Békés Megyei Népújság, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-28 / 127. szám

1988. május 28., szombat fl nagyvilág hírei • tiltakozás BUDAPESTEN Pénteken délután Buda­pesten a belvárosból csak­nem kétezren vonultak az Osztrák Köztársaság buda­pesti nagykövetsége elé. A békés felvonulás résztvevői a bős—nagymarosi vízlépcső építése és az abban vállalt osztrák közreműködés ellen tilta koztak. • A SZÍRIAIAK BEVONULTAK BEJRUT DÉLI KÖRZETEIBE- A szíriai, valamint a liba­noni reguláris erők egységei pénteken bevonultak Bejrut déli külvárosaiba, hogy vé­get vessenek a három hete tartó vérontásnak a síita amal milicistái és az Irán- barát hezbollah fegyveresei között, megteremtsék a ren­det és biztonságot a libano­ni főváros e részében, A Bejrut nyugati részében ál­lomásozó szíriai rendfenn­tartó erők bevonulásáról a döntés Háfez Asszad szíriai elnöknek és a hezbollah Da- maszkuszban járt küldöttsé­gének e hét közepi találko­zója nyomán született meg. • ŰJ KOALÍCIÓS KORMÁNY ALAKUL KABULBAN Afganisztánban három nap múlva kinevezik az új koalíciós kormányt, amely­ben gyakorlatilag minden af­gán párt képviseltetheti ma­gát — jelentette be csütör­tökön Nadzsibullah afgán ál­lamfő a szovjet televízióban. A Moszkva és Kabul kö­zött műhold segítségével megtartott sajtóértekezletet csütörtökön a késő esti órák­ban közvetítette a szovjet televízió. Nadzsibullah el­mondta, hogy a — nem Grósz Károly fogadta az osztrák külügyminisztert ideiglenes — koalíciós kor­mányt az alkotmányosan megválasztott Nemzeti Ta­nács fogja kinevezni, és ab­ban a korábbi afgán kor­mányban részt vett politiku­sok is szerepet vállalhatnak. Nem zárta ki annak lehető­ségét sem, hogy a volt afgán király is valamilyen formá­ban visszatérjen az ország politikai életébe. • A KONTRA-SEGÉLY i ei.újítását sürgetik WASHINGTONBAN Republikánus képviselők javaslatot terjesztettek elő az amerikai képviselőház­ban arról, hogy az Egyesült Államok azonnal újítsa fel a nicaraguai ellenforradalmá­rok katonai segélyezését, mégpedig a Központi Hír­szerző Hivatal útján. A mostani javaslatot kez­deményezői azzal indokol­ták, hogy a sandinista kor­mány „átcsoportosította ka­tonai erőit” a tűzszünetet ki­használva, és támadást akar indítani a „kontrák” ellen. Azt is kijelentették, hogy a nicaraguai kormány „nem akar a demokratikus refor­mokról tárgyalni” és az amerikai „jószándék”, a ka­tonai segély eltiltása nem vezetett eredményre. • KUBÁT ÉS PANAMÁT BEVÁLASZTOTTAK AZ EMBERI JOGOK BIZOTTSÁGÁBA Csütörtökön beválasztot­ták az ENSZ Emberi Jogok Bizottságába Kubát és Pa­namát. Megbízatásuk háioni évre szól. ENSZ-diplomaták értéke­lése szerint ez a választás valóságos „rokonszenvtünte- tés" Kuba és Panama kor­mánya mellett. Mindkettő az Egyesült Államok ellensé­ges propagandájának és szankcióinak céltáblája. Washington egyebek közt éppen az emberi jogok meg­sértésével vádolja e két la­tin-amerikai országot. Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke pénteken a Parla­mentben fogadta Alois Mock alkancellárt, osztrák külügy­minisztert, az Osztrák Nép­párt elnökét, aki Várkonyi Péter külügyminiszter meg­hívására tesz látogatást ha­zánkban. A szívélyes légkörű meg­beszélésen szó esett mind a kétoldalú, mind pedig a nemzetközi kapcsolatokról. Az alkancellár kifejezte re­ményét, hogy Grósz Károly még ez év folyamán eleget tesz annak a korábbi meg­hívásnak, amit még Franz Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt elnö­ke, az