Békés Megyei Népújság, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-23 / 96. szám

1988. április 23., szombat Hangversenyek megyénkben Szombat Holnap, április 24-én ne­vezetes dátumot köszön­tünk. A hagyományok sze­rint a legeltetés kezdete Szent György napja. Ekkor hajtják ki először a nyá­jat és a gulyát. Sajnos, lassan már oda jutunk, hogy nem lesz mit kihajta­ni, mivel az utóbbi évek­ben jelentősen csökkent az ország juhállománya. In­tézkedéseket hoztak ugyan a tenyésztői kedv növelé­sére, ám ezek csak rész­ben jelentettek megoldást, örvendetes ugyanakkor, hogy szükebb hazánkban, Békés megyében tavaly megállt a juhállomány csökkenése. Az idén mér­sékelték a gyapjú felvá­sárlási árát. mindez za­vart keltett a juhtartók kö­rében. Nehezen érthető, hogy azt az ágazatot, amely je­lentős devizához juttatja az országot, miért nem le­het megfelelő szabályozás­sal kedvezőbb helyzetbe hozni. Ha sikerülne átfogó megoldást találni a juhte­nyésztés felvirágoztatására, bizonyára elégedettek len­nének a juhászok is, akik György-napkor megünnep- lik a kihajtást. v. I. — BÉKÉSCSABÁN a TIT székházában rendezik meg ma. szombaton délelőtt 9 órától az általános iskolák 3. és 4. osztályos kis mate­matikusok megyei versenyét. Az a 41 tanuló vesz részt a versenyen, akik a Kis Mate­matikusok Baráti Köre he­lyi versenyein szerepeltek a legjobban. — IZEK VERSENYE. Ez­zel a címmel hirdetett a Ké­pes Újság a Magyar Szaká­csok és Cukrászok Szövetsé­gével közösen receptver­senyt. A beküldött leírások közül a legtöbb szavazatot — s így az 5 ezer forintos díjat — Fási Adám (Gyula, Aranykereszt vendéglő) kapta Sertéskaraj Aranyke­reszt módra sült burgonyá­val című receptjéért. Az Országos Filharmónia három hangversenyt rendez a hét elején megyénkben. Békéscsabán hétfőn este fél 8-tól a Jókai Színházban a Budapesti MÁV-szimfoni­kusakat hallhatja a zene­kedvelő közönség. Vezényel Mark Gorenstein (képün­kön). A műsorban — me­lyen közreműködik Kiss András hegedűművész----­B rahms D-dúr hegedűverse­nye és Mahler V. szimfóniá­ja hangzik el. Ugyancsak hétfőn, este 7 órakor kezdődik az oroshá­zi Petőfi Művelődési Köz­pontban a Szegedi Szimfoni­kus Zenekar hangversenye, Oberfrank Géza vezényleté­vel. Beethoven III. (Eroica) szimfóniáját, Mendelssohn e-moll hegedűversenyét és Csajkovszkij Rómeó és Jú­Román diákláborok 'A már hagyományos népraj­zi és olvasótábor mellett a Ma­gyarországi Románok Demok­ratikus Szövetsége az idén nép­zenei tábort is szervez a fiata­loknak. Az első alkalommal megnyíló gyulai román népze­nei táborba — amely a gyulai román kollégiumban lesz júli­usban — olyan nemzetiségi diá­kokat várnak a szervezők, akik hangszeren játszanak, illetve ze­neiskolába járnak. Június derekán (12-től 21-ig) működik majd Gyulán a román diákok olvasótábora; résztvevői az országos nemzetiségi olvasó­mozgalmi és szépkiejtési vetél­kedők nyertesei. A harminc ál­talános iskolás tanuló anya­lia nyitányfantáziáját hall­hatja a közönség. Közremű­ködik Bálint Mária hegedű- művész. Gyulán az Országos Fil­harmónia idei 4. bérleti hangversenyé kedden este 7 órakor kezdődik az Erkel Ferenc Művelődési Központ­ban. Ezúttal a Békéscsabai Szimfonikus Zenekar lép do­bogóra, Gál Tamás vezény­letével. Közreműködik Olasz Margit hárfa- és Matuz Ist­ván fuvolaművész. A hangversenyen Weber A bűvös vadász (nyitány). Mozart Versenymű fuvolára és hárfára, valamint