Békés Megyei Népújság, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-10 / 110. szám
1988. május 10., kedd MNiiUMta Természettudomány a múzeumban A környezetvédelemről és sok egyéb másról Békéscsabán a Munkácsy Mihály Múzeumban van a Békés Megyei Múzeumi Szervezet természettudományi osztályának főhadiszállása. Innen indulnak ..bevetésre” nap mint nap. Kis túlzással mondhatnánk úgy Is, akkor dolgoznak, ha nincsenek bent. Mert nem ez a kissé zsúfolt iroda az ő igazi munkahelyük, hanem a nagy természet. De beszéljen minderről az osztály vezetője, Réthy Zsigmondi — Viszonylag kis létszámú osztály a miénk. Domokos Tamás malakológus (az állattan puhatestűekkel foglalkozó ága) és Kertész Éva botanikus (növénytannal foglalkozó) dolgozik mellettem főállásban. E szűk létszámot egy aránylag stabil külső munkatársi körrel pótoljuk. Ez a közel húsz közép- és főiskolai tanár a Békés megye természeti képe című kutatási program indulásakor „szegődött” hozzánk. Azóta dolgozunk együtt. — Egyelőre maradjunk az osztály hétköznapjainál. Mi mindennel foglalkoznak, és egyáltalán mióta van „élő múzeum” Békéscsabán? — Osztályunk 15 éves múltra tekint vissza. Igaz, már a múzeum alapítói között is volt természetrajzos, ám főállásban kemény harcok árán csak 1973 óta foglalkoztatnak ilyen szakembert személyemben. Botanikai, zoológiái kutatást addig lepülésfejlesztési és környezetvédelmi albizottság finanszírozásával több kiadványunk jelent meg, mely ezeket az értékeket próbálja számba venni. Ha azt mondom, száz évig semmi, aztán 1973 óta másfél tucat könyv, évkönyv látott napvilágot környezet- és természetvédelmi témában, talán már nem is kell bizonygatnom osztályunk létjogosultságát. Természetesen ezek a kutatási témák a megyehatáron túlmutatnak, Magyar- ország egész délkeleti részén végeztünk vizsgálatokat. — A tapasztalatokat, melyeket a rendszeres terepmunkákkal szereztek, miként tudják átadni másoknak? Egyáltalán igénylik-e az osztály munkatársainak segítségét? — A cikkek, a könyvek, a folyóiratokban megjelenő tanulmányok már jelentős lépést jelenthetnek, de ezzel korántsem lehetünk elégedettek. Örömmel számolhatok be arról, eljutottunk odáig, hogy kikérik véleményünket a védetté nyilvánítási javaslatok megtárgyalása előtt. Mi nem az utakon, azok között járjuk az erdőket, mezőket, így magunk is nemegyszer kérünk védettséget egyik-másik területre. Ezt megtárgyalja a környezetvédelmi bizottság, majd a javaslat a megyei tanács ülése elé kerül — Meddig húzódik egy ilyen védetté nyilvánítás? Csigaházak a gyűjteményből tapasztaljuk. Jó példaként talán a dévaványai tájvédelmi körzetet, a szarvasi arborétumot és Vésztő-Mágort említhetném. De másutt. .. — Talán az emberek szetn- léletében, hozzáállásában kellene gyökeres változást elérni?... „Egyik nagy álmom azért mégis egy igazi, nagy természettudományi kiállítás” Fotó: Gál Edit — Köztudott, hogy az élet- formaváltás, a válságfolyamat világviszonylatban gondot jelent. Az anyagi értékek váltak elsődlegessé, s így negatív módon változott a természethez fűződő viszonyunk is. Ezért tartom olyan fontosnak, hogy megtaláljuk a módját, miként lehet mind nagyobb tömegeket megnyerni természeti környezetünk védelmére. E cél — az örökség megőrzése — érdekében szervezzük már 14 esztendeje nyári természetvédelmi táborainkat. A hajdani táborozok már felnőttek, nem egy közülük maga is vállalkozik a mienkhez hasonló táborok szervezésére. A „leckét” jól ismerik: megszerettetni, megismertetni