Békés Megyei Népújság, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-01 / 78. szám

NÉPÚJSÁG 1988. április 1., péntek Vezetői ankét a SZÜV-nél Áttelepülők megyénkben „Hz én lelkem csak nyugalmat éhez” MAGAS, SZIKÁR FIATALEMBER, 30 ÉVES. ALL AZ AJTÓBAN MEGILLETÖDÖTTEN, KEZÉBEN ZÖLD FEDELŰ FOLYÓIRAT. ERDÉLYBŐL JÖTT, FIZIKA­TANÁR, DE VONZÓDIK AZ IRODALOMHOZ. DÚSA ÖDÖN ZSEBSZINHÄZÄBAN MONDOTT VERSEKET, PRÓZÁT. ARANY JÁNOST, MIHAI EMINESCUT, SZILAGYI DOMOKOST, VILLONT ÉS MARIU SORESCUT. NO ÉS BABITSOT! KÍVÜLRŐL MEGTANULTA A JÓNÁS KÖNYVÉT. HALKAN IDÉZI: „MI KÖZÖM NEKEM A VTLÄG BŰNEIHEZ? / AZ ÉN LELKEM CSAK NYUGALMAT ÉHEZ”. FEKETE SZAKÁLL, BAJUSZ, SZAJA SZÖGLETÉBEN KESERŰ MOSOLY. KINN EGYKEDVŰEN ZUHOG AZ ESŐ. BESZÉLGETÜNK. A Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat Békéscsabai Számítóköz­pontja rendezvénysorozatot indított, melynek keretében folyamatosan tájékoztatni kívánják a gazdasági veze­tőket a számítástechnika op­timális alkalmazásáról, leg­újabb ajánlataikról és a le­hetőségekről. A héten elő­ször megrendezett vezetői ankéten a számítóközpont munkájáról, az eredmények­ről, ügyfélkapcsolatokról, va­lamint a megye gazdálkodó szervezeteinek a számítógé­pes rendszerek iránti nyi­tottságáról, felikészültségé­ről Pénzes Sándor igazgató adott tájékoztatást, megem­lítve néhány gondolatot a jövő lehetőségeiről is. Darida Edit marketing- vezető a legújabb — szerviz és kereskedelem — szolgál­tatásaikat és az egységesen jól alkalmazható, referencia- helyekkel rendelkező szoft­verkínálatot ismertette. A szervezési és programozási Kelendő a kincstárjegy. A lakossági és vállalati pén­zek rövid távú lekötésére ki­bocsátott kincstárjegyekből 11 millió 820 ezer forint ér­tékűt adtak el az OTP me­gyei fiókjai az első héten, magánszemélyeknek. A költ­ségvetés hitelfedezetéül szolgáló értékpapírok már­cius 21-től vásárolhatók. Az OTP megyei tapasztalatai alapján a legkeresettebb a 9, utána a 3 és végül a 6 hónapos lejáratú értékpapír. A kincstárjegyet a bankok és takarékszövetkezetek is forgalmazzák. Kevés a vagyonnyilatko­zat. Március 31-én, azaz teg­nap lejárt a határidő, amed­dig önkéntes adóbevallást, vagyonnyilatkozatot tehettek az állampolgárok. Békés me­gyében mérsékelt érdeklődés mutatkozott, összesen 575- en, több mint 400-an az utolsó napon töltöttek ki va­gyonnyilatkozatot. Eszerint: nincs sok vagyonos ember a megyében, illetve erősebb a bizalmatlanság a vagyono­sokban, és a tájékozatlan­ság is szerepet játszhatott. Mindenesetre a vagyonosok­nak a vagyonnyilatkozat bi­zonyos védettséget adott vol­osztályvezető, Oláh József, a NOVELL-alapú helyi há­lózatok jelentőségéről, vala­mint a tervező-fejlesztő munkát támogató CAD— CAM alkalmazásokról tar­tott rövid előadást az ankét résztvevőinek. A programot követő kötetlen eszmecsere során többek érdeklődése kapcsán kiderült, hogy je­lenleg a SZÜV legsikere­sebb szoftverei — melyek megyén kívül is sízéles kör­ben, üzemszerűen működ­nek — a társadalombiztosí­tási számfejtő és ellenőrző programcsomag (72 referen­ciahellyel), és a folyószám­la-könyvelési rendszer ÁFA- elszámolással (59 referencia- hellyel). Elhangzott az is, hogy a számítástechnika al­kalmazása során a gép he­lyes kiválasztásánál minden esetben szigorú meghatáro­zó tényező maga a konkrét feladat. A számítóközpont és 3 lehetséges alkalmazók kö­zötti párbeszéd mindkét ol­dalról hasznosnak tekinthe­tő. na, tehát ők rosszul tették, hogy nem éltek a lehetőség­gel. A vagyonnyilatkozatok­hoz illetéktelen nem férhet hozzá, az ellenőrzés is csu­pán nyomós indok alapján tekinthet bele. Mezőhegyesi sikerek az ügetőn. Már javában ké­szülnek az idei szezonra a mezőhegyesi ménes ügetőlo­vai. A Mezőhegyesi Mező- gazdasági Kombinátban 1962 óta foglalkoznak üge­tőversenylovak tenyésztésé­vel. A lóállomány kitűnő genetikai adottságokkal ren­delkezik. Előrelátó, céltuda­tos tenyésztőmunkájuknak köszönhetők a sikerek. Ta­valy a mezőhegyesi ménes fölényét hozta a verseny­évad. Az elmúlt évben a 20 nagy versenyből kilencet nyertek meg, de sok értékes helyezést is szereztek a bu­dapesti ügetőpályán. A húsz nagy versenyen 99 díjat ad­tak ki, ebből 42-t (41,5 szá­zalék) a mezőhegyesiek kap­tak. Az elmúlt évben három rekordot értek el a mezőhe­gyesi ménes ügetőlovai. A kombinát ügetőversenyló­ágazata több mint 8 millió forint bevételhez jutott a kitűnő eredmények révén. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakán. a képviselők megszavazták azt a 300 mil­lió forintot, amelyet a ha­zánkban letelepedni szán­dékozó külföldi állampolgá­rok megsegítésére szánnak. Mindenki tudja: ez az ősz- szeg nem sok, hiszen az évi kö/ltség vetésnek mindössze 0,2 százaléka. Az itt lévő, zö­mében erdélyi magyar nem­zetiségű román állampolgá­roknak azonban 2-3 ezer fo­rint segély is megváltás le­het. További sorsuk alaku­lását, egzisztenciáját azon­ban aligha ez a pénz hatá­rozza meg. Mindezt saját maguknak kell megalapozni, megteremteni. Persze, ez at­tól is függ, hogy hányán kapnak letelepedési enge­délyt. Erről többféle szóbe­széd járja. A kormányszóvi­vő azt mondotta: 1985-től mintegy 12"ezer letelepedési kérelem érkezett a hatósá­gokhoz. Azóta eltelt néhány hónap. Először ezerről, ké­sőbb ennél jóval több átte­lepülőről szólt a fáma. Akárhogyan is van, minden­képpen el kell fogadnunk azt az álláspontot, amely hi­vatalosnak tekinthető. Nem ösztönözzük a tömeges átte­lepülési, de akik már itt vannak, azokon erkölcsi kö­telességünk segíteni. Erről beszélt legutóbb a belügy­miniszter-helyettes is. Meg­alakult az országos tárcakö­zi bizottság, a megyékben pedig a koordinációs bizott­ságok fogják össze, irányít­ják ezt a munkát. Segítenek a vállalatok, a tanácsok, a Vöröskereszt, az egyházak és természetesen az állampol­gárok. „Álltak kiszolgáltatottan” A téeszelnök az asztalra teszi a két kezét, némán néz maga elé. — Amikor ideállított ez a két emberke, komolyan mondom, elszomorodtam. Pedig nem vagyok érzelgős. A férj általános orvos, a fe­leség ápolónő. Letették a kis motyójukat, álltak, és néztek a semmibe. Teljesen kiszolgáltatottan. Otthagy­ták a szülőföldjüket, a szü­leiket, a rokonokat. Az or­vos áthozta valahogy a fény­másolt diplomáját, az asz- szonyka viszont csak szóban közölte, hogy érettségije van. Szegeden nem kaptak állást. Mi örültünk nekik, mert két éve nincs üzemor­vosunk. A tanács adott szol­gálati lakást. Berendeztük a szobát, vittünk tüzelőt, ta­karót, tévét. Váltig hajto­gatták, hogy az itteni első keresetükből mindent kifi­zetnek. Ugyan, lesz annak a kis pénznek ezer helye, ez a téesz ajándéka, mondtam, mire elmosolyodtak. Tibor ott áll a belgyógyá­szati osztály folyosóján. A kórház éli mindennapi éle­tét, ahol egyébként gyakori vendég a halál. Minden fe­hér körülöttünk. Az ágyaik, a lepedők, a falak, a köpe­nyek. — Valóban, egy bőröndöt és két szatyrot hoztunk ma­gunkkal — mondja az orvos. — De nem is nagyon volt ennél több holmink. Nagyon messzire helyeztek az egye­tem után, közel a szovjet határhoz, holott minden Er­délyhez kötött bennünket. Nyomorult hely volt. A szolgálati lakásban vaságy, komolyabb bútorok nélkül. A feleségem egy iskolában kapott állást. Ekkor hatá­roztuk el, hogy eljövünk. Si­került útlevelet szerezni, majd 400 lejjel a zsebünk­ben nekivágtunk. A szülé­ink nem is tudják, hogy el­jöttünk, legfeljebb sejtik. Az én édesanyám magyar, az apám román. A feleségem szülei székelyföldiek. Elő­ször rokonoknál laktunk Pesten, Szegeden, végül itt kötöttünk ki. Két hónapig a kórházban dolgoztam, majd elfoglalom az üzem­orvosi állást a téeszben, ha­vi 8 ezer forintért. A fele­ségem 3600 forintot kap ha­vonta az általános iskolá­ban, ahol napközis nevelő­ként alkalmazzák. „Soha többé nem megyünk vissza” Megyénkben március 14- <m alakult meg az áttelepül- tekkel foglalkozó koordiná­ciós bizottság, amelynek ve­zetője dr. Kertész Márton, a megyei tanács végrehajtó bizottságának a titkára. Részt vesz ebben a munká­ban a határőrség, a rendőr­főkapitányság, a párt, a népfront, a Vöröskereszt képviselője, az egyházügyi titkár és a megyei tanács illetékes oszályai. Az első ülésen elhangzott, hogy Bé­kés megyében 52 magyar anyanyelvű román állampol­gárnak adtak Ideiglenes tar­tózkodási engedélyt, a leg­többen kisha tárátlépő vei, kevesebben turistaútlevéllel érkeztek. Illegálisan 50-en lépték át a határt, ebből mindössze heten kaptak ideiglenes tartózkodási enge­délyt, akik Budapestre, illet­ve Veszprémbe mentek. Hangsúlyozták: az engedély nélküli határátlépők nagy része román anyanyelvű ál­lampolgár. Tapossuk a sarat a tsz- gépműhely udvarán. Attila 26 éves, gépészmérnök, feb­ruárban érkeztek Erdélyből az öccsével. Az oLajkályha mellé húzódik, megigazítja a szemüvegét és megszólal: — Spontán jött az elhatá­rozás, rövid idő alatt dön­töttünk, hogy soha többé * nem megyünk vissza. Igaz, a két feleség otthon ma­radt, ugyanis az öcsém is nős. Csak nekünk volt út­levelünk. Amikor elvégeztem az egyetemet, elküldték csaknem ezer kilométerre a családomtól. A feleségem­mel másfél, kéthónaponként találkoztam. A gépállomás az isten háta mögött volt, az asszony nem jöhetett utánam. Lemondtam a dip­lomáról, fel akartam csapni segédmunkásnak. Nem lehe­tett. Itt a téeszben jól ér­zem magam, tanulom a ma­gyar szakkifejezéseket, a 4500 forintos gyakornoki fi­zetésemmel is elégedett va­gyok. Ügy érzem, hogy be­fogadott bennünket a falu, mindössze egy emberrel ta­lálkoztam, aki azt kérdezte: miért jöttünk ide? Kibérel­tünk egy üres házat a köz­ségben, a rokonok adtak bú­tort, televíziót. A testvérem nem helyezkedett el, libát akar hizlalni. Reményke­dünk, hogy az asszonyok is nemsokára utánunk jöhet­nek. Van itt egy rendes ügy­véd, elküldtük a kérvényt az Elnöki Tanácsnak. „Bízunk a családegyesítésben” A megyei tanács munka­ügyi osztályán dr. Molnár Margit osztályvezető tájé­koztat : Egyelőre nincs gond az át­települők elhelyezkedésével. Szerencsére olyan emberek jönnek, akiknek jó szakmá­juk, hivatásuk van. A vál­lalatok, intézmények két kézzel kapnak utánuk. Van közöttük orvos, tanár, ápo­lónő, fodrász, laboráns, ker­tész, asztalos, hegesztő, la­katos, szövőnő, szakképzet- len szinte nem is akad. Magas, szikár fiatalember, 30 éves. Áll az ajtóban meg- illetődötten, kezében zöld fe­delű folyóirat. Erdélyből jött, fizikatanár, de vonzó­dik az irodalomhoz. Dúsa Ödön zsebszínházában mon­dott verseket, prózát. Arany Jánost, Mihai Eminescut, Szilágyi Domokost, Villont és Mariu Sorescut. No és Babitsot! Kívülről megtanul­ta a Jónás könyvét. Halkan idézi: „Mt közöm nekem a világ bűneihez? Az én lel­kem csak nyugalmat éhez." Fekete szakáll, bajusz, szá­ja szögletében keserű mo­soly. Kinn egykedvűen zu­hog az eső. Beszélgetünk. — Négy éve végeztem az egyetemen. Élénk irodalmi élet zajlott a nagyvárosban. Irodalmi estek, kísérleti színjátszás, zene. Készültünk Babits Mihály születésének 100. évfordulójára. Meghall­gattak, hümmögtek, betiltot­ták az előadást. Vége lett az egésznek. El kellett mennem Moldvába tanítani. Két évig voltam ott, havonta kétszer találkoztam a családommal. Albérletből albérletbe köl­töztem, pedig arrafelé jó emberek laknak, igyekeztek mindenben segíteni. Én vi­szont hivatásnak tekintettem a szakmát, de ilyen körül­mények között nem tudtam megvalósítani az elképzelé­semet. A feleségem többször átjött Magyarországra ál­lást keresni. Tudatosan ké­szültünk az áttelepülésre, be is adtuk hivatalosan a kér­vényt, de nem volt türelmem várni. Átjöttem. A két kis­lányom és az anyjuk ott maradt. A feleségem dolgo­zik, esti egyetemen tanul, ellátja a gyerekeket. Bízunk a családegyesítésben. Itt a középiskolai kollégiumban jól érzem magam, 5600 fo­rint az alapfizetésem. Gyö­keret szeretnék verni, meg­állapodni, Svédországot is kivertem a fejemből. „Nem is tudják, hogy merre vagyunk” Igen, sokakban él a re­mény a családegyesítésre. Ennek tudatában hagyják ott feleségüket, férjüket, gyerekeiket, szüléiket, bará­taikat. Tudok olyan házas­párról, akik egyik gyerekü­ket kinnhagyták a nagyma­mánál, a másikat az anyu­ka hozta a hasában. A nagy­mama átjött, sírva könyör- gött, hogy menjenek vissza, amikor a szülők hajthatat­lannak bizonyultak, követel­te. hogy a saját nevére írat­hassa a gyereket. Vita, ve­szekedés, családi tragédiák, illúziók, elvetélt álmok. Katalin és János másfél éve házasodtak össze a ha­tárhoz közel eső román vá­rosban/ Az asszony férfifod­rász, most negyedik hónapos terhes, az egyik textilüzem­ben adminisztrátorként dol­gozik, a férje szobafestő, de segédmunkásként helyezke­dett el. A közeli nagyköz­ségben laknak az ismerősük­nél. — Kishatárátlépővel gyak­ran átrándultunk a roko­nokhoz, ismerősökhöz — hajtja le a fejét Kati. — Biztattak, hogy jöjjünk nyu­godtan. Nem izgultunk a va­gyon miatt, ugyanis nem hagytunk olyasmit hátra, amit odaát elvehetnének. Még a szakmunkásbizonyít­ványokat sem mertük át­hozni. mert a határon, ha megtalálják, leszállítanak a vonatról, bevonják az út­levelünket. A férjem szülei nem is tudják, hogy merre vagyunk. Magyar nyelvű gimnáziumban végeztem, egyetemre szerettem volna menni, de a román nyelvű felvételin elvéreztem, semmi esélyem se volt. Mi lesz a gyerekkel? Megpróbálunk lakásra gyűjteni. Nagyon se­gítőkészek az emberek, meg is hatódtam emiatt. Csak az a baj, hogy addig nem kap­hatunk építési kölcsönt, míg nem leszünk magyar állam­polgárok. Az pedig nagyon hosszú időt vesz igénybe. „Mindig csak hitegettek” Hiba lenne, ha beléjük plántálnánk a gyors boldo­gulás reményét. Mindenek­előtt a lakásgondok megol­dása látszik a legkeményebb diónak. Bár vannak kijelölt átmeneti lakások, a falvak­ban, nagyközségekben szám­ba veszik az üresen álló házakat. A Vöröskereszt ado­mányokat, az 508—11468—0 számú csekkszámlára befi­zetett pénzt is elfogad, el­juttat a rászorulókhoz. Ugyanakkor le kell számolni azzal az illúzióval is, hogy innen könnyűszerrel át lehet ugrani Nyugatra. Ugyanis befogadó állam híján egye­lőre erre nincs lehetőség. Irénnel a kórház munka­ügyi osztályán találkozom. Vidáman, a 24 évesek derű­jével fogad. A nagynénjénél lakik, három testvérét és a szüleit hagyta a határ másik oldalán. — Érettségi után textil­gyárban dolgoztam, de min­dig a betegápolás volt a vá­gyam. Orvos nem lehettem, ápolónő sem, mert mindig csak hitegettek. Kimondtam, ami a szívemet nyomta ba­ráti társaságban és a mun­kahelyemen is. Ez nem vált az előnyömre. A valamikor nagy hírű, magyar nyelvű gimnáziumban már csak egyetlen magyar osztály van, az öcsém oda jár. Szeretek itt élni, dolgozni. Szeptem­berben beiratkozom a nő­vérképzőbe, megígérték, hogy nemsokára a szállón lakhatok. Ennyi nekem egye­lőre elég. A legfrissebb adatok sze­rint Békés megyében több mint száz munkavállalási engedélyt adtak ki magyar nyelvű román állampolgá­roknak, közülük 78-an taná­csi gyorssegélyt kaptak. Seres Sándor Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy üzemigazgatóságunk. valamint békéscsabai kirendeltségünk telefonszáma 1988. április 1-jétől megváltozik. A megszűnő telefonszámok: ü zemigazgatóság Békéscsaba, Tanácsköztársaság u. 46. Tel.: 23-777 Békéscsabai Kirendeltség Gábor Aron u. 1. Tel.: 24-777 A számváltozás után mindkét üzemegységünk a 22-544 hívószámmal hívható. Felhívjuk a figyelmet, hogy a lakossági hibabejelentő száma változatlanul 22-400. Démász Békéscsabai Üzemigazgatóság — ----------------------------------------' A Gyulai Vízművek FELVESZ gépírni tűdé adminisztrátort és könyvelőt középfokú szakirányú végzettséggel. Jelentkezni lehet a vállalat számviteli osztályvezetőjénél.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom