Békés Megyei Népújság, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-05 / 55. szám
1988. március 5., szombat Szombat „Légy pályád kutatója!” — fogalmazták meg a hangzatos jelszót a pálya- választó fiataloknak a rádióban. Szívünkből szólt a riporter, amikor kételyeinek adott hangot, azt vitatva, hogy egy 13-14 éves gyermek tudatosan és biztonsággal dönthet jövőjét illetően és a képességeinek legmegfelelőbb pályát magától megtalálja. Ehhez ugyanis még hiányoznak a világról és a munkahelyről való ismeretei, s az ötletként javasolt üzemlátogatások, üzemi szakköri tevékenység nem adhat a gyerekeknek egy életet meghatározó teljes hiteles képet. Gyakorló szülő lévén, bizony nap mint nap töröm a fejem; mivel teszünk legjobbat gyermekeinknek, hol és mit tanuljanak tovább, melyik pályának van jövője? Szakmával biztosíthatjuk megélhetését, elméleti pályával, netán a művészetek ágában van keresnivalója? A tájékozódáshoz segítségre, információra van szüksége nemcsak a gyerekeknek, de szüleiknek is. Nem mindegy, hogyan dolgoznak majd jövendő munkahelyükön, szeretik-e, vagy csupán kényszerből, ímmel-ámmal tanítanak, kereskednek, termelnek és így tovább. Annál is nagyobb a választás felelőssége, mert gazdaságunkban köztudottan egyre keményebb törvények uralkodnak. Bevallom, nem tudom, ki segít hát igazából a pályaválasztóknak? b. zs. — ŰJ BUSZJÁRAT Orosházán. A Körös Volán hétfőtől — egy hónapig, kísérleti jelleggel — új helyi autóbusz- körjáratot indít a buszállomástól a Szőlő körút, az üveggyári lakótelep és az Északi utca érintésével. A járat hétfőtől péntekig reggel fél 8 órakor indul az autóbuszállomásról; a viteldíj kétszerese a szokásosnak. Kolbász- és borverseny Sarkadon Tizenkét évvel ezelőtt alakult meg a sarkadi kertbarátkor, amely évről évre, a tavasz elején megrendezi hagyományos házi versenyét. Eddig a szakértők asztalára csak a borokat hozták el, a tegnap délután megtartott versenyre első ízben az otthon töltött-készített kolbászok is megmérettek. A félszáznál ,is több tagot számláló kör versenyén — amelynek a művelődési ház adott otthont — 22-féle fehér, 14 vörös, 15 gyümölcsbor, valamint hétféle must, továbbá 14 fajta kolbász került a zsűri elé. Hogy némiképpen idézzük a jó hangulatú délutánt, íme két szakértői vélemény: — Az évjárat ellenére nagyon jó minőségű borokat ízlelhettünk; a sarkadi kör történetében talán a legjobb mintákat adó verseny volt. Elsősorban a pincetechnika színvonalának javulásában keresendő ennek magyarázata. — Zömében fokhagymás és kisebb részben paprikás ízesítésű kolbászokat hoztak bírálatra. Kitűnt, hogy szinte kivétel nélkül1 valameny- nyit igen nagy gonddal ízesítették, füstölték és tárolták. Este hirdettek eredményt, mely szerint az első díjakat fehér boráért Leel-Össy Miklós, vörös boráért és mustjáért Csuba Lajos vehette át. A gyümölcsborok kategóriájában nem lehetett eldönteni, kié a legjobb, ezért Kiss Lajosné, Fazekas Ferenc és ifj. Leel-Ossy Sándor megosztott első díjat kapott, a kolbászok közül pedig Vass Lajosét értékelték a legmagasabb pontszámmal. Négyszeres nyereség Éppen öt éve, hogy az AFIT megszűnésével a megyei tanácsok felügyelete alatt önállóként működnek az autójavító vállalatok, így a gyulai is. Hogy akkor jól döntöttek, annak bizonyítéka, hogy azóta négyszeresére nőtt forgalmuk, s természetesen ezzel együtt 'nyereségük is. A közelmúltban megtartott közgyűlésükön megtudtuk, hogy tavalyi árbevételük megközelítette a százmilliót, nyereségük pedig 4,1 millió forint volt. Ez utóbbi a tervezettnél egyötöddel több. Naponta közel száz gépkocsi kerül a szakemberek keze alá. A közelmúltban készült el a fedett kefés gépkocsimosójuk, s megkezdték a diagnosztikai műhely építését Is. Ez utóbbit a tervek szerint az év végére adják át rendeltetésének. B. O. r~ Etlapozó II Jóbarátban, Békéscsabán Mint ismeretes, hétről hétre ellátogatunk egy-egy étterembe, s az ott-tapasz- taltakat közreadjuk, hogy átfogó és részletes képet fessünk arról, mit kínál a megyei — illetve esetenként a megyehatáron túli — vendéglátás. » A gasztronómiában számomra az a legcsodálatosabb, hogy alkotásai megismételhetetlenek. Ahogyan a többi, nem ennyire múlandót teremtő művészeti ágakban is. Hiába a legtökéletesebb recept, a mindig ugyanolyan feltétel, a fazekak világában kétszer ugyanazt nem lehet létrehozni. S mi több, nem is érdemes. A rossz nyelvek szerint a kezdő szakács úgymond specialitásokkal kezdje, hiszen így főztjét nem lehet mihez Viszonyítani. Egy konyhát azonban azokról a bizonyos klasszikus étkekről, ha úgy tetszik: generálételekről lehet megítélni. Ez az alap számomra is, a minősítéshez. Mondjuk, hogyan is készítik el a babgulyást? Mivel szerencsésnek mondhatom magamat, amiért nem kell állandóan a kalóriákat számolnom, a bizony diétásnak nemigen nevezhető, s általában kiadósra porciózott ételből még véletlenül sem sikerült közelítően hasonló ízűt, tálalását ennem. És itt, ebben a valamikor a századfordulón megnyitott, azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal működő kiskocsmában sem, az utóbbi években. Ami a babgulyásokat illeti, egy közös volt bennük: fenségesek. Egy „bolt* színvonalát elsősorban vendégköre határozza meg. S ez így van, a csabai Jóbarát igencsak sajátos színvonalú hely. Egy biztos: délutántól már nehéz asztalt kapni. Kétségkívül nem tartozik az előkelő egységek sorába. De hangulata van és kitűnő konyhája. Némi túlzással azt is lehet rá mondani, hogy Krúdy óbudai kiskocsmáit idézi fel, már amennyire az irodalmi élmény összevethető a valósággal. Csöppnyi konyhájában csupán a már említett generálétkek készülnek, no és állandóan pacal is kapható. A cégtábla is ezt hirdeti. Étlapból csak egy van, de az legalább jó nagy betűkkel íródott: a pult végén lóg a falon egy négyzetméteresen. Kár, hogy az árak sorára vastag cédulasor rakódott az utóbbi időben, úgy elszaporodott árváltozások miatt: nem ártana újat készíttetni... Apropó: árak. Harmadosztályhoz képest nem mondható szerénynek, de az adagok nagysága sem a megszokott. A porciókat a nagyobb gyomrúakhoz mérik. Itt nemigen áll fel a vendég éhesen. . ■ Egy kiskocsmában úgy illik, hogy aperitifet is rendeljen a vendég, no és valami ételek utáni italt is, már az első körben. A közel húsz tételt félsoroló étlapról aznapi gusztusom a babgulyást és palócpecsenyét választatta velem. A gulyás természetesen vegyes paszulyból készül és füstölt tarjából-sonkából, s a leírhatatlanul szép rzínét a csipetke sárgássága teszi még gusztusosabbá ... Még a mi tájegységünkön is külön említésre érdemes: a