Békés Megyei Népújság, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-12 / 61. szám
a 1988. március 12., szombat KOROSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Beszéljünk a nőkről (is) , Születésnapi látogatás Makrisz Agamemnon műtermében Fenn, a budai várban, ahol hajdanán marcona janicsárok kémlelték 150 éven át a Duna túlsó partját, az egyik portán most mintha a napsütötte Hellasz kék ege rezegne. Ógörög időket őriz az udvaron strázsáló vastag combú fiú, aki talán az örökös hegymászásban erősítette ily keményre izmait. A kert túlsó végében fekvő nőalak pihen, róla is azt hihetnénk. hogy a tenger ringatta bölcsőjét. Makrisz Agamemnon szobrász, a szülőföld emlékeivel veszi körül magát. Műtermét és lakását is zömmel női fejek díszítik, évezredek asz- szonyiságát magukba sűrítő, mégis izgatóan mai. vibráló- an szép portrék. Tavaszváró időben arra csábít e környezet, hogy beszéljünk — a nőkről. — Mit mondhatnék róluk? öreg ember vagyok, ebben a hónapban töltöm a hetvenötöd ik évem — mosölyo- dik 'el Makrisz Agamemnon. — Legszebb férfikor. Ilyenkor még mindent tu<l az ember, amire pedig már nem emlékszik, azt nem is érdemes megjegyezni. — Rendben van. Mire kíváncsi? — Meséljen a kezdetekről. Édesanyjáról. — Anyám. Sajnos, nem láttam meghalni. Nem tudom, ez jó, vagy rossz. Nem tudtam odamenni hozzá, harminc évig nem léphettem hazám földjére, nem ittam borából, sós levegője se csípte arcomat. De gyerekkorom olajfaligetei most is elevenen élnek bennem, játszóterek Athénben, ahol felcseperedtem, ötéves voltam, amikor apám meghalt, így nagyon hamar dolgoznom kellett. Nekünk a játékunk is a felnőttek életéhez hasonlított. Akkor űzték el a görögöket arról a helyről, ahol az ókori idők óta éltek. Később háború lett, ellenállás. — De fiatalok akkor is csak voltak, udvarolni is kellett... — Persze. Görögországban a család, a női tisztesség szent. Aki ezt megszegi, krimibe illő bűnhődést szenved. Akkoriban még nem voltak fogamzásgátlók, ezért a lányokat nagyon nehéz volt A szeghalmi „galambkoszorú” lefektetni. Inkább romantikus sétálga- tásban éltünk, ahol minden történt, csak „az” nem. Tabu volt a szex. Lehet, hogy az idő szépíti meg a múltat, de nekem jobban tetszett az a világ, mint most, amikor mindent szabad. Habár, a sok tilalom azzal is járt, hogy elterjedt a kur- váskodás. Egy nagy internáló táborba gyűjtötték a rosszlányokat. Engem hamar érdekeltek a szociális problémák, meg a lányok is, ezért újságíróbarátaimmal sokat megfordultunk ilyen helyeken. Minek dicsekedjek, voltak kalandjaim. Később a képző- művészeti főiskolán tanultam, ott se éltem szerzetesi életet. Az ellenállási mozgalomban pedig megcsodáltam, hogy a nők milyen hősiesen viselkedtek. Ha elfogták, borzalmasan megkínozták, gyötörték őket, mégis bátrak voltak, hazafiak. — Legendák élnek a görög ellenállókról. Mit csináltak? — Én a Nemzeti Front kulturális felelőse voltam. Az értelmiség szervezése volt a feladatom. Mi gondoskodtunk arról, hogy reggelente plakátok, röpcédulák özöne díszítse az utcákat. Egyik barátnőmet a németek elfogták, parazsas cigarettával összeégettték a testét, és amikor már meghalt, kihajították az ablakon. Iszonyat. — Mi történt a felszabadulás után? — Párizsba kerültem, a szerelem városába, ösztöndíjas lettem. Ott'ismerkedtem meg a feleségemmel. Szép évek voltak. Aztán jött a hidegháború, és minket kiutasítottak. Egyik követségről futkároztunk a másikra, végül a magyarok befogadtak. 1950 óta ez az ország lett a második hazám. — ősi kultúrát, Hellasz örökségét miként lehetett kivirágoztatni a Duna mellett? — Sose tudtam olyan emberekről szobrot csinálni, akivel nem kerültem érzelmi kapcsolatba. Még egy szót se tudtam magyarul, amikor az első megbízásom az volt, hogy Móricz Zsig- mondról készítsek portrét. Képzelheti. Megtudtam, hogy él a lánya, Móricz Virág, elmentem tehát hozzá. Voltam a házában, Leányfalun, elolvastam sok könyvét, akkor még francia fordításban. Ügy éreztem, ő a magyar Balzac, Túri Dani megfor- málója. Egyik kedves szobrom lett ez a portré, néha ma is kimegyek miatta a Margitszigetre, hogy lássam. Aztán jöttek sorra a megbízások, Békés megyében is vannak szobraim. A Szeghalmon lévő görögös galambkoszorú a három leg- szeretettebb alkotásom közé tartozik. — Nem hiányzik a tenger? — Nézzen ki az ablakomon. Itt építettem házat, hogy legalább a Dunát láthassam. Hajnalban, ha elindulnak a hajók, arra gondolok, hogy talán a tenger felől jönnek, és lesem, hoznak-e üzenetet. Álmomban körülölel a sós víz, és ez olyan, mint az asszonyok sl- mogatása. — Az életművében sokasodó női alakok láttán ugyancsak bőven lehetett találkozása a szebbik nem képviselőivel... — Egész életemben szerelmes voltam, és igyekeztem tisztességes maradni a nőkhöz. Amikor harminc év után ismét hazamentem Athénbe, felkerestem régi barátnőmet, mert hálával, tisztelettel gondoltam rá. Számomra az alkotás hódolat a nő előtt, mert a művész csak utánozni próbálja az életet, az asszonyok pedig lényükben hordozzák az újjászületést. Soha, semmilyen műalkotás nem hasonlítható az eleven gyermek sírásához, mosolyához. Örök csodálat érte, asszonyainknak. Andódy Tibor Arany Dános: Széchenyi emlékezete (részlet) 20 Duna, Tisza ... ez mely prüsszögve hordja Fékét, s szabályhoz törni kénytelen; Amannak hódol a sziklák csoportja, S Trajánusz híre újból megjelen; Az ifjú szép Pest, ki bizton ölelve Nyújt Corvin agg várának hű kezet, S az édes honni szót selypíti nyelve------S zéchenyié mind ez emlékezet! 21 Széchenyi hírét, a lángész csodáit, Ragyogja minden távol és közel; Áldozni még jerünk — ah, oly sokáig Nem értők — Széchenyi szivéhöz el. Nem láttuk, e szív néha mit palástol Hordván közöny havát és gúny jegét: Hogy óvni gyönge csíráit fagyástól őrizze életosztó melegét. 22 Értünk hevült, miattunk megszakadt szív, Te, az enyészet ágyán porladó! Késő, de tartozott szent hódolat hív: Egy nemzeté, im, e hálás adó. El kell buknunk — haj, minő tanulmány! Meg kelle törnöd — óh, mily áldozat! Hogy romjaidra s romjainkra hullván, Adjunk, Igaz! tenéked igazat. 23 Szentebb e föld, honunk áldott alapja, Mióta, nagy szív, benne nyúgoszol: Szentebb a múltak ezredévi lapja, Mióta, nagy név, hozzá tartozol. Koszorút elő!... morzsoljuk el könyűnket: Az istenülés perei már ezek! Borítsa ünneplő mirtusz fejünket: Reménnyé váljon az emlékezet. 24 Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl; Hanem lerázván, ami benne földi, Egy éltető eszmévé finomul, Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye, Amint időben, térben távozik; Melyhez tekint fel az utód erénye: Óhajt, remél, hisz és imádkozik. 25 Te sem haltál meg, népem nagy halottja! Nem mindenestül rejt a cenki sír; Oszlásodat még a család siratja — Oh, mert ily sebre hol van balzsamír?.. . Mi fölkelünk: a fájdalom vigasztal: Egy nemzet gyásza nemcsak leverő: Nép, mely dicsőt, magasztost így magasztal, Van élni abban hit, jog és erő! Szepesi Attila: Hauang-ti császár agyaghadserege Sok ezren itt a föld alatt hegyomlások alatt szánkban vakond szemüregünkben kandi féreg naptól megfosztva szélből kiszakítva időt-vigyázó agyaghadsereg rögöktől hunyorgók sós vizektől toprongyosok sugallat nélkül völgy ölébe ásva feledtük rég ki állított ide ki vezényelt ide földmélyben posztoló tengernyi strázsát az átkozott történetből kizárva hallgatni vulkán böffenéseit a tigristalpú évszakok futását hallgatni ünnepek harangjait fegyvert szögezve paták alatt elmúlók sikolyát láva füzétől felizzó arccal fagyoktól kicserepesedö szájjal csak állunk itt emlékezve a levegőben elúszó városokra holdsugáron hintázó szeretőkre veres lángot ugató kutyákra s ahogy szélsípon játszanak unokák unokái valaki ideállított a föld gyomrába névtelenül rezzenetlen arccal vigyázni odafönn a fák kövek néma zenéjét s az ábécéhez hasonló szent könyveket A művész rajza, a Köröstájnak. „Hajnalban, ha elindulnak a hajók, a Dunát lesem..
