Békés Megyei Népújság, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-23 / 175. szám
a 1988. július 23., szombat Ildikó, Mária és Katalin Díjnyertes gyógyszerész-asszisztensek A kórházi gyógyszerészek és szakasszisztensek a gyógyítás nélkülözhetetlen segítői, akik a betegek előtt mindig ismeretlenek maradnak. A békéscsabai kórház gyógyszertári asszisztensei szakmai körökben méltán elismertek, hiszen legutóbb Hévízen, az asszisztensek országos előadói versenyén is díjat nyertek pályamunkáikkal és előadásukkal. A kórházi gyógyszertár vezetője, dr. Simon-Fiala érzékenyen ügyel arra, hogy munkatársai jól képzettek legyenek, és ismerjék a tudományos kutatások legújabb eredményeit. Az országos előadói vándorserlegversenyen Ko- vácsné Balogh Ildikó első. Pálfi Sándorné, Marika a második és Bielik Jánosné, Katalin a 4. lett. Harmadik helyezett nem volt a versenyben. Ildikó nagyon fontos témát elemzett: a gyermekkorban alkalmazott antibiotikumok mellékhatásairól készített dolgozatot: — A gyógyszerfelhasználás mennyiségét számítógép segítségével dolgoztuk fel — meséli. — Bizonyos korosztályoknak nem lenne szabad egy-egy fajta, vagy bizonyos mennyiségű antibiotikum tartalmú gyógyszert adni, mert a későbbiekben például gyorsíthatja a fogzománcuk romlását. A gyógyNemrég levelet továbbított nekem egy vidéki napilap, olvasói levelet,, pontosabban kettőt, ugyanattól a személytől. Az egyik tiltakozás a szerkesztőségnek. a másik nekem szólt. A lap szerkesztője megkért, válaszoljak az olvasónak. Ezt meg is tettem, egyúttal megköszönvén neki azt is, hogy új. fontos témához juttatott. A rossz olvasat témájához. Maga a tiltakozás „potom- ság” miatt történt, egy megbélyegző jelzőt alkalmaztam egy emberre, akit nem neveztem néven, s aki munkáját nem végzi rendesen. Az. esetet példának szántam. Kovácsné Balogh Ildikó szerterápiás bizottság is foglalkozott ezzel a témával. Én a kórházban 1984-től dolgozom, de voltam közforgalmú gyógyszertárban is Más jellegű ez a munka, mint a betegekkel való közvetlen találkozás. Most az expediálás, vagyis a gyógyszerkiadás a feladatom. Az osztályok által igényelt gyógyszerkészletet összeállítom. s ha valami hiányzik, helyettesítő gyógyszert javasolok helyette. Pálfi Sándorné munkaterülete izgalmas és korszerű feladat, bár a számítógép, amelyen dolgozik, kiszolgálta már az idejét. Marika a kedves olvasóm azonban nem vette észre az általánosítást, és tollat ragadott az ismeretlen, azonosíthatatlan dolgozó jogaiért. Ez önmagában dicséretes, bár őszintén szólva meghökkentő az a buzgalom, mely levelezésre ingerel ezreket hasonló jelentéktelen ügyekben. Ez így volt Magyarországon a „glásznoszty” előtt is, egy rádió- vagy tévébemondói baki százakat indít azonnali megtorló akcióra, s általában mindenki mindenbe bele akar szólni, amihez — úgy érzi — sokkal jobban ért. mint aki éppen csinálja. Minél kisebb az ügy, annál több a telefon és a levél. Ez Pálfi Sándorné teljes kórházi gyógyszerellátással (beleértve a járóbeteg-szakrendelő, a gyermek- és felnőttkörzetek gyógyszerigényét) számítógépen gazdálkodik. — Tavaly végeztem az ország első szaktanfolyamán, bár már 1982-től számítógéppel dolgozunk — hallottuk tőle. — Kidolgoztunk a gyógyszergazdálkodás módszereiről egy országosan elfogadott programot. Sajnos, sok a gyógyszerek között a hiánycikk, az előrelátó gazdálkodás életmentő lehet. Rendkívül fontos a gyógyszerek összeférhetetlenségének ismerete, az előírások részben érthető is: a komoly, országos ügyekben megnyilvánulni még ma sem egészen kockázat nélkül való, de ezek az országos dolgok gyakran kívül is esnek a krónikus telefonálók, levelezők, panaszosok és felje- lentgetők szemhatárán. Hogy ebből a jelenségből milyen nagy rész magyarázható a demokrácia hiányával, a pótcselekvés kényszerével, az nyilvánvaló. Engem inkább a jelenség másik összetevője izgat: a tudálékosság, mely félmü- veltségből ered. A csak tömegkommunikáción nevelkedett milliók problémája ez, akik nem tudnak igazán olvasni, nem értik igazán, amit olvasnak, vagy csak azt értik, ami (esetleg) rájuk voBielik Jánosnc Fotó: Gál Edit pontos betartása. A hiánycikkek közül többet mi magunk is elkészítünk. Az újonnan megjelenő gyógyszerek, a steril kötszerek egyre drágábbak, érthetően úgy kell gazdálkodni, hogy ennek ne lássák kárát a betegek. A gyógyszerfelhasználást osztályokra lebontva részletesen nyilvántartjuk, megnevezve a gyógyító orvost és a beteget. így nyomon tudjuk követni a terápia időtartamát, a hatásosságát, a gyógyszerfelhasználás minőségét. E témáról írtam a pályázatomban is. A kórház egészéhez kapcsolódnak a gyógyszertáriak, az osztályokkal szorosan natkozik. Évtizedekig gyermekként kezelt állampolgárok ők, akik csak azt tanulták meg, hogy mostanság egyre több joguk van. Joguk van beleszólni a dolgokba, és bele is akarnak szólni. De hát csak abban tudnak állást foglalni, amit megértenek. Innen származhat ez a kényszeres pótcselekvés, innen az évtizedek óta lefojtott indulat, mely persze csip-csup ügyekre pazarló- dik. A rossz olvasat bűnébe persze nemcsak műveletlen emberek esnek. Sajtóvitáink többsége tragikomikus félreértéseken alapul, szándékos torzításokon, mert a vitatkozók mániákusan vitatkozni akarnak, önmagukat felegyütt kell dolgozniuk. A gyógyításban több mint ezer féle gyógyszert alkalmaznak, ezek hatásosságát, korszerűségét figyelik, ellenőrzik a szakemberek. Az országban elsőként 1980 februárjában Békéscsabán alakították meg a gyógyszerterápiás bizottságot, amelynek az ellenőrzés is a feladata. Az év márciusában már egy hazai gyógyszerész kongresszuson a többi megyék számára is javasolták a bizottságok megalakítását, amely 1987 januárjától kötelező. Bielikné, Katalin meséli, hogy a kétévenkénti szakasszisztensi pályázaton részt vesznek dolgozataikkal, amelyek a verseny szakaszában jeligések. Lényeges, hogy ki hogyan tud beszélni a tanulmányáról, fontos az előadói készség és biztonság. Ö a művesekezelés- hez használatos dializáló folyadék koncentrátumokról, ezek műszeres vizsgálatáról írt a pályázaton. — 1980-tól vagyok itt, analitikus szakasszisztens a végzettségem. Infúziók, gyógyszerkészítmények vizsgálatát végezzük. Évente 100 ezer palack infúziót gyártunk. A hat gyógyszerészt és 13 asszisztenst foglalkoztató kórházi gyógyszertárban készül vérkonzervoldat is. A színvonalasan és igényesen ténykedő közösség ezekben a napokban Kovácsné Balogh Ildikó legújabb és várhatóan legszebb „teljesítményét várja”; Ildi első kisbabája hamarosan megszületik. Bede Zsóka mutatni, érvényesíteni, és napnál világosabb, hogy maga a téma csupán ürügy minderre. Ez a krakéler vitaszellem látszólag a reformmozgalom hajtása, de ne tévesszük össze a reformmal! A higgadt, bölcs, a másik igazát is elismerő, a közös ügyet szolgáló vita ilyen, de a félművelt, veszekedő. saját igazához bulldog módjára ragaszkodó, és kákán is csomót kereső ember igazából nem vitatkozik. csak kötözködik. A kötözkö- dés pedig kerékkötésnek minősül, hát még egy amúgy is lassan mozduló szekér esetében ! A rossz írók veszélyesek. De a rossz olvasók is. Szentmihályi Szabó Péter MOZI Smaragd erdő Termesznép az, amelyik kidönti a Faatyákat a világ szélén. A világ: az érintetlen, a rontatlan őserdő. A „holt világ” pedig, ahol civilizált emberek élnek, akik lenyúzzák a világ bőrét, az erdőt... „Akkor pedig hogy fog lélegezni a világ?!” — az öreg indián látja így a világot. Ö még tudja azt, amit mi már nem tudunk. Azt mi is tudjuk, hogy mi a baja a világnak, de azt már nem, hogy hogyan kéne együtt élnünk a természettel, hogy a bajok ne nőjenek a föld fölé egy rosszabb dzsungelnek, az éltető régiek helyébe. Mert azok lehelik ki azt, amit mi belélegzünk, hogy éljünk ... A Smaragd erdő című amerikai film egy látványos és izgalmas egzotikus utazás a szűkülő és szorongó zöld édenben. Megtörtént, kalandos mese a beleélésre hajlamos nézőknek; mert jó belefeledkező képesség kell ahhoz, hogy valóban el tudjuk hinni, hogy mindaz, ami itt történik, ezekkel a csodás véletlenekkel, valóban megtörtént. Beleérzés nélkül csak kifestett indián csudabogarakat, gyermekien gondolkodó erdőlakókat és legfeljebb válogatott idomú amazóniai lány- és asszonynépeket látna a néző. Pedig nem ilyesmit akartak mutatni itt elsősorban, hanem az emberi lét ősi és tiszta formáinak emlékét, szembeállítva a civilizáció „holt világával” . . Tartalmilag, a lelki azonosulás tekintetében valamivel több eredménnyel, mint a formai, külső hitelesség dolgában. A természettel még testvér rejtőzködőket, a fogyatkozó túlélőket látjuk itt. Négy millióból százhúsz ezernél tartanak az arrafelé élő indiánok ma ... A filmbeliek kilétéről annyit tudunk meg, hogy ők a „láthatatlanok”, és a mosolygás az ismertető jegyük. Mosolyáért visznek el egy szöszi kisfiút is szülei mellől, akinek sorsáról most egy szót sem árulunk el. Mintegy rekonstruálva látjuk életüket, rítusaikat — etnográfiailag néhol kissé gyanús kivitelben. Ami leánykérési szertartásaikat illeti, attól én személy szerint erősen idegenkedem. Mondják: asszony — verve... Ez még hagyján; de menyasz- szony — leütve. . . azt már nem!!! A férfivá avatásuk próbáitól meg egész biztosan hangyás lennék ... Említettem, hogy válogatott színes „fehér népeket” látunk a várban seregestül. Borzadva szemléljük a civilizáció alávaló, mai konkvisztádorainak lánykereskedő — kegyetlenkedéseit. Ha nem olvastam volna egyet- mást a filmforgatás körülményeiről, akkor is megfordulna a fejemben, hogy vajon a film szereplőit nem hasonló módszerekkel válogatták-e ki . .. Ezekkel, és a majdnem hihetetlen kalandokkal együtt is be kell vallanom, hogy nagy vonzalmat, sóvárgást ébresztett bennem a film, valami természetesebb élet iránt. A smaragd erdő elrabolt- engem is a moziszékből. „ . Ilyen is van Valamit kerestem a régi lexikonban. Még a Pesti Hírlap adta ki egy kötetben és 1937-ben. Az apámé volt, becses ereklye otthon. De nemcsak ereklye, azóta is az egyik legjobb magyar egykötetes. Az Akadémiai Kiadó 1968-as lexikonja adatbőségben a poros nyomába sem ér, torzításban, félremagyarázásban pedig megelőzi a másikat, azt a régi világbelit. Forgatom a két lexikont, és (furcsa, ugye) a régiben találom meg bővebben azt, amiről a harmincegy évvel fiatalabbnak illene bővebben, netán korszerűbben szólnia. Forgatom, és eszembe jut életem egyik furcsa története, mely ehhez a lexikonhoz kötődik. Akkoriban. 1951-ben, éppen felerősödtek a „nagy tisztogatások”, bizottság szállt ki a Viharsarok Népe szerkesztőségébe is. ahol én mint negyedik éve újságíró, dolgoztam. írtam mindenfélét, a kor divatja (vagy követelménye) szerint „tárcásított” történeteket is világeseményekről, hazaiakról. Az egyik ilyen „tárcásított” akárminek azt a címet adtam, hogy „Madridi csillagok”. Persze, sem akkor, és (sajnos) sem azóta nem jártam Madridban, a munkásokról szóló történet mégis tele volt utcanevekkel, térnevekkel és hegynevekkel. Hogy Sierra de Guadarrana és effélék. Nos, a bizottság engem is maga elé citált, és megkérdezte, hogy honnan ismerem én olyan pontosan, miféle hegyek vannak Madrid körül? Mondom: megnéztem egy lexikonban. Kérdezi az elnök: miféle lexikonban? Mondom: a Pesti Hírlap lexikonában. És mikor adták azt ki, kérdezi. Mondom: 1937-ben. Akkor már tudtam, rossz volt a válasz. Az elnök összehúzott, szúrós szemmel meredt rám, most is hátborzongok arra a tekintetre. Keményen megdorgált: hogy merek én „kapitalista” lexikont használni? Sokáig hordtam magamban ezt a történetet. Most a lexikon, az én kedves ereklyém eszembe juttatta. Lesznek, tudom, akik el sem hiszik az egészet. Nem is azért mondtam, hogy elhigy- gyék. Pedig ilyen is . volt. * írtam a napokban egy olyan jegyzetet (nem Madridról. Békéscsabáról és nem 1951-ben, hanem 1988-ban). hogy „Ámokfutók”. A kora és késő esték őrjöngve vezető motorosairól és (újabban) autósairól, akik a szökőkutas tértől a Bartók Béla utcáig, tehát a Kun Béla utca mintegy százötven méterén eszement vágtákat produkálnak, üvöltetik motorjaikat, a legkevesebbet sem törődve azzal, hogy a környező lakások másfél ezer lakója pihenni (is) szeretne, netán tévét hallgatni, és nem az új módi úrvezetők és tinédzserek motor- és autóversenyét élvezni öt- másodpercenként megújulva. A jegyzet megjelent, az ámokfutók azóta ugyanúgy üvöltetik motorjaikat, és száguldanak végig az utcán; még elképzelni is szörnyű, mi történik, ha kifut a járdáról egy kisgyerek, vagy ott andalog egy szerelmespár? Gondoltam nagyot és merészet, megkérdeztem jogászunktól, van-e olyan ma Magyarorszá'- gon, hogy csenrendelet? A legnagyobb elképe- . désemre azt mondta, hogy van, mégpedig igen kemény és szigorú. Fellapozta nekem a Szabálysértési jogszabályok című könyvet (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1985), és valóban: a 184. oldalon ott állt a fejezetcím: Csendháborí- tás. íme: „Aki lakott területen, az ott levő épületben, vagy az ahhoz tartozó telken, továbbá tömegközlekedési eszközön indokolatlanul nagy zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát zavarja, továbbá tiltott helyen zajkeltő tevékenységet folytat, háromezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.” A jogszabály tehát létezik. Csak éppen „nem él”. Mert hogyan is éLne, ha az ámokfutókat csak egy kidőlt fa állíthatná meg őrjöngésükben? És az sem igaz, hogy csak tíz után érvényes. Érvényes az mindig, a nap minden órájában. Csak azt tessék megmondani: érvényt szerezni hogyan lehetne ennek a világos, nyitott, félreérthetetlen, kitűnő jogszabálynak? Hogyan? Hogyan? Hogyan?. . . * Sokan megírták már visszamenőleg száz évvel is, hogyan kell karriert csinálni? Nyilván, a módszerek ilyen vagy olyan társadalmi rendszerben nem egyformák, vannak azonban alapvető tudnivalók, amelyek mindig illdomosak. Igaz, itt is hozzátehetem: tekintélyelvű felállásban ezekre semmi szükség, mert aki kiadja az ukázt, az nem bíbelődik a parancsokat fogadó lelkiállapotával. Megrökönyödve tapasztalhatjuk azonban, hogy a tekintélyelvű berendezkedés sem tart örök ideig, Mi több: magas szinten megfogalmazódik már, hogy le kell számolni vele, mert használni semmit sem használ, ártani annál többet. A napokban félfüllel rádiót is hallgatva jutott el a tudatomig, hogy megint megjelenik majd valami könyv, vagy ehhez hasonló arról, hogyan kell karriert csinálni." Az is lehet, hogy nyugati tapasztalatokat összegző menedzserokító brossára lesz, de az se biztps, hogy brossára, a szó elrongyolódott értelmében. Szóval, mondhatjuk Arany Jánossal: „gondolta a fene", hogy még ilyen könyv is lesz Magyarországon, habár hozzátehetem, hogy éppen ideje. Mert bizonyára arról is kifejti majd intelmeit, hogyan kell másokkal, a tárgyaló partnerrel viselkedni, és miért nem jó az (erre határozottan emlékszem a rádióriportból!), ha az egy munkahelyen dolgozók és te közösen buliznak, másnap pedig „főnök-beosztott” viszony alapján kezdik a napot. Szabad továbbgondolni, de csak logikusan és következetesen. Álmodozni ez ügyben is tilos. Mert könnyen lehet, hogy keserves lesz a csaA rossz olvasat