és védeni a természetet. Ezek a gyerekek egy életre megtanulják, hogy minden mindennel összefügg, ezért kell tisztelni minden élőlényt. — Nehéz lenne kiszámolni, hány gyerek vett részt ezeken a táborokon a 14 esztendő alatt... csak szórványosan végeztek a megyében. Ezért is fontos feladatunk a gyűjtés, a nyilvántartás, a feldolgozás, hogy a faunisztikai, florisz- tikai felmérések alapján leltárt készíthessünk arról, hogy mink van, s mi az, ami védelemre szorul? — A modell megyei programja mennyiben befolyásolja az önök tevékenységét? — Úgy hiszem, megvalósulásának egyik fontos feltétele éppen az, hogy tudjuk, milyen természeti értékeink vannak. A megyei tanács tudományos koordinációs szakbizottsága és a te— Az utóbbi években szerencsére felgyorsultak a dolgok. A Szeghalom-Kéktó vagy a Battonya-Tompa- puszta védetté nyilvánítása évek óta küszködik a bürokratizmus útvesztőjében, de úgy tűnik, most ennek a két területnek a sorsa is rendeződik végre. Persze csak akkor lennék egészen nyugodt, ha sikerülne a mintegy harminc országos, illetve megyei értékű védett terület kezelését is egyértelműen megoldani. Mert jelenleg formailag úgy néz ki, minden rendben, ám a gyakorlatban sajnos nem ezt — Nem túl sok! Sajnos a természettel való érzelmi kapcsolat csak intim szituációban képzelhető el. Ezért mindig korlátozott ezeknek a táboroknak a létszáma, különben ez az intimitás elvész. A megoldás tehát, minél több kiscsoportnak szervezni ilyen programot. — Eddig elsősorban gyermekekről beszélt... — Szívesen részt vennék olyan táborban, melyet fiatal felnőtteknek szerveznek, de erre, sajnos, nincs nagy igény. Így hát marad a publikálás, és maradnak az előadások. Örömmel tapasztalom, hogy manapság fokozóKÉPERNYŐ Nemrég egy riportalanyom beszélt arról, hogy a természetben minden, mindennel összefügg. Ezért — mondta — tisztelnünk kell minden élőlényt, ami csak létezik szűkebb környezetünkben, s a nagyvilágban. Ez a gondolat jutott az eszembe, mikor az elmúlt heti televíziós programot nézegettem. Mert mindez bizony nem csak a természetre, hanem a gazdasági életre is vonatkozik. Mert ugye sok ötletes, hasznosítható dolgot kínáltak fel népgazdasági hasznosításra a múlt keddi — Pomezanski György szerkesztette — szolgáltató műsorban. Ám, hogy a jó ötletek megvalósuljanak, kulturált, sokoldalúan képzett és egészséges emberekre van szükség. És a televízió nem fukarkodik az egészséges életmódra szoktató, vagy inkább nevelő műsorokkal sem. Mar a Felkínálom című műsort közvetlen megelőző amerikai egészségügyi filmsorozatra, a . . . Kardiológiára ... is hivatkozhatnék, mely magával ragadó őszinteséggel1 szól az egészségtelen életmód következményeként jelentkező szív- és érrendszeri betegségekről. A sorozat fő érdeme, hogy az egyén, a beteg érzésein, gondolatain keresztül ismertet meg minket a tünetekkel, a vizsgálatok mikentjével, s a gyógyulás lehetőségeivel Mint egy türelmes, megértő orvos a betegnek, oly érthetően magyaráz a nyugodtan l'olydogáló sorozat. Nincs sietség, felszínesség, odafigyel minden apró részletre, nem szépít, és nem ijeszt el. Egyszerűen ismertet, terjeszt, a szó legnemesebb értelmében. És hogy mi köze van mindennek a népgazdasági hasznosításhoz? Nos, nem tudom, mennyire rúg, mondjuk egy esztendőben, a táppénzes órák száma. És nem tudom, mennyi a rehabilitációra fordított idő, s energia, A gyógykezelésről nem is beszélve. De hogy mindez nem kévés, ez biztos. Nem magánügy tehát a betegségek megelőzése, hanem közügy a javából. Már csak azért is érdemes megszívlelnünk a sorozat sugallta tanácsokat. És a jó munka, az eredményes termelés elengedhetetlen feltétele a kulturáltság is. Függetleníteni kell magunkat — legalább néhanapján — a mindennapok hajszájától, és mondjuk be kell ülnünk egy mozi- vagy egy színházi előadásra. Mert ez pihentet, ez gazdagítja személyiségünket, ez üdít fel... És van is, szerencsére, aki él- ezzel a lehetőséggel. Ám ha beülünk a színházba, fogalmunk sincs, mi minden előzi meg a függöny felgördülését. Szombaton este Antal Imre kalauzolásában betekinthettünk a kulisszák mögé a Színházról néhány percben című műsorban-. A Vígszínház A. Miller Az ügynök halála című drámájának előadására készült, amikor ellátogatott hozzá a televízió stábja. Érdekes szemlélődésnek lehettünk részesei a tévé képernyője előtt. Megismerhettük a színpad-mester, a fővilágosító, a kellékes munkáját, láthattuk az alapos, izgalommal teli készülődést, amely a függöny felgördülesét megelőzi. És gmíg a műsort néztem, eljátszottam a gondolattal hogy üzemeinkben sem ártana egy gondos ügyelő, aki mindent ellenőriz, mindenre odafigyel összefogja a többiek munkáját... Hogy mikor a függöny felgördül, azaz a vásárló kezébe kerül a kész cipő, ruha vagy más, ne legyen okunk kifütyülni a produkciót. Lehet, hogy e széles nyilvánosság hiányzik termelőinknek? De hát mi lenne nagyobb, kritikusabb publikum a piacnál? Persze, ha nem szeretjük a munkát, amit végzünk. Ha rossz kedvvel, muszájból megyünk be nap mint nap dolgozni, az rányomja bélyegét a produktumra, s kedélyállapotunkra egyaránt. És akkor nem hogy énekelni, de még dúdolni sincs kedvünk. Vagy nincs mit dúdolni? Ügy hiszem, sokszor erről van szó. Ezért is örültem a televízió Népzene zenekarra című műsorának, melynek alcíme ezúttal: Mezőségi táncok ... a Vers mindenkinekkel kezdődött. Aztán jött a Szép magyar tánc, aztán A hét műtárgya, s a Van öt perce?. . . (Lehet, hogy nem jól tudom a sorrendet.) De abban biztos vagyok, hogy ezek az ismeret-, kuitúraterjesztő miniatűrök napjaink rohanásában eredményesen próbálnak ízelítőt adni a múzsák világából. S most végre felfedeztem szombat este ezt az újabbal, mely népzenei hagyományaink ápolását, népszerűsítését tűzte ki céljául. Nemes kezdeményezés, már csak azért is, mert „zenei nagyhatalom” ide, vagy oda, egyre több pótolnivaló akad zenekultúránk területén. Talán ez a műsor is hozzásegít ahhoz, hogy vásárainkon, szórakozóhelyeinken ne a most divatos, ám annál ízlésrombolóbb lakodalmas rock, hanem az igazi, szép népdalok szóljanak a hangszórókból, ha mégoly rossz minőségben, s ha mégoly bántó erősségben is... Sok mindent felkínált hát a televízió — igenis -— nép- gazdasági hasznosításra az elmúlt héten. Jelezve: valahogy így, egészében kellene szemlélnünk világunkat, gazdaságunkat. Mert ha nem így tesszük, a Mackenna aranya (lásd péntek esti tévéműsor!) sem lenne elég kilábalni a gazdasági kátyúból... v A II Rumjancev-gyűjtemény kincsei dott az érdeklődés a természetvédelem iránt a pedagógusok, különösen az általános iskolai pedagógusok körében. Most is nyolc nevelői értekezletre van meghívásom. Ennek már csak azért is örülök, mert meggyőződésem, hogy nem lehet a népművelést elválasztani a mu- zeológiától. Ha egy jó tábort sikerül megszerveznünk, ha gyűjtőmunkánk eredményeként meg tudunk írni egy jó dolgozatot, s ha netán látványos kiállítást is tudunk szervezni, ez jelenti számunkra az igazi sikerélményt. — Ha már a kiállításokat említette, a múzeum egyik legnépszerűbb (most sajnos zárt) állandó kiállítása a „Pillantás a természetbe”... — Igen, a múzeumnak abból az eredeti természetrajzi törzsanyagából rendeztük be ezt a kiállítást 1983-ban, mely az első világháború után megmaradt. Olyan, ma már szinte pótolhatatlan preparált állatokat láthatnak itt az érdeklődők, mint az uhu, a keleti vándorsólyom, vagy a réti sas ... Egyébként nem is olyan nagyszámú ez az anyag, mely ránk maradt, ám annál nagyobb értéket képviselnek a ritka madárpreparátumok, a madártojások és az agancsgyűjtemény, mely csodával határos módon maradt meg az utókornak. — És az újabb szerzemények? — A kollégák által gyűjtött botanikai anyagból „Békés megye "növényvilága” címmel terveztünk egy időszaki kiállítást. És jó lenne kisebb ásvány-, rovartani és malakológiai bemutatókat is tartani. Egyik nagy álmom azért mégis egy igazi, nagy természettudományi kiállítás, melybe beleférne a megye környezet- és természetvédelme is. — Ügy tűnik, nagyon fontos önöknek ez a kérdéskör, hiszen e beszélgetés során már másodszor kanyarodunk vissza e témához. — Valóban így van. A meglátásom az, hogy még nem sikerült igazán koncentrálni a szellemi és az anyagi erőket. Hogy is mondják? „Sok bába közt elvész a gyerek”, vagyis az erők szétforgácsolódnak. Mert foglalkozik ezzel a tanács, a természetvédelmi hivatal , az úttörőszövetség és sorolhatnám még tovább. Ám nekünk, a modellmegyé- nek elsőként kellene megtalálni azt a bizonyos gyereket ... — Szólt már az osztály sikereiről, eredményeiről, terveiről, de a gondokról nem beszéltünk. Valóban ilyen zavartalan lenne a munkájuk? — Természetesen minket is érint a nehéz gazdasági helyzet, ezért igyekszünk kutatásainkat a korlátozott pénzügyi lehetőségekhez igazítani. Kerüljük a műszeres vizsgálatokat, de legnagyobb gondunk a terepre való kijutás. A múzeumnak egyetlen gépkocsija van, ehhez szinte évekig nem jutunk hozzá. Marad hát a saját autó, melyre nem fizetnek kilométerpénzt. Tudja, muzeológusnak lenni életforma, "hivatás, szenvedély, a természetrajzos-mu- zeológus pedig nem nézheti se az időpontot, se a távolságot. Ha egy madárkolónia fészeképítéshez kezd, vagy ha egy virág nyílni kezd, mennünk kell Akár a családi költségvetés terhére is. Igen. Jó lenne egy új mikroszkóp, egy videofelszere- lés, egy írdsmásoló és sorolhatnám. De egyelőre meg kell elégednünk azzal, amink van, s dolgoznunk úgy, ahogy tudunk. Mert az utókort nem érdeklik a kifogások, csak az, hogy mire jutottunk. Vannak dolgok, melyek megismételhetetlenek, ezt jól megtanultuk mi, természetrajzosok. E szerint végezzük munkánkat is. Nagy Ágnes A moszkvai Állami Lenin Könyvtár fő épületének egyik termében szobrok, képek és régi bútorok foglalják el helyüket. Ilyen környezetben rendezték meg a „Rumjancev és gyűjteménye” című kiállítást. Ez a bemutató egy olyan kiállítássorozatot nyit meg, amelyet a legérdekesebb egyéni gyűjteményeknek szentelnek, és amelyeket a Szovjetunió legnagyobb könyvtárában őriznek. 28 500 könyvet és 750 kéziratot — melyek között igazi ritkaságok is találhatók — gyűjtött össze az utókor számára a híres orosz diplomata, Nyikolaj Rumjancev (1754—1826). Az ő gyűjteménye — melyet a „felvilágosodás javára” hagyományozott — szolgált az első moszkvai nyilvános könyvtár alapjául. Ez a gyűjtemény a főváros egyik legszebb épületében, a Paskov- palotában található, amely ma az Állami Lenin Könyvtár otthona.