Elnöki Tanács tagja pénteken az Országházban fogadta Prem Tinszulanon- dát, a Thaiföldi Királyság miniszterelnökét, valamint a kíséretében lévő vezető thai­földi politikusokat. A beszélgetésen véleményt cseréltek a nemzetközi hely­Vrandtzky kancellár adott át neki. A magyar -miniszterel­nök válaszában elmondotta: arra számít, hogy e látoga­tásra még ez évben sort ke­ríthet. A parlamenti megbeszélé­seken részt vett Várkonyi Péter külügyminiszter, Franz Schmid, az Osztrák Köztár­saság budapesti és Nagy Já­nos, hazánk bécsi nagyköve­te. Alois Mock osztrák kül­ügyminiszter a nap folya­mán találkozott Medgyessy Péter miniszterelnök-he­lyettessel, majd Esztergomba látogatott el. zet néhány időszerű kérdé­séről. A kétoldalú kapcsola­tokról szólva kedvezőnek ér­tékelték eddigi fejlődésüket, és kifejezték érdekeltségü­ket azok további bővítésé­ben. A thaiföldi miniszterelnö­köt a találkozóra elkísérte Grósz Károly, a párt főtitká­ra, a Minisztertanács elnöke. VIDEOTELEFON A közönséges telefonvonala­kon továbbít színes állóképeket a Ricoh japán cég új terméke. A Ricoh színes videotelefonja folyadékkristály-kijelzős képer­nyőjén 1-4 másodperc alatt meg­jeleníti a telefonvonal túlsó vé­gén felmutatott ábrát, vagy fotót, sokkal gyorsabban, mint a piacon jelenleg kapható feke­te-fehér képtovábbító berende­zések. Az állóképek kiválóan alkalmasak tervrajzok, térké­pek, fotók közlésére, de — mint mondják — megfosztják a be­szélgetőtársakat a személyes ta­lálkozás élményétől, a partner gesztikulálásának, arcmimikájá­nak látványától. A Ricoh cég következő szerkezete a színes mozgótelefon kifejlesztése lesz. ÁRVERÉS August Strindberg író egyik olajfestményéért Stockholmban egy árveré­sen 500 ezer koronát (kb. 260 000 dollárt) adtak. A raj­zolóként és festőként is is­mert író 43 éves korában, 1892-ben festette az eml.tett képet. 73 884 PAPlRSZELETBÖL A japán Yokaichi város egyik iskolájának diákjai 73 884 papírszeletből készí­tettek festményt, és a naga- szaki múzeumnak ajándé­kozták. A papírszeletek szá­ma azonos az 1945. augusz­tus 9-i atombomba-támadás áldozatainak számával, a képen egy kitárt szárnyú békegalamb látható, amely Nagaszaki romjai fölött re­pül. MIÉRT NEM LEHET RÁKOS A CÁPA? Az állatvilág egyetlen képviselője, amely nem kap­hatja meg a súlyos kórt: a cápa — jelentették be egy norvégiai kongresszus alkal­mával. Ez annak köszönhe­tő, hogy a tengeri állat má­jának zsírjában egy olyan anyag található, amely erő­síti a szervezet immunrend­szerét. Az eddigi kísérletek kimutatták, hogy a fent em­lített anyag hatása érvé­nyes az emberi szervezetre is. A cápazsíros kezelés ki­egészítőként használható a rák sugaras terápiája mel­lett. ALAIN DELON ÖRÖKBE FOGADJA A KUTYANEVELTE KISGYERMEKET Alain Delon, a világhírű film­színész örökbe akarja fogadni a kutyanevelte gyereket, és ha kell, „nevelőanyját”, Astát is. A Düsseldorf mellett meglelt Horst-Werner esete, akit négy­éves koráig munkanélküli szü­lei helyett egy német juhászku­tya vett gondjaiba, mély meg­döbbenést keltett a francia köz­véleményben is. Delon nyomban cselekvésre határozta el magát. „Mint mindig, a szívemre hall­gatok, és ösztönösen cselek­szem”, mondta egy filmforgatás szünetében a nők egykori bál­ványa. „Kész vagyok felnevelni és taníttatni, mint a tulajdon gyermekemet. Nem ismerem a nyugatnémet örökbe fogadási törvényt, de ha nehéz is lesz, miért ne sikerülne.” Delon el­mondta még, hogy tisztában van vele, a négyéves fiúcska egyelőre alapos kórházi és pszi­chikai kezelésre szorul, szinte új emberré kell válnia. No és Ásta, a derék kutya, aki a be­zárt lakásban őrizte, és életét megosztotta a kicsivel? Ásta egyelőre egy ebtelepen van, de Delon hajlandó őt is magához venni. „Szívesen megveszem a kutyát, ha a gyerek javát szol­gálja” — mondta a filmszínész, akinek a kis Horst-Werner szü­lei már fel is ajánlották a ku­tyát eladásra. Az Európa kellős közepén a Dzsungel könyvében leírt módon éldegélt vagy In­kább tengődött kisfiú most kór­házi kezelés alatt áll. Csak nyü­szítő, morgó hangokat tud ki­adni, a meleg ételt elutasítja; eddig Ásta hideg kutyatáplálé­kain élt. A közvélemény kíván­csian várja, sikerül-e az embe­ri életbe visszavezetni a kisfiút, és ha igen, Delon lesz-e az új apja? II Szovjetunió történelmének 1953 és 1964 közötti szakaszáról Miért nem sikerült akkor? o A közszükségleti cikkek gyártásának növelésével kapcso­latos — 1953-ban széles körben bejelentett — irányelvet rö­videsen elsöpörte annak a dogmának a feltámasztása, hogy a termelési eszközök gyártásának kiemelt ütemben kell fej­lődnie. Ugyanakkor átalakították a beruházások szerkezetét is. KÖZGAZDASÁGI MÓDSZEREK HELYETT A mezőgazdaság területén végrehajtandó ésszerű átalakí­tással kapcsolatos kezdeti irányvonal meglehetősen gyorsan megtört. így azután nem vezették be az 1955-ben a kolhozok számára meghirdetett „új tervezési eljárást”. Minden ma­gánvállalkozást gyanúsnak minősítettek, a kisegítő gazda­ságokat — még a kiskerteket is — hol támogatták, hol gán­csolták és korlátozták. Annál jobban hitt viszont a vezető­ség a Trofin Liszenko akadémikus által újra meg újra be­ígért mezőgazdasági csodákban, vagy például a „rjazanyi kezdeményezésben”, melynek lényege az volt, hogy a rja­zanyi terület 1958-ban háromszorosára teljesítette a hús- és a vajleadási tervét. (Amikor néhány év múlva kiderült, hogy ezt az eredményt a teljes állatállomány levágásával és azzal érték el, hogy felvásárolták a szomszédos városok boltjaiban e termékeket, Larionov, -a területi pártbizottság titkára, az egész ügy tótumfaktuma öngyilkos lett.) Hittek abban, hogy bonyolult gazdasági helyzetekben is létezik valamiféle legfontosabb láncszem, melyet megragad­va sikerül kézben tartani az egész láncot. Ennek megfelelő­en hol a szűzföldek meghódítását, hol a kukoricatermesz­tésnek a sarkkörig történő kiterjesztését, hol pedig a mező- gazdaság teljes kemizálását szorgalmazták. A lánc persze megszakadt és ilyenkor más láncszemet nyilvánítottak leg­fontosabb láncszemnek. Az irányító szervek (minisztériu­mok, népgazdasági tanácsok. Állami Tervbizottság, a kü­lönféle bizottságok — a pártapparátus ipari és mezőgazda- sági részre történő hírhedt felosztásáig) soha véget nem érő és át nem gondolt átszervezései magát a reform gondolatát járatták le. A népgazdasági tanácsok létrehozását úgy állí­tották be, mint a Lenin idejében működő gazdasági szer­vezethez való visszatérést. Csakhogy itt végig ugyanazon di- rekt-adminisztratív rendszernek az ágazati elvről a területi elvre való áttéréséről volt csupán szó, és ez a rendszer az extenzív gazdasági növekedés immár utolsó tartalékait me­rítette ki. Megbosszulták magukat azok a próbálkozások, melyek célja a gazdaság erőszakos módszerekkel való átalakítása volt. Elhangzott az az ígéret, hogy három-négy év alatt meg­teremtik a fogyasztási cikkek bőségét, valamivel később pe­dig bejelentették, hogy megszüntetik a lakosságra kivetett adókat és ingyenessé teszik a szolgáltatásokat. Valójában az élelmezési nehézségek tovább fokozódtak, és 1962-ben lé­nyegesen emelni kellett (akkor abban reménykedtek, hogy csak „átmenetileg") a hús és a tejtermékek árát, később pe­dig meg kellett kezdeni a gabonaimportot. AZ ÜJ REALITÁSOK ÉS AZ „ELLENSÉGKÉP” Érezhető változásokra került sor a külpolitikai irányvo­nalnál. Ezt az irányvonalat már az 1953—54. években jelen­tős mértékben módosították. A XX. kongresszuson beleke­rültek a hivatalos dokumentumokba a nemzetközi folyama­tok reális szemléletének egyes elemei: a világháború elke­rülhetetlenségéről szóló tézissel való szakítás, a szociálde­mokratákkal kapcsolatos új szemlélet stb. Lépések történtek annak érdekében, hogy kölcsönösség alapján rendezzenek több olyan konfliktust, melyek a legrobbanásveszélyesebbek voltak, az 1962-es Karib-tengeri válság fenyegető napjaiban pedig Hruscsovban és Kennedyben volt annyi bátorság, hogy ellenálljanak a kalandorpolitika kísértéseinek és visz- szalépjenek a szakadék széléről. Volt azonban számos át nem gondolt, kihívó külpolitikai akció is. Hruscsov durva kijelentése („Eltemetünk benneteket!”) — noha a külföldi partnerek is túlságosan szó szerint vették —, sűrített for­mában a régi politikai gondolkodás egyik fontos dogmáját fejezte ki. A külpolitika terén tapasztalható következetlenség és gyakori meredek fordulatok a nyugati agresszív erők mal­mára hajtották a vizet, nehezítették a nemzetközi helyzetet és lekötötték az erőforrásokat. Az országban továbbra is érvényben volt az ostromlott erőd közhangulata. Ez pedig alkalmat adott arra, hogy a nyílt párbeszédre irányuló bár­mely komoly próbálkozást — ha ezt szükségesnek tartották — az ellenség mesterkedésének állítsák be. Fejlődésünk egyik tragikus paradoxona, hogy a XX. kongresszus refor­merei, akik elítélték az osztályharc kiéleződéséről szóló sztá­lini tézist, „az ideológiai harc kiéleződése” alig valamivel enyhített formájával nyomban fel is támasztották. A FELSŐ SZINT E korszak egyik fontos tanulsága, hogy az ország és a nép sorsa veszélybe kerül, ha ilyen nagy mértékben teszik függővé a legfelső vezetésen belül kialakult erőviszonyod­tól. Maguk ezek az erőviszonyok mindaddig ingatagok, vál­tozékonyak, amíg nem érvényesülnek a törvényesség, a vezető szervek megválasztása,‘a nyilvánosság, a felelősség demokratikus mechanizmusai. Az idő megmutatta, hogy annak a támogatásnak a forrá­sai, melyre Hruscsov támaszkodhatott, kiapadtak. Az ünne­pélyes ígéretek nem teljesültek. A ragyogó jövő csábító ké­pe semmiképpen nem helyettesíthette a tényleges előreha­ladást. Az apparátuson belüli állandó és gyenge hatásfokú személyi változások a nómenklatúra jelentős részét felbő­szítették vezére ellen. A hierarchia élén álló vezető legéle­sebb bírálata sem tudott olyan ellenállást kelteni e hie­rarchia körében, mint az a tény, hogy e hierarchia előjogai veszélyben vannak, és veszélyben van a rendszer e hie­rarchia értelmezése szerinti stabilitása. A sajtóból csupán azt tudjuk, hogyan ünnepelték ezek az emberek 1964 áprilisában „a mi szeretett Nyi.kita Szer- gejevicsünk” 70. születésnapját. Ha majd megnyitják a le­véltárakat, valószínűleg kiderül, hogyan gátolták Hruscsov kezdeményezéseit, majd hogyan szövetkeztek egymással Hruscsov háta mögött, végül hogyan állították Hruscsovot ugyanezen évben az októberi plenum — mint befejezett tény — elé. De Hruscsov maga is közreműködött saját bukása előké­szítésében, hiszen a számtalan személyi változás, melyre Hruscsov kezdeményezésére került sor, a lényeget nem érin­tette: a káderek kiemelése, a tömegek politikába való bevo­nása terén továbbra sem érvényesült a demokrácia. A LEGFŐBB TANULSÁG A legelterjedtebb vélemények egyike az, hogy a nép, amely csak éppen ekkor kezdett politikailag eszmélni, még nem állt készen a változásokra. Ez igaz, de mégsem ez a teljes igazság, hiszen a demokráciára való felkészülés is­koláját nem lehet magától a demokratikus folyamattól füg­getlenül kijárni, ahogyan úszni sem tanulhat meg az, aki nem megy be a vízbe. Gyakorlatilag hiányzott a demokratikus élet egy olyan alapvető eleme, mint a nyilvánosság, a szólásszabadság és a tájékoztatás szabadsága. A vélt egyetértés újra meg újra általános értelmetlenséggé fajult. Az 1956 tavaszát lelkesen üdvözlő ifjúság reményei nem öltöttek testet az aktív társadalmi tevékenység formáiban. Mindazok a kísérletek, melyek célja a gazdasági fogyaté­kosságok leplezése volt az ifjúság lelkesedésére való hivat­kozással (szűzföldek, nagy építkezések), idővel lejáratták a nagy szavakat és jelszavakat. A Hruscsov-féle vezetés arra sem volt képes, hogy moz­gósítsa a társadalom értelmiségi rétegein belül azokat az erőket, melyek a vezetés támaszául szolgálhattak volna: a társadalomtudósoktól hajbókolást, nem pedig ajánlásokat várt, a művészeket, írókat, akadémikusokat pedig állandóan az igazgatás fennkölt magaslatán oktatták ki; államilag ve­szélyesnek nyilvánította a kényelmetlennek tartott gondola­tokat és a számára érthetetlen művészi formákat. A reform kudarcáért bizonyos felelősség terheli az ér­telmiséget. Az a sztálinizmus idején kialakult szokás, hogy az első legorombításra (még ha ez ma már nem is olyan rettenetes) engedelmesen meg kell hajolni, vérré vált, jól megfigyelhető volt ez akkor, amikor megindult a hajtóva­dászat az ismert és kevésbé ismert költők és írók ellen. Nem állít a helyzet magaslatán a tanácsadó testület sem: az a tudományos „kiszolgáló részleg”, melynek a feladata a vál­tozások koncepciójának a kidolgozása lett volna, csakhogy ez a grémium többnyire csak a „főnökség” kedvét kereste, az ő előítéleteinek próbált eleget tenni. * Magának a társadalomnak viszont igen nagy szüksége vojt reformokra, de nem tudta, hogyan vigye tovább a re­formokat. A társadalmat megrázták a különböző leleplezé­sek, de átgondolásukra már nem futotta erejéből. Ugyanak­kor maga a vezér is, aki véget nem érő beszédeket tartott és egyre gyakrabban engedett különféle képtelen tervek csá­bításának, idővel elvesztette presztízsét. Hruscsov leváltását egyesek aggodalommal fogadták, so­kan kárörömmel, a legtöbben pedig — közömbösen . .. * * * Az ötvenes-hatvanas évek reformjainak kudarcát a stag­nálás hosszú időszaka követte. És mégis... Ennek a viharos és ellentmondásos évtized­nek a fő eredménye kétségkívül az volt, hogy többé nem lehetett visszatérni a sztálinizmushoz, legalábbis a sztáliniz­mus korábbi „klasszikus” formáihoz. Voltak azonban más eredmények is. Hiszen éppen ezek­ben az években vetették el a földbe az új társadalmi és politikai gondolkodás magvait. Számos illúziót eloszlattak. Megjelent a társadalmi életben az a nemzedék, amely már nem ismerte a totális rettegést, amely képes volt tanulni, megérteni és átalakítani saját társadalmát. Két évtized múltán ezek a magok kicsíráztak. (Vége) Jurij Levada—Viktor Sejnyisz

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom