, elfárad ... — Erre is gondoltunk. Okulva az elmúlt éven, most több padot helyezünk el a vásár területén, hogy legyen hol megpihenni séta közben. Egyébként nem csak az árusok, s portékáik megválasztásában igyekeztünk a vásári és a tájjél'leget kidomborítani, hanem az egyéb programokban is. Erről azonban Csepelényi- né Fekete Máriával folytattuk a beszélgetést. . . — A szervező bizottság szeretné, ha ez a vásár egyben. népünnepély is lenne. Az alkatomhoz illően állítottuk össze a programot: egyrészt kulturális; másrészt sportlátvány osságokból, egyéni és csoportos bemutatókból. Természetesen figyeltünk arra ist, hogy lehetőleg minden korosztály megtalálja a neki megfelelő szórakozási lehetőséget. — Elmondaná bővebben, milyen programokra számíthatunk? — Augusztus 18. és 21-e között Békéscsaba ad otthont annak a zenei ifjúsági találkozónak, melyen NSZK- belll, angol, lengyel, veszprémi és békéscsabai zenei együttesek vesznek részt, ök nyitják a vásár kulturális programiját egy zenés, táncos felvonulással délelőtt 10 órakor. Ezt követően fél 11-től a három vásárszínpadon peregnek a kulturális bemutatók. A posta mellett délelőtt a Zenit együttesei, délután pedig néptámcegyüt- tesek szórakoztatják a közönséget. A Korzónál a megye népzenei együttesei, majd egy órától vásári mutatványosok lépnek fel. A Domokos téren 10 óra 30 perctől 11 óra 30 percig sportbemutatókkal', dzsessz- baltettel várjuk a közönséget. Az Irányi utcám a leg- ifjabbáknak tartanak szabadidős programokat. — Mindez délután 4-ig tart. És azután? — A vásár szervező bizottsága úgy döntött, hogy az idén tombolát bocsát ki, mélynek bevételét közhasznú célokra fordítja. Nőst, a kulturális programokat követően, öt órakor kezdődik a sorsolás. Ekkor talál gazdára az ITT képmagnó, a 300 literes fagyasztóláda, a BMX gyermekkerékpár, a kétnapos kirándulás Bécs- be.. . Hogy csák néhányat említsek az értékes nyereményekből; melyéket az Uni- verzál Áruház kirakatában hamarosan láthatnak az érdeklődők. A sorsolást csakúgy, mint a nap egyéb programjait, Déri János riporter vezeti. — És este? — Az Umiverzál Áruház parkolójában a VLTD együttes koncertjével ér véget a program. A csabai vasárnak lesz olyan rendezvénye, mely a város központjának forgalmi és parkolási rendjében változást okoz. Eriről a Békés Megyei Népújság hasábjain időben értesítjük a lakosságot. — Sok sikert kívánunk a szervezéshez! — És kívánjon jó időt is, mert az legalább ólyain fontos lenne ahhoz, hogy igazi népünnepély tegyen ez az augusztus 20-a Békéscsabán Nagy Ágnes Ivanus Illés: Hitszegő vagy vértanú?" 2. A sápadt arcú kapitány unottan forgatta az előtte levő papírokat, amiket a tiszt hozott. Nézegette a gyu- lailai várról és harcokról készített rajzokat, amelyeket olyan emberek készítettek, akiknek fogalmuk sem volt, hogyan nézhet ki egy alföldi magyar vár, és úgy ábrázolták őket, ahogyan a képzeletük diktálta. Legtöbbjük hegyek vagy dombok között fekvő erős várnak és városnak mutatta, mint amilyenek voltak az akkori német városok és várak. Csak a keleti oldalon rajzolt nagy víz tanúskodott arról, hogy a rajzok szerzői hallottak valamit a sarkadi tó létezéséről. Ahány rajz, annyiféle elképzelés. — Hát Szigetvár ostromáról mit hallottál? — Keveset, kapitány uram. Csak annyit, hogy •Részlet a szerző azonos el- mű kisregényéből, melyben a gyulai vár 1566. évi ostromának és feladásának történetét dolgozta fel. maga Szulejmán vezette hadba az ostromló törököket, de nem sok eredménnyel. Bécs- * ben bíznak Zrínyi Miklós hősiességében. Kerecsényi bement a szobájába, és úgy ahogy volt, ruhástól ráfeküdt az ágyra. El is aludt nemsokára, de az álom nem jelentett pihenést az ő számára. Olyan szokatlan álma volt, hogy álmábán is megkérdezte magától, „vajon ébren van-e, vagy alszik”? —. Nem, ez nem álom, ez valóság, főkapitány uram — felelgette Fekete Demeter, aki ott állt mellette egy imbolygó fáklya fényében, lent a várudvarban, a boltíves folyosó előtt. Én kezeskedem, hogy ez mind valóság ... A várudvarban mint végnélküli menet jöttek az emberek százai, ismeretlenek és ismerősök, mind fekete csuhába öltözve, férfiak, asszonyok karjukon síró gyerekekkel, és mind énekelt valami sötét, esedező egyházi éneket, amely úgy visszhangzott a sötét udvaron, mintha temetésre mennének. Az ének szövege és dallama kétségbe ejtette. Riadtan kutatta az előtte hömpölygő csuhás emberáradatot, és egyre érthetetlenebb bé vált, amit látott és hallott. A menetelők között elsőnek Hunyadi Lászlót ismerte fel, a nádorfehérvári hős fiát. Fekete köpenyt hordott, amely még sápad- tabbá tette a halott arcát. Feje kissé előredőlt, mintha hóhérbárd csapására várna minden percben. Hosszú hajfürtjei a vállára omlottak. Nesztelenül lépkedett, mintha hallgatná a menetelők szomorú temetési énekét: Ments meg engem, Uram, az örök haláltól, Ama rettenetes napon minden bajtól!... Félek a naptól, mely vizsgálni fog s dúlni, Midőn az ég és föld meg fognak indulni... Azok eltávolodása után újabb csoport érkezett más temetési énekkel.