kenyér. Vendéglőkben, éttermekben még nem láttam ilyen fehér foszlósát, frisset és finomat! De a palócpecsenye is megérdemli a méltatást! Érződik, hogy a fokhagyma és a paprika nem az utolsó pillanatban került a hússzeletekre, hogy aki ezt készítette, mestere hivatásának. Igen, kockásak az abroszok. Némelyiken már látszott, hogy bár reggel tisztán került asztalra, mellette ma már sokan ültek. Egy dolog van, ami kifogásolható: a zene. Valahogy sehogyan sem tudom a Jóbarát hangulatához igazítani a nagyon hangos Yamaha-orgonát. Ilyen kiskocsmába kényelmesen vacsorázni, beszélgetni tér be az ember. Mindkettőt akadályozza a harsogó (bár kétségtelenül színvonalasnak tűnő) zene. (nemesi) Indul az Egyiptom ’88 expedíció Március 7-én, hétfőn egy harmincöt tagú csoport utazik Budapestről Egyiptomba. A hír önmagában nem is olyan meglepő, hiszen a turizmus és a kereskedelmi kapcsolatok révén elég sokan utaznak napjainkban az észak-afrikai országba. Ennek az útnak a hivatalos megnevezése azonban expedíció... Az Uránia Csillagvizsgáló szervezésében hivatásos és amatőr csillagászok, a Csillagászat Baráti Körének tagjai televíziós forgatócsoporttal kiegészítve alkotják az expedíciós csapatot. Tagjai sorában van Varjú Katalin, az orosházi Petőfi Művelődési Központ munkatársa is. Az április 2-ig tartó úton a történelmi. Egyiptom földjén végzett ősi görög csillagászati és földrajzi mérések hagyományos és modern eszközökkel történő újramérését, ellenőrzését végzik el a csapat tagjai; az ókori mérések ellenőrzésére és megismétlésére eddig még nem volt példa. Az expedíció útjáról és munkájáról minden pénteken az Ablak című televíziós magazinban, szombatonként pedig a rádió Déli Krónika című műsorában tájékoztatják az itthon maradottakat. Hazatérésük után a Magyar Televízió bemutatja az út során> készült filmet, s a csoport egyetlen me- gyénkbeli tagja pedig lapunk hasábjain számol majd be élményeiről. Újság helyett szemfelszedés Vannak emberek, akik saját és hivatali problémájukon kívül észreveszik még a körülöttük lévő hibákat is. Mint például egy telefonálónk, aki szóvá tette, hogy Békésen a taxiállomással szemben, a híd lábánál )ki- tört üveggel árválkodik egy korábban újságpavilonként használt bódé. Úgy tudja, a posta tulajdona. Felhívtuk a postahivatal vezetőjét, aki az alábbiakat közölte: — Valóban a mi tulajdonunk volt az a pavilon, ahol újságot árultunk. Múlt időben, mert még az elmúlt év őszén eladtuk. Ügy tudjuk, hogy egy maszek kisiparos használja hamarosan. Talán a tanács illetékese erről többet tud mondani. A tanácsnál kissé körülményesen jutottunk az illetékeshez, Kiss (Sándorhoz, a termelés- és ellátásfelügyeleti osztály megbízott vezetőjéhez — A posta átadta ezt a kis pavilont annak rendje és módja szerint. Több kisiparos szerette volna megkapni, de miután a városban nem volt ez idáig harisnya- szemfelszedő, ezért az engedélyt egy ezzel az iparral rendelkezőnek adtuk meg. Mi is jelzést kaptunk, hogy pár nappal ezelőtt betörték a pavilon ablakát. Másnap kimentem megnézni, de az új tulajdonos addigra megcsináltatta az ablakokat. A pavilon festése és berendezése folyamatban Iván. Azt a felvilágosítást kaptuk, hogy pár héten belül megkezdődik ez a szolgáltatás. B. V. Jubiláló asszonykórus Ma, szombaton este 