Békés Megyei Népújság, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-22 / 174. szám
1988. július 22., péntek A lehetőségek községe, Gádoros Évek óta tart a küzdelem Gádoroson a népesség megtartásáért. A község politikai, társadalmi életének vezetői a munkahelyteremtésben fáradhatatlanok. A November 7. Tsz mellett, különösen a női munkaerő foglalkoztatására sikerrel tárgyaltak a Szarvasi Szirén Ipari Szövetkezettel. Jól működő leányvállalatot hoztak létre, példája újabbak mintája lehetne. A Békéscsabai BÉTA Ipari Szövetkezet telepe is ígéretesnek indult, de az itt gyártott termék iránti igény mind belföldön, mind külföldön igen változó. Csak rendelésre gyártanak váltakozó létszámmal. Ha a BÉTA békéscsabai központjában sok a munka — ide telepítették az értékesebb gépeket —, akkor a szövetkezet Békéscsabára szállítja a gádoro- siakat, hogy az itteni feladatok megoldásával segítsék a szövetkezetei. Az Orosházi Vas-, Műanyagipari Szövetkezet bezárta gá- dorosi telepét, mert a központban létrehozott új munkahelyeket nem terhelik olyan általános költségek, mint amilyenek Gádoroson jelentkeznek. Most, amikor a munkaerővel való ésszerű takarékosság korát éljük, egy-egy termék piaci pozíciójának megítélésében figyelemre méltó az orosháziak lépése. Az orosháziak dicséretére legyen mondva, senkinek sem mondtak fel. Valamennyi gádorosi dolgozójuknak Orosházán munkát ajánlottak úgy, hogy a műszakokra beszállítják őket, a munka végeztével' pedig hazaszállításukról is gondoskodnak. — Számunkra sokáig gondot jelentett a vasipari szövetkezet üresen hagyott épületének hasznosítása — mondotta Matyej Pálné, a nagyközségi tanács vb-titká- ra. — Be is ajánlottuk néhány környékbeli szövetkezetnek, vállalatnak. Talán az Orosházi Háziipari Szövetkezet vállalja fel a hasznosítást. Műanyagüzemet létesít, körülbelül 50 új munkahellyel. A népességmegtartás ma Gádoros legnagyobb gondja. Ebből a községből nap mint nap majdnem 1300-an ingáznak. Akik reggel elmennek, nem biztos,. hogy este vissza is térnek. Gyakran a munkahely közelébe telepszenek, és csak idős szüleik látogatására keresik fel újra a szülőfalut. Ezért évről évre 150-250 munkaképes korú felnőttel csökken a lélekszám. Különösen a fiatalok keresik a megélhetés jobb lehetőségeit Szentesen, Orosházán, Békéscsabán, Szegeden és máshol. A szerelem, a házasságkötés haza, Gádorosra viszi őket, de azután rövidesen kirepülnek a családi fészekből. — A jó múltkorában baráti beszélgetésre hívtuk a Gádorosról elszármazott, máshol valamilyen gazdaságvezetői beosztásban dolgozó falubelieket — emlékezik vissza Matyejné. — Az volt a célunk, hogy megpróbálunk tőlük segítséget kérni ipari munkahelyek létesítésére. Amikor Fari tanácselnök szóba hozta a szülőfalu kérését, az ajánlatokon mi magunk lepődtünk meg. Kétműszakos, 250- 300 főt foglalkoztató üzemeket kínáltak, s olyan garanciát kértek, hogy munkaerővel Gádoros e vállalkozást biztosítsa. A modern technikát csak ilyen feltételek mellett lehet vidékre telepíteni, és gazdaságosan üzemeltetni — mondották. — A segítő szándékot nagyra értékeltük, de egyszerűen képtelenség arra vállalkoznunk, hogy az ingázÓK- ból és a helyben alkalmi munkából élőkből összehozzuk az új gyár indulásához szükséges létszámot. Pedig ez lett volna a nagy fordulat a község életében. Így maradtunk továbbra is a lehetőségek községeként. A tanácstitkárral folytatott beszélgetés óta Gádorost az elszalajtott lehetőség községének tartom. Azt mondóm, hogy abban a 300 fős üzemben, illetve annak megszerzésében az egész községet fel kellett volna rázniuk. Áldozatvállalás és kodkázat nélkül ma nincs siker. S ha ebben az ügyben mindenki vállalt volna valamilyen feladatot, tehát nemcsak a tanács, hanem a lakosság is, az ingázók és az otthon maradottak, a munkát keresők, a munkahellyel szemben különleges igényt támasztok is, no meg az üzemet telepítő vállalat vezetője is, akkor a felelősség, a kockázat megoszlik, és a gyár pontosan ezért biztonsággal felépülhetett volna. Ezt a gondolatsort a jövő számára bátorításnak szántam, a különben jó összhangban dolgozó községi vezetésnek. Kérem, Gádorosnak nincs mit veszítenie, itt minden okosan megtett lépéssel csak nyerni lehet újabb és újabb munkahelyeket. Csak ez lehet a nyitja a fiatalok Gádoroshoz kötésének, az elöregedési folyamat lassításának, megállításának. Megdöbbentő, hogy ebben a községben a lakosság több mint egyharmada nyugdíjas, és az, hogy a nyugdíjasok közül 816-nak a nyugdíja, járadéka nem éri el a havi 2600 forintot! Csak erre az összegre alapozva belőle megélni hogyan lehet, vagy csak úgy ahogyan Gádoroson élnek az idős emberek? Ezt leginkább a tanács költségvetése érzi, mivel ebben az évben a rendszeresen segélyből élők számát tovább gyarapították újabb rászorulókkal, az összeget pedig 900 ezerről 1,3 millió forintra növelték. A legújabb statisztikák a korábbinál kedvezőbbek ugyan a házasságkötések és a gyermekszületések számát illetően. De ennek értékét lerontja, hogy az iskolában ez az adat egészen másként jelentkezik. Az idén osztálykimaradással számolnak, először Gádoros történetében! És most gondoljunk a jövő század Gádorosára! A jelenlegi elöregedési folyamat — ha nem teremtődik új munkahely, ha a fiatalok más településen keresik megélhetésük forrását — tovább tart, sőt felgyorsul, és ez a különben jó földrajzi helyzetű község az elnéptelenedés sorsára juthat. Ebben a folyamatban szinte semmit sem lassít az infrastruktúra viszonylag magas fejlettsége: a közművesített vízellátás, a villany- hálózat léte. a vezetékes gáz megvalósítása, újabban a mellékutcák szilárd burkolattal való ellátása, az üzlethálózat, ha a legfontosabb láncszem, a munkalehetőség hiányzik, illetve más településekre összpontosul. Ezért ez utóbbi megteremtése itt a legégetőbb gond. D. K. Nem kacsa, hogy... ...libát tömnek (szegények?) Dmikor találkozik az egyéni és közösségi érdek A libamáj ritka és keresett árucikk. A hazai lehetőségek mellett jól eladható termék a külföldi piacokon. Ezt felismerve, több vállalat, szövetkezet vállalkozott arra, hogy megteremtse a feltételeket exportképes áru előállítására. Ennek a vállalkozásnak azonban megfelelő háttérre van szüksége. A feldolgozási lehetőség és a termelési háttér szerencsés kapcsolódásával találkoztunk Kunágotán, ahol a mezőikovácsházi áfész baromfiüzeme működik, és 30-40 termelő vállalkozott libatartásra, illetve tömésre. SZEPTEMBERBEN TÖRT MEG A JÉG — Régóta hangsúlyoztuk, hogy jó lenne községünkben is kialakítani a libatömők, Übatartók kis csoportját. Bár ez több fórumon is elhangzott, évekig mégsem történt változás. Az érdeklődőket a legjobb tömőkkel hoztuk ösz- sze, mire tavaly szeptemberben megtört a jég. Hargitai Béla feladva munkahelyét, önként vállalkozott a libatömésre. Az ő sikeres munkáját látva ma már mind többen vállalkoznak a jól profitáló termelésre. Év végéig a létszám várhatóan az 50-60 főt is eléri — mondja Fari András, a kuinágotai baromfiüzem vezetője. — A pecsenyeliba neveltetése régi magántermelőknél és termelőszövetkezeteknél történik. Ezt kiszállítják a vállalkozóhoz és az árát a négyhetes ciklus alatt meghitelezik. Átlagban 100-180 darab libát tömnek, de van egy-két termelő, aki 250-300-at is vállal. Már ezalatt az egy év alatt is bebizonyosodott, hogy javult az átlagsúly és a minőség. KUNÁGOTA EGY SPECIÁLIS ESET — Szövetkezetünknél mindig is jelentős bevételi tételnek számított a baromfiüzem termelése, ezen belül is a libatermékek. Országosan a Baromfiegyesülés koordinálja ezt a munkát, de mindig nagy a versengés. A kereslet termékeink iránt magas, ezért a minőség javítása a fő szempont. Évente 180 ezer darab libát vágunk, melyből 150 miliő forint értékű áru kerül tőkés exportra. Ez elsősorban libamáj, és különféle módon darabolt libatermék. Kunágotán van az üzem, a legcélszerűbb tehát az lenne, ha ott alakulhatna ki a termelés tömegbázisa. Az elmúlt években is volt 1-2 termelőnk, de valamiért mindig alacsony hatékonysággal dolgoztak. Ennek megváltoztatásához kellett a jó példa. így vált Kunágota egy speciális esetté, mert az emberek most már egymást viszik bele a termelésbe — tájékoztatott bennünket Tet- lák János, az áfész elnökhelyettese. Tény, hogy a libatömők nagy százaléka az üzem dolgozóiból került ki, illetve azok családtagjai és rokonai. Egyre több azonban ma már a téeszdolgozó, pedagógus is. „MENTEM, LÁTTAM, GYŐZTEM” Hargitai Béla magántermelő: — A baromfiüzemben dolgoztam, minden munkafolyamatot megtanultam és ismerős voltam itt a faluban is. Az önállósodásra ezért volt némi alapom. Az országban sokfelé megfordultam, többféle technológiát láttam, majd tanácsot kértem egy kétegyházi kollégától, így én is megpróbáltam. Már az első turnusok is jól sikerültek. Ezt mások is látták, kedvet kaptak és egyre többen jöttek technológiai tanácsot kérni. Akinek csak tudtam, segítettem. Én 120 libával kezdtem, jelenleg 180 darab van. Ez évtől nevelek is, így folyamatában a tömésük egyszerűbb, könnyebb. — Egyébként a befektetés, az elindulás sem ördöngös feladat, csak vállalkozószellem kell hozzá. 40-50 ezer forint már elég a kezdéshez, mert a további fejlesztést kitermeli az állomány. Jó dolog, hogy az üzem megelőlegezi a libát és takarmányhiány esetén segít a kukori-, cabeszerzésben. Egyetlen hátrány, hogy a vitaminokat, tápszereket csak messziről, utánjárással tudjuk megvásárolni. Az árakkal elégedettek vagyunk, jó a. májértékelés, nincs kivétel. A szövetkezet átvétel után azonnal fizet. Egy libától első osztályú a máj 48 dekától, ha a minősége is megfelel. Kilogrammért 700 forintot is lehet kapni. Nekem a legjobb átlagom 85 deka volt, amelyben volt 135 dekás máj is. — A pénzért természetesen meg kell dolgozni, ötóránként tömünk. A folyamatot nem lehet megszakítani, mert az a minőség rovására megy. Napi 12-16 órát dolgozom. Egy év alatt 10-14 turnus vállalható. Nagy kitartás, türelem és gondoskodás kell ehhez a munkához. EGYEDÜL NEM MEGY Czabai Géza magántermelő: — A legelső termelőnek számítok a községben. 1984 őszén kezdtem libával foglalkozni. Előtte paprikát termesztettem, de a bevételhez képest túl nagy volt a befektetett munka. Fiatal házas lévén sürgősen kellett a pénz, ezért próbálkoztam a libatöméssel. Nem bántam meg. Házat építettem, anyagi gondjaim rendeződtek. Itt nincs se szombat, se vasárnap, sokat kell dolgozni, de megéri. kja már nemcsak tömök, de én nevelem az állományt is. Egy évben 1600 darabot adok le. Jelenleg 150 liba van tömés alatt. Az induláshoz mezőgazda- sági kölcsönt vettem fel, ebből építettem az ólakat. Később vásároltam a berendezést: tömőgép, bukóüst, ön- itatók, olajégő kazán. Egyedül ekkora állomány ellátása nem megy, de szerencsére feleségem és a család is segít. Nevelésre napi 5-6 óra, tömésre 10 óra kell. Egy személynek ez 16-20 órát jelentene, így viszont felére csökkenthető. A tömőalapanyag-ellátás jó, de minőségben még jobbat is tudnánk produkálni, ha itt Kunágotán minél többen állnának rá a nevelésre. Egyetlen gondunk, hogy szállításkor az adókulcsok megállapításával mindig probléma van és nem egyértelműek számunkra a pénzügyi előírások. KÖLCSÖNÖS ELŐNYÖKKEL Meghallgatva az üzem és a termelők tapasztalatait, megállapítható: a kölcsönös előnyök alapján érdeke mindkét félnek, hogy a máj- libát ne 100 kilométeres távolságból szerezzék be. A szövetkezet és az üzem vezetése szeretné, ha a libák zömét a meglevő működési körzet mellett Kunágotáról szállíthatnák be. Ez nagymértékben csökkentené a fu- 'var- és egyéb költségeket, valamint jelentősen javítaná az áru minőségi mutatóit. Megvalósításához pillanatnyilag minden feltétel adott. Halasi Mária „Zsiga, le ne taposd a fenyőcsemetéket...’ Végegyháza főutcáján haladva Beke Rezsőék portáját látszólag semmi sem különbözteti meg a település bármely más hajlékától. Az ikerablakos, verandás épület előtt az égbe nyúlik ugyan néhány 6-8 méteres ezüstfenyő, árnyékot tartva a lakóházra, ám ez még nem sejteti az itt lakók különleges hobbiját. A faluban persze mindenki tudja, idegennek érdemes ide ellátogatni, mert magánházaknál ugyancsak ritkán előforduló kertkülönlegesség tárul a kíváncsiskodók szeme elé. A kiskertajtó kilincse lágyan engedelmeskedik a kéznek. Nincs bezárva a vendégek elől. A ház asszonya az unokákkal van elfoglalva, de rögvest szalad a kert végébe: — Rezső, gyere már, az újságtól jöttek, szeretnének veled beszélgetni, meg néhány fényképet csinálni! Mindig sok. a tennivaló a ház körül. ' A nyolcszáz négyszögöl kert önmagában is rengeteg munkát ad, hátha még ilyen egyedi, mint Beke Rezsőéké. így hát láthatóan jólesik a házigazdának is legalább egy szussza- násnyira leülni a hűs verandában. Érkezésünkkor ugyanis a kert végében a kerítést javítgatta, s a tűző napon a hőmérő higanyszála nem restellt a 35 Celsius- fok fölé emelkedni. — Hosszúmezőn, Márama- ros megyében születtem és 1939-ben kerültem Végegyházára — kezdi hitvallását Beke Rezső. — Gyermekkorom óta szerelmese vagyok a kertészkedésnek, a növény- és állatvilágnak. A tökéletes megismerésükre azonban kevés egy emberöltő, mégis közelebb állnak hozzám, mint néha az emberek. A növények, állatok még sohasem bántottak meg. — Olyan magának való a férjem — szól közbe a feleség. Szívesebben bíbelődik a kertészettel, mintsem- hogy valakivel is szóba elegyedne. Némi büszkeséggel még hozzáteszi, hogy a kocsmába aztán végképp el nem menne. A féldeci árán inkább virágmagvakat vásárol, vagy apró halakat. — Pincér a szakmám — vallja be mosolyogva Beke Rezső. — öt évig dolgoztam ilyen munkakörben, de nem bírtam nézni, amit az alkohol művelt az emberekkel. Ezért választottam inkább a kertészkedést, meg a madártartást. Jelenleg 16-fajta papagájom van. Sajnos már szűk nekik a férőhely, úgyhogy a nyáron még madárházat is kell eszkábálni. Az alapanyag, a drótháló már megvan, csak időt kellene szakítani az építkezésre. — A fácán, a gólya szabadon jár — jöjjön, nézzük széjjel — invitál a házigazda. ölben hozza „Zsigát”, a gólyát, amelyik már három éve e ház lakója. Szüleit rossz emberek elpusztították, s a kölyökgólyát egy batto- nyai idős néni nevelte fel. Tőle kaptam ajándékba. Azóta itt él a tyúkokkal. Egyszer hűtlen maradt hozzánk egy hónapig, de azután visszatért, s mi megbocsátottunk neki — mélyen lehajolva, lágyan teszi a földre a madarat, s az komótosan ballag visszafelé a hátsó udvarba. Beke Rezső utánaszól : — Zsiga, vigyázz! Le ne taposd a fehyőcsemetéket... A zöld, precízen nyírt pázsitban két vízmedence is magára vonja a szemlélődő figyelmét. Az egyikben teknősbéka napozik, szinte mozdulatlanul. Ám a gazdi hívó szavára vízbe veti magát, s a partra úszik. — Gyere, Samu, gyere — biztatja a gazda. — öten vannak, de még csak ennek az egynek van neve — magyarázza, miközben noszogat. fogjam meg bátran, nem bánt. A másik medencében először csak a tavirózsákban gyönyörködünk, s csak ezután veszem észre a 8-10 centis, piros halakat. A víz tiszta, átlátszó. Ez a biológiai egyensúly eredménye. Ha nem lenne benne hal, elpusztulnának a tavirózsák. Ha nem lenne a tavirózsa, elpocsolyásodna a víz, s megpusztulnának a halak. Ebben a kertben még nem bomlott fel ez az egyensúly. Sajnos a világ egyre több pontján viszont tragikusan pusztul a természet. Beke Rezső esküdt ellensége a motorizációnak. A gépkocsik kipufogógázai nem kímélik a fákat. Kertjében 30-féle fenyő növekszik. De van itt új-zélandi paradicsomfa, kaktusz is. A pálmaházban a plafonon tört magának utat az égbe nyúló datolya, a különleges fenyő, ám a téli klímát nem élték túL. — Rengeteg a szakköny- vem, de amelyik növény igényét nem ismerem eléggé, az bizony nálam is elpusztul — vallja be a végegyházi „főkertész”. Az.. áldozatos munkának azonban mégis megvan a maga gyümölcse. Az elmúlt télen a 36 darab narancs, a több mint 250 darab citrom azért mégiscsak Bekééknél ért be. v Bacsa András Rezső bácsi a kertben Fotó: Gál Edit
