Békés Megyei Népújság, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-13 / 87. szám
Hans Stolz (balról) az oberwarti Stolz-dombormü leleplezésekor, 1987 júniusában Osztrák vendégek az előadáson Sarkad, Cukorgyár Munkahelyi művelődés — HaMom, a Sarkadi Cukorgyárba mégy — mondta az egyik kollégám indulás előtt. — Van egy nagyon jó kul- túrházuk, feltétlen nézd meg! Ilyen útravaló után valóban kíváncsian várakoztam a kultúrház egyik előadótermében Drimba Péterre, a művelődési otthon vezetőjére, aki végül Hőgyes István szb- titkárral érkezett. — A brigádmozgalom, a rendezvények utáni érdeklődés, s egyáltalán a közművelődés nálunk is leértékelődött, mint a legtöbb munkahelyen manapság — kezdte őszintén Drimba Péter. — Ebben az évben azonban szeretnénk átalakítani a művelődési otthont, és ezzel együtt feléleszteni az emberek művelődési igényét, és a hanyatlóban levő közösségi szellemet is. Rengeteg problémát kell megoldanunk. A mostani nagytermünkbe például befér ugyan 150 ember, de ilyenkor Levegőt se lehet ven- I ni. Ezért nem sikerült igazán jól a nőnapi ünnepségünk I sem ... A könyvtárunkról nem is beszélve. Ügy néz ki, I miint egy raktár, pedig évente majdnem ezer olvasója I van. Kár lenne elhanyagolni, ezért is kap egy teljesen új I helyiséget. . . Aztán régen valóban nem sok minden ve- I télkedhetett a mi rendezvényeinkkel, de mostanában I egyre többen pártoltak át a Rózsa presszóba. Nem vitás, hogy valami olyat tudnak nyújtani, amit mi nem. Ezért is lenne szükségünk feltétlen egy új nagyteremre. Ott aztán lehetne diszkó, mozi, lakodalom, vagy amire igény van. És attól sem kellene tartani, hogy a 151. embert I már nem tudjuk beengedni . . . Vagy ott a kerthelyiség, a I szabadtéri színpaddal, amit egy kis átalakítással szih- I tén remekül lehetne hasznosítani ... — Mindez mikorra készülne el, és mennyibe kerül? — A legkésőbbi időpont, amikorra mindezzel készen I kell lennünk, ez év augusztus 20-a — válaszolta az szb- titkár. — Az előirányzott összeg pedig, amit az átalakításra fordíthatunk, 260 ezer forint. — És augusztus 20-áig áll a közművelődés? — Nem fog állni, de pezsegni sem — mondta ismét Drimba Péter. — A nyugdíjas- és ifjúsági klubunk, a fotószakkörünk továbbra is működik, sőt a két hónapja alakult fiatal értelmiségi csoport is rendkívül életképesnek tűnik. Továbbra is megszervezzük a tíznapos hagyományos gyermek-olvasótábort, és a TIT-előadásokat sem hanyagoljuk el. — Eljönnek az emberek? — Régebben, amikor csak plakát és szórólap csalogatta a dolgozókat, eléggé „szerény'’ volt az érdeklődés. Mostanában már egy-egv réteg igényeinek megfelelően szervezünk, így biztosabb a közönség is . . . Beszélgetésünk a kerthelyiség rügyező platánfái alatt zárult, ahol vendéglátóim most még csak terveket, elképzeléseket rajzoltak ujjúkkal a levegőbe, de augusztus 20-ától már a valóságot láthatom — mondták búcsúÚj tanfolyamok a TIT-ben A huszonnegyedik (és egyben utolsó) előadást külföldi vendégek is megnézték. A Vénusz selyemben című nagyoperett világhírű zeneszerzőjének, Robert Stolznak rokona és művészi hagyatékának gondozója, Hans Stolz látogatott el a múlt hét végén Békéscsabára. Társaságában volt Alexander Oswald, Stolz zenéjének nagy tisztelője és híres fila- telista, akinek nevéhez fűződik számos kiállítás — így a Jókai Színházbeli —. valamint az alkalmi bélyegző, a magyar gyűjtők örömére. Az előadásnak vége; de sem a késői órának, sem a hosszú utazásnak Graztól idáig nem látni nyomát a vendégek arcán. Annál inkább a lelkesedést és az örömöt. — Einzi Stolz asszonnyal, a szerző özvegyével közösen élethivatásunknak tekintjük — mondja Hans Stolz —, hogy őrizzük Robert Stolz emlékét és ápoljuk zeneművészetét. Teljes szívünkből és őszinte odaadással szolgáljuk ezt az ügyet, s mindig örülünk annak, ha a Stolz-melódiáknak új barátokat nyerhetünk meg, s hogy ezáltal a szép zene tovább élhet. Nagyon boldog vagyok, hogy még a művész életében mellette állhattam, dolgait szerveztem, archívumát gondoztam. Hosszú évek óta figyelemmel kísérem hazánkban és külföldön a Stolz-bemutatókat, így lehetőségem van a különböző rendezések és a művészi színvonal összehasonlítására; tapasztalatokat gyűjtök arról. hogy a felfogások sokszínűsége ellenére milyen szeretettel és lelkiismeretesen közelítenek mindenhol Stolz zenéjéhez. — Szép küldetés ... — Valóban, igazi küldetés a miénk. És nagyon hálás! Látni a közönség reagálását, azt. mennyire tetszik a zene. Nincs annál nagyobb boldogság, mint az embereket megörvendeztetni, s éppen ennek volt Robert Stolz mestere. Ha a közönség egy- egy színpadi jelenetre nevet a nézőtéren, azzal néha többet tesz a szerző, mint poli- tkusok és diplomaták egész hada, akik évekig ezen fáradoznak .. . S egy ilyen korban. amilyen ez a mai, tele problémákkal, feszültségekkel. óriási szükség van a jó zenére. Nem azért persze, hogy valamiféle álomvilágba . meneküljünk. hanem azért, mert Robert Stolz egész életműve arra épül. hogy az emberek legalapvetőbb tulajdonsága a jóság, a derű. az életkedv. Ez azért is érdekes, mert a nagy zeneszerző élete éppúgy tele volt szomorúsággal. mint derűvel, egész sor tragédia sújtotta, mégsem veszítette el soha életkedvét, örök optimista maradt, és hitt az emberek jóságában. — Hogy tetszett az előadás? — Őszintén mondom, maga Robert Stolz is élvezte volna ezt a magyarországi bemutatót, ezt a könnyen szárnyaló produkciót. Látszik, hogy a rendező nem vett át semmit a korábbi színpadi változatokból. Tudja. a német nyelvű országokban az a szokás, hogy a rendezők ide-oda utazgatnak, megnézik a különböző feldolgozásokat, s azután a benyomásaikat összegezve alakítják "ki az új előadást, így volt ez Nürnbergben, Kölnben. Frankfurtban, Bécsben; szóval minden produkcióból kikeresik maguknak azt, ami tetszik, s ezáltal a következő változat színvonala, értéke bizony kétséges, mivel olyasmit kapok a színpadról, amit már láttam valahol. Nagyon tetszik, hogy a békéscsabai előadás egészen más szögből közelíti meg az operettet. Először is a zene áll a középpontban. ami nagyon helyes; így kellene történni minden esetben, hiszen a zene kedvéért születtek ezek a művek. Jogosan húzza alá a karmester és a zenei átdolgozás a melódiák elsődlegességét. Sajnos, egészen pontosain nem értettem azokat a poénokat, amelyeknél a közönség annyira nevetett, de a német szövegből nagyjából sejtem, miről lehetett szó. Mindig öröm látni, ha a közönség jól szórakozik, ha az előadás „lejön” a nézőtérre. A fel-felhangzó nevetés, a lelkes taps jó visszajelzés. mert igazolja a rendezést, és magát a művet is. Az sem közömbös, hogy az ismétlések ellenére sem tűnt hosszúnak az előadás. — Vajon Hans Stolz hányszor látta már a Vénuszt? — Rengeteg előadást láttam, össze sem tudom számolni ! Láttam Bécsben, Grazban. Salzburgban, Svájcban. az NSZK-ban, Hollandiában, Belgiumban, Angliában. Jövőre bemutatják az NDK-ban, a Lipcsei Operettszínházban, majd Csehszlovákiában is. Divatos a Vénusz, s ha valaki hátija a zenéjét, nem csodálkozik ezen ... — Ennyi előadásból melyik jelentette a legnagyobb élményt? — A Bécsi Volksoper előadásában Robert Stolz vezényelte a második részt 1970- ben, s akkor beiktattak egy „közjátékot” a két rész közé, részleteket a szerző legnépszerűbb melódiáiból. S mivel szerintem mindig maga a szerző zenéje leghitelesebb tolmácsolója, számomra ez az előadás maradt a legnagyobb élmény. — És a külföldi változatok közül melyek a jelentősebbek? — Feltételen ül odatartozik a ma esti. Azt hiszem, a nem túl nagy, inkább közepes színházak szerencsésebb helyzetben vannak, mert ezekben valahogyan kedvezőbb a közönség kapcsolata a színpaddal. Hollandiában sok az ilyen méretű színház, amilyen a Jókai Színház, s ott gyakran egész évig készülnek a bemutatóra, közben látszik, hogy mindenki, élvezi, amit csinál. Jó kedélyű, hangulatos előadást láttam. S tudja, mi hatott még rám erősen? Tisztában voltunk azzal, mielőtt elindultunk ide. hogy nem a Milánói Scálá- ba jövünk. Kis város, kis színház. Mégis: nagyon sok kis színház a világban képtelen egy ilyen produkciót összehozni. Tetszett, hogy itt nem próbáltak nagy színházakat utánozni, nem zsúfolták agyon a színpadot, hanem a kis színház adottságaihoz alkalmazkodva találták meg az arany középutat. Pont annyian voltak a színpadon, amennyien kellettek, s így érvényesült a remek koreográfia is. Érdekes. jól sikerült előadásnak tartom a békéscsabait. — ön szerint mit adhat az operett a mai kor embereinek? — Az operett a legtöbbször halottnak kikiáltott műfaj. A Víg özvegy premierje után azt írták a kritikusok, hogy „na, ezzel az élőadóssal, hála Istennek, örökre eltemettük az operettet”. Az osztrák sajtóban gyakran lehet arról olvasni, hogy legfőbb ideje, hogy eltűnjenek az operettek, hogy üj zenére van szükség. De hogyan? Új ember nem születik egyik napról a másikra, és új zene sem! Véleményem szerint minden műHaj — zene, irodalom, képzőművészet — egyforma esélyt érdemel. Lehetetlen egyiket a másiknál magasabb rendűnek ítélni; egyik embernek ez tetszik, a másiknak meg az. Azt mondják például, hogy az angolok valahogyan nincsenek kibékülve a könnyedebb zenével ; vagy azt, hogy a franciák a szavak emberei. Én nem hiszem, hogy az operettnek ne lenne jövője; mindig lesiznek, akik a sz,i>mfóniikus zenét választják, és olyanok is, akik a könnyedebb műfaj mellett döntenek. Hogy opera vagy operett, az ilyenfajta vitát mindig a sikertelenek kezdeményezik. ■ * * * A Vénusz február 12-i premierjére vártuk a szerző özvegyét, erről egy telefon- interjúban is szóltunk. Einzi Stolz betegsége miatt nem vállalkozhatott a hosszú útra, de mire ez a cikk megjelenik, már valószínűleg megnézhette a Békéscsabáin készített videófelvételt, amelyről Hans Stolz búcsúzásunkkor ennyit mondott: „Ha ezt látja majd, biztosan jobban érzi magát!” Niedzielsky Katalin A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Békés Megyei Szervezete az anyagi-műszaki ellátás területén dolgozó, nem fizikai foglalkozású munkatársak számára rendez a közeljövőben középfokú anyag- és áruforgalmi-, középfokú anyagbeszerzői-, illetve raktárosi szakképesítést nyújtó tanfolyamokat. A tanfolyamok hallgatói hetente két — a raktárosi tanfolyam hallgatói hetente egy — alkalommal jönnek össze a TIT Békés Megyei Értelmiségi Klubjában, ahol hatórás foglalkozásokon vesznek részt. Ezt követően minden tantárgyból szóbeli beszámolót, majd az Ipari Vezetőképző Intézet által kijelölt vizsgabizottság előtt szakképesítő vizsgát tesznek, melynek előrelátható időpontja ez év novemberében lesz. Az anyag- és áruforgalmi tanfolyam hallgatói gazdasági ismeretek, tervezés, kereskedelmi jog, raktárgazdálkodás, valamint anyag- és áruforgalom-szervezés, az anyagbeszerzői tanfolyam hallgatói piackutatás, szállítás és szállítmányozás, valamint az anyagbeszerzés szervezése, a raktárosi tanfolyam hallgatói pedig raktározás, szállítás, valamint raktározási ügyvitel témakörökben hallhatnak többek között előadásokat. Jelentkezni a TIT Békés Megyei Szervezeténél lehet. Franciaországi fotográfiák Gyulán Ruszka .László fotográfiáján Ha végigsétál a látogató a gyulai múzeum Dürer-ter- mében a Franciaországban élő Ruszka László mintegy száz fotográfiájával ismerkedve, az első benyomás kétoldalú. Egyrészt, hogy a csaknem három évtizede Franciaországba települt, apai ágon francia származású, nemzetközi fotóművészeti díjjal kitüntetett fényképmester milyen „mesterfokon” műveli a szakmát; másrészt, hogy mennyire más az a világ, ami képein elénk sorakozik. Persze, úgy is mondhatnám, hogy menynyire más az a világ, ami a honi fotográfusok képein sorakozik elénk egy-egy honi tárlaton, hogy mennyire inkább az ember és a hagyomány az ihlető erő itt, és mennyire inkább a könnyed, groteszk látásmód odakint, ezúttal Franciaországban. Az ember azért ott is jelen van, hiszen Ruszka László Gyulán bemutatott fotográfiáinak nagyobbik része portré, egyik kisebb része pedig a női szépség, a női test dicsérete, a többi az ellesett pillanatoké, egy-egy mozzanat Párizs életéből, a tengerpart és a hegyek gyönyörűségeiből, melyek nyilván internacionálisak, mégis erősen franciák. Furcsa, de való, hogy a kiállítóterem fő falán elhelyezett portrésora híres emberekről első látásra csalódást okoz, hogy egészen rövid, figyelmesebb vizsgálódás után észrevegyük: ez az érzés onnan van, hogy nincs ezekben a portrékban semmi kimódoltság, hogy igazi pillanatfelvételek, miközben a fotográfus nem arra koncentrált, hogy „művészit" alkosson, hanem valóságosat. Hogy az embert adja vissza, de csak annyira karakteresen, hogy az ne terelje el gondolataimat az illető személyes és hétköznapi varázsáról, hogy azt lássam, aki, és ne azt, ahogyan a kamera mögött álló Ruszka László értelmezi a kamera előtt álló Francoise Sagant, Marcell Marceaut, Louis Aragont, Jean Rostand biológust, netán Paul Almássy fotóművészt. Kétségtelen: póz nélkül fényképezni, az a legnehezebb! Ilyenkor semmi más fogódzó nincs, mint maga az ember, aki odaáll, aki megengedi, hogy megörökítsék egy pillanatát. Egy tekintetét, egy gesztusát, örömét, szomorúságát, valamint az éleMarcell Marceau — téből, ami nem erősít fel semmit, nem is hangsúlyoz túl semmit, mégis nagyon igaz, és sajátosan egyedi. Más portréi is ilyenek: visszafogottan jellemzőek, például akkor is, ha egy-egy lelkiállapot tükrét mutatják fel, bizonyítva, miilyen meg- ismerhetetlen és mégis mennyire megismerhető az ember, aki a világot megéli, formálja és sodrásaiban megpróbál létezni, élni. Hogy ez a kettő nem ugyanaz: Ruszka László képei erre is megfelelnek. Séta közben feljegyzek egy-egy címet is, egy-egy kép szavakban kifejezhető lényegét. Olyanokat, hogy „Az én Giocondám”, „Merengés”, „Tűzmadár”, „Vonzás", „A modell”, „Háború és béke”. Ez utóbbi egyszerű és mégis felejthetetlen. Búzatáblában valami kiégett harci jármű: semmi több. És mégis körbejárja, összefogja a két szó iszonyú távolságait: a háborút és a békét... Jó dolog, hogy a gyulai múzeum megszerezte bemutatásra Ruszka László fotográfiáit, hogy fogalmunk lehessen: merre tart a világ fotóművészete, és mennyiben rokon a hazaival. Any- nyiban mindenképpen, hogy emberért való művészet mind a kettő. Sass Ervin
