Békés Megyei Népújság, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-25 / 176. szám
*»■ Levél Mezőberénybül Mi történt a Patexben? H közelmúltban az alábbi levelet kapta szerkesztőségünk: „Tisztelt Szerkesztőség! Levélben fordulunk Önökhöz, a Patex Mezőberényi Gyárában, a dolgozók nagyobb csoportját érintő kérdésben kérve a tisztelt cím segítségét... 1988. június 24- én munkásgyülés volt, melyen a gyár vezetése bejelentette, hogy az AT—1 75 típusú szövőgépeket leállítják, mivel annak telepítése — ez 1985-ben történt — hibás döntés volt, e géptípus veszteséget termel. Ebből adódóan a kieső termelés pótlását és a felszabadult dolgozók foglalkoztatását csak úgy lehet megoldani, ha a pneumatikus szövődé átáll 6 + 2-es, vagyis folyamatos munkarendre. Megkértek minden érintett dolgozót, hogy hét végén gondolkodjon el a család segítségével a feltett kérdésen és hétfőn mindenki adjon választ. Ez megtörtént, s az érintettek nagyobb része nem tudta vállalni. Az eredmény nem elégítette ki a gazdasági , vezetést, a szakszervezetet és a pártszervezetet, ezért kedden, június 28-án ismét elbeszélgettek azokkal a dolgozókkal, akik nemet mondtak. Ez volt az a beszélgetés, melyet sérelmesnek tartunk. A felkínált alternatíva az volt, vagy vállalja a folyamatos munkarendet, vagy nem tudnak számára munkát biztosítani, de elhelyezkedési támogatást sem fognak fizetni senkinek. Volt olyan dolgozó, akinek azt mondták, hogy holnap hozza a felmondását, mert ha nem, akkor a vállalat mond fel. Más esetben úgy tették fel a kérdést: hogyan mer annak a munkatársának a szemébe nézni, akt azért kerül az utcára, mert maga nem vállalja a folyamatos munkarendet? Mindenki, aki kijött az elbeszélgetésről, úgy érezte, nincs rá szükség, szinte belehajszolják a felmondásba. A tárgyalásra jellemző volt, hogy két vezető is rágógumit rágott, így beszéltek az emberekkel, ami a vezetői felsőbbrendűség kinyilatkoztatása, az úgy is úgy lesz, ahogy mi akarjuk elv érvényesítése ... Többünkben az első reakció az volt, hogy elindultunk munkahelyet keresni, ami sajnos nehéz, hiszen létszámcsökkentés szinte mindenütt van, és ráadásul az igazgatónk több munkáltatót felkeresett azzal a kéréssel, hogy szövőgyári dolgozót lehetőleg ne vegyenek fel. Főleg a vidékről ide került dolgozókban, de a helybeliekben is felmerült a gondolat, hogy jobb lenne feladni a szülőhelyet, lakást, és elmenni valahová, ahol biztosabbnak tűnik a megélhetés. Tudjuk, hogy levelünk elkeseredést tükröz, de higgyék el, van is okunk az elkeseredésre; ilyen bizonytalan jövő előttünk még nem volt... Mezőberény, 1988. június 30.” A két aláírással érkezett levélben leírtakat tisztázandó, kerestük fel Kovács Lászlót, a Patex Mezőberényi Gyárának igazgatóját, aki nem volt túlságosan meglepve a Levél tartalmának hallatán. — Van benne némi igazság, de a iLevélben foglaltak nagy része alaptalan " vád — mondja Kovács László. — Az ügy hátteréhez 1987-re ke'l visszanyúlni. Ekkor készítette el a Patex fővárosi központja az 1988-as év gyáregységekre lebontott vállalati termelési tervét, magyarán azt, hogy hol, milyen géptípuson, milyen terméket, mekkora mennyiségben kell gyártani. Míg 1987- foan 10 millió 450 ezer négyzetméter anyagot készítettünk, ez évre 13 millió 927 ezer négyzetméter gyártását irányozta eló a terv, melyet a vállalat vezetése és mi is elfogadtunk. — Egyébként mit gyártanak itt Mezőberényben? — Különböző műszaki szöveteket, például gumimatrac-alapanyagot, úgynevezett pafix, ragasztó bevonatos alapszöveteket, s ezenkívül lepedőket, párnahuzatot, szabadiidő- és munkaruha- szöveteket. — Ott tartott tehát, hogy a tervet elfogadták ... — Igen, de néhány hónap múltán azt tapasztaltuk, hogy nem tudjuk teljesíteni a kitűzött célt. Ennek az az oka, hogy egyes régi géptípusaink állapota elhanyagolt, másrészt az alapanyagok minőségével is sok problémánk van. Ezek a gondok jelentősen visszafogták a termelékenységet. — Ügy tudom, van egy harmadik ok is ... — Ha a szövőlétszám csökkenésére gondol, akkor igen. Márciusban heten, áprilisban öten, májusban szintén öten váltak meg a gyártól. Ekkor már láttuk, hogy a tervet főmunkaidőben nem tudjuk teljesíteni. — Miért ment el az említett 17 dolgozó? — Nézze, ezt inkább tőlük kellene megkérdezni ... — Na, de ön, mint a gyár igazgatója, minden bizonynyal tájékozódott az okokról! — Néhányan családi okokra hivatkoztak, mások a békéscsabai gyáregység vésztői telepére mentek át dolgozni, de többen nem is indokolták elhatározásukat. — Mekkora volt ez év elején a fizikai létszám, s mennyi most? — Január 1-jén 397 dolgozóval kezdtük az évet, s most július 1-jén 355 fizikai dolgozónk volt. A csökkenés mértéke tehát 10,6 százalékos. Egyébként nemcsak' a szövőnők közül mentek el, hanem összesen mintegy 40 munkakörből távoztak. — Kevés talán a fizetés? — Nem mondhatnám. Egy jó szövőnő, három műszakiban, havonta 7000-10 000 forintot is megkeres. Az átlag 8000-8500 forint körül van. — Említette, hogy elavult gépeken dolgoznak. — Igen, egy részük — a levélben is említett, 1985-ben ide telepített — szovjet típusú AT-szövőgépek immáron 45-50 évesek. Ezekből 108 darab van Mezőberényben. Fél év előtt egyébként felülvizsgáltuk eddigi tevékenységünket, s megállapítottuk, hogy ezeken a gépeken nem gazdaságos a gyártás. Az AT-gépeken egy nap alatt 62,4 négyzetméter, a másik fajta, modernebb pneumatikus gépeken ugyanezen idő alatt 220 négyzet- méter szövet készül. Igaz, hogy az At-gépeken gyártott srövet némileg sűrűbb, így a termelékenység nem háromszor, hanem másfél-, kétszer nagyobb. Ráadásul az AT-gépek fenntartási költsége kétszerese a pneumatikus gépekének. Az egyik szövőcsarnokunkban 174 pneumatikus és 56 AT-gép van. Innen az AT-ket kitelepítjük, értékesítjük, s helyükbe 52 pneumatikus szövőgépet hozunk. Ezenkívül marad még 64 darab AT- gépünk, melyekből most csak 40 üzemel. Megjegyzem, aki csak AT-gépen tud dolgozni, az nem ért a pneumatikusokhoz. Ezért már megszerveztük a dolgozók átképzését. Május végéig egyébként tízen az AT szövőgépek mellől mentek el. — Tehát a gépek egy része kevésbé termelékeny, a dolgozók közül jó néhányan elmentek, a tervet pedig mégiscsak teljesíteni kellene, ezért elhatározták, hogy bevezetik a folyamatos munkarendet, ami ellen a levélírók is tiltakoznak... — Június 16-án a fővárosban a vállalatvezetés összehívta a gyárak vezetőit, ahol vázolták a helyzetet, majd június 23-án a vállalati tanács ülésén már mindenkinek kész terveket kellett az asztalra tenni. Mi elmondtuk, hogy az első félév 83 százalékos teljesítményét e helyzetben folyamatos műszakkal év végére 95 százalékra tudjuk teljesíteni úgy, hogy az ez év decemberében Mezőbe rénybe hozandó 52 pneumatikus gépet jövő év elején kiesés nélkül tudjuk üzembe állítani. Emellett az AT-gépek leépítését is javasoltuk. A vállalati tanács elfogadta álláspontunkat. Június 24-én munkásközgyűlésen tájékoztattuk a dolgozókat, miszerint december 21-ig folyamatos munkarendre kell átállni. Ez azt jelenti, hogy hat nap után két szabadnap jár. Igaz, ez nem mindig esik majd szombatra, illetve vasárnapra. — S mit szóltak ehhez a dolgozók? — Hát, mit mondjak, nem örültek. A munkásgyűlés pénteki napon volt, szóltam a művezetőknek, hogy hétfőre mérjék fel, ki az, aki vállalja, ki az, aki nem, az új munkarendet. Kedd reggelre aztán kiderült, hogy csak a dolgozók 35 százaléka mondott igent. Azt tapasztaltam, hogy egyes vezetők részéről ez az ügy nem kapott elég támogatást. Magyarán, volt olyan művezető, aki nem túlságosan igyekezett meggyőzni az embereket. Ezért kedden, a délelőttös műszakkal kezdtük a tárgyalást. Azokat a dolgozókat hívtuk be elbeszélgetésHíradástechnikai vagy > vegyesiparcikk-eladói szakképesítéssel és gyakorlattal {rendelkező DOLGOZÓT BOLTVEZETŐI MUNKAKÖRBE a békési boltunkba . FELVESZÜNK. A pályázatokat részletes önéletrajzzal' és fizetésiigény-megjelöléssel a lapkiadóba „Jövedelemérdekeltség” jeligére 1988. július 28-ig kérjük megküldeni. Építkezők, figyelem!, Telepünkön kaphatók: fenyődeszka, hajópadló, lambéria, tetőszerkezethez 6, 7, 8 fm-es gömbfa, cserépléc, E7—36, 42, 48, 54-es vasbeton gerendák. CÍMÜNK: TSZKER FA- ÉS ÉPÍTŐ ANYAG TELEP, Békéscsaba, Bokor u. 22. sz. re, akik nemet mondtak a kérésünkre. — Kik vettek részt ezen az elbeszélgetésen? — Én, mint igazgató, a főmérnökök, a párttitkár és az szb-titkár. — És a KISZ-titkár? — öt nem hívtuk, mert ő még fiatal, nemrég került ide, és nem tud úgy érvelni... — Azt írják a levélben, hogy „két vezető is rágógumit rágott". — Ez egyszerűen nem igaz. Én nem rágtam, a főmérnökök sem, az szb-titkár és a párttitkár is nő, ők sem rágógumiztak. — Hogyan történt az elbeszélgetés? — Először is a három művezetővel tisztáztuk a kérdést. Közülük csak egy nem vállalta a folyamatos munkarendet. Aztán egyenként behívtuk a dolgozókat, mindenkinek vázoltam a helyzetet, azt, hogy nem tűrhetjük a gyenge termelékenységet, nem folytathatunk gazdaságtalan tevékenységet, s vártuk a válaszukat. — Aki ennek ellenére sem vállalta, és itt hagyta a munkahelyét, annak — a levélírók szerint — nem fizetnek elhelyezkedési támogatást. — Nem is fizethetünk, hisz elhelyezkedési támogatást akkor kell fizetni, ha a vállalat mond fel. Mi pedig nem mondtunk fel senkinek, mi a munkaerő-átcsoportosítást kívántuk végrehajtani, úgy, hogy a nagyközségi pártbizottsággal is egyeztettük álláspontunkat. — S úgy tették fel a kérdést: „hogyan mer annak a munkatársának a szemébe nézni, aki azért kerül az utcára, mert maga nem vállalja a folyamatos munkarendet?” — Hát, mondtunk valami ilyesmit, de ezzel tulajdonképpen a munkásszolidaritásra apelláltunk. — Volt, akinek — a levél szerint — „úgy mondták, hogy holnap hozza a felmondását, mert ha nem, akkor a vállalat mond fel”. — Nézze, rólam köztudomású, hogy igen nyugodt ember vagyok, de amikor az elbeszélgetésre bejött az egyik szövőnő azzal, hogy „mit rángatnak már itt bennünket harmadik napja?”, akkor először hellyel kínáltam a dolgozót, és mielőtt tájékoztathattam volna a helyzetről, felállt, s kiabálni 1988. július 25., hétfő' kezdett velünk. Azt mondta, hogy „ebből elég, holnap úgyis hozom a felmondást!”. Ekkor én utánaszóltam, hogy ha holnap nem hozza, akkor majd én mondok fel. Másnap hozta a felmondását, s az igazat megvallva, egy szóval sem tartottam visz- sza, sőt... — Végül is mi lett az elbeszélgetések eredménye? — összesen 11-en mondtak fel: hat szövőnő, négy hibaelhárító és egy gépmester. Június 30-án pedig módosítottuk a kollektív szerződést, a folyamatos munkarendnek megfelelően. Egyébként a törzsbér 23 százalékát folyamatos műszakpótlékként tudjuk adni, s emellett marad a délutáni és éjszakai pótlék is. Igyekeztünk teljesíteni az egyéni kéréseket és igényeket is. — Mi lett azokkal, akik elmentek? Az áll a levélben, hogy ön „több munkáltatót felkeresett azzal a kéréssel, hogy szövőgyári dolgozót lehetőleg ne vegyenek fel". — Ez rágalom, nem igaz, hogy körbejártam volna az üzemeket. Különben tudok erről a pletykáról, a nagyközségi pártbizottság titkárától is hallottam már erről. Az pedig szintén nem igaz, hogy kételkedni kellene a jövőt illetően. A vállalat tervei szerint a mezőberényi gyáregység lesz hivatott a saját gyárunk, valamint a békéscsabai gyár részére elvégezni a szövéselőkészítést. Ezért tavaly egy 11 millió forint értékű, úgynevezett felvetőgépet, sőt, egy 4 millió forint értékű, NSZK gyártmányú kompresszort kaptunk a központtól. Most érkezik egy 2 millió forintos írezőgép. Az elmúlt két év alatt a vállalat 22 millió forintot költött a mezőberényi gyár fejlesztésére. Egy vállalat, egy gazdasági egység, nem fejleszt ott, ahol nem érdemes. J — Az ön számára milyen tanulsága van ennek az ügynek? — Jobb tájékoztatással meg kellett volna előznünk, hogy levelet írjanak Önöknek. Szólhattam volna én is a szerkesztőségnék, elmondva azt, hogy milyen terveink vannak. Egyébként gyanítom, hogy ki, illetve kik írták a levelet. Az egyik vezető és annak egyik beosztottja volt a levél aláírója. — Ezt miből gondolja? — Az maradjon az én titkom ... Hornok Ernő Fotó: Kovács Erzsébet