Bee­thoven VII. (A-dúr) szimfó­niájának dallamai csendül­nek fel. Az orosházi és a gyulai hangversenyen Pándi Ma­rianne ismerteti a műsort. nyelvi és román szépirodalmi ismereteit mélyítheti el. A szin­tén nagy hagyományú, és évről évre más településen tevékeny­kedő néprajzi tábornak az idén a bihari Pocsaj ad otthont. A Hajdú-Bihar megyei faluban huszonöt középiskolás és főis­kolás nemzetiségi fiatal hivatá­sos néprajzosok irányításával ismerkedik a népismereti kuta­tás alapjaival, a falu román ha­gyományaival, s gyűjti a po- csaji románok tárgyi és szelle­mi néprajzát. A Magyarországi Románok Demokratikus Szö­vetsége, valamint a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum által közösen szerveződő pocsaji tá­borozás július első két hetében lesz. 1 Etlapozó ) | Büfék, falatozók, éttermek í Tótkomlóson Mint ismeretes, hétről hétre ellátogatunk egy-egy étterembe, s az ott-tapasz- taltakat közreadjuk, hogy átfogó és részletes képet fessünk arról, mit kínál a megyei — illetve eseten­ként a megyehatáron túli — vendéglátás. A Komló étteremről és a vasúti kisvendéglőről már írtunk lapunkban, így gon­doltam. felkutatok egy harmadik helyet a községben, ahol éhemet tudnám csilla­pítani. „ ,, Egyik ismerősöm a buszmegálló épületében levő büfét javasolta, am az zárva volt. Majdnem szemben vele egy „Falatozó” található, bár kívülről inkább egy ti­pikus falusi kocsmához hasonlít. Amint beléptem, kiderült, nemcsak hasonlít hozzá, hanem az is. (Talán nem ártana elgondolkodni, nem kellene-e valamilyen — a jel­legét jobban kifejező — új névvel felruházni ezt az üzletet.) Tótkomlós szélén hatalmas forgalmat bonyolít le a Faház büfé. Hétköznap dél­után 4 órára járt az idő, de zsúfolásig tele volt — legfőképp munkaruhás-italozó, biliárdozó emberekkel. Étkezni itt sem lehetett, bár a helyiséget töményen megtöltő cigarettafüsttői és az őrült hangzavartól — attól tartok — az étvágyam sem lett vol­na az igazi. Gondoltam egyet és elmentem a közeli Nagykopáncsra. Azt hittem, ott már végre megvacsorázhatom valahol. Amikor a bekötőút egy elágazáshoz ért — ahol egy iskola és két ház állt —, megkérdeztem, merre találom a falu központját. El­mondtak, hogy pontosan ott vagyunk. Nem volt mit tenni, visszamentem Tótkomlós­ra és betértem a Komló étterembe. Nagy feltűnést keltettem, mert a hatalmas helyiségben egy árva lélek sem tar­tózkodott. Ennek ellenére elég sok időbe telt, amíg a négy beszélgető pincér egymás között eldöntötte, hogy melyikőjük vegye fel a rendelést. Az étlapon a jól megszo­kott, mindenütt kapható ételek voltak. A felszolgáló javaslatára gombás sertéssze­letet kértem. Amíg a vacsorára vártam, volt időm körülnézni. A kék, illetve piros kockás abroszokkal leterített asztalok katonás sorban állnak. A fából készült bár­pult modernebb kivitelezésű, tetejét több színes diszkólámpa díszíti. Ez azonban nem változtat azon, hogy a helyiségnek semmi hangulata sincs, olyan mint egy nagy hodá'y. Közben megérkezett a vacsorám. Hatalmas borda terült el a tányéromon, s nem fukarkodtak a burgonyával sem. A hús omlós volt, s a sült krumpli is ízletes. Az ételhez jólesett a két üveg Coca Cola. A fizetéskor sem panaszkodhattam, vi­szonylag olcsón — 96 forintot fizettem — megúsztam. Mivel az útlapon nem szere­peltek az italok árai, ezért elkértem az itallapot. Akkor derült ki, hogy a 6 forintos üdítőért nekem 7 forintot számolt a pincér. — Elnézését kérem, nagyon siettem, ezért számolhattam el! — mentegetőzött. Mindenkinek joga van tévedni, csak azon csodálkozom, hogy miért rohant any- nyira, hiszen rajtam kívül egy árva lélek sem tartózkodott az étteremben. Ha már végigjártam a község büféit, éttermeit, gondoltam elmegyek a vasúti kisvendéglőbe is. Miután beléptem a terembe és átböngésztem az étlapot, akkor sajnáltam csak igazán, hogy nem itt vacsoráztam. Sokkal hangulatosabb, kelleme­sebb a környezet, s a kínálat is összehasonlíthatatlanul nagyobb volt. Voltak spe­cialitásaik — például Bakter-tál — és többféle halétel közül is választhattam volna. Mivel nem vagyok bélpoklos — fél órán belül nem tudok 2 adag ételt elfogyasztani —, fájó szívvel, de kénytelen voltam a vendéglőből eljönni. — bundula — Vonalban leszünk Immár hagyománnyá vált, telefonos szolgáltatótevékeny­ségünkkel legközelebb április 25-én, hétfőn — 14 órától 19 óráig — jelentkezünk Békéscsabán a Népújság Szerkesztő­ségében. A 27-844-es telefonszámon, ezenkívül személyesen vagy levélben várjuk olvasóink kérdéseit, észrevételeit a személy- és teherszállítási ügyekben, beleértve a helyi és távolsági autóbusz-közlekedéssel kapcsolatos felvetéseiket is. A válaszokat a Körös Volán képviselői adják meg, a leg- közérdekűbb kérdésekre adott válaszokat pedig lapunk má­jus 3-i, keddi számában tesszük közzé. MHSZ-vetélkedősorozat Békésen A .Szocialista hazánkért” honvédelmi vetélkedősoro­zat a békési városi vezető­ségnél befejeződött. Az ak­ció egy rejtvényújsággal in­dult, melyből Békésen 1658 kelt el. Az alapszintű isko­lai és klubvetélkedőkre de­cember és március között került sor. A szellemi és ügyességi feladatok megol­dásában alapszinten 2022-en vettek részt, és ezt mint­egy 100 közreműködő segí­tette, s 440 néző tekintette meg. A sikerért legtöbbet a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskolában, a Fehér Lajos Mezőgazdasági Szakközépis­kola és Szakmunkásképző Intézetben, valamint a bé­kési kosárgyárban tettek. Az alap- és városi szintű versenyek anyagának ösz- szeállítása igen változatos volt. A kérdések átfogták az 1848—49-es szabadságharc, az ezt követő függetlenségi törekvések, az 1918—19-es évek. a II. világháború és az azóta eltelt időszak főbb eseményeit. Az ügyességi játékok fizi­kai igénybevételt, technikai jártasságot és készséget fej­lesztő feladatok voltak. Végül is a három városi szintű küzdelemben (általá­nos iskolai, középiskolai és felnőtt) 104 versenyző, 26 közreműködő és mintegy 80 néző vett részt. összességében úgv érté­kelhető, hogy a „Szocialista hazánkért” honvédelmi ve­télkedő elérte célját, mert sok lehetőség nyílt az isme­retek bővítésére is. A me­gyei elődöntőn, amelyre má­jus 8-án kerül sor Szeg­halmon, az alábbi intézmé­nyek csapata képviseli a békésieket: Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Fehér La­jos Mezőgazdasági Szakkö- zépisk. és Szakmunkásképző Intézet, Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola MHSZ lö­vész tömegsport- (felnőtt) szakosztály. Drienszky Márton városi titkár Békés megye a szegedi rádióban Az Alföldi Tükör című szombat reggeli műsor az országos pártértekezletet elő­készítő megyei pártbizottsá­gi ülésekkel foglalkozik. Ez­zel kapcsolatban többek között elhangzik egy beszél­getés Sonkoly Jánossal, Szarvas város pártbizottsá- ) gának első titkárával. A ri- ( porter Cseh Éva. Az Anyanyelven című * nemzetiségi adás román nyel- ' vű félórájában a nyelvtanu­lás sajátos kérdéseiről be­szélgetnek olyan környezet­ben (Battonya, Elek, Két­— ) egyháza) élő Békés megyei nemzetiségiekkel, akik két- három nyelvet tanultak a szülői házban. A szlovák regionális mű­sorban, vasárnap reggel fél 9-től egy beszélgetés hangzik el a békéscsabai szlovák tannyelvű általános iskola és gimnázium igazgatójával. ..Hogyan tegyük vonzóvá iskoláinkat?” címmel. A vasárnap 9-kor kezdődő Élő szó összeállításban tu­dósítás hangzik el az MSZMP Békés Megyei Bizottságának szombati üléséről. I j Közlekedj még okosabban! Í A tavalyi sikereken felbuzdul­va a Békéscsabai Városi Ta- ( nács Frankel Leó KlSZ-alap- I szervezete ma délelőtt kilenc S órától közlekedési vetélkedőt szervez az alapszervezeteknek a városi tanács épületében. A há- ( rom fős csapatok a vetélkedő ) elméleti részében teszteket ol- ( danak meg, a gyakorlati rész- i ben segédmotoros ügyességi fel- í adatok várnak rájuk, majd sze- l mélygépkocsival a forgalomban bizonyítják tudásukat. A ver­senyzők felkészültségét, az ATI munkatársa, mint vizsgabiztos értékeli. Az első helyezett csapat há­rom tagja között plusz felada­tokkal döntik el az egyéni sor­rendet. Az első díj Romét típu­sú segédmotor lesz, a második és harmadik pedig egy-egy fél­verseny kerékpárt kap. A többi résztvevő értékes tárgynyeremé­nyeket vihet haza. Anyakönyvi hírek ( BÉKÉSCSABA . Házasságkötések: I Maczák Katalin és Marton Já­nos, Vidovenyecz Andrea és Kő- saéli Péter, Kürti Éva és Szakái Károly, Kucsara Ilona és Bor­bély István, Vágvölgyi Erika i Krisztina és Goron Ottó, Vin- j cellér Katalin és Erzsiák Pál, i Sankó Anikó és Andó Zoltán, ) Békési Éva (Doboz) és Farkas ( László (Békéscsaba), Garai Er- \ zsébet (Mezőberény) és Bo- ! bály György (Mezőberény), l Braun Zsuzsanna (Mezőberény) ) és Tóth László (Mezőberény), ( Zolnai Mária (Mezőberény) és \ Szabados László (Murony), Fü- í löp Ilona (Mezőberény) és Bon- \ dár Lajos (Békéscsaba), Garzó Judit (Mezőberény) és Berecz- ( ki Mihály András (Mezőbe- ) rény), Dézsi Anikó Erzsébet / (Doboz) és Dandé István (Do- V boz). ^ Születések: ) Miklián Mátyás és Szelezsán / Mária leánya Anikó, Lovas Jó- \ zsef és Nyerlucz Ilona leánya l Erika, Varga István és Lukács Irén leánya Beáta, Szőke-Kiss i László és Csütörtöki Judit Gab­riella fia Márton, Szilágyi Ti- , bor és Tóth Erzsébet fia Tibor, Katona Árpád és Gyenge Erzsé­bet Irén leánya Tünde Ildikó, Papp Zsoít Sándor és Bordás Andrea Anna fia Adám, Csar- nai László és Kürti Éva fia László, Kiripóczki László Sán­dor és Bodor Julianna Magdolna fia Attila, Ancsin Mihály László és Kiss Irma leánya Nó­ra, Székely Imre András és Fülöp Eszter Erzsébet fia Ro­land, Marhás Zsigmond és Fa­zekas Erzsébet leánya Nikolett Erzsébet (Vésztő). Halálesetek: Zahorán Pál, Kocziha György- né Mengyán Judit, Bogdanov Szilárdné Gyeraj Zsófia, Okos János, Rohoska János, Pagyoga Istvánná Máté Anna, Sipos Im­re, Paulik Pálné Sipos Margit, Sipaki István, Vozár Pálné Kru- zsicz Ilona, Miskolczi Pál, Nyerges Pálné Angyal Margit, Bak Mihályné Tóth Róza (Vész­tő), Petrás Mihályné Markovics Judit (Csabacsüd), Nagy Imre (Köröstarcsa), id. Boldis János (Mezőberény), Balázs Antal (Csorvás), Gál Sándorné Vámos Lídia (Köröstarcsa), Török Im- réné Baksa Margit (Köröstar­csa), dr. Gárgyán Imréné Szabó Magdolna (Mezőberény), Ta­kács Mihályné Janivics Margit (Mezőberény), Toman Jánosné Sáli Judit (Mezőberény), Tóth Pál (Békés), Mihálka Imréné Czira Róza (Békés), Szilágyi Mihályné Deák Róza (Kétsop- rony), Szántó István (Békés), Oláh János (Telekgerendás). hírek MA: BÉLA NAPJA A Nap kél 5.41 — nyugszik 19.44 órakor A Hold kél 10.36 — nyugszik 2.28 órakor HOLNAP: GYÖRGY NAPJA A Nap kél 5.39 — nyugszik 19.46 órakor A Hold kél 11.46 — nyugszik 2.57 órakor ÉVFORDULÓ Huszonöt éve halt meg Fe­jős Pál (1898—1963) ma­gyar származású amerikai filmrendező. * * * Hetvenöt éve született Jé- kely Zoltán (1913—1982) költő, a Nyugat úgynevezett harmadik nemzedékének is­mert tagja, Áprily Lajos költő fia. IDŰiÓRflS Az évszaknak megfelelő, vál­tozóan felhős, enyhe tavaszi idő volt pénteken megyénkben. A hajnali pára megszűnése után a nappali gomolyfelhő-képződés, majd felhőátvonulások, s egy­két helyen előforduló futó zápo­rok jelezték, hogy változás előtt áll időjárásunk, de péntek dél­után még megyeszerte 18-20 C-fokot mutattak a hőmérők — adta a tájékoztatást a Békés­csabai Meteorológiai Állomás ügyeletese, Zsíros György. Várható időjárás az ország te­rületére ma estig: észak felől mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar. Többnyire erősen fel­hős lesz az ég, ismétlődő esővel, a hegyekben esetleg hózáporral. Az északi szél megerősödik, he­lyenként viharossá fokozódik. Erős lehűlés várható. A legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 4, 9 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9, 14 fok között alakul. Elhunyt Galsai Pongrác Galsai Pongrác József At- tila-díjas író, a Grimasz cí­mű lap főszerkesztője, a Nők Lapja főmunkátársa életé­nek 61. évében váratlanul elhunyt. Temetéséről ké­sőbb intézkednek. — SZABÓ DEZSÖ-ESTET rendez Orosházán a városi könyvtárban a Darvas Jó­zsef Társaság április 25-én 18 órai kezdettel. A rendez­vényen közreműködik Tom­pa László előadóművész. — OROSHÁZÁN, az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. — mint arról tegnapi szá­munkban hírt adtunk — sor­solást tartott azok között, akik korábban vásároltak a városi tanács kötvényeiből. A számí­tógépes sorsolás eredményekép­pen a gyopárosi telkeket a 10 ezer (Forintos kötvény tulajdo­nosai közül Rácz László (000392), az 50 ezer forintos kötvény tu­lajdonosai közül pedig Szántai Józsefné (000594) nyerték. A nyertesek /május 31-ig Jelent­kezhetnek az orosházi bank- szervezetnél. — FELHÍVÁS. Békéscsaba vá­ros állami közegészségügyi és járványügyi szolgálata felhívta a város lakosságának figyelmét, hogy április 26-án reggel hat órától déli 12 óráig a pósteleki parkerdő és a szabadkígyós! kastélypark területén kullancs­irtást végez Actellic 50 EC vegyszerrel. (Rossz idő esetén a kullancsirtás április 27-én, Il­letve 28-án lesz, a jelzett idő­ben.) A fenti vegyszer a mé- hekre és az emberre káros ha­tással lehet, ezért kérik a la­kosságot, hogv a jelzett Idő­pontban a területeket ne láto­gassák, illetve a méhészek a méheket ne engedjék ki. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése szerint a 16. já­tékheti lottónyeremények a nyereményllleték levonása után a következők: 5 találatos szel­vény nem volt, a 4 találatos szelvényekre egyenként 236 492 forintot, a 3 találatos szelvé­nyekre egyenként 1480 forintot, a 2 találatos szelvényekre egyenként 48 forintot fizetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom