Békés Megyei Népújság, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-27 / 99. szám
1988. április 27., szerda „Szellők szárnyán”... de hová? Huszka-operett a színházban Nekik tapsoltunk: Iga/. Tünde Clarissc és Beratin Gábor Frédi szerepében Nem könnyű az élet, sóhajt fel g kritikus a színház Lili bárónő előadása után, s hozzáteszi még azt az általában mindig igaz népi mondást is. hogy: ..Szegény embert még az ág is húzza". Nos, ezúttal a színház volt a „szegény ember", ahová megérkezett Malomszegi Lili bárónő, az ő muzsikájával és stábjával, hogy eljátssza nekünk Huszka Jenő úr operettjét. Igaz, hogy már a függöny felmenetele előtt azt hittük, tréfát űznek velünk, hiszen a zenekari árok egyik fele üresen maradt, színházi pletyka szerint a zenekar másik felének már nem jutott a bruttósításból . . . Maradt tehát egy szál zongora meg (ha rosszul számoltam sem tévedek csak egyet) hat zenész, hogy Huszka „nagyoperettjéhez" muzsikát szolgáltassanak. Hiába ült a zongoránál a kitűnő Her- bály András, ez a zenekar a dali-időket idézte, még látványban is. hogy íme. ilyen szegények vagyunk, a zenekar másik fele elment kapálni. A nyitány tehát lement úgy-ahogy, szerényen hangerőben és hangulatbevezetésben. aztán felment a függöny. Elhelyezkedtünk a változatlanul kényelmetlen zsöllyékben. és vártuk a csodát. Kevés csoda történt, sajnos. Vagy inkább az volt a csoda, hogy minden különösebb baj nélkül lement a három felvonás, és a különösen zaklatott. szereplők sem követtek el olyan szarvashibát, ami már kínos lett volna. így is kínos •volt a zenekar és az énekesek néha egészen feltűnő „különjátéka", és azok a pillanatok, amikor nem lehetett. tudni, hogy színházban vagyunk-e vagy műkedvelő produkción, ahol a „ki hol áll és miért" is nyílt- színi gabalyodást okozhat. Persze, az a népi mondás is igaz ám, hogy „nem eszik forrón a kását", mert hiába volt minden balkezesség, néhány szereplő tehetsége, színészi képessége legyőzte azokat, és egy-két igazi taps is felcsattant olykor. Ez azonban kevés volt az általános sikerhez, kevés ahhoz, hogy egy színi évad emlékezetes zenés bemutatóval záruljon, mintegy feledtetve az évad gyengéit, amelyekben ezúttal bizony nem volt hiány. Valami nagy bicsak- lás történt ebben a mi kedvelt színházunkban, és ez nyilván valahol ott kezdődött. amikor a vidéki (mert azért van ilyen, valljuk be!) színházi élet egyik igen erős. jó. sőt kitűnő színészekből álló társulata először esett szét és távozott Békéscsabáról 12 társulati tág. Azt hittük, sikerül megfogni a lefelé csúszást, nos, a legjobb szándékok bevetése is kevés volt eddig ahhoz. hogy ez a színház kibírja újabb 10 színész távozását, még akkor is. ha bizonyos vezetői váltások „új játszótársakat" akarnak hozni Békéscsabára. A lehetőséget azonban meg kell adnunk, hátha sikerül! Mindenesetre van honnan felfelé kapaszkodni, mert hiába volt nagy siker az Egerek és emberek, ez a Lili bárónő az utóbbi évek legjobban felejthető produkciói közé tartozik. Tehát a Lili bárónő, mely (valamikor) 1919-ben frenetikus sikert hozott Huszka Jenőnek, aki mögött akkorra már ott volt a Bob herceg, a Gül baba tökéletes sikere is. A választás tehát nem rossz, csak éppen az az érthetetlen, hogy miért nem lett ebből az előadásból olyan előadás, melyhez minden lehetőség adva volt (remek zene, érdekes- izgalmas librettó): csak meg kellett volna toldani ötletgazdag rendezéssel, jó táncokkal, jó alakításokkal. Nem kettővel-hárommal, mint itt, hanem valamennyi szereplőtől azt várva, hogy lubickol majd a játék örömében és tehetsége színét- virágát adja hozzá. Hát se szín, se virág, csak néha felvillanva és alig nyiladozva. Ilyenkor adódik az a helyzet, amikor a kellemes és tűzrőlpattant szubrett (igaz Tünde) és a néha ugyan túlzó, de mégis, minden mozdulatában pompás partnere (Beratin Gábor) is el-elfá- rad a végére, amikor pedig a nagy finálé, meg minden a mennybe röpíthetné az előadást. Huszka Jenő meg is jelölte az oda vezető utat. mi több, „Szellők szárnyán" repülhettünk volna a romantika kék egébe (majd felébredünk az előadás után), de hát kevés volt a muníció, az akarat, a jókedv; a közös, nagy játék is kevés volt, és a szegényesen árválkodó zenekarocska is mintha előrevetítené valami hihetetlennek az előzetesét: lehet, hogy jövőre magnózenére csinálunk operettet? (Olcsóbb lenne, kétségtelen, azért én még akkor is oz egy szál zongorára szavaznék.) Most azt is fel kell vállalnom, hogy „már megint”. Nem „megint”. „Még". Ha pedig manapság sokan hangoztatják is a művészetek alkonyát, ne higgyük el! Azt se, hogy színházból ilyen színvonal is elég, és azt se higgyük el, hogy mi a „vidék vidéke” vagyunk. Egyik sem igaz! Ebből a balul sikerült operettelőadásbó] se vonjunk le messzemenő következtetést művészeinkről. Lehet, hogy nem bennük van a hiba, a színház mindinkább kemény (kegyetlen?) világgá változik. Lét és másféle bizonytalanságok helyévé, felfokozottabban, mint akárhol másutt. Ahol szerződések döntik el a következő év életkörülményeit, lehetőségeit, ott könnyen siklanak rossz vágányra a dolgok. És ha egy színész munkabizonytalanságban él. el sem lehet várni tőle, hogy estéről estére lelkét-te- hetségét vigye a színpadra. Talán jobb lett volna, ha Malomszegi báró úr Lilikéje be sem kopogtat ide, hozzánk. Pedig „oly édes az élet, oly szép a világ” énekelte szerelmesen. Még akkor is, ha azért nem is olyan édes és szép. De hát kell, hogy így legyen! Mert egy másik színházi Mester. Heltai Jenő úr is elmondta egy helyütt, hogy „az élet szép”, és azt is, hogy ezt nem kell magyarázni. Lesz ez még jobban is, reméljük! És igazi vastaps, egy-egy előadás után. Mint volt jó pár hete, amikor a Steinbeck-darabban ünnepeltük Hodu Józsefet. És búcsúztunk tőle, ugyanakkor. Tőle is. Sass Ervin Az a bizonyos finálé, amikor mindenki megtalálja a párját... Még az idős hölgy, Illésházy grófnő is: Dénes Piroska Fotó: Gál Edit Sárréti Tej Közös Vállalat, Szeghalom Munkahelyi művelődés Szokásomhoz híven, ahogy beléptem a vállalat udvarába, körülnéztem. A környezet tiszta, gondozott, a kulturáltság jelei mindenütt. Itt már baj nem lehet, mondtam magamban, s nem csalódtam. A vállalat közművelődési bizottságának elnökével és titkárával — Kerekes Sándor kereskedelmi igazgatóhelyettessel és Varnyú József személyzeti vezetővel — ültünk le, hogy a munkahelyi művelődés eredményeiről és gondjairól bezsélgessünk ... A régi szép időknek vége, mikor a munkásbrigádok megyei versenyén brigádjuk hozta el a pálmát, mikor a helyi művelődési központ rendezvényeire garmadával vették a jegyeket. . . Ma már meggondoltabban, célratörőbben foglalkoznak a munkásművelődéssel. Mert az az idő már lejárt, mikor az emberek szabad idejüket korlátlanul a művelődésre fordították. (Lehet, hogy nem is volt ilyen ideális helyzet soha? Hiszen nem egyszer csak elvitték a jegyeket, aztán hogy elmentek-e az adott rendezvényre, annak a népművelők a megmondhatói.) Hogy mi a helyzet ma? Érzésem szerint semmivel nem rosszabb, mint régebben volt, csak másabb. Megváltoztak a körülmények, a gazdasági elvárások, s a közművelődés lehetőségei is. Varnyú József erről így beszélt: — Ma már csak arra az előadásra veszünk jegyeket, melyekre igény van. És természetesen csak annyit vásárlunk, amennyire szükség van. Tudtuk, szeretnek dolgozóink kirándulni. Vettünk hát egy autóbuszt, azóta visszük őket hazánk legkülönbözőbb tájaira. Máskor színházlátogatásra invitáljuk őket, a nyári szabadtéri játékok idején. Jó lehetőség egy ilyen vállalati kirándulás arra is, hogy szakmailag továbbképezzük dolgozóinkat. Hogy hogyan? Ha például Pestre, Veszprémbe, Pécsre visz az utunk, természetes, hogy ellátogatunk az ottani testvérvállalatokhoz. így lehetőséget biztosítunk a tapasztalatcserére is. — És ha már a szakmai továbbképzésnél tartunk — veszi át a szót Kerekes Sándor —, dolgozóink mintegy 14 százaléka vesz részt valamilyen alap-, közép, vagy felsőszintű oktatáson. És akkor még nem beszéltem a politikai oktatásról, a Kresz-vetélkedőkről és a TIT-előadásokról ... Fontos — különösen egy ilyen üzemben, ahol a higiénia jelentős szerepet játszik —, hogy kulturált emberek járjanak ide dolgozni. Ha ide állna a kapuba munka után, bizony nem mondaná meg, hogy ki jön az irodából, és ki az üzemből ... És egyáltalán. Tapasztalatból tudom, hogy a kulturált ember könnyebben végrehajtja a mindenkori feladatokat, mint a kultúrálatlan. Dolgozzon akármilyen területen, ez mindenütt igaz. Mert ez is a munkahelyi művelődés kérdésköréhez tartozik, csakúgy, mint az, hogy ki, mennyire ismeri és tartja be az együttélés szabályait otthon, s itt a munkahelyén egyaránt... A régi szép időknek vége, mondták némi nosztalgiával a közművelődési bizottság vezetői. Valóban vége lenne? Vagy a munkahelyi művelődés tágabb felfogásával egy újabb, eredményesebb hőskor kezdődik? A. Gyermekversek — akár felnőtteknek is Ma, a kábeltelevíziózás és aZ elektronikus játékok, a videó, a képregények és a diszkó korában talán még jobban szükség van a gyermekversekre, mint ezelőtt. Mert a műszaki és a gazdasági fejlődés úgy alakítja körülöttünk a világot, hogy a könyv szerepe, lehetősége, hatása ránk — és ugyanígy a gyerekekre — látszólag csökken, de a felelősség, az írástudó felelőssége valójában inkább nő. Meg aztán az ilyen rohanó élettempó nem kedvez kifejezetten az emberi szónak, s könnyen előfordulhat, hogy leszokunk arról, ami pedig nagyon fontos éppen a kisgyermekek fejlődése, élete szempontjából: arról, hogy beszélgessünk, mesét mondjunk, verseket olvassunk. „Az életemet adtam a gyerekeknek — írta Mucsi József egy levelében —, és az ember annyit ér, ameny- nyit használ. Most már. hogy nem tanítok, mégis használni akartam. Verseket írtam nekik. A kertem fáiról, madarairól, az utcánkról, gyermek barátaimról. Akik annyi mindent szeretnének! Szeretnének űrhajóba ülni, felruccanni a Tej- útra, vagy éppen nagy-nagy fagyigömbnek látni a Holdat! Akárcsak én, amikor gyerek voltam." Tanító volt, jól ismerte a gyerekeket, az embereket, a tompapusztai diófákat, a gerlai erdőt, a tulipánokat. a nefelejcseket, s egyáltalán a természet és az évszakok csodáit. Együtt élt a vadgesztenye vagy a szőlő- fűrt illatával, a tücsök nótájával, a kukac dalával; verseiben a sárgarigó, a kékcinke, a fecske főszereplő. igazi jóbarát. Színek, illatok, vidámság, könnyedség — ez jellemzi a természet szeretetéből fakadó verseket, s még valami: az egyszerűség. ELHISZI EZT VALAKI? Andi mindig nagyot mond. Azt állítja, hogy a hold óriási gömbfagyi. Elhiszi ezt valaki? Ez a vers, de ugyanígy a Mit sütsz, kis Kató?, a Miért tarka az égbolt?, vagy a Nagyot mondok című, kedves költemények azért tetszenek nekem, a felnőtt olvasónak különösen, mert át- küt rajtuk a kisgyermek csodálkozó szeme, összetéveszthetetlen tekintete. Hallom ezekből a sorokból azokat a jellemző kérdéseket, amelyek sosem fogynak el. Miért tarka az égbolt? A Hold gömb fagyi? Honnan fúj a szél? És hová mennek a felhők? Mit csinál a templom- torony? A szél tud kopogni az ablakon? Dalok arról, milyen jó is volna taligán az űrbe kirándulni, a Tejútra. vagy az üveghegy csúcsára; világot látni, újat felfedezni, de azután mindig-min- dig hazatérni. „Mikor a nap kel, kék köddé válni, sebes-nyargalva hazavágtázni, átölelni az otthon levőket, s megtanítani örülni őket.” A tanító megtanította gyermekeit sok mindenre, az iskolában hosszú éveken keresztül ismereteket, tudást kaptak tőle. Ami a költő célja a Tompapusztán nyaral a nyár című kötet verseivel. az sem kevés: „megtanítani örülni” a kis Olvasókat. Ha ez a válogatás eljut címzettjeihez, a tanítóköltő álma — halála után sajnos, de — megvalósul. S ezzel a gyerekek gazdagodnak igazán. Niedzielsky Katalin Értesítjük Békéscsaba Bezerédi, Pulszki, Vörösmarty, Munkás, Vandháti, Sikonyi, Móricz Zs., Május 1., Nagyváradi, Kálvin, Ligeti, Nádas sor, Ady Endre, Csíki, Berényi utca, Mezőmegyer lakosait és intézményeit, hogy vállalatunk HALÖZAT-KARBANTARTÁSI MUNKÁT végez, emiatt 1988. április 30-án 7.00—19.00 óráig a fent említett körzetben gäzszolgAltatäsi szünet lesz, a gAzszolgältatAs szünetel A fenti munkálatok idejére fogyasztóink szíves megértését kérjük Dégáz Békéscsabai üzemegység Békéscsaba, Kétegyházi út 4. ez.