6 órai kezdettel nem mindennapos eseményre gyűltek össze az érdeklődők Mezőmegyeren a művelődési házban. Jubileumot ünnepelnek ezen a napon a mezőmegyeri asszonykórus tagjai. Tizenöt éve annak, hogy a népművészet, a dalok szeretete összehozta a jelenleg 24 tagú lelkes társaságot, s azóta nem egy elismerő cím, sikeres fellépés jelzi: nem vesztegették az időt. A jubileumi ünnepségen — melyen többek között Lakatos Zoltánná, a művelődési ház vezetője tart ünnepi megemlékezést —, fellép a helyi kórus mellett a mezőtúri és a szeghalmi pávakör is. A rendezvény vacsorával, s bizonyára közös énekléssel zárul. Kisebb árhullám a Fehér-Körösön Február utolsó napjaiban fci- alakult csapadékos időjárás hatására kisebb árhullám vonul le a Fehér-Körösön. A lehullott csapadék nem mondható jelentősnek: a folyó hegyvidéki vízgyűjtő területén 27 és 29 között Honctőnél 30,7, Kisjenőnél pedig 15 mm csapadékot észleltek. A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság a levonuló árhullám apadó ágát kihasználva az Élővíz-csatornába intenzív vízbetáplálást végez. Ezzel egyidőben a csatorna későbbi tehermentesítése érdekében a Békéscsabai Nádas Átemelőn keresztül történik a megyeszékhely délkeleti részén betározott szennyezett csapadékvizek derítése. A levezetett vizek hatását az igazgatóság folyamatosan ellenőrzi. Az igazgatóság tájékoztatja az érdekelteket, hogy az előzetes egyeztetések értelmében a leeresztés befejezése után várhatóan március 7. és 10. között a belterületi szenny- és csapadékvíz-bevezetések ellenőrzése miatt az Élővíz-csatorna középső és alsó szakaszán jelentős víz- szintcsökkenés történik. Anyakönyvi hírek BÉKÉSCSABA Házasságkötések: Juhász Agnes és Kovács János, Balogh Klára és Belanka János László, Sás Erika és Horváth Csaba, Kohári Erika és Kelemen Lajos László, Mengyán Erika és Burkus János, Héjjá Erika és Tóth János, Lakatos Andrea (Szeged) és Laurinyecz Sándor (Békés), Veitz Éva (Budapest, IX. kér.) és Popik Gyula (Békéscsaba), Tóth Mária Magdolna (Mezőberény) és Kardos László (Köröstarcsa). Születések: Buzási János és Bóné Erzsébet fia János, Horváth Iván és Budai Anna leánya Andrea, Szabó István József és Mucsi Veronika leánya Ágnes, Rosz- kos János és Rucz Aranka Katalin leánya Mónika, Baji István és Pónya Edit Magdolna leánya Bonita, Mikes Sándor és Jakab Mária fia Gergő, Kol- lárovszky Mihály és Zsilinszki Éva leánya Éva, Sebestyén Sándor ás Gbur Magdolna fia Sándor, Farkasinszki Gyula és iKu- kola Mária fia Gyula, Metzger László és Antal Agnes leánya Agnes, Burián György Antal és Vajda Éva Erzsébet fia Attila, Tóth Mihály és Nagy Mária Katalin leánya Katalin (Szabad- kígyós), Csipke László és Lakatos Irén fia László (Mezőberény), Horváth Gábor és Búzás Piroska fia Péter (Békés), Balogh Gyula és Herczeg Erika Zsuzsanna fia Gergely (Újkígyós), Tímár András és Váczi Anna fia Róbert (Kétsoprony), Gál Imre és Tóth Ilona fia Imre (Köröstarcsa), Tóth Antal és Somogyi Anna Ilona leánya Krisztina (Murony). Halálesetek: Imris Judit, Tóth Judit, Za- horán Andrásné Zsilák Urbán Dorottya, Sándor Ferencné Ho- lecz, Erzsébet, Tokay György István, Szekeres Gáborné Szűcs Eszter, Hursán Andrásné Csi- csely Ilona, Nagy Margit, Be- hán Istvánné Zsilák Etelka, Recski Józsefné Bessenyei Veronika, Adamik Pálné Susánsz- ki Judit, Pásztor Károlyné Horváth Anna, Mlinár Dorottya, Major Józsefné Faragó Valéria (Pusztaottlaka), Susánszki Pál (Szabadkígyós), Erdős Mihály (Köröstarcsa), Brhlik Andrásné Liker Zsófia (Kétsoprony), För- dös Rozália (Mezőberény), Gu- bucz Magdolna Mária (Gyoma- endrőd). Csonka Béláné Nagy Franciska (Csanádapáca), Dr. Visnyey László (Mezőberény), Götz Mihályné Wagner Zsuzsanna (Mezőberény), Orodán Imre (Doboz), Barna Márton Géza (Mezőberény). MA: ADORJÁN, ADRIÁN NAPJA A Nap kél 6.17 — nyugszik 17.34 órakor A Hold kél 19.40 — nyugszik 6.50 órakor HOLNAP: LEONORA, INEZ NAPJA A Nap kél 6.15 — nyugszik 17.36 órakor A Hold kél 20.48 — nyugszik 7.04 órakor ÉVFORDULÓ Tizenöt éve halt meg Keresztes Mátyás (1910—1973) állami díjas vegyészmérnök, a kémiai tudomány kandidátusa. * * * Száz éve született Banner János (1888—1971) ősrégész, egyetemi professzor, a történelemtudomány doktora. Az alföldi régészeti kutatások során fontos leletek százait ásta ki, mentette meg. A tervszerű tájkutatást, a rendszeres régészeti ásató és feldolgozó munkát tekintette céljának. Megszerkesztette — és javarészt össze is állította — a magyar régészeti szakirodalom első teljes bibliográfiáját. A munkásságát bemutató emlékkiállítást ezekben a napokban Békésen, a Galériában lehet megtekinteni. IDŰIÓRÓS Péntek reggel ismét erősen lehűlt a levegő, megyeszerte mínusz 5 fok volt a leghidegebb a hajnali órákban. Ez négy fokkal alacsonyabb a sokéves átlagnál. Napközben megoszlott megyénk időjárása; a déli és nyugati területekre szinté zavartalanul sütött a nap, így 9—10 fokig melegedett a levegő. Máshol többször volt erősen felhős az ég, így például a megyeszékhelyen csak 6 fokot mértek. Egész nap élénk, délies szél fújt — adta a tájékoztatást Majdisz István, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletese. Előrejelzés az ország területére ma estig: körülbelül szombat kora délutánig csupán átmeneti, kisebb felhősödés valószínű, számottevő csapadék nélkül. Délutántól gyakorta lesz borult az ég és egyre többfelé ered el az eső, záporeső. A déli, délnyugati szél egyre élénkebb, időnként már erős lesz. Hajnalra néhol köd képződik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet délnyugaton 0 fok körül, északkeleten —4 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7—12 fok között alakul. — FOGADÓNAP. Murányi Miklós, a Békés Megyei Tanács elnökhelyettese március 7-én, hétfőn délelőtt 9 órától 12 óráig hivatali helyiségében (Békéscsaba, József A. u. 2—4. I. era. 106.) ügyfélfogadást tart. — SARKADON hétfőn délután 2 órakor a családi iroda rendezésében ünnepélyes külsőségek között köszöntik a tizennégy éveseket, akik közül a 2. számú általános iskolában hetvenen veszik át személyi igazolványukat. — A MAI MAGYAR IRODALOM című sorozat következő rendezvényére kerül sor hétfőn 18 órakor Békéscsabán, a megyei könyvtárban. Ez alkalommal a Kortárs című folyóirat mutatkozik be; a vendégek a szerkesztőség tagjai: Fodor András, Zalán Tibor és Simon László. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint, a 9. játékheti lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvényekre egyenként 391 883 forintot, a 3 találatos szelvényekre egyenként 1 389 forintot, a 2 találatosokra 46 forintot fizetnek.