Békés Megyei Népújság, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-15 / 142. szám

19>88;június_Jj>;;_szerda> Munkásarcok Köszörűs Sándor Ahhoz a nemzedékhez tar­tozik, amely a legöbbet tet­te mai társadalmi rendün­kért Újkígyóson. Pedig nem is odavaló illetőségű. Be­rettyóújfaluban született, egy asztalosdinasztia sarja­ként. Alig múlt 20 éves, amj- kor a Békéscsabai Földmű­ves Szövetkezetbe került, és 21 évesen az elnök távollété­ben — huzamos ideig isko­lán .volt — a szövetkezet ve­zetését bízták rá. Később Gyulaváriba küldték, ahol 2000 hold elhagyott föld hasznosításának megszerve­zését kérték tőle. Két év múlva már Újkígyóson szer­vezte az fmsz-t, a mai fo­gyasztási szövetkezetek elő­deit. Ki ez a nagy vehemenciá­val dolgozó ember? — kér­dezték azok, akik a helyi eredmények mögött valami­lyen egyéni érdek, anyagi előny elsődlegességét sejtet­ték. Annak rendje-módja szerint fel is jelentették. Sikkasztással vádolták egy gumicsizmaügylet lebonyo­lítása kapcsán. Az ügy a gyulai bíróságra került, ahol a vádirat ellenére nem őt, hanem a tényleges sikkasz- tót találták bűnösnek. — Megkönnyebbülve jöt­tem haza a családomhoz és a szövetkezethez — emlékezik vissza első törvénytelen meghurcoltatására Köszörűs Sándor, a Kemikál Újkígyó- si Gyárának igazgatója. __ — Nagyon nehéz időket éltünk akkor. A koncepciós politi­kai perek lefutóban voltak a néphatalom palettájáról. A bűnüldöző szervek a gazda­sági élet különböző területe­in keresték az ellenséget. Mi igen erősen vigyáztunk a szövetkezet minden fillérjé­re. Ha volt egy forintunk, azon dolgoztunk, hogy belő­le a közösségnek kettő szár­mazzon. Lám az ilyen tö­rekvő, igyekvő munka is gyanús volt. Köszörűs Sándor második kálváriája a ’60-as évek má­sodik felére esett. Egy külö­nös, ma sem időszerű kezde­ményezésre mondott nemet, ami a helybeli termelőszö­vetkezet és az áfész egye­sülését jelentette volna. Mi­vel a gigantománia torzszü­lötte az ő nemet mondása alapján nem láthatta meg a napvilágot, ellene esküdtek. Egy revizor többhetes erő­feszítéssel mindent összeku- tyult az elszámolások és a nyilvántartások számtenge­rében. és már majdnem úgy látszott, hogv Köszörűs Sán­dor nem is annyira önzetlen vezetője a szövetkezetnek, mint azt sokan hitték. Végül is minden tisztázódott, Kö­szörűs Sándor csatát nyert. A megyében, de újabban az országban is sokan isme­rik Köszörűs Sándort. Ele­gendő csak a nevét említeni, megyén kívül pedig a nyo­maték kedvéért odatenni, hogy az újkígyósiról van szó, akkor már mindenki pontosan tudja, ki ő. Azért áll köztiszteletben, mert a személyét ért legkeményebb támadások közepette sem tette le kezéből az éppen so­ron következő munkát. Ami­kor a revizorok a szövetke­zeti vagyon hűtlen kezelésé­vel és eltulajdonításával vá­dolták, az áfész fedéllemez- üzemének létrehozásán fá­radozott. ’ A szigetelőlemez akkor fogalom volt, nem le­hetett beszerezni, ugyanak­kor kezdődött a lakásépítési program. Még ifjú korában az erdélyi Désen látta, hogy három ember egy fémteknő- be kátrányt tett, melegítette, és húzta benne a vastag pa­pírt. Jó 20 évvel később ez az élmény érett benne ötlet­té, és valami hasonlót csi­náltak az egyik újkígyósi ház picinyke udvarán. Ki hinné, hogy ma műszakon­ként 20 ezer négyzetméter­nél is több különböző típu­sú fedéllemez készül Újkí­gyóson. Ma itt termelik meg a szigetelőlemez 60 százalé­kát! A fedél lemezgyártás ipart jelent a településnek, megélhetést 230-nál több dolgozónak. Ez az ipar évente csaknem félmilliárd forint árbevételt hoz. De máris nagyon előreug- rottunk Köszörűs Sándor be­mutatásában. A serényen mindent összekeverő revizo­rok munkáját más szervek bogozták ki. Köszörűs Sán­dor tisztán állt ismét az új­kígyósi áfész élén. — Sok mindent összehord- tak ellenem abban az idő­ben. Nem is tudom, hogyan bírtam ki azokat a meghur- colásokat, melyeken átes­tem, csak azért, mert vala­mit akartam, illetve nem akartam. Már-már úgy látszott, min­den a legnagyobb rendben van az újkígyósi áfész-ben, amikor egy újabb egyesülési hullám csapott végig a fo­gyasztási szövetkezeteken. Az újkígyósi áfészt a Bé­késcsaba és Vidéke Áfész- hez csapták, az egyesülés demokratikus elvét, gyakor­latát különös módon értel­mezve. Az elhatározás mö­gött olyan téves, a szövetke­zeti mozgalomtól idegen megítélés és megközelítés állt, miszerint az újkígyósi szövetkezet ipari ágazata — a fedéllemezüzem teljesít­ménye — lényegesen meg­haladja az alaptevékenység árbevételét, s így a szövet­kezet már nem a tagság ér­dekeit szolgálja, hanem a fe- déllemezüzemét. Ugyanak­kor a Békéscsaba és Vidéke Áfész árbevételében ez az arány másképpen alakul. Az egyesítés után a békéscsabai szövetkezet vezetése sok mindent elkövetett, hogy a fedéllemezüzem munkáját visszafogja. Ez sehogyan sem tetszett Köszörűs Sán­dornak. Elment gazdát ke­resni, és talált is. A 30-35 milliós üzemet az áfész új­raértékeltette, s lett 65 mil­lió forint értékű. A Kemikál — a budapesti vállalat — ezt az összeget tette le a csa­bai áfész asztalára, és a gyár ettől kezdve megszűnt szövetkezeti vállalat lenni: állami vállalatként műkö­dik azóta is Köszörűs Sán­dor vezetésével. Mióta más­hol értékelik a fedéllemez­üzem teljesítményét — 10 éve — nyolc oklevél tanúsít­ja az itt folyó magas szín­vonalú műszaki munkát. Ha ehhez még azt is hozzátesz- szük, hogy gépeiket, eszkö­zeiket maguk készítik, és ezekkel olyan termékeket állítanak elő, melyekkel NSZK cégekkel is verseny- képesek, akkor a munkás- kollektíva mellett azokra a műszakiakba kell gondol­nunk, akikbe a szakma sze* retetét, az újra, a jóra, a többre törekvést, a legszebb emberi tulajdonságokat Kö­szörűs Sándor oltotta azok­ban az években, amikor éle­tét más pályára szerették volna állítani jóakarói. De ez nem sikerült a megalázó meghurcoltatások ellenére sem. Helyén maradt. Ma azt. mondják róla, hogy a községben végbe­ment minden változáshoz alapos köze volt. Most 60 éves. Fiatalos, tele energiá­val, tettrekészséggel. A gyár, a község igényli további munkáját. Nyugdíjba vonu­lásáról hallani sem akarnak. A mindig fiatalos Köszörűs Sándor valójában 60 éves? Mások erre a korra meg­öregszenek, s ő, mintha negyven lenne, szervez, ter­vez, alkot. Dupsi Károly Mi aggasztja a kistermelőket? Legutóbb Orosházán és Füzesabonyban találtak a háztáji termelőknél olyan keveréktakarmányt, amely központi — tehát ellenőrzött — forgalmazási helyről szár­mazott, ám puszta létével is meghazudtolt egy réges-régi kereskedelmi igazságot, azt tudniillik, hogy a zsákban mindig annak kell lennie, amit a kísérő cédula, fel­irat, címke feltüntet. Ha ez nem így van, az a mezőgaz­dasági termelésben, ahol az utólagos ellenőrzés és bizo­nyítás csak nagy kerülőkkel valósítható meg — mindig is, most is, övön aluli ütés­nek számít. Az az állat ugyanis, amelyik nem jut hozzá a kellő összetételű, és a gyártó által is garantált takarmány-összetevőkhöz, nevezetesen: a nyomelemek­hez, fehérjéhez, mind ked­vetlenebből kapirgálja a ta­karmányt. Lassan hízik, ne­velkedik, az állatorvosnak sokat mondó tüneteket mu­tat. Mindez pedig azt jelen­ti, hogy a jószág ilyenkor a gazda nyereségét kapirgálja ki a zsebből — mások, arra illetéktelenek számára. Másik példa. Az idén is, április végén, május elején szabadpiacon alaposan föl­ment a kukorica ára. A kis­termelő azért a gabonáért fizet ezúttal lényegesen töb­bet, mint máskor, amelyből a statisztika szerint meg­termett a hazai szükséglet. Ezek szerint — finoman szólva — valahol „elfeksze­nek” a készletek, ismét csak a kistermelő kárára. Nem keltett semmiféle visszhangot, hogy a kister­melők annyit nyújtottak is­mét, mint korábban, tehát — sportnyelven szólva — újra hozták magukat. Indokolt tehát a meg­nyugvás az egész vonalon? Nem, legfeljebb kényszerű belenyugvásról beszélhe­tünk. Beletörődésről abba, ho'gy a másfél millió kister­melő — nem számítva közé­jük a családtagokat —, aki a háztájiból évente ötven- milliiárd forint értéket ad, bizony már nem képes több­re. A számok mögött levő emberi erőfeszítések, lele­mények és áldozatok ugyan­is óriásiak, és a régi mó­don tovább alig fokozhatok. Túlságosan kényelmes do­log lenne egyszerű kézle­gyintéssel elintézni a háztá­jiban, a kisegítő gazdaságok­ban, a kiskertekben fárado- zók véleményét, hogy „tud­nánk többet is előállítani, ha hagynának bennün­ket .. A kistermelésben még mindig divatja van az ösz- szeeszkábált gépeknek. Né­ha régi motorkerékpárokból kivett szerkezetek adják a kisgép lelkét. És senki sem akad fönn azon, ha egy régi gépekből összevarázsolt „modell” füstölög el előtte. Mennyivel jobb lenne egy modern kistnaktor, mond­hatnánk, ha nem tudnánk, ez a gép tartozékaival együtt százhatvanezer forintba ke­rül, míg a vele megtermelt burgonya, zöldség és gyü­mölcs kilójáért az átvételnél pár forintot adnak. Legutóbb a TOT is kifo­gásolta . a mezőgazdaságigép­gyártó vállalatoknál a magas árakat és a kínálatot, a gép­lista összetételét. És a TOT- ban csak tudják! Hiszen a termelőszövetkezetek amúgy is túlterhelt gépparkjukkal rengeteg külső munkát is vállalnak, éppen a kisterme­lők szolgálatában. Ilyenkor szembetűnő, hogy a háztáji gazda, a kiskerttulajdonos mennyire rászorul a gépi segítségre. A szövetkezetek a kistermelés részére egy év alatt 1,9 milliárd forint ér­tékű gépimunka-szolgálta- tást végeztek, ebből csupán a • szállítás meghaladta a hétszázmilliót. A gépi mun­kák értéke tíz év alatt há­romszorosára emelkedett, a szállításoké pedig megkét­szereződött. Ezzel szemben áll a „má­sik oldal”: 100 háztáji gaz­daságra 1,4 kéttengelyes traktor jut, 2 egyszemélyes kisvontató, 4 motoros per­metező és 2 motoros univer­zális gép. A kistermelőket’ ma sok minden aggasztja. A többi között az, hogy a zöldség­gyümölcs piacon a központi szervek eddigi nagy nekiru­gaszkodásai rendre kifullad­nak. Ennek következtében a termelői és a fogyasztói árak között továbbra is olyan eget verő különbség van, ami számukra — és a vásárló számára is — egy­szerűen megmagyarázhatat­lan. A termelői értékesítési lánc utolsó szakaszának bo­nyodalmai olyannyira átte­kinthetetlenek, hogy mind kevesebben hisznek már ab­ban: a termelő szép és egészséges árujáért egyszer még versenyezni fognak a felvásárlók, a feldolgozók, a bel- és külkereskedők. So­kan vallják: amíg a kister­melés érdekvédelme nem áll a maga lábán, s nem ké­pes kellő eréllyel föllépni a kistermelői áru piaci meg­próbáltatásai ellen, mindig is lesz alma-, szőlő-, málna-, sertés- és még ki tudja, hányféle „háború”. Vannak azonban olyan fejlemények, amelyek a kis­termelőt egyelőre nem ag­gasztják, mivel még nem­igen értesült róluk. A TOT- ban, ahol a tisztségviselők mindig is hangoztatták: az anyagi kapcsolatok rendsze­rében nagy jelentőségű a közös gazdaságok által nyúj­tott szolgáltatási és áruhite­lek szerepe, most újabb elemzést készítenek. A ka­matlábak erőteljes emel­kedése ugyanis alaposabb vizsgálatra késztette a tsz-: eket, hogy fönntartsák-e az eddig kialakult gyakorlatot, miszerint a hízót, a takar­mányt, a termelési szolgál­tatásokat továbbra is ka­matmentes hitelre adják a tagoknak, a leszállított áru ellenértékéből vonva le a kölcsön összegét. Ezt a gyakorlatot a szö­vetkezetek egy része, ahol amúgy is anyagi nehézsé­gekkel küszködnek, esetlege továbbiakban nem folytatja. S ez egyre inkább nyílt titok a háztáji portákon. Márpe­dig itt nem kis összegekről van szó. Ugyan nincs hiva­talos adat arra, hogy a t&z- ek milyen összegű áru- és szolgáltatási hitelt nyújta­nak a háztáji gazdaságok-^ nak, de a számítások árrá utalnak, hogy e pénzek évente a többszörösét teszik ki az OTP és a takarékszö­vetkezetek által nyújtott hi­teleknek. Márpedig ezeket tavaly nem kevesebb, mint négymiUiárd forintra be­csülték. A kistermelés helyzetének javítására számos intézke­dés történt: például az Or­szággyűlés tavaszi döntése óta a továbbiakban a ter­melőszövetkezet dönti el, hogy a háztájiban végzett munkát milyen esetben, és milyen feltételek mellett is­meri el a közösben végzett munkaként. A tsz-tagság egyértelműen örömmel üd­vözölte ezt a rendelkezést. Jászonyi Ferenc Gyomaendrődi étolaj Tökmag nincs, de van szotyola... Az összesen 7400 hektáron gazdálkodó Gyomaendrődi Győzelem Tsz vezetése 1977-ben döntött úgy, hogy a növénytermesztés és állattenyésztés mellett valami más tevékenységgel is megpróbálkoznak. Persze, az első években nem az alaptevékenységből kieső bevételt igye­keztek a „mellékessel” pótolni, hanem a munkaerő­foglalkoztatás volt az elsődleges cél. Azóta változott a helyzet, s ma már több, jól jövedelmező melléktevé­kenységgel büszkélkedhet a termelőszövetkezet. Eleinte kazánégőfejeket, elektromos kapcsolókat, ma­rókéseket gyártottak bér­munkában, majd 1982-től a Mosonmagyaróvári Kötött­árugyártói vásárolt pólókat szitázták, azaz matricázták, később megalakult a szövet­kezet varrodája, 1984-ben nagy- és kiskereskedelmi te­vékenységbe kezdtek, egy évvel később megnyílt a tsz gépbontó- és haszonjármű- forgalmazó telepe, 1986-tól pedig a KITE együttműködé­sével fűmagot és madárele- séget csomagolnak dobozok­ba. S a felsorolásnak még nincs vége. Az elmúlt évben próbálkoztak meg először a saját termésű napraforgó- mag hántölésával, először csak natúrban, nyersen, kezdetleges, házi gyártmá­nyú gépekkel készítve, kézi válogatással tisztítva. Nem mondható, hogy az üzletek polcaira halmozott, hántolt szotyolát azonnal szétkap- kod.ták volna a rágcsálni vá­gyó vásárlók, ezért aztán a kereskedelem kérésére né­hány hónap múlva, már íze­sített — pirított, sós — hán­tolt magokat csomagolt zacs­kóba a szövetkezet új mel­léküzemága. Ez a termék már megnyerte a vevők tet­szését, melyet bizonyít az is, hogy fél év alatt mintegy 200 mázsányiit sikerült el­adni. — Tulajdonképpen ezzel csak a keresletet kívántuk felmérni, mert úgy gondol­tuk, hogy ha kelendő a mag, akkor érdemes gépesíteni a munkát — mondja Gellai Imre, a termelőszövetkezet elnöke. — Tavaly júliusban kezdtünk hozzá az üzem épí­téséhez egy régi malomépü­letben. Legnagyobb gondunk a hántolt mag tisztításának gépesítése volt. Ezt a mun­kát ugyanis kézzel végez­ték a dolgozók. Szerencsére találtunk e célra is gépet, igaz az NDK-ból kelllett meg­rendelni, s csak ez év har­madik negyedévében érkezik meg Gyomaendrődre. Már javában épült az üzem, amikor a tsz egyik kereskedelmi partnere je­lentkezett, miszerint a tök- magolaj igencsak hiánycikk a piacon, ezért-szívesen ven­né, ha a tsz e terméket is tudná gyártani. Mivel a Győzelemnek ehhez nem volt alapanyaga — tökmag­ja —, így a gyomaendrőddek a napraforgómag-olajat ajánlották. Még tavaly szep­temberben kisüzemi, hagyo­mányos módszerekkel elké­szült a néhány liter étolaj, s a KERMI vizsgálatai után ez év március elején kaptak engedélyt a gyártásra. Meg­tudtuk, hogy ez az étolaj sűrűbb, ízesebb az üzletek­ben jelenleg kapható literes napraforgóolajnál. A Győze­lem olaja tulajdonképpen hagyományos technológiával készül, tartósítószert, színe­zőanyagot nem tartalmaz. Az olajgyártó gépsor szinte teljes egészében a termelő- szövetkezet gyártmánya, a 6 deciliteres műanyag fla­kont p>edig a Kék Duna Szakszövetkezet készíti. * * * — Míg egy liter hagyomá­nyos étolaj 37 forintba ke­rül, addig a Győzelem ola­jából 6 dl 54 forint. Miért drágább a gyomaendrődi olaj? Gondolják, hogy a magyar háziasszonyok ma­napság kiadnak ennyi pénzt alig több mint fél liter ét­olajért? — Bel- és külföldön egy­aránt szeretnénk értékesíteni termékünket — tájékoztat Gellai Imre. Egyébként már Ausztriából is érdeklődnek a termék iránt. Az előző kér­désére pedig azt válaszolha­tom. hogy az előállítási költ­ségünk jóval drágább, mert mi egy mázsa magból nem nye­rünk annyi olajat, mint pél­dául a Növényolajipari Vál­lalat. Nálunk 100 kilogramm napraforgóból 30 liter étolaj kerül a flakonokba. Hogy sok-e az 54 forint, vagy ke­vés, azt majd úgy is a vá­sárlók döntik el. A késztermék. A címke is a Győzelem gyártmánya — Ügy hírlik, hogy nyu­gaton, így Ausztriában is, egyre kevésbé kelendő az az ásványvíz, üdítő, vagy ét­olaj, amelyiket műanyag flakonokban hoznak forga­lomba. Azt mondják, a mű­anyagból esetenként rákkel­tő hatású anyagok oldódnak ki... — A KERMI nemcsak a flakon, a kupak és a címke formáját, külalakját, hanem a minőségét is ellenőrizte, jóváhagyva, engedélyezve a csomagolóanyag használatát. Egyébként, mint megtudtuk, Ausztria csak nagy — 50-100 literes — kiszerelésben kér­né az étolajat. Persze, ha a kereskedelem, vagy a vevők úgy kívánják, akkor üvegbe töltjük az étolajat — mond­ta végül Gellai Imre. Az új üzemben a napok­ban kezdődött meg a terme­lés, a tervek szerint napi 400-500 liter kapacitással dolgozik a gépsor. A terme­lőszövetkezet évente 800 hek­táron termeszt napraforgót, így tehát alapanyagból nincs hiány. Az étolajgyártás mel­léktermékét. a már kisajtolt, úgynevezett napraforgómag­pogácsát — amely állítólag takarmányozási célokra ki­válóan alkalmas — a tsz terményboltjaiban árusítják majd. Hornok Ernő Naponta 400-500 liter olaj készül Fotó: Sarkadi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